38 Miután a fentiekben egy futó pillantással végigkísértük a bűn fogalmának jelentésbeli és tartalmi kifejlődését az egy
ház dogmatikumában, most megkiséreljük az Ur Jézusnak a bűnre vonatkozó evangéliumi kijelentéseit behatóbb vizsgálat és kutatás tárgyává tenni. Lehet, hogy merésznek és hivalko- dónak fog e vállalkozás föltűnni, lehetnek, akik úgy gondol
kodnak, hogy a keresztyén egyház majdnem kétezer éves tu
dományos theologiai irodalmának megszámlálhatlan jelesei bi
zonyára hiánytalanúl elvégezték azt a dogmatikai föladatot, amelyet a bűn problematikájának theologiai tisztázása megkí
vánt úgy, hogy legalább is haszontalan fáradság és időveszte
getés, ha ugyan nem önhitt kérkedés a már jól ismert és álta
lánosan elismert tantételek mellett és azokon kivűl valami újat mondani akarni. Ezzel az ellenvetéssel szemben arra az álláspontra helyezkedünk, hogy miután abűn problematikájának csakúgy mint minden theologiai problémának Isten igéjéből merített kijelen
téssel kell megoldatnia, Isten igéjéből pedig korlátozatlan és ha
tártalan kijelentések folynak, sohasem lehet azt mondani, hogy Isten igéje valamely dologra, vagy kérdésre vonatkozólag tel
jesen maradék nélkül és véglegesen ki volna merítve, annyival kevésbbé, mivel az emberi ismeret és értelem is állandóan fej
lődő lévén, sohasem lehet annyira teljes és tökéletes, hogy ne maradna fönn számára bármely dologra vonatkozólag további megismerésre és elismerésre szorúló újabb igazság. Hogyha pedig ennek az álláspontnak a helyességéta többi u. n.: exact vagy természeti tudományok terén senkinek sem jut eszébe kétségbe vonni, ép oly kévésé lehet azt a theologiai, dogma
tikai megismeiés terén vitathatónak tekinteni.
39. A bűn mind az igében kijelentett, mind a tapasztalat által megállapítható módon természetének megfelelőleg három irányban érvényesülhet az emberi öntudatben. Először is az
65) id. mü. 119 old.
66) Brunner E. id. mü. 123 old.
42 A bűn hatása isteni és emberi viszonylatban.
Istennel való viszony irányában, másodszor az embernek ön
magára való visszahatásában és harmadszor embertársaira való kihatásában vagyis szociális vonatkozásban. Az Istennel való viszony irányában a bűn hatása mint Isten akaratával való szembehelyezkedés, mint Isten törvényével szemben való en
gedetlenség jút érvényre. Ez az Istennel szemben való ellentét elsőbben is abban nyilvánul meg, hogy az ember nem hajlandó Isten törvényét az emberre vonatkozó üdvakaratnak, vagyis olyan akaratnak elismerni, amely minden körülmények között az emberre nézve a lehető legiobb. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az Isten törvényével bármi kis részben nyílt vagy lepi - zett ellentétben álló ember nyíltan vagy m igában Istent okolja és hibáztatja mindezért, ami neki nem tetsző, vagyis nem is
meri el Isten törvényét, végzését, rendelését legfőbb jó gya
nánt, minél fogva bizalmatlan Isten iránt, („és elrejtőzék az em
ber -- az Ur Isten elől/' I. Móz. 3,8) Ebből folyik továbbá Istennel szemben többé kevésbé tudatos ellenséges magatartása („a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől/* Es. 59,2 ) és önigazságának Éten igazságával szemben való vitatása és érvényesíteni törekvése („nem akarjuk, hogy 0 uralkodjék mi rajtunk!** Luk. 19,14.) Istennel szemben való perlekedése („Jaj annak, aki alkotójával perbe száll.** És. 45,9) és ebből eredő békétlenség. („Nincs békeség - szól Istenem - a hitetlenek
nek!** És. 48,22.)
40. A bűnnek Istennel való viszonylatában nem az em
berre, hanem Istenre magára való hatásáról a szentirásban csak olyan értelmű kijelentéseket találunk, amelyekben az Isten iránti hűtlenség és hitszegés fölötti fájdalom, valamint az ő tisztességén es dicsőségén ejtett csorba van fölemlítve („A fin tiszteli atyját, és ha én atya vagyok, hol van az én tisztessé
gem?** Mai. 1,6) Itt azonban egy igen érdekes lélektani jelen
séget észlelhetünk, amely az őszinte és töredelmes bűnbánat nyomán válik uralkodóvá az ember öntudatában, azt ugyanis, hogy az a képzelet nyomúl előtérbe az ember gondolatában, hogy az elkövetett bűnnel főleg sőt szinte kizárólagosan Istent bántotta meg. E képzelet oly eleven, hogy a bűnnek a fele
baráttal szemben elkövetett sérelme emlékét, hogy ne mondjuk:
tudatát majdnem teljesen elhomályosítja, amint az Dávid bűn
bánó imájában (Zsolt. 51,6.) oly feltűnő módon jút kifejezésre:
„Egye< ül te ell med vétkeztem és cselekedtem gonoszt a te szemed előtt/*
41. A bűnnek az emberre magára irányuló viszahatása fokozatosan a következő jelenségekben nyilvánul meg u. m.:
az ítélőképesség elhomályosulása, az akarat elerőtlenedése és végül az az állapot, amelyet a bűn rabságának nevezünk. Az Ítélőképességnek, amely szellemi látó és fölismerő képesség, elhomályosulása („ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz/* Mát. 6,23.) az oka annak, hogy a bűn
ha-A bűn izoláló hatása 43 tása alatt álló ember már nem képes Isten törvényének teljesítésére. A jóra és az igazság érvényesítésére irá
nyuló akarat elerőtlenedése, („mert nem azt mivelem, a mit akarok--- és rabúl ád engem a bűn törvényének.“ Rom.
7,15.23.) a rabság alatt értjük azt a kényszer képzetet, mely a psychologiai hatása folytán, az ember jobb belátása ellenére is őt a rossz véghezvitelére kényszeríti („aki bűnt cselekszik, (rab) szolgája a bűnnek." Ján. 8,34.) „Jóllehet az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szol
gálok." (Rom. 8,25.)
42. A bűnnek a felebaráttal szemben vagyis szociális vi
szonylatban megnyilvánuló hatását azzal az egyetlen szóval fe
jezhetjük ki, hogy elszigetelés (isolatio). A bűn az embert ugya
nis társadalmi viszonylatában elszigeteli vagyis izolálja. E ki
fejezés helyes megértéséhez Istennek az egész kozmikus min- denségben egyetemes érvényű törvényére a szolidaritásra kell gondolnunk. Értenünk kell ezalatt azt a szellemi kapcsolatot, mely egyrészt az Istent a teremtettséggel, másrészt a terem
tett mindenség egyes részeit egy nagy egységbe egymáshoz kapcsolja. Most már minél inkább hajlik valamely lélek Isten akaratának teljesítésére, annyival erőteljesebben és határozot
tabban érzi és érti át azt a szellemi kapcsolatot, mely egyedül képesít minket gyarló földi embereket az Isten országába való emelkedésre. Minél teljesebb odaadással, hűséggel és szeretet
tel hódol meg az ember Isten elölt, annyival testvériesebb fe
lebaráti szeretettel képes átfogni faji, nemzeti, nyelvi és tár
sadalmi külömbség nélkül mindazokat, akikben Isten emberi lelket teremtett. Ellenkezőleg, minél tökéletlenebb az embernek Isten iránti hűsége, odaadása és engedelmessége, annyival szü- kebb körre szorul össze a szolidaritás érzete és minél inkább uralma alá kerül a bűnnek, annyival inkább elszigetelődik még a nemzeti, faji, rokonsági, sőt a legszűkebb családi kötelékek
kel szemben is, inig végre érdeklődésének, vágyainak, törek
véseinek legszűkebb körén belül nem marad más fönn, mint az egyetlen középpont: az ÉN bálványa, amely körül minden egyéb forog az illető életében. Az ilyen lélekben azután min
den iránt, ami ennek a bálványnak meg nem hódol, kedvét és érdekeit nem legyezgeti, a legteljesebb gyűlölet ébred.
A bűn által való elszigetelődés kifelé való vonatkozásá
ban az által érvényesül, hogy a bűn elkövetőjével szemben a szolidaritást maga a bűn ténye által megszakitottnak érezzük és képzeljük. Ennek a következményéül tekinthetjük azt a ter
mészeti sajátságunkat, hogy a bűn elkövetőjével szemben ben
nünk föltámadó haragnak és gyűlöletnek nem is adunk éppen helyet szivünkben, de vele szemben bizonyos ellenszenv vagy legalább is közönyösség érzése nyomja el bennünk a testvéri szolidaritás érzését. A bűn elkövetőjét a társadalmi közösség
44 A kiegyenlítés törvénye az evangéliumban.
bői kirekesztő emez érzület utóhullám gyürüzése még a bün
tetést már elszenvedett és bűnét megbánt emberrel szemben is mint inddkohtlan ellenszenv és bizalmatlanság érzése nyil
vánul meg.
43. Jóllehet az Ur Jézus az evangéliumokban megörökí
tett beszédeiben sehol sem értekezik doktriner módon a bűn
ről, mégis több helyen olyan kijelentéseivel találkozunk, ame
lyek a bűn szociális vonatkozásaiban újszerű megvilágításban domborítanak ki egyes igazságokat. Egy ilyen már régóta is
mert, de még ma sem kellően elismert igazság a szándék je
lentősége a bűn szociális vonatkozásban, amelyet az Ur Jézus a hegyi beszédben igyekezett megvilágítani és hangsúlyozni. A bűnnek ezáltal egy olyan sajátsága lesz előtérbe állítva, hogy amikor az szociális síkban még meg sem nyilvánult, már gon
dolati síkban minden kétséget kizáró módon érvényesült. A bűn tárgyának tisztán mentális elképzelése és megkivánása már a maga visszaható és az emberre fertőző psychikai hatását kifej teni segíti. Ez a psychologiai tény még távolról sincs eléggé méltatva sem a keresztyén ethikában, sem pedig a bűnre vo
natkozó keresztyén igehirdetésben. A bűn szociális hatásának és következményeinek jelentőségéről szóló tanítások között egyike a legmélyebben járóknak ama példázatszerü intelem Mát. 5,25 —26-ban, amelyben, úgy sejtjük, az Isten országáról szóló tanítások helyes megértését elősegítő számos igazság van elrejtve.
44. A fenti miniatűr példázatban a következő tényezőket kell megkülömböztetnünk és figyelmünkre méltatnunk u.m.: 1:
az utat, 2: az utón haladót, 3: az ellenséget, 4: a bírót, 5: a poroszlót, 6: a tömlöczöt, 7: a kényszeritett megfizetést. Az ut alatt nem nehéz az ember földi életét, az utón haladóban pedig az embert (akihez az Ur Jézus a hegyi beszéd szavait intézi) értenünk és meglátnunk. Az ellenség alatt csak azt az embertársat érthetjük, akit földi életünk folyamán valamikor megbántottunk, aki ellen vétettünk, akit tehát olybá tekintünk, mint aki emiatt ránkóros velünk szemben, rosszindulattal van irántunk, akinek irányunkban való ellenséges indulatától tehát méltán tarthatunk.
Hogy a biró alatt mást, mint aki ítél eleveneket és holta kát, nem érthetünk, ahoz szintén nem férhet semmi kétség.
Kérdéses lehet azonban még a biró elé állás időpontja. Sze
rintünk ezt a kérdést is határozottan eldönti egyfelől Zsid.
9, 27. „mert elvégezett dolog, hogy az emberek meghaljanak és ezután az ítélet" kijelentése, másfelől magának a példázat
nak az értelme, amennyiben az ut végpontja és végcélja éppen csak az örök biró és semmi más nem lehet. így tehát el kell fogadnunk azt, hogy a biró elé állás csakis ama bizonyos „el
végezett dolog" bekövetkezte után lesz megtörténendő. Am ha eddig eljutottunk, akkor már a poroszlóban nem láthatunk
A tartozás transcendentalis érvénye. 45 egyebet, mint a bűn következményeképpen az örök biró igaz
ságosan marasztaló Ítéletének végrehajtását biztositó szellemi, vagy mondjuk igy: lelkiismereti következmények érvényesülé
sét, a tömlöctartó alatt pedig azt a gyötrelmes lelkiállapotot, amelynek tűrhetetlen volta végül is arra kényszeríti a lelket, hogy életének minden szociális viszonylatból eredő deficitjét megfelelő ellenértékű szellemi szolgálatok filléreivel talán el
képzelhetetlenül hosszú idő alatt, de végül mégis csak kie
gyenlítse.
45. Bizonyára lesznek, akik e sorok elolvasása után már készek a semipelagianizmus eretnekségével szemben a bizton
sági vészjelzőt meghúzni. Intő példa lehet reám nézve az, hogy megtörtént ez már a Nagy Péter konfirmációi kis kátéjával is, csupán csak azért, mert szószerint idézte benne a szerző a II. Kor. 5,10. e mondatát: „mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus Ítélő széke előtt, hogy kiki meg- jutalmaztassék aszerint, amiket a testben cselekedett, vagy jót vagy gonoszt." Itt azonban Mát. 5,25=26. exegeziseben nem ér
demlő cselekedet megjutalmazásáról, hanem csupán a feleba
ráttal szemben rendezetlenül maradt tartozás kiegyenlítéséről esett szó, azzal a felebaráttal szemben, akivel való viszonylat
ban ugyanis kategorikus imperativusként előttünk Rom. 13,8:
„Senkinek semmivel ne tartózzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek." Ezt a kötelezettséget vagy tartozást pe
dig nem lehet a Megváltóra konvertálni.
46. Egyelőre tehát megállapíthatjuk, hogy a szóban forgó példázatban a legnagyobb súllyal latba eső harmadik személy az „ellenség" voltaképen nem más, mint az a bizonyos feleba
rátunk, akivel szemben bűnt vagy vétket követtünk el, aminek következtében a kettőnk közt való viszony olybbá alakult, hogy méltán tételezhetek föl az ő részéről olyan irántam való ér
zületet, amelyet ellenségesnek kell minősítenem. Lehet ugyan, hogy az illető részéről ez az eset nem áll fönn, lehet, hogy ő az én vele szemben elkövetett vétkemet már rég megbocsát tóttá sőt tán el is feledte és ezért velem szemben boszúnak vagy ránkórnak érzetét nem táplálja, de mindamellett ez a kel
lemetlen ügy köztünk még nincsen végleg elintézve, a kiegyen
lítés erkölcsi törvényének elég még nem tétetett, tehát köny- nyelmüség volna részemről száz százalékos bizonyossággal a fenti kedvezőbb eshetőségre számítani, sőt inkább arra kell törekednem, hogy a vele való „megbékélés" még a mig vele együtt „az úton" vagyok, vagyis ebben a földi életben meg
történjék „nehogy" majd a biró előtt, vagyis abban a szellemi állapotban, amelyben a megbékélés és elégtételadás vagyis a kiegyenlítés lehetősége, ha egyáltalán meg lesz is adva, de már sokkalta nehezebben lesz eszközölhető, mint ebben a földi életben, kellessék megfizetnem az utolsó fillérig.
47. Anélkül, hogy e példázat további vonatkozásait fejteget
46 A mulasztás tulvilági kihatása
ném csupán azt a megismerendő és elismerendő igazságot óhajtom kifejezésre juttatni, hogy a bűn szociális vonatkozásai
ban és következményeiben a földi élet határain is túlterjedő zavarokat hoz létre, amelyek aránytalanúl könnyebben oszlat
hatók el e határokon belül, mint azokon kívül.
48. A bűn szociális vonatkozásait előtérbe állító evangé
liumi kijelentések rendén a legvilágosabbb jelentésű A Mát.
25,31 - 46.-ban foglalt u. n. utolsó Ítéletről szóló prófécia. Ha ugyanis valahol az- evangéliumban, úgy itt a legvilágosabb kijelentést találunk arról, hogy a felebaráttal szemben elköve
tett bűnök és vétkek, és pedig nem csupán a cselekedetek által elkövetett, hanem a mulasztási bűnök is Istennel szemben való bűnöknek számíttatnak be- „amennyiben nem cselekedte
tek meg eggyel eme legkissebbek közül, én velem sem csele
kedtetek meg". Ebben a. prófétikus kijelentésben igen meg gondolkoztató az, hogy az örök életre, vagy az örök gyötre
lemre való jutás fölött az a viszony dönt, amelybe az ember, miután életének számadása lezáratott, Istennel szemben a fele
baráti szeretet gyakorlása vagy, elmulasztása következtében jút. Ez az isteni helyettesítés valahogy világossá kell tegye előttünk azt, hogy az, amit a bűn „túlvilági kihatásáénak ne
vezhetünk, és a mi végeredményben az Ítéletet javunkra vagy kárunkra eldönti, nem a bűnnek Istennel szemben való, hanem a szociális vagyis felebaráti viszonylatából eredő következése, és pedig nem csak azért, mivel a fenti próféciából követke
zőleg az örök biró nyilván azonosítja magát az ő legkisseb atyjafiával is, hanem főként azért, mivel a felebaráti szeretet gyakorlásának elmulasztása következtében hijjával maradtunk azoknak a szellemerkölcsi erőknek és képességeknek, amelyek máskülömben arra képesítettek volna, hogy a számunkra „a világ megalapítása óta készített ország“ ot örökségül átvegyük, és a kevesen való hűségűnk által képessé váljunk a többre, vagyis nagyobb szolgálattal való megbízatásra.
A bünbocsánat szünonimái. 47