évenként ötször: február, április, június, október és december 15-én jelenik meg a magyar kultúra és a bencés szellem szolgálatára a Pannonhalmi Szt.
Benedek-Rend kiadásában.
Főszerkesztő; Dr. STROMMER VIKTORIN Felelős szerkesztő: Dr. MIHÁLYI ERNŐ
Felelős kiadó: Dr. C S Ó K A 1. LAJOS
A szerkesztőbizottság t a g j a i : Dr. Sárközy Pál, Dr. Kocsis Lénárd, Dr. Klemm Antal, Dr. Hegyi Dámján, Dr. Kühár Fláris, Dr. Holenda Barnabás, Dr. Szalay Jeromos,
Dr. Bánhegyi Jób, Dr. Radó Polikárp, Dr. Karsai G é z a . Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pannonhalma, Győr megye.
A folyóirat szellemi részét illető küldemények a szerkesztőség, az anyagi részére vonatkozó küldemények pedig a kiadóhivatal címére küldendők.
Előfizetési á r : évente 6 pengő; egyes szám ára 1.50 p.
Az előző évfolyamok 3 — 3 pengőért kaphatók a kiadóhivatalban. A folyóirat csekkszámlája a Győri Első Takarékpénztárnál 4474. P. Sz.
T A R T A L O M
Dr. Vanyó Tihamér Simon Árkád Simon Árkád Dr. Sárközy Pál Dr. Gacs Emilián
Dr. Vanyó Tihamér Szelecz Arnold Markos János TANULMÁNYOK
Szentistváni örökségünk.
Szent István és a bencés szellem.
Á Szt. István legendák a misztika világánál.
II. Szilveszter, a szent korona p á p á j a . Á pannonhalmi kéziratos énekeskönyvek
Szt. István királyról szóló énekei.
FIGYELŐ
Szt. István szól hozzánk.
Missiós kaland az őserdőben.
Látszat vagy valóság ?
KÖNYVEK. BENEDICTINÁ.
Szentistváni örökségünk.
Dr. V a n y ó T i h a m é r .
Meghatott és szent érzelmekkel tekintünk abba az üres kopor-sóba, amely egykor első Szentkirályunk hamvait magába fogadta.
Nemzeti életünknek legdrágább frigyszekrénye ez a kilencszázados emlék. Tiszteletreméltó, de holt emlék csupán, mert egykori Lakója á t t ö r t e az enyészet mázsás kőfedelét, elhagyta múlandóságának házát.
Űj nyugvóhelyet keresett magának, a mennyben Isten boldogító ölén, a szenteknek fénykörében, a földön országa és nemzete fiainak, az egymásután mindig megifjuló magyar nemzedékek élő szívében, A Nagykirály halálának kilencszázéves fordulóján ezekbe a szívekbe tekintünk. Megvizsgáljuk, méltó nyugvóhelyet adtak és adnak-e neki, megfelelően sáfárkodtak és sáfárkodnak-e a felbecsülhetetlen örök-séggel, Fajunk Legnagyobbjának ünnepe ekként a nemzeti önismeret és lelkiismeretvizsgálás gyümölcsöző napjává lesz. Huszonhét magyar nemzedék élete mozgóképként vonul el lelki szemünk előtt, s mi megmérjük őket Szent István királyunk időálló mérlegén a Kereszt, a Korona és a Kéz örökségével való sáfárkodásuk szerint.
A Kereszt öröksége. Szent István kettős értelemben meghono-sítója a keresztnek magyar földön. Először elülteti a szívekbe: apos-tola, térítője népének. Egész egyéniségének, működésének, alkotásai-nak ez a középpontja. Kezemunkájáalkotásai-nak minden eredményén r a j t a van a krisztusi jegy. De a keresztet nemcsak mint a győzelmes hitnek, a művelődésnek, a diadalmas alkotó munkának, az európai keresz-tény népközösség hatalmának jelét fogadta el, hanem a megpróbál-tatás, a tűrés, a szenvedés királyi zászlajaként is. Szent István király szenvedő ember volt, megpróbáltatott hős. Nem a szenvedés minden életkedvet, alkotást, kezdeményezést, földi iparkodást lehengerlő és elfojtó, sötét értelmében, hanem Isten legnagyobb választottjainak legdicsőbb sikereik között is mindig keresztekkel kísért életútja sze-rint. Népét megtérítette, de legszűkebb családi környezetét nem tudta Urának zsámolyához térdeltetní. Kora szokásának megfelelően a felnégyelés és megvakítás borzasztó büntetéséhez is kell nyúlnia az utolsó koldussal, szegénnyel és idegennel is egyébként oly kegyes-szívű királynak. Végül meglátogatja az évekig tartó betegség, az éle-tére törő rokoni ármány, s valamennyi közt a legfájdalmasabb csa-p á s : Imre fiának halála. A drága halott mellett, aki egyúttal a nagy áldozatokkal megteremtett keresztény magyar birodalom válságos jö-vőjének is szomorú jelképévé lett, ,,úgy állt meghajolva, mintha egy
Pannonhalmi Szemle 11
temető nagy hótól görnyedő sírkeresztje volna." (Vargha Gyula.) De állt, ekkor is állt, mégpedig a kereszt mellett, szilárdan és rendület-lenül! Nehéz keresztjeinek súlyától terhelten lett Szent István király az első, szenvedéseit krisztusi türelemmel, alázattal és megnyugvás-sal nemesen elviselő magyar. így egyesül benne a kereszt bátor apos-tola a kereszt szenvedő hősével.
És féltett népének sorsa is hasonló a nagy Alapító életéhez. Fé-lelmetesen csattog a magyar k a r d a középkor és újkor századaiban, és csörög az Olvasó a Juliánok, Kapisztránok aszkéta derekán: a magyar nemzet apostoli küldetésének különböző megnyilvánulása-ként. Nem törpe és eszmények nélküli, ridegen anyagias, keleties ke-gyetlenségből, csupán szükségszerű belső buzogásból verekedő nép voltunk, hanem egy és ugyanazon apostoli küldetésnek hol tegzes és kardos, hol meg bibliás és olvasás hősei. Amíg visszük és védjük a keresztet, addig erő, lendület, egység és előbb-utóbb bekövetkező si-ker az osztályrészünk; amint megkíséreljük kiűzni a szívünkből és le-törülni zászlóinkról, ostorként jelenik meg a hátunkon. A magyarság a keresztnek népe: vagy győztesen és megfellebbezhetetlenül az apos-toli küldetés tüzében, vagy hitében megtörve, reményeiben csalódva, István királytól ráhagyományozott Krisztusát elhagyva az emésztő szenvedés megpróbáltatásában. Szent István királyunk égi alakja ki-lencszáz év visszhangjával dörgi felénk: apostoli lelket és megszen-telt szenvedést!
A szent jel int és hív és vár a munka, A z út nehéz s a cél oly messze még!
A meddő gyászt a balsors már megúnta, — K ü z d j , szenvedj, f á r a d j , i f j ú nemzedék!
Bús ugarunknak lesz még aratása, Csak törjed, t ú r j a d , magyar ifjúság, Hogy megzendíthesd ú j föltámadásra A magyar élet büszke himnuszát!
(Sajó Sándor: Magyar kereszt.)
A Korona öröksége. A kereszténység és magyarság szövetségé-nek Szent Istvántól rendelt leghatalmasabb őrzője, oltalmazója és erőssége a Szentkorona. Rajta van a végrendelkezésnek és az örök-ségnek kilencszázados kenete. A sírja szélén álló király halála előtt u t o l j á r a ezt érintette a Boldogasszony oltára előtt. Fölajánlotta, mint az áldozatnak szánt ostyát a pap, mint árván maradó gyermekét a földi világból távozó édesanya. Belé lehelte utolsó sóhaját, r a j t a nyugtatta immár az örökkévalóságba átpillantó szemét, őt fogta áldó kezének utolsó erejével, a végső búcsúzás pillanatának reszkető, szinte görcsös ragaszkodásával. Ez volt nagy lelki szenvedések között utolsó vándorútjára térő királyunknak egyetlen vigasza. A kereszt, a reámért szenvedés elvette tőle a fiút, az egyetlen örököst, családja f e n n t a r t ó j á t és szellemének egyedüli méltó képviselőjét, úgyhogy vér-szerint nem tudta biztosítani országépítésének folytonosságát. De a
Korona visszaadta neki és nemzetének a magszakadástól, nemzedék-sortól független, eszményben és intézményszerűségben továbbélő örök magyar király eszményt, a halhatatlan magyar királyságot. S népe meg-értette legnagyobb Jótevőjének eszmevilágát és a k a r a t á t A magyar történelem századai mindig ú j r a és ú j r a elemi erővel hirdetik nem-zetünknek egészen kivételes ragaszkodását a Szentkorona örökségé-hez. Egyre jobban és jobban beleépíti politikai fejlődésének rendsze-rébe, s benne csodálatos szépen megbonthatatlan egységgé összekap-csolja a nemzeti öntudatnak és a vallásosságnak alapelemeit- A Szentkorona így a magyarságnak csodaszerü élettényezőjévé vált, s minden eszmei forradalomtól, idők és népek divatjától függetlenül meg is őrizte politikai küldetésének e legszentebb eszményét egészen a jelenig. (Prohászka Lajos, A Vándor és a Bujdosó.) Benne és ál-tala van meg az igazi nemzeti egység, az ember lelki méltóságából következő, alapvető egyéni szabadságjogoknak s az Isten és ember, Egyház és nép szentesítette királyi hatalomnak összhangjában. Szent István királyunk égi alakja kilencszáz év visszhangjával dörgi felénk, király- és Korona-igényes népe felé: alkotmányos, szentkoronás, ke-resztény magyar királyságot!
A Kéz öröksége. Kezét hagyta reánk, áldott Jobbját, mely mint a közös Atyának csodás épségben megőrzött egyetlen földi marad-ványa, minden gyermekének, az egész nemzetnek féltve őrzött és tisztelt ereklyéje lett. Ez a Kéz a jótékonyság és az igazságosság, a tekintély és a kemény küzdelem Jobbja volt. Ha ma ú j r a elindulna országkormányzó ú t j á r a ezen a földön, kétségtelen, hogy nem győzné a sok rozzant viskóba, lerongyolódott, beteg és éhes magyar testvé-reire hinteni a hit- és faj testvériség megenyhítő és kiengesztelő sze-retetének olajcseppjeit. Ha ma újra elindulna igazságosztó útjára, nem kerülgetné, gombolyítaná csigalassúsággal életünk gordiusi cso-móit, hanem az igazságosság k a r d j á n a k nyílegyenes ú t j á t választaná ott, ahol a szeretet, jótékonyság és méltányosság már csak morzsá-kat tud adni, s ezekből is díszletet emel a mögötte kíméletlenül ér-vényesülő mammonimádat palástolására. Ez a Kéz volt az, mely pa-rancsoló tekintéllyel, hatalommal, önbizalommal és bátorsággal fogta k a r d j á n a k markolatát, s megjelölte vele belső és külső ellenségeinek ú t j á t . Halált suhintott mindenki felé, aki a kereszténység és a király-ság alapjait ingatni akarta! E z é r t villogott Veszprémnél és a maros-menti síkon. Felkoncolást hirdetett mindenki ellen, aki — miként II. Konrád császár — a haza szentelt földjének egyetlen rögét is bántani akarta. S ugyanez volt a sorsuk azoknak a cinkosoknak, akik akár pogányokkal, akár külső ellenséggel összeesküdtek a keresztény-ség, a királyság és az ország ellen. Szent István királyunk égi alakja kilencszáz év távlatából dörgi felénk: több emberbaráti és fajszerete-tet, következetesebb és kérlelhetetlenebb igazságosságot, halált a belső és külső árulókra!
A kéz vagyok, a l á t h a t a t l a n kéz, S valamit mindenkinek írok én, A csüggedőnek azt írom: Remény!
A kétkedőnek azt írom: Kitartás!
A könnyelműnek a z t írom: Vigyázat!
Az árulónak én, hogy arca égjen,
Azt írom: Szégyen! (Végvári: Mene Tekel.)
Szerénytelenség nélkül megállapítható, hogy Szent István mun-katársai és örökösei közt a legelső helyek egyike illeti meg Szent Márton ősi szentélyét, Pannónia Szenthegyét, a pannonhalmi ősmo-nostort. A magyar kereszténységnek elsőszülötte, a Szentkoronának mindenkor hűséges híve és védelmezője. Legősibb hagyományaiban
eé é y é fonódik a Koppány ellen vonuló Istvánnak alakja a templom csendjében imádkozó királlyal, a tisztalelkű Mórnak képe a szűzi hét csóknak Szent Imréjével.
Ez itt a szenthegy: árnyas templomában
— Ó, hallod-e? — egy ezredév piheg;
A mult k á r p i t j á t sejtelmes homályban Egy láthatatlan kéz lebbenti meg.
Mint csillagfény a hangtalan nagy éjben, Itt lélek jár az íves bolt alatt,
S t á n porszem ring a fátylas fény ölében, Mely még Szent István saruján t a p a d t . . .
(Sajó Sándor: Pannonhalmán.)
Pannonhalma úgy emelkedik ki a Kisalföld síkságából, mintha a Szentkirálynak nemzetét vizsgáló és fölötte őrködő, gondviselő szeme volna. Amikor a kilencszázados fordulón szívének-lelkének teljes hódolatával és hálájával tekint vissza alapító nagy Jótevőjére és leg-főbb égi Pártfogójára, egyúttal örök magyar küldetésének megfele-lően számonkéri Szent István népétől a legdrágább örökséggel, a Ke-reszt, a Korona és a Kéz legszentebb javaival való sáfárkodását.
Szent István és a bencés szellem,
aimon Árkád.
Mikor Pannónia szent hegyén a magyar bencések is ki a k a r j á k venni részüket Szent István kilencszázados halálának megünneplésé-ből, természetes, hogy az ünneplés és emlékezés kegyeletes óráiban ők is számot akarnak vetni, mit köszönhetnek szent alapítójuknak.
E számvetés után a hódoló kegyelet a r r a a megállapításra jut, hogy Szent Istvánban a szent rendnek Magyarországon első szent nevelt-jét, első lelki gyermekét tisztelheti. Büszke örömmel látja, milyen bensőséges, mélyrenyúló gyökérszálak kapcsolták a szent királyt Szent Benedek rendjéhez, és alázattal ismeri el, hogy életét, létét, nagy m ú l t j á t és jövőjét, egyszóval mindenét neki köszönheti.
Ha teljes egészében föl akarjuk tárni azt a bensőséges kapcso-latot, amely Szent Istvánt a bencés rendhez és általában a bencés szellemhez fűzte, meg kell ismernünk előbb a rend szellemét, mely a X—XI, században éltette, és hivatását, melyet első királyunk korá-ban, a korai középkorban betöltött,
A IX, és X. század fordulója az ököljog és vérbosszú korszaka.
A z évszázados elvilágiasodás folyamán a l j a s bűnök és alacsony ösz-tönök kaptak lábra. A szomorú társadalmi, politikai és erkölcsi álla-potok az Egyházra is éreztették hatásukat. Mikor a IX. század végén a császári hatalom lehanyatlik és a Karoling-dinasztia kihalása után bukásához érkezik, Szent Péter utódjának trónusa is a század bűnei-nek zsákmánya: családok, zsarnokok uralkodnak felette. A pápa vi-lági hatalmával együtt erkölcsi tekintélyét is elveszti. A főpapok kis-királyok m ó d j á r a csak világi hatalmuk, tekintélyük növelésére for-d í t j á k minfor-den gonfor-djukat, pénz- és fölfor-déhségük kielégíthetetlen, A birtokokkal együtt a kolostorok is legnagyobbrészt méltatlan kegyen-cek, sőt világiak kezére kerülnek, A szerzetesi élet követi az általá-nos romlást: a fegyelem meglazul, a kolostorok elnéptelenednek. A szerzetesi élet számos meleg tűzhelyét barbár betörések forgatják föl.
A pusztító normannok, arabok, szlávok és magyarok mint Isten bün-tető ostorai jelennek meg a jobbérzésűek képzeletében.
De nemcsak ilyen vigasztalan és sötét e korszak képe. Vannak az Egyház jobbjai között, akik bátran felemelik szavukat az általá-nos romlottság ellen. A IX, százd elején ú j j á é l e d t szerzetesi szel-lem, melynek lelke Aníane-i Szent Benedek volt, bár később leha-nyatlott ugyan, úgyhogy a tartományi zsinatok szigorú határozatai sem tudták életben tartani, de az eszme nem halt ki: a papság er-kölcsi színvonalának emelésére és életmódjának megjavítására is
tör-téntek figyelemreméltó kísérletek, Ezeket mind egyesítette és el-mélyítette az ú. n, Cluny-mozgalom, a franciaországi Cluny-kolostor-ból kiinduló reformtörekvés,1
Cluny Burgundiában, Lyontól északra, Díjon közelében fekszik, A kolostort 910-ben alapították és alig egy század leforgása alatt nemcsak a világ legkiválóbb bencés kolostora lett, hanem úgyszólván a katolikus Egyház életének legfontosabb középpontja volt — Rómán kívül, a p á t j a pedig a p á p a után a nyugati egyház legfontosabb sze-mélyiségévé emelkedett,2 A Cluny-reform legfőbb célja az volt, hogy Szent Benedek Regulája a l a p j á n eredeti szigorúságában állítsa visz-sza a szerzetesi fegyelmet és ezzel elmélyítse a szerzeteséletet, E cél elérésére legfőképpen az segítette a mozgalmat, hogy Cluny első a p á t j a i hosszú ideig mind kiváló egyéniségek, sőt szentek voltak.
Szent Odó m á r az egész szerzetesélet általános r e f o r m j á t veszi tervbe, A központi kolostorhoz csatlakozó szerzetesházak száma egyre szaporodott, úgyhogy a következő században már csaknem 2000 ko-lostor tartozott a kongregációhoz, a központi anyakoko-lostor szellemé-hez hasonló fegyelemmel, A kongregáció megalkotása és az egyes ko-lostorok közti szoros kapcsolat megteremtése Szent Odilónak, a XI.
század egyik legnagyobb alakjának nevéhez fűződik. A kongregáció egységét és közös szellemét azáltal sikerült olyan bámulatos módon megteremtenie, hogy megvalósította Szent Benedek Regulájának és egész elgondolásának vezérgondolatát: az óriási bencés család, közös-ség élére közös főt, egy személyben a t y á t és korlátlan egyeduralkodót állított az apát személyében, akit a szerzetesek választottak és a pápa megerősített. Az egész reformmozgalmat és későbbi nagy hatá-sát leginkább ebből a szemszögből nézve érthetjük meg, A cluny-i szellemű szerzetesek a szigorú bencés fegyelemben éltek, engedelme-sen és alázatosan vetették alá magukat az apát irányításának. Mivel m a g y a r á z h a t j u k meg, hogy ennek a nagy bencés családnak vala-mennyi tagja egy szívvel-lélekkel bízta rá magát egy ember, az a p á t kezére? Azzal az erővel, mely Szent Benedek elgondolásából, az a p á t személyéből k i á r a d t nemcsak közvetlen környezetére, hanem minden egyes fiára. Hiszen az apát „Krisztus helyettese". Neve any-nyít jelent, hogy atya. A jóságos a t y a ,,bölcs orvosa" is gyermekei-nek, „mesterük", akinek a tanítványok engedelmességgel tartoznak, mert ,,az engedelmesség, melyet az elöljárók iránt tanúsítunk, Isten-nek szól" (Regula, 5. fejezet). EnIsten-nek a mesterIsten-nek „kettős tanítással kell vezetnie tanítványait: vagyis mindazt, ami jó és szent, inkább tetteivel mutassa meg, mint szóval" (2. fej,). — Az apát Krisztus n y á j á n a k „pásztora", akinek „kiváló gondot kell a r r a fordítania s a legnagyobb körültekintéssel és buzgalommal azon lennie, hogy a reá-bízott juhok közül egyet se veszítsen el", és akinek a J ó Pásztor pél-d á j a lebeg szeme előtt (27, fej,), Szent Benepél-dek Regulájában nem győzte eléggé hangsúlyozni és az apátnak ismételten lelkére kötni,
1 V, ö. Hóman—Szegfű: Magyar Történet, 2, 187—189, I.
2 C. Butler: Benedíktinisches Mönchtum, 1929, 364. 1.