biztosítva legyen a mandátuma. A miskolci programbeszédjében a Sajó hajózhatvá tételéről beszélt, úgynevezett repülő gátakkal tervezte azt, persze csak teherszállításra és Bánréve lett volna a végállomása a kis teherhajónak.45
Miután mindkét helyen megválasztották, a besztercebányai mandátumot tartotta meg.
Ekkor a miskolci választók csalódását az ottani lapban egy humoros verssel írták meg, melynek ez volt a refrénje: „Nincs miniszter, nincsen hajó, pocsolya marad a Sajó.‖ Mire ő kijelentette, hogy „de igenis lesz a Sajón hajójárat.‖ Lett volna is, de jött a világháború és utána pedig a nagy katasztrófa, mely agyongyötört hazánkon végigsodort és ekkor Ő is menekülni volt kénytelen, s hónapokig tartó távollét után, testben, lélekben teljesen megrendülve, összetörve jött haza. A köztünk töltött néhány hét már csak lassú haldoklása volt fizikumának, a javulás minden reménye nélkül…
Kastélya verendájáról látta a trianoni határt, s mindannyiszor szomorúan felsóhajtott ezekkel a szavakkal: „Nem lehet azt majd túlélni, hogy az ország Bánrévénél kezdődjön és végződjön!‖46
De sajnos még le sem zajlott a háború, midőn áldásos életének 53-ik évében, 1919.
október 14-én bekövetkezett korai halála…
A putnoki közönség hálás kegyelete szép művészi kivitelű szobrot állítatott az emlékére a piac főterén, melyet annakidején a hősi emlékművel egyidejűleg leplezték le országos ünnepség keretében.
Kegyelmes urunknak utolsó kívánsága volt a temető rendezése, körülkerítése, sőt a tervet már el is késszítette, de sajnos ennek keresztülvitele anyagiak hiányában még késik, pedig Ő már harmadik évtizede ott pihen álmodva nemzetének egy szebb-jobb jövőjéről…
Végül pedig befejezésként egyik kedvenc mondását idézve: „Aki a búcsúzást kitalálta, az a szeretetet nem ismerte soha.‖…‖47
További szemelvények a különféle korokból:
„ Putnok, sajómenti magyar nagyközség, 595 házzal és 3471 lakossal, kik közül 1551 róm. katholikus, 1166 ev. református és 656 zsidó. E községet a pápai tizedszedők Puthnuk néven jegyezték föl. Már a honfoglalás korában lakott telep volt. Legrégibb ismert birtokosai az Orlay és a Putnoky családok voltak. IV. László 1283-ban a Rátót nembelieket Putnok birtokában megerősíti. Ezek közül Miklós a Putnoky család megalapítója. Ez időben a községhez tartozott Igalom, Dienesfalva, Pokalyfalva, Pogony és Málé. Ezek közül Pogony és Málé mint puszták ma is megvannak, azonban Pokalyfalva és Igalom teljesen eltűntek s csak mint dűlőnevek élnek. 1423-ban vámhely volt és itt volt a sókamara is. 1427-ben a Putnokyaknak 53 jobbágyportájuk volt itt, a mi azt bizonyítja, hogy már ez időben egyike volt a vármegye legnagyobb községeinek. Vára e korban nevezetes erősség volt. 1567-ben a törökök foglalták el, de azoktól ismét visszavették. Az 1578. évi 27. t.-cz. véghelynek minősíti.
1607-ben Bocskay hajdúi beveszik a várat. Ugyanabban az évben a törökök ismét felprédálják
30 és a hozzátartozó 82 uradalom tulajdonosa. 1613-ban is Orlay István a várkapitány, utána
meg Orlay András. Ebben az időben a vár lőportornya felrobbant és a várat erősen megrongálta, de Orlay András 1653-ban ismét helyreállíttatta. András utóda II. Miklós volt, kinek nővérét, Orlay Anna Borbálát Serényi András vette nőül és így jutott a vár és uradalom a Serényi grófok birtokába. 1644-ben Rákóczy György beveszi a várat, de a császári seregek még ebben az évben visszafoglalják. Orlay Miklós a putnoki vár ura részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, minek következtében birtokaitól megfosztották és a vár 1670-ben Sporknak hódolt meg. 1672-ben a kuruczok ismét elfoglalják a várat, de a császáriak visszahódítják. Ugyanez ismétlődik 1678-ban, a mikor Teleky Mihály foglalta el, de csak rövid ideig tarthatta meg. 1680-tól 84-ig a vár Thököly híveinek a kezében van és Thököly maga is itt táborozott 1683-ban. 1685-ben ismét ostromolják, és majdnem teljesen lerombolják; de újra megerősítik és 1705-ben már II.-ik Rákóczy Ferencz birtokában van. 1706-ban maga Rákóczy is Putnokon volt. A fiscus által lefoglalt uradalmat gr. Serényi Andrásnak és Orlay Andrásnak sikerült ismét visszaszerezniök. Időközben a Putnokyak birtokát a Széchiek vették meg. A XVII. századból való oklevelek a községet kétféleképen említik. A pataktól elválasztott nyugati rész volt Putnokváralja, a keleti rész pedig Putnokfalva. A XVII. században Putnokon megyegyűléseket is tartottak. Első hetivásárjogát a város 1693-ban kapta, azután ismét 1702-ben s 1822-1702-ben, mígnem országos vásártartásra 1834-1702-ben tett szert. 1849. febr. közepén Dembinszky tábornok kb. 10,000 főnyi serege vonult át a városon. Utána jött Schlick, a ki itt ütötte fel táborát. 1848. július végén Görgey csapatai vonultak át a községen, három nappal később pedig az oroszok jöttek ide és egy hétig táboroztak itt, mely idő alatt folyton pusztítottak és raboltak. Augusztus közepén Grabbe csapatai voltak itt két napig. 1820-ban a várnak még néhány épülete fennállott, de 1834-ben gr. Serényi Alajos a vár romjaiból kastélyt építtetett. Ezt a kastélyt 1860-ban gr. Serényi László átalakíttatta. Ma gr. Serényi Béla a birtokosa. Putnok a múlt században híres bortermelő hely volt. Dienesfalva nevű szőlőterületén 500 hold termő szőlője volt, míg a fillokszera el nem pusztította. A múlt század elején sörház és nagyobbszerű pálinkaégető volt a községben. Ez időben a következő nemes családok laktak itt: Hubay, Dapsy, Pásztor, Putnoky, Baán, Sturman, Várnay, Szüllő, Bodó, Óváry, Vattay, Veresmarty, Pongó, Király, Kovács, Bodnár, Gecse, Hevessy, Tornallyay, Horváth. 1830-ban alakult a kaszinó, 1861-ben a méhész-társulat s a kisdedóvó, mely javarészben gr. Serényi Lászlónak köszönheti létrejöttét. 1870-ben alakult a műmalomtársulat, 1863-ban a műkedvelő-társaság, 1871-ben a népbank, 1874-ben az önkéntes tűzoltó-egylet. Itt született Tóth Ede, a jeles színműíró, kinek igénytelen szülőházát 1880-ban jelölték meg emléktáblával. Putnokon született állítólag a híres Tomory Pál érsek is, a ki Mohácsnál esett el. Putnok város ősi, árpádkori templomát 1830 után bontották le és akkor építették helyébe a mostanit. A régi református templom 1692 körül leégett. Helyébe 1698-ban fatemplomot építettek, mely 1798-ig állott fenn. A mostani templom 1820 körül épült. A községben van posta, távíró és vasúti állomás.‖48
„ Putnok.
A Rathold nemzetség birtoka. 1283-ban, a nemzetség tagjai között történt osztály alkalmával Putnokot Leusták fiai, Roland és Dezső továbbá István fiai, Domonkos és László,
Emlékforgácsok a putnoki nagymalom történetéből
31 valamint Olivér fiai, Reynold és Miklós nyerik. A XVI. század elején Putnok a fenti Miklósnak,
a Putnoki család ősének tulajdona lesz, kinek fiai László, Reynold és János 1329-ben, illetőleg 1338-ban osztozkodnak rajta. Putnok a XIV. század közepén már 470 vámszedőhely is volt. Putnoki János 1366-ban a váczi káptalan kálnói jobbágyait, Sajónémetiből hazafelé tértökben, mert a vámfizetés elől menekülni akartak, letartóztatta s 25 frtra becsült 5 darab ökröt, valamint 9 frt értékű gabonát vett el tőlük. (Balogh Béla: Putnok 13. l.) 1388-ban Zsigmond király Putnoki Jánosnak és unokatestvéreinek összes magyarországi birtokaikra kiterjedő pallosjogot engedélyezett. Ekkor már Putnokon a család udvarháza némi erődítvényekkel volt körülvéve, melyeknek természetes védelmét a helység alatt a Sajóba ömlő patakok alkották. 1412-ben már közelebbi adataink vannak a putnoki várról. Ebben az évben Perényi Imre rajtaütvén Putnokon, ennek várnagyát és a védekező jobbágyokat elfogta.
Putnoki Radnolt panaszt emelt ugyan, de a következő évben Garai nádor előtt kiegyeztek.
(Balogh Béla u. ott. 25. 1.) Putnoki Radnolt, hasonló eseteket elkerülendő, nagyobbmérvű erődöt emelt, mely az egész középkoron át a család birtokában maradt s melynek a velük rokon kazai Kakas családdal 1428–1475-ig tartott viszálykodás közepett nagy hasznát vették.
Tartozékok: (1329–38) Igalom, Dénesfalva, Pokalyfalva, Pogony és Málé…
Putnok a török világban, miután 1596-tól kezdve véghely volt, kiváló nevezetességre emelkedik. A török világ végével Putnokon kifejlett községi igazgatást találunk, melyet a lakosság szervezett és tartott fenn. Karvai Orlay Borbálának, mint Putnok örökös urának 1691-ben és 1713-ban kiadott levelei szerint, a községtanács a helység igazgatását teljesen önállóan intézte; Orlay Borbála csak földesúri jogait tartotta fenn. A város igazgatása inkább katonai jellegű volt. Élén a várostól választott főhadnagy (bíró) állott, a ki a közgyűléstől nyert megbízatás alapján magánügyekben személyesen, közügyekben pedig választott tanácsosaival intézkedett. Eljárásáért a közgyűlésnek tartozott felelősséggel. Alatta al- vagy városbírák állottak. A városi tanács önálló hatásköréből csupán a pallosjog hiányzott.
(Balogh: i. m.) A XIX. század elején, Putnokon már a községi rendőrségnek is nyomaira akadunk. 1813-ban rendszeresíttetett a közbiztonsági felügyelői állás, melyet a város fizetett.
Putnok legrégibb pecsétje 1631-ből maradt fenn. Körirata: Sigillum Confinii Putnok.
Czímere: jobbra és balra hajló két pálmaág közé fogott keresztmarkolatú pallost tartó pánczélos kar, a palloson átütött török fővel…
Az első egyházak közé, melyek a Kálvin-féle reformáczióhoz csatlakoztak, tartozott Putnok.
Földesura: Putnoki György valószínűleg szintén az új tanokhoz csatlakozott, mert Nádasdy Tamást és Balassa Zsigmondot, a hitújítás országos híveit, tette kiskorú fiának gondnokává (Balogh: Putnok 135. l.), habár a gondnokságot 1552-ben a még fennálló putnoki kath.
egyház plébánosa hatalmába igyekezett keríteni. A putnoki reform. egyház 1598-ban már fennállott; papja ekkor Turi György volt. Az 1619. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvből azonban már bővebb adatokat nyerünk a putnoki egyházról, melyhez Málé, Pogony, Dienesfalva, Dubicsány, Héth, Pokaj és Pusztafalu helységek tartoztak. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv a lelkész és rektor illetményéről is részletesen megemlékezik s arra enged következtetni, hogy a vidék általánosan a Kálvin-féle reformáczióhoz csatlakozott s csak a várbeli templom nem került a protestánsok kezébe. Putnok után a vármegye déli részében majd mindenütt szervezkedtek a reformátusok. Így Felső-Vályon 1550 után, Serkén 1590 előtt, Rimaszécsen, Jánosiban 1596 táján, Tornallyán, Szuhafőn, Giczén 1595-ben, Alsó-Szuhán,
32