„Barát vagy ellenség egyaránt félhet tőle” — állapította meg egy kortárs elemzés a hatalma teljében lévő Balassa Menyhértről.239 Ennél rövidebben és tökéletesebben nem lehetett volna összefoglalni a főúr hibáit és erényeit. Az a belső konfliktusaitól megtisztított elit, amelyet Izabella a fiára hagyott, egyetlen komoly veszélyforrást rejtett, az pedig éppen az első számú politikusa volt. Vetélytársai likvidálása után Balassa átvette Petrovics Péter szerepét, és országos főkapitányként, első tanácsúrként jelentős politikai és katonai hata-lom összpontosult a kezében. Családja törzsbirtokai Zólyom vármegyében feküdtek, Er-délyben az ekkorra már elhunyt bátyja, az unokatestvérei, majd saját, illetve gyermekei házasságai révén kiterjedt rokonsággal és jószágokkal rendelkezett, így egyaránt szót ért-hetett a Magyarországról áttelepedettekkel és a jelentős helyi családokkal is. Ezek a remek alapok kiváló képességeivel társulva lehetővé tették volna, hogy Balassa egyfajta kiegyen-lítő s egyben összetartó szerepet játsszon a két országrész között, de ő más utat választott.
Már 1557-től kezdve tudatosan építette és ápolta a Habsburg-országrész politikusaihoz fűződő kapcsolatait, sőt a bécsi udvarnál arra is felajánlkozott, hogy igazi pártállását el-kendőzve, mintegy önkéntes „szabotőrként” okoz az erdélyieknek politikai és katonai ká-rokat.240 Azt is tudjuk, hogy a szolgálataiért rendszeres évi juttatást kapott. Kétkulacsos viselkedése gyanússá tette Izabella előtt, aki bizalmatlansága és félelmei ellenére tisztsé-gekkel és kiváltságokkal halmozta el Balassát, abban reménykedve, hogy amíg folyamato-san „táplálja”, addig az ő oldalán marad. Tiszta helyzetet az teremthetett volna, ha a Bebek–Kendy leszámolás során, ahogy a korban mondták, „nagy véletlenül” ő is megsebe-sül és meghal. De az ország és saját maga nehéz helyzetében a királynénak szüksége volt egy erős, tekintélyes férfira, akiben egyaránt megvannak a hadvezéri és a politikusi képes-ségek.
239 Pesthy Frigyes Miksa főhercegnek. Eperjes, 1562. január 7. ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fasc. 84. fol. 13–15.
240 Az előző fejezetben említett, Balassa János által benyújtott tervezet szerint Izabella a szultán utasítására Gyula ostromára készült. A fővezérséget Balassa Menyhért magának kérte volna, s a várat, hogy ne folyjon fölöslegesen keresztény vér, s ne juthasson török kézre Gyula, a védők a király titkos utasítására rövid ost-romot követően feladták volna. Ezután kis idő múlva Balassa az erdélyi sereget Eger környékére, csapdába vezette volna, s Gyulával együtt nyíltan is átállt volna. Veress E.: Izabella i. m. 435–436. Ez a terv nem valósult meg, Zay Ferenc alapján tudjuk, hogy Balassa tanácsolta és készítette elő Szalka várának el-foglalását, s rendszeresen tanácsokkal tűzdelt beszámolókat küldött az erdélyi helyzetről. Lukinich I.: Erdély területi változásai i. m. 100.; ÖStA HHStA UA AA Fasc. 82. f. 39–40., 104–105, 143–146, 168–176.
100
Valószínűleg Balassa is végiggondolhatta, hogy mit tenne, ha olyannal kerülne szembe, mint ő maga, és ő is a kiiktatást tartotta volna a megoldásnak. De az is lehet, hogy csak tartott a királyné drasztikus problémamegoldó módszereitől, ugyanis a Bebek ügy után, ha tehette, nem tartózkodott az udvarban, még az országgyűlésektől is távolmaradt. Ez a tá-volságtartó magatartás Izabella halála után sem változott: nem jelent meg az udvarban Já-nos Zsigmond többszöri hívására sem. A somlyói Báthoryaktól szerződéssel megkapott, majd erőszakkal magának foglalt jószágokon, Szatmárban és Nagybányán rendezkedett be, és 1561 decemberében végül I. Ferdinándhoz pártolt.241
Példájának, és talán szervezőmunkájának hatására is a Partium északi felében valóságos átállási lavina indult el. A térség nagybirtokosai, például ecsedi Báthory Miklós, Sulyok György, a Perényiek, Serédy István és mások azonnal követték példáját, amelynek követ-keztében Munkács várán, és Bihar, valamint Máramaros vármegyén kívül János Zsigmond országának északnyugati részeit mind elvesztette. Ráadásul egymást több hullámban köve-tő támadások sora kezdődött ellene: északon Zay Ferenc kassai főkapitány és Balassa Menyhért egyesült seregeivel kellett felvennie a harcot, az ország belsejében pedig előbb a Walkay Miklós és háportoni Forró Miklós vezette főúri csoportosulás mozgalmával, vala-mint a Balassa által fellázított székelyek lázadásával, majd a moldvai vajda támadásával kellett szembenéznie.242
Komoly diplomáciai sikernek tekinthető, hogy Zay Ferenc és Balassa Menyhért eredmé-nyes támadását is megakasztotta az, hogy a már korábban megkezdett tárgyalások alapján János Zsigmond 1562. április 12-én egy évre szóló fegyverszünetet kötött I. Ferdinánddal.
Igaz ennek az volt az ára, hogy Bereg, Ugocsa, Szatmár, Szabolcs és Közép-Szolnok me-gye, a magyar király joghatósága alá került.243 Ezt a helyzetet János Zsigmond csak ideig-lenesnek tekintette, a fegyverszünet időnyerésre kellett, részben a politikai eliten belül zaj-ló változtatások végbevitelére, részben pedig az időközben kitört székely-felkelés elfojtá-sára. Balassa Menyhértnek az a várakozása, hogy a székely-lázadás belülről fogja össze-omlasztani János Zsigmond uralmát, a visszájára sült el, és éppen az elképzeléseivel ellen-tétes folyamatokat indított el.
241 A megegyezés 1561. december 6-án született meg. Balassa megkapta Detrekő várát (Pozsony vármegye) és Munkácsot 20000 aranyban. Mivel a vár ekkor nem volt Ferdinánd kezén, megegyeztek, hogy elfogla-lásáig Balassa Szatmárt, Németit, Nagybányát, Tasnádot minden tartozékával bírhatja. ÖStA HHStA UA AA Fasc. 83. f. 52–55.
242 Lukinich I.: Erdély területi változásai i. m. 101–106.
243 Uo. 99.; Roderich Gooss: Österreichische Staatsverträge. Fürstentum Siebenbürgen (1526–1690). Wien 1911. 159–163. ÖStA HHStA UA AA Fasc. 82. f. 1–4, 12–15, 18–24, 33–38, 157–164. Fasc. 83. f. 1–4, 42–
45, 61–64. Fasc. 84. 2–15.
101
A székely mozgalomtól megrettent nemesség összezárta sorait János Zsigmond körül, amelynek hatására a Walkay-féle szervezkedés is elszigetelődött, így sikerült még csírájá-ban elfojtani, mielőtt kiszélesedhetett volna. A székely lázadás leverése tovább erősítette János Zsigmond pozícióját, és a székelység helyzetét rendezni kívánó törvényekből is egy-értelműen és természetesen az uralkodó és a nemesség profitált. Egyrészt sikerült a lófőket és a főnépeket elválasztani a közszékelyektől, ezzel is gátolva a közös, összehangolt fellé-pésüket, másrészt sikeres támadást indítottak a székely öröklési joggal szemben. Az iga-zságszolgáltatás kialakított új rendje a Székelyföldön a központi hatalomnak teremtett le-hetőséget arra, hogy az ország más részeiből, Erdélyből és a Partiumból főurak, magyar nemesek földterülethez, jobbágyokhoz jussanak itt. A katonai szervezeti átalakítás, és a székelyföld két fontos stratégiai pontján felépített új várak pedig arra szolgáltak, hogy a székelységet többet kívülről való izgatással ne lehessen az uralkodó ellen fellázítani.244 E sikerek mögött nagyrészt az a belpolitikai átalakulás állt, amelyet Balassa elpártolása indított el. A főúr akciója és annak következményei olyan traumát okozott, amely felrázta és koncepcióváltásra sarkallta az erdélyi elitet. Ekkor bizonyosodott be végérvényesen, hogy az állam az észak-magyarországi nagybirtokos nemességet nem képes tartósan integ-rálni. Ennek a ténynek a felismerése döntően befolyásolta az erdélyi vezetőréteg összeté-telének és politikai irányvonalának további alakulását.
Fráter György óta egészen Balassa Menyhárt elpártolásáig az az irányítási modell alakult ki, amelyben a valamilyen szempontból gyengének tekinthető uralkodó mellett egyetlen erős vezető áll, aki a kormányzásnak és az ország védelmének minden terhét képes magára vállalni. 1562-től azonban ennek a törekvésnek éppen az ellentéte figyelhető meg. Az ed-dig csak a háttérben mozgó politikusok — Csáky Mihály, Hagymássy Kristóf, Apafi Ger-gely, Bornemisza Farkas, Pókay Jakab — ragadták magukhoz az irányítást, és egy nagyon gondosan kiegyensúlyozott kollektív vezetést hoztak létre, amelynek legfőbb jegyei közt a munkamegosztás, a közös felelősségvállalás, a biztonságra való törekvés említhető. Az
„egyemberes” megoldásokat a politikai élet minden szintjén kerülni kezdték, igyekeztek minden feladatra több, közel azonos képességű, bármikor bevethető embert találni. A kivá-lasztásnál döntő súllyal esett a latba a hosszú évek során többszörösen bizonyított hűség.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy János Zsigmond személyiségének megraj-zolásakor igénybe vett „segítőink” az új erdélyi politikusgárda rekonstrukciójához is nél-külözhetetlen információkkal szolgáltak. Ráadásul a lehető legjobb pillanatban, az említett
244 Demény Lajos: Székely felkelések a XVI. század második felében. Bukarest 1976. 42–52.
102
átalakulási folyamatnak az eredményeit bemutatva: Georg Albani 1564 tavaszán, Giovanandrea Gromo 1566 elején írta le tapasztalatait az erdélyi vezetőrétegről. Munkáju-kat uralkodóknak és tanácsadóiknak készítették, olyan formában és olyan magyarázatokkal ellátva, hogy az erdélyi viszonyokat nem ismerő idegenek is megérthessék. Ennek köszön-hetően mi, akik nem térben, hanem a korban vagyunk idegenek, mi is követhető, hasznos információkat kapunk. Ebből a szempontból Gromo még hasznosabb, mint Albani, mert utóbbi inkább egy névsort közölt, s csak néhány főbb szereplőt emelt ki, míg Gromo min-den tanácsúrról rövid jellemzést is adott.
Albani Gromo Albani Gromo
belső tanácsos titkos tanácsos külső tanácsos külső tanácsos Csáky Mihály
hadi tanácsos hadi tanácsos egyéb, nem tanácsúr egyéb, nem tanácsúr Báthory István 19. Az erdélyi elit Albani és Gromo meglátása szerint
Gromo és Albani adatai jelentősen kiszélesítették a korszak politikusgárdájára vonatkozó ismereteinket, de első ránézésre is látható néhány pontatlanság, hiány, sőt csúsztatás. Ezt mindjárt a kategorizálásnál tapasztalhatjuk. A tanácsurak esetében mindketten három cso-portot különítettek el: a titkos tanácsosokét, a hadi tanácsosokét és a kiemelt kategóriába nem sorolható tanácsurakét. Ebből arra lehetne következtetni, hogy az erdélyi uralkodói tanács, ha nem is oszlott két különálló részlegre, de ekkorra már mégis szakosodott: a ta-nácsurak rang illetve feladatkörök szerint elkülönültek. Valójában ez nem így volt, a
testü-103
leten belül nem szakosodás, hanem csak lassan körvonalazódó hierarchizálódás figyelhető meg.
A tanácsot a fő- vagy első tanácsúr vezette. Az uralkodóhoz legközelebb álló politikusokat valóban ekkor kezdték el belső tanácsosoknak (consiliarius intimus) nevezni, de ennek feltüntetése még nem következetes, tehát a tanácstagok kettéválasztása nem intézménye-sült. Haditanács, vagy a testületen belül kifejezetten és kizárólagosan katonai kérdésekre specializálódott szakember viszont nem volt. Gromo és Albani feltehetően azért beszélt mégis külön Haditanácsról és Titkos Tanácsról, mert a könnyebb érthetőség kedvéért a megbízóik saját tanácsadói intézményeihez igazodva írták le az erdélyi rendszert. Ez kissé megnehezíti a mi helyzetünket, mert az általuk alkalmazott besorolás értelemszerűen ön-kényes volt, és így például haditanácsosként soroltak be olyan politikust, aki kifejezetten a belső, bizalmi körhöz tartozott. A „Haditanácsba” pedig beemeltek olyan katonatiszteket, akiknek a tanácsuraságát más források nem bizonyítják, sőt inkább kizárják.
Ettől függetlenül kellő kritikával és más ismereteinkkel ütköztetve, Albani és Gromo em-lékiratai rendkívül fontosak és hasznosak, nélkülük az erdélyi elitről csak töredékes moza-ikképünk lenne. Ráadásul a kisebb tévedésekből és a hiányokból fontos következtetéseket lehet levonni. Mindkét jelentésben megmutatkoznak az udvarközpontúság hátrányai: aki éppen nincs ott, az nem is létezik. Albani a fontosabb politikusok közül Hagymássyt és Bekest nem tüntette fel a tanácsurak között, Gromonál kimarad a teljes Harinai-Bethlen kör, Gyulai Mihály, sőt Bánffy Pál is.
Az udvarközpontúság nem káros, ha az például az elit felső, irányító rétegének szakosodá-sa miatt következik be, és ezáltal az érintett politikusok egy állandó székhellyel rendelke-ző, meghatározott munkarend szerint folyamatosan működő intézményhez kötődnek. De a János Zsigmond idejében tapasztalható udvarközpontúság nem ilyen előremutató okok miatt jött létre, hanem azért, mert egy adott politikus sokkal hatékonyabban tudta képvi-selni és érvényesíteni a saját érdekeit, ha folyamatosan az udvarban, az uralkodó közvetlen környezetében tartózkodott, mintha egy adott területen, a köz számára is hasznot hajtva, zökkenőmentesen végzi a rábízott katonai vagy főispáni feladatot. Ezt a jelenséget jól mo-dellezi például Hagymássy Kristóf pályája, aki a Máramarosi területek védelmezőjeként, folyamatosan Huszthoz kötve is Izabella királyné kedvelt embere maradt, de 1559-től egy-re inkább „háttéegy-rember” lett. János Zsigmond csak akkor fedezte fel magának, amikor Ba-lassa elpártolása miatt figyelme erre a területre összpontosult, és ő maga is ezen a vidéken tartózkodott. Innentől kezdve Hagymássy csillaga felragyogott, de ha a feladatköreit és mozgását, valamint birtokszerzési törekvéseit nézzük, egyre közelebb húzódott János
104
Zsigmond életteréhez, míg végül 1566–67 körül Gyulafehérvárra költözött, és ideje nagy részét az uralkodó közvetlen környezetében töltötte.245
20. Hagymássy közeledése az udvarhoz
Albani és Gromo műve, kiegészítve János Zsigmondnak az 1567-ben írt végrendeletével, bepillantást enged az elit belső hullámzásának a dinamikájába is. A változások részben halálesetekkel magyarázhatóak, de emellett az átmeneti kegyvesztéssel, illetve egyes poli-tikusok előretörésével írhatók le. Az 1558-as és az öt–hat évvel későbbi tanácsi listák közt alig van átfedés, de még az időben egymáshoz közel álló két névsorban is vannak apróbb változások. Ennek az az oka, hogy a felső-magyarországi és a tiszántúli birtokosok egy része teljesen kiszorult a tanácsból: egy részük meghalt, másrészük elpártolt, illetve hogy a hirtelen és gyors ütemben lezajló hatalmi átrendeződés utórezgései még egy ideig éreztet-ték hatásukat. Nézzük meg minden ismeretanyagunkat összegyűjtve, hogy kik alkották 1565–67-ben János Zsigmond politikusgárdáját.
A belső kor A második vonal Katonák Más fontos személyek Apafi Gergely János Zsigmond hatalmi köre nem hierarchikus rendszerben épült fel, hanem inkább kon-centrikus körök alkották. A legbelső körben találjuk Csáky Mihály kancellárt, Apafi Ger-gely főudvarmestert, a kettős szerepkörben, orvosként és diplomataként teljesítő Giorgo Biandratát, Stanisław Nieżowskit, a Báthory fivéreket, valamint Hagymássy Kristófot és Bekes Gáspárt.
245 Horn Ildikó: Hit és Hatalom. i. m. 161–170.
105
A kor- és rangidős Apafi Gergely volt, aki még Szapolyai János hű emberének számított, majd Fráter György udvarmestereként tevékenykedett. Emiatt Izabella 1556 után mellőzte, de az intelligens és nagytekintélyű főurat nem lehetett végleg háttérbe szorítani. 1563-ban, amikor már a hűség és a megbízhatóság volt az alapvető rendezőerő, ismét elővették, és somlyói Báthory András halálát követően az udvar élére állították, ahol tekintélye, ereje révén abszolút uralni és irányítani tudta a soknemzetiségű udvaronc hadat. Az ő kezébe adták az udvar pénzügyeit is, ami hasznos döntés volt, mert Apafi tehetséges és gondos
„gazdának” számított. Birtokait is azzal a módszerrel gyarapította leghatékonyabban, hogy saját, herdáló vagy nemtörődöm rokonait forgatta ki a vagyonukból. A szemrehányásokat pedig azzal hárította el, hogy inkább az övé legyen a föld, mint egy idegené. Aki valami-lyen ügyben szembe került vele, az nem a győzelemre, hanem sokkal inkább arra töreke-dett, hogy hogyan lehetne vele, mint ellene. Kiváló diplomáciai érzéke és kompromisz-szumkészsége mellé jó humor járult, ami kedveltté és tiszteltté tette az ekkor már hetvenes évei végén járó főurat.246
Csáky Mihály, mint erről már szó volt, Izabella királyné titkáraként, majd kancellárjaként tevékenykedett, a lengyelországi emigrációban is végig vele tartott, és János Zsigmond neveléséből is kivette a részét. Ugyanolyan megkerülhetetlen tekintélynek számított, mint Apafi, de annak vonzó tulajdonságai nélkül. Gromo különösen ravaszságát és színlelő tu-dományát emelte ki. Puritán módon, keveset költve élt, miközben nagy vagyont halmozott fel. Fösvénysége és akarnoksága népszerűtlenné tette, de a hetvennégy évesnek mondott kancellárt olyan szoros kötelékek kapcsolták a fiatal uralkodóhoz, hogy szinte senki nem merte megkérdőjelezni a döntéseit vagy a tetteit.247
Hasonló volt a helyzet Georgio Biandratával, aki a vele először találkozókat pillanatok alatt le tudta venni a lábukról, mint ahogy Albanit, a Habsburg követet is elbűvölte. De azok, akiknek alkalmuk nyílt jobban megismerni őt, megtanultak félni tőle. Erre jó példa Gromo, aki szerint nemcsak ő, hanem az udvarban mindenki tartott a doktor befolyásától.
Pirnát Antal szerint ez a róla kialakult imázs tökéletesen megfelelt Biandratának, sőt időn-ként még rá is játszott erre a külsejével, amikor dús hajából oroszlánfejszerű megjelenést varázsolt magának.248
246 Apafi jellemét és a saját családtagjainak a kárára történő terjeszkedését Gerendi János leírásából ismerhet-jük meg: MOL F 3 Centuriae I. nr. 18.
247 Gromo: Compendium i. m. 46., 57.
248 Pirnát Antal: Il martire e l’uomo politico (Ferenc Dávid e Biandrata), in Antitrinitarism int he Second Half of the 16th Century, ed. Róbert Dán, Antal Pirnát. Bp.–Leiden. 1982. 157–190. („Studia Humanitas” 5)
106
A sok nagyformátumú, de nehéztermészetű politikus között üdítően hatott a vidám és köz-vetlen Stanisław Nieżowski — róla a lengyelek bemutatásánál lesz bővebben szó — vala-mint a többiekkel szemben némi távolságot tartó, de kellemes modorú, jól társalgó Hagymássy Kristóf. Hagymássy magabiztossága a nagyapjától kimutatható Szapolyai-pártisága mellett saját katonai tehetségéből és sikereiből fakadt. Ebben a harcokkal terhelt időszakban nagy igény volt a hadi és diplomáciai erényekkel is rendelkező megbízható politikusokra, ebből kifolyólag Hagymássy pályája a huszti kapitányságból az országos főkapitányságig emelkedett. Nagyon ügyesnek bizonyult a birtokszerzésben s a házasságai megtervezésében: előbb a Petrovics–Patócsy körbe nősült, majd Balassa Menyhért lányát vette feleségül, s végül, mint a későbbiekben látni fogjuk, utolsó házassága révén a Bát-horyakkal került szoros rokonságba. A Báthory fivérekről a következő fejezetben szólok majd részletesen.
Bekes Gáspár Petrovics Péter mellett kezdte a pályáját, és apródból ura bizalmas emberévé küzdötté fel magát. A Bekes életéről szőtt színes történetek egyike szerint a gyermektelen főúr, hatalmas birtokai és kincsei mellett, legfőbb értékként Bekes Gáspárt is Izabellára és János Zsigmondra „hagyta”, azzal az ajánlással, hogy a tanácskozásban és a hadakozásban egyaránt rá hallgassanak. Bekes valóban az uralkodói udvarba költözött, de Izabella idejé-ben még nem játszott komoly szerepet. Igyekezett az uralkodó bizalmasaival jó kapcsolat-ba kerülni, és biztos szemmel mérte fel az udvarkapcsolat-ban megjelenő különféle politikai csopor-tosulások erejét és jelentőségét. Arra törekedett, hogy a mérvadó csoportokban minél na-gyobb befolyást, támogatottságot szerezzen, s végül Balassa árulása után az ő napja is fel-virradt.249
A csoport tagjai között nagyon kevés a közös vonás. Csak hárman képviselték az régi arisztokráciát: erdélyi családból jövőnek egyedül Apafi számít, a Báthoryak a Partiumban voltak birtokosok, noha igyekeztek Erdélyben is jószágokat szerezni. Csáky Mihály Sop-ron-, Hagymássy Kristóf pedig Zala vármegyéből érkezett, Bekes családja pedig Karánsebes vidékről húzódott fel, Nieżowski lengyel köznemesi családból, Giorgio Biandrata pedig Saluzzo egyik előkelő patrícius famíliájából származott. Eredendően tehát csak az Apafi és a Báthory fivérek tartoztak a tágabban értelmezett erdélyi elithez. Ennek megfelelően a vagyoni helyzetükben is meglehetős különbségek mutatkoztak, s ez a minél gyorsabb felzárkózásra ösztönözte a hátrányban lévőket.
249 Horn I.: Hit és hatalom i. m. 183.
107
Politikai céljaikat tekintve sem találunk túl sok közös vonást bennük. Csáky Mihály a saját
— a befolyása megőrzésére és vagyona gyarapítására irányuló — céljai mellett egyértel-műen János Zsigmondot szolgálta, minden felmerülő kérdésben csakis az ő érdekeit nézte.
Apafi Gergely, a csoport doyenje, a fennálló állapot rögzítésére, s az ezt biztosító béke megkötésére törekedett. Erdély különállásából családja sokat profitált, inkább hatalmi, mint anyagi értelemben, s Apafit leginkább az hajtotta, hogy családját az új ország leggaz-dagabb és első számú famíliájává akarta fejleszteni. A nagy öregekkel szemben a Báthor-yak és Hagymássy Kristóf is, egy olyan kompromisszumos helyzet kialakításán dolgoztak, amelyből Erdély, a teljes magyar nemzet és természetesen a családjuk és ő maguk is profi-tálhatnak. Ebben végső soron benne volt a Habsburgokkal való kiegyezés és az ország egyesítése is, de ezt nem akarták János Zsigmond háta mögött vagy az ő mellőzésével végbevinni. Ismét más álláspontot képviseltek a külföldiek: Nieżowski, akinek kiváltságos
Apafi Gergely, a csoport doyenje, a fennálló állapot rögzítésére, s az ezt biztosító béke megkötésére törekedett. Erdély különállásából családja sokat profitált, inkább hatalmi, mint anyagi értelemben, s Apafit leginkább az hajtotta, hogy családját az új ország leggaz-dagabb és első számú famíliájává akarta fejleszteni. A nagy öregekkel szemben a Báthor-yak és Hagymássy Kristóf is, egy olyan kompromisszumos helyzet kialakításán dolgoztak, amelyből Erdély, a teljes magyar nemzet és természetesen a családjuk és ő maguk is profi-tálhatnak. Ebben végső soron benne volt a Habsburgokkal való kiegyezés és az ország egyesítése is, de ezt nem akarták János Zsigmond háta mögött vagy az ő mellőzésével végbevinni. Ismét más álláspontot képviseltek a külföldiek: Nieżowski, akinek kiváltságos