A Valahol Európában témája hajdan bizonyította, hogy a magyar társadalom egészének megrázó, közös élménye, a második világhá
ború még annak befejezése után, évekkel később is milyen mélyen hatott a tudatra. A háborút megelőző, a háborút kiváltó vagy a háborúval j á r ó események, társadalmi konfliktusok, a rendkívüli állapot, a felfokozott kedélyek és a hagyományos társadalmi feszült
séget már régen felülmúló robbanásveszélyes helyzet, amelyet a nyilasok hatalomátvétele fémjelzett, megosztotta, gyűlöletben és szenvedésben kiengesztelhetetlenül szembeállította a magyar társa
dalom tagjait.
Nemcsak a társadalmat, de a tudatot, sőt az emlékezetet is megosz
totta, kitörölve belőle a mértékletességet, megsemmisítette a józan ítél
kezés feltételeit, példa nélkülivé tette a pártatlanságot, eleve lehetetienné téve az utólag tárgyilagos megítéléshez szükséges mérlegelést és belátást.
Mindaz, ami felhalmozódott az emberekben a háborút megelőző és alatti mozgalmas esztendők folyamán, hosszan tartó és mélyenszántó mozgást indított meg a kollektív tudatban, amelynek konfliktusai nem zárultak, nem zárulhattak le a valós élet jogos, jogtalan, törvényes vagy törvény
telen ítélkezési eljárásaival, hanem megoldatlanul feszítették a békésnek látszó felszín alatt a magán- és közélet szféráit, hatalmukba kerítették a politikát és az erkölcsöt, helyet kértek, követeltek és kaptak a művé
szetben, a filmi ábrázolásban. A „nagy adósság" törlesztésében, a kollektív tudat tisztázó és tisztító, indulatmentes, igazságra törekvő, megújuló erőfeszítésében a magyar filmgyártás is részt kívánt vállalni.
Az, hogy a művészet a valós vagy vélt társadalmi igényekre adan
dó megfelelő válaszként milyen műfajban dolgoz fel egy eseményt,
az nemcsak a tapasztalás és az élményanyag ebből adódó vagy következő feldolgozásmódjának kérdése és eredménye, hanem egy
ben a társadalom tűrőképességének vizsgálata, szondázása: képes-e múltján, félelmein, rettegésén - nevetéssel - úrrá lenni, avagy a trauma, a megrázkódtatás még oly friss, oly mélyen él a lelkekben, a köztudatban, hogy csak komolyan, drámai hangvételben kifejezve talál megértő, együttérző fogadtatásra. Mikor a magyar filmgyártás a Fel a fejjel! és a Budapesti tavasz című alkotások elkészítésére vállal
kozott, e legutóbbi, kollektív lázálom, a második világháborúnak a tudatban m a r a d a n d ó nyomokat hagyó, megrázó élményanyagának tesztelését kísérelte meg. Képes-e már a magyar társadalom derűvel szemlélni hajdanvolt, valóságában véresen komoly eseményeket,
„kacagva búcsúzni a múltjától" (ahogy Hegel mondta, noha gondo
latát „később" Marxnak tulajdonították), vagy továbbra is csak tra
gikus színezetükben hajlandó látni és befogadni őket. A Fel a fejjel!
filmtörténeti jelentősége ily módon nem önnön vagy sajátos, egyedi művészi értékében keresendő, illetve található meg, hanem abban, hogy elsőként ábrázolta - a szocialista filmgyártás igényei és köve
telményei szerint - a második világháborút. Fogadtatása tehát jel
zésértékű volt, amely hírt adott a közvélemény hangulatáról, a legkülönfélébb társadalmi rétegek reakciójáról, ugyanakkor rávilá
gítva a felejtés és emlékezés konfliktusára. Mi több, e felejthető és feledett film kapcsán vetődött fel először, nagy nyilvánosság előtt a sajtóban tabuként kezelt, „nacionalistának" bélyegzett nézet: a film
alkotás, s rajta keresztül a „magyar fejlődés" nemzeti jellegének -úgymond „sajátosan magyar arculatának" - kérdése, amely egyszer
smind „az új szocialista filmvígjáték megteremtését" eredményez
hette volna. [31]
E nemzeti jelleg érvényesülését mi más is akadályozhatta volna e korszakban, mint a vele oly ellentétes, filmgyártásunkban eleddig ismeretlen „kozmopolita sablon".
Pedig a film alapjául szolgáló forgatókönyv „fazonjának" kialakí
tásánál olyan, kozmopolitizmussal aligha vádolható személyiségek bábáskodtak, mint a népművelési miniszter (Darvas József) és he
lyettese (Non György). A filmnovella szerzőjét, Gáspár Margitot, és a forgatókönyv megannyi ötletének egyik szülőatyját, Szász Pétert, a filmvígjátékok immáron nélkülözhetetlen tréfamesterét, Nóti Ká
rolyt, a forgatókönyvírásban is részt vevő Latabár Kálmánt [32] igen pontos és feltétlenül megszívlelendő tanácsokkal látták el a Drama
turgiai Tanács ülésén, amelyek alapvetően meghatározták nemcsak
a film bizonyos jeleneteit, de szerkezetét, s végső soron mondaniva
lóját is.
Kétféle igény ötvöződött e megrendelésben. Az egyik - furcsa módon - mindenfajta politikai vagy kultúrpolitikai meggondolástól mentes volt, látszólag mégis közérdekű: olyan filmet készíteni, amelyben az ország legjelentősebb, legnépszerűbb komikus színé
sze, Latabár Kálmán, „a magyar Chaplin", végre tehetségéhez méltó főszerepet játszhat, kilépve az epizodista számára már megalázóvá vált, kényszerű szerepköréből. S miután ez az igény „a legkülönbö
zőbb helyeken" (még „a Szovjetunióban is") megfogalmazódott, és Latabár már - Darvas József megjegyzése szerint - „nemzeti kincs
nek" minősült, megkezdődhetett „egy Latabár-füm" előkészítése.
Nem akármilyen filmé (egyébként ebben a korszakban sohasem készült vagy készülhetett „akármilyen" film), ezért a téma hamaro
san Latabár fölé nőtt, mint a végeredményből kiderült, sajnálatos módon. A jellemszínész Latabár sem volt képes kitölteni bármiféle keretet. A „népi demokráciában" első film főszerepére készülő La-tabárt súlyos ballaszttal (egy rosszul sikerült forgatókönyv főszerepé
nek eljátszásával) terhelték meg. A filmtől azt várták, hogy egy bohóc mozgalmas pályafutása keretében mutassa be, miként élt és dolgo
zott „a művész" a felszabadulás előtt és után. Ugyanakkor ez a
„művész" egy jellegzetesen chaplini figura volt: csetlő-botló, ügyet
len és tehetetlen. Afféle „kisember", aki belekerülve, mint „Pisti a vérzivatarba", túlélési stratégiával nem rendelkezett. Mindig a hely
zet határozta meg, hogy miként cselekszik. Ezért volt kiszámíthatat
lan, következésképp legyőzhetetlen. Mámorosan, szinte bódulatban lábalt át az életén, mert mindig csak érzelmei foglalkoztatták, a körülötte zajló események soha. Egy ilyen típusból hőst csinálni, köréje drámát kanyarítani, meglehetősen kockázatos vállalkozás volt, de kétségtelenül új műfaj, a tragikomédia filmi megfelelőjét eredményezte. A Fel a fejjel! műfaji tulajdonsága ellenére egyike azon filmeknek (ezeknek sorozata egészen a korszak végéig tart), amelyek mennyiségüket tekintve a magyar filmgyártás meghatározó vonulatát alkották, s amelyeknek legfőbb jellemzője az volt, hogy konzerválták a korábbi szemléletet. Továbbvitték a sarkított fogal
mazást, a leegyszerűsített, sablonos jellemábárzolást, a szegényes,
„stílustalan" filmi kifejezésmódot. Szellemiségük tisztaságán az or
todoxia még hivatalban lévő „angyalai" őrködtek, vigyázták ma-kulatlanságukat. Ezek a filmek azt a hitet erősítették m e g és azt a látszatot keltették, m i n t h a 1953 j ú n i u s á b a n Magyarországon
n e m t ö r t é n t v o l n a s e m m i ; m i n t h a á l l a p o t á b a n é s t u d a t á b a n m i t s e m változottvolnaazország.
A filmnovellában, majd a forgatókönyvben lényegében minden adott volt ahhoz, hogy sikeres film szülessék, de a szocialista film
gyártás működési rendszerének ismeretében a forgatókönyvírók nem bizakodhattak problémamentes elfogadásban. Azon a bizo
nyos, 1954. február 6-án megtartott Dramaturgiai Tanács-ülésen mindenekelőtt a Darvas-Non páros össztüzébe kerülve kellett védel
mezniük ötleteiket, de másoknak is akadt kifogása.
„Vígjáték-irodalmunkban ilyen j ó alapötletű, levegőjű és stílusú forgatókönyv eddig még n e m született" - adta meg a beszélgetés alaphangját a Dramaturgia vezetője, Kovács András. A legnagyobb probléma azonban - fűzte sietve hozzá - , hogyan lehet a forgató
könyv első részének [33], amelyik a nyilas hatalomátvétel és a felsza
badulás közti időszakban játszódik, majdnem burleszk műfaját a második részben [34] (a felszabadulást követő időszakban) érvénye
síteni. Ez műfaji kérdés -jelentette ki. Korántsem elsősorban műfaji kérdésről volt szó, hanem politikáról. Illik-e a burleszk csúfolódó, karikírozó, gyengeségeket leleplező ábrázolásmódja az új, reménye
ikben szocialista, d e legalábbis demokratikus korszak ábrázolásá
hoz? A burleszkben céltáblák kellenek, de most csak olyan céltábla volt kívánatos, amelyik „nem lő vissza". Ilyen pedig nem sok akadt.
Maradt tehát a gúny tárgyának Jackson, a póruljárt cirkuszigazgató, Flitter (alias Ödön), a sötét lelkű fehér bohóc, valamint az ügyefo
gyott artistaügynök, Márkus.
Latabár sajátos alkata, humora, gesztusai, a jóindulatú, sete-suta kisember folytatta a már megkezdett gondolatsort Urban Ernő -eleve kizárják, hogy más műfajban (például vígjátékként) készüljön a film. A gondot az okozta, hogy a forgatókönyv második része nem azonos stílusú az elsővel. „Itt - azaz a második részben - túlságosan vaskos módon akar érvényesülni az eszmei mondanivaló, hiányzik [az első részben oly gyakori] a költőiség, a cirkusz levegője."
Non Györgyöt - hajdani felettesével, Révai Józseffel ellentétben - kevésbé foglalkoztatták a műfaji vagy stiláris kérdések, ő (kul-túr)politikusként közelített a témához. „Az államosítás a forgató
könyv jelenlegi formájában n e m j ó . Túlságosan kilóg a lóláb. Ez politikai kérdés" - szögezte le, mintegy elejét véve a további vitának.
Azt ugyan nem indokolta meg, hogy hol és miben lóg ki az a bizonyos lóláb, hisz az államosítás tényleg államosítás volt, és tény maradt, még ha vitatta is. A cirkuszt is, mint megannyi intézményt,
államo-sították. Érvelése meglepő fordulatot vett, amikor kifejtette, hogy a konfliktus megoldása azért nem torkollhat az államosításba, mert
„mi a filmet Nyugaton is akarjuk forgalmazni".
Az államosítás - védte meg álláspontját Gáspár Margit - kikerül
hetetlen, hisz szoros összefüggésben áll a mű „eszmei tartalmával"
(„egy elveszett, tehetséges művész a felszabadulás után hogyan érvényesül"). Korántsem mindegy, „hogyan találja meg a helyét, és hogyan érti meg az új világot". Igaz - vallotta be önkritikusan - , „ez elsikkad" a forgatókönyvben.
Non - mintegy annak bizonyságául, hogy a funkcionáriusmenta
litás a júniusi fordulat ellenére mit sem változott - azt javasolta, hogy Jackson cirkusztulajdonosból (aki a forgatókönyvben csak „egyszerű csirkefogó" volt) „bizonyos mértékben háborús bűnöst" kell csinálni, akit lelepleznek. Az elefántot tehát nem „államosítják", hanem bű
neiért elkobozzák tőle. A forgatókönyvben benne is rejlik ez a lehetőség - próbálta megindokolni a javaslat ésszerűségét Szász Péter - , hisz Jackson az elefántot a társától, a Grüner névre hallgató zsidótól tulajdonította el, akit azután feljelentett a Gestapónál. Jack-sont viszont - Non javaslatára - J á n o s n a k kell lelepleznie és feljelen
tenie. Az első rész végkifejlete ezután szinte teljes egészében a miniszterhelyettes kívánsága szerint alakult. A nyilasok letartóztat
ták Petit. Tudomására hozták, hogy kivégzik, őrizetét, majd kivég
zését „egyszerű" katonákra bízták. Ok maguk elvonultak. (A filmben nem ezt teszik.) Peti a kivégzés előtt jelenetet rögtönzött az összese
reglett katonáknak. Végül a katonák megkegyelmeznek neki. (A filmben szétzavarja őket az érkező elefánt.) [35]
A Dramaturgiai Tanács azzal a feltétellel fogadta el az irodalmi forgatókönyvet, hogy azon a szóban forgó módosításokat el kell végezni.
A technikai forgatókönyv megírása és a forgatás előkészítése -mint megannyi más esetben - ezúttal is párhuzamosan folyt. A forgatás 1954. március 19-én kezdődött el Keleti Márton irányításá
val. [36]
„Műteremben erdőt építeni, a filmgyár u d v a r á n óbudai utcát, cirkusztábort, vidéki cirkuszt", amelynek széksoraiban 600 statisz
tát kellett helyezni - ez a feladat várt Pán József díszlettervezőre. A tervezésre és kivitelezésre együttesen alig néhány hetet kapott. A tervező megkötés nélkül alkothatott, de a díszletek kivitelezése m á r nem m i n d e n esetben találkozott ízlésével. „Ennek okát leg
nagyobb részben abban látom - állította, hogy színes a film. A
szí-nes a film. A szíszí-nes film sok esetben irreális hangulatot kelt." [37]
Illés György, a film operatőre, akinek ez volt a harmadik színes filmje, Pán Józseffel ellentétben, fekete-fehérben el sem tudta volna képzelni ezt a filmet. A Fel a fejjel! volt az első olyan filmje -emlékezik még ma is rá - , amelyikben a tudatos tervezés („nagyképű kifejezéssel ezt úgy hívják, színdramaturgia") eredményeképpen a színek nem a tarkaság érzetét keltik („a színes film erre törekszik"), hanem a díszletek, ruhák, kellékek egységes színvilága magát a színt, a színeket juttatja érvényre. Azért „a szín veszélyes jószág, ha nincs kézben tartva". [38]
A filmben szereplő hídrobbantás nem mindennapi feladat elé állította a trükkosztály munkatársait. Miután a h i d a t - ez nyilvánvaló volt - nem lehetett felrobbantani, makettet alkalmaztak. A hidacska egyes részeit befűrészelték, hogy a robbanás biztosan sikeres legyen, azaz csak a híd középső része zuhanjon le. E feladat végrehajtása nemcsak szakmai próbatételt jelentett, de lélektani szempontból sem volt elhanyagolható a jelentősége. Meg kellett győzni a rende
zőt, aki - pályatársaihoz hasonlóan - idegenkedett az úgynevezett trükk- vagy kombinált felvételek alkalmazásától. Keleti is megértette azonban, mint előtte és utána mások, hogy a magyar filmgyártás anyagi, technikai, de művészi okokból sem nélkülözheti az új lát
ványt kínáló technikai eszközöket, eljárásokat. [39]
Előkészítésre és a technikai forgatókönyv megírására mindössze 31 napot kapott a stáb, illetve a rendező. A rendkívül rövid idő alatt nem jutott idő egyes jelenetek aprólékos kidolgozására. Mint ahogy az már krónikussá vált, a sietség, a gondos előkészítés hiánya a forgatás során bosszulta meg magát. A forgatókönyvben a 10 beállí
tásból álló, a film egyik drámai csúcspontját képező kivégzési jelenet meglepő tömörséggel volt megfogalmazva: „331-341. Patyi [Peti]
elkezdi számát. Zene: Patyi száma." A film második részének fontos jelenete a cirkuszi bemutató, amelyen Peti végre újra p o r o n d r a
léphet. A tervezett 15 beállításról csak annyit tudni meg a technikai forgatókönyvből, hogy [626-640] ezek revüjelenetek. Ha a 665 beállításból (81 „kép") álló film egészét tekintjük, e beállítások száma csekély, ha filmben játszott szerepüket is ismerjük, már n e m hat a meglepetés erejével, hogy az előbbieket meg kellett ismételni (188 ezer forint többletköltségért), utóbbiakból pedig tetemes túlforgatás keletkezett, amiből a szemfüles Keleti a Pixi és Mvd a cirkuszban című rövidfilmet vágta össze, mentve, ami még menthető. [40]
A film felének leforgatása után a Művészeti Tanács megtekintette
az anyagot, majd elrendelte a forgatókönyv átírását, több, az eredeti forgatókönyvben nem szereplő jelenet beiktatását. A korábban jóvá
hagyott forgatókönyvben nem szerepelt előjáték (falusi utca, falusi ház belseje), sem az erdei ösvényen lejátszódó jelenet. Az emlékeze
tessé vált kivégzési jelenetsort pedig a Művészeti Tanács ülésén elhangzott „új szempontok" szerint átírták. Emiatt négy nappal meghoszabbodott az augusztus 3-án befejezett 2810 méter hosszú
ságú, 15,5 nap külsőben és 45 nap belsőben leforgatott film munká
lata. [41]
„A film műfajilag is nehéz problémát jelentett, mivel keverednek a drámai, vígjátéki, a burleszkelemek. A nyilasok ábrázolása egy ilyen filmben borotvaélen táncol: félelmetes és nevetséges legyen egyszerre.
A kétrészűsége - felszabadulás előtt és után - szintén elég nehéz megoldást igényelt. [...] A már meglévő művekből készült filmekkel [ellentétben], a Fel a fejjel! [...] eredeti filmnovella. [42] A cirkuszvilág ábrázolása szintén először fordul elő magyar filmen." [43]
Keleti néhány soros összefoglalója érzékletesen tükrözi mindazon nehézségeket, amelyekkel a film készítésekor szembe kellett néznie.
A legjelentősebb az a kettősség volt, amelyet nem óhajtott egyetlen alkotó sem; amelyet a politika kimondatlan vagy megfogalmazott igényei eredményeztek. Tíz évvel a történtek, a második világhábo
rú mély nyomokat hagyó, emlékezetes eseményei, emberi és társa
dalmi tragédiája után a magyar filmgyártás még mindig hallgatott, nem adott számot ezekről. A helyzet ahogy mondani szokás -kezdett tarthataüanná válni. Senki sem tudta azonban a politika, illetve a kultúrpolitika irányítói közül, mi lenne e helyzet megoldása.
Érthető, hogy a zsidóüldözésről, a holocaustról, a nyilas hatalomát
vétel „országvesztő" következményeiről, ami kimondatlanul is mély
ségesen megosztotta a társadalmat; amit a kollektív tudat az emlé
kezet legmélyére száműzött, de amit százezrek éltek át nap mint nap fájó aktualitásként, azt nehéz volt mindenkit kielégítő módon meg
eleveníteni. A felejteni vágyás lelki igénye és az emlékezés erkölcsi szükségessége feloldhatatlannak látszó konfliktust eredményezett.
Ma sem tudni pontosan, hogy kinek a fejében és mikor fogalmazó
dott meg az ötlet egy, a Fel a fejjel!-hez hasonlatos, műfajilag (hang
vételében) ennyire problematikus alkotás elkészítésének gondolata.
Bár Latabár személye kulcsfontosságú e tekintetben, önmagában mégsem magyarázza, hogy ezt a történelmi traumát miért gegek sorozatára épülő (tehát burleszk típusú) filmben igyekeztek megele
veníteni. Az élet drámája adott volt a cselekményhez, a burleszk-,
illetve vígjátékelemeket, a hangvételt a korszak produkálta. Bur
leszk vagy vígjáték született-e a témáról? E műfaji kérdés boncolga
tása nemcsak elméleti szempontból indokolt, de politikai, társadalomlélektani vonatkozásai révén (film)történeti szempontból is. H a Révai m é g funkcióban lett volna, ironikusan elvitatkozgatott volna arról, mi a különbség e két műfaj ábrázolásmódja közt. Bi
zonnyal arra is választ talált volna, illik-e egyik vagy másik az ábrázolandó témához. Révai azonban már eltávozott, és a vélemé
nyét sem kérték ki. így maradhatott a témához méltatlan, helyen
ként az ízléstelenség határát súroló, az eseményekről, szereplőkről torz, hamis képet festő cselekmény, a vérszegény viccelődés, a h u mor olyan közegben, amelyben nem volt helye a viccelődésnek. A Fel a fejjel! nemcsak politikailag, művészileg elhibázott film, de következetlenségei miatt hibrid alkotás, holott az első rész gégékre épülő szerkezete a magyar filmgyártás egyetlen burleszkjévé avat
hatta volna, ha ezt az ábrázolásmódot következetesen, a második részben is megvalósították volna. A főszereplő személyisége látszólag alkalmas volt arra (sőt, egyedül ő volt látszólag alkalmas), hogy hasonló típusú filmet rá építsenek, d e teljességgel alkalmatlan volt arra, hogy pozitív hőst, „szocialista cirkuszművészt" faragjanak be
lőle. A kivégzési jelenet befejeztével mintha merőben más film kezdődött volna el, amelynek ugyan azonosak voltak a szereplői a korábban látott események szereplőivel, de akik nem lelték helyüket a megváltozott világban, játékszabályait nem érthették annak, elvei és erkölcsisége merőben idegen maradt számukra.
Mint ahogy látszat volt Latabár alkalmassága a szerepre, amit a végeredmény n e m igazolt, éppúgy látszat volt a burleszkjelleg is, az alapjában félreértett jelenség hazai adaptációjának látványos kudar
ca. Kiderült, hogy a burleszk nem burleszk, hiszen épp abban különbözik a vígjátéktól, hogy csak a látványra épít, míg a vígjáték - mint a Fel a fejjel! - nemcsak a vizuális, d e a verbális h u m o r kiaknázására is törekszik. A szereplők nemcsak cselekedeteikben, de kifejezésükben (bemondásaikban) is humorosak. Nóti Károly, szá
mos kabarétréfa és vígjáték szerzője, a vizuális h u m o r t nem tartotta elégséges forrásnak ahhoz, hogy nevetést fakasszon, ezért a gégéket helyenként felváltják, másutt helyettesítik olyan jól sikerült vagy sikerre számító bemondások, amelyek a vizuális h u m o r „elapadása
kor" válnak érzékelhetővé, öncélúvá. [44] Ez utóbbiak a film köze
gében egészen másként hatnak, mint a kabarétréfában vagy színda
rabban. A Fel a fejjel! művészi kudarca egyben a kabarétréfálkozás
kudarca és vége a magyar filmben. Exit Nóti - végérvényesen, és vele távozik a magyar filmgyártásból azon írók sorából az utolsó, akik valaha a verbális h u m o r t oly sikeresen összekötötték a filmmel.
A nyilasok ábrázolása - ezt jól érzékelte a rendező - valóban a film legvitatottabb megoldása. A nyilasokat „véres karikatúraként" -úgy állítani be, mint nevetséges, grimaszoló, handabandázó idióták tömegét, s valós tevékenységükről szót sem ejteni a filmben, ez oly mérvú történelemhamisítás volt, ami még az e gyakorlatban jártas magyar filmgyártásban is példa nélkül állt.
Nem csoda tehát, hogy „városszerte heves viták foly[t]ak a film körül". „Az egyik álláspont [...] kétséget támaszt a film erkölcsi jogosultságával szemben, frivolnak bélyegezve azt a törekvést, hogy
megrázóan gyászos történelmi szakaszban [...] kereste a nevettető elemeket." [45] Nagyon is kétséges, hogy ebben a korszakban vol
tak-e ilyen mozzanatok, de a közönség „orkánszerű, meg-megújuló kacaja" azt a benyomást keltette, hogy sokan inkább kacagva szeret
tek volna búcsút venni a történelem e tragikus eseménysorozatától.
Akik pedig furcsállották a dolgok ilyetén alakulását, és a történelmi eseményekről is más felfogásuk alakult ki, azokat aligha nyugtatta meg a film „hivatalos", a sajtó révén legitimált fogadtatása, s még kevésbé a végkövetkeztetés: „bármi történt is, ez már a múlt". „Rossz helyre teszi a hangsúlyt az, aki a történelem effajta ábrázolásában, a történtek szereplőinek ily módon történő bemutatásán felháboro
dik". Pedig nem hatott sem üdítően, sem felvidítóan, hogy „a kül
sőben élethű gyilkosokat [...] az operett légköre lengi körül". [46]
„Nyilas tömeggyilkosokat szerepeltetni egy vígjátékban nehéz.[...]
Keleti erre nem fordított kellő gondot, s ezzel a film igazságát gyengítette" - állapította meg az MDP központi napilapja, a Szabad Nép, mintegy kipellengérezve a történelmi igazságot, dramaturgiai, ábrázolási hiányosságra kicsinyítve a szemléleti, erkölcsi torzítás vétkét. [47]
Azok a tízezrek, akik jegyüket j ó előre megváltva, előadásról előadásra jól szórakoztak a hét budapesti bemutató filmszínházban párhuzamosan vetített képsorokon, látszólag nem sokat törődtek azzal, hol és mennyiben csorbult a történelmi igazság. Őket elsősor
ban Latabár Kálmán vonzotta a moziba. S csak későn fedezték fel - ha egyáltalán felocsúdtak - , hogy „a remek témát eladták egy vak lóért". [48] Mert „a film fő gyengéje, hogy [...] Petinek voltaképpen nincs is nagy száma.[...] A nagy szám az elefánté." [49]
Akik „jégre vitték" Latabárt, azzal áltatták, vagy abban a hitében
erősítették, hogy filmet lehet rá építeni. Most csalódottan tapasz
talták, hogy a közönség első számú kedvenc komikusa nemcsak megroggyant a ráhelyezett súly alatt, d e összeomlott. Amint véget ért a móka (a film első része), attól kezdve Latabár tétován bolyong
talták, hogy a közönség első számú kedvenc komikusa nemcsak megroggyant a ráhelyezett súly alatt, d e összeomlott. Amint véget ért a móka (a film első része), attól kezdve Latabár tétován bolyong