V. O N T O L Ó G I A I M E G K Ö Z E L Í T É S M I N T A , S Z O C I A L I S T A
N O R M A T I V I Z M U S ' M E G H A L A D Á S Á N A K
M Ó D S Z E R T A N I L E H E T Ő S É G E
1 . A z O N T O L Ó G I A LÉTREJÖTTE ÉS MÓDSZERTANI JELENTŐSÉGE
A lukácsi Ontológia látszólag p a r a d o x jelenség:
„kezdete egy új filozófiai g o n d o l k o d á s m ó d n a k , jóllehet egy hatalmas, páratlan életmű zárókö-veként született."62 - Úgyszólván Lukács egész életét végigkísérő, a marxizmuson belül minde-nekelőtt önmagával folytatott polémiája ez a mű, egyúttal egy olyan gondolkodói teljesít-mény betetőzése, mely a klasszikus marxi taní-tást századunk tudományosságának a szintjén kívánja rekonstruálni - és egyben újrafogalmaz-ni. N o h a a műre a megformálásbeli befejezet-lenség rányomja bélyegét,63 és betegségének el-h a t a l m a s o d á s a arra kényszerítette Lukácsot, hogy az utókorra hagyja éppen csak átjavított kéziratának megítélését,64 mégis lehetősége nyí-lott arra, hogy kéziratát - első változatában - néhány tanítványával megbeszélje.65 Á m az u t ó k o r ítélete, ami elé Lukács a művét bocsátot-ta, nem egyszerű megítélés. I n k á b b polémia, a marxizmus szellemében önmagára
minduntala-nul visszakérdező, tételeinek összefüggését s rendszertani következetességét ismételten végig-gondoló vita, melynek egyetlen célja, hogy „a marxizmusnak a X X . században és a XX. szá-zadnak a m a r x i z m u s b a n " való érvényesítését elősegítse.66
A szerző szándéka szerint is polémiáról van szó - polémiáról, mely a marxizmus reneszán-szának történelmi f o l y a m a t á h o z mint korunk növekvő jelentőségű tényezőjéhez kapcsolódik.
A m i n t erre Gyertyán találó kifejezése is utalt, a marxizmus reneszánsza abból az igényből táp-lálkozik, hogy elméletében ugyanolyan kimun-kált és részleteiben meggyőző magyarázatot ad-j o n a XX. század valóságára, mint amilyent a
X I X . század valóságára adott. Vagyis a jelen d ö n t ő kérdéseire kell adekvát válaszokat adnia, azokra a p r o b l é m á k r a , amelyek a szocializmus intézményi berendezkedésével, világrendszerré növekedésével, a Lenin óta eltelt évtizedek gya-korlatának kritikailag feldolgozandó örökségé-vel és nem utolsósorban a nemzetközi fejlődés sokirányú kérdéseivel kapcsolatosak.
E történelmi feladatkitűzésnek a marxizmus csak saját megújulásával tehet eleget. Nem egy-szerűen arról van szó, hogy bővítenie kell fogal-mi kereteit, tételeinek összefüggéseit pedig újra-értelmezni, hogy ezáltal az elmélet felvevőkész-sége tágabb, problémaérzékenyfelvevőkész-sége kifinomul-tabb, korunk valóságát k o r u n k n a k a
színvona-Ián tükröző legyen. E polémia d ö n t ő jegye ép-pen az, hogy mindent érinteni kíván, és annál inkább lényegi, minél inkább magához a marxi módszerhez tér vissza.
Hogy ennek horderejét érzékeltessem, elég emlékeztetni arra, hogy egy elmélet marxista voltának megítéléséhez a kritériumot végső so-ron az „elméleti alapzatként" szolgáló „tudomá-nyos szemlélet" adja.67 Nem m á s ez, mint a Mi az ortodox marxizmus? 1919-1923 között meg-fogalmazott alaptételének megerősítése, amit Lukács 1968-ban - épp a marxizmus reneszán-sza szempontjából - változatlanul „számottevő aktuális jelentőségűnek" t a r t o t t (TO 210-211., ül. 718.).
Felesleges hangsúlyozni, hogy amikor a mar-xizmus önmagával való azonosságát ilyen szigo-r ú a n - mintegy kszigo-ritészigo-riumot adva - hatászigo-rozzuk meg, nem a klasszikusok ma is klasszikusnak te-kintett alaptételei megkérdőjelezéséről, h a n e m épp a marxizmus lényegét a l k o t ó történetiség-nek a marxizmusra visszavetített következetes alkalmazásáról van szó. M á s szavakkal, magá-nak a megismerésnek és az igazságmagá-nak a törté-netiségéről: arról, hogy „amit most igaznak is-merünk el, éppúgy megvan a rejtett, később ki-ütköző hamis oldala, mint ahogy annak, amit most hamisnak ismerünk fel, megvan a m a g a igaz oldala, amelynél fogva azelőtt igaznak szá-m í t h a t o t t . . ,"6 8
Talán feleslegesnek és triviálisnak tetszik a megállapítás, mégis, a semmitmondás ódiumá-nak kockázatát is vállalva, szükségét érzem hangsúlyozni, hogy a n n a k az újdonságnak a gyökere, a m i t a lukácsi Ontológia a marxizmus szemléletébe hoz, mindenekelőtt magában az ontológiai megközelítésben rejlik. A bevezető jellegű Történeti fejezetek-ben Lukács
meggyő-zően bizonyítja, hogy az ontológiai megközelí-tés mindig is a marxi vizsgálódás alapvető jel-lemzője volt. Persze annak kimutatása, hogy az eredeti marxi gondolathoz képest Lukács nem valamiféle ú j mozzanatnak a marxista gondol-kodásba való becsempészésére tett kísérletet, hanem - ,csupán' - rendszeresen, egy átgondolt fogalmi rendszer keretében kibontotta, ami m á r benne rejlett, pusztán filológiai érdekességgel bír. Csak a n n a k számára lehet érdekes, aki Marx szemléletét valóban filológiai módszerek-kel és igényességgel rekonstruálni akarja, vagy netalán a lukácsi Ontológiá-val kapcsolatos fenntartásait kívánná azzal alátámasztani, hogy az Ontológiá-ban kidolgozott t u d o m á n y o s szemlélet eltérést jelent Marxtól.
Épp az Ontológia Lukácsa figyelmeztet szün-telenül arra, hogy a gondolati teljesítmények megítélésénél végső soron nem a kérdéses gon-dolatok ö n m a g á b a n vett, elvont rekonstruálha-tósága, h a n e m tényleges történelmi hatásgya-korlásuk a fontos. Nos, ha e tételt a marxista
ta-nítás, különféle történelmileg jelentkező arcula-taira vetítjük, a következőket m o n d h a t j u k : ben-ső lehetőségében, szándékai szerint bármennyi-re ontológiai is volt Marx szemlélete, tény, hogy az eddigi Marx-interpretációk - beleértve En-gels és Lenin filozófiailag továbbalakító, sok-oldalú hozzájárulását is - egyre inkább az isme-retelméleti nézőpontot tolták előtérbe.
Tekintettel e hangsúlyeltolódásra, ami már a szemléleti torzulás veszélyét is magában rejti, Marx ontológiai alapelveinek a feltárása önma-gában is új utakat és távlatokat nyithat a marxi gondolat filozófiatörténeti rekonstruálása szá-mára. Még gyökeresebb f o r d u l a t o t tesz lehetővé e rekonstrukció a marxizmus egyes társadalom-tudományi elméleteinek újrafogalmazásában.
Hiszen ismeretes, hogy számos társadalomtudo-mányi elméletet - így például jogelméletet Marx, Engels vagy Lenin önálló f o r m á b a n nem dolgozott ki. Ezek az elméletek csak századunk első h a r m a d á n a k vége t á j á n - a marxista jogel-mélet például az 1917-es f o r r a d a l o m konszoli-dációjának időszakában, i m m á r szocialista jog-elméletként - kezdtek kialakulni; így ezek meg-alapozásában meghatározó szerepet játszottak az akkor uralkodó, azóta hagyományossá vált Marx-interpretációk.
A jelen tanulmánynak nem feladata, hogy a marxista filozófia fejlődéséről értékelést a d j o n , vagy hogy az ontológiai megközelítés filozófiai
p r o b l e m a t i k á j á t megvilágítsa. H a s o n l ó k é p p kü-lön t a n u l m á n y t igényelne a z o k n a k az összefüg-géseknek feltárása, amik a lukácsi pályaívből s a lukácsi totalitásszemléletből szervesen követke-ző Ontológiá-1 korunk más filozófiai törekvései-vel kapcsolatba vagy p á r h u z a m b a vonják.6 9
A fenti kérdések elemző vizsgálatára csakúgy, mint Lukács ontológiai felfogásának belső bírá-latára (annak eldöntésére például, hogy a luká-csi mű valóban „két - egymásnak számos alap-vető m o z z a n a t á b a n ellentmondó - ontológiát tartalmaz"-e, amint ez Lukáccsal polemizálva elhangzott)711 csak a filozófiai szakirodalom le-het hivatott. Sajnos, az Ontológia alapkérdései ez idő szerint hazai filozófiai életünket nem hatották át annyira, hogy ennek eredményei a lukácsi életműhöz méltó t a n u l m á n y o k b a n je-lentkeztek volna. Persze a pezsgés, amit hiányo-lunk, a számbavétel s a felkészülés számlájára is írható. Ennek viszont l á t h a t ó f o r m á t kell majd öltenie legkésőbb akkor, a m i k o r az Ontológia hamarosan várható angol, német, lengyel, olasz, francia, r o m á n stb. kiadásai napvilágot látnak, és a nemzetközi porondon kialakuló vita a hazai filozófiai gondolkodást is a polémiában való részvételre készteti.
Tekintettel az imént m o n d o t t a k r a , nem vál-lalkozhatunk arra sem, hogy az ontológiai néző-pontról mint olyanról meghatározást a d j u n k . Ám vizsgálódásunk számára elégséges az
isme-reteiméleti nézőpontról való leválasztás is - leg-alább a m a lényegi pont erejéig, hogy míg a tár-sadalmi folyamatok és összetevőik elemzésekor az ismeretelméleti megközelítés e f o l y a m a t o k a t és összetevőiket mint visszatükröződések igaz vagy hamis, helyes vagy helytelen eredményeit tartja szem előtt, az ontológiai megközelítés szá-mára mindenekelőtt az a d o t t társadalmi kör-nyezetben végbemenő tényleges hatásgyakorlás a fontos. Az ontológiai megközelítés mellőzhe-tetlenségére utal egyebként az is, hogy a társa-dalmi történések valójában a t á r s a d a l o m b a n cselekvő egyedek mindenkori tudatával, a társa-d a l o m b a n ténylegesen r e p r o társa-d u k á l ó társa-d ó tutársa-dati objektivációk közegében és szervező hatásuk közbeiktatódásával zajlanak le - végső soron függetlenül attól, hogy ezeknek tartalma isme-retelméletileg mennyire igazolható. A társadal-mi lét bármely összetevőjét tekintjük is - az egyedi tudattól az olyan hatalmas mozgatókig, mint a politikai vagy vallási ideológiák, a köve-tésre ösztönző morális példaképek vagy a kény-szerapparátustól is támogatott jog - , ezeknek csupán visszatükröződési folyamatok eredmé-nyeiként - tükörképekként - való értékelése nem vezetne el ténylegesen játszott szerepükig.
Nem a d n a magyarázatot arra, hogy olyan ideo-lógiai képződmények, amik az u t ó k o r szemében torznak minősülnek, miképp tölthettek be oly sikeresen saját korukban szükséges funkciót, s
hogy e szerepjátszásukban olykor miképp lehe-tett épp a visszatükrözött valóságtól való eltá-volodásuk az egyik legsajátabb mozgatórugó.
A társadalmi f o l y a m a t o k n a k és összetevőik-nek mint visszatükröződési folyamatoknak az értékelése persze k o r á n t s e m kizárólagos jegye az ismeretelméleti nézőpontnak. A filozófiai gondolkodásban úgyszólván a kezdetektől van-nak olyan irányzatok, amelyek a logika kategó-riáit létkategóriáknak tekintik. A filozófiatörté-netben ez a tendencia Hegelnél jutott a legtisz-tább és a legkorlátlanabbul érvényesülő kifeje-ződéshez. Az ilyesfajta okfejtésben viszont szük-ségképpen sajátos bukfenc következik be. Az ef-féle elméletek szerint ugyanis a gondolkodás a valóság képmásaiként általános fogalmakat ala-kít ki e valóságról; e fogalmakat rendszerré szervezi; e fogalomrendszer egyúttal egy egye-temes logikai rendszert is létrehoz; majd fogal-mait - természetszerűleg - a valósággal szembe-sítve is alkalmazni kezdi. Az emberi megismerés f o l y a m a t á b a n azután e fogalomrendszernek immár mint a valóság kategóriáinak fokozato-san egyre nagyobb, a további megismerés sorsá-ra és eredményeire is kiható jelentőséget tulaj-donít, mind a valóság fogalmi megragadásakor, mind az így szerzett ismeretnek az eddigi isme-retekkel közös tudásanyaggá szervezésekor.
Ontológiáikban Lukács a logikai nézőpont-nak túlfeszített, csaknem az ismeretelméleti
szi-n o szi-n i m á j a k é szi-n t , szükségképpeszi-ni kiegészítőjekészi-nt felfogott jelentőséget tulajdonít.
Ez mindenekelőtt a hegeli filozófiához való kötődéséből adódik. Részben ez magyarázza azt is, hogy pályafutása során mindvégig a totali-tásszemlélettel szembesítve bármiféle ismeret-elméleti megközelítést csak alárendelt jelentősé-g ü k é n t fojelentősé-gad el - ami további következmény-ként vonja maga u t á n . hogy Lukács mélységes ellenszenvvel viseltetett a XX. század ismeretel-méleti áramlatai iránt, s velük szemben rendkí-vül merev, olykor értetlenségről t a n ú s k o d ó pu-rifikátori hévvel lépett fel.
Az ontológiai nézőpontot Lukács - pályaívét tekintve tudatos és sokszorosan hangsúlyozott törekvésként - a totalitásszemlélettel kapcsolta össze. Ama kevés pontok egyike, amiben Lu-kács kritikusai egyetértenek, p o n t o s a n az, hogy a Történelem és osztálytudat időszakától kezdve a totalitásigény Lukács filozófiai útkeresésének d ö n t ő mozgatója. Közelebbről vizsgálva nem más ez, mint az összefüggések k u t a t á s á n a k igé-nye, kiegészítve azzal a felismeréssel, hogy a szóban forgó összefüggések csak a mindenkori egészen belül nyerhetik el magyarázatukat és tu-lajdonképpeni jelentőségüket. Végső soron te-hát a mindenkori egész a t u d o m á n y o s vizsgáló-dás elsődleges tárgya, és nem ennek elemi össze-tevői. Azaz „a mindenkori komplexus totális összefüggése előbbre való, mint egyes elemei.
Ezeket csak az illető létkomplexuson belül, min-denkori konkrét együttműködésükből érthetjük meg, viszont hiábavaló fáradság volna, ha ma-gát a létkomplexust elemeiből a k a r n á n k gondo-lati konstrukcióval életre kelteni" (Sz 57.).
A totalitásszemlélet az, ami Lukács szemében kivezető utat látszik m u t a t n i mind az apriorisz-tikusan elfogadott gondolati-logikai konstruk-ciók kényszervágányára terelt kifejtések Scyl-lájából, mind a marxista g o n d o l k o d á s b a n ha-gyományosult leegyszerűsítő, mechanikus, vul-garizáló tendenciák Charybdiséből. A Marx által előrevetített, á m a követők gyakorla-t á b a n kellően be nem gyakorla-teljesígyakorla-tegyakorla-tgyakorla-t remény e felcsil-lanását s a megvalósítására tett kísérletet nevez-te Lukács nevez-tertium datur-nak, ami végső soron nem más, mint „a totalitás történelmileg konk-rét dialektikus felfogása".7 1 Nem véletlen tehát, hogy ezt a kiút ígéretét hordozó lehetőséget Lu-kács gyakran két rossz véglet közötti j ó válasz-tásként fogalmazta meg. Egy jellegzetes példát idézve: „Elutasítandó a kategóriák felépítésé-nek, elrendezésének minden ,logikai levezetése', mely elvontan felfogott általános fogalmakból indul ki. Ez ugyanis az összefüggéseknek és mi-nőségeknek, amelyeknek sajátszerűsége ontoló-giailag valóságosan társadalmi-történelmi ere-detükre épül, a fogalmi-rendszeres hierarchia látszatát kölcsönözné, és ez az igazi lét és az állí-tólag meghatározó f o g a l o m diszkrepanciája
kö-vetkeztében meghamisíthatná konkrét lényegü-ket, konkrét kölcsönhatásukat. És ugyanígy el kell utasítani a vulgármaterialista ontológiát is, amely a bonyolult kategóriákat egyszerűen az elementáris-meghatározó kategóriák mechani-kus termékének tartja, és így egyrészt elzárja magát a bonyolultabbak k ü l ö n ö s sajátosságai-nak megértésétől, másrészt hamis, állítólag on-tológiai hierarchiát teremt köztük, amely csak az előbbieknek tulajdonít tulajdonképpeni lé-tet." (Sz 90-91.)
2 . A SZOCIALISTA JOGELMÉLET FEJLŐDÉSI PROBLEMATIKÁJA
Ami az Ontológia tanulságának a jog elméleti magyarázatában történő felhasználását illeti, a döntő p o n t o t korunk j o g t u d o m á n y a egyik leg-főbb feladatának felismerésében, nevezetesen annak a jelenségnek leküzdésében látja, amit az irodalom - bizonyos pontatlansággal és le-egyszerűsítéssel, szemléletessége okából mégis elfogadottan - „szocialista normativizmus"-nak nevez.72 N o h a e címke h a t á r o z o t t s egyértelmű álláspontot látszik jelölni, valójában összetett jelenségről van szó, amit a marxista vizsgálódás
egyetlen lehetőségeként történelmileg: a kiala-kulásánál közreható politikai, ideológiai és esz-metörténeti tényezőket figyelembe véve kell megközelítenünk.
A forradalom jogszemlélete
N o s , a szocialista forradalom - m i n t könnyen belátható - n e m hozott, nem is h o z h a t o t t magá-val kidolgozott, kész jogelméletet. Marx és En-gels gondolataiban, számos a j o g o t érintő elem-zésében egy rendszeres jogelmélet kibontakozta-tásának a lehetősége ugyan adva volt, de sem a m u n k á s m o z g a l o m aktuális f e l a d a t a i , sem a jog-elmélet diszciplínájának belső fejlődése ekkor még nem igényelte e lehetőség v a l ó r a váltását.
Ilyen megrendelést Önmagában a szocialista f o r -r a d a l o m ki-robbanása, a h a t a l o m átvétele sem a d o t t . A lenini Állam és forradalom, továbbá Az államról szóló előadás a legbeszédesebb példa a r r a , hogy közvetlenül forradalmi helyzetben az állam a központi tényező; a jog s e m elméletileg, sem ideológiailag nem kap kulcsszerepet. Meg-írásukkor - 1917 augusztusábanszeptemberéb e n csakúgy, m i n t 1919 j ú l i u s á augusztusábanszeptemberéb a n a f o r r a d a -l o m aktuá-lis e-lvi kérdéseinek kifejtése során a j o g i problematika olykor meg sem nevezve, csak
a z államéban oldottan szerepelt.
Lenin, akinek kivételes képessége volt a r r a , hogy a teoretikust és a gyakorlati f o r r a d a l m á r t ö n m a g á b a n egyesítse, vagyis h o g y az elméletet és a gyakorlatot közvetlen összefüggésükben, folytonosan egymásra v o n a t k o z t a t v a szemlélje, a joggal csak a forradalmi stratégia és taktika által szükségessé tett mértékben és módon fog-lalkozott: a k k o r tehát, ha az ilyen
érdeklődés-nek nem csupán teoretikus, de közvetlenül gya-korlati jelentősége is volt. Márpedig a forrada-lom felfelé ívelő szakaszában a jog szerepét köz-vetlenül a politika vállalta magára : a j o g o t a po-litikai p r o p a g a n d a eszközeként használta fel, megsemmisítve ezáltal a jog viszonylagos ön-állóságát is, s a jogi megfontolások helyében tisztán politikai megfontolásokat érvényesí-tett;7 3 sőt a törvényhozás is inkább a politikum kizárólagos, csupán a f o r r a d a l o m érdekeitől be-folyásolt érvényesüléséhez biztosított általános kereteket, semmint hogy ez érvényesülés útjait és m ó d j a i t jogilag specifikálta volna.7 4
A jog a z o n b a n , jóllehet majd minden saját-szerűségét levetkezve a m i n d e n n a p o k politikai gyakorlatához hasonul, mégis az első pillana-toktól kezdve létezik. Jelenlétét a szocialista át-alakulásban mégsem hagyományos, h a n e m a hely és az idő kivételességétől megszabott funk-ciók indokolják. így egyrészt túldimenzionált, mert a forradalmi győzelem, a ,mézeshetek' má-mora a forradalmi akaratot s szándékot végte-lenre tágítja, és a jognak olyan szerepeket tulaj-donít, amelyekkel az utópiák k a r j a i b a hajtja.
Másrészt a racionalista indíttatású, de korlátla-nul előrerohanó utópizmus saját ellentétébe is átcsap. Vagyis a jog, a kristálytiszta rendű jövő eszköze úgy jelenik meg, mint ami pillanatok alatt laicizálódik, és sajátszerűségei levedlésével h a m a r o s a n elhal. Az utópizmus belső
ellent-m o n d á s a így az, hogy egyszerre deellent-miurgoszi szerepkörrel ruházza fel és semmisíti is meg a tárgyát. E kettős szerep olyan elméletek kialakí-tására ösztönöz, amelyek a polgári m ú l t prog-resszív elemeiből mozaikszerűen építkezve valódi p r o g r a m o k a t és u t ó p i á k a t vegyítenek, és a for-radalmi mozgás d i n a m i k á j á n a k s a benne fel-színre vetődő eszmék széles skálájának megfele-lően változatos elgondolásokban öltenek testet.
U g y a n a k k o r ezek az elméletek - különösen Szovjet-Oroszországban - olyan törekvések ki-fejeződései, amelyek lényege épp egy valóságos p r o g r a m hiánya. A j o g o t máris az elhalás közeli perspektívájában látják : az újonnan létrehozott, kiterjedt erőszak-apparátust és minden kellékét úgy értékelik, mint a polgárháború specifikus termékét, s így megszüntetésüket is a n n a k végé-re végé-remélik.
Kétségtelen, hogy a maga f o r m a i s á g á b a n (gyakorlati intézményeivel, technikai a p p a r á t u -sával) kiépített jog a konszolidáció terméke.
Kétségtelen az is, hogy az orosz proletárforra-d a l o m n a k nem a proletárforra-d a t o t t meg, hogy konszoliproletárforra-dá- konszolidá-ciója rövid, zavartalan átmenet legyen. Ismere-tes, h o g y marxi értelemben az orosz proletárfor-r a d a l o m eleve nem lehetett ,klasszikus', hiszen nem fejlett tőkésállamban, nem is világforra-d a l m a t kiváltva következett be. N o s , nyilván-valóan e nem klasszikus társadalmi robbanás-nak a konszolidálása sem lehetett klasszikus.
A szovjet-orosz f o r r a d a l m a t olyan intermez-zók térítették rendkívüli u t a k r a , mint a polgár-háborúk kiváltotta h a d i k o m m u n i z m u s és az ezt a másik szélsőségbe átcsapva felváltó Új Gazda-sági Politika.
A rendkívüli helyzetben, melyet továbbra is átmenetként éltek meg, a j o g közeli elhalásának reménye változatlanul t a r t o t t a magát. Teoreti-kusai szemében még hosszú évekig gondot oko-zott, hogy mit kezdjen a szocialista társadalom a joggal, mely a kezében van, noha voltaképp nem őt illeti, hiszen az osztálytársadalmak ter-méke, s mint ilyennek, m á r rég el kellett volna halnia.
Az elméleti törekvések érzékeltetésére három jellegzetes nézetet idézek.
A Petrazsickij-féle pszichológiai irány marxis-ta követője, M. Reiszner arról biztosítotmarxis-ta a for-radalom vezetőit, hogy a j o g lényege az osztály-gyökerű intuitív tudat. Ebből következően a forradalom győzelmes megvívásával már ki is alakult a forradalmi jog, n o h a törvényhozás még nincs.75
A forradalmi átmenet Szovjet-Oroszországá-nak igazságügyi népbiztosa, P. I. Sztucska vi-szont - a marxi tételek rövidre zárásával - a jo-got társadalmi (mindenekelőtt gazdasági) viszo-nyok rendszereként h a t á r o z t a meg. E leegysze-rűsítő állásfoglalás eredménye a viszonyok olyan háromszintű láncolata lett, melynek
konkrét kifejeződései a gazdasági viszonyokkal azonosnak tekintett jogi viszonyok (a gazdasági alap összetevői), absztrakt kifejeződései pedig a törvény és a jogi ideológia (felépítményi összete-vők).76
A későbbi fejlődés szemszögéből a legkidol-gozottabb s egyszersmind jogi problematikájá-ban is a legtartalmasabb E. Pasukanisz elméleti kísérlete volt. A jogot ő is a társadalmi viszo-nyokkal hozta kapcsolatba, a d o t t viszonyok f o r m á j á t látta benne.77
Az ő kifejtésében a leegyszerűsítés abban je-lentkezett, hogy a jellemzést, amit Marx egy meghatározott történelmi típusról (mint a vizs-gálatai fénykörébe vont, vizsvizs-gálatai szempontjá-ból valóban d ö n t ő jelenségről) adott, Pasuka-nisz abszolutizálóan általánosította, és maga a jogi jelenség mellőzhetetlen fogalmi feltételévé tette. Ilyen kifejtésben lettek a jogilag releváns viszonyok „áruk birtokosainak viszonyai", az-zal a további - immár természetesnek ható - kö-vetkezménnyel, hogy „a jogi fogalmak logikája pedig az árutermelés társadalmi viszonyai logi-k á j á n a logi-k felel meg".78 Az a „megfelelés", ami Pa-sukanisz szerint a jogi fogalmak és az áruterme-lés társadalmi viszonyainak kapcsolatát jellem-zi, nála nem egy ontológiai tény megállapítása, hanem olyan szemléletmód kinyilvánítása, ami a későbbiekben majd elméletileg kártékony le-egyszerűsítések forrásává lesz. Pasukanisz
ugyanis expressis verbis k i m o n d j a - és ezzel az egyértelműséggel talán ő az első, aki a marxista jogelméletet a lenini értelemben vett ismeretel-mélet irányába hajlítja el - , hogy a n o r m a a fennálló vagy keletkező viszonyokból „levezet-hető".7 9
Érdemes felfigyelnünk u g y a n a k k o r a P a s u k a -nisz kifejtésében rejlő sajátos ellentmondásra.
Mert bár elméletileg előbbre lép társaival szem-ben, állásfoglalása u g y a n a k k o r egy gyakorlati visszalépéssel társul. Egyfelől, s elmélete ennyi-ben előrelépés, fogalmilag leválasztja a j o g o t az államról, gyökeresen eltérő strukturáló és mű-ködési elveket tulajdonítva neki. N e m az állam-nak van szüksége jogra - írja - , hiszen az állam puszta erőszakszervezet, ahol „a meztelen cél-szerűség elve uralkodik". A j o g az, ami feltétele-zi az államot („a jogi f o r m a legtökéletesebb megvalósulása" például nem más, mint az álla-mi közegben lezajló bírósági eljárás). Másfelől, s ezt tekinthetjük visszalépésnek, a jog nem más, mint puszta átmenet. Hiszen - mint m o n d o t t a - a jog az áruviszonyokhoz kapcsolódik, vagyis a jog par excellence burzsoá jog. Amikor pedig a burzsoá j o g eltűnik, maga a jog hal el.80
Pasukanisz ilyen m ó d o n a jogi f o r m á t m á r a maga sajátszerű létében érzékeli. Á m egyúttal a szocializmustól idegennek - egy a múltból itt ra-gadt csökevény koloncának tekinti.
Úgy vélem mégis, nemcsak igazságtalanok
lennénk Pasukanisszal szemben, de
lennénk Pasukanisszal szemben, de