A gazdaságszabályozás céljai

Az állam gazdaságszabályozásban betöltött szerepével a nemzetközi szakirodalom mélyrehatóan foglalkozik. A gazdasági szabályozás elmélete (theory of economic regulation) az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredményt mutatott fel, hasonlóan az új politikai gazdaságtanhoz. A szabályozás ma már a gazdaság szinte minden ágazatára kiterjed, és a szabályozás alá vont területek a gazdaság fejlődésével egyidejűleg bővülnek. Ezzel párhuzamosan a beavatkozási módokat kutató iskolák is jelentős eredményeket értek el. Ezek a műhelyek a szabályozás elméleti hátterét kutatják, de a hangsúlyokat illetően időben és térben eltérések figyelhetőek meg.

A gazdaságszabályozással foglalkozó elméletek kiindulópontjának a közérdek és a magánérdek vizsgálata tekinthető. Az elméletek magyarázóereje előtt számos gátló tényező van, amelyek közül a tökéletlen informáltság, a piaci kudarc tartalma és a kormányzati beavatkozás és kikényszerítés hatékonysága csak relatív formában írható le. A szabályozás költségelemzése pedig általában figyelmen kívül hagyja, hogy a szabályozás terheinek viselői és a szabályozás haszonélvezői eltérő piaci szereplők (a vállalkozások, az állam, a fogyasztók, esetleg a külföld). A szabályozás célja a közérdeket középpontba helyező elméleteknél a jólét növelése, míg a magánérdekek védelmét szolgáló elméletek esetében a termelői többlet növelése.

A közgazdászokat már az 1970-es évek közepétől foglalkoztatta az a kérdés, hogy a szabályozásnak a gyakorlatban valóban csak a vállalkozások-e a haszonélvezői. A

19

vállalkozások érdekérvényesítő képessége ekkor már szervezetten – lobbizással – jelenik meg a kutatásokban is. A vizsgálódásokban ezután megjelenik már a szabályozás mai értelemben vett céljainak kutatása is, azaz, hogy az hogyan tudja a közérdeket és a verseny tisztaságát szolgálni (Peltzman 1976; Levine – Forrence 1990). A közérdeket középpontba állító megközelítés abból indul ki, hogy a társadalmi jólét maximalizálásához elengedhetetlen az erőforrások újraelosztásának kormányzati befolyásolása (den Hertog 2010). Peltzman (1976) az érdekcsoportok versengését tanulmányozza a szabályozás alakítása szempontjából.

A szabályozás szükségességét – a piac tökéletlensége miatt és a piaci kudarcok elkerülése érdekében –, korlátozott mértékben, a mainstream közgazdaságtan is elfogadja (Posner 1974, Ricketts 2006). Peltzman (1989) ugyanakkor ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, és rámutat, hogy a múlt század ‟60-as éveiig a szabályozással kapcsolatban főáramú felfogásnak tekinthető normatív elemzések szerint a szabályozást a piaci kudarcok indukálják. A kutatások fókuszába így a piaci kudarcok kezelése, valamint annak meghatározása kerül, hogy mi is az állami szerepvállalás kívánatos mértéke. Friedman (1962) szerint összességében „a szabadpiac természetesen nem teszi a kormány szerepét feleslegessé. Ellenkezőleg. Az állam szükséges, mint egy a játékszabályokat meghatározó fórum, és mint a bíró, aki elmagyarázza a szabályokat és megköveteli azok betartását” (p.

17.). Ebben a kontextusban a piac szerepe felértékelődik, mivel „a piac szerepe csupán az, hogy nagymértékben csökkenti a politikai úton eldöntendő kérdések számát, és ezáltal minimumra szorítja a kormány közvetlen szerepét” (ibid.). A neoliberálisok nem utasítják el az állam gazdasági szerepvállalását, viszont azt csak azokon a területeken és olyan mértékben látják igazoltnak, ahol és amilyen mértékben az állami beavatkozás alternatív költsége a legkisebb vagy pedig egyedül a kormányzat képes a különböző piaci érdekek összehangolására.

Az állam jelentősebb gazdasági szerepvállalása ugyanakkor növelheti és esetenként állandósítja a piac tökéletlen működését, vagyis a szabadpiaci feltételektől eltérő egyensúlyi állapotba hozza a piacot. Ezáltal a szabályozás egyik célja új, az állami céloknak megfelelő egyensúly elérése. Mivel erre a különböző érdekcsoportok hatással vannak, vizsgálódásaink során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szabályozó foglyul ejtésének (state capture) jelenségét sem. Az állam foglyul ejtésének „előfeltétele” egy nem

20

megfelelő intézményi háttér, vagy annak elégtelen működése, ugyanis az érdekcsoportok ezeknek a hiányosságoknak kihasználása révén tudnak hatással lenni a szabályokra vagy a jövedelmekre (Dassah 2018). A szabályozó foglyul ejtése témánk szempontjából azért fontos, mert az érdekcsoportok hatással lehetnek a megtermelt jövedelmek redisztribúciójára és a gazdálkodási környezet kialakítására. A jövedelmek újraelosztásában a közvetlen transzferek vagy a preferenciális adóztatási feltételek alkalmazása révén érényesíthetik az érdekcsoportok érdekeiket. Kaplow – Shavell (1994) ezt a jelenséget kettős torzításnak nevezi, mivel az amellett, hogy mesterségesen eltéríti a megtermelt jövedelmek elosztását, nem ösztönöz a jobb teljesítményre és a munkára sem.

A piac torzulása így annak függvénye, hogy a versengő érdekcsoportok milyen mértékben tudják céljaikat érvényesíteni. Az újraelosztásra Voszka (2005) ezért úgy tekint, mint a piac egy sajátos formájára, ahol „a keresletet az erős alkupozícióval rendelkező csoportok teremtik, amelyek az újraelosztásból jó eséllyel hasznot húzhatnak” (p. 7.), a kínálatot pedig az újraválasztásukat szem előtt tartó politikusok teremtik meg azáltal, hogy alternatívákat kínálnak a szabályozói környezet kialakítására.

Az állam foglyul ejtése megtörténhet másrészről a szabályozói (kormányzati) szint és a vállalati, manageri szintek összefonódása, egymásra gyakorolt hatása révén is. Az összefonódás megjelenhet a tulajdonosi szerkezetben vagy a vállalat irányításában is.

Shleifer – Vishny (1994) a vállalati tulajdon szerkezetéről, valamint a kormányzat és a vállalatvezetés kölcsönös függéséről értekezik, és arra a következtetésre jut, hogy „az állami tulajdon magánkézbe adása azokban az esetekben jellemző, amikor az állami költekezés megfékezése a cél és az állami tulajdonban lévő vállalakozások nem eredményeznek nagy politikai hasznosságot” (p. 1024). Voszka (2005) az újraelosztás kontextusában értelmezi a kormányzati-vállalati interakciókat és úgy véli: ezek „nyers politikai érdekeket” is szolgálhatnak, mivel ebben az esetben a jövedelemtranszferek (vagy általánosságban, valamilyen előnyök biztosítása) viszonossági alapon valósulnak meg, vagyis azokat az érdekcsoportokat részesíti előnyben, amelyek a kormányzó erőket hatalomra juttatták. A kormányzati érdekek közvetlenül is megjelenhetnek a vállalatok irányításában vagy az állami megrendelések révén. Az, hogy mely csoportok élvezik az ilyen összefonódások gyümölcseit, Shleifer – Vishny (1994) szerint a társadalom intézményi berendezkedésétől függ. Ezeknek a kapcsolatoknak elsősorban hatékonyságbeli

21

következményei vannak a vállalkozások számára, de közvetetten a társadalom egészére is hatással vannak.

A bemutatott célok, különböző jelentőséggel és hangsúllyal megjelennek a szabályozottabb és a liberálisabb gazdaságpolitikát követő államokban is. A szociális piacgazdaság, az európai modellek kialakulásában a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az állam szerepvállalása nem elhanyagolható. A smithi értelemben vett liberális felfogás egyúttal magában hordozza az állam korlátozott gazdasági szerepvállalásának² kívánalmát, noha mindez nem jelenti azt, hogy az állam ne lenne piaci szereplő és a gazdaság fejlődési irányának egyik meghatározója (Edler 2015).

A közérdek és a magánérdek közötti egyensúly keresése, a jövedelmek (globális) újraelosztása és a vállalati és politikai hatalom minden eddiginél szorosabb összekapcsolódása esetenként az állam, mint szabályozó meggyengülését eredményezte.

Más szavakkal megfogalmazva, a XX. század utolsó harmadának gazdaságpolitikái, a globalizációval egyetemben, azt eredményezték, hogy rendkívül tőkeerős vállalatok jötték létre. Az állam szabályozói szerepe ilyen körülmények között felértékelődött, de nem csak a gazdasági fejlődés, hanem a válságok kezelése tekintetében is. A gazdaság és az állam kapcsolata tehát átalakult, de a piaci diszfunkciók orvoslása továbbra is az állam feladata maradt.