A „levágott kezű leány” históriájának számos írott és íratlan vál-tozata volt ismert a középkori európai folklórban és irodalmakban.
Hermann Suchier, Philippe de Rémi elbeszélő költeményeinek első kritikai kiadója a Kéznélküli Leány történetének tizenkilenc írott változatát találta meg és elemezte,2 amelyek egész Európában, többek között a 13. századi Angliától (Vita Off æ Primi) és Németországtól
1 Vö. Alexandre Eckhardt, Les Sept dormants, Berthe aux grands pieds et La Manekine, in uő, De Sicambria à Sans-Souci, Paris, P.U.F., 1943, 100.
2 Œuvres poétiques de Philippe de Remi, sire de Beaumanoir, Hermann Suchier kiad., Paris, Firmin-Didot, t. I, 1884, Introduction, p. XXIII–LIII (S.A.T.F.).
(Mai und Beafl or) kezdve a 14. századi Katalóniáig (Historia del Rey de Hungria) előfordultak. Mind között a legeredetibb és „legre-gényesebb” feldolgozás a 13. század derekán alkotott La Manekine (A csonkakezű királylány).
Donatien Laurent két, a népmesékben is jól ismert motívum „mind térbeli, mind időbeli rendkívüli elterjedtségét” mutatta ki: a leányába szerelmes király és a levágott kezű leány motívumaiét,3 melyeket első ízben Philippe de Rémi egyesített regényében. Mindamellett, mint D. Laurent megállapította:
A szóbeli narratív hagyomány a számos irodalmi változattal pár-huzamosan tündérmese formájában megőrzött számunkra egy olyan elbeszélést, melynek az írott hagyománnyal való rokonsága tagadhatatlan.4
A „levágott kezű leány” történetének gazdag hagyománya és fi gye-lemre méltó elterjedtsége ellenére – nemcsak egész Európában, de a Közel-Keleten, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, sőt Japánban is ismertek voltak különféle változatai – egyrészt a cselekmény szer-kezeti felépítése gyakorlatilag változatlan az egyes variánsokban, másrészt pedig az A. Aarne és S. Thompson szerinti meghatáro-zás értelmében azt négy főepizód alkotja: 1) a hősnő megcsonkítá-sa; 2) házassága egy királlyal; 3) az új királyné megrágalmazámegcsonkítá-sa;
4) a levágott kéz visszanyerése.5
A folklór-reminiszcenciák elsősorban a szereplők viszontagságai-nak döntő mozzanataiban tűnnek elő a regény szövetéből. Ily módon Joïe-Manekine kétszeri máglyára ítélését párhuzamba lehet állítani a nagyböjt kezdetével. Először Gyertyaszentelő Boldogasszony napján mondja ki ítéletét királyapja, és a menekülő hercegnő hét napig tartó
3 Philippe de Beaumanoir, La Manekine, roman du XIIIe siècle, ford. és utószó Christiane Marchello-Nizia, előszó Donatien Laurent, Paris, Stock, 1980, 12–20 (Stock+Plus, Moyen Âge).
4 Uo., 11–12. D. Laurent ezt az elbeszélést a 706-os számú mese-típussal azono-sítja: „The Maiden without Hands”, vö. A. Aarne & S. Thompson, The Types of the Folktale: a Classification and Bibliography, Helsinki, 19733, 240–241.
5 Philippe de Beaumanoir, La Manekine, i. m., 12–13.
tengeri út végén nagyböjt első vasárnapján, Brandons napján érkezik Skóciába, mely nap a kereszténység előtti időkre visszamenő ünnepi vigasság napja a skót népszokások szerint. Másodszor pedig szin-tén a nagyböjt kezdete előtt, vagyis farsang idején ítélik Manekine-t máglyahalálra, amitől csak úgy menekül meg gyermekével együtt, hogy a skót király jószívű udvarnagya két „mannekin”-t, fából ké-szített bábut vet a máglyára helyettük; márpedig Húshagyó Kedd napján az ősi szokás szerint elégetik a karneváli felvonulás figuráit.6
A kiszebábuhoz, a mannequin-hez kapcsolódó népszokás, melynek emléke megelevenedik, szorosan kapcsolódik a történet egyik közpon-ti eleméhez, hiszen ez adja a regény címét (La Manekine) és külö-nösen fontos szerepet játszik akkor, amikor a hajadon eltűnik a világ tekintete elől. A látszólagos „halálai” mélységes bánatba taszítják a népet, és szenvedéssé változtatják a hősnő és környezete örömét.
Ezen változásokat a királylány nevének módosulása is jelzi, így lesz a Joïe-ból Manekine, azaz Csonkakezű.7
Szintén érdekes kapcsolat figyelhető meg Skócia királyának őszi útrakelése, lovagi tornákra indulása és a vegetáció elmúlása vagy a vándormadarak elköltözése, majd pedig a király visszatérése és a tavasz kezdete között. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az eltünt királyné keresésére induló skót király világkörüli útja a Távol-Kelettől az északi vidékekig éppen hét esztendeig tart, mielőtt Rómában rá-találna hitvesére. A hétéves időtartam azonban nemcsak egy nagyon régi, szimbolikus periódus, hanem a kereszténység előtti korokra visz-szanyúló csillagászati ciklus is, amely összefüggésben van az égitestek kozmikus útjával és egymással való együttállásával.8
Mindazonáltal lényeges különbségek figyelhetők meg az írott és a szóbeli hagyomány között. Míg az irodalmi szövegekben
6 Uo., 256–257. Vö. még Jean Dufournet & Marie-Madeleine Castellani, „Temps liturgique et temps folklorique dans la Manekine de Philippe de Beaumanoir”, in Mélanges Paul Zumthor, Paris, 1988, 64–72.
7 Philippe de Remi, La Manekine, kiad., ford. és bevezetés Marie-Madeleine Castellani, Paris, Champion, 2012, 57–58. (Champion Classiques)
8 Philippe de Beaumanoir, La Manekine, i. m., 257–259.
a cselekményt elindító epizódot a saját leányát feleségül óhajtó ki-rályapa megdöbbentő elhatározása alkotja, a szóbeli változatokban a hősnő megpróbáltatásai földhözragadtabb okokra vezethetők visz-sza: egy tönkrement apa hitványságára, aki pénzért eladja lányát az ördögnek, vagy egy mostoha illetve anyós féltékenységére. A hősnő megcsonkítása szintén jelentős eltérést mutat a „tudós” és a „népi”
hagyomány között:
Az elsőben rendszerint a hősnő az, aki saját elhatározásából levágja az egyik kezét, hogy ilyképpen hiúsítsa meg apja szándékát. A szóbeli változatokban ellenben az utóbbi vagy a szolgálatában álló személyek hajtják végre a leány megcsonkítását.9
Ezeken a különbségeken túlmenően Philippe de Rémi regényének érdeme, hogy a két mesetípust nem pusztán egymás mellé állítja, hanem azok ötvözetét valósítja meg az erőszak motívuma révén: Joïe azért csonkítja meg magát, hogy ezáltal megszabaduljon attól a fenye-getettségtől, amelyet az apa vérfertőző vágya jelent. Az A. Aarne és S. Thompson által javasolt sémát tehát egy, az incesztus-motívumot tartalmazó kezdő epizóddal egészíthetjük ki. Ebből a kezdő epizódból megtudjuk, hogy a király házassági tervét egyrészt a fi úörökös hiá-nya, másrészt pedig haldokló feleségének tett ígérete motiválja: a ki-rályné utolsó szavaival ugyanis azt kötötte férje lelkére, hogy csakis olyan asszonyt vehet feleségül, aki az ő szakasztott mása.
Rémi regénye azonban nemcsak szerkezetében – mely tehát a két említett mesetípus összekapcsolásának eredménye –, hanem más vo-násaiban is a mesei világot idézi: a narrátor a mű legelején egyfaj-ta mesei időtlenségből merítve és a mesékből jól ismert fordulategyfaj-tal („Egyszer volt egy király”) nevezi meg szereplőit, majd mutatja be a királyi pár életének idilljét. Az átmeneti harmónia végét jel-zi azonban a hiányhelyzet (fiúörökös) említése, illetve a tiltással
9 Uo., 15. A motívum elterjedtségéről a magyar folklór- és mesehagyományban ld.
Solymossi Sándor bibliográfiai gyűjtése, in Eckhardt Sándor, A kéz nélküli lány mondája, Könyvszemle, 1926, 26, és „A postamester” in A három muzsikus ci-gány. Babos István meséi: babócsai cigány mesék, Szuhay Péter (vál.), Fazekas Zsuzsa (szerk.), L’Harmattan, 2009.
egybekapcsolt ígéret elhangzása – utóbbiak szintén ismert népmesei elemek. Philippe de Rémi szövegének sajátossága a többi, hasonló hagyományt feldolgozó irodalmi változathoz képest, hogy a tiltás (az özvegy király nem vehet el más nőt, csak első feleségének ha-sonmását) és az eredménytelen kutatás szerepeltetésével (a királyi követek sehol sem akadnak ilyen asszonyra) a leány tragikus sorsát összekapcsolja az anya alakjával, illetve utóbbinak az elmúlás tényét tagadó magatartásával; ez pedig ismét csak a kezdeti mesesémával rokonítja a regényt.10
A fiúörökös fontosságának hangsúlyozásával azonban nem pusztán a kezdeti hiányhelyzeten alapuló meseszövést követi a szerző, hanem az örökös-kérdéssel szorosan összefonódó politikai megfontolásokra irányítja közönsége figyelmét a leányági örökösödés és az abból szár-mazó esetleges belviszályok említésével. A politikai megfontolások tehát megelőzik az apa leánya iránti szerelmének kialakulását, és bizonyos értelemben racionális érvekkel támasztják alá a „védhetet-lent”: a királyság főurai és főpapjai a pápa hozzájárulására hivat-kozva győzik meg urukat arról, hogy csakis e vérfertőző házasság révén biztosíthatja országa békéjét. Ezen „szereposztás” révén azok a komoly aggályok fogalmazódnak meg, melyeket a kor embere érez-hetett a főúri réteg szerepét, illetve a főnemesek és a királyi hatalom kapcsolatát illetően.
Másrészt ezek köré a politikai hatalommal, illetve a legitimitás kér-désével kapcsolatos gondolatok köré szerveződnek később a regény más epizódjai is, hiszen ugyanezt a jogi gondolkodásmódot követi a hősnő is azzal, hogy megcsonkítja magát: nem elcsúfítani akarja magát (mint ahogy erre számos példát találunk a szentek életében), hanem a királyoktól elvárt idoneitás, azaz alkalmasság, testi épség megsértése a cél. A kor gondolkodásában ugyanis az uralkodó testi épsége, illetve az ország jóléte és egysége egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Az uralkodáshoz elengedhetetlennek tekintett testi épség kívánalmát terjeszti ki tehát Joïe a királyné személyére is, hogy így
10 Vö. Vlagyimir Jakovlevics Propp, A mese morfológiája, Budapest, Osiris, 2005, 102.
megszabaduljon a vérfertőző házasság veszélyétől. A királylány tette, mellyel önmaga ellen fordul, egyedülállóvá teszi Philippe de Rémi regényét a többi, hasonló hagyományt feldolgozó irodalmi műhöz képest.
Másfelől viszont éppen a testi épség hiánya az, ami a skót király-né szívében gyanút ébreszt majd Manekine láttán, hiszen rendszerint a gonosztevőket büntették kezük levágásával. Amikor pedig megtud-ja, hogy a fia feleségül akarja venni a leányt, éppen úgy érvel, a testi épség kívánalmára hivatkozva, mint ahogy azt Manekine tette koráb-ban. A fia azonban nem hallgat rá, hiszen éppenséggel nem azoknak a törvényeknek engedelmeskedik, melyek már annyi szomorúságot okoztak: őt a szív törvényei vezérlik; a szívé, mely a lelki épséget látja.
Szinopszis
Egy magyar király megígérte haldokló felségének, hogy csak olyan hölggyel fog újraházasodni, aki rá hasonlít. A királyné halála után udvari alattvalói sürgetni kezdik a királyt, hogy teljesítse elhunyt hitvesének tett ígéretét, ám az uralkodó sehol nem talál olyan nemeshölgyet, aki hasonlítana első feleségére. Az egyetlen, aki anyjá-nak tökéletes mása, az Joïe, a saját leánya. Nem látván más megol-dást, az udvar nagyjai azt tanácsolják uruknak, hogy vegye feleségül a leányát. A király először hallani sem akar erről, de végül mégis elfogadja ezt a képtelen ötletet annál is inkább, mert beleszeretett a leányába. Joïe tiltakozik atyja végzetes lépése ellen, s hogy meg-akadályozza a vele kötendő házasságot, levágja a balkezét, hogy ezáltal alkalmatlanná tegye magát a királynéi rangra. A király dühé-ben megparancsolja, hogy máglyán égessék meg engedetlen leányát, az udvarnagya azonban megszánja, és egy bárkára teszi a hercegnőt.
A bárka Skóciában ér partot, ahol az ország királya fogadja Joïe-t, akibe beleszeret és anyja tiltakozása ellenére hamarosan feleségül veszi. Néhány hónappal később Skócia királyának lovagi tornára kell indulnia Franciaországba. Távolléte alatt az ifjú királyné, aki eltitkolja igazi nevét és Manekine-nek nevezi magát, minthogy csak egy keze van (a manekine szó egyik jelentése ’félkezű’, ’csonkakezű’)
egy fi úgyermeknek ad életet. Anyósa, az idős királyné, aki kezdettől fogva gyűlöli a menyét, kicseréli azt a levelet, amely jelentette volna a királynak az örvendetes eseményt egy másikra, amelyben az ol-vasható, hogy Manekine egy szörnyszülöttet hozott a világra. Erről értesülve, a skót király megparancsolja, hogy visszatéréséig szigorú őrizet alatt tartsák az anyát és gyermekét. Az anyakirályné ezút-tal is kicseréli a király levelét egy másikra, amely „elrendeli”, hogy Manekine-t és fi át elevenen égessék meg. A skót király udvarnagya azonban megmenti őket, két „mannekin”-t vetve a máglyára; anyát és gyermekét ismét egy bárkára teszik, amely hosszú és gyötrelmes tengeri út végén Rómában ér partot, ahol egy jóindulatú szenátor veszi oltalmába a sorsüldözött királynét és gyermekét. Amikor a skót király hazatér, leleplezi álnok anyja mesterkedéseit, s miután töm-löcbe záratja, elindul hitvese felkutatására. Hét esztendei vándorlás után ő is Rómába érkezik, ahol a jegygyűrűjéről felismeri feleségét és vele együtt a fi át. A lelkifurdalástól gyötört magyar király szin-tén a kereszszin-ténység fővárosában tartózkodik, hogy bűnbocsánatot nyerjen a pápától. Húsvét ünnepén valamennyien egymásra talál-nak, és egy csoda folytán a levágott kéz is épen előkerül egy tokhal gyomrából, s a pápa azt Manekine kézcsonkjához illeszti. Ezután Skócia királya és királynéja előbb a magyar királlyal együtt visszatér Magyarországra, majd Örményországban tesznek utazást, amelynek időközben Joïe-Manekine és férje szintén a királya és királynéja lett (Joïe anyja Örményország királyának volt a leánya). Végül vissza-térnek Skóciába, ahol a magyar király leánya visszakapja királynéi rangját és jogait.