BoëthiusConsolatiójának már a kilencedik században született két óangol változa-ta, adaptációja. Ezek két teljes, illetve egy töredékes kéziratban maradtak fenn.14 Az egyiket, a prózaváltozatot, amelynek kézirata az Oxford Bodleian Library Bodley 180 jelzetű kéziratában olvasható, minden bizonnyal Nagy Alfréd király készítette (erről Aethelweard és William of Malmesbury is tanúságot tesznek, így a szakirodalom nem kételkedik a fordító kilétében).15Ezt egészíti ki a töredékesen fennmaradt kézirat. A másik teljes kézirat a British Libraryben található Cotton Otho A VI. jelzetű kódexben olvasható; ez megtartja a prozimetrumos formát, és valószínűleg ez is Nagy Alfréd király nevéhez köthető.16
Mivel a középkori szerzők alapvetően a meglévő és megkonstruálandó szö-vegek egymásra építésére törekedtek, a fordítás gyakorlata általában nem szó
11 Uo., 6.
12 Relihan, „Introduction”, xi–xii.
13 H. R. James, „Preface”, inThe Consolation of Philosophy of Boëthius, ed. H. R. James, i–xiii.
(London: Elliot Stock, 1897), vi.
14 Kevin KieRnan, „The source of the Napier fragment of Alfred’sBoëthius”,Digital Medievalist1 (2005), doi:10.16995/dm7.
15 Walter John Sedgefield,King Alfred’s old English version of Boëthius De consolatione philoso-phiae(Oxford: Clarendon, 1899), xxxv.
16 Karmen Lenz, „The star-like soul in themetraof the Old EnglishBoëthius”,Anglo-Saxon England 39 (2011): 139–162, 140.
52
szerinti szövegtükrözést, hanem adaptációt jelentett. Nincs ez másképp az óangol Boëthius-fordítások esetében sem. Mint Karmen Lenz rámutat, az óangol Conso-latio prózaváltozatában a halálra készülés, a sorssal történő megbékélés helyett a keresztény hitre való megtérés kapja a legnagyobb hangsúlyt.17 A mű tehát meglehetősen szabadosan bánik a latin eredetivel, hiszen nem az volt a fordító célja, hogy a latin szöveget változtatás nélkül átültesse angolra, hanem az, hogy tanítson; hogy a szöveget az angol olvasóközönség számára relevánssá, érdekessé tegye.18 Így lett például Fabriciusból, aki a latin szövegubi sunt?-felsorolásában Brutus és Cato mellett szerepel, az óangol Boëthius-adaptációban Weland germán kovács, az angolszász és ógermán mitológia hírhedt alakja:19
Hwæt synt nu þæs foremeran 7 þæs wisan goldsmiðes Welondes? […]
Hwær synt nu þæs Welondes ban, oððe hwa wal nu hwær hi wæron?
Oððe hwær is nu se foremæra 7 se aræda Romwara heretoga, se wæs haten Brutus, oðre naman Cassius? Oððe se wisa 7 fæstræda Cato […]?
Hol vannak most a híres és bölcs kovács, Weland csontjai? […] Hol vannak Weland csontjai, vagy ki tudja, hol vannak? Vagy hol van most a híres és nemes római vezér, akit Brutusnak, más néven Cassiusnak neveztek? Vagy a bölcs és rendíthetetlen Cato […]? [I. könyv, XIX.]20
Melinda Nielsen doktori disszertációja foglalkozik részletesebben a De conso-latione philosophiae óangol relevanciájával. Ő mutat rá arra, hogy az óangol szöveg, a prózaváltozat elé helyezettprefatio,amelyet a fordító írt, nem csak az olvasó jóindulatát akarja megnyerni a maga számára: sokkal fontosabb ennél, hogy rámutat a boëthiusi narrátor és a saját élete közötti hasonló vonásokra, ezzel is hitelesebbé és érdekesebbé téve a művet a korabeli olvasó számára.21 Ehhez a Consolatio beszélőjének élettörténetén is módosít: az óangol Boëthius első soraiban nem a bebörtönzött költő, hanem a fordító szól az olvasókhoz, aki arról beszél, milyen nehéz megtalálni a megfelelő szavakat.22
Boëthius műve a későbbi századokban is töretlen népszerűségnek örvendett.
Egyik legismertebb középkori angol fordítását az angol irodalom atyjának is neve-zett Geoffrey Chaucer készítette. Egyes kutatók, például John Livingston Lowes, úgy vélik, a fordítás nem közvetlen; szerintük Chaucer nem a latin eredetiből dolgozott, hanem Jean de Meung francia Boëthius-fordításából(Li livres de confort
17 Uo., 141.
18 Sedgefield,King Alfred’s…,xxxvii.
19 Uo., xxxvii.
20 Saját fordítás Walter Sedgefield modern angol fordítása alapján (ld. Sedgefield,King Alfred’s…).
21 Melinda Nielsen,Impersonating Boëthius in Middle English Literature,doktori disszertáció (In-diana: University of Notre Dame, 2011), 22.
22 Uo., 31.
de Philosophie).23 Akár a francia fordítást vette azonban alapul Chaucer, akár nem, a latin szöveget biztosan ismerte. Richard Morris már 1868-ban megálla-pította, hogy a chauceri fordítás szöveghűbb, pontosabb, mint Jean de Meung-é, így Chaucernek mindenképpen használnia kellett a latin eredetit.24 A francia és az angol szöveg fordítási sajátosságait, módszertanát James M. Cline vizsgálta részletesebben. Ő volt az, aki felfedezte, hogy a Jean de Meung-féle fordítás elé írt ajánlásban aplainement la sentencekifejezés (addig félreértett módon) nem szabad fordítást jelent, hanem pusztán azt, hogy egyes latin grammatikai struktúrákat, például az ablativus absolutust nem lehet szó szerint átültetni franciára (illetve Chaucer esetében angolra), hanem a nyelvtani struktúrát átalakítva, de a tartalmi lényeget teljes mértékben megőrizve kell lefordítani őket. Erre azért volt szükség, hogy a korabeli olvasó megértse a szöveget, hiszen a latin szófordulatok szó szerinti fordításával nem tudott volna mit kezdeni.25
Boëthius szövege Chaucerre különösen nagy hatást gyakorolt: szinte minden művében felfedezhetjük a Consolatio nyomait. A legismertebb példa erre talán aTroilus és Criseyde,amelyben helyenként majdhogynem szó szerinti Boëthius-idézeteket is találunk. A leggyakrabban elemzett példa erre aTroilusIV. könyvé-ben olvasható monológ:
For al that comth, comth by necessitee;
Thus to be lorn, it is my destinee.
For certaynly, this woot I wel,’ he seyde, That forsight of divyne purveyaunce Hath seyn alwey me to forgon Criseyde,
Syn God seeth every thing, out of doutaunce[…]
Mert mindaz, ami jön, szükségszerűen jön; így a végzetem, hogy elvesszek. Bizony, ezt jól tudom’, mondta, ’hogy az isteni előrelátás mindig is úgy látta, hogy el kell hagynom Criseyde-t, mert Isten kétségtelenül mindent lát […]. [IV. könyv, 958-963.]26
Frank Grady állítása a fenti szövegrésszel kapcsolatban, miszerint Troilus itt rosszul értelmezi a boëthiusi filozófiát, olyan megfigyelés, amellyel a
szakiro-23 John Livingstone Lowes, „Chaucer’sBoëthiusand Jean de Meun”,The Romanic Review8, 4. sz.
(1917): 383–400, 393.
24 Richard MoRRis, „Introduction”, in Chaucer’s Translation of Boëthius’s “De consolatione phi-losophiæ”,ed. Richard MoRRis (London–New York–Toronto: Oxford University Press, 1868), hozzáférés: 2019.01.19, https://tinyurl.com/y426xuhm.
25 James M. Cline, „Chaucer and Jean de Meun: De Consolatione Philosophiae”,English Literary History3, 2. sz. (1936): 170–181, 174.
26 Saját fordítás. Szövegkiadás: Geoffrey ChauceR,Troilus and Criseyde: Middle English hypertext with glossary,ed. Archy MimaRius (Librarius, 1997), hozzáférés: 2019.02.18, https://tinyurl.com /ybo3jvwv.
54
dalom javarészt egyetért.27 Fontos tehát, hogy az intertextualitás már Chaucer korában is jelenthetett torzított megidézést. A szöveghely tudatos szerzői mani-pulációja kettős célt szolgál: elsősorban előreviszi a cselekményt, ezenkívül pedig felidézi az olvasóban aConsolatiót, aki így arra kényszerül, hogy magában döntsön a hagyományos és a Chaucer által felkínált értelmezés között.
A két történet közötti tartalmi párhuzamokról sem feledkezhetünk meg. The-odore A. Stroud foglalja össze ezt a következőképpen: Boëthius hasonlít a sza-badságát sirató Troilus alakjához, akinek a Filozófiára hasonlító Criseyde hoz némi vigasztalást. A szerelmessel való találkozás Troilusnak olyan, mint amikor a Consolatio narrátora arról vall, hogy korábban földi gyönyöröket kergetett, elvesztése pedig a „keserű orvosság”, amelyről aConsolatióban is olvashatunk.28
Ardis Butterfield szerint aConsolationem csak filozófiai aspektusból volt nagy hatással Chaucerre. Állítása szerint a prozimetrumos forma lehetőséget biztosított Chaucernek arra, hogy különbséget tegyen a verses és prózai műfajok jelentő-sége között, és a boëthiusi minta alapján építse bele Boccaccio Il Filostratóját aTroilusba, Boccacciótól nem csak az olasz, hanem a francia trouvère-költészet sajátosságait is eltanulva.29Így nem csak közvetlenül fedezhetünk fel Boëthiusra vonatkozó utalásokat a Troilusban, hanem közvetetten, formai szempontból is:
amikor a Troilus és Criseyde dalai a belső konfliktusok láttatására szolgálnak, Chaucer tulajdonképpen Boëthiust utánozza.30 Butterfield állítása mindenképp figyelemreméltó, bár azt hozzá kell tennünk, hogy Chaucer nem csak Boëthiustól ismerhette a prozimetrumos formát, mint ahogy a francia udvari költészet jellem-zőivel sem feltétlenül aFilostratóban találkozott. Kétségtelen, hogy ezek a művek visszaköszönnek Chaucer költészetében, de lehetetlen megállapítani, hogy melyik mű pontosan hogyan hatott aTroilusra.
Még nehezebb a helyzet, ha a művek nem közvetlenül, hanem közvetetten hatottak egymásra. Thomas Hoccleve 1411-es műve, a Regiment of Princesa 15.
század után majdhogynem feledésbe merült; William Caxton legalábbis nem gondolta elég jelentősnek ahhoz, hogy nyomtatásban megjelenjen.31 A művet az 1970-es évek környékén kezdték el újra kiadni és kutatni.32 Melinda Nielsen disszertációjában egy teljes fejezetet szentel Chaucer és Hoccleve
kapcsolatá-27 Frank GRady, “The Boethian Reader ofTroilus and Criseyde”,The Chaucer Review33, 3. sz. (1999):
230–251.
28 Theodore A. StRoud, „Boëthius’ Influence on Chaucer’s Troilus”,Modern Philology49, 1. sz.
(1951): 1–9, 3–4.
29 Ardis ButteRfield,The Familiar Enemy: Chaucer, Language and Nation in the Hundred Years War(Oxford–New York: Oxford University Press, 2009), 297.
30 Uo.,297.
31 Thomas Hoccleve,The Regiment of Princes,ed. Charles R. Blyth (Kalamazoo, Michigan: Medie-val Institute Publications, 1999). Elektronikus kiadás: Uo., “Introduction”, hozzáférés: 2019.01.10, https://tinyurl.com/y4a4krqm.
32 Kiadásaiért ld. Uo.
nak, amelyben arra is kitér, hogyan fedezhető fel Boëthius hatása Chauceren keresztül aRegiment of Princes című műben. Ő azt mondja, a két költő egymás-hoz való viszonyának korábbi leírása kiegészítésre szorul. Hoccleve nem csak felnézett Chaucerre, mint fiatal az idősebbre, vagy mint kevésbé nagy költő az angol irodalom atyjára, hanem ő maga is chauceri babérokra pályázott.33Mindezt Blyth is megerősíti: aRegiment of Princesöregemberében felismerhetjük Geoffrey Chaucer alakját, a narrátorban pedig (akit Hoccleve-ként azonosíthatunk) azt a személyt, aki Chaucer méltó utódja, aki a nagy költő helyébe lép.34Ennél azonban, mint minden mű esetében, itt is többről van szó. Az öregember és a narrátor között létrejött szituáció beilleszthető a boëthiusi, sőt, a bibliai hagyományba: az elkese-redett narrátort megszólítja az allegorikus Öreg, tanítja és (mintegy barátjaként) vigasztalja – Boëthiushoz a Filozófia szól így, az emmauszi tanítványokhoz pedig Jézus a jeruzsálemi úton.
Konklúzió
Boëthius műve, aDe consolatione philosophiaea kor európai kultúrájára, irodalmá-ra óriási hatást gyakorolt. Nem volt ez másképpen a középkori angol irodalomban sem. A fordítás gyakorlata a korban inkább adaptációt jelentett: Nagy Alfréd és Chaucer egyaránt arra törekedtek, hogy olvasóközönségük felé releváns és hiteles módon kommunikálják Boëthius filozófiai üzenetét, magukra pedig inkább társszerzőként, semmint szolgai fordítóként tekintettek.
Az irodalom tele van áthallásokkal, egymásra utalásokkal. Kibogozhatatlan hálózat, amelynek egészét talán sohasem tudjuk feltérképezni. Évszázadokon átívelő kommunikáció szöveg és szöveg, szerző és szerző, régi és új, mester és tanítvány között.