Békéscsaba a magyar vidéki zeneéletnek egyik jelentõs központja – írta 1935-ben Tóth Aladár, a jeles zeneesztéta és -kritikus (késõbb az Operaház igazgatója).
A 2003/2004-es évad adatai azt bizonyítják, hogy napjainkban is érvényes e hét évti-zeddel korábbi megállapítás: Békéscsabán nyolc hónap alatt húsz komolyzenei hangver-senyre került sor! Ezzel a városok képzeletbeli rangsorában minden bizonnyal az élme-zõnyben foglalunk helyet.
Mozgalmas változatosság jellemezte a koncerteket: a nagyzenekarok, kamaraegyütte-sek, kórusok, hangszeres és énekes szólisták mûsorai a zeneirodalom korszakainak és mûfajainak széles skáláját képviselték.
A hangversenyek szervezésének és rendezésének oroszlánrészét – a több évtizedes gya-korlatnak megfelelõen – a Filharmónia végezte. A törzsközönség a jól bevált bérletrend-szer keretében a Jókai színházban és a Vigadóban emlékezetes produkciókhoz jutott.
A Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépése nyitotta meg a sort. Igé-nyes mûsoruk, kifinomult összjátékuk megérdemelt sikert aratott.
A 2. bérleti estén a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar koncertezett a hazai hegedûmû-vészek doyenjének, Kovács Dénesnek közremûködésével. A több mint négy évtizedes múltra visszatekintõ városi zenekarunk – elsõsorban Gémesi Géza több éves betanító és karmesteri munkájának köszönhetõen – napjainkra minden addigit meghaladó színvo-nalat ért el.
Mostani hangversenyükkel is igazolták, a néhány héttel korábban megkapott rangos elismerés, a Pro Arte Hungarica-díj jogosságát.
Régen nem tapasztalt érdeklõdés elõzte meg a januári bérleti hangversenyt, amikor az egyik legrangosabb hazai együttesünk, a nemzetközileg is elismert és számon tartott Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Nemzeti Énekkarral együtt látogatott Békéscsabára, ráadásul a fõzeneigazgató, Kocsis Zoltán vezényletével.
Az utóbbi évtizedben egyetlen békéscsabai hangverseny sem okozott olyan vitát s keltett sokakban olyan ellenérzést, mint ez a koncert,
Ami a hallgatóság kritikáját, sõt sokak teljes elutasítását is kiváltotta, az az összeállí-tott mûsor volt. A három modern mûbõl valamint a közbeiktaösszeállí-tott Johann Strauss ke-ringõkbõl álló program tulajdonképpen az 1920-as évek elején Bécsben sorra került hangverseny mûsora volt. Mint a kiadott ismertetõbõl megtudtuk, az új bécsi iskola képviselõi (Schönberg, Berg, Webern) azért, hogy koncertjeikre a meglehetõsen kon-zervatív bécsi közönséget becsalogassák, „nehéz” mûveiket a népszerû keringõkirály örök-zöld melódiáival kívánták elfogadottá tenni.
„Õszintén reméljük, hogy ma már nem szükséges a straussi »segítség« ahhoz, hogy a 20. századi zene óriásainak mûveihez közelebb hozzon” – olvasható a mûsorfüzetben. – Békéscsabán a remélt siker csak óhaj maradt, legalábbis erre utalt a hangverseny hûvös fogadtatása.
Mintegy ellenpólusként nagyon kellemes, „problémamentes” estét szerzett a Molnár
92 PAPP JÁNOS
Éva vezetésével fellépõ szolnoki Bartók Béla Kamarakórus. Igényesen elõadott választé-kos mûsorukat lelkes tapssal fogadta közönségünk.
Nagy élményt jelentett az évadzáró bérleti hangverseny, amelyen a Salzburg Fesztivál Zenekar lépett fel. Az est „hõse” kétségtelenül Berkes Kálmán volt, aki nemcsak szólista-ként, hanem a megbetegedett Bényi Tibor helyett „beugró” karmesterként is bemutat-kozott. A Mozart-mûvekbõl összeállított mûsor a salzburgiak ihletett tolmácsolásában élményteli perceket szerzett a mûvészi teljesítményt vastapssal jutalmazó hallgatóság-nak. (Az A-dúr klarinétverseny második tételének elõadása Berkes Kálmán kifinomult interpretálásában egészen különleges percekkel ajándékozott meg bennünket.)
Ritkán fordul elõ, hogy egy évadon belül annyi neves szólista hangversenyét hallhat-juk, mint a mostani szezonban. Friss Kossuth-díjas zongoramûvészünk, Bogányi Gergely Liszt- és Chopin-mûvekbõl összeállított mûsorának briliáns elõadásával mintegy igazol-ta, hogy mindössze 30 évesen is jogosan kapta a magas elismerést. Ismert, hogy a fiatal pianista repertoárjának e két romantikus szerzõ életmûve áll a középpontjában, ez érzõ-dött a darabok (és a ráadások) nagyszerû tolmácsolásában,
Felfokozott várakozás elõzte meg városunk mûvészfiának, Tóth Péternek önálló est-jét. Mi, akik elsõ bemutatkozásától kezdve a nemzetközi versenyeken történt kiemelke-dõ szereplésein át napjainkig követhettük a még mindig csak másodéves zeneakadémis-ta kiemelkedõ teljesítményét, kíváncsiak voltunk mûvészi fejlõdésére.
A hangverseny programjának igényes, változatos, sõt némileg merész összeállítása eleve biztos sikert ígért. A megvalósítás még a legoptimistább várakozást is felülmúlta.
Az elsõ részben elõadott Chopin-impromptuk, Liszt-darabok és Szkrjabin-etûdök meg-teremtették az alaphangulatot a szünet után eljátszott egyetlen grandiózus mûhöz. Mu-szorgszkij: Egy kiállítás képeinek megszólaltatása minden zongoramûvész számára nagy kihívást jelent, Tóth Péter, a mûvészjelölt akadémista kiállta a nem mindennapi próba-tételt és minden jelenlévõt meggyõzött arról, hogy mûvészi fejlõdése egyenletes és töret-len. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden reménye megvan a közeljövõben Tokióban sorra kerülõ nemzetközi zongoraversenyen való sikeres szereplésre.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Kocsis Zoltán (fotó: Kiss Zoltán)
93
PAPP JÁNOS
Távoli országból, Ecuadorból érkezett Békéscsabára Michael Grube hegedûmûvész, aki önmagát menedzselve, a sikeres bemutatkozás reményében grátisz ajánlotta fel elõ-adóestjét. A múzeumi nagytermet zsúfolásig megtöltõ közönség (még az elõtérben is álltak) többet várt a különleges számokból összeállított mûsor megszólaltatójától. A tech-nikai és intonációs problémák a zongorakíséret hiánya miatt még inkább megmutatkoz-tak, így a hangverseny – sajnos – meg sem közelítette az elvárt európai színvonalat.
Jobban jártak az orgona szerelmesei: a szezon során Áchim Erzsébet és Rákász Gergely adott emlékezetes templomi hangversenyt, Varnus Xavér visszatérõen koncertezett Bé-késcsabán – saját rendezésben. Ezúttal a közönség soraiból némi csalódottságot váltott ki, egyrészt az elõadás indokolatlan hosszúsága, másrészt a helyszínül választott evangé-likus nagytemplom rendkívül hûvös hõmérséklete.
A Vigadóban megtartott kamaraestek keretében bemutatkozott az ígéretes karrier elõtt álló Egri–Pertis zongoraduó; kedvezõ fogadtatásban részesült az ária- és dalestet adó fiatal énekesnõ Hajnóczy Júlia valamint a Kocsis Zoltán és Bálint János (fuvola) által adott hangverseny.
A szaxofont ugyan sokan nem tekintik klasszikus értékû hangszernek, a Budapest Saxophon Quartet azonban békéscsabai hangversenyén bebizonyította, hogy igenis al-kalmas akár eredeti mûvek, akár átiratok igényes bemutatására. Korrekt módon látta el az együttes az est keretében dalok és áriák elõadásával fellépõ Kertesi Ingrid kíséretét is.
Az Ewald Rézfúvós Quintet bemutatkozó koncertjérõl is hasonlóan kedvezõ élmé-nyekkel távozhattunk.
A december hónapnak évek óta meghitt zenei alkalmai a karácsonyi hangversenyek.
Ez évben a Békéscsabai Vonós Kamarazenekar fellépése valamint négy egyházi énekkar templomi koncertje járult hozzá az ünnepváró hangulat fokozásához. A hangverseny-évad utolsó eseménye, a Csatlakozási ünnepi koncert, méltó lezárása volt a nyolc hóna-pos sorozatnak. A Békéscsabai Szimfonikus Zenekar Gémesi Géza vezényletével, neves fõvárosi énekesek, valamint hat Békés megyei énekkar közremûködésével elõadta Erkel Ünnepi nyitányát és Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételét.
A békéscsabai hangversenyélet gazdag múltja és sikeres jelene reményt nyújt arra, hogy a jövõ is méltó folytatása lesz városunk zenei hagyományainak.
Békéscsabai Szimfonikus Zenekar. Vezénylet: Gémesi Géza; a képen Kovács Dénes hegedûmûvész (fotó: Kiss Zoltán)
94
Anyám, 1967 (tus, papír; 800×600 mm)
95
Az irodalom értelmérõl címmel a Hitel 2004. áprilisi számában vallomásos into-nációjú, revelatív esszét közölt Görömbei András. Összefoglalás és bevezetés ez az írás egy olyan gondolatvilágba, mely az iroda-lomban nemcsak a játékot, a mesterségbe-li fogásokat, a megcsinálás mûvészetét lát-ja, hanem funkciót, célt, küldetést keres.
Utóbbi szavak bizonyos értelmezõi körök-ben ma igen rosszul csengenek. Görömbei András pedig axiómákat fogalmaz meg.
Például: „A remekmûvekben sohasem állt szemben egymással a mûvészi és erkölcsi érték, a mûvészet autonómiája és az embe-ri, közösségi felelõsségtudat.” Amikor Nagy László leírta: „Verseimben hatalom van”, nyilván nem valamiféle avítt váteszi szerep-re, nem az irodalom megoldó, hanem a kifejezõ, megítélõ hatalmára gondolt. Ez az erõ még olyan mûalkotásoknak is saját-ja, amelyek a közvetlen társadalmi temati-kától, állásfoglalástól tartózkodnak. Nem a nyelv és gondolkodás szétszerelése, dekonstruálása ellen emel szót Görömbei András, a játék, a felülírások dömpingje zseniális teremtõmunka is lehet. Ám a szét-bontás gyakran a szellem minõségének zu-hanásával jár együtt. Az író nem ritkán csak szétszed és semmit nem rak össze, megszó-lalásának nincs egzisztenciális súlya. „Öre-ges zsörtölõdésnek” tûnhet, amit szóvá tesz, pedig nem a jelenségek léte, hanem kizá-rólagossá tétele zavarja. Ugyanakkor azt sem hallgatja el, hogy az úgynevezett „nagy
közönség” a romantikából átörökített mód-szerek elõtt hódol, s a minden újítástól ret-tegõ múltba fordulás soha nem látott di-vatja tapasztalható. Szomorú helyzet ala-kult ki mára: „Leértékelõdött a klasszikus irodalmi hagyomány is. Úrrá lett a felejtés minden értéken. Szinte divattá vált a fa-nyalgás a klasszikusokon. Domokos Má-tyás legtöbb klasszikusunkról elkészíthet-né adósságlevelét. (…) Soha ennyi könyv nem jelent meg, de még soha nem volt ilyen kevés olvasó.” Talán több lenne, ha a kortárs irodalom nemcsak lenni akarna, hanem jelenteni is óhajtana valamit. Ta-nulmánya végén Görömbei András Heideggert és Gadamert hívja segítségül, remekmûvek elemzéseibõl kikristályosított nézeteikre hivatkozik. Gadamer például azt mondja: „a mû igazi léte abban áll, hogy tapasztalattá válik, mely megváltoztatja a tapasztalót”. Az irodalmi mû értelmét Görömbei is abban látja, hogy „takarásban