DOGMATIKAI JELENTŐSÉGE

if\ Ar

A BŰNBOCSÁNAT

DOGMATIKAI JELENTŐSÉGE

D B K. TOMPA ÁRTHUR

KENDILÓNAI VIKÁRIUS

1935.

SZERZŐ SAJÁTJA

Átadvat o. Sz K.-nek 85.568-1940 *v számú V. K» M- rencJ 3,aPÍ“n'

NYOMATOTT A „MINERVA" R. T. KÖNYVNYOMDÁJÁBAN BAIA-MARE

A BUNBOCSANAT

DOGMATIKAI JELENTŐSÉGE

THEOL. MAGÁNTANÁRI ÉRTEKEZÉS

DR K. TOMPA ÁRTHUR

KENDILÓNAI VIKÁRIUS

1935.

SZERZŐ SAJÁTJA

NYOMATOTT A „MINERVA" R. T. KÖNYVNYOMDÁJÁBAN BAIA-MARE

FŐTISZTELETÜ ÉS MÉLTÓSÁGOS

DR RAVASZ LÁSZLÓ

DUNA MELLÉKI REFORMÁTUS PÜSPÖK URNÁK TISZTELETE JELÉÜL

RÉGI ERDÉLYI HŰSÉGGEL AJÁNLVA.

R

2 0RS2. SZÉCHENYI-KÖMYVTÍR Nő'/sdéknapíó 1 1943. év

ELŐSZÓ.

„A Kálvinizmus természete megköveteli öntudatos hívei­

től azt, hogy vallásukat ne csak kedélyileg birtokolják, hanem azt teljes világ és életösszefüggésben is látva, védeni és érvé­

nyesíteni is tudják a világnézetek és erkölcsi irányok létharcá­

ban. Ez pedig föltételezi; hogy a kálvinista ember a theologiá- ban legalább is annyi tájékozottsággal birjon, mint amennyit a mai átlag művelt ember nélkülözhetlennek tart magára nézve a természettudományok ismeretéből." MAKRAI e megszivlelésre méltó szavaiban ') szögezi le azt az igazságot, amely a theolo- gia problémáival foglalkozót elkötelezi arra, hogy tudományos munkálkodásával elsősorban a kálvinista öntudatosságra törekvő hívek theologiai megismerésének szolgálni igyekezzék. Ama to­

vábbi megállapításában pedig, amely szerint: „A theologia az élő és megelevenítő Ige tudománya, amely a Biblia és az Egy­

ház tudományosan megismert tényeit egy uj szempont alatt nézi és vizsgálja, mint olyan kifejezéseket, melyeknek burkában a mai ember életét hatalmasan átformálni, ujjáteremteni, gaz­

daggá és erőssé tenni s megszentelni hivatott és képes értékek rendszere rejlik és éppen ennek a vallásos értékrendszernek a kibontása, megragadó elénkállitása s az egyház élettevékenysé­

geiben való építésre előkészítő elágaztatása a theologiá tudo­

mányos feladata".*2) följogosítja ugyancsak a fenti cél érdeké­

ben a theologia művelőjét arra, hogy a Biblia és az Egyház tudományosan megismert kifejezéseit mint a mai ember számára jelentős tényeket aként igyekezzék annak megismeréséhez kö4 zel hozni, hogy azok hatalmas életformáló és ujjáteremtő igaz­

ságai azt gazdaggá erőssé'és megszenteltté tegyék. E tudomá­

nyosan megismert kifejezések között a bünbocsánat kérdése volt az, amely tudvalévőén mind a Luther Márton egyéni lelki életének kialakulására, mind az egész reformáció mozgalmának megindulására nézve döntő fontosságú volt, és’ jóllehet a kér­

dés körül már eddig is hatalmas és gazdag szakirodalom kelet­

kezett, amíg a kálvinista egyház a reformáció nagy alapelvé­

hez: ecclesia semper reformari debet hű akar maradni, ekér- 1) Dr. MARKAI SÁNDOR: Öntudatos kálvinizmus II. kia.dás, Ko­

lozsvárt 1926. 31-ik oldal 2) idézett mű, 34-lk old.

4

dés tisztázására irányuló törekvéseknek mindig meg lesz a ma­

guk, lét jogosultságuk.

A theologiai fogalmak dogmatikai jelentősége megkívánja az azokban kifejezésre jutó igazságoknak a mai ember szellemi életébe az Ige fényében való beépítését. Éppen azért megért­

hető annak a - ha jól emlékszem amerikai — egyházi írónak a mondása, hogy az emberiség egyik legnagyobb joltévőjének volna mondható, akinek sikerülne a hitből való megigazulás fo­

galma számára, amely ebben a formájában a modern ember előtt semmitmondóan érthetetlen, egy a fogalmat fedő és amel­

lett a mai ember által is megérthető kifejezési formát találni.

Az isteni kijelentés l^égtelensége és kimeríthetetlensége ugya­

nis már az Írott igében a nagyon is korlátolt és fogyatékos emberi elme képzeteinek és fogalmainak köntösében jelenik meg előttünk. Emberi fogalmaink fogyatékossága és emberi nyelvünk szegénysége a szellemi dolgok és vonatkozások kife­

jezésére nemcsak jogosulttá, hanem egyenesen parancsoló szük­

séggé teszik a theologusra nézve, hogy az igében felismert is­

teni igazságokat, amelyeket sohasem képes teljesen adaequat fogalmakkal és Ítéletekkel kifejezni, mégis sysiphusi munkaként újra meg újra megkísérelje „az értelmi - logikai — tudomá­

nyos követelmények fóruma előtt is igazolni"3) abban a tudat­

ban, hogy bár teljes sikert nem érhet el, de az a parányi ered­

mény, amelyet elérhet, megérdemli és egyben gazdagon meg is jutalmazza fáradságát

Hogyha ma, a konfesszionálizmus renaissance-ának napjai­

ban az interkonfesszionális bűn és a szuprakonfesszionális bün­

bocsánat fogalmaira irányuló vizsgálatom rendén egyes fejte­

getéseim és megállapításaim talán idegenszerünek tűnnének is föl, szabadjon ama reménységemnek kifejezést adnom, hogy a reformáció első nagy alapelvének: in principiis unitas jó lel­

kiismerettel megfelelni igyekezvén a második alapelvben: in dn~

biis libertás biztosított vizsgálati szabadsággal élni jogosult voltam — és igy törekvésem elbírálásában a harmadik alap­

elvnek: in omnibus caritas érvényesülésére is számíthatok.

Hálás köszönetemet kell kifejeznem a kolozsvári református theologiai fakultás tanárai közül Dr. Ketskeméthy Istvánnak, aki a bűn és vétek héber jelentéseire vonatkozólag szakszerű felvilágosításaival támogatott és Dr. Tavaszy Sándornak, aki nem vonta meg tőlem értékes tanácsait és aki mint a theolo­

giai fakultás könyvtárigazgatója az idevágó szakirodalom hasz­

nálatát számomra megkönnyíteni szives volt. Köszönetét mon­

dok még Vásárhelyi János püspökhelyettes urnák a magán­

könyvtárából kölcsönzött könyvekért.

Kendilónán 1935 Január havában.

" Dr. K. Tompa Arthur.

3) Dr. TAVASZY SÁNDOR: Református keresztyén dogmatika.

Kolozsvárt 1932. 10-ik old.

A dogmatikai feladat indokolás^. 5

BEVEZETÉS

1. A bünbocsánat kérdését dogmatikai szempontból vizsgálat alá venni a theologiával tudományosan foglalkozót feljogosítja elsősorban a dogmatika mint tudomány, tekintsük azt akár a Schleiermacher nyomán haladó irányzatnak megfelelően hittu­

dománynak (Glaubenslehre), akár az újabb keletű dialektikai theologia álláspontjáról az Ige tudományának. Az első állás­

pontról ugyanis a dogmatikának, mint hittudománynak tárgya a vallásos ember hitének tartalma. Minthogy tehát e tudomány erre a legrövidebben fogalmazott kérdésre, hogy: „mit higy- jek?“ kíván feleletet adni, tehát a bünbocsánat kérdésével fog­

lalkoznunk lehet annál a körülménynél fogva, hogy a bünbo­

csánat a vallásos ember hittudatának tartalmában bennefoglal- tatik, vagyis a vallásos hittartalomnak sok egyéb mellett ez is tárgyát képezi. Hogyha viszont a dialektikai theologia állás­

pontjára helyezkedünk, vagyis dogmatika alatt az Istenről és az emberről való keresztyén beszéd tartalma helyes és tárgyi­

lagos voltának megismerésére irányuló törekvést (Dogmatik nennen wir die Bemühung um die Erkentnis des rechtmaessi- gen Inhalts dér christlichen Rede von Gott und vöm Menschen) ) értünk, abban az esetben a bünbocsánat kérdésével való fog­

lalkozásra följogosít és egyben elkötelez az a körülmény, hogy az Istenről és az emberről való keresztyén beszéd (kérügma, igehirdetés) tartalmában sok egyéb mellett a bünbocsánat is helyet foglalván az arról való beszéd helyességének (Rechtmae- sigkeit) megvizsgálása és megállapítása a keresztyén theologiá- nak dogmatikai feladatát kell képezze.

1

2. Ezt a föladatát a dogmatikai vizsgálat az adott esetben csakis azáltal végezheti el, hogyha egyfelől tekintettel arra a sokféle eltolódásra és elhomályosulásra, amelyet a keresztyén- ség gondolattartalma a történelmi idők folyamán szenvedett, kinyomozni igyekszik a keresztyén embernek Istenhez a bün­

bocsánat fogalmában kifejezett viszonyának eredeti fölfogását ), másfelöl hogyha kikutatni igyekszik, hogy a keresztyén igehir- 8

* 2

* 1) Barth K. Die Lehre vöm Worte Gottes. Prolegomena zűr Christl Dogmatik. München 1927 1. old.

2) Ritschl A. Die Christl. Lehre v. d. Rechtfertigung u. Versöhng.

III. 1 old.

6 A theologiai fogalmak jelentése.

detésben vagyis tanításban használt kifejezések és alkalmazott fogalmak megfelelnek-é és mennyiben amaz igazságoknak, ame­

lyeket Isten az ő igéjében az emberrel közölni kíván, hanem azt is, hogy azok a mai korban, a mai ember számára jelentik-e azt, amit egyfelől az újszövetségi iratok szerkesztésének másfelöl hit vallási könyveink szereztetésének idejében élt emberek számára jelentettek? „Egyik világos oka annak, - mondja Dr. P. Carnegie- Simpson, — hogy az egyház tantételei nem képesek kihívni, vagy akar csak el is érni a modern ember figyelmét az, hogy igen sok esetben olyan kategóriákban és terminusokban fejeztetnek ki, amelyek idegenek a mi beszéd és gondolkodásmódunk számára.

Ez több mint nyelvészeti kérdés. Ez az igazság elsajátithatásá- nak a kérdése. Mi az igazságokat csak a magunk módján tud­

juk a magunkévá tenni és a magunk módja alatt a mi gondol kodás- és beszédmódunk értendő. A hitvallások és konfessziók gondolatformái és terminológiája, amelyek a maguk korában alkalmasok és szükségesek voltak, nehézzé teszik azokat a más kifejezésmódokhoz szokott modern értelem számára. — — — Egy élő egyház pedig minden korban képes kell legyen azt, amit hisz olyan fogalmakkal és terminusokkal kife­

jezni, amelyeket kora megérteni képes és nem szabad elavult hitbeli ’ terminusokat mint de fide valókat előírni."3) A beszéd a fogalmaknak megjelenési alakja, következésképen, valamint a fogalom, úgy ez is fejlődik. (Forsboom)4). Az isteni kijelentés igazsága már az igében emberi fogalmak és kifejezések köntö­

sében jelenik meg. Jóllehet az isteni igazság örök és mara­

dandó, de az emberi fogalmak jelentése az emberiség fejlődő életének átalakulásához mérten szintén átalakul és változik. Eb­

ből következik, hogy az ige értelme sem marad mindig válto­

zatlanul ugyanaz, hanem állandóan módosul, noha mindig ugyan­

annak az isteni igazságnak a kifejezője marad Hogy egy pél­

dával igyekezzünk szemléltetni a dolgot, vegyük például az áldozat fogalmát. Ennek a szónak eredeti jelentésében benne foglaltatott az is, amit az áldozat fogalmának prospektivus tendenciájának nevezhetünk, vagyis az Istennel való újra egy­

bekapcsolódásnak váradalma és reménysége. Idő múltával a a-római katholikus hitfejlődés rendén annyira előtérbe nyomult az áldozat tárgyának odaszánásában rejlő lemondás gondolata, hogy ma már, amikor áldozatról beszélünk, az odaáldozott do­

loggal kapcsolatban a soha meg nem térülés kilátástalanságába való beletörődés gondolata uralkodik e fogalom jelentésében, amikor arról beszélünk, hogy valaki pénzt és időt áldozott, vagy meghozott valami nagy áldozatot. Mivel pedig azt, ami az áldozat fogalmának tartalmából ilyeténképen veszendőbe ment Idvezitőnk a földbe vetett gabonamag példázatával akarta 3) Carnegie-Simpson Dr. P. The Evangelical Church Catholíc Lon­ don 1933.

4) Emmanuel München 1897, 167. old.

A theologiai megismerés nehézségei. 7 megértetni: „hogyha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem“. (Ján.

12. 24.) igy az áldozat fogalmából kiveszett igazságot ma már talán a magvetés szóval lehetne kifejezésre juttatni.

3. A theologiai megismerésnek állandó megnehezitője az, hogy a korlátolt emberi élet bizonyos egyoldalú viszonylataiból eredő fogalmakat kénytelen használni, amelyek csak fogyatékos és tökéletlen kifejezői azoknak a szellemi és mennyei igazságoknak, amelyeknek megfelelő adequat kifejezés az emberi nyelvnek nem áll rendelkezésére. így éppen a bűn, büntetés, törvény váltság kegyelem stb. fogalmak nagyobbára az igazságszolgál­

tatás területéről vétettek kölcsön, mig mások mint: gondvise­

lés, türelem, harag, bocsánat, könyörület, engesztelés stb.- a családi élet köréből vétettek. A dogmatikusnak ezt a körül­

ményt époly kevéssé szabad figyelmen kívül hagyni, mint azt, hogy miért előnyösebb az egyik fogalom bizonyos szempontból, mint a másik. Ezért mondja Brunner hogy: „A jogászi fogal­

mak azért részesülnek elünyben, mivel bennük a törvény és pedig nem csupán mint eszme, mint tisztán logikai — eszmei rend — elv, hanem mint eszményi élet,hatalom van megjelölve.

Hogy a törvény hatalom a valóság fölött, ez a tertium compa- rationis a jogászi és vallási között. Ezért játszanak a jogászi fogalmak éppen xa bibliai beszédben oly nagy szerepet épugy az Uj mint az O szövetségben, Jézus szünoptikus beszédeiben csak úgy mint Pálnál és Jánosnál'* ).5

4. A vallási illetőleg családi életből merített fogalmak vizs­

gálata rendén nem mellőzhető el az antropomorfizmus kérdé­

sével szemben való állásfoglalás, éppen azért már itt eleve kí­

vánatos e kérdés tisztázása. Nem lehet ugyanis tagadásba venni azt, hogy az ?mtopomorfizmusra, vagyis az istenségnek az em­

beri képzeletben, emberi tulajdonságokkal és jellemvonásokkal való fölruházására irányuló hajlandóság meg van az emberben és pedig annál inkább, minél alacsonyabb szellemi fokozaton áll, vagyis minél anyagiasabbak, testesebbek és érzékiesebbek vallásos képzetei. Azonban az antropomorfizmus puszta tényé­

nek elismerésével még nem jár szükségképen együtt a vallási fogalmak devalvációjára irányuló törekvések helyességének és jogosultságának elismerése is, annyival kevésbé, mivel.igen sok esetben az'antropomorfizmust csatakiáltásul használták minden vallási érték ledorongo'lására. Annak az eldöntése, hogy vala­

mely fogalom antropomorfisztikus-é vagy sem és hogy milyen mértékben az, egyáltalán nem könnyű feladat. Tény ugyanis, hogy amikor az Idvezitő az Atyáról, annak a fiák iránti kö- nyörületességéről, szeretetéről, hosszú tűréséről, irgalmáról stb.

beszél, mindmegannyi olyan jelzőt használ, mely által a legem­

beribb tulajdonságot és jellemvonást ruházza Istenre és hogy mindemellett mégis soha senkinek sem jutott eszébe Jézus ki­

jelentéseit az Atyáról durva antropomorfizmusnak bélyegezni,

~ 5)BRUNNER Emil D. Dér Mittler Tüoingen II. Aufl. 1930, 421 old.

8 Antropomorf és antroponoétikus fogalmak.

ez azért van, mert a szóban forgó tulajdonságok voltaképen inkább isteniek, mint emberiek, vagy legalább is semmiképen sem mutatnak ellentétet azokkal a tulajdonságokkal, amelyek­

kel a köztudat általában Istent fölruházza. Be kell látnunk vi­

szont azt is, hogy az ember számára valamely dolog mindad­

dig megfoghatatlan és megismerhetetlen marad, amig az akár hasonlóság, akár ellentét, akár másmilyen viszonylat révén ma­

gával a megismerő emberrel valamilyen vonatkozásba nem hoz­

ható. Mert ama szálló ige igazsága: „Horn sum et nihil humá­

num a me alienum puto“, mely azt akarja kifejezni, hogy az ember épen emberi mivoltánál fogva semmit, ami csak emberi magára nézve idegennek nem tekinthet, abban a másik tétel­

ben találja korrektivuniát és kiegészítőjét: „Homo sum et omne nisi humánum a me alienum puto“, vagyis: emberi mivoltom­

nál fogva mindazt, ami csak valami parányi részben bár nem emberi, magamra nézve teljesen idegennek és megismerhetlen- n ?k (intranscendentabile) kell tekintenem. Mindezeknél fogva indokolt és szükséges, hogy mindazokat a képzeteket és fogal­

makat, melyek emberi gondolkodásunkra oly lényegesen jel­

lemzők, hogy azokkal való kapcsolódás nélkül emberi értel­

münk korlátozottságánál fogva reánk nézve teljesen elképzel- hetlenek és fölfoghatlanok, szóval megismerhetlenek maradná­

nak, mint antroponoétikus fogalmakat elkülönítsük és megkü- lömböztessük az antropomorfizmustól, vagyis azoknak a tulaj­

donságoknak és jellemvonásoknak Istenre való átviteléről, ame­

lyek éppen abban emberiek, amiben Isten más (Barth) mint az ember.

5. Az embernek Istennel szemben való viszonya milyenségé­

nek öntudatra jutásában a bünbocsánat kérdése tagadhatatla­

nul központi jelentőségű. Azért hangsúlyoztam itt az öntudatra jutást, mivel az ember részéről ez a« egyik föltétele annak, hogy Istennel szemben való viszonyában arra az egyetlen le­

hetséges álláspontra helyezkedjék, amelyről e viszonynak a bünbocsánat utján való rendezését Isten részéről remélheti.

Azért ismerte Kálvin is a bünbocsánat fogalmának tisztázását oly igen komoly föladatnak, aminthogy az itt következő kije­

lentéseiből is kitűnik: „Szeretném, ha az olvasók észre vennék, hogy itt nem a szamár árnyékáról folyik a vita, hanem hogy a legkomolyabb dologról, t. i. a bűnök megbocsátásáról van szó — — — már pedig, ha van valami egész vallásunkban, amit tudni érdekünkben áll, bizonyára az érdekel bennünket leginkább, hogy t. i. megértsük és jól megjegyezzük, hogy micsoda módon, minő törvény szerint, milyen föltétel mellett, könnyen vagy nehezen nyerünk-e bünbocsánatot? Mert, ha erre vonatkozó ismeretünk nem tiszta és bizonyos, akkor a lel­

kiismeret nem találhat semmi nyugalmat, semmi békességet Is­

tennel, semmi bizodalmát vagy bizonyosságot, hanem állandóan nyugtalankodik, hánykódik, háborog, kínlódik, marcangoltatik

A bünbocsánatra vonatkozó ismereteink fontossága. 9 Isten tekintetétől, gyűlöli és kerüli azt“.6) Van azonban még egy másik eshetőség is, amely éppen ellentéte a Kálvin által itt említettnek: t. i. ha a bünbocsánatra vonatkozó ismereteink nem eléggé világosak, alaposak, kimeritőek és határozottak, akkor az emberi felületességnek nem nehéz a nyugtalankodni kezdő lelkiismeretet téves és alaptalan biztatásokkal és hamis érveléssel álbiztonságérzetbe ringatva ismét elaltatni, amikor is az ember teljesen meg van nyugodva abban a tévhitében, hogy ő közte és Isten között minden rendben és rendezve van és igyekszik minden bűnre és bünbocsánatra irányuló gondolatot lelkivilágából kiküszöbölni és attól távol tartani, érdeklődését pedig kizárólag a világi dolgokra irányítani. Ez az eshetőség talán még súlyosabb, mint az előbbi, vagy legalább is sokkal általánosabb és inkább elterjedt napjainkban. Minthogy pedig a bünbocsánat meg vagy meg nem nyerésének a kérdése végső elemzésében az üdvösség és a kárhozat kérdése is, ennélfogva az ember ennek tudatára jutva a bünbocsánat tekintetében tiszta képet óhajt magának szerezni a dolgok hogyan és mikénti ál­

lásáról, hova fordulhatna máshova, mint az egyházhoz, amely­

nek tagja és honnan szerezhetne magának e tekintetben tájé­

kozódást egyebünnen, mint egyházának erre vonatkozó tanai­

ból, amelyeket tisztázni és az igehirdetés (ideértve természete­

sen- a kátémagyarázatot is, sőt azt éppen legelsősorban) utján az érdekelt egyháztagok előtt a kellő világításba helyezni ép­

pen a dogmatika föladata.

6. Az igehirdetés lényegében nem egyéb, mint gyakorlati alkalmazása a dogmatika által kifejtett és tisztázott igazságok­

nak a szóbeli közlés utján. Most már jóllehet alig képzelhető el keresztyén gyülekezet, amelyben a bünbocsánat valamilyen vonatkozásban szóba ne kerülne, mindazonáltal a tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindenütt és nem mindenkor tulajdo­

nítanak ennek a tárgynak egyforma fontosságot. Voltak idő­

szakok, amikor az egyházak szószékeiről nem sok szó esett a bünbocsánatról és általában ezek az időszakok voltak a hitélet és az egyháziasság tekintetében a legsivárabbak. Elvitázhatlan tény, hogy mindenütt, ahol lelki ébredésre, megtérésekre, újjá­

születésekre és megszentelődésekre irányuló törekvés határo­

zottan érvényre jut az igehirdetésben, ott a bünbocsánat kér­

dése meglehetős központi helyet foglal el az egyház munkás tagjainak életében és egyéni bizonyságtételeiben. Barth szerint az adottság, amelyből minden dogmaalkotás kiindult, az a puszta tény, hogy az ige hirdettetik és pedig emberek által prédikál- tatik, még pedig különféleképen prédikáltatik úgy, hogy a tar­

talom helyességét illető kérdésnek föl kellett merülnie mindan­

nak igazsága vagy tévedése, tisztasága vagy zavarossága, épü­

letes vagy nem épületes volta iránt annak, ami egyházi kije­

6) Kálvin. A Keresztyén Vallás Rendszere. Czeglédy-Rabold ford.

III. 597 old.

10 A theologiai megismerés forrásai.

lentés gyanánt lépett föl.7 8) Barth kétségbe nem vonható tétele szerint a dogma a keresztyén dologról való keresztyén beszéd­

del mindig kritikailag és normative áll szemben?) Ebből követ kezik, hogy a bünbocsánatról való keresztyén beszéd helyes voltának megvizsgálása és elbírálása rendén a bünbocsánat fo­

galmának és az ahoz kapcsolódó fogalmak, ítéletek és követ­

keztetések helyes megismerésére és meghatározására kell tö­

rekedni, mert abban teljesen igaza van Ritsehl-nek, hogy: „a keresztyénség egyes igazságainak tudományos megismerése azok helyes meghatározásához fűződik."9)

7. Azzal az esetleges ellenvetéssel szemben, hogy a bünbo­

csánat élő hit és nem pedig tudományos megismerés által nyer­

hető meg, csupán arra kívánunk utalni, hogy amikor az itt kö­

vetkezőkben megismerésről szólunk, ebben a megismerésben már maga az élő hit is benne foglaltatik, mert amint Dr. Ta­

vaszi/ igen helyesen megállapította: „azt mondhatjuk, hogy a hit-ismerés a legegyetemesebb és legigazabb ismerés.“lü). A megismerés azonban több a puszta hitnél, több azzal a rend­

szerező és öntudatositó értelmi munkával, amely elkerülhetet­

lenül szükséges avégre, hogy a megismert dolog az ember szellemi sajátjává lehessen. A theologiai megismerés lényegé­

ben véve ugyanabból a hármas forrásból veszi eredetét, mint minden más tudományos megismerés. E három forrás időrendi sorban rendesen egymásután következően, fokozati rangsorban pedig egymás fölött foglal helyet. A legelső vagy legalsó és legközvetlenebb forrása a megismerésnek a tapasztalás (em­

píria) amely a megfigyelt és észrevett, vagyis tapasztalt és ész­

lelt tényeket adja tudomásul és ezzel az emberi tudás kincstá­

rát közvetlenül gyarapítja. A megismerés második forrása az emberi értelem analizáló és rendszerező tevékenysége, amely­

nek segítségével a megtapasztalt tényeket részleteibe menőleg átvizsgálja, összehasonlítja, osztályozza és rendszerezi. Ennek az értelmi tevékenységnek sajátos logikai munkamódszere az indukció. A megismerés harmadik és legfelsőbb fokú forrása az emberi elmének vagy szellemnek ama belátása, amellyel egymástól eltérő, sőt látszólag ellentétes tapasztalati tényeket egy felsőbb átfogó igazságba kapcsolva szemlélni és szintétikus Ítéletbe összefoglalni képes. Ennek a szellemi tevékenységnek logikai munkamódszere a dedukció. A theologiai megismerés­

ben is a legelső és legközvetlenebb forrás a tapasztalás, amely­

nek azonban két külömböző terrénuma van u. m.: az egyik az ige, a másik az ember. Egyfelől szólhatunk az igében kijelen­

tett isteni igazság fölismerésével szerzett tapasztalatról, más­

’) Barh K. Dograatik 30 old.

8) idézett mü 429 old.

0) idézett rnü III. 14. old.

io) Dr. TAVASZY Sándor Református Keresztyén Dogmatika Cluj

—Kolozsvár 1932 277 old.

A munka tárgyalás-menete. 11 felöl az igének, vagy helyesebben: az igében kijelentett isteni igazságnak az emberre, vagyis az ember lelkiismeretére gya­

korolt hatásának megtapasztalásáról. Ezeket az igazságokat és tapasztalatokat a második fokán a megismerésnek igyekszünk egymással kapcsolatba és viszonylatba hozva olyan rendszerbe összefűzni, amelybe az összes lehetséges esetek belehelyezhe­

tek legyenek és induktív következtetések általa törvényszerű­

ségek megállapithatókká váljanak. A theologiai megismerés leg­

felsőbb fokozatán végül azoknak a legegyetemesebb, tehát lég közvetlenebbül Istentől eredő igazságoknak intuitív belátása által a legszögesebb ellentéteket mint: menny és pokol, bűn és kegyelem, büntetés és megszentelés, üdvösség és szenvedés stb. az örök isteni igazságban maradék nélkül föloldva egy szintétikus bár olykor paradoxnak tetsző ítéletben foglalhatjuk össze.

8. A bünbocsánat már magában véve dogmatikai fogalom, amely előfeltételezi egyfelől a bűnt, másfelől a megbocsátást, mint a fogalom két alkotó tényezőjét A bünbocsánat tárgya­

lása rendén tehát először a bűn fogalmát kell minden vonat­

kozásában tisztáznunk, azután pedig a bűnnek a vele legszo­

rosabb kapcsolatban álló fogalmakkal való összefüggését.föl e- ritenünk. A bűn fogalma azért, szorul tisztázásra, mert jóllehet a bűn nem az emberrel veleszületett fogalom (idea innata), de a bűnnek épugy, mint az ellentétének az önodaszenfelésnek (devotio) fölfogására és megismerésére veleszületett képessége (facultas innata) van minden embernek. Éhez mérten tanulmá­

nyunk két főrészre oszlik, amelyek közül az első a bűn fogal­

mának az emberi megismerésben való kialakulásával és tisztá­

zásával, valamint a vele összefüggő fogalmaknak, mint törvény, harag, Ítélet, büntetés, kárhozat, megváltás és kiengesztelés rö­

viden való érintésévei, mig a második rész a bünbocsánattal fog foglalkozni szintén röviden érintvén a vele összefüggő bün- bánat, büneltörlés, megigazulás, üdvösség és örökélet fogalmai­

val kapcsolatos vonatkozásokat.

A tárgyalás menetében követni fogjuk a bűn és bünbo csánat fogalmainak fejlődését attól fo'gva, amint azok az igé­

ben valamint az igén kívül élt kulturemberiség gondolatvilágá­

ban megnyilvánultak, majd reformátoraink irataiban és az ezek alapján létesült hitvallási iratainkban kikristályosodtak, végül pedig az újkori theologiai irodalom kimagaslóbb és a munká­

ban levő tárgy szempontjából lényegesebb mértföldjelzŐkül te­

kinthető gondolkodók műveiben megjelennek. Eme történelmi alapvetés után a bűn szociális jelentőségét és vonatkozásait a bünbocsánat fogalmának evangéliumi jelentéséből visszakövet­

keztetve igyekszünk megvilágítani.

12 A törvény és a bűn fölfogásának kölcsönös viszonya.

I. A BŰN.

I, A bűn fogalmának fejlődéstörténeti alapvonalai.

9. A szentirásban, amelynek majd minden lapján megemlítve találjuk a bűnt, annak fogalmi meghatározását hasztalan keres­

sük, és ez természetes is, mert a biblia az emberi értelemben véve nem tudományos theologiai könyv, hanem az élet könyve.

Isten igéje a bűnre, mint az ember által nagyon is jól ismert dologra hivatkozik. Van azonban a bibliának egy olyan része is, amely theologiai és pedig dogmatikai fejtegetéseket is tar­

talmaz, és ezt Pál apostol leveleiben főképpen pedig a római levélben találjuk. Ebben a bűn lényegére, az emberben tuda­

tossá válására és a törvénnyel való összefüggésére vonatko­

zólag két igen messzemenő tételnek megállapítását találhatjuk, amelyet a bűn fogalmának és jelentésének vizsgálatában kiin­

duló pontul használhatunk. Első tétele azt jelenti ki, hogy a bűn öntudatra jutása a törvény ismeretét föltételezi, (7, 7 — 8) vagyis, hogy a bűn csak ott és csak akkor válik tudatossá az ember előtt, ahol és amikor a törvény — akár vallási, akár társadalmi illetve politikai törvény — ismeretessé vált. Másik tétele pedig azt fejezi ki, hogy a törvény — és itt most Isten valláserkölcsi, törvényei értendők - mindenütt és minden idő­

ben Istennek az ember leikiismeretére gyakorolt közvetlen be­

folyása következtében válik tudatossá (2, 14 — 15), vagyishogy először a törvény kijelentése nem csupán egyetlen kiválasztott ethnikai népnek (a zsidónak) egyetlen történelmi eseményére (a sinai hegyi törvényadásra) szorítkozik csupán, hanem az egy folytonos és ‘állandá folyamat, (aminthogy az külömben a zsidó nép történetében a próféták hosszú sora által adott kijelen­

tésekből is nyilvánvaló), amennyiben a „törvény** (t. i.: a tóra) kijelentése csupán egy kis töredéke annak az örök, egyetemes és soha meg nem szűnő kijelentésnek, mely az örökkévaló és végtelen Isten életének mindenre kiterjedő megnyilvánulásából önként következik. Pál apostol ebből a két tételéből követke­

zik, hogy amilyen valamely népnek egy bizonyos korban való fölfogása a törvényről, éppen olyan, illetve éppen annak meg­

felelő fogalma van a bűnről is.

10. Ennek a tételnek igazságát az emberiség művelődéstör­

A bűn fogalnia az ó-görög világban. 13 • ténete bizonyítja. így az ókori görög kulturvilágban és az en­

nek hatása alatt kialakult későbbi hellenisztikus korszakban az isteni és polgári törvények az emberi társadalom boldogulását biztositó követelményekül tekintettek és ennek megfelelően a bűn fogalmának kialakulásában elsősorban társadalmi szempon­

tok voltak a döntők. Nem akarjuk távolról sem azt mondani ezzel, mintha a hellén mentalitásból hiányzott volna a kultuszi vagy általában vallási bűn fogalma, mert ennek az a jól ismert történelmi tény is ellentmond, hogy a Sokrates elleni halálos ítéletet azzal az indokolással hozták meg, hogy vádlott az ál­

lam által elismert istentisztelet ellen tanított, Alkibiadest pe­

dig száműzték, mivel az istenszobrok megcsonkításában való bünrészeséggel vádolták. Mindazonáltal a hellén gondolkodás­

ban miként a legfőbb jónak az emberi társadalom, a köztársa­

ság java és boldogulása tartatott, épugy a legnagyobb rossznak és bűnnek azt tekintették, ami az egész köztársaság anyagi vagy szellemi kárára szolgált. Ennek megfelelően alakult ki az isteni jóságról és annak elismeréséről való képzetük, amint ezt világosan láthatjuk Plátó következő fejtegetéseiben: „Ne sért­

sük meg Istent azzal, hogy halandó mesteremberek alá helyez­

zük és mig ezek müveiket tökéletesíteni és befejezni igyekez­

nek, nem mondjuk Istenről, aki mindenek felett bölcs és gon­

dot akar mindenről viselni,, hogy az apró dolgokat elhanyagolja mint egy hanyag és gyáva kézmives, aki beleunt a munkába és aki csak a nagy dolgokra van ügyelettel/' ’) A legfőbb is­

teni törvény gyanánt a világ egyetemes létének törvénye te­

kintetett és az egyén által rossznak tartott körülményeknek is, amennyiben az egyetemes lét szolgálatában állanak, az egyén magát alávetni tartozik: „Te magad gyarló halandó, amilyen parányi vagy, beletartózol az egyetemes világrendbe. Te nem látod, hogy az egész nemzés (t. i: teremtés) az egészre való tekintettel történt, . . . hogy a mindenség nem teéretted van, hanem te vagy a mindenségért. Minden orvos, minden művész az egyetemesre irányítja működését és az egésznek mind na­

gyobb tökéletességére törekszik. Az egyes részletet az egészért és nem az egészet a rész kedvéért csinálja; és hogyha zugo- lódol, azért van, mert nem tudod, hogy a te saját javad ép­

ugy az egészre, mint magadra vonatkozik a lét egyetemes tör­

vényének megfelelően."2) Ennek az emelkedett fölfogásnak meg­

felelően a büntetésben az emberi lelket javító és azt a bűné­

től megszabadító értéket lát annyival is inkább, mivel a lélek halhatatlanságának egyik megdönthetien bizonyítékát éppen a bűnben, vagyis a rósz létezésében látja: „A rossz az, - sze­

rinte — ami rombol. A bűn a lélek rossza, azonban még sem képes a lelket teljesen elpusztítani, tehát a lélek elpusztitha-

9 Nomoi II. 902.

2) Nomoi II. 903.

14 A bűn fogalma az ó görög világban.

tatlan.“3) Ám abból az összefüggésből, amelyet Plátó a boldog élet és az erény között fölállít, olyan következtetéseket von le, amelyek éppen nem hellén gondolkodásból eredőknek lát­

szanak és amelyeket bizonyos tekintetben a szenvedés apoló­

giájának tekinthetünk: „Erkölcsi hibáink nem törlődnek le ma­

guktól: a büntetés az ár, amelyen azokat meg kell váltanunk.- A bünhődés szükségességéből a . szenvedés törvényessége kö­

vetkeztethető. A szenvedés nem rossz; sőt ellenkezőleg, ami rossz sőt mindennél rosszabb volna, az a bűn által megérde­

melt büntetés el nem szenvedése volna. Ahelyett, hogy féljünk tőle, tehát inkább kívánnunk kell azt, elébe kell sietnünk. Ha van egy barátunk, aki bűnt követett el, a szeretet azt kívánja, hogy erőszakkal is a bíróság elébe vonszoljak, följelentsük a bírónak, büntetését kérjük és elitéltetését kieszközöljük. Ügyel­

nünk kell reá, hogy elszenvedje büntetését és azután kegye­

lemben térjen a jóhoz. Még sokkal inkább kell saját magunk­

kal szemben teljes szigorúsággal eljárnunk. Behunyt szemmel és jó szívvel kell magunkat átadnunk, mint ahogy az orvos keze alá adja magát az ember, hogy elszenvedje az égetése­

ket és bevágásokat, egyedül csak a szépnek és a jónak köve­

tésére szánnunk magunkat, nem nézve a fájdalomra úgy, hogyha az elkövetett hiba megkorbácsolást érdemel azt elszenvedjük, ha pénzbírságot, azt lerójuk, ha száműzetést, abba önként vo­

nuljunk és ha halált, azt elszenvedjük. Mi magunk kell az első és koronatanú legyünk önmagunkkal szemben, nem szabad ma­

gunkat kímélnünk, hanem mindent el kell követnünk úgy ékes­

szólást, mint minden egyebet arra a végre, hogy a bűn beval­

lása által megszabaduljunk k legnagyobb rossztól, az igazság­

talanságtól/'4)

11. Mielőtt a bűn hellén kifejezéseinek jelentését a bűn fo­

galmának kialakulására vonatkozólag részletesebb vizsgálat tár­

gyává tennők, előbb a bűnnek héber jelentéseit kell figyelemre méltatnunk, mivelhogy a késői hellén korszak vallási fogalmaira a héber fölfogás rányomta a maga bélyegét. A héber gondol­

kodásnak megfelelően a bűn eredetileg nem társadalmi sem jogászi, hanem egyenesen vallási fogalom. Az 0 Szövetségben kimutatható, hogy a bűn fogalmának legkezdetlegesebb, tartal­

ma kultuszi vétségekből alakult ki így Leyitikus 7, 7 ben a bűnért való áldozat a LXX b.an w jisqí a^a^TÍag mindig kultuszi bűnökre, tisztátalanságra (esetleg akaratlan tisztátalan- ság: lepra, havi baj stb.) vonatkozott. Az ettől megkülömböz- tetett vétekért (való áldozat): eredetileg meg­

rövidítést (pra’evaricatio) t. i.: az Ur megrövidítését pld. áldo­

zat, tized fogalom stb. elmulasztása esetében jelenti, amely mindig kártérítéssel is jár. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a tudatlanságból való vétségek (culpa), amely LXX-bán ayvoia val

3) Politeia X. 608 d.

*) Gorgias 478 s köv.

A bűn hellen kifejezéseinek jelentése. 15

■ (tudatlanság) van visszaadva. E két előbbitől megkülömbözte- I tendő a bűnösség t. i.: mint állapot, amelynek hellén megfele- ' lője atía (pravitas) eredetileg vádalapot- okot jelent, az jelenti i a büntehert is általában pld. Gén. 4, 13 és Zsolt 32, 5 ben. A bűn nagyságára illetve súlyosságára vonatkozóan a fokmérő mindig a kultuszi viszony. A bűnösségnek mérője és jelzője pedig a büntetés t. i.: amig büntetés van valakin, addig rajta van a bünteher, vagyis a véteknek, hibának vagy akárminek a terhe: mikor megszűnik a büntetés, levette Isten a terhet.

Amint a bűn fogalmának tartalma mindinkább gyarapodik, a bűn szinonimái is szaporodnak. Ezek közül még megemlítést érdemel a héber pesa, amelynek jelentését a hellén aóixía val adják vissza, míg latin aequivalense: defectio, amelynek ere­

deti jelentése etymologiailag azonban: szakadás, pártütés, amely már meglehetősen fejlett vallási szemlélet terméke. A keresz­

tyén theologiai fölfogást legjobban megközelítő fogalom a hé­

ber „chatha“ Gén. 43,9 ben, amely Luther értelmezése szerint a mulékony cselekedeti vétekkel szemben mint a vétkességet folytonosan megörökítő bűnösség tekintendő. Nem érthetjük tehát ezalatt a tényleges bűnt, amely elmúlik és nem marad meg az egész életen keresztül, hanem jelenti az a bűnösséget (rea- tűm), vagy bűnnel terheltséget, amely mindvégig fennáll.5 6)

12. A bűnre vonatkozó kijelentések az Uj-Szövetségben az első pillanatra szűkre korlátozottaknak és szinte kazuisztiku-

» soknak tetszenek. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagy­

nunk, hogy Jézusnak tanításaiban alkalmazkodnia kellett a ko­

rabeli rabbinisztikus kazuisztikus fölfogásához a büknek. A bűnre vonatkozó tanítások részletesebb vizsgálata rendjén a legelső sajátosság, ami föltűnik az, hogy mindenütt, ahol bűn­

bocsánatról van szó, nem a bűn bocsánat a, hanem a „bűnök"

bocsánata fordul elő. így látjuk ezt a tanítványig) imában (Mát. 6,12.): „és bocsásd meg. nékünk a mi vétkeinket"—iá o(f>sLlrniaTa rjfiuv „és bocsásd meg nékünk a mi bűneinket"

=vas af-ta^TÍas (Luk. 11,4). A magyar fordítás is kifeje­

zésre kivánta juttatni azt a külömbséget, amely az eredeti ki­

fejezések között fönnáll, ámde ezt teljes mértékben elérni nem sikerült mivelhogy az eredeti hellén kifejezések jelentésbeli kü­

lönbsége más, mint amit a fentebb aláhúzott magyar szavakkal kifejezni lehet. Az ofeiléma eredetileg adósságot, tartozást je­

lent, ami a bűnnek embertársainkkal szemben való vagyis szo­

ciális viszonylatából folyó jelentését fejezi ki. A hámártiá vi­

szont tévedést, (eredetileg: célt tévesztést) hibázást, vagyis hi- 5) Hamack Theod. Luthers Theologie,neue Ausgabe 19271.197 old.

6) A közönségesen „Miatyánk“-nak nevezett ima, helytelenül ne­

veztetik úri imának, amennyiben ezt az Ur Jézus mintául adta tanítvá­

nyai számára, tehát az egyedül helyes elnevezése csak tanitványi ima ehet, mig úri imának vagyis az Ur imájának egyedül csak János evan- ijéliuma 17-ik része nevezhető.

16 A bűn és vétek mint tartozás és károsodás.

bát jelent elsősorben. Most már fölvethetjük azt a kérdést, hogy a bűnnek Istennel szembeni vonatkozásban való jelentését a fenti két kifejezés közül melyik közelíti meg inkább, vagy ami fogalomgenetikailag helyesebb fölfogásnak megfelelően szöve- gezett kérdés: melyik kifejezés jelentése vitetett át az Istennel szemben való viszonylatra? Az ofeilémát az Istennel szemben való viszonylatra alkalmazni annyit jelentene, mint kifejezésére törekedni annak a gondolatnak, hogy Istennel széniben tarto­

zásban vagyunk, vagyis bűnünk lényegében véve Istennel szem­

ben fönnálló tartozás. A bűn fogalmának eme jelentése kétség­

kívül nagyon szemléletes, könnyen megérthető a legegyszerűbb, legtanulatlanabb ember által is. így látjuk, hogy az Ur Jézus az adós szolgáról szóló példázatában (Mát. 18,21—35.) egyene­

sen a szolga adóssága által fejezte ki képlegesen az embernek Istennel szemben elkövetett bűneit. Az Ur Jézus evangéliumi kijelentéseinek vizsgálatánál ugyanis sohasem szabad figyelmen kivül hagynunk azt a körülményt, hogy még a legmeghittebb tanítványaival szemben is állandóan kénytelen volt a lehető leg­

egyszerűbb és legemberibb vonatkozások, hasonlatok és képek kifejező erejét és szemléltető képességét igénybe venni, csak­

hogy valamennyire is meg tudja magát tanítványaival értetni, aminthogy erről az ő kijelentéseit állandóan gátló körülmény­

ről búcsúszavaiban is megemlékezett tanítványai előtt: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhat­

játok. “ (t. i.: meg nem érthetitek.) (Ján. 16,12) A Lukács evan­

géliumában megőrzött tanitványi imában az ötödik kérésben:

„és bocsásdemeg nékünk a mi bűneinket" (w'g r'wrj egy a Máté evangéliumában használttól eltérő szóval: a hamár- tiával van kifejezve, mig a kérés második felében: „mert mi is megbocsátunk mindeneknek, akik nekünk adósok" (otptíkovTi vfiiv} tehát ahol a szociális viszonylat a kiemelkedő a jelentés­

ben, ott már megint a Máté evangéliumából már ismert tarto­

zási viszonyt jelentő kifejezéssel találkozunk. Minket azonban ezúttal csak a kérés első felében használt kifejezése a bűnnek érdekel közelebbről. A hellén szó eredeti jelentése: hiba, vét­

ség, t. i.: aki célba lő és eltéveszti a célt, az hibát követett el azáltal, hogy elvétette a célt. Látszólag ennek a hibát, vét­

séget kifejező szónak a jelentése mintha még enyhébb volna, mint a másik tartozást, adósságot jelentő kifejezésé, azonban ha e kifejezés jelentését Istennel szemben való viszonylatában vizsgáljuk, akkor e fogalom tartalma rendkívüli mértékben ki­

mélyül és végtelenül súlyossá válik. Mert mit jelent az Isten­

nel való viszonylatban a céltévesztés egyebet, mint állandó és folytonos hibázást, amely az Isten elérésére irányuló minden törekvésünket jellemzi, azt a folytonos lemaradást, amelyet va­

lóságunk a kellősséggel szemben állandóan tanúsít, amelyet olyan szemléltetően fejez ki Pál apostol a római levél 3-ikrész 23-ik versében: „mert mindnyájan vétkeztek és az Isten dicső-

Á bűn megszemélyesítése Í7 ségétől elmaradtak" (az eredeti Károli és Ketskeméthy fordí­

tásban.) A hellén jelentése ugyanis genitivusszal:

elmulaszt, hátrányban marad, károsul. Ha tehát most ezekkel a rokonfogalmakkal bővítjük és mélyítjük ki a bűn értelmét, ak­

kor megvilágosodik előttünk, hogy a bűn igazi lényege, amely az igazi élet,- vagyis az isteni üdvközösséggel szemben való elmaradás, hátrány, megrövidülés (rövidet húzás) károsodás.

Ezért minden más nyelvnél találóbb és kifejezőbb a magyarban a bűn alanyi érvényesülését jelentő kárhozat, mint a lelki ká­

rosodás, kárvallás kifejezése.

13. AzUr Jézusnak a bűnre vonatkozólag még más kijelen­

tése is van, igy pld: a tékozló fiú példázatában a bünbánat vallomásaként e szavakat adja, a tékozló fiú ajkára: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened" (Luk. 15, 19. 21.) Ebből kettős*következtetés vonható le és pedig egyfelől földi társa­

dalmi, másfelől pedig mennyei kozmikus vonatkozásban. Földi és társadalmi értelemben azt jelentik, hogy embertársunkkal szemben elkövetett vétkünk — a példázat szószerinti értelmé­

nek megfelelően a tékozló fiúnak atyjával szemben elkövetett vétke egyúttal az ég ellen, vagyis Isten ellen való vétek is.

Mennyei és kozmikus vonatkozásban pedig azt jelenti, hogy minden Isten (az Atya) ellen elkövetett bűn egyúttal az ég (mennyei szellemi társadalom) ellen irányuló sérelmet is foglal magában. Ez a kijelentés az embernek nemcsak Isten földi, ha­

nem mennyei és kozmikus szellemországához való tartózandó- ságának és azzal való szolidaritásának szédítő távlatait nyitja meg előttünk. Ezt más ujtestamentomi kijelentések is mint pld:

Mát. 18,10, I. Kor. 4,9 és 6,3., Zsid. 12,22. alátámasztják.

14. Az Ur Jézusnak még egy igen nagy horderejű kijelenté­

sét a bűnről örökíti meg számunkra János evangéliuma: „Bi­

zony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselek­

szik szolgája gt bűnnek": (8,34.) Az eredeti hellén kifijezés:

dovZog rabszolgát, vagyis olyan szolgát jelent, aki akarata el­

lenére kénytelen, sőt kényszerítve van a szolgálatra. A bűn itt épugy szinte megszemélyesítve áll előttünk, mint Gén. 4,7-ben:

„A bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta." E két igevers összevetéséből kitűnik az az isteni igazság, hogy az ember isteni hivatása lett volna a bűn­

nel szemben való küzdelemben győzedelmeskedni és a bűnön uralkodni, ahelyett, hogy elbukva a bűn rabszolgája legyen.

Azonban van a bűn rabszolgaságánál egy még mélyebb foko­

zata is a bűnnek illetve a bűnösségnek, amikor az ember ugya­

nis nem kényszerű szolgaságból, hanem szabadakaratából, ma­

génak a rossznak a kívánságából cselekszi a bűnt. Ezek azok, akiket az Ur Jézus a bűn gyermekeinek, a veszedelem fiainak nevez, akikről azt mondja, hogy az ördög atyától valók. (Ján.

8,44., 17,12.) Ezek eredetéről és származásáról szól az Ur Jé­

zus a szántóföld konkolyáról szóló példázatának magyarázaté-

18 A Szentlélek elleni káromlás.

bán, (Mát. 13,39 — 42.) ahol nyilván megmondja, hogy: „a jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonosznak fiai, az ellenség, aki a konkolyt vetette, az ördög.

Itt látjuk tehát a gonoszt, a bűnt mintegy megszemélye sitve szemben a bűnökkel, amelyekről fejtegetésünk elején szó­

lottánk. Ez a bűn pedig ha nem is nyilvánul meg szélsőséges gonosztettekben, de egy fő és általános jellemvonása van és ez az, hogy kizárja az Ur Jézusban való élő hitet. Ezért'jelenti ki az Ur Jézus búcsúbeszédében az eljövendő Szentíélekről hogy az rábizonyitja=s/Í£z^ a világra a bűnt, hogy nem hisz­

nek, (nem bíznak) Őbenne. (Ján. 16,9.) Ez tehát a végső és legegyetemesebb kijelentése az Ur Jézusnak a bűnről, aminek lényege és kritériuma a benne való hitetlenség, az iránta való bizalmatlanság.

15. Mielőtt rátérnénk a bűn fogai mának az apostoli levelekben való vizsgálatára, még az Ur Jézusnak az u. n.: Szentlélek el­

leni bűnre vonatkozó kijelentéseit kell közelebbről megvizsgál­

nunk. Itt mindenekelőtt figyelembe kell vennünk, hogy az evan­

géliumokban tulajdonképpen a Szentlélek káromlásáról^

ffta(j(pT]gícc van szó. Márk 3 ik és Mát. 12 ik részében ugyanis írástudókról — Máténál farizeusokról — van szó, akik Jeru­

zsálemből jöttek és azzal akarták a Jézus csodálatos gyógyítá­

sai nyomán egyre nagyobb körre terjedő népszerűségét aláásni, hogy azt kezdték hiresztelni felőle, hogy az ördöggel való cim- borálása folytán végzi csodálatos gyógyításait. Ezt az eljárást minősítette az Ur Jézus a Szentlélek elleni káromlásnak, amint azt Márk. 3,29-ben és Mát. 12,28 bán olvashatjuk, ahol főkép az utóbbi helyen arról van szó, hogy Ő Isten Lelke által űzi ki az ördögöket, aki tehát őt a fenti váddal merészeli illetni, az tulajdonképpen Isten Lelkét káromolja, vagyis a Szentlélek ellen követ el káromlást. A Márk 3,29 ik versnél azonban fi­

gyelembe kell vennünk, hogy a magyar forditás:* „hanem örök kárhozatra méltó" nem adja vissza szabatosan az eredeti hellén szöveg: svo%óg sűtív cetovlov agaQirjgaTOs jelentését, amelyet sok­

kal jobban megközeiit a Keskeméthy szövege: „örök kárhozat alá'van vetve", bár még ez sem teljesen hű, mert a szósze­

rinti értelem ez volna: „örök bűnösség alá vettetett," vagy még inkább: „bűnösség alatt van tartva" vagy „megerősítve", amit ha egybevetünk a megelőző: „nem nyer bocsánatot" eredeti hellén szövegének: ov’x aqsotv tulajdonképpeni jelentésé­

vel: „nem nyer kiszabaanasi“ (kiengedést, kieresztést), akkor úgy tűnik föl, hogy nem minden alap nélkül való az a fölte­

vés, miszerint itt a meg nem bocsátás voltaképpen nem a bün­

bocsánat isteni kegyelmének megvonásában, hanem abban' a lelki megkötÖzöttségben áll, amely alól-a lélek nem tud kisza­

badulni a bünbocsánat kívánásának magaslatára. Eme fölfogás szerint tehát az okozati összefüggés éppen fordítottja volna a

Az emberiség egyetemes bűnössége. 19 látszólagosnak, vagyis: nem azért, mert a Szentlélek ellen szólt káromlást, nem nyer a bűnös bocsánatot, és nem azért méltó az örök kárhozatra, hanem éppen ellenkezőleg, mivel annyira alá van a bűnösségnek rekesztve, hogy ez alól semmiképpen sem képes kiszabadulni, azért szól káromlást a Szentlélek ellen.

Ha igy tekintjük az Ur Jézus eme kijelentését, úgy megvilágo­

sodik előttünk az az összefüggés, amely az itt szóban forgó bűn és a föntebb bűn rabszolgaságának nevezett állapot között fönnáll. Ugyanezt a kijelentést Máté 12-ben vizsgálva úgy talál­

juk, hogy itt (31 vers) is kifejezetten a Szentlélek káromlásá­

ról: ^tov ITvevi-iatog íttaocpT][.ua van szó, mig a 32-ik versben:

„aki a Szentlélek ellen szol'* kiegészítő bővítmény nyilvánvalóvá teszi, hogy itt nem felindulásban kiejtett káromlásról, hanem a Szentlélekkel szemben való szándékos ellenkezésről, vagy amint az apostolok cselekedeteiben István vértanú vádbeszédében ol- 6 vassuk: a Szentlélek elleni törekedésről (Csel. 7,51.) van szó.

16. Az apostoli levelekben a bűnre vonatkozó kijelentéseket az evangéliumokban találhatókkal összehasonlítva azonnal föl­

tűnik, hogy mig az evangéliumokban az Ur Jézus a bűnről mindenütt csak mint a lélek üdvének közismert akadályáról és azokról az eshetőségekről szól, amelyek a bűnök megbocsátá­

sának a föltételeivé válhatnak, addig az apostoli levelekben a bűnre vonatkozóan olyan tanításokkal találkozunk, amelyek az őskeresztyén gyülekezetek hittartalmának dogmatikumát képe­

zik. Pál apostolnak a bűnre vonatkozó tanításait közelebbről vizsgálva úgy látjuk, hogy azok három fő dogmatikai tétel körül csoportosíthatók, amellyel a többi részletkijelentések mind szerves összefüggésben állanak. Az első főtételt az emberiség egyetemes bűnössége tételének nevezhetjük. Pál apostol tudva­

levőleg az egész oikumené emberiségét két csoportra osztotta u. m: zsidókra és görögökre. Az utóbbiakhoz csatolta az összes nem zsidó, vagyis hellén politikai és kulturfönhatóság alatt élő népeket. Amikor tehát Pál apostol a római levélben „zsidókat és görögöket említ, mindannyiszor az egész emberiség min­

denféle fajú és nyelvű népét érti alatta, amelyet a zsidók az ószövetségi terminológiájukkal „pogányok (hágojim)-nak ne­

veztek, amely szónak azonban eredeti héber jelentése annyi mint: „népek és ennek megfelelően e LXX-ban: e&vr]-vei van visszaadva, aminthogy Rom. 2,24 ben is „a pogányok között eredeti hellén szövegének: rag sSveciv jelentése: „a népek között. Hasonlóképpen, amikor Pál azt írja, hogy: akik tör­

vény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesztek is el; és akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény által ítéltetnek meg (2,12.) ebbe az alternatívába belefoglalja kivétel nélkül az, egész em­

beriséget, épugy, mint amikor nyilván kimutatja, hogy: „a zsi­

dók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak. (3,9.) és: „Mert- mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nél­

41

11 11

11 11

11

20 Az emberiség egyetemes bűnössége.

kül." (3,23) Pál apostolnak azért volt szüksége arra, hogy az emberiség egyetemes bűnösségének tantételét fölállítsa, hogy ebből -mindenki levonhassa azt az egyetlen lehetséges követ­

keztetést, miszerint a kárhozatból való kimenekülésre és az üdvösség megnyerésére egyedül Jézus Krisztus megváltó ha­

talma tesz képessé, vagyis: „az Írás mindent bűn alá j’ekesztett, hogy az Ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívők­

nek/' (Gál. 3,22.) „Megigazulván ingyen kegyelemből a Jézus Krisztusban való váltság által, kit az Isten eleve rendelt en­

gesztelő áldozatul hit által az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt."

(Róm. 3,25.) „Ki a mi biineinkért halálra adatott és feltámasz­

tott a mi megigazulásunkért." (Rom. 4,25.) „Annak okáért, mi­

képpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn ál­

tal a halál, — és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek." (Rom. 5,12.) „Mert a bűn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örökélet a mi Urunk Krisztus Jézusban" (Róm. 6,23.) „Bizonyára azért, amiképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat; azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása, mert amiképpen egy ember­

nek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek; azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek." (Rom.

5,18 — 19.) Mint ezekből látható, Pál az emberiség egyetemes bűnösségének tantételét az egyetemes bűnösségnek ádámi ere­

detével támasztja alá, amelynek ellenképeül a Krisztus Jézus által való egyedül lehetséges megigazulást állítja oda.

17. A bűnre vonatkozó második tantétele Pál apostolnak a bűn és a törvény egymásra utaltságát világítja meg azáltal hogy a bűntudatot csupán a törvény, mint Isten parancsolata hozza létre az emberben és győzi meg az embert a bűn hatal­

mával — Pál nyelvezetében: „a bűn törvényének (Rom. 7.23.) uralmával — szemben való tehetetlenségéről: „Mert mikor a testben voltunk a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak." Rom. 7,5.)

„Mit mondunk tehát? a törvény bűn é? Távol legyen, sőt in­

kább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná:

Ne kívánjad. De a bűn alkalmat vevén a parancsolat által nem­

zett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn." (7.7-8). „Azért ám a törvény szent és a parancsolat szent és igaz és jó, — mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok a bűn alá rekesztve." (7, 12-14.) „mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amit nem akarok." (7,19.) „Ivfegtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, (t. i.: azt a hatalmat), hogy a bűn meg van bennem". (7.21.) „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik

A megrögződés és töredelem kölcsönhatása. 21 törvényt (t. i.: erőt) az én tagjaimban". (7,23.) Ugyanennek a tételnek a kiegészítő korolláriuma, hogy e belső ellentét fe»

szültségét csupán a Krisztusban való élet szellemi ereje, - Pál terminológiával: „Krisztusban való élet lelkének törvénye" — képes megszüntetni és a bűn rabságából a szellemi élet békes­

ségére és szabadságára emelni: „Hálát adok Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által, mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvé­

nyétől." (8,2.) Ebben a vonatkozásban tehát a törvény „Krisz­

tusra vezérlő tanítómesterünkké, — helyesebben: nevelőnkké (Ttaióaywyos) válik (Gál. 3,24.) „mert a törvény vége Krisztus minden hivőnek igazságára". (Rom. 10,4.)

18. Pál dogmatikájának a bűnre vonatkozó harmadik főtétele a praedestinatio tanába van belefoglalva, t. i.: Isten kegyelme egyeseket megpuhit, másokat megkeményit, de mindig azzal a céllal, hogy az illetők megkeményedése is eszközzé és alka­

lommá váljék mások megpuhitására. Ez tehát a bűn szociális vonatkozásának a tétele beleállitva a lelkek testvéri szolidári- tásának egyetemes törvényébe. Hogy ez igy van, az világosan kitűnik Rom. 11,11-ből: „Annakokáért mondom: avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? távol legyen; hanem az ő esetÖk folytán lett az igazság a pogányoké, hogy, ők (t. i.: a zsidók) fölingereltessenek," vagyis az általuk elvesztett üdvös­

ségének mások (vagyis a pogányok, illetve nem zsidó nemze­

tek) által való megnyerése fölbuzditsa a zsidókat is arra, hogy a Krisztusban való idvességnek, amelytől elfordultak, újra el­

érésére törekedjenek. Hogyha ezt az igazságot a saját élletta- pasztalatából önvallomásként szűrte is le Pál apostol, (ameny- nyiben őt is megkövezett Istvánnak üdvösségtől ragyogó arca ingerelte föl a damaszkuszi keresztyének üldözésére, ami által ő a valójában egészen más utón megnyert üdvösséget vélte elérhetni,) mindazonáltal ezzel a kijelentésével egy beláthatatlan távlatú isteni kegyelmi törvényre világított reá.

7

19. A patrisztikus irodalomban egészen Augustinusig a bűn fogalmi jelentését lényegesebben befolyásoló igazság meglá­

tásának nyomai nem ütköznek ki. Az öröklött bűn fogalmát Augustinus azért alkotta meg, hogy a gyermekkeresztség szak- ramentális jellegét fönntarthassa, tehát az isteni üdvkijelentés eme szervének rendkívüli értékéből vont következtetést. A bűn fogalmának jelentésében két szempontból való nézlet szövődött össze u. m.: egyfelől a jogi vagy anthropologikus, másfelől a misztikus vagy satanologikus, amely közül határozottan az utóbbi az uralkodó. Maga a bűn a tapasztalati öntudat előtt a nyomor és romlás által válik érezhetővé, amely annak következménye­

ként jelentkezik. ) A reformációt megelőző korból nem annyira a bűn fogalmának, mint inkább a megengesztelés és megigazu- lás tanának kialakulására nézve jelentős mozzanatot képez, Can-

7

7) Harnack Th. idézett mü 1. 16 old.

22 Luther kijelentései a bűnről.

terbury Anselmus satisfactio elmélete, amelyet annak érdekében állított föl, hogy a bűnösnek Krisztus váltsághalála által való megigazulását Isten igazságosságával kiegyeztethesse, ami any- nyival könnyebben sikerült neki, mivelhogy az egyház elejétől fogva Krisztus halálának érdemlő kegyelmét és bocsánatot szerző erejét és értékét tanította.8)

20. Luther a bűn valódi természetére vonatkozólag igen mély megfigyeléseket és jelentős megállapításokat végzett, amikor azt tanította, hogy a bűn és a vétek teljes súlya csak Istenen magán mérhető, akinek akarata ellen irányult és akit megsért, ennélfogva épugy mint Istén haragja, amelyet maga ellen kihív s mint a halál, amelyet maga után von, végtelen.

Es pedig nem csupán extensiv és progressiv értelemben az, amennyiben minden bűn az összes bűnök csiráját magában hordja) zu Gén. 3,1. 1535 — 45) és amennyiben a bűn önmagára hagyva sem megállani sem megtérni nem képes, hanem a bűn­

nek önmagát folyton létrehozó természeténél fogva, mely által arra van Ítélve, hogy örökké és föltartóztathatlanul mind mesz- szibbre távolodjék Istentől és egyik bűnből a másikba mind mélyebbre bukjék. Ebben az értelemben mondja Luther, hogy a bűn „nem olyasvalami, amit tetszés szerint levethetnénk és eldobhatnánk, mint ahogy az ember egy kabátot levet, (zu Gén.

50,10 ff. 1535 — 45), mert ő magában véve valóságos elpárto­

lás Istentől — és aki pedig már egyszer Istentől elszakadt és elmenekült, az mindörökké menekülő marad." (zu Gén. 3,9.

1535 — 45.) Vagy másutt: „Ennélfogva tanuljuk meg, hogy a bűnnek az a természete és tulajdonsága, hogy ahol Isten nem segít rövidesen és a bűnöst vissza nem hívja, ott az szüntele­

nül és vég nélkül megy Isten elől és mivel a bűnt hazugság­

gal akarja mentegetni, ezért egyik bűnt a másikra halmozza, mig istenkáromlásra és ketségbeesésbe nem- viszi. így vonja az egyik bűn a másikat maga után és örök bukást idéz elő“.

(zu Gén. 3,10 1535-45).

21. Jóllehet nem annyira a bűn, mint a bünbocsánat fo­

galmának kialakulására nézve jellemző Luther egyéni hitéleté­

ben oly döntővé yált mozzanat az isteni igazság felismerésé­

ben, amelyet ő maga szemléltető közvetlenséggel örökít meg munkái wittembergi kiadásának (Kirchenpostille Weihn. u. Neuj.

1522) első részéhez Írott előszavában és amely kiváltképpen alkalmas arra, hogy Luther megtéréséről olyannyira, elterjedt téves és hazug legendák (Luther szójátéka szerint: Lügende Legende) helyébe a történelmi igazságot visszaállitsa. „Én ak­

koriban (1519) a szentirást már a hetedik éve nagy szorgalom­

mal odahaza olvastam és nyilvános előadásokon tanítottam és mindezek felől a megismerés és az én Uramban a Jézus Krisz­

tusban való hit zsengéjének birtokában voltam, t. i.: hogy nem a mi magunk cselekedetei, hanem a Krisztus Urunkban való

8) idézett mü I. 23. old.

Luther önvallomása nagy élményéről. 23 hit által idvezülünk, — mégis az az egyetlen szócska: „justitia Dei“ a római levélben (1,17.) sokat foglalkoztatott. Ennek a szónak, hogy: Isten igazsága nagy ellensége voltam és a taní­

tók szokása szerint nem másként oktattam és tanítottam, mint amit filozófiai módon ez alatt az igazság alatt értenem kel­

lett, amely szerint Isten önmagában igaz, igazságot tesz és cse­

lekszik és. minden igaztalant és bűnöst megbüntet, amely igaz­

ságot az ember lényegi (formalem) vagy valóságos (activam) igazságnak nevez. - Most tehát magamra nézve úgy állott a dolog, hogy jóllehet mint szent és feddhetetlen szerzetes él­

tem, Isten előtt magamat mégis nagy bűnösnek és hozzá még félénk és nyugtalan lelkiösmeretünek találtam, nem is mertem Istent saját magam elégtételével és érdemeivel megengesztelni akarni. Ezért ezt az igazságos és harag vő Istent, aki a bűnt megbünteti, nem szerettem, hanem gyűlöltem (káromlásul ne tekintessék!) titokban a legkomolyabban haragudtam Istenre és gyakran mondogattam magamban, hogy: hát nem elég Isten­

nek, hogy minket szegény nyomorult és az öröklött bűn kö­

vetkeztében máris örök halálra kárhoztatott bűnösöket ennek az életnek mindenféle nyomorúságával, a törvény ijjesztgeté- sével és fenyegetésével sujtol, hanem még az evarifeélium által is tetézi ezt a nyomorúságot és szivbeli fájdalmat, hogy annak prédikálása és szava által az ő igazságosságának és komoly haragjának hirdetésével még tovább is fenyeget? Valahány­

szor azt a mondást (Rom. 1,17.) olvastam, mindig azt kíván­

tam, hogy bárcsak Isten az evangéliumot soha ne hirdettette volna, mert ugyan ki is tudná azt az Istent szeretni, aki ha­

ragszik, ítél és kárhoztat? Ilyen gondolatokkal foglalkoztam éj­

jel és nappal, amig Isten kegyelméből észrevettem, hogy ho­

gyan függnek a szavak egymással össze, t. i. igy: „Isten igaz­

sága jelentetik ki az evangéliumban, mint ahogy Írva áll: az igaz ember hitből él és megértettem, hogy az apostolnak ez a véleménye: az evangélium által az az igazság jelentetik ki, amely Isten előtt érvényes, amelyben Isten minket ingyen ke­

gyelemből és irgalomból a- hit által megigazít, amit latinul jus- titiam fbassivam-nak mondanak — — - mint ahogy addig ezt a szócskát a legkomolyabban gyűlöltem, épugy kezdtem azt attól fogva mint a legkedvesebb és legvigasztalóbb igémet drágának és becsesnek tartani és Pál levelében ez a hely lett valójában számomra a paradicsomnak igazi kapujává — — — azután Augustinus De spiritu et Litera-ját olvastam és azt ta­

láltam, hogy ezt a szócskát ő is ugyanígy magyarázza.“9) 22. Luthernek a bűnnel kapcsolatos vallási fogalmak kia­

lakulására. nézve jelentősebb tanításai közül röviden érintjük a következőket: Az Ítélet és büntetésre vonatkozóan azt tanítja, hogy: „Az az Ítélet, hogy Ő minket mindenféle megpróbálta­

tással látogat meg, de nem azért, hogy minket tönkre tegyen, 9) Harnack Th, id. mü. I. 206 old.

24 Luther a büntetésről.

hanem azért, hogy a bűnt mibennünk megbüntesse és meg­

ölje (zu Mich. 7,9.) „ut peccatum ab impiis separetur" (zu Ps.

9,9. 1519-25).

A törvény hivatása Luther szerint a bűnössel szemben az, hogy őt bűnösségéről meggyőzze. Ezért a törvényt mintegy megszemélyesitve, eként szólaltatja meg: „Hagyd, hogy igazam legyen, mert ha nem, úgy is igazam lesz és te el fogsz pusz­

tulni, ezért nem vagy képes a törvényt magadról lerázni, ösz- szetöri a szivedet.“ (zu Gén. 42,28. 1535-45). Az igazi bűn­

beismerésről azt tanítja, hogy: „a bűnös, aki bűnét megismeri, úgy érzi, hogy Isten örök haragját és legnagyobb büntetését érdemli meg. (zu Ps. 51,1. 1532). Luther számára Krisztus sze­

mélyében oldódik meg a bűnt gyűlölő Istennek a bűnös em­

berrel való közössége: „Mert az igaz Isten igazságos és a bűnt nem szenvedheti. Hogyan kerülhet tehát Isten össze mivelünk bűnösökkel? Erre Krisztus tanít meg Ján. 3,16 bán és Mát.

20,28 bán Írott szavaival.“ (Hauspost. Luk. 7,36 etc. 1544). Hogy a bűn alatt Luther mindig Isten megsértését és megbántását is érti az világosan kitűnik a galaták levelének sok egyéb te­

kintetből is igen érdekes magyarázatából, ahol a kiengesztelő közbenjáró Szükségességét a következő lapidaris mondatokban szögezi le: „Nos sumus offendentes, Deus cum lege sua est offensus, et offensio talis est, ut Deus eam non possit remittere, nec nos possumus pro ea satisfacere. Ideo inter Deum, qui pro se unus est et nos maximum est dissidium. Praeterea non po- test Deus revocare legem suam, séd vult servari eam. Neque nos, qui transgressi sumus legem Dei, a conspectu Dei fugere possumus. Ibi ergo interposuit Christus sese mediatorem inter duos diversissimos infinita ac aeterna separatione disjunctissi- mos, et eos conciliavit . . . Ideo non est unius mediator, séd dourum maximé inter sese discordantium. (zu Gál. 3,20.

1531-35).10)

23. Luthernek a bűnről való tanítását csak úgy érthetjük meg helyesen, hogyha az ő német nyelvezetének terminológi­

áját ismerjük és kellőképpen figyelembe vesszük. Luther nyel­

vén ugyanis a „Schuld" kifejezés is igen gyakran a „Sünde“-től mint cselekedeti vagy eseti bűntől megkülömböztetendőleg vét­

kességei jelent. Csak ha ezt tudjuk, érthetjük meg ama mon­

dását, hogy: „sokkal nagyobb a vétkesség mint a gyötrelem, 10) Mi vagyunk a sértők, Isten a maga törvényével a megsértett és a sérelem olyan, hogy Isten azt meg nem bocsájthatja, sem mi azért elégtételt nem adhatunk. Ennélfogva Isten között, aki önmagára nézve egy és mi közöttünk az ellentét a legnagyobb. Azonkívül Isten nem von­ hatja vissza az ő törvényét, hanem azt akarja, hogy annak elégtétessék.

Mi sem, akik Isten törvényét átalhágtuk, nem menekülhetünk meg Isten tekintetétől. Ezért ideállott Krisztus közbenjáróul a két egymástól lehető legnagyobb mértékben külömbözők és örök szétválasztottság által elkü­ lönítettek közé és őket kibékítette . . . Ennélfogva nem egynek, hanem két egymástól legnagyobb mértékben széthúzó félnek a közbenjárója."

Harnack Th. id. mü II. 208 old.