A dajkanyelv alaphangmagasságához kapcsolható tulajdonságok

A dajkanyelv egyik legtöbbet vizsgált tulajdonsága az alapfrekvencia és annak változásai.

Foglaljuk össze röviden, mit is értünk alapfrekvencia alatt. Ha a nyakunk elülső részére tesz-szük a kezünket, és például magánhangzókat ejtünk ki, érezhetjük a hangszalagjaink rezgését.

A hangszalagok kváziperiodikus, azaz majdnem periodikus rezgése eredményeképpen létrejövő hang a zönge. A zönge összetett hang, amelynek van alaphangja/alapfrekvenciája (f₀). A zönge képzése során megjelennek az alaphang felharmonikusai is, azaz olyan rezgésösszetevők, ame-lyek frekvenciája az alapfrekvencia egész számú többszöröse. A 2. ábrán látható egy példa az alaphangra (folytonos vonallal jelölt, 100 Hz-es frekvenciájú összetevő) és a felharmonikusaira (pontozott, illetve szaggatott vonallal jelölt, 200 és 300 Hz-es frekvenciájú összetevő), illetve az alaphang és felharmonikusainak összegére, azaz az összetett rezgésre (legalsó vonal).

100 Hz

200 Hz

300 Hz

összeg

0 0.01

idő [s] 0.02

2. ábra

Az alapfrekvencia (folytonos vonal) és felharmonikusai (pontozott, illetve szaggatott vonal), valamint az ezekből álló összetett rezgés hullámformája (pontozott és szaggatott vonal) A dajkanyelv alapfrekvenciájáról azt találták, hogy átlagosan magasabb a felnőttekhez szóló beszédhez viszonyítva. Többek között amerikai angol, brit angol, francia, japán, koreai, német, olasz, tagalog, tamil nyelvekben is kimutatták a két regiszternek ezt az alapfrekvenciabeli eltérését (Fernald et al. 1989; Narayan – McDermott 2016). Nemcsak az átlagos f₀-értékek térnek el a két regiszterben, hanem a hangterjedelem is; azaz az alapfrekvencia minimuma és maximuma között nagyobb különbségeket találtak a dajkanyelvben, mint a felnőttekhez szóló beszédben. A hangterjedelem kiterjesztésének mértéke viszont nyelvfüggő, tehát például az amerikai angolban nagyobb hangterjedelembeli különbség volt megfigyelhető a két regiszter között, mint a japánban. Több nyelvben (pl. amerikai angol, brit angol, francia, német és olasz) azt találták, hogy az f₀ variabilitása is nagyobb a dajkanyelvben, mint a felnőttekhez szóló beszédben (Fernald et al. 1989).

A dajkanyelv sajátosságaival kapcsolatban felmerült, hogy kultúrafüggő lenne, és csak az iparosodott nyugati országokban lenne elterjedt az, hogy a felnőttek másképpen beszélnek a gye-rekeikhez. Broesch és Bryant (2015) viszont megvizsgáltak fidzsi-szigeteki és kenyai falvakban élő anyákat is, és saját gyermekükhöz szóló beszédük tulajdonságait összevetették az Amerikai

Egyesült Államokban élő édesanyák dajkanyelvének sajátságaival. Mind az alapfrekvencia, mind az f₀ variabilitása nagyobb volt a dajkanyelvben, függetlenül attól, hogy az édesanyák milyen országban éltek, sőt a tempójukon is lassítottak. A dajkanyelvi sajátosságokat tehát – úgy tűnik, hogy – kultúrától, országtól függetlenül mindenhol használják, bár hozzá kell tennünk, hogy nagy az egyéni variabilitás a különböző tulajdonságokban (Narayan – McDermott 2016).

Nemcsak az édesanyák, hanem más felnőttek beszédében is megfigyelhetők a dajka-nyelvi sajátosságok. Az édesapák esetében hasonló mintázatokat találtak az alapfrekvenciá-val kapcsolatban, mint az édesanyáknál. Az apák esetében is kimutatható, hogy átlagosan ma-gasabb alapfrekvencián beszélnek a gyerekeikhez, mint a felnőttekhez (Fernald et al. 1989;

De Palma – VanDam 2017). A hangterjedelemmel és az f₀-variabilitással kapcsolatban ugyan-akkor eltérő eredményeket kaptak a beszélők lakhelyétől, környezetétől függően. A Tanna-szigeteken lévő Vanuatuban élő édesapák esetében azt találták, hogy az édesanyákhoz hasonlóan ők is nagyobb hangterjedelmet használnak a dajkanyelvben, mint a felnőttekhez szóló beszéd-ben (Broesch – Bryant 2018). A Nagy-Britanniában, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban élő édesapák esetében ugyanakkor nem sikerült kimutatni, hogy élnének ezek-kel az eszközökezek-kel. Hogy vajon csak a különböző anyanyelv vagy az eltérő szociokulturális körülmények lennének hatással az eredményekre, ez a kérdés további vizsgálatokat igényel (Shute – Wheldall 1999; Broesch–Bryant 2018).

A dajkanyelvi beszédmód prozódiai jellegzetességeit magyar anyanyelvű szülők esetében is vizsgálták már. Az alapfrekvencia nagyobb volt a dajkanyelvben, mint a felnőttekhez szóló beszédben, valamint az f₀ maximuma is magasabbnak bizonyult a dajkanyelvben. A hangterje-delemmel kapcsolatban ellentmondásosak az eredmények. Az egyik vizsgálatban azt találták, hogy történetmesélés közben és tanítási szituációban a szülők tágabb hangterjedelmet használ-nak a gyerekekhez szóló beszédben, mint a felnőttekhez szólóban (Gergely et al. 2017). Mások viszont történetmesélésbe beleszőtt felolvasott mondatokon nem találtak hasonló eltérést a két regiszter között (Mády et al. 2018, 2020). A magyarban vizsgálták azt a kérdéskört is, hogy vajon az, hogy az édesanyának korábban volt már gyereke vagy nem, befolyásolja-e a csecsemőjéhöz szóló beszéd prozódiai sajátosságait. Az eredmények azt mutatták, hogy a többgyerekes anyukák magasabb alapfrekvenciával beszélnek újszülöttjeikhez, mint azok az édesanyák, akik első gyer-mekükhöz beszéltek. A dallamhangsúly (pitch accent), azaz a mondatszintű prominencia vagy kiemelkedés is eltéréseket mutatott a gyerekek száma szerint. A dallamhangsúlyos szótag alap-frekvenciájának kontúrja meredekebben valósult meg a többgyerekes édesanyák esetében, mint az először szülő anyák esetében (Mády et al. 2018). Ez azt jelentette, hogy a mesében új, meg-tanítandó elemként szereplő, ismeretlen manónevek prominensebbek, jobban hangsúlyozottak voltak a korábban már szült anyák beszédprodukciójában. Vélhetően a többgyerekes édesanyák tapasztalata a babákkal, illetve a kórházi körülményekkel a dajkanyelvre jellemző tulajdonságok erőteljesebb használatát eredményezhette. Az édesanyák mellett az édesapák dajkanyelvét is vizsgálták már a magyarban (Gergely et al. 2017), és 4 hónapos és 3,5 éves közötti gyerekekhez szóló beszédben azt találták, hogy az édesapák is magasabb alapfrekvenciával beszélnek a gye-rekekhez, mint a felnőttekhez. Sőt az édesapák alkalmazkodtak a gyerek korához is, ugyanis

azt találták, hogy az édesapák 4 hónapos gyerekekhez magasabb alapfrekvenciával beszéltek szabad játék közben, mint idősebb gyerekeikhez. Az édesanyáknál nem találtak a gyerek korá-val kapcsolatos eltérést, továbbá a felolvasott mondatokban sem mutatták ki a gyermek korának hatását a dajkanyelv különböző prozódiai tulajdonságaira. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy ez a vizsgálat nem valódi longitudinális vizsgálat volt, hanem különböző életkorú gyerekek szüleinek eltérő beszédmódjait hasonlították össze. Egy másik kutatásban magyar anyanyelvű édesanyákat arra kértek, hogy a gyermekükhöz és egy felnőtthöz is beszéljenek a gyermek 0, 4, 8 és 18 hónapos korában is, így valódi longitudinális vizsgálatot tudtak elvégezni (Mády et al.

2020). Az eredmények azt mutatták, hogy a 4, 8 és 18 hónapos gyermekhez szóló beszéd között nem volt lényeges eltérés az alapfrekvenciával kapcsolatos paraméterek tekintetében. Az újszü-löttekhez szóló beszéd viszont valamelyest eltért a többitől, ugyanis több paraméter, úgymint az alapfrekvencia átlagos értéke és a maximuma alacsonyabbak voltak ebben az életkorban. Az eredményeket magyarázhatja, hogy az édesanyák első gyermeküket szülték, és talán kevésbé voltak tapasztaltak a csecsemőkkel való kommunikációban, ahogy korábban említettük, más-részt külső tényezők (pl. kórházi körülmények, fáradtság) is szerepet játszhattak az eltérésekben (Mády et al. 2020). Továbbá elképzelhető, hogy azért nem mutatkozott különbség a 4, 8, illetve 18 hónapos gyerekekhez szóló beszédben, mert a szülők feltehetően nem annyira az életkorhoz, hanem a gyerek fejlődési szintjéhez, nyelvi készségeihez igazítják beszédük sajátosságait (vö.

Quigley – Nixon – Lawson 2019).

Összegezve az eddigieket elmondható, hogy a dajkanyelv alapfrekvenciája az egyik leg-többet kutatott terület, de még továbbra is sok a tisztázatlan kérdés a témában, amely további vizsgálatokat igényel.