• Nem Talált Eredményt

A Kormány tagjainak rendeletei

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 38-44)

Az egészségügyi miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 1/2010. (I. 8.) EüM KvVM együttes rendelete

az egyes veszélyes anyagokkal, illetve veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes tevékenységek korlátozásáról szóló 41/2000. (XII. 20.) EüM KöM együttes rendelet módosításáról

A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egészségügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következõket rendeljük el:

1. § Az egyes veszélyes anyagokkal, illetve veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes tevékenységek korlátozásáról szóló 41/2000. (XII. 20.) EüM–KöM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:

„2. § Az e rendelet 3. számú mellékletében felsorolt veszélyes anyagok és veszélyes készítmények kizárólag az e rendeletben meghatározott feltételek mellett, illetve korlátozásokkal hozhatók forgalomba, illetve használhatók fel.”

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti az R. 1. §-a, 3. §-a, 3/A. §-a, 4. § (2)–(6) bekezdése, 1. számú melléklete, 2. számú melléklete, valamint az R.

3. számú melléklete szerinti táblázat A. és D. sora.

(3) Ez a rendelet a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti.

(4) Ez a rendelet a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékelésérõl, engedélyezésérõl és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezésérõl szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 139. cikk negyedik albekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

Dr. Székely Tamáss. k., Szabó Imres. k.,

egészségügyi miniszter környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Az igazságügyi és rendészeti miniszter 1/2010. (I. 8.) IRM rendelete

az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, továbbá az igazságügyi és rendészeti miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökrõl és a nemzetbiztonsági ellenõrzés szintjének megállapításáról szóló 5/2007. (II. 21.) IRM rendelet módosításáról

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 78. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 37. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 177/2007. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszterrel egyetértésben – a következõket rendelem el:

1. § Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, továbbá az igazságügyi és rendészeti miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökrõl és a nemzetbiztonsági ellenõrzés szintjének megállapításáról szóló 5/2007. (II. 21.) IRM rendelet (a továbbiakban: R.) Melléklete a Melléklet szerint módosul.

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követõ 8. napon lép hatályba.

(2) Ez a rendelet a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti.

Dr. Forgács Imres. k.,

igazságügyi és rendészeti miniszter

Melléklet az 1/2010. (I. 8.) IRM rendelethez

1. Az R. Melléklet A) rész 3. és 4. pontja helyébe a következõ szöveg lép:

„3. az EU-NATO Adatnyilvántartó biztonsági megbízottja, rendszerbiztonsági felelõse, rendszer-üzemeltetési biztonsági felelõse és titkos ügykezelõi, valamint a nemzetközi bûnügyi együttmûködésért felelõs szervezeti egység valamennyi munkaköre

C

4. a nemzetbiztonsági megbízott és ügyintézõ, valamint helyettese C”

2. Az R. Melléklet A) rész 9. pontja helyébe a következõ szöveg lép:

„9. a Miniszteri Titkárság, az Államtitkári Titkárság állományába tartozó köztisztviselõ és ügykezelõ; a Szakállamtitkári Titkárságon mindazon munkakör, ahol a feladatok ellátásához államtitok minõsítésû adat megismerése szükséges

C”

3. Az R. Melléklet A) rész a következõ 14. ponttal egészül ki:

„14. a rendszergazdai feladatokat ellátó köztisztviselõ C”

4. Az R. Melléklet C) rész I. pontja helyébe a következõ szöveg lép:

„I. A Magyar Köztársaság Rendõrségénél

1. az Országos Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban ORFK) Hivatalánál – a Jogi Fõosztály kivételével – a fõosztályvezetõ, a Szóvivõi Iroda vezetõje és a helyettesítésére feljogosított vezetõ, a Titkársági Fõosztály Titkársági Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek és a Titkársági Fõosztály Ügykezelési-, Adat- és Titokvédelmi Osztály vezetõje és kiemelt fõreferensei, valamint a Titkársági Fõosztály Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetõje

C

2. az ORFK Hivatalánál az EU-NATO nyilvántartó összes munkakörét betöltõ személyek, a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályán a köztisztviselõi jogállású nemzetközi referens, a Stratégiai Elemzõ és Tervezõ Osztályon az osztályvezetõ, a Jogi Fõosztályon a fõosztályvezetõ és az osztályvezetõk

B

3. az ORFK Hivatal Titkársági Fõosztály Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának valamennyi, az 1. és 2. pontban nem említett munkakörét betöltõ személyek

A

4. az ORFK Humánigazgatási Szolgálat vezetõje C 5. az ORFK Ellenõrzési Szolgálat vezetõi, kiemelt fõreferensi és fõrevizori munkaköröket

betöltõ személyek

C 6. az ORFK Ellenõrzési Szolgálatnál a 5. pontban fel nem sorolt valamennyi személy B 7. az ORFK Bûnügyi Fõigazgatóságán a Bûnügyi Fõosztály vezetõje és a fõosztályvezetõ

közvetlen irányítása alatt álló kiemelt fõreferensek és több munkafolyamatot ellátó ügyintézõ, a Bûnügyi Elemzõ-Értékelõ Fõosztály, a Felderítõ Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek, a Bûnügyi Osztály vezetõje és a kábítószer-felelõs feladatát ellátó beosztottja, a Titkársági Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek

C

8. az ORFK Bûnügyi Fõigazgatóság Bûnügyi Fõosztály Bûnügyi Osztály 7. pontban nem említett valamennyi, továbbá a Gazdaságvédelmi és Pénzhamisítás Elleni Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek

B

9. a Nemzetközi Bûnügyi Együttmûködési Központ valamennyi munkakörét betöltõ személyek

C 10. az ORFK Rendészeti Fõigazgatóságán a fõosztályvezetõk és a helyettesítésükre

feljogosított vezetõk, az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási Osztály vezetõje és

helyettese, valamint a Védelmi és Biztonság Felügyeleti Alosztály vezetõje és kiemelt fõreferensei, és a Titkársági Osztály vezetõje és kiemelt fõreferensei

C

11. az ORFK Rendészeti Fõigazgatóságon – az Ügyeleti és Védelmi Igazgatási, valamint a Titkársági Osztály vezetõinek kivételével – az osztályvezetõk és a Határrendészeti Fõosztály Dokumentációs Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek

B

12. az ORFK Gazdasági Fõigazgatóság fõosztályvezetõi, az Igazgatási és Ügyviteli Fõosztály osztályvezetõi, az Információtechnológiai és Mûszaki Fõosztály osztályvezetõi, informatikai technikusi, operátori, rendszer-adminisztrátori, az Információtechnológiai és Mûszaki Fõosztály Hálózat és Rejtjelfelügyeleti Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek, Számítástechnikai Központ azon munkaköreit betöltõ személyek, akik az országos informatikai rendszereket, adatbázisokat felügyelik és üzemeltetik

C

13. az ORFK Gazdasági Fõigazgatóság Gazdasági Ellátó Igazgatóság és a regionális gazdasági ellátó igazgatóságok igazgatói, igazgató-helyettesei, igazgatási és ügyviteli, információtechnológiai és mûszaki osztályvezetõi, az informatikai technikusi, a megyei gazdasági osztályok információtechnológiai csoportvezetõi és fõelõadói munkaköreit betöltõ személyek

C

14. az ORFK Gazdasági Fõigazgatóság, az ORFK Gazdasági Fõigazgatóság Gazdasági Ellátó Igazgatóság, valamint a regionális gazdasági ellátó igazgatóságok 12. és 13. pontban fel nem sorolt vezetõi munkaköreit betöltõ személyek

B

15. a Köztársasági Õrezred parancsnokhelyettesei és a közvetlen irányításuk alá tartozó több munkafolyamatot ellátó ügyviteli alkalmazottak; a Parancsnoki Titkárság;

a nemzetközi- és sajtó kapcsolatokat ellátó munkaköröket betöltõ személyek;

a Személyvédelmi Fõosztályon valamennyi munkakört betöltõ személy, az Objektumvédelmi Fõosztály teljes tiszti és szolgálatparancsnoki állománya és a fõosztály titkárnõje, az Ellenõrzési Szolgálat teljes személyi állománya,

a Köztársasági Õrezred Hivatalánál a vezetõi, a védelmi, a „T” ügykezelõi, titkárnõi munkaköröket betöltõ személyek és az Ügyeleti és Védelmi Osztály teljes személyi állománya; a Humánigazgatási Szolgálat vezetõje és helyettese; a Gazdasági Igazgatóságon a vezetõi, a rejtjelezõi, a rezidenciákon lévõ gazdaasszonyi,

a közbeszerzéssel kapcsolatos feladatokat ellátó és a hírközlési, biztonságtechnikai és az informatikai rendszereket üzemeltetõ munkaköröket betöltõ személyek

C

16. az ORFK nemzetbiztonsági megbízottak C

17. – a 20. pont kivételével – a „T” ellátmány kezelõ B

18. a titokvédelmi felügyelõ, a számítástechnikai titokvédelmi felelõs, a „T”

ügykezelés-vezetõ és ügykezelõ, a biztonsági megbízott, a helyi rendszerbiztonsági felelõs, a helyi rendszer üzemeltetés biztonsági felelõs, a számítástechnikai rendszergazda

C

19. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon a fõkapitány-helyettes; a Készenléti Rendõrségen, a Nemzeti Nyomozó Irodán és a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon a parancsnok-helyettes, igazgató-helyettes

C

20. a Nemzeti Nyomozó Irodánál az Ellenõrzési Szolgálat, a Bûnügyi Szervek, a Bûnügyi Ellátó Szervek, valamint a Gazdaságvédelmi Fõosztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek, a Koordinációs Fõosztály fõosztályvezetõje, Humánigazgatási Szolgálat vezetõje, Hivatal vezetõje és az Elemzõ- Értékelõ Osztály állománya, a Titkársági Osztály vezetõje, a, „T” ellátmány kezelõ

C

21. a Nemzeti Nyomozó Iroda Koordinációs Fõosztály Õrségi és Ügyeleti Osztály vezetõje és helyettese, Humánigazgatási Szolgálat valamennyi munkakörét betöltõ személyek, valamint a 19. és 20. pontokba nem tartozó állomány – kivéve a 22. pont

B

22. a Nemzeti Nyomozó Iroda Koordinációs Fõosztály Õrségi és Ügyeleti Osztály állománya

A 23. a Készenléti Rendõrségnél a fõosztályvezetõk és a helyettesítésükre feljogosított

vezetõk, a Légirendészeti Parancsnokság parancsnoka és helyettese, az Állami Futárszolgálat vezetõje, a Különleges Szolgálatok Parancsnokságának szolgálatparancsnokai, a Terrorelhárító Szolgálat osztályvezetõi

C

24. a Készenléti Rendõrség Rendészeti Igazgatóságánál az Állami Futárszolgálat osztályvezetõi és a Bevetési Fõosztály III., Informatikai, Híradó és Dokumentációs Osztály vezetõje, valamint az Ügyeleti Osztály vezetõje

B

25. a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon a Bûnügyi Szolgálat, valamint a Rendészeti Szolgálat Határrendészeti Osztály valamennyi munkakörét betöltõ személyek

B 26. a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon a Határellenõrzési Osztály, valamint Szakirányítási

Osztály vezetõje és helyettese

B 27. a Repülõtéri Rendõr Igazgatóság Információtechnológiai Osztály vezetõje és

fõelõadója

C 28. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon, a Készenléti Rendõrségnél, a Nemzeti

Nyomozó Irodánál és a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon védelmi feladatokat ellátó munkaköröket betöltõ személyek

C

29. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon, a Készenléti Rendõrségnél és a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon a hivatalvezetõ és a humánigazgatási szolgálat vezetõje, az ellenõrzési szolgálat vezetõje és helyettese

B

30. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon, a Készenléti Rendõrségnél és a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon rejtjelezési felügyeletet ellátó, valamint a rejtjelezõi, rejtjelezõ eszközkezelõ munkaköröket betöltõ személyek

B

31. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon a bûnügyi, a felderítõ, migrációs és a gazdaságvédelmi osztály osztályvezetõi és a helyettesítésükre feljogosított személyek

B

32. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon a rendészeti szakterület

fõosztályvezetõi, zászlóaljparancsnoka, osztályvezetõi, operatív és taktikai feladatokat ellátó munkaköreit betöltõ személyek

B

33. a megyei rendõr-fõkapitányság határrendészeti kirendeltségének vezetõje C 34. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon a bevetési szolgálatok

szolgálatvezetõi, osztály- és alosztályvezetõi, a beavatkozó alosztály alosztályvezetõi

B 35. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon a határrendészeti szolgálatok

szolgálatvezetõje

B 36. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon a felderítõ, a bûnügyi és

a gazdaságvédelmi osztályok I. besorolási osztályba tartozó munkaköreit betöltõ személyek

B

37. a megyei (fõvárosi) rendõr-fõkapitányságokon, a Készenléti Rendõrségen és a Repülõtéri Rendõr Igazgatóságon, valamint a rendõrkapitányságokon az ügyeletvezetõi munkaköröket betöltõ személyek

A

38. a rendõrkapitányságokon a rendõrkapitány helyettesítésére feljogosított vezetõ, valamint a bûnügyi szakterület osztályvezetõi és helyetteseik, a rendészeti szakterület osztályvezetõi, és a határrendészeti kirendeltségek osztályvezetõi

B

39. a rendõrkapitányság osztály jogállású õrsparancsnoka A”

5. Az R. Melléklet E) rész 4. pontja helyébe a következõ szöveg lép:

„4. az A)–D) pontokban fel nem sorolt személy, akinek munkaköri leírása alapján a Ttv. 9. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti „Szigorúan titkos!” minõsítési jelölésû adatot szükséges ismernie

B”

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter 1/2010. (I. 8.) KHEM rendelete

a belvízi utakon közlekedõ úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelõsége

feltételeirõl, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról szóló 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet módosításáról

A víziközlekedésrõl szóló 2000. évi XLII. törvény 88. §-a (2) bekezdésének b) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következõket rendelem el:

1. § A belvízi utakon közlekedõ úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelõsége feltételeirõl, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról szóló 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a (3) bekezdésének felvezetõ szövege és a) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(3) A hajózási hatóság a Magyar Köztársaság belvízi útjain nem magyar lobogó alatt közlekedõ úszólétesítmény üzemképességét tanúsító hajóokmányt elfogadja, amennyiben annak hatálya az adott zónára kiterjed, és azt a) Duna menti állam vagy olyan állam hatósága állította ki, amellyel a Magyar Köztársaság nemzetközi szerzõdés keretében a kölcsönös elismerésrõl megállapodott, illetve”

2. § (1) Az R. 4. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(1) Az úszólétesítmény építési, illetve átépítési tervét – az üzemképességi követelményeknek megfelelõ kivitelezés biztosítása érdekében – a megrendelõ vagy az építõ köteles – az építés, illetve átépítés megkezdése elõtt legalább 45 munkanappal, két példányban – a hajózási hatósághoz jóváhagyás céljából benyújtani. Úszólétesítmény építése, illetve átépítése csak jóváhagyott tervdokumentáció birtokában kezdhetõ meg.

(2) Úszólétesítmény, valamint úszólétesítmény szerkezetének, gépi berendezésének, propulziós mûvének és villamos-berendezésének, továbbá azok elemeinek tervezésére a Magyar Mérnöki Kamara területi kamarájának hajóépítési, hajógépészeti és hajóvillamossági szakirányú végzettséggel rendelkezõ tagja jogosult. Jogosulatlan személy által készített terv esetén a hajózási hatóság a kérelmet elutasítja.”

(2) Az R. 4. §-ának (11) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(11) Az építési napló bejegyzései alapján megállapított hiányosság vagy a (9) bekezdésben meghatározott feltételeknek való meg nem felelés esetén a hajózási hatóság a munkát a hiányosság megszüntetéséig leállíttathatja, illetve visszabontathat.”

3. § (1) Az R. 5. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(2) Átépítés esetén – az üzembe helyezés elõtti ellenõrzést követõen – a hajózási hatóság a hajó mûszaki jellemzõit tartalmazó új közösségi belvízi hajóbizonyítványt állít ki, vagy a meglévõ bizonyítványt módosítja. A hajózási hatóság az új bizonyítvány kiadását a korábbi bizonyítványt kiállító tagállam hatóságával is közli.”

(2) Az R. 5. §-ának (4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(4) Külföldrõl beszerzett úszólétesítmény üzembe helyezésével összefüggõ szemléjére alapozottan az úszólétesítmény bizonyítványát a hajózási hatóság a tulajdonos kérelmére adja ki. A bizonyítvány kiállításához szükséges szemle iránti kérelmet az ellenõrzés kért idõpontja elõtt legalább 30 nappal kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell a (3) bekezdés szerinti rajzokat és számításokat; a hajózási hatóság hajózásbiztonsági indok alapján a rajzok és számítások benyújtásától részben vagy egészben eltekinthet. Az úszólétesítmény bizonyítványának kiadásával összefüggõ ellenõrzésre vonatkozóan egyebekben a 6. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.”

4. § Az R. 6. §-ának (3) és (4) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(3) A hajózási hatóság – az úszólétesítmény mûszaki állapotától, korától és üzemeltetési körülményeitõl függõen az idõszakos vizsgálatra az (1), illetõleg (2) bekezdésben meghatározottnál – az úszólétesítmény bizonyítványába tett bejegyzésnek megfelelõen – gyakoribb ellenõrzést is végezhet.

(4) A kizárólag a Magyar Köztársaság belvizein üzemelõ, a (2) bekezdés b) pontja szerinti úszólétesítményekre – azok építési anyagától, szerkezeti kialakításától és az üzemeltetés körülményeitõl függõen – a hajózási hatóság a (2) bekezdés b) pontjában meghatározottnál – az úszólétesítmény bizonyítványába tett bejegyzésnek megfelelõen – ritkábban is végezhet parti ellenõrzést, amely a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott gyakoriságú egymást követõ ellenõrzések közötti idõszakot legfeljebb 20%-kal növelheti meg.”

5. § Az R. 7. §-ának (1) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(1) Az üzembe helyezéshez szükséges, valamint az idõszakos megfelelõséget tanúsító bizonyítvány kiadását, ideértve a típusbizonyítvány kiadását, az úszólétesítmény tulajdonosának a hajózási hatóságtól írásban, a 8. melléklet függeléke szerinti adattartalmú, a hajózási hatóság által rendszeresített formanyomtatványon kell kérnie. A kérelmet legalább 10 nappal a szemle kért idõpontja elõtt kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell vizsgálati díj befizetésérõl szóló igazolást.”

6. § Az R. 8. §-ának (1)–(3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép, ezzel egyidejûleg a jelenlegi (3)–(6) bekezdés megjelölése (4)–(7) bekezdésre változik:

„(1) A hajózási hatóság, a 7. melléklet szerint elismert hajóosztályozó társaság osztályozási bizonyítványát vagy az osztályozási szemle jegyzõkönyvét is figyelembe véve, – az üzemképesség vizsgálatának eredményeként – az 5. melléklet szerinti alábbi hajóokmányokat állítja ki:

a) Közösségi hajóbizonyítvány,

b) Kiegészítõ közösségi hajóbizonyítvány, c) Ideiglenes közösségi hajóbizonyítvány, d) Úszómunkagép-bizonyítvány,

e) Ideiglenes úszómunkagép-bizonyítvány,

f) Bizonyítvány – belvízen közlekedõ – tengeri hajó részére, g) Kompbizonyítvány,

h) Úszómû-bizonyítvány,

i) Nemzetközi kedvtelési célú kishajó-bizonyítvány.

(2) A bizonyítványok – az ideiglenes bizonyítványok kivételével – a 6. § (1) bekezdésében elõírt soron következõ üzemképességi szemle idõpontjáig hatályosak, és azok az üzemképességi szemle eredményétõl függõen a legközelebbi üzemképességi szemle idõpontjáig meghosszabbíthatók.

(3) A hajózási hatóság az (1) bekezdésben felsorolt hajóokmányban tanúsítja az úszólétesítmény üzemképességét, és egyben bejegyzi az úszólétesítmény legközelebbi üzemképességi szemléjének az idõpontját. Az (1) bekezdésben foglalt, típusának megfelelõ hajóokmány nélkül az úszólétesítmény nem tartható üzemben. A rajnai szemlebizonyítvánnyal ellátott úszólétesítménynek kiegészítõ közösségi hajóbizonyítvánnyal is rendelkeznie kell.

A személyszállításra, nagyhajók továbbítására (tolására, vontatására) szolgáló kishajók üzemképességének tanúsítása az (1) bekezdés a) pontja szerinti okmányban történik.”

7. § Az R. 11. §-a új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Kizárólag a Magyar Köztársaság belvízi útjain üzemelõ nem önjáró kompok, munkaterületi úszómûnek nem minõsülõ úszómûvek, személyhajónak nem minõsülõ, de személyszállításra szolgáló kishajók és a szolgálati, illetõleg gazdasági célú hajózási tevékenység végzésére szolgáló kishajók megfelelõségét elismert hajóosztályozó társaság elõírásai szerint, vagy ennek hiányában a Belvízi Hajók Mûszaki Felügyeleti Elõírásai (BHMFE) alapján kell vizsgálni, ellenõrizni és tanúsítani.”

8. § Az R. 12. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:

„12. § Nem kell üzembe helyezés elõtti szemlét végezni annál a típusbizonyítvánnyal rendelkezõ, a hajózási hatóságnak bemutatott kedvtelési célú kishajónál és motoros vízi sporteszköznél, amelynek megfelelõségét elismert hajóosztályozó társaság vagy egyéb, az Európai Gazdasági Térségrõl szóló megállapodásban részes államban akkreditált megfelelõségellenõrzõ szervezet tanúsította.”

9. § Az R. 13. §-ának (5) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

„(5) A rendelet hatálybalépésekor már üzemben levõ úszólétesítményekre az üzemképességi követelményeket a 2. melléklet 24. és a 24a. fejezetében foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”

10. § Az R. 14. §-ának helyébe következõ rendelkezés lép:

„A hajózási hatósági szemlék végrehajtásának egységes közösségi gyakorlata érdekében elfogadott utasításokat a 2. melléklet 2. függeléke tartalmazza.”

11. § Az R. 15. §-a a következõ g) és h) ponttal egészül ki:

[Ez a rendelet a következõ uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:]

„g) a Bizottság 2008/126/EK irányelve (2008. december 19.) a belvízi hajókra vonatkozó mûszaki követelmények megállapításáról szóló 2006/87/ EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról.

h) a Bizottság 2009/46/EK irányelve (2009. április 24.) a belvízi hajókra vonatkozó mûszaki követelmények megállapításáról szóló 2006/87/ EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról.”

12. § Az R. 1. mellékletének 3. fejezetében az Olasz Köztársaságra vonatkozó rendelkezés helyébe a következõ rendelkezés lép:

„OLASZ KÖZTÁRSASÁG

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 38-44)