A fordításelmélet, fordítástudomány

A fordításelméletet, más néven fordítástudományt a kutatók egy része az alkalmazott nyelvészet egyik ágának tekinti, mások pedig azon a véleményen vannak, hogy a fordításelmélet önálló tudományág (vö. Klaudy 1997, 2004, Simigné Fenyő 2006), ezért el kell különíteni más alkalmazott nyelvészeti tudo-mányágaktól, és ennek tükröződnie kell terminológiájában is. Klaudy Kinga a következőképpen határozza meg a fordításelmélet fogalmát:

„A fordításelmélet az alkalmazott nyelvészet egyik ága, mely a fordítás fo-lyamatát, végeredményét és funkcióját vizsgálja a fordítási szituációban részt vevő összes nyelvi és nyelven kívüli tényező figyelembevételével” (Klaudy 1997: 30).

A fordítástudományi kutatások mára már olyan magas szintet értek el, hogy önálló tudományos diszciplínának tekinthetjük, mivel nemcsak alkalmazott, hanem elméleti nyelvészeti ismerettára is jelentősen gazdagodott az 1960-as évektől, Catford, Nida, Komisszarov, Revzin, Rosenzweig és más kutatók meg-határozó munkáitól kezdve.

1.1. A fordításelmélet rövid tudománytörténeti áttekintése A fordítások értékelésével már az ókorban is foglalkoztak a kutatók: a her-meneutikai vizsgálatok, a szövegmagyarázatok és -elemzések a különböző szép-irodalmi szövegek jelentésének értelmezésével együtt fordításszövegeket is vizsgálat alá vettek.

A XX. században a nyelvészeti kutatások fellendülésével, új tudományos nyelvészeti diszciplínák kialakulásával, különböző elméletek megjelenésével együtt a nyelvészek egy részének érdeklődése is a fordítás felé fordult. Míg korábban a fordítással – különösen a műfordítással – való foglalkozás szinte kizárólag az irodalomtudomány hatáskörébe tartozott, illetve egyes írók, költők, kritikusok foglalkoztak vele különböző indíttatásból és céllal, a XX. század 60-as éveitől kezdve előtérbe kerülnek a nyelvészeti alapokon nyugvó fordításelmé-leti kutatások. A fordításkutatóknak a fordítások nyelvektől, szövegtől, műfajtól, kulturális háttértől független törvényszerűségeit kellett feltárniuk elsősorban nyelvtudományi módszerekkel, amelyek időnként jelentősen eltérnek az iroda-lomtudományéitól. A fordításelméleti kutatók azoknak az alapvető tényezőknek,

műveleteknek és működési mechanizmusoknak a feltárását és leírását jelölték meg célként, amelyek minden fordítási folyamatban egyaránt végbemennek (vö.

Klaudy 1997, 2004).

A nyelvészeti indíttatású fordítástudománynak elsősorban a kontrasztív nyel-vészeti kutatások adtak nagy lendületet és részben alapvető vizsgálati módszere-ket is. Egymás után születtek a tipológiailag hasonló és különböző nyelvemódszere-ket morfológiai, lexikai, szintaktikai és szövegtani szempontból egybevető kont-rasztív nyelvészeti munkák, amelyek termékenyítően hatottak a fordításelméletre is. A nyelvészeti indíttatású fordítástudomány kezdeteit az egyes szakirodalmi források más-más időpontokra teszik. Mivel az 1989-es évek végéig a „nyugati és keleti világ” kutatói még többnyire egymástól elszigetelten, jószerével egy-más eredményeit nem ismerve, illetve figyelmen kívül hagyva dolgoztak, nehéz időrendi pontossággal megállapítani a kezdetet. Eugene Nida God's Word in Man's Language (Az isteni szó az emberi nyelvben) című munkájában már 1952-ben kifejti fordításelméleti nézeteinek lényegét, de munkásságában az igazi fordulatot az 1964-ben megjelent Toward a Science of Translating: with special reference to principles and procedures involved in Bible translating (Bevezetés a fordítás tudományába: különös tekintettel a Biblia-fordítás elveire és művelete-ire) című műve jelenti.

Andrej Fjodorov Введение в теорию перевода (Bevezetés a fordításelmé-letbe) című könyve 1953-ban jelenik meg Moszkvában. Nyugaton azonban ezt a munkát sokáig csak recenziók alapján ismerték, mert nem fordították le angolra.

Az 1950-es évek végén még több olyan mű is megjelenik, amelyek, ha nem is fordítanak teljesen hátat az irodalmi megközelítésű fordításelméletnek, tágabban értelmezik a fordításelméletet, szélesebb perspektívában vizsgálják a fordításo-kat. Ezek között feltétlenül meg kell említenünk az A. H. Smith szerkesztette Aspects of Translation (A fordítás aspektusai, 1958), a Reuben A. Brower szer-kesztette On Translation (A fordításról, 1959) című tanulmánygyűjteményt.

Az 1960-as években a következő jelentős elméleti munkák láttak napvilágot:

Georges Mounin Les problėmes théoriques de la traduction (A fordítás elméleti problémái, 1963), Revzin és Rosenzweig Основы общего и машинного перевода (Az általános és a gépi fordítás alapjai, 1964), majd ezt követően E.

Nida korábban már említett könyve, a Toward a Science of Translating: with special reference to principles and procedures involved in Bible translating (1964), amely mindmáig fordításelméleti alapmunkának számít. John Catford 1965-ben adja közre a szintén fordításelméleti alapműnek számító Linguistic Theory of Translation (A fordítás nyelvészeti elmélete) című munkáját.

James Holmes 1972-ben tartott kongresszusi előadásában (III. AILA) pedig bevezette a Translation Studies (fordítástudomány) fogalmat, amely később Bassnett-McGuire azonos című műve alapján terjedt el széles körben (1980). J.

Holmes két alapvető részre osztja a fordítástudományt:

– elméleti fordítástudományra (Theoretical Translation Studies) és – leíró fordítástudományra (Descriptive Translation Studies).

George Steiner After Babel. Aspects of Language and Translation (Bábel után. A nyelv és a fordítás aspektusai) című munkája 1975-ben jelent meg, ma-gyarul azonban csak 2006-ban látott napvilágot az I. kötete Bart István tolmá-csolásában. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül említek meg néhány alap-vető fordításelméleti munkát: Gideon Toury In Search of a Theory of Translation (A fordításelmélet kutatása 1980), Roger T. Bell Translation and Translating. Theory and Practice (A fordítás. Elmélet és gyakorlat 1991), Ch.

Nord Einführung in das funktionale Übersetzen (Bevezetés a funkcionális fordí-tásba 1993), Vermeer, H. J. Übersetzen als kultureller Transfer (A fordítás mint kulturális transzfer 1994), Peter Torop Тотальный перевод (A totális fordítás, 1995), Katharina Reiss Translation criticism–The Potentials and Limitation Categories and Criterie for translation Quality Assesment (Fordításkritika – A minőségi értékelés lehetőségei és korlátai, 2000), Klaudy Kinga A fordítás elmé-lete és gyakorlata (1997), valamint a Bevezetés a fordítás elméletébe (2004);

Albert Sándor Fordítás és filozófia (2003).

A fordítástudomány interdiszciplináris tudományág. Kutatásának tárgya más nyelvészeti diszciplínákhoz hasonlóan a szöveg. Az ókortól napjainkig mindig a szöveg állt a fordítási folyamat középpontjában, bár a forrásnyelvi szöveg adek-vát célnyelvi variánsainak létrejöttéhez a teljes fordítási folyamatra, annak min-den összetevőjének együttes közreműködésére van szükség.

A szövegnyelvészet fejlődése és önálló nyelvészeti tudományággá válása nagy ösztönzést adott a fordítástudomány fejlődésének is. Terminológiájának kialakulásában is meghatározó szerepet játszik a szövegnyelvészet terminológiá-ja. Bár meg kell jegyeznünk, hogy a fordítástudomány még ma is terminológiai nehézségekkel küzd, más, viszonylag új nyelvészeti diszciplínákhoz hasonlóan.

Igen nagy hasznára vannak a fordítástudománynak a szociolingvisztikai kuta-tások is. A konkrét forrásnyelvi szövegek sajátos grammatikai, szemantikai és pragmatikai jelentésszövetét alkotó különböző nyelvi és nem nyelvi elemek át-kódolására is szükség van ahhoz, hogy adekvát célnyelvi szövegvariáns jöjjön létre. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a forrásnyelvi szöveg sajátos szocio-lingvisztikai jellemzőinek célnyelvi átkódolásáról is különböző nézetek születtek a szakirodalomban, például az egyes tájnyelvi elemek, a neologizmusok vagy a szlengnyelvi elemek fordítását illetően. Egyes nézetek szerint a forrásnyelvi szövegek tájnyelvi elemeit pontosan vissza kell adni a célnyelvben is. Mások – a fordítások időtlenségének, azaz az idiolektustól (az egyéni nyelvhasználattól), a forrásnyelvi és célnyelvi szöveg korától független – a minden kor számára azo-nos mondanivalót közvetítő – célnyelvi szöveg létrehozásának szükségességét vallják.

Ugyanakkor vannak olyan nyelvenként változó, az egyes nyelvek szókin- cséhez tartozó sajátos kulturális és szociokulturális elemek is a forrásnyelvi szö-vegekben, az ún. reáliák, amelyek nem fordíthatók le más nyelvre, mert nincse-nek adekvát célnyelvi megfelelőik. Ilyen minden idegen nyelvet tanuló számára ismert reáliák például a tulajdonnevek: személynevek, állatnevek, intézményne-vek, újság-, folyóirat- és filmcímek stb. (vö. Klaudy 1997, 2004, Lendvai 1991, 2005, Vermes 2006, Simigné Fenyő 2006).

Arról is kell röviden szólnunk, hogy a fordításszövegek sokszor kifejtetteb-bek, mint az eredetiek. A tartalmi pontosság kedvéért a fordítóknak sokszor kell alkalmazniuk az ún. explicitációs (kifejtési) eljárásokat. Az explicitációs hipoté-zisek és eljárások leírását könyvemben nem tekintem feladatomnak, hiszen e témában is bőséges magyar nyelvű szakirodalom áll rendelkezésünkre (vö.

Klaudy 1999, 2002, Pápai 2004).