A fordításból eredő ellentét és ekvivalencia

(Petőfi-versek alakzatainak kontrasztív vizsgálata)

1. A fordítás kérdéseivel foglalkozó szakirodalom egyik sarkalatos kérdése az ekvivalencia (J. Catford 1965, E. Nida 1964, Barhudarov 1973). A különböző fordítási elméletek – bármennyire különböznek is egymástól ekvivalencia-elveik megfogalmazásában, egyben megegyeznek: valamiféle norma felállítására töre-kednek (vö. Klaudy, 1989, 84–93). Ahogyan azonban a nyelvi norma – s vele együtt a stílusnorma is absztrakció, a fordítási norma is az. Szinte lehetetlen olyan normadefiníciót megalkotni, amelyhez minden szöveget viszonyítani tu-dunk. Fokozottan érvényes ez a költői szövegekre és műfordításaikra, amelyek több szempontból különböznek más szövegtípusoktól. A Cs. Jónás Erzsébet által felállított hármas normarendszer „szorításában” kell létrehoznia a műfordítónak a forrásnyelvi szöveggel ekvivalens célnyelvi szöveget. (Cs. Jónás 2001: 20). A mai műfordító köztudottan elsősorban az olvasói elvárásoknak igyekszik megfe-lelni. „Ennek a következménye az a tény is, hogy a műfordítói elvekben és eljá-rásokban az eredeti jegyeket megőrző, azaz egzotizáló fordításról a meghonosító (naturalizáló) fordítás felé tolódott el (az arány). Ez azt jelenti, hogy a műfordító elsősorban az átvevő kultúra igényeihez igazodik” (Zsilka 2001: 30–31). Hogy ezt megvalósíthassa, különböző változtatásokat kell végrehajtania a szöveg belső struktúráján.

A műfordítás-szövegek megfeleltetésére elsősorban a kommunikatív ekviva-lencia elve a célravezető. A kommunikatív ekvivaekviva-lencia elsősorban a stílus szint-jén valósulhat meg. A műfordítónak költői szövegek fordításakor a forrásnyelvi szöveg egészének stílusát kell szem előtt tartania, annak kommunikációs üzene-tét teljes mértékben csak így lehet megőrizni a célnyelvi szövegben is. A forrás-nyelvi szöveg különböző részstruktúráiban azonban szükségképpen lesznek mó-dosulások. Az egyik ilyen alapvető módosulás a műfordítás során érintkező nyelvek tipológiai eltéréseiből adódik. A fordítások során előforduló módosulá-sok éppen a szöveg különböző szintjein keletkező veszteségek korrigálására jönnek létre. „A veszteség kiegyenlítése a jelrendszerek átkódolása során a hasz-nossági többlet (redundancia) elvének alapján történik. A kiegyenlítődés

9 A dolgozat a Petőfi-versek és műfordításaik alakzatainak kontrasztív vizsgálata című munka részben módosított változata. Első változata megjelent Az alakzatok világa 19.füzetében, Nem-zeti Tankönyvkiadó. Bp. 2006. 48 pp.

jében a legkülönfélébb transzformációkra kerül sor” (Popovič 1980: 147). A műfordító a különféle grammatikai, szemantikai, versek esetében a szemantikai síkkal szorosan összefüggő képi szerkezet módosításait hozza létre annak érde-kében, hogy a forrásnyelvi szöveg kommunikatív célnyelvi változatát létrehozza.

Ilyen módosulás lehet a költői szövegek fordításaiban a képhiány, a képtöbblet, az eredeti szöveg alakzatainak más típusúakkal való visszaadása a célnyelvi szövegváltozatban stb. (vö. még Lőrincz 1998, 2000). A műfordítás értelmezés, az eredeti szöveg újrateremtése egy másik nyelven. „A fordítás értelmezésként („olvasatként”) való felfogása pontosabbnak tűnik, mintha csupán az eredeti másolatának tekintjük” (Péter 1999: 17).

A fenti megállapításokat Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versében szereplő alakzatok és ezek Nyikolaj Tyihonov és Emil Delmar műfordításaiban létrejött orosz, illetve angol változatainak egybevetésével szeretném illusztrálni.

A verskezdő adjekciós alakzat ismétlés, gemináció:

Föltámadott a tenger, A népek tengere;

Az ismétlés alapmotívuma a tenger. A tenger motívum köztudottan Petőfi kedvelt alakzatépítő eleme: hol szóalakzatként, szintaktikai alakzatként, csonka vagy teljes metaforaként, hol pedig komplex gondolatalakzat elemeként jelenik meg, mint a most elemzett versben is. Az orosz célnyelvi szövegben a geminációs alakzat szinonimikus ismétléses alakzattá alakul át:

Море поднялось, восстав – народов пучина,».

Nyersfordítása:

’A tenger felkelt, feltámadván – A népek tengere,’

Az orosz szövegben szinonimikus ismétlést találunk, amely pragmatikai je-lentésmódosulás eredményeképpen létrejött alakzat. Az orosz пучина szó jelen-tésmezeje a ’tenger’ jelentés mellett a ‘tenger mélye, örvény’ jelentést is tartal-mazza. Ugyanakkor szinonimikus ismétléssel bővül a szó jelentése az orosz szövegben: ’felkelt, feltámadván’.

A magyar szövegben a következő sorok enumerációt alkotnak, amely foko-zással társul a versben. Ennek az alakzatnak a funkciója a feszültségkeltés, amely az orosz szövegben is érzékelhető.

Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje.

A gradatio megmarad a fordításban is, és teljes metaforával egészül ki:

Землю и небо страша, Берег валами круша, – Рукой исполина.

Nyersfordításban ez így hangzik:

’A földet és az eget ijesztve,

A partot magas hullámokkal pusztítva, – Óriási kezével.’

A következő versszak jellegzetes retorikai alakzattal, subjectióval indul.

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép.

Знаете такой танец?

Музыки трели?

Так изучай, кто не знал,

Можешь узнать этот шквал, – Народа веселье.

Az orosz szöveg nyersfordítása:

’Ismeritek ezt a táncot?

A zene trilláit (kattogását)?

Hát ismerje meg, aki nem ismerte, Megismerheted ezt a rohamot, – A nép mulatozását.’

Az orosz fordításban a subjectio alakzata módosul, a forrásnyelvi látjátok igealak helyett a célnyelvi szövegben az ismeritek szerepel, a második sor foko-zásos ismétlése pedig egyszerűen elmarad. A műfordító elhagyta az igei állít-mányt is, valószínűleg redundánsnak ítélte, holott ennek az alakzatnak a funk-ciója a forrásnyelvi szövegben a feszültség fokozása mellett a nyomatékosítás is.

A fordításszöveg más helyén viszont új alakzatként szerepel az ismer ige három-szoros variációs ismétlése. Ugyanakkor Tyihonov még újabb adjekciós alakza-tot, interpozíciót is alkot: az orosz трель ’trilla; berregés, kattogás’ jelentésű szót toldja be a célnyelvi szövegbe. Ezáltal felerősödik a forradalmi gondolat, ez viszont véleményem szerint gyengíti az egész szövegen végigvonuló komplex alakzat, az allegória hatását.

A forrásnyelvi szöveg grammatikai módosulása is érzékelhető: a detrakciós és adjekciós művelet következtében az eredeti tárgyas szintagma helyett birtokos jelzős szintagmát alkot a fordító. A versszak többi sorában is erősebb a „forra-dalmi attitűd”. Az orosz шквал ’roham’ jelentésű szó betoldása a fordításszö-vegbe erősen csökkenti, sőt szinte kioltja az eredeti szöveg allegorikus tartalmát, mert túlságosan konkretizálja. Vulgárisan fogalmazva olyan ez, mint amikor egy vicc poénját előre elmondják. Ennek a versszaknak a fordításában különösen jól érződik az adott korszak hangulata, a műfordító kora és minden bizonnyal egyé-ni alkotói stílusjegyei is, ugyaegyé-nis az antológia, amelyben a versfordítás található, 1952-ben jelent meg Moszkvában. Feltételezhetjük, hogy Nyikolaj Tyihonov az ezt megelőző években fordította a verset.

A célnyelvi szövegvariáns harmadik versszaka egyenértékű a forrásnyelvi szövegrésszel, a szükséges grammatikai módosítások mellett csupán alig érzé-kelhető, minimális szemantikai és pragmatikai jelentésmódosulás jött létre, amely azonban nem sérti a kommunikatív ekvivalenciát.

A Petőfi-szakirodalomban sok utalást találhatunk bizonyos szövegelemeknek – szó, szintagma, mondat, nagyobb szövegrészletek – prózai és verses szövegek-ben egyaránt előforduló változatlan, ill. variációs ismétlésére, valamint ezeknek az alakzatoknak más alakzatokkal együtt komplex alakzatokként való megjele-nésére. Petőfi szövegeinek jelentős része erősen retorizált: a konatív funkció, a szándékos hatáskeltés tudatosan vállalt illokúciós aktusként van jelen költésze-tében. Petőfi különösen kedveli az ismétlés és az ellentét különböző típusait mint szövegszervező alakzatokat. A konatív funkció nyilvánvaló jelenléte mellett ez annak a stílusújító szándéknak a megnyilvánulásával is összefügg, amely a be-szélt nyelvi fordulatokat a költészet természetes kifejező eszközévé teszi. Ennek egyenes következménye az ismétlésekben megnyilvánuló redundancia is, amely nem funkciótlan pleonazmus, hanem funkciós alakzat, mint ezt az elemzett Pető-fi szövegben is látjuk.

Az elemzett vers negyedik versszakában ismét elmarad az ismétléses alakzat, amelynek nagy szerepe van az eredeti versben. Ennek a szövegrésznek domináns szövegkohéziós alakzata a megszemélyesítés mint immutációs gondolatalakzat.

Petőfi tájábrázolásának újszerűsége mind a prózai, mind pedig versszövegeiben az antropomorfizmus. „[…] a költészet (és a nyelv) ősi antropomorfizmusa és a természeti világgal való rendkívül erős kapcsolata. Ez utóbbi azt jelenti, hogy Petőfi metaforikus-képi alapjai mindenki által egyetemesen értelmezett – tehát érthető, közös, kollektív – természeti jelenségek” (Martinkó 1973: 390). Ennek az antropomorfizmusnak a leggyakoribb nyelvi-stilisztikai kifejezőeszközei többek között a megszemélyesítések. A megszemélyesítés, valamint az utolsó két sorban jelenlévő antitézis ekvivalens a fordításban is, de ismét elmarad a gemináció, amely az eredeti szövegben anaforikus ismétlésként van jelen:

Tombold ki, Te özönvíz, Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Őrült tajtékodat.

A fordításszövegben:

Ну, так беснуйся во-всю.

Нам обнажи мгновенно Все глубочайшее дно, Nyersfordítása:

’No, így tombolj őrülten.

Tárd fel nekünk egy pillanatra Az egész mélységes medred,’

Most nézzük meg az angol fordítást! A forrásnyelvi szöveg első versszakában lévő tenger metafora helyett a célnyelvi szövegben az óceán szerepel, ami szinonimikus ismétlésnek is felfogható. Az angol szövegben grammatikai szin-ten nagyobb módosulás következik be, mint az orosz fordításban, ennek követ-keztében a forrásnyelvi aktív grammatikai szerkezetből passzív lesz, ez tipikus enallage: Nem az óceán támadt fel, hanem felkelés hajtja az óceánt:

Rebelion rides the ocean, The ocean of mankind, Az angol szöveg nyersfordítása:

’Felkelés hajtja az óceánt, Az őrület óceánját,’

A második versszakban a fordító immutációs alakzatot, metonímiát hoz létre, amikor a tánc szó helyett a francia forradalmat idéző carmagnole, valamint a zene szó helyett a roundelay ’rondó, refrénes dal; körtánc’ jelentésű, a táncra is asszociáló célnyelvi szavakkal adja vissza a megfelelő magyar szövegrészeket.

Ez az egyértelmű forradalomra való utalás az allegória hatását gyengíti az angol szövegvariánsban is.

That carmagnole, you see it?

You hear that roundelay?

Nyersfordításban:

’Ezt a carmagnole-t, látjátok?

Halljátok ezt a rondót?’

Mint azt már az orosz fordítás elemzésekor láttuk, az angol szövegvariánsban is érzékelhetjük, hogy a fordító többször alkalmaz körülírásos megoldást, ezáltal szintén az allegóriát gyengítve:

The time is ripe to show it:

The way the people play!

Nyersfordítása:

’Az idő megérett, hogy megmutassa:

Hogyan játszanak az emberek.’

Emil Delmar kihagyja az eredeti vers „Most megtanulhatjátok” felszólítását, helyette ’Az idő megérett, hogy megmutassa’ összetett mondat formájú immutációs alakzatot hoz létre, amely jelentős pragmatikai jelentésmódosulással is jár. Nem kerül át az angol szövegvariánsba a magyar mulat igének az a konnotációja sem, amely az eredeti szövegben ironikusan a nép démoni mulato-zására utal.

A negyedik versszak geminációs alakzatát az eredetivel ekvivalens módon adja át a fordító.

Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat,”

Roar out you rage, you deluge, Roar out your raging fume,

Annyi módosulás van csupán a célnyelvi szövegben, hogy a magadat vissza-ható névmás helyett fokozásként a your raging fume ’dühös felindulásodat’ jel-zős szerkezetet toldja be a szövegbe a fordító, variációs ismétlést alkotva. A betoldás szövegközi immutációs alakzatként értelmezhető. Végül ekvivalens a fent és lent vertikális ellentéte is mind a negyedik, mind pedig az utolsó vers-szakban:

Mutasd mélységes medred, Dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat;

Show low your deepest fathom, Throw high on clouds at random

…

Habár fölül a gálya, S alúl a víznek árja,”

Above, though rides the galley – Below, though waters rally –’

3. A következő elemzendő versünk A Tisza című, melynek orosz fordítását Vilgelm Levik készítette a 20. sz. 50-es éveiben. Első olvasásra is megállapítha-tó, hogy a magyar és az orosz szöveg között szemantikai szinten van a legtöbb eltérés. Ez érthető is, ha figyelembe vesszük a funkcionális szemantikai mezők különbözőségét a két nyelvben. De még a tipológiailag azonos nyelvek esetében sincs teljes egybeesés az egyes szavak szemantikai mezeje között. Most pedig nézzük meg a legfontosabb eltéréseket a szöveg alakzatainak fordításában!

A magyar szöveg első versszakában leíró kép van, a természet idilli leírása, amelyben a lírai én személyes jelenléte jól érzékelhető. Ezzel a költő – a mese-szövegekhez hasonlóan – mintegy hitelesíti mondanivalóját, ennek természetes kifejező eszköze a közvetlen hang.

Nyári napnak alkonyúlatánál, Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére.

Az orosz fordító átalakítja az eredeti leíró képet, minek következtében a lírai én közvetlen személyes jelenlétének érzékeltetése módosul. Detrakciós, adjekciós és transzmutációs eljárás következtében a fordításszövegben megvál-toznak az alakzatok és az alakzattársulások.

Пал на землю сумрак пеленой, Тихо плещет Тисса передо мной.

Резвый Тур, как к матери ребенок, К ней стремится, говорлив и звонок.

Az orosz szöveg nyersfordítása:

’Lepelként hullt a szürkület a földre, Csendesen csobog a Tisza előttem.

A fürge Túr, mint anyjához a gyermek, Siet hozzá, beszédesen és hangosan.’

Bármennyire megfelelnek a célnyelvi módosulások az eredeti szöveg hangu-latának, a kommunikatív ekvivalencia sérül.

Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál

soroknak sem a szemantikai, sem a képi szinten nem ekvivalense az első két orosz nyelvű sor. A háromféle átváltás következtében módosul az eredeti szöveg üzenete a fordításban: az adjekció eredményeképpen megjelenik egy, az eredeti szövegben nem szereplő alakzat: az antitézis, a csendes Tisza és a beszédes, zajos Túr ellentéte.

„Тихо плещет Тисса передо мной. ...

Резвый Тур ... говорлив и звонок”.

Az orosz szövegrész nyersfordítása:

’Csendesen csobog a Tisza előttem. … A fürge Túr … beszédesen és hangosan’

Petőfi antropomorfizmusának leggyakoribb nyelvi-stilisztikai kifejezői töb-bek között az igei metaforák, megszemélyesítések. Petőfi elsősorban azokat a metaforákat és hasonlatokat kedveli költészetében, amelyekben az azonosító és azonosított elemek szemantikai jelentése nagyon közel van egymáshoz, ezért a költő kortársai túlságosan egyszerűnek, prózainak tartották a verseit. Petőfinél azonban ez az eljárás is része annak a népies stílusforradalomnak, amelyet Arany Jánossal valósítottak meg a magyar költészetben.

A vers következő részének orosz fordításában nem ekvivalensek az adjekciós alakzatok: módosulnak a forrásnyelvi szöveg melléknévi és igei megszemélyesí-tései:

A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába’.

Средь размытых берегов река Катится, прозрачна, широка, Не сломает солнца луч волною, Не рассеет пеной кружевною.”

Az orosz szöveg nyersfordítása:

’A folyó kivájt partjai között Gördül átlátszón, szélesen

Nem szakítja meg hullámaival a nap sugarait, Nem szórja szét csipkés habjával.’

A következő célnyelvi szövegrészben a metafora, valamint a második hason-lat módosul:

Síma tükrén a piros sugárok

(Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése.

И лучи на рдяной глади Завели, как феи, хоровод,

И звенят невидимые хоры, И бряцают крохотные шпоры.”

Nyersfordításban:

’A sugarak a bíborvörös víztükrön Mint a tündérek, körtáncba kezdtek, És zengenek a láthatatlan kórusok, És pengenek az apró sarkantyúk.’

A vers színszimbolikájában is megfigyelhető a módosulás. A következő rész-ben elmarad a megszemélyesítés is, egyszerű leíró kép kerül a helyére:

De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére.

Только кроны от зари багровы, Будто кровь струится из думбовы.

Nyersfordításban:

’Csak a koronák vörösek az alkonytól, Mintha vér szivárogna a tölgyesből.’

Gyakran alkalmaz az orosz műfordító olyan adjekciós alakzatot is, amely az eredeti szövegben más alakzat formájában jelenik meg. Például a következő szövegrészletben a ’szendereg az erdő':

Дальше, величавый и немой, Дремлет лес, внизу окутан тьмой, Nyersfordításban:

’Távolabb, fenségesen és némán, Szendereg az erdő, lent homály borítja’

Petőfi rendkívül közvetlen, intim kapcsolatban áll a természettel. Ezt az intim kapcsolatot azonban nem minden esetben sikerül a fordítónak átjuttatnia a cél-nyelvi szövegbe, amivel megsérti a forráscél-nyelvi szöveg pragmatikai jelentésszö-vetét. A következő szövegrészlet első sora teljesen megváltozik a fordításban:

Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül.

„Загладясь в темнеющие воды Опьяненный красотой природы.”

Nyersfordításban:

’Belepillantva a sötétedő vízbe

Megittasultam a természet szépségétől.’

Majd egy újabb sort told be a fordító: „Замерла вода”. ’Megdermedt a víz’.

Ugyanakkor elhagyja a „Az ünnepélyes csendbe” jelzős szerkezetet. A fordítás-szöveg további részeiben jelentős és indokolatlan grammatikai és szemantikai módosulások is vannak. A „Лишь свистела птица иногда” ’Csak néha fütyült egy madár’ sorban az ige grammatikai jelentését módosítja a fordító azáltal, hogy a mozzanatos ige helyett folyamatos igét használ.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be.

Nagy távolban a malom zugása

Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Все молчало. Замерла вода.

Лишь свистела птица иногда.

Как комар вдали, не уставая, Мельница жужжала луговая.

Nyersfordításban:

’Minden hallgatott. Megdermedt a víz.

Csak néha fütyült egy madár.

Mint egy szúnyog a távolban, fáradhatatlanul, Zümmögött a réti malom.’

Közismert, hogy Petőfi szövegeinek jelentős része erősen retorizált. Ez a megállapítás érvényes A Tisza című versre is. Az apostrophe az eredeti szöveg-ben erőteljes konatív funkciójú. A fordító az apostrophéval kombinált variációs ismétlés elhagyásával gyengíti a szöveg retorikai funkcióját. Megőrzi azonban az antitézist, ezenkívül két olyan adjekciós alakzatot is szerepeltet a fordításszö-vegben, amely nem volt az eredetiben: hatalmas nyelvünk, valamint a szótlan beszéd oxymoront.

Oh természet, oh dicső természet!

Mely nyelv merne versenyezni véled?

Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz.–

О природа, с языком твоим Наш язык могучий несравним, Ты молчишь, но речи бессловесной Внемлет слух, как музыке чудесной.

Nyersfordítása:

’Ó természet, a te nyelvedhez

Hatalmas nyelvünk nem hasonlítható, Hallgatsz, de szótlan beszédedre

Figyel a fülünk, mint egy csodálatos zenére.’

Grammatikai szinten is vannak módosulások a fordításban, amelyek egyrészt a két nyelv tipológiai eltéréseinek következményei, másrészt pedig a költő-műfordító egyéni ízlésétől függő, szubjektív választásából következő módosítá-sok. Például a magyar archaikus igealakokat: megállék, megbotoljék, hangzék, kitekinték nem archaikus alakokkal adja vissza a fordító, hiszen az oroszban ehhez hasonló alakokat nem talált. Csak az egyházi szláv nyelvben vannak ha-sonló grammatikai alakok, ezek azonban nem lettek volna adekvátak Petőfi ige-alakjaival.

Az angol fordításban is megfigyelhető, hogy a forrásnyelvi szöveg alakzatai nem ekvivalens módon valósulnak meg a célnyelvi szövegben. A 3. versszakban az interpozíció eltűnik:

„Síma tükrén a piros sugárok

(mint megannyi tündér) táncot jártak”

soroknak nem adekvát megfelelője az angol szövegrészlet:

Crimson rays upon polished mirror ’ Lead the fairy dance now near, now nearer, Nyersfordításban az angol szöveg így hangzik:

’A karmazsin sugarak a sima tükrön

Tündér táncot járnak most közel, most közelebb,’

A színjelző piros melléknév helyett annak szinonimája, a karmazsin kerül a fordításszövegbe. Újabb, a magyar változatban nem szereplő adjekciós alakzat-ként pedig a now near, now nearer szinonimikus ismétléses szerkezet jelenik meg az angol szövegvariánsban. Talán a mozgás érzékeltetése volt a fordító szándéka ezzel a betoldással. Ugyancsak betoldás, adjekciós alakzat az angol szövegben a silver melléknévi jelző, amely a silver chatter ’ezüst csengés (csi-csergés)’ jelzős szerkezetben a látási és hallási érzékelést összekapcsoló szinesz-tézia. E kép betoldásával erősödik a színszimbolika a célnyelvi szövegben.

Újabb példa a színszimbolika módosulására a következő versszakban a sárga fövenyszőnyeg angol megfelelője is: saffron sands ’sáfrány föveny’. Az 5. vers-szakban a crimson splendours ’karmazsin ragyogás’, valamint a 6. versvers-szakban a mogyoró s rekettyebokrok tarkán sor fordításaként a motley bushes ’tarka bok-rok’ részletezésére, konkretizálására létrejött adjekciós alakzat, a különböző

színnevekkel kiegészülő részletezés: a yellow broom ’sárga rekettye’, a red hazel

’piros mogyoró’, a green rushes ’zöld sás’.

Több szemantikai csere – immutációs alakzat – fordul elő az oroszhoz hason-lóan az angol fordításban is. Például az 5. versszakban a magyar néma méltó-ságban metafora helyett az in regal starkness ’a királyi némaméltó-ságban’. A két jel-zős szerkezettel kifejezett metafora között a közös szemantikai jegy a méltóság, amelyet az angolban a regal ’királyi’ jelző érzékeltet. A chiazmus egy fajtájának is felfoghatjuk ezt az alakzatot a két szövegben: a forrásnyelvi néma jelző a cél-nyelvi szövegben némaság főnévként jelenik meg, bár a két szintagma másik két eleme nem azonos, csak szinonimikus kapcsolatban vannak egymással.

Az angol fordításszövegben az oroszhoz hasonlóan elmarad a variációs is-métlés a következő versszakban:

Ó természet! Oh dicső természet!

Mely nyelv merne versenyezni véled?

Az angol szövegrészben adjekciós alakzatként, betoldáskánt a költő személye jelenik meg:

Nature, Oh how can a poet praise thee!

’Természet, Oh hogyan tud(na) a költő dicsérni téged!’

Petőfinél mind a változatlan, mind pedig a variációs és más típusú ismétlé-seknek funkciójuk van: például a fokozás, a tartalmi erősítés.

Kisebb szemantikai módosulással ugyan, de megőrződik a fordításban az an-titézis alakzata:

What magnificence! the more thy quiet, More and more thy words of beauty riot!

Nyersfordításban:

’Mily nagyszerűség! Mennél csendesebb vagy, Annál gyönyörűbben tobzódnak a szavaid!’

A célnyelvi szövegvariáns utolsó előtti versszakában elmarad a forrásnyelvi megszemélyesítés, csak a deluge ’árvíz’ szó háromszoros ismétlése van jelen az angol szövegben. A fordító betoldja a magyar szövegvariánsban nem szereplő vild commotion ’vad felfordulás’ metaforikus jelzős szerkezetet. Az utolsó vers-szakban pedig a víziót gradációval egészíti ki:

A célnyelvi szövegvariáns utolsó előtti versszakában elmarad a forrásnyelvi megszemélyesítés, csak a deluge ’árvíz’ szó háromszoros ismétlése van jelen az angol szövegben. A fordító betoldja a magyar szövegvariánsban nem szereplő vild commotion ’vad felfordulás’ metaforikus jelzős szerkezetet. Az utolsó vers-szakban pedig a víziót gradációval egészíti ki:

In document Kultúrák párbeszéde (Pldal 106-120)