Egyik nap Bálint Bögre mellől nagy sóhajtozást hallottam.
– Mi van, Kismanó? Csak nem neked van bánatod?
– De. Nekem. Mert én mindig csak vagyok, meg megyek. Mindig oda, ahova küldenek, pedig én is szeretnék ám valamit. Néha. Leg-alább néha. Most például nagyon elmennék oda, ahol én se tudom, hol vagyok. Úgy ki a világból, egyenesen bele.
– Bele? Mibe?
– Hogyhogy mibe? Hát abba, ahol nem találom magamat. Se. Mert ha magamat nem találom, akkor nem találok magam körül senkit se.
– Szerintem az nem is lenne olyan jó.
– Dehogynem! Akkor talán csend lenne, meg nyugalom. Meg béke.
Itt is, ott is, meg amott is. De főleg ott, ahol nem találom magamat.
– Most éppen olyan van?
– Igen, most éppen olyan van. Olyan hébe. Hogy magammal se állok szébe. Mert igenis, hogy a Nagy Klasszikus szövege mindig rímel.
Hogy ő szóba nem állt magával? Akkor az hóba lenne. Az pedig nincs. Mármint hó. Nagyon nincs! Közel 40 fok viszont van. Nagyon van.
Az agyam meg felforr. A melegtől is, de a méregtől peláne. Még mindig. Pedig már csendesedik a dolog. Én meg lassan kezdek kihűlni.
– Vigyázz, a végén még lesz, aki örül ennek. Más meg nem hisz neked.
– Mi? Hogy van, aki ennek örül, és van, aki meg nem hiszi? Na, várjatok. Nem úgy kezdek.
Ne örülj, ne vigyorogj, mert mindjárt a képedre fagy a vigyorod. Csak felforrásilag kezdek kihűlni. Haragosságilag. És neked se fagyjon. Hogy nem sül le a bőr a képedről?
Nnna. Szóval, most van a hébe. Kánikulába nincs hóba. Pedig de jó vóna!
És most bosszúból igenis, hogy magammal is állok szóba! Meg veled. Csak a másokat gondolom meg.
Nyaral a F ő nök
A nagy melegben csak álltam az ablakban, és bámultam kifelé. Bizony, egyre nehezebben viseltem a forróságot, kicsit sajnáltam is magam. Azért nem voltam nagyon önző, gondoltam én a madarakra is, vittem nekik egy lapos tálat, tele friss, de nem túl hideg vízzel. Naponta cseréltem rendesen a für-dőjüket.
Most, hogy ott álltam az ablakban, és néztem a világot, eszembe jutott Télapó. Ő ugyan hogy bírhatja? Vagy náluk nincs is meleg?
Addig morfondíroztam, hogy egyszer csak megszólalt Kismanó, valahol a párkány sarkán.
– Nem olyan rossz ám a helyzet, mint elsőre látszik – mondta szinte simogató hangon. – Télapónak is jár a szabadság, és mikor menjen, ha nem a legnagyobb nyárban? Most is éppen táborban van.
Már Kismanó hangjától is jobban lettem, az meg kifejezetten felvidított, hogy a Főnök éppen éves rendes szabadságát tölti. De ez a tábor valahogy furcsán hangzott. Mégis, kivel mehetne egy táborba? És hol lenne ez a tábor? Egyáltalán, milyen tábor, mit csinálnak?
Kismanó, mintha olvasott volna a gondolataimban, mosolyogni kezdett.
– Látom, kíváncsi vagy. Elmeséljem?
– Kérlek szépen! Voltam már Manóföldén, láttam Télapót kertészkedni nyáron, zöld kertész-nadrágban, de azért csak téli a Télapó. Hol van ilyenkor? Mivel tölti a szabadságát?
– Elmondom. Még többet is fogok mesélni, csak ülj oda a helyedre, fogd meg a kristálytollat, csukd be a szemedet. Úgy, most jó. Elmesélem, hogy és hol nyaral a Főnök.
Bármennyire is 777 éves a Télapó, bármennyire is téli apó, szeret ő játszani is. Mindig azt mondja, addig jó, amíg az ember egy kicsit manó, vagyis gyerek tud maradni. Éppen ezért ő minden évben táborokat szervez a manóknak, krampusziknak, tündéreknek, meg az almikulá-soknak.
– Almikulás? Az meg mi? Vagy ki?
– Az almikulások azok, akik segítenek Télapónak széthordani az ajándékokat, és akik meg is jelennek a gyerekek előtt, igazi Télapó-nagykövetként. Elvégre nincs olyan főnök a világon, még a manóvilágban sem, aki mindent egyedül tud elintézni. Szóval, Télapó minden évben táborokat szervez. És mégis mikor lehet szabadságra menni, ha nem nyáron? Decemberben a
legnagyobb hajtás van. Ő meg, élve főnöki jogaival, hol az egyikbe, hol a másikba jelent-kezik. Most például egy tengeri sporttáborban pihen, éppen az almikulásokkal.
– Sporttáborban nem nagyon pihen – vigyorogtam némi kárörömmel.
– Dehogynem. Ne mondd, hogy te ennyire lusta vagy! Egy kis sport, egy kis ugrálás, egy kis szaladgálás, egy kis pancsolás mindenkinek jólesik.
– De a szaladgálás, meg a pancsolás, meg az ugrálás nem is igazi sport.
– Már miért ne volna az? A terepfutás, az úszás, az torna sportosabban hangzik? Akkor mondjuk annak. A lényeg akkor is az, hogy a Főnök most sporttáborba ment. Azért megsú-gom a titkot is, miért éppen azt választotta: túl nagyra nőtt a pocakja.
– A pocakja? Az neki kell, hogy legyen, különben senki nem ismerné meg, hogy ő a Főnök!
– Persze. Kell is az a pocak, részben azért, mert az maga a tekintély, meg azért is kell, mert kell. De túl nagyra nőtt, és szegény Télapó már nagyon nehezen gyomlált a lélekkertben, úgyhogy fogyókúrázik.
– Szegény, akkor mindig éhes lehet.
– Dehogy éhes! Nem koplal, hanem fogyókúrázik. Rendesen eszik, mindent, amit Babszem Anyó, a szakácstündér főz, rendesen az egész adagot, csak sokkal többet sportol. Ha látnád, mennyivel jobban bírja magát, mint amikor a táborba érkezett! Guggolás Mikulás, a tábor edzője és vezetője csodákra képes.
– Hát nem ő a főnök ott is? És már olyan régen ott van?
– Nem lehet mindenhol ő a főnök, minden szaktábornak van vezetője. Olyan szakembernek mondható szakmikulás, aki a legjobban ért éppen ahhoz, amilyen tábort vezet. Télapó pedig nem olyan régen érkezett, de ha az ember, meg a Főnök odafigyel a dolgára, sokkal gyorsab-ban halad. Márpedig a Főnök nagyon is figyel arra, mit mikor hogyan és miért kell csinálni.
Képzeld el, még ugrókötelezni sem tudott!
– De azt nem is olyan könnyű. Ő meg már csak elmúlt 77 éves.
– Elmúlt ő 777 éves is, de ezt már tudta. Tudott ugrálni még tavaly karácsonykor is. Most meg a kötél folyton beleakad a nagy hasába. Mire onnan lecsúszik, már nem lehet átugrani.
Főleg nem azokkal a hatalmas csizmákkal. Úgyhogy nem volt más választása, sporttáborba kellett menni. De ezt a kövérséget azért ne terjeszd, légy szíves, ezt csak súgtam.
– Azért érdekelne ám, hogy ebben az egészben nincs valami simlisség? Mintha az ugráló kötél cukkolni akarta volna a Télapót. Vagy figyelmeztetni, még mielőtt tényleg kövér lenne.
Elvégre a manóvilágban még a játékok is manók, meg koboldok, meg ördögfiókák. Kisangya-lok persze nincsenek közöttük.
– Most miért kellett rájönnöd a titkunkra? Igen, egy kicsit huncutkodott Kötélkobold úrfi, de jót akart, és jót is tett. Szerintem rájött erre a Főnök is, mert különösen kedvesen mosolyog mostanában, de nagyon jól érzi magát, és ez a lényeg. Az utóbbi időben már 4-5 ugrás sikerül is. De nem ám ennyi a tábor! Hogy ott még mi minden van!
Ebben a melegben különösen szeretjük az úszást, de jó az máskor is. A nagy tóban, tudod, ahol reggelenként mosakodni szoktunk, most napközben is nagy az élet. Úszóversenyeket tartunk, meg vízilabdázunk a buborékokkal, meg evezünk a kagylóhéjban. Mindig a szivár-ványkapu a cél. És képzeld el, a Télapó már volt bajnok is!
Nehogy elázzon a különleges, érzékeny bőrünk, délelőtt focizni is szoktunk, délben, a nagy melegben pedig a teremben pingpongozunk. Estefelé jön az igazán nagy teher, a zsákhordás, meg a kéménybe dobás. Mégiscsak ajándékot kell szétosztanunk decemberben, és azt a sokat csak edzett izmokkal tudjuk jó helyre rakni.
– Zsákhordás? De nem a szán viszi a terhet?
– De, a szarvasok húzzák a szánt. Csakhogy arra is fel kell pakolni, meg le is kell emelni. És ki látott már olyat, hogy egy lakótelepi ház minden egyes ablakánál megáll egy ilyen fogat?
Na, ugye! És az ovi? Oda is mennek az almikulások, nekik igazán jó erőben kell lenni! A kéménybe dobás meg ott kell, ahol még vannak kémények. Arra sincs idő, hogy minden egyes
kémény szélén pontosan célozgassunk, futás, illetve ugrás, meg repülés közben kell bedobni a sok-sok zacskót. Oka van ám itt mindennek!
Napközben, amikor olyan nagyon meleg van a sporthoz, elbújunk a virágok árnyékába ta-nulni. Ne kérdezz, mondom. Azt neked is tudni kell, hogy a manóvilág is állandóan változik, nincs két egyforma pillanat. Éppen ezért kell tanulnunk, hogy legközelebb okosabbak, ügyesebbek legyünk, és új, meg újabb meglepetéseket találjunk ki. Almikiknek ilyenkor gondolatolvasó konferencia, meg irkafirka-olvasási továbbképzés van. Ők hajóval járják a tavat, amit a törpék építettek.
Aztán van kézműves tábor, mert a törpék, manók és egyéb mesefigurák nem csak a bányá-ban dolgoznak, hanem hajót is építenek, cipőt, bocskort is készítenek, minden mesterséget űznek. De ezekről a tanfolyamokról, táborokról majd máskor. Látod, hogy kicsorbítottad Bálint Bögrét, jövök én, csak győzd írni a meséket! Most pedig szépen nyisd ki a szemedet.
Lassan, óvatosan, nehogy a napba nézz!
Kinyitottam a szemem, lassan óvatosan. Láttam Kismanón, hogy nagyon elfáradt, bágyad-tan ült Bálint Bögre fülén.
– Ez nagyon érdekes volt, köszönöm a mesét. Tényleg visszajössz elmesélni a többit is?
– Persze. Mikor csaptalak be?
– Soha. Ne haragudj, nem akartalak bántani. Neked meg, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most szépen visszamész a táborba. Úszol egy nagyot, bebújsz egy rózsa alá, és pihensz. Aludj jól.
Kismanó megköszönte a jókívánságot, bólintott egy álmosat, és már fordult is, egyet jobbra a sarkán, egyet balra a bocskor orrán, és már el is tűnt. Én meg mosolyogva néztem a papírt az asztalon. De jó is lesz elmesélni a gyerekeknek, milyen nyári táborok is vannak Télapóéknál!