illetmény- és tb-számfejtés
9. A kockázatok és intézkedések nyilvántartása
(1) A feltárt kockázatok, hibák nyilvántartása szervezeti szintű feladat.
(2) A nyilvántartásnak tartalmaznia kell minden kockázatra kiterjedően a bekövetkezés valószínűségét, az esetleg felmerülő kár mértékét, a kockázat kezelésére javasolt intézkedést, a felelős munkatárs nevét.
(3) A kockázatkezelési eseteket a szervezet vezetője elemzi és szükség esetén javaslatot tesz az egyes tevékenységek szabályozásának korszerűsítésére.
6. függelék az 1/2013. (IV. 24.) BM OKF utasításhoz
BELÜGYMINISZTÉRIUMORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG ALAPÍTÓ OKIRATA
A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény), valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet alapján a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) alapító okiratát – a vonatkozó hatályos jogszabályok figyelembevételével – egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki:
1. A BM OKF neve, székhelye
Név: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Rövidített megnevezése: BM OKF
Székhely: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43.
2. A BM OKF feladatai
A BM OKF közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el.
A BM OKF alaptevékenysége:
a) A BM OKF alaptevékenysége körében a hivatásos katasztrófavédelmi szervek irányításával kapcsolatos feladatai:
− a tűzoltóság egységeinek a tűzoltási és műszaki mentési feladatokban történő részvételének irányítása,
− hivatásos tűzoltóság létrehozásának, megszüntetésének kezdeményezése,
− a főigazgató útján a tűzoltó parancsnok kinevezése és felmentése, a vele kapcsolatos – jogszabályban meghatározott – munkáltatói jogkörök gyakorlása,
− a tűzoltóságok Szerelési Szabályzata, a rendkívüli állapotban alkalmazandó Tűzoltási és Műszaki Mentési Szabályzata, a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének részletes szabályai kiadása, a hivatásos tűzoltóságok működési területének, a hivatásos tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai eszközállományának és műszaki megfelelőségük ellenőrzésének rendjének, a hivatásos tűzoltóságok létszámát és szervezési kategóriába sorolásának, és a tűzoltósport versenyszabályzatának kiadása,
− a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve útján az önkormányzati tűzoltóságok, a létesítményi tűzoltóságok és a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tűzoltó egyesület tevékenységének ellenőrzése.
b) Katasztrófaelhárítás irányításával és koordinálásával kapcsolatos feladatok:
− a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetek működési feltételeinek biztosítása, a katasztrófák elleni védekezéssel összefüggő jóváhagyott fejlesztések tervezése és felügyelete,
− a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter részére javaslattétel a katasztrófavédelem működésére, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv feladatkörét érintő jogszabályoknak és a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek megalkotására,
− a katasztrófavédelemmel összefüggő tervezési, szervezési, felkészítési szakmai elvek és követelmények kidolgozása, a lakosság mentésével kapcsolatos tervező, szervező feladatok ellátása, az alárendelt szerveknek a bekövetkezett események következményeinek felszámolására irányuló tevékenységének irányítása,
− a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányításával közreműködés a katasztrófák várható következményeinek megelőzésére és elhárítására vonatkozó tervezésben,
− koordinálja és ellátja a katasztrófák elleni védekezés feladatkörében a kritikus infrastruktúrával kapcsolatos feladatokat,
− a polgári védelmi kötelezettségen alapuló központi polgári védelmi szervezet létrehozása és a központi veszélyelhárítási terv elkészítése,
− a tűzvédelmi és műszaki mentési, a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményei meghatározása az alárendelt szervek szakmai munkáját és tevékenységének irányítása és ellenőrzése,
− a polgári védelmi szervezetek létrehozásával és felkészítésével, ellátásával és alkalmazásával, valamint a lakosság és az anyagi javak mentésével összefüggő tervezési és szervezési feladatok ellátása,
− a védelmi igazgatás szerveinek működéséhez szükséges szakértők biztosítása, és részvétel a védelmi igazgatás tervezési feladataiban,
− az országos illetékességgel eljáró szervek ágazati katasztrófaelhárítási szervezeteivel való együttműködés végrehajtása,
− feladatai ellátásához szükséges adatok bekérése állami és önkormányzati közhiteles nyilvántartásokból,
− a közfoglalkoztatás feltételeinek rendelkezésre állásáról a katasztrófák elleni védekezésre való felkészüléssel, a védekezéssel és a helyreállítással összefüggő katasztrófavédelmi feladatok hatékonyabb ellátása érdekében való gondoskodás,
− szervezi és végzi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek műszaki, technikai ellátását, valamint a személyi állomány és az eszközök elhelyezésének feladatait,
− első és másodfokú hatósági, szakhatósági feladatok ellátása,
− tűzvédelmi szakértői tevékenységet végzése,
− a veszélyes áruk közúti, vasúti, vízi és légi szállításának a külön jogszabályban meghatározottak szerinti ellenőrzésének irányítása, ehhez a tevékenységhez kapcsolódó adatbázis-rendszer biztosítása,
− végzi a katasztrófavédelmi szervek állománya részére az egészségügyi és pszichológiai alapellátást.
c) Nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos jogkörében:
− folyamatosan végzi a nemzetközi katasztrófavédelmi szerződések végrehajtásából adódó feladatokat,
− ellátja a nemzeti kapcsolattartó és koordinációs feladatokat az Európai Bizottság és az Európai Unió tagállamai felé a kritikus infrastruktúrával kapcsolatosan,
− a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság (CEPC) munkájában az állandó képviseletet ellátó összekötő személy kijelölése,
− a NATO CEPC alá tartozó Polgári Védelmi Csoport (CPG) munkájában a nemzeti szakmai képviseletet ellátó személy kijelölése,
− a nemzetközi szervezetekkel, így különösen az EU és a NATO polgári védelmi gyorsriasztó és információs rendszereivel való kapcsolattartás biztosítása, előkészítése, koordinálása és biztosítása a nemzetközi szervezetekben és azok szakmai testületeiben való érdekképviseletre,
− az EU Lisszaboni Szerződésből eredő polgári védelmi tevékenységek koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátása, kapcsolatot tartás a külpolitikáért felelős miniszterrel a humanitárius segítségnyújtással való összhang megteremtése érdekében,
− a hazai és nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatok tervezésének, szervezésének és az azokon való részvétel biztosítása,
− a Kormány által kötött katasztrófavédelmi egyezményekben foglaltak végrehajtásának biztosítása,
− alapfeladataihoz kapcsolódóan biztosítja a határmenti és a regionális együttműködési feladatok végrehajtását,
− szükség esetén – a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – a nemzetközi segítségnyújtásra kijelölt szervek rendelkezésre állásának, ezen szervek külföldi állam katasztrófa sújtotta területeire történő kijuttatásának biztosítása,
− a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtás gyakorlati végrehajtásának megszervezése, a szállítmányok továbbításának biztosítása, folyamatos kapcsolattartás a nemzetközi katasztrófavédelmi szervezetekkel, együttműködési megállapodás alapján a különböző karitatív szervezetek, a Magyar Vöröskereszt és azokat a nemzetközi karitatív szervezetek vagy azok magyar tagozatai bevonása a feladat végrehajtásába,
− szükség esetén – a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – a nemzetközi segítség fogadásának biztosítása, kapacitásai függvényében a nemzetközi segítségnek a veszélyhelyzet vagy a katasztrófa károsító hatása által érintett területre való eljuttatása és szétosztása megszervezése.
Szakágazati besorolása: 842510 Tűzvédelem szakigazgatása
Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása:
411000 Épületépítési projekt szervezése 412000 Lakó- és nem lakóingatlan építése
421100 Út, autópálya építése
559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás
842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás
842510 Tűz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása
842522 Megelőzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Műszaki mentőbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai
842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek
842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek
842542 Minősített időszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem)
842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 854233 Jogi és igazgatási képzési terület
854291 Kifutó rendszerben főiskolai képzés 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás
862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás
862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenőrzése
862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás 889943 Munkáltatók által nyújtott lakásépítési kölcsön
890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 3. A BM OKF illetékessége
A BM OKF illetékességi területe Magyarország területére terjed ki.
4. Az irányítási jogok gyakorlása
4.1. Irányító szerv neve: Belügyminisztérium
Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.
4.2. A BM OKF főigazgatójának közvetlen irányítása alatt áll:
− a BM OKF,
− a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban:
BM OKF GEK),
− a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: KOK),
− a megyei (fővárosi) katasztrófavédelmi igazgatóságok, valamint
− a helyi szervei.
A BM OKF főigazgatója az irányítási jogait a BM OKF Szervezeti és Működési Szabályzatában delegálhatja.
5. A BM OKF besorolása
A BM OKF gazdálkodási besorolása: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.
Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a felek által meghatározott körben a BM OKF GEK látja el.
6. A BM OKF főigazgatójának, helyetteseinek kinevezési rendje a) A BM OKF főigazgatóját,
b) a BM OKF főigazgató-helyetteseit a főigazgató javaslatára a belügyminiszter nevezi ki és menti fel.
A munkáltatói jogokat a BM OKF főigazgatója és főigazgató-helyettesei felett a belügyminiszter, a BM OKF állományába tartozó személyek felett a BM OKF főigazgatója gyakorolja.