A nyelvi kommodifikációról és a kódváltás fogalmáról

A ’90-es évek gazdasági átalakulása (azaz az emberek, a javak és az erőforrások mobilitása, a tudásalapú gazdaságra való áttérés, az infor-mációs technológiák növekvő szerepe és a privát szektor megerősö-dése) a nyelv szerepét sem hagyta érintetlenül: a nyelv mind több kon-textusban válik kommodifikálható, azaz áruvá tehető értékké. monica Heller, a kérdéskör egyik kiemelkedő kutatója négy fő változást ne vez meg, amelyek következtében a nyelvi készségek egyre fontosabb sze-repet töltenek be a gazdasági mechanizmusokban (Heller 2010: 104;

2014: 138):

• a nyelvtudás nélkülözhetetlenné válik a nemzetközivé váló kom-munikáció menedzselésében;

• a technikai fejlődés, a digitalizáció új írás-olvasási készségeket követel munkavállalóktól és munkaadóktól egyaránt;

• a magabiztos kommunikáció a mind meghatározóbb szolgáltató szektorban való érvényesülés előfeltétele;

• a növekvő kínálatra válaszként egyre több olyan szolgáltatás jele-nik meg, amely a piaci réseket megtalálva igyekszik kitűnni versenytársai közül. e szolgáltatások gyakran helyi adottságokat ki -használva próbálnak valamilyen hozzáadott értékkel vonzóvá válni.

A termékek, szolgáltatások hozzáadott értéke nyelvi erőforrás is lehet.

kisebbségi közösségek esetében erre gyakran a turizmus területén lát-hatunk példát. Heller 2014-es tanulmányában egy kanadai

szőnyeg-árus, Anna esetét mutatja be, aki portékájának eladása közben explicit módon hívja fel francia vásárlói figyelmét saját nyelvváltozata, a kana-dai francia és a francia vásárlók franciaországi változata közötti fone-tikai és lexikai különbségekre. mialatt tehát vásárlóinak a szőnyeg-készítés technikáját magyarázza, nemcsak a tartalommal, hanem az alkalmazott nyelvi formákkal és metanyelvi megállapításaival is igyekszik termékét egyedivé és autentikussá tenni.

összegezve az eddigieket megállapíthatjuk, hogy az új gazdaság-ban a nyelv egyrészt mint készség, másrészt mint hozzáadott érték válik áruvá (Heller 2010). e változások pedig a nyelvek értékéről és használhatóságáról alkotott ideológiákat is befolyásolhatják (karja-lainen 2015: 62). A módosulás lehet pozitív irányú, ha például egy kisebbségi közösség nyelvi erőforrásaival gazdasági haszonra tud szert tenni, amivel a kisebbségi nyelv presztízse is növekedhet. Ugyan-akkor ha a kisebbségi nyelv kiszorul a mindennapi kommunikáció-ból, és csak bizonyos elemei látnak el szimbolikus szerepeket, az a nyelvcsere felgyorsulását is eredményezheti (lásd kelly-Holmes – Pietikäinen 2014: 534–535).

A kisebbségi nyelvek turisztikai áruvá válása számos kurrens, a jelen dolgozatban vizsgált közösséghez hasonlóan éppen nyelvcsere-helyzetben lévő közösséget vizsgáló szociolingvisztikai kutatás közép-pontjában áll (pl. Pietikäinen – kelly-Holmes 2013). A témát körüljáró tanulmányok közös kiindulópontja, hogy a kisebbségi nyelvek és kul-túrák nem magától értetődően válnak hozzáadott értékké például egy-egy turisztikai termék esetében, hanem a nyelvi erőforrások indexikus jelentései komplex, többszereplős diszkurzív folyamatokon keresztül alakulnak ki. Az, hogy mely nyelvi erőforrások számítanak kom mo -difikálható nyelvnek, illetve hogy milyen módjait választja ennek egy-egy közösség, lokális és tágabb társadalmi–hatalmi kérdésektől is függ (Heller 2010: 103; dlaske 2015).

A gőzgombóc Fesztivállal a geresdlaki közösség a német nemzeti-ségi kultúra egy elemét hasznosítva igyekszik vendégeket csábítani a településre. A falu és a fesztivál népszerűsítésének reményében a kö -zösség nyitott a média érdeklődésére is. Ahogy azt az elemzett rádió-riportban is látni fogjuk, a közösség nyelvi sokszínűsége a média jelenésekben rendre a település különlegességének egyik emblémájává

válik. Azzal, hogy a mindennapi kommunikáció során alkalmazott nyelvi erőforrások új kontextusba, a média kontextusába kerülnek, indexikus értékük változik, új jelentéseket kapnak (lásd Pietikäinen – mäntynen 2009: 116–117).

A többnyelvűség hozzáadott értékké válása az elemzett rádiómű-sorban egyrészt közvetetten, azaz a kommunikációról való beszéd által történik, másrészt közvetlenül is, a kódváltásos társalgások meg-jelenésével, valamint néhány további szerkesztői döntésen keresztül (pl. finn zene bejátszásával). dolgozatomban csak a hosszabb kódvál-tásokat tartalmazó társalgások elemzésére szorítkozom.

bármenyire sokat használt a kódváltás fogalma, annyira vitatott is a szociolingvisztikában. bartha Csilla szerint a fogalom egyik legálta-lánosabb meghatározását grosjeannál találjuk meg: a kódváltás két vagy több nyelv váltakozó használata ugyanazon megnyilatkozáson vagy diskurzuson belül (grosjean 1982 alapján bartha 1999: 119; lásd még borbély 2001: 186–189). A szakirodalom arra is felhívja a figyel-met, hogy a kódváltás fogalmában, ahogy megannyi más nyelvészeti fogalomban, a 19. század nemzetállam-építésében formálódó egynyel-vűség ideológiája tükröződik (irvine–gal 2000; lähteenmäki et al.

2011). A fogalom a többnyelvű kommunikációt önálló entitások, tehát a jól körülhatárolható, megfigyelhető és megtanulható nyelvek közötti váltogatás metaforájában ragadja meg. A szociolingvisztikai szakiroda -lomban ezért olyan terminusok is előtérbe kerülnek, amelyek a többnyelvű beszédmódot igyekeznek nem az egytöbbnyelvűség perspektívá -jából szemlélni, és amelyek a nyelvi repertoárra többnyelvű beszélő esetén nem egymástól jól elkülöníthető nyelvek összességeként tekin-tenek, hanem azt hangsúlyozzák, hogy a repertoár mindig a helyi kontextus függvényében alakuló változékony készlethalmaz, elemei kö -zött folytonos mozgás és dinamikus viszony van (lásd borbély 2014).

ezért a szakirodalom gyakran „nyelvek” helyett nyelvi, sőt, a kommu-nikáció multimodalitását hangsúlyozandó, szemiotikai erőforrásokról (semiotic resources) beszél (pl. blommaert 2010). A többnyelvű be -szédmódot leíró olyan újabb terminusok, mint a polylanguaging (pl.

jørgensen et al. 2011) vagy a translanguaging (garcía 2009), arra irá-nyítják a figyelmet, hogy a kommunikáció nem önmagukban, tőlünk függetlenül létező entitások használata, hanem a nyelvhasználat

cse-lekvés, a nyelvek pedig sokszor ismételt társadalmi cselekvéseink pro-duktumai (Pennycook 2010: 8–9). A kritikus hangok szerint azonban ezeket az újabb fogalmakat empirikus munkákban csekély mértékben látjuk visszaköszönni, az elemzések sokszor térnek vissza a „hagyo-mányos” terminusokhoz, és inkább tekinthetőek terminológiai inno-vációknak, semmint elméleti igényű alternatíváknak (Pavlenko 2017;

minderről magyarul újabban lásd Holecz et al. 2016). tanulmányom-ban a kódváltás fogalmát nem vetem el: a fenti megfontolásokat szem előtt tartva azt a jelenséget értem alatta, amikor a rádióműsorban meg-szólaló szereplők nyelvi repertoárjukból olyan erőforrásokat mobili-zálnak, melyekről a befogadó konvencionálisan külön nyelvként defi-niált konstrukciókra asszociál („német nyelv”, „finn nyelv” stb.) (lásd blommaert 2010).