El ttem négy évtizedes dokumentumok fekszenek: tanulmányi értesít , ellen rz könyvek, érettségi bizonyítvány, fakuló fényképek, az érettségi bankett menükártyája. Se-gítségükkel idézem fel emlékeimet és közben azon gondolkozom – ki írjon és kinek írjon.
Az egykori kisdiák írjon vagy a mai véndiák írjon – az egykori iskolának vagy a mai Fa-zekas Gimnáziumnak. Akárkinek ír is, köszönetet írhat az el z , s talán üzenetet az utóbbi, bár az lenne a legjobb, ha sikerülne ötvözni a kett t.
Négy év – harminckét érettségiz (hat-hét kimaradó) osztálytárs, egy osztályf nök, huszonnégy tanár, három igazgató. Ezek a számszer adatok önmagukban vajmi keveset mondanak. Sokkal inkább az lehet még ma is érdekes, milyen volt az iskola, milyenek voltak a tanáraink, milyenek voltunk mi magunk – és mi lett bel lünk. A kérdésekre a választ feln tt fejjel is gyakran megfogalmazzuk – ötévenként megtartott érettségi találko-zóinkon, ahova sokan rendszeresen és szívesen eljövünk. Mindenekel tt és fölött: az Álla-mi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium jó iskola, nekünk igen jó iskola volt. Az állami jelz a múlt századi alapítás hagyományát rizte: az iskolát a város alapította, mint els nem egyházi középiskoláját; a gyakorló jelz pedig legalább két dolgot jelentett: váloga-tott vezet tanárok alkották a tantestület gerincét, és hogy évente új, iatal tanárjelöltek jöttek hozzánk gyakorlótanításra, annak minden, azért többnyire el nyös sajátságaival.
Így a Fazekas akkoriban alighanem a város legjobb gimnáziuma volt.
Az iskola – a kor lehet ségei szerint – igényes volt, tárgyi feltételei valamelyest átlag felettiek, követelmény- és értékrendszere – ugyancsak a kor adottságait igyelembe véve – a diákok számára is vállalható és betartható. Szó sincs róla, hogy minden elemének örültünk: bár büszkék voltunk arra, hogy fazekasisták voltunk, de nem szerettük rendsze-resen viselni az el írt kék/sárga diáksapkát, nem akartunk minden szünetben lemenni az udvarra és voltak, akik a tilalom ellenére is cigiztek az iskolában. Akkor is úgy gondoltuk, ma is úgy látom, az akkori iskola értékrendjét a tanárok zömének magas szakmai felké-szültsége és pedagógiai következetessége – s kevésbé a gyakran cserél d igazgatók sze-mélye – határozta meg. Űujdosó Ern , Debreczeni Tiborné, Jodál Károly, Kiss Tamás, Kiss Miklósné, Nagy János, Nagy József, Ördög László, Pálffy Istvánné, Schneider Má-ria, Somlyai Andor, Tatár Miklós, Üveges Petronella – az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek neves debreceni középiskolai tanárai voltak, Űarla Gyula, Katona Anna, László Zoltán, Meszéna György, Nagy László, Pálffy István, Petrikás Árpád, Veress Géza és mások ké-s bb eliké-smert egyetemi oktatók lettek. (S bár már egyikük ké-sem tanít a mai Fazekaké-sban, éké-s sajnos sokan végleg eltávoztak, de hál’ istennek, jó néhányan ma is itt vannak közöttünk, s nekem felemel érzés volt, amikor kettejüknek jubileumi diplomát adhattam át legutób-bi egyetemi tanévnyitónkon). Utólag megállapíthattuk: sokunk pályaválasztását éppen
ki-váló tanáraink valamelyike alakította, határozta meg jelent s mértékben. Ezek közé tarto-zom magam is: dr. Tatár Miklós osztályf nökünknek, egyben kémiatanárunknak is szere-pe volt abban, hogy kémikus lettem. Tanáraink legtöbbjét szerettük és tiszteltük, de voltak olyanok is, akiket a múló id megszépít szemüvegén keresztül nézve sem tartunk jó ta-nárnak.
Iskolánk nagyszer eredményei a helyi és országos tanulmányi versenyeken, sportbaj-nokságokban büszkévé tettek bennünket, s ezt csak fokozták olyan dolgok, mint pl. a Pál utcai iúk bemutatása a űsokonai Színházban az iskolai színjátszó kör el adásában – osz-tálytársunk, az akkor még amat r, kés bb országos hír , s tragikusan korán elhunyt szín-házrendez Kapás Dezs rendezésében.
Osztályunk jó tükre volt a Fazekas beiskolázási gyakorlatának: a város elit általános iskoláinak tanulói éppúgy voltak közöttünk, mint falusi iskolákból jött, kollégista gyere-kek. Mondhatni, szerencsénk volt, hogy jó képesség és egészséges szellem társaság gy lt össze az 19őŐ-ben induló reálosztályban, az I/b-ben. De abban, hogy szakmai és közösségi értelemben is jó osztály lettünk, voltunk és maradtunk, osztályf nökünk és a magunk szándékának és tetteinek is fontos szerepe volt. Nem utólagos belemagyarázás a történtekbe, ha most azt állítom: a diákléthez tartozó csínytevések és lógások mellett is a tanulás és a tudás számított meghatározó értéknek az osztályban, s akár az órán, akár az azon kívül elért eredményt tiszteltük és megbecsültük. Tanulni, és továbbtanulni akartunk – akárcsak a többi osztály tanulói. Ebben a gyengébbek – hol legális, hol illegális diák-módszerekkel – segítséget kaptak, a jobbak egészségesen rivalizáltak. Összhangban az iskola szellemével. Gimnáziumunkban már az ötvenes évek elejét l lehetett latint, angolt és németet tanulni, a könyvtár, az önképz kör, a sportkör, a szakkörök természetes lehet -ségként álltak el ttünk – s ezekkel a lehet ségekkel éltünk is. Az osztálykirándulások, a klubdélutánok (a Kossuth lánygimnázium testvérosztályával, mert hogy akkor mi iúgim-názium voltunk), a Fazekas-bálok, az szi répaszedések vagy kukoricatörések, lógás für-tökben az ő-ös villamos lépcs jén – mai szóval – „jó bulik” voltak, alakították a közössé-get, biztosították a hangulatos diákéletet – de mára már csak nekünk jelentenek kedves, szívesen felidézett emlékeket.
S mi lett bel lünk – kérdeztem az el bb. Szinte kivétel nélkül mind nkb l munkás, alkotó, eredményes, s számos esetben sikeres ember. Valljuk, nem kis mértékben a Faze-kasnak, a tanároknak, az osztálynak is köszönhet en. A rendszeres érettségi találkozók mindig er t, új lendületet adtak a továbbiakhoz, szívesen merítettünk er t a közös emlé-kekb l, egymás eredményeib l, sikereib l, abból a meger sített tudatból, hogy iskolánk jó alapokkal indított bennünket az egyetemre, az életbe. Néhányan, akik nem vettek részt e találkozókon, talán éppen ett l, e segítségt l fosztották meg magukat – saját kárukra. Jó értelemben szétszórt bennünket az élet – földrajzi lag a Debrecen–Hajdúszoboszló–Hor-tobágy–Mátészalka–Miskolc–Eger–Űudapest–Űécs–Lausanne S-görbe mentén, szakmai-lag meg különösen: mérnök, tanár, orvos, professzor, kutató, zenész, rendez , vállalkozó – egyaránt van (sajnos három esetben csak volt) közöttünk. De mindannyian valljuk – a Fazekas Gimnázium jó iskola volt. Ez a köt dés hozza magával, hogy természetes öröm-mel és jó érzéssel igyeljük az alma mater újabb eredményeit, gyarapodó sikereit, s kíván-juk, hogy a Fazekas mindig jó iskola legyen.
S mit üzenek egykori iskolámba? Mindenkinek csak azt, amit a fentiekb l ki tud vagy ki akar olvasni. Remélem, olvasható az üzenet. Ady óta egyébként is nehéz többet, szebbet és okosabbat mondani:
H s harc az élet, megélni szép, Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók Ifjú vitézek lengeteg szivét.
…S én, vén diák, szívem felemelem, S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, iúk, csak semmi félelem.
S mit köszönök egykori iskolámnak? Ugyancsak azt, amit az el z ekben leírtam vagy azokba belegondoltam. Remélem, érezhet a köszönet. Ady óta egyébként ezt is nehéz jobban, szebben és okosabban megfogalmazni:
Én iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad bennem az er t, Szeretni az embert és küzdeni, S h n állni meg Isten s ember el tt.
Dr. Űazsa György egyetemi tanár, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora