Absztrakt
A tanulmány abból a kutatási tapasztalatból indul ki, hogy a középiskolások pályavá-lasztási orientációjának problémái kihatnak a későbbi felsőoktatási lemorzsolódásukra.
Jelen elemzés célja, felfedni a vajdasági érettségizők pályaválasztási gyakorlatát, amiből kitűnhet, rendelkeznek-e világos jövőképpel és hova irányítják őket a meglévő informá-ciók. A kutatások kimutatták, hogy a továbbtanulni kívánó vajdasági magyar fiatalok nagy része nem a szerbiai karokra iratkozna. Ennek az oka a családok gazdasági erőnléte vagy a hibás információszerzés, a szűkös anyanyelvű szakválasztás, a hiányos államnyelv ismerete vagy a hazai munkaerőpiac gyenge ismerete. A lekérdezés során feltételeztük, hogy a középiskolások egyoldalú pályaválasztása a homályos jövőképükön alapul, ami-ből adódik a lemorzsolódásuk a szerbiai felsőoktatásból.
Bevezetés
A tanulmány feladata felfedni a vajdasági magyar fiatalok pályaorientációs állás-pontjait, azzal a céllal, hogy elemezzük a továbbtanulási esélyeiket és szándékaikat.
A téma azért időszerű, mert az utóbbi néhány évtizedben jelentős tanulói és hallga-tói létszámcsökkenést figyelhettünk meg a vajdasági magyar fiatalok körében. Ennek lehetnek demográfiai (népességcsökkenés) és szubjektív/egyéni (lemorzsolódás, pálya-elhagyás) okai is. Fontos kielemeznünk, hogy vajon a tömeges elvándorlás vagy pedig a vajdasági magyar tannyelvű oktatási hálózat sorvadása, illetve a tanulók téves iskola-választása okozza a kedvezőtlen jelenséget?
A vizsgálat elméleti megalapozása
A pályaorientációról a Vajdaságban az utóbbi két évtizedben több empirikus ku-tatást végeztünk. Érdemes összehasonlítani egy igényfelmérő kuku-tatást a vajdasági magyar fiatalok továbbtanulási hajlandóságáról (526 megkérdezett, 2002. január–feb-ruár), kiegészítve a magyar középiskolák kiválasztásának körülményeivel a Vajdaságban (empirikus kutatás a továbbtanulási szándékról 517 végzős általános iskolás és 493 szülő körében, 2002 decembere) és a jóval később kutatott A vajdasági érettségizők pálya orientációs gyakorlata című lekérdezés eredményeit (kérdőívezés 326 tanulóval, 2018 májusa). Ezenkívül fontos elemzési támpontot nyújtanak a középiskolásokkal, a szüleik kel és tanáraikkal folytatott mélyinterjús vizsgálatok is, az iskolaválasztási stra-tégiákról (2012; 2013).
Kisebbségi oktatási helyzet
A vajdasági magyarok iskolaválasztásában két alapvető útvonal létezik: az egyik az anyanyelvi iskolai út (lehetővé teszi az egyes iskolai szintek közötti átmenetet, fo-lyamatosan a magyar nyelvű képzést preferálják); a másik pedig az etnikai iskolaút fokozatos feladása (asszimiláció lehetősége, amikor egy magasabb oktatási szinten szerb nyelvre vált a tanuló). A beiskolázás a kisebbségek esetében nem mindig a maga természetes automatizmusával történik, hiszen jelen van egyfajta etnikai alapú dön-tés, még akkor is, amikor a szülő dönt, a családban használt nyelv alapján, vagy a későbbi szakválasztást szem előtt tartva a legközelebbi középiskola vagy felsőoktatási intézmény betervezésével. Az iskolastatisztika szerint az általános iskolások mintegy 20 százaléka nem az anyanyelvén tanul, és ez az arány növekszik a magasabb iskolai szintek felé haladva.
A pszichológus véleménye szerint, ha a szülő többségi nyelvű iskolába irányít-ja gyerekét, valójában radikális változást idéz elő. Ugyanis ezzel egy ideig elsősor-ban az anyanyelv fejlődését serkentette a környezet, ezután pedig a második (szerb) nyelvét. Ennek a következménye, hogy az első nyelv fejlődése megtorpan, sorvadni kezd, helyébe egy másik nyelv lép, ami törés a gondolkodás és a beszéd fejlődésében.
A szülőnek, ha magas fokú kétnyelvűséget szeretne kifejleszteni gyerekénél, dönté-sével a hozzáadó kétnyelvűségi körülmények megteremtését kell segítenie. A másod-nyelvű oktatást választva pedig éppen a felcserélő1 helyzet kialakulásához járul hozzá.
A Vajda ságban egyes szülők az általános iskola felsőbb osztályaitól vagy a középisko-lától íratják át a gyereket az anyanyelviből a többségi osztályba (Göncz 2004).
A 2013/2014-es iskolaévben a Vajdaság Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság adatai alapján, az általános iskolákban összesen (26 ön-kormányzat 73 iskolájában) 14 828 diák magyar tannyelven és 3295 magyar nemze-tiségű diák szerb nyelven tanult. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) adatai alapján a szerb tagozaton tanuló magyar nemzetiségű elsősök 69 százaléka egyáltalán nem értette és használta a magyar nyelvet, 31 százalékuk valamilyen szinten beszélte, de mindössze 19 százalékuk ismerte olyan jól a magyar nyelvet, hogy akár magyar tan-nyelven is tanulhatott volna (Joó et al. 2014). Tény, hogy a vegyes házasságban élők döntésének háttere összefüggésbe hozható a szláv nemzetiségű házastárssal, amikor leginkább az otthoni nyelvhasználat (másodsorban a szülők társas kapcsolati halója, a család ismerősei, barátai, szomszédjai) a döntő. Ha a továbbtanulási esélyeknél figye-lembe vesszük azt, hogy a vajdasági magyarok népességcsökkenése erőteljes, vagyis egyre kisebb az iskoláskorú populáció, várható a magyar osztályok számának a csök-kenése is. Ezzel egy időben azonban a magyarok anyanyelvi továbbtanulási szándéka
1 Hozzáadó kétnyelvűségről akkor beszélünk, ha a nemzetiségileg vegyes környezetben használt nyel-veket és a hozzájuk kapcsolódó kultúrákat nem rangsorolják, hanem egyformán értékelik. Felcseré-lő a kétnyelvűségi helyzet, ha a környezet az egyik nyelvet és kultúrát eFelcseré-lőnyben részesíti a másiknál.
Ennek következménye az ún. kettős félnyelvűség, mindkét nyelv hiányos ismerete (Göncz 2004).
nem csökkent, különösen, ha a tanulói populáció minőséges iskolák közül választhat, és szívesen dönt a magyar tannyelvű szakiskolák, gimnáziumok javára.
A vajdasági pályaorientációs kutatásaink kimutatták, hogy a nyelvi kompetencia megfelelő fejlettségi szintje fontos a sikeres iskolai tanuláshoz. Az MNT kutatói2 megállapították, hogy a vajdasági általános iskolákban a szerb tannyelvű tagozatra járó, szüleik által magyar nemzetiségű diákként megjelölt tanulók, akik a hétköznapi nyelvhasználat szintjén beszélik a magyart, jelentősen gyengébben teljesítettek, mint a magyar tannyelvű tagozatra járó társaik (Joó et al. 2014). Különbség mutatható ki a tömbben és a szórványban élő magyar diákok között: a tömbben élők anyanyelvükön tanulhatnak, de az államnyelv elsajátítása ott ritkán tökéletes; ugyanakkor a szórvány-ban, a szerb nyelv ismerete a mindennapi élet velejárója, ami megkönnyíti a többsé-gi iskola választását is. A kisebbsétöbbsé-gi iskolaválasztás távlatszerűen fontos, mert a nem anyanyelvű képzés a kisebbségi közösség fokozatos (sőt önként vállalt) asszimiláció-jához is vezethet. Mindenesetre az iskola választásának motivációit nem egyformán csoportosíthatjuk a tömbben vagy a szórványban élő magyarok körében. A gyakorlati-assági szempontokat figyelembe véve a szórványban igen pragmatikus érvek dominál-nak (az iskola minősítése, munkaerőpiaci érvényesülés), míg a tömbben élő magyarok szakmaválasztása tágabb (akár magyar, akár szerb nyelven), így a pályaorientációra kihat a család kulturális tőkéje, az etnikai elkötelezettség, sőt pedagógiai szempontok is (a szakma iránti érdeklődés, a munkába lépés esélyének figyelembevételével együtt).
Az oktatáskutató szakember szerint:
„Ha kis leegyszerűsítéssel a határon túli magyarokat tömbrégióba, illetve szór-ványközegbe soroljuk, rögtön adódik, hogy a tömbrégiókban vélhetően a piaci és szociológiai modellek egyaránt érvényesülhetnek, míg a szórvány kontextu-sokban vélhetően intenzívebben jelen lehetnek az oktatás nyelvével kapcsolatos megfontolások is.”3 (Papp Z. 2013: 402–403)
A Vajdaságban a szerb nyelv hiányos ismerete és a versenyképtelen szakmai tudás együttes hatása a fiatalokat könnyen a társadalom peremére szoríthatja. Az egyes in-terjús kutatásokban (például a zentai szülők inin-terjús lekérdezése)4 kimutatható volt,
2 A 2013/2014-es iskolaévben a szerb tagozatra íratott elsősök közül összesen 293 magyar nem-zetiségű kisdiák számára volt elérhető távolságban a magyar oktatás. E populáció 83,28 százalé-kán, 244 kisdiákkal végezték el a kutatást.
3 A 2012. július 18-án a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján Iskolaválasztási
„stratégiák” címmel tartott előadás írott változata, az MTA a Határon Túli Magyar Tudomá-nyosságért Ösztöndíjprogram által támogatott Iskolaválasztás többségben és szórványban című kutatás keretében.
4 A 2012-es évben az Iskolaválasztási stratégiák szórványban és többségi helyzetben a Kárpát-me-dencében elnevezésű projekt Magyarország határain túli kisebbségi közösségek iskolaválasztási motívumait vizsgálta, amelynek folytatásaként Szügyi Éva a Többségi nyelvű iskolaválasztás a Kárpát-medencében elnevezésű projekt eredményét mutatja be. Továbbá Trombitás Tímea ku-tatása a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergenciaprogram című projekt keretében zajlott, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.
hogy a magyar szülő saját negatív tapasztalatai alapján döntött a gyerek iskoláztatásá-ról. Mivel ők maguk az iskolai szerb órákon nem tudták megtanulni az államnyelvet, és emiatt úgy érzik, hogy a karrierjük megrekedt, a gyerekeiket szerb tagozatra íratták, későbbi boldogulásukban bízva. Emellett a szülők különösen fontosnak tartják az ide-gen nyelv oktatását, még akkor is, ha egyesek úgy nyilatkoztak, hogy csupán az alapok elsajátítására van mód az iskolai órákon (Szügyi 2014).
Egy másik kutatás a szórványtelepülésnek számító Nagykikinda városában zajlott.
Arra a kérdésre, hogy a magyar nemzetiségű szülők miért íratják szerb tagozatra gyer-mekeiket, az egyik pedagógus válasza így hangzott:
„A szülők úgy vélik, hogy mivel Szerbiában élnek, ezért gyermekük jövőbeli érvényesülése szempontjából kedvezőbb, ha gyermekük szerb nyelven kezdi meg az általános iskolát… több szülő saját tapasztalataiból indul ki, miszerint a magyar tannyelvű általános iskola után nehéz volt számukra a középiskolában szerb nyelven tanulni, sőt a szerb nyelv volt az oka annak, hogy nem mertek belekezdeni egyetemi tanulmányaikba.” (Trombitás 2013: 93)
Ezt követően, 2014-ben került sor Újvidéken a szerb tannyelvű osztályokban tanuló hatodik és hetedik osztályos tanulók lekérdezésére (Trombitás & Szügyi 2014), akik magyar nemzetiségűek vagy vegyes nemzetiségű családból származtak. Emellett interjút készítettek a diákok szüleivel és a pedagógusokkal is (14 félig strukturált interjú készült, melyből hat szerb nyelven, nyolc interjú pedig magyar nyelven). A kutatás tanulsága:
„a vegyes házasságokból születő gyermekeknél a tannyelvválasztás még nehe-zebb döntés, de legtöbbször a szerb szülő nyelvéhez »igazodva«, szerb tannyel-vű oktatást választanak a szülők gyermekeiknek. További okként a szülők és a pedagógusok megemlítették, hogy a magyar nemzetiségű szülők az általános iskolát leszámítva szerb nyelven tanultak, jelenleg munkahelyükön is szerb nyelven beszélnek és attól félnek, hogy gyermekeiknek magyar nyelven nem tudnak segíteni majd a tanulásban. A megkérdezett szülők elmondták, hogy valójában nem is gondolkodtak az iskola tannyelvén, automatikusan a szerb osztályba íratták a gyermeküket. Mindemellett a szülők egyik legerősebb érve az volt, hogy ha szerb osztályban kezdi meg a gyermek a tanulmányait, akkor a későbbiekben nagyobb lehetősége lesz középiskolát vagy akár egyetemet vá-lasztania” (megjegyzés: ott Újvidéken). (Trombitás & Szügyi 2014: 156)
„Az anyanyelvű iskolaválasztás a kisebbségi nemzet identitáshoz való viszo-nyának mutatója. A szórványterületen domináló szerb kapcsolati háló követ-keztében a belső családi nyelvi rendszer megváltozott, az otthon beszélt nyelv a többségi nyelv (szerb nyelv) lett.” (Trombitás & Szügyi 2014: 159)
A fiatalok pályaorientációja, tágabb értelemben, összefügg az anyagi helyzetükkel és a környezeti hatásokkal. A városban élők kedvezőbb feltételek mellett képezhetik tovább magukat a szakmában. Az adatok kimutatják, hogy azokban a magyarlakta községekben, ahol magyar tannyelvű oktatási intézmények is működnek, ott a
lakos-ság iskolai végzettsége meghaladja a vajdalakos-sági/szerbiai átlagot is. Ahol viszont nincs felsőoktatási intézmény, a magyar fiatalok karrierépítése akadozik, ezért legtöbbjüknél magas az elvándorlási hajlam (Magyarkanizsa, Óbecse, Kishegyes, Ada). A magyar lakosú kisvárosok a továbbképzés terén nem mutatnak elégséges eredményeket. Kivé-tel Szabadka mint észak-vajdasági regionális központ, ahol a középiskolai és főiskolai végzettségű magyarok részaránya meghaladja a vajdasági képzettségi átlagot; mégsem tud olyan képzettségi struktúrát elérni, mint pl. a dél-bácskai régió (Újvidéki Egyetem a tartományi székhely) vonzásközpontjában. A Vajdaságban, Dél-Bácska kivételével a többi körzetben az országos átlag alatt marad a felsőfokú végzettséggel rendelkező lakosság részaránya (Gábrity Molnár 2006).
Azok a városok, amelyekben működnek a magyar tannyelvű középiskolák (Szabad-ka, Zenta, Topolya, Óbecse), kimutathatóan vonzástérséget képeznek. A magyar kö-zépiskolások részaránya az összes kökö-zépiskolások számában csak Adán, Kanizsán és Temerinben megfelelő, ha a magyar népesség részesedését vesszük alapul a község össznépességének arányában. A nagyvárosokban (Újvidék, Nagykikinda, Zombor és Szabadka) ez az arány nem kielégítő. Korábbi iskolastatisztikánk kimutatta (Gábrity Molnár 2006), hogy a legtöbb magyar középiskolás a gimnáziumok után érdeklő-dött, majd a szakiskolák profiljaiban a mezőgazdaság, élelmiszer-feldolgozás, aztán az elektrotechnikusi, majd az egészségügyi technikusi képzés következtek; népszerű szak volt még a gépész és a közgazdász. A legújabb oktatási kimutatások szerint a fiatalok nagy többsége ma már az informatikai és egészségügyi szakok felé orientálódik, aztán következik a közgazdasági, mezőgazdasági pályák választása (Gábrity Molnár 2014).
A szerbiai felsőoktatásra jellemző a felsőoktatási expanzió, ugyanis a 90-es évektől kezdve 2008-ig, a hallgatói létszám 120 százalékkal növekedett. A Vajdaság felsőokta-tására jellemző az intézmények koncentráltsága a tartományközpontban, ami a többi körzet marginalizálódásához vezetett. Az Újvidéki Egyetem 70,3 százalékban, míg Szabadka 17,7 százalékban vesz részt a felsőoktatási hálózat kapacitásmegosztásában (Takács 2013). Látszólag az észak-vajdasági régió felsőoktatása szerteágazó, azonban a munkaerőpiaci elvárások koncentráltabb, igényesebb diplomakínálatot várnak. A ma-gyar hallgatók szétszóródnak. Az etnikai közösségek felsőoktatása anyanyelvükön nem megoldott, mert a választható szakok között eltérő és kiegyensúlyozatlan megoszlás van. A magyarok esetében például a társadalom- és humán tudományok részaránya ki-magaslik, részben megoldott a műszaki képzés, míg a többi tudományterület alulrep-rezentált. A szűkös magyar anyanyelvű szakkínálat miatt a Szabadka környékén lévő intézményekben túljelentkezés alakul ki, függetlenül attól, hogy a szakmának van-e piaci létjogosultsága (Gábrity Molnár 2008b). A vajdasági magyar fiatalok egyoldalú iskolavégzettséget produkálnak: egynegyede műszaki végzettségű, egynegyede tanító, óvónő, egynegyede közgazdász, menedzser. A kevésbé népszerű szakok esetében meg-oldás lehet a dinamikus szakváltás-politika a karokon, multidiszciplináris szakpárok beindítása az észak-vajdasági régió gazdasági és piaci igényeivel összhangban.
A vajdasági magyarok tanulmányi célú migrációja a ’90-es években kezdődött.
A magyarországi vagy más külföldi diploma megszerzésével kevesen térnek haza
(becslés szerint 20%-uk) (Gábrity Molnár 2016). 2010-ben Magyarországon a felsőok-tatási intézményekben 1385 szerbiai állampolgárságú (magyar nemzetiségű) hallgató ta-nult, ami 2013-ra 2161 hallgatóra emelkedett. Többségük Magyarországon telepedett le (60%), vagy diplomájukkal az Európai Unióban igyekeznek munkához jutni (20–25%).
A Vajdaságban így kevesebb mint kétezer magyar egyetemista marad. Ha növekedne a fiatalok munkavállalási esélye a Vajdaságban, kevesebb kényszeremigrációs életúttal találkoznánk. Ehhez megfelelő köz- és felsőoktatási profilok, a szakágak rugalmas bein-dítása és a piacigényeknek megfelelő szakirányultságok akkreditálása szükséges.
Munkaerőpiaci feltételek a karrierépítéshez
A vajdasági magyar fiatalok elhelyezkedése nehézkes, mert az általuk preferált szakmák piaca túltelített. A fiatalok számára vonzó a külföldi munkavállalás, még ak-kor is, ha végzettségükhöz képest nem megfelelő munkát kapnak, ugyanis a külföld magasabb fizetést, erősebb biztonságérzetet, perspektívát ad nekik. A középiskolások egy részénél tapasztalható a céltalanság, a biztos jövőkép hiánya. Ezért hanyagolják a tanulmányokat is, „kötelességből”, szülői unszolásra érettségiznek. Munkaerőpiaci helyzetüket a fiatalok viszonylag borúsan látják. Sokan gondolják, hogy a továbbta-nulás elhalasztja a munkanélküliséggel való szembesülést. A munkaközvetítő irodák adatai alapján a keresett szakmák a régióban: közgazdász menedzser, informatikus, logisztikai szakember, építészmérnök, pénzügyi szakértő, marketingszakember, rek-lámszakértő, szakorvos, fogorvos, szimultán fordító, turisztikai szakember (vendég-látóipar), vállalkozó, építész, szobafestő, kőműves, textilmunkás. E szakok legtöbbje szerb nyelven folyik. A kevésbé igényelt szakmák a pedagógus (főleg óvónő és tanító, nem pedig tanár), fémmegmunkáló munkás, fodrász, vegyész, gépkocsivezető, kertész, bölcsész szakok (kivéve a pszichológust és az angol nyelvészt), kereskedő-eladó. Ezen szakok zöme magyarul is tanulható (Gábrity Molnár 2017).
A fiatalok többsége nem végez a képzettségének megfelelő munkát, és három éven belül munkahely-változtatást tervez. Mivel a vajdasági többnyelvű környezetben elő-nyös a nyelvtudás (anyanyelv, környezetnyelv, államnyelv vagy az idegen nyelv funkcio-nális használata), a kedvező munkalehetőségért a fiatalok készek szakmai továbbképzé-seken részt venni, idegen nyelvet tanulni, de akár külföldre is távozni (Gábrity Molnár 2007). Az etnikai alapú munkaerőpiaci egyenlőtlenségek jelen vannak Szerbiá ban, hi-szen a magyarság pozícióvesztése kimutatható. Az országos, illetve a vajdasági átlagnál is alacsonyabb a magyarok körében az elitfoglalkozások részaránya (például közalkal-mazottak, bírók, rendőrök), viszont egyharmaduk mezőgazdasági munkás, a további egyharmada pedig a feldolgozóiparban, építőiparban dolgozik (Gábrity Molnár 2008a).
Az empirikus vizsgálat bemutatása
A tanulmány három kérdőíves lekérdezés tapasztalatait dolgozza fel. Az egyik az iskolastratégia a vajdasági fiatalok körében 2002-ből, a másik a középiskola-választás
kérdéskörhöz kapcsolódik (2002). A legújabb lekérdezés az érettségizők pályaorientá-ciójával foglalkozik (2018).
Iskolastratégia a vajdasági fiatalok körében (2002)
A 15–26 éves vajdasági magyar fiatalokra kiterjedő vizsgálatot 2002 elején a HTMH megbízásából a HTOF (Határon Túli Oktatás Fejlesztéséért Programiro-da) végezte a szabadkai Magyarságkutató Tudományos Társaság bevonásával. 523 főt kérdeztek le, ebből 129 középiskolást. A középiskolásoknak több mint a fele (59%) nem állandó lakhelyén volt kénytelen folytatni tanulmányait. Legnagyobb „vonzereje”
Szabadkának és Nagybecskereknek volt akkoriban, kisebb arányban a szegedi és ba-jai középiskolák is számításba jöttek. A megkérdezett középiskolások 81,7 százaléka magyar tannyelvű osztályba járt, a többiek szerbbe. A középiskolások közül 2002-ben legtöbben gimnáziumba jártak (28,5%), ezt követte a műszaki (24,4%), az egészség-ügyi (13%) és a közgazdasági (9%) képzés. A gimnáziumok presztízsének enyhe növe-kedését tapasztalhattuk. Megjegyezzük, hogy erre a tendenciára építve nyíltak meg a következő iskolaévben a szabadkai és a zentai magyar tehetséggondozó gimnáziumok.
A válaszok alapján az ifjakban létezett egyfajta fiatalkori munkanélküliségtől való félelem. Ezt a félelmet továbbtanulással próbálták feloldani, akár több szakma kita-nulásának a lehetőségével, így a szakközépiskolai végzettség felértékelődött. A meg-kérdezettek 42 százaléka tanult volna tovább valamilyen felsőoktatási intézményben.
A vajdasági magyar fiatalok továbbtanulási stratégiája három nagyobb irányba muta-tott: egyrészt ott volt egy Magyarországon tanulni óhajtó csoport, másrészt körvona-lazódott egy olyan csoport, amelyik Újvidéket preferálta és harmadsorban egy olyan csoport, amelyik Szabadkát választotta. Újvidék és Szabadka vonzereje elsősorban az ott élők vagy a körzetükben lévő települések magyar fiataljai számára volt fontos.
A 2002-ben megkérdezetteink elsősorban közgazdasági, műszaki és informatikai képzésben gondolkodtak, a vágyak mintegy „második szintjén” pedig megjelentek a pedagógia, illetve a bölcsészeti szakok. A természettudományi, mezőgazdasági és jogi képzések csak kisebb mértékben érdekelték a középiskolásokat. Az oktatási rendszer-ben maradni akarók 88 százaléka magyarul, 29 százaléka szerbül és mintegy 14 szá-zaléka angolul vagy németül is tanult volna. Legtöbben egyetemi (68%) és főiskolai szinten (28%) tervezték tanulmányaikat, 9 százalék pedig posztgraduális fokon. Ennek az utolsó csoportnak több mint a fele Észak-Bácskából származott. A továbbtanulási kedv a fiatalabb korosztályok körében növekvő tendenciát mutatott. A továbbtanulást szignifikánsan a munkaerőpiaci rendszerbe való bekerülés, az anya iskolai végzettsé-ge, a felsőoktatással kapcsolatba kerülő informális hálók befolyásolták, míg a tömeges kivándorlási hajlam inkább hátráltatta az (otthon)tanulási szándékot (Papp Z. 2003:
206–208).
Középiskola-választás (2002)
Helyzetelemzés a középiskolákba iratkozási szándék kapcsán, a végzős általános iskolá-sok és szüleik kérdőíves lekérdezése (2002-ben) a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkársági és a Tartományi Kisebbségügyi Titkárság, valamint a szabadkai és a zentai önkormányzatok támogatásával készült. A kérdőíves lekérdezést szabadkai kutató-csoport végezte el (a Zenith Műhely és a Magyarságkutató Tudományos Társaság) 2002 szeptemberétől decemberig. Két kérdőíves lekérdezés zajlott a vajdasági magyar iskolákban (a nyolcadikosok és szüleik) 14 településen (Szabadka, Topolya, Kishegyes, Kanizsa, Zenta, Ada, Óbecse, Újvidék, Temerin, Doroszló, Bácskossuthfalva, Csóka, Törökkanizsa és Muzsla). 517 nyolcadikos és 493 szülő válasza került feldolgozásra.
A megkérdezettek majdnem teljes egészében magyar anya és apa házasságából származtak. A szülők több mint fele szakközépiskolát végzett (60%), majd az általános iskolát végzettek következnek. A válaszadók mindössze 16 százalékának volt felsőfo-kú diplomája. A szülők iskolai végzettsége megközelítőleg reprezentálta a vajdasági magyarok iskolavégzettségi szintjét. Arra a kérdésre, hogy Milyen nyelven szeretnének továbbtanulni, a diákok válasza egyértelmű volt: 77 százalék magyarul, 11 százalék kétnyelvű középiskolában, 2 százalék szerbben és majdnem 10 százalék világnyelven
A megkérdezettek majdnem teljes egészében magyar anya és apa házasságából származtak. A szülők több mint fele szakközépiskolát végzett (60%), majd az általános iskolát végzettek következnek. A válaszadók mindössze 16 százalékának volt felsőfo-kú diplomája. A szülők iskolai végzettsége megközelítőleg reprezentálta a vajdasági magyarok iskolavégzettségi szintjét. Arra a kérdésre, hogy Milyen nyelven szeretnének továbbtanulni, a diákok válasza egyértelmű volt: 77 százalék magyarul, 11 százalék kétnyelvű középiskolában, 2 százalék szerbben és majdnem 10 százalék világnyelven