Némely prózaírónk bizonyára a fél karját odaadta volna azért, hogy alig harmincegynéhány éves korára rátaláljon arra a témára, melyben aztán a legerősebb, legegyenletesebb lehet. Ördögh Szilveszter rátalált; ezt A csikó óta majd mindegyik kötete bizonyítja — ráadásul mindkét karja megma-radt . . . Témája a történelmet, a katakizmákat át- és túlélő ősi, patriarkális családmodell szétzilálódása. Az „elsodort" vagy sodródó falu. A paraszti kö-zösség morális betonbunkere. A hagyományos értékhierarchia válsága. Kiút-talanság, elidegenedés. Formában, kifejezésmódban a móriczi ösvényeken — de barátságos mozdulattal fölkarolva és adoptálva a modern próza minden fontos találmányát: rétegzettséget, idöfelbontást, az asszociációs technika fo-gásait, a szürrealizmus felé hajló víziójeleneteket. Valóságkötöttsége, realiz-musa jobbára díszletté, stilizációvá, hirtelenül odavetett jelzésekké zsugoro-dik — helyenkénti realista remekléseivel mégis utalva a gyökerekre. Ám a módszer már gyakorta a szürreális fantázia, a szubjektivizált idő, az action gratuite, a differenciáltabb, apró jelzésekre is ügyelő lélekábrázolás, „lélek-biográfia".
Nagyra látó művész Ördögh Szilveszter, s, természetesen, a sikerre tör.
Mégsem követi sokak mai csínytevését: nem rejtőzik az irodalmiság ezoteri-kus és némi perverziótól sem teljesen ment' arany/füst/ködébe. Manapság
szinte szégyellnivalóan puritán és közérthető. Ennek ellenére szól nagyon fontos dolgokról. Arról, hogy a kocsonyás létezésbe bele kell fulladni. Arról, hogy a felnevelő falu erkölcsi-etikai rendje nem engedi a szabadulást. Örö-kös tehertételként szabja meg mindennapjainkat, ha jussoltuk normáit, szo-kásrendszerét. Belső falakat épít ki bennünk; szilárdabbakat és kacskarin-gósabbakat ama bizonyos, a nomádok ellenében emelt nagy kínai gátnál.
Ördögh titokban regényciklust közöl — immáron második éve. A ciklus első darabját Lázár békéjének hívják, s 1985-ben adta ki a Magvető Ra-Re sorozata. Hőse Fekete Lázár, a téeszesítés elől ingázó városi proletárrá emig-ráló Apa. Életének egyetlen bűne egy fura action gratuite: egy kafkai, de még inkább camus-i pillanatban leüti az őt molesztáló pökhendi rendőr őr-vezetőt. A gépezet rögtön politikai ügyet csinál a történtekből. A rendszer ellenségévé kiáltja ki a bibliai Lázárok rokonát — ezzel irtva mindenféle kételyt, amely könnyen kikezdhetett volna némely lelkeket a vád megalapo-zottságát és egyértelműségét illetően.
A ciklus második kötete az új regény, a Titkos értelmű rózsa. Főhőse Fekete Lázárné, született Hajnal Etelka, a bűntelenségében, igaz emberségé-ben megingó, öngyilkosságba menekvő Anya. S mindkét mű hátteréemberségé-ben idő-ről időre felbukkan a gyermek, Fekete Illés. A Fiú. ö k hárman a tehetet-lenségben roncsolódó parasztfamília modellérvényű tagjai. S Illés sorsa mellé kérdőjelet tehet magában a figyelmes olvasó — miként Lázár és Etelka ugyancsak sok-sok kérdőjelet rajzol puszta létével a pontokkal zárt monda-tok mögé. Illés (és az Illések) mindenesetre megpróbálnak szabadulni pa-raszti mentalitásuktól: szakmát tanulnak, egyetemistává lesznek — vagy az árokszélig züllenek, nyugatra menekülnek az álarcosbálból. A kérdőjeleket azonban nem viszik magukkal...
Vessünk most egy pillantást a két kötet hátlapjára! A Lázár békéje fo-tójának Ördögh Szilvesztere elsősorban vissza; a múlt, a falu, az elhagyott közösség, család felé tekint. Akár Lázár, aki elbitangolt a nyájtól, megszö-kött a minden szigorra, merevsége ellenére (sőt, talán éppen azzal) menedé-ket adó közös sors elől. Föladta a sejtjeiben élő értékrendet — mert a tör-ténelem forgandósága következtében újabb és újabb feltámadásokra kárhoz-tatott. Nem adta föl teljesen mégsem a paraszti világ elhomályosuló valós értékeit — s a városban kitaszíttatik a gazdag lakomá(k)ról. Élete totális csődjét élheti át minden mozdulattal. Kötelező gesztus hát az elszabadult pillanat. Megbékélés a büntetés.
Vegyük szemügyre most a Titkos értelmű rózsa Ördögh-fényképét! A kockás ing hasonló, az arcot azonban szigorúbbra szárította az idő, kese-rűbbre. Kételkedőbbre. Ördögh tekintete, miként a mű Fekete Lázárnéjáé, önmagába forduló. A befelé figyelés, az önvizsgálat kontaktlencséje árnyé-kolja pillantását mindkettőjüknek.
Fekete Lázárné, az öregedő, elvált, fiától is elhagyott, éjszakánként li-dérces álmokkal, tébolyult víziókkal hadakozó asszony számot vet életével.
Leszáll tudatának lelakatolt barlangjaiba, hogy felfakassza emlékeit, ismét megvizsgálja egykori döntéseit, cselekedeteit. Arra keres választ: helyesen ítélkezett-e életének fordulópontjain? S ettől az önvizsgálattól várja egyúttal gyötrő álmainak magyarázatát, megszűntét is. Ám ahogyan újra nedvet eresz-tenek a szikkadt gézpáncéltól rendre megfosztódó lelki fekélyek, az asszony megdöbben: szeplőtelennek, igaz tekintetűnek hitte magát egész életében — a tisztasága álca volt csupán, makulátlansága önző hiúság, bűn. Féltékenyen óvta, vigyázta Fekete Lázárnét — s most ridegség, magány, gyávaság
dide-109
reg a glória alatt. Nem volt képes a szeretet krisztusi parancsát megvalósí-tani. Háromszor is megtagadta, miként Jézust Péter apostol. Háromszor vert vasszöget a keresztfába, miként a durva fickók, a római katonák. Pogány és hitehagyott volt, a Sátán menyasszonya egész életében.
Elsőül egy szökött és búj káló német katonával szemben mutatkozott em-bertelennek, még a háború idején, a biztos halálba kergetvén őt. „Talán oda kellett volna adni magamat, talán el kellett volna rejtenem... (...) Nem lett volna szabad ököllel ütnöm. Jobban félt, mint én. ö tudta, hogy meghal, én csak féltem a gyalázattól."
Másodízben férjét, Lázárt tagadta ki szeretetéből. Előbb értetlenségével, a gyűlölködésig fajuló szóváltásokkal hűti a fagypontig kapcsolatukat, majd szenvtelenségével, közömbösségével az otthon illúzióját is megvonja a falu és a város közt őrlődő férfitól, mígnem a válással végleg eltaszítja. „Pedig Lázár a halálba indult, és én nem tartottam vissza!" — döbben rá később, zavaros álmait hüvelyezve. S valóban a „halálba" indult Fekete Lázár pa-rasztgazda, amikor jegyet vett a város felé zakatoló vicinálisra. A sínpár messzeségbe vesző végpontján várta már az elkeseredett ütés, melynek len-dületébe egy egész emberélet tehetetlensége, szeretetlensége és hiábavalósága szorult.
Harmadszor az asszony Illés ellenében bizonyul engesztelhetetlennek.
Nem tudja, nem akarja megérteni fia szabadosabb életvitelét — s a saját örömtelenné, hazuggá roppant házasságának festett törvényeit állítja mérce-ként. A hűtlen hűség erkölcsi magasáról ítélkezik — rettegve! Hiszen legbe-lül maga is hallja a hamis hangokat, bujkál benne a szabadabb, könnyebb, csillogóbb lét vágya. Vissza-visszatérő álma, amint káprázatos, tükrös terem-ben keringőzik az agronómussal. Él terem-benne a szépség, rendezettség vágya:
öngyilkosságának délutánján már-már morbid gondossággal, pedantériával rendez el még utoljára mindent ház körül, maga körül. Ám tiltakozása Illés életformája, „gátlástalansága" ellen annál artikulálatlanabb. Hajszálnyi re-pedést sem engedhet meg hitén, meggyőződésén — mert az egész konstruk-ció összeomlana. Pedig a mű elején már, igaz alig hallhatóan suta reccsenés-sel, itt-ott meghasad a kárpit, s a lélek vacogó mezítlensége megvillan a ré-sek mögül — ürügyre vár a teljes feltárulkozáshoz. Ezt az alkalmat, alkal-makat a legjobb kafkai pillanatokra emlékeztető álmok, víziók teremtik meg, melyekben egymásba mosódik Jézus, a német katona, Lázár, Illés és a Sátán alakja, arcvonása. Ekkor érti meg Fekete Lázárné: „A tisztaságodra, a hű-ségedre, a hitedre vigyáztál egész életedben, és boldogtalanságba kergettél másokat. Emiatt vagy magad is boldogtalan, és most már az leszel mind-örökké. Ámen." Törvényszerűnek tűnik a megváltódás gesztusa, az öngyil-kosság. Húsvét előestéjén a soha meg nem született kiscsikó kötőfékjére akasztja föl magát. „Valamelyik vásárban vette Lázár. ,Jó lesz majd a kis-csikónak!' — nevetve mutatta, hogy milyen erős. (...) De a csikóból nem lett semmi, nem fogant meg a Csillag, aztán járkálni kezdtek az agitátorok, és Lázár megegyezett Sós Vincével, hogy elmennek a városba dolgozni."
A csikó, megint, Ördögh kedvenc jelképeinek egyike! Korán, legelső kö-tetének címadó írásában felbukkan — csakhogy ott még létével, testi való-jával jelentve remény és kényszerűség karamboljának katasztrófáját. Itt pe-dig már meg sem fogan a Csillag, a csikó csak hiányával, negatív jelenlété-vel „él", a regényben, mint a soha meg nem valósuló vágyak, álmok szim-bóluma. így érthető, hogy ez az örömtelen élet csak ezt az örömtelenséget követelő, percnyi ellazulást sem engedő, szigorával valósággal tüntető,
hival-kodó köz- és magánmorált valósíthatja meg. Csakhogy Hajnal Etelka mind egzisztenciálisan, mind morálisan vereséget szenvedett. Háromszor állt dön-téskényszer előtt, s választásai mindháromszor földre teperték. A tisztaság-nak csupán látszatát dédelgetheti most gügyögve, mert „Olyankor csak or-dítani és ütni tud az ember. Nem lehet szeretni a bűnöst. Nem szabad".
Gondosan tervezett munkával Ördögh tulajdonképp két eseménymenetet vegyít össze művében. Az egyik Feketéné utolsó másfél napja; ez a konk-rét, kronologikus. A másik: az álmokból, emlékekből, víziókból szőtt, a mes-terien megírt asszociációs hálózatból felfejthető előélet; mindazon történések sora, melyek a regény jelenidejéig az asszony sorsára döntően hatnak. A prousti „eltűnt idő", melyet sokszorosan determinál a családi és történelmi-társadalmi háttér.
Más szempontú vizsgálat alapján: a regény cselekménye, tere, ideje és világképe egyszerre valóságos és mítoszi, általánosító. Zsúfolt biblikus-ke-resztény jelkép- és utalásrendszere híven követi a Jézus szenvedéstörténeté-ben foglaltakat — így tágítva egyetemesen emberivé drámát és vezeklést.
Törvényszerűnek mondtuk az imént Fekete Lázárné öngyilkosságát. Még-sem az, mert csupán egy a lehetséges válaszok közül — a legkétségbeeset-tebb. Az öngyilkosságot tiltja keresztény etika, egyház egyaránt. Nincs tehát megváltás, megváltódás, csak halál, csak menekülés, csak feloldódás a sem-miben. Bűn, ha úgy tetszik, utolsó mozdulatként is. A kiúttalanság, a feltétel nélküli kapituláció regénye is ezért a Titkos értelmű rózsa.
Különbözőképpen válaszolnak a kihívásokra a mű mellékalakjai. Kertész atya például, az asszony lelkipásztora, akiben beszélgetéseik során megbillen a feltétlen hit, felülkerekedik a kétkedés: lehetséges-e emberséges etika sze-rint élni embertelen körülmények között? S a történet elején mindjárt arról értesülünk: kiugrik, mert elfogyott a hite. Hitetlenné lesz, s a kiugrás az ő
„öngyilkossága". Más lehetőség Ábrahám Ilus, aki, ösztönösen bár, valamit mégis megvalósít: nem löki el magától korhelykedő, majd gutaütött embe-rét. Nem több ez a részvét moccanásánál, mégis értékesebb a gyáva megfu-tamodásnál, lelki kevélységnél. A vallási őrület ablaktalan cellájába húzódó Pöre néni pedig a riasztó példát mutatja föl: „hagyta elpusztulni az urát, a fiából meg falubolondját csinált az ájtatoskodással". Kár, hogy amilyen
iz-galmas, lélektanilag is megfelelőképpen hitelesített Feketéné alakja, olyan elnagyoltak ezek a sokkal többet rejtő figurák. Ugyancsak sajnálható, amiért mintázásukkor Ördögh realizmusa a naturalizmusig, helyenként a közönsé-gességig siklik — nem szolgálva ezzel az ábrázolás sikerét.
Lezáratlan regény a Titkos értelmű rózsa. Noha a hős halála pontot tesz a történet végére, mégsem varródnak el a szálak, melyek múltba és jövőbe egyaránt futnak.
Gore Vidal írja valahol: „Az emberi létről az utolsó szót, minden igye-kezetünk ellenére, végül is nem Krisztus, nem Marx, nem Freud mondja ki".
Ördögh regénye igazolja ezt az axiómát. S Gore Vidal igazolja Ördögh Szil-vesztert. (Magvető.)
JOBBÁGY TIHAMÉR
111
Berecz János, az MSZMP KB titkára 1987. február 20-án, szegedi tartóz-kodása során találkozott szerkesztőségünk vezetőivel: Tóth Bélával, a szer-kesztőbizottság elnökével, Kaposi Márton főszerkesztővel és Lengyel András főszerkesztő-helyettessel. A megbeszélésen szó volt a Tiszatáj helyzetéről, ter-veiről, a szerkesztőség törekvéseiről. A találkozón részt vett Koncz János, a megyei pártbizottság titkára, Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyet-tese és Székely Sándor, a Szeged városi pártbizottság első titkára.
•
A költészet napja alkalmából április 13-án az Irodalmi Kávéházban Az Éden vermei címmel Dobai Péter költői estjét rendezték meg. Dobai Péter másnap fölkereste szerkesztőségünket.
Buday György: Lawrence of Arabia
Buday György: Radnóti Miklós
'S.
Ára: 16,— Ft