GAZDASÁGI ÉS ELLÁTÁSI FŐOSZTÁLY (5 fő)
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
1. Szabályzat célja, hatálya, felülvizsgálat
1.1. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, valamint a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Küt.) 103. § 15. pontja alapján a Közbeszerzési Hatóságnál (a továbbiakban: Hatóság) foglalkoztatottak munkavégzéssel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit jelen szabályzat állapítja meg.
1.2. A Közszolgálati Szabályzat (a továbbiakban: KSz) hatálya kiterjed a Hatóságnál a Küt. alapján közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban:
Mt.) alapján munkaviszonyban álló munkavállalókra (a továbbiakban együtt: foglalkoztatottak). A KSz rendelkezéseit a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.), a Küt., valamint a foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó egyéb jogszabályok előírásaival, illetve a Hatóság egyéb belső szabályzataival összhangban kell alkalmazni.
1.3. A KSz
a) elkészítéséért és rendszeres felülvizsgálatáért a humánpolitikai vezető, b) jóváhagyásáért az elnök,
c) rendelkezéseinek alkalmazásáért meghatározott feladatkörben a Hatóság valamennyi foglalkoztatottja, d) alkalmazásának ellenőrzéséért a belső ellenőrök
felelősek.
1.4. A KSz alkalmazása során használt alapfogalmak a Küt. 103. §-ában meghatározottak.
2. Munkáltatói jogkör gyakorlása
2.1. A munkáltatói jogok gyakorlására vonatkozó – a KSz szempontjából is irányadó – fő szabályokat a Közbeszerzési Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban: SZMSZ) tartalmazza.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2020. évi 23. szám 2351 2.2. Munkáltatói jogok gyakorlása a Hatóság elnöke, a Döntőbizottság elnöke, elnökhelyettese és a közbeszerzési
biztosok felett
a) A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács (a továbbiakban: Tanács) hatáskörébe tartozik a Hatóság elnöke feletti munkáltatói jogok gyakorlása.
b) A Döntőbizottság elnöke, elnökhelyettese és a közbeszerzési biztosok felett a kinevezés és a felmentés, valamint az összeférhetetlenség vizsgálatának jogát a Tanács, egyéb munkáltatói jogköröket a Hatóság elnöke gyakorolja.
2.3. Munkáltatói jogok gyakorlása a Hatóság foglalkoztatottjai felett
a) A KSz hatálya alá tartozó foglalkoztatottak felett a Hatóság elnöke gyakorolja a munkáltatói jogokat.
b) A Hatóság elnöke a munkáltatói jogkör gyakorlását vezetői álláshelyet betöltő köztisztviselőre – a Küt. 22. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott kivétellel – írásban átruházhatja, az átruházott munkáltatói jogkör nem ruházható tovább.
3. Adatkezelés, felülvizsgálat
3.1. A Küt.-ben meghatározott közszolgálati alapnyilvántartás adatkörére kiterjedően és figyelemmel kezelt személyes adatokat a Hatóság Adatvédelmi Szabályzatában foglaltak szerint, a Küt. adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kell kezelni.
3.2. A KSz-t jogszabályváltozást követően azonnal, egyébként évente kell felülvizsgálni.
II. FEJEZET
KÖZSZOLGÁLATI JOGVISZONY, MUNKAVISZONY LÉTESÍTÉSE, MEGSZÜNTETÉSE
A Küt. 27. § (1) bekezdése alapján jogszabály vagy a közigazgatási szerv döntése alapján a feladatkör betöltése meghívásos vagy pályázati eljárás útján történhet.
1. Jogviszony létesítésének általános szabályai
1.1. A Hatóságnál álláshely betöltésére meghívásos, illetve pályázati eljárás útján egyaránt sor kerülhet.
1.2. A foglalkoztatottak kiválasztásával, felvételével és alkalmazásával összefüggő feladatellátást a humánpolitikai vezető koordinálja és végzi.
1.3. A szervezeti egységek vezetői, az irányításuk alatt álló szervezeti egységek vonatkozásában bekövetkező létszámváltozásról, valamint a megüresedett álláshely betöltésnek szükségességéről, annak módjáról (pályázat eljárás vagy meghívás útján) a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül – figyelemmel a II. Fejezet 2. pontjában foglaltakra – kötelesek a munkáltatói jogkör gyakorlóját írásban tájékoztatni. A megnövekedett munkaterhek miatt bekövetkező létszámhiány esetén, a létszámbővítés kezdeményezésekor e pont szerint kell eljárni.
1.4. A Hatóságnál új foglalkoztatott felvételére abban az esetben kerülhet sor, ha a pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak, melyet a gazdasági vezető minden esetben a II. Fejezet 3.11. pontjában meghatározott Lezáró jegyzőkönyv vagy a felvételi kezdeményező dokumentum (1. nyomtatvány) aláírásával igazol.
1.5. Azon szervezeti egységek vonatkozásában, melyek az SZMSZ alapján a főtitkár közvetlen irányítása alatt állnak, új foglalkoztatott felvételére kizárólag a főtitkár jóváhagyásával kerülhet sor.
1.6. A munkába lépés időpontját lehetőség szerint úgy kell meghatározni, hogy a kiválasztott ezen időpontig minden szükséges igazolást át tudjon adni, a nyilatkozatokat meg tudja tenni, és a humánpolitikai vezető részére a munkakezdés napjáig legkevesebb 10 munkanap álljon rendelkezésre a közszolgálati munkaszerződés, illetve munkaszerződés (a továbbiakban: munkaszerződés) előkészítésére.
1.7. A jogviszony létesítéséhez, a köztisztviselő szolgálati elismeréséhez szükséges adatokat és tényeket a kiválasztottnak a belépést megelőzően kell igazolnia. A leadni, illetve bemutatni szükséges igazolások, okiratok, okmányok részletes jegyzékét a 2. nyomtatvány tartalmazza. A kiválasztott legkésőbb a munkába állás napján köteles átadni a korábbi foglalkoztatási jogviszonyának megszűnésekor részére kiállított igazolásokat.
1.8. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) 74. § i) pontja határozza meg a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyeket. Az Nbtv. 71. § (1) bekezdésének értelmében nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszony csak olyan személlyel létesíthető, tartható fenn, akivel szemben a nemzetbiztonsági ellenőrzés nemzetbiztonsági kockázatot nem állapított meg. A jogviszony létesítése vagy új feladatkörre/munkakörre történő megállapodás előtt az érintettel közölni kell, ha a betölteni kívánt
2352 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2020. évi 23. szám
feladatkör nemzetbiztonsági ellenőrzés alá tartozik. Ezt követően át kell adni részére a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez szükséges kérdőívet. A jogszabálynak és a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső jogviszonyokról szóló belső utasításnak megfelelő feladatokat a humánpolitikai vezető mint biztonsági megbízott koordinálja.
1.9. Közszolgálati jogviszony létesítése vagy új feladatkörre történő megbízás előtt az érintettel írásban közölni kell, ha a betölteni kívánt álláshelyen ellátandó feladatkör az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről rendelkező jogszabály alapján vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá tartozik. Ebben az esetben a megbízás feltétele a vagyonnyilatkozat kitöltése, valamint annak a humánpolitikai vezető részére történő átadása.
A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges intézkedések megtételéről a vagyonnyilatkozat átadására, nyilvántartására vonatkozó szabályokról részletesen a II. Fejezet 8. pontja rendelkezik.
1.10. A munkaszerződés megkötéséről döntést hozni, érdemi nyilatkozatot tenni addig nem lehet, amíg a munkáltatói jogkör gyakorlója a humánpolitikai vezetővel együttesen a jogviszonylétesítés jogszabályban előírt feltételeinek fennállását, illetve a gazdasági vezető a pénzügyi feltételek rendelkezésre állását nem állapította meg. Megfelelés esetén a felvételi kezdeményező dokumentum (1. nyomtatvány) vagy a II. Fejezet 3.11. pontjában meghatározott Jegyzőkönyv aláírásával történik a felvétel engedélyezése.
1.11. A közszolgálati jogviszony létesítése előtt a köztisztviselővel közölni kell, hogy a munkaszerződés megkötésére csak akkor kerülhet sor, ha az összeférhetetlenségről nyilatkozik, ezért részére át kell adni az erről szóló nyilatkozati lapot.
A köztisztviselő összeférhetetlenségi vizsgálatánál a Küt.-ben és a II. Fejezet 7. pontjában meghatározottak szerint kell eljárni.
1.12. A fizikai munkakör ellátására kizárólag munkaviszony létesíthető. Munkavállalók munkaviszonyára az Mt.
rendelkezéseit a Küt.-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
1.13. Főosztályvezetői álláshely betöltésére közszolgálati munkaszerződés csak az SZMSZ-ben szereplő szervezeti egység vezetése tekintetében köthető.
2. Felvételi eljárási rend 2.1. Felvételi eljárást megelőző szakasz
a) Az érintett szervezeti egység vezetője a humánpolitikai vezetővel, valamint a gazdasági vezetővel előzetes létszám- és költségigény felmérést végez.
b) A humánpolitikai vezető a jelöltek anyagait összegyűjti (a felvétellel kapcsolatos döntéshez szükséges dokumentumok: önéletrajz, motivációs levél stb.), ha szükséges, végzettség alapján előszűrést végez, bért számol.
c) Az érintett szervezeti egység vezetője felveszi a kapcsolatot a jelöltekkel, interjúztatás céljából.
d) Amennyiben az érintett szervezeti egység vezetője pályázati eljárás lefolytatását tartja szükségesnek, a humánpolitikai vezető a jóváhagyott felvételi kezdeményező (1. nyomtatvány) alapján a II. Fejezet 3. pontjában foglalt szabályoknak megfelelően megkezdi a pályázati eljárás lefolytatását.
2.2. Döntés-előkészítési és döntési szakasz
a) A jelöltekkel történő interjú, meghallgatás az érintett szervezeti egység, valamint a humánpolitikai vezető részvételével történik.
b) Az érintett szervezeti egység vezetője a felvételi kezdeményező nyomtatvány (1. nyomtatvány) kitöltésével és a jelölt csatolt önéletrajzával javaslatot tesz a kiválasztott személy alkalmazására.
c) A munkáltatói jogkör gyakorlója a felvételi kezdeményező nyomtatvány aláírásával dönt a kiválasztott személyre vonatkozóan.
d) A humánpolitikai vezető a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntését követően értesíti a jelöltet.
e) A humánpolitikai vezető elindítja a jelöltet megillető jogosultságok megállapításához szükséges elektronikus
„Beköröző lapot” a Hatóság INSIDE rendszerében.
2.3. Felvételi eljárás végrehajtása során a humánpolitikai feladatkört ellátó foglalkoztatottak feladata:
a) A felvételhez szükséges dokumentumok bekérése a kiválasztottól (2–11. nyomtatványok). A kiválasztott részéről kitöltendő, leadandó igazolások és nyilatkozatok jegyzékét a 2. nyomtatvány tartalmazza.
Az álláshely betöltésének feltétele a közszolgálati személyügyi nyilvántartásra és statisztikai adatgyűjtésre, a közszolgálati alkalmazottak és a munkavállalók személyi irataira vonatkozó szabályokról, valamint a kormányzati igazgatási szervek álláshelyeinek nyilvántartásáról szóló 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott adattartalom szerinti önéletrajz elkészítése és leadása (3. nyomtatvány).
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2020. évi 23. szám 2353 b) Közszolgálati munkaszerződés és mellékletei (tájékoztató, esküokmány, titoktartási nyilatkozat, adatvédelmi
nyilatkozat), illetve munkaszerződés előkészítése, majd azok aláírattatása a munkáltatóval és a foglalkoztatottal.
3. A pályázati eljárással kapcsolatos külön szabályok
3.1. Amennyiben az érintett szervezeti egység vezetője pályázati eljárás lefolytatását tartja szükségesnek, akkor a jóváhagyott felvételi kezdeményezővel (1. nyomtatvány) a pályázati eljárás előkészítése és a pályázat közzététele céljából megkeresi a humánpolitikai vezetőt. A pályázati eljárással kapcsolatos feladatellátást a humánpolitikai vezető koordinálja.
3.2. Pályázati eljárás esetén munkaszerződést kötni csak olyan személlyel lehet, aki a pályázati eljárásban részt vett, és a pályázati feltételeknek megfelelt. A pályázati eljárás során a Küt. vonatkozó rendelkezései szerint kell eljárni.
3.3. Azon szervezeti egységek vonatkozásában, melyek az SZMSZ alapján a főtitkár közvetlen irányítása alatt állnak, új foglalkoztatott felvételére irányuló pályázati eljárás megindítására a főtitkár jóváhagyásával kerülhet sor.
3.4. A felvételi kezdeményező mellékletét képező pályázati kiírás (12. nyomtatvány) szövegét a humánpolitikai vezető az érintett szervezeti egység vezetőjének közreműködésével készíti elő.
3.5. A beérkező pályázatok benyújtásának, elbírálásának módját és határidejét a pályázati kiírásnak minden esetben tartalmaznia kell.
3.6. A pályázati felhívásra beérkező pályázatok érvényességi vizsgálatát a munkáltatói jogkör gyakorlója által kijelölt legalább 3 tagú Előkészítő Bizottság végzi.
3.7. A pályázati kiírásban foglalt érvényességi feltételeknek (formai és tartalmi) meg nem felelt pályázatok haladéktalan megsemmisítéséről, továbbá az érvénytelen pályázatot benyújtók értesítéséről a humánpolitikai vezető gondoskodik.
3.8. A kiírt pályázati feltételeknek megfelelő, érvényes pályázatot benyújtók meghallgatását a kiírásban foglaltaknak megfelelően biztosítani szükséges.
3.9. Az érvényes pályázatot benyújtók meghallgatását a legalább háromtagú Értékelő Bizottság végzi, a humánpolitikai vezető, az érintett szervezeti egység vezetője, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlója által esetenként írásban kijelölt köztisztviselő(k) részvételével.
3.10. A pályázati eljárás minden esetben az Értékelő Bizottság által jóváhagyott „pályázati eljárást lezáró jegyzőkönyvvel”
(a továbbiakban: Lezáró jegyzőkönyv) zárul.
3.11. A Lezáró jegyzőkönyvnek minden esetben tartalmaznia kell a) a szóbeli meghallgatás időpontját, helyszínét, b) Előkészítő Bizottság és Értékelő Bizottság összetételét,
c) az érvénytelen pályázatok, valamint a meghallgatásra meghívottak és távolmaradók számát,
d) a Bizottság javaslatát a nyertes pályázó(k) személyére, rangsorára és bérére, esetlegesen a pályázati eljárás eredménytelenségére,
e) Értékelő Bizottság tagjaként eljáró, pályázati eljárást kezdeményező szervezeti egység vezetőjének aláírását, f) a gazdasági vezető pénzügyi jóváhagyását,
g) az Értékelő Bizottság javaslatára vonatkozóan a munkáltatói jogkör gyakorlójának jóváhagyását.
3.12. A Lezáró jegyzőkönyvhöz csatolni szükséges a nyertes pályázó(k) pályázati anyagait. A pályázati eljárás eredményéről a humánpolitikai vezető minden esetben írásban tájékoztatja a pályázókat. A sikertelen pályázatot benyújtók pályázati anyagát – adatkezelési hozzájárulásuk esetén – a humánpolitikai vezető nyilvántartásba veszi, ellenkező esetben a pályázati anyagot meg kell semmisíteni.
3.13. A Lezáró jegyzőkönyv jóváhagyását követően a humánpolitikai vezető haladéktalanul intézkedik a pályázók írásos kiértesítéséről és a felvételi eljárás végrehajtási szakaszának lefolytatásáról.
4. Közbeszerzési biztosok esetében alkalmazandó külön szabályok
4.1. A közbeszerzési biztosokra a II. Fejezet 2. pontját az e pontban foglalt eltérésekkel, megfelelően kell alkalmazni.
4.2. A Döntőbizottság elnöke javaslatot tesz a kiválasztott személy közbeszerzési biztosként történő alkalmazására.
4.3. A Döntőbizottság elnöke elkészíti, majd a Közbeszerzések Tanácsa Humánpolitikai Munkabizottságának javaslatával együtt a Tanács elé terjeszti a közbeszerzési biztos megbízatásához szükséges előterjesztést. A közbeszerzési biztosok kiválasztásának eljárásrendjéről külön elnöki utasítás rendelkezik.
2354 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2020. évi 23. szám
4.4. A Tanács döntéséről készített határozat-kivonat humánpolitikai vezető részére történő leadását követően, a humánpolitikai vezető haladéktalanul intézkedik a jelölt kiértesítéséről és a felvételi eljárás végrehajtási szakaszának lefolytatásáról.
5. Feladatkör meghatározása, munkakör és munkaköri leírás
5.1. Adott álláshelyen ellátandó feladatköröket és hozzájuk kapcsolódó szakmai követelményeket az elnök külön képesítési szabályzatban állapítja meg.
5.2. A feladatkör adott álláshelyen ellátandó feladatok összessége, amelyeket a köztisztviselő jogviszonya alapján köteles ellátni. A feladatkört a közszolgálati munkaszerződésben kell meghatározni, azzal, hogy ez történhet a képesítési szabályzat vonatkozó pontjára történő hivatkozással is.
5.3. A munkakör azoknak a feladatoknak az összefoglaló megnevezése, amelyeket a munkavállaló jogviszonya alapján köteles ellátni.
5.4. A munkaköri leírás csak olyan jellegű és mértékű feladatokat állapíthat meg, amelyeket a munkakört betöltő foglalkoztatott jogviszonyára vonatkozó szabályok, így különösen a munkavégzésre és a munkaidőre irányuló rendelkezések alapján felelősségteljesen, az elvárt szakmai színvonalon képes ellátni.
5.5. A munkaköri leírás tartalmazza az ellátandó feladat- és hatásköröket, felelősségi köröket, az alá-, fölérendeltségi viszonyokat, a munkakörhöz kapcsolódó végzettségre, szakmai tapasztalatokra, valamint egyéb kompetenciákra vonatkozó előírásokat, a munkakörhöz kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket, valamint a helyettesítés rendjét.
5.6. A munkaköri leírást, illetve annak módosítását a munkajogviszony létesítésekor, illetve a munkakör változásakor kell elkészíteni három eredeti példányban. A munkaköröket és a hozzájuk kapcsolódó szakmai követelményeket az elnök a képesítési szabályzatban állapítja meg. A munkaköri leírást a képesítési szabályzat alapján kell elkészítenie az adott szervezeti egység vezetőjének.
5.7. A munkajogviszony létesítésekor az érintett szervezeti egység vezető az általa előkészített munkaköri leírást 3 példányban eljuttatja a humánpolitikai vezetőnek, aki gondoskodik azok munkáltató általi aláírásáról.
A munkaköri leírás tudomásulvételét a munkavállaló aláírásával igazolja. A humánpolitikai vezető az aláírt munkaköri leírás egy példányát átadja a munkavállaló részére, egy példányt a személyi anyagába archivál, egy példányt a munkaszerződéssel együtt irattárba helyez. A munkaköri leíráshoz az iratmintát a 13. nyomtatvány, a módszertani útmutatót a 14. nyomtatvány tartalmazza.
6. A köztisztviselő és a munkavállaló munkaszerződésének módosítása
6.1. A munkaköri feladatok megváltozása esetén a változás, illetve módosítás hatályát megelőző 5. napig a szervezeti egység vezető 3 példányban elkészíti a módosított munkaköri leírást, és átadja a humánpolitikai vezetőnek, aki gondoskodik azok aláírattatásáról, valamint a II. Fejezet 5.7. pontjában foglaltak szerinti elhelyezéséről.
6.2. A köztisztviselő közszolgálati munkaszerződésének módosítására a Küt. 29. §-ának szabályai vonatkoznak.
6.3. A foglalkoztatott (közszolgálati) munkaszerződésének közös megegyezéssel történő módosítását a foglalkoztatott és a munkáltató közös akaratával a 15. és 16. nyomtatvány kitöltésével kell kezdeményezni.
7. Összeférhetetlenség
7.1. Az együttalkalmazásra és összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat a Küt. 51. §-a tartalmazza.
Összeférhetetlenségre vonatkozó etikai szabályokat a Közbeszerzési Hatóság Etikai Kódexe foglalja össze.
A közbeszerzési biztosokra a Kbt. speciális szabályokat állapít meg.
7.2. A KSz II. Fejezet 1.11. pontjában foglaltaknak megfelelően a humánpolitikai vezető a szerződéskötést megelőzően tájékoztatja a jelöltet a közszolgálati jogviszony létesítésére és fennállására vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokról (5. nyomtatvány). A jelöltnek minden esetben nyilatkoznia kell arról, hogy a Küt.-ben meghatározott összeférhetetlenségi szabályok érintik-e vagy sem.
7.3. A köztisztviselő köteles haladéktalanul – írásban – a humánpolitikai vezetőn keresztül bejelenteni, ha jogviszonya fennállása alatt a Küt. szerinti együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenségi ok merül fel, valamint ha a közszolgálati jogviszonya alatt további jogviszonyt kíván létesíteni.
7.4. A köztisztviselő – a gyakorolható tevékenység kivételével – további jogviszonyt a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélyével létesíthet. Ebben az esetben a köztisztviselőnek – a tevékenység jellegének, valamint
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2020. évi 23. szám 2355 a feladatkörével és munkaidejével való összefüggésnek a megjelölésével – a humánpolitikai vezetőn keresztül kérelmet kell előterjesztenie a munkáltatói jogkör gyakorlójánál.
7.5. Összeférhetetlenség esetén a humánpolitikai vezető – az érintett szervezeti egység vezetőjének tájékoztatása mellett – a munkáltatói jogkör gyakorlójánál haladéktalanul kezdeményezi a Küt. 51. § (7) bekezdése szerinti összeférhetetlenség megszüntetésére irányuló írásbeli felszólítás.
7.6. A köztisztviselő a felszólítás kézbesítésétől számított 30 napon belül köteles tájékoztatni – a humánpolitikai vezetőn keresztül – a munkáltatói jogkör gyakorlóját az összeférhetetlenség megszüntetéséről, ellenkező esetben a jogviszonya megszűnik.
7.7. A munkavállaló az Mt. 6. § (4) bekezdése alapján további jogviszonyának létesítéséről – a tevékenység jellegének, valamint a munkakörével és munkaidejével való összefüggésének megjelölésével – és annak megszűnéséről a munkáltatói jogkör gyakorlóját a humánpolitikai vezetőn keresztül tájékoztatni köteles.
7.8. A köztisztviselő írásban – a humánpolitikai vezetőn keresztül – haladéktalanul köteles bejelenteni, ha a korábban engedélyezett további jogviszonya megszűnt.
8. Vagyonnyilatkozat-tétel, vagyongyarapodás vizsgálata 8.1. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó feladatkörök
a) A vagyonnyilatkozat-tétellel összefüggő feladatellátást a humánpolitikai vezető koordinálja és végzi.
A humánpolitikai vezető az őrzésért felelős személy.
b) A vagyonnyilatkozat-tételt az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vnyt.) szabályozza.
c) A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó álláshelyeket, feladatköröket az SZMSZ 2. függeléke tartalmazza.
8.2. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség
a) A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség határidejét a Vnyt. 5. §-a határozza meg.
b) Nem kell a kinevezéskor vagyonnyilatkozatot tenni a köztisztviselő beosztásának, feladatkörének megváltozása esetén, ha a korábbi és az új beosztás, feladatkör is vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget alapoz meg.
c) Vagyonnyilatkozatot a vagyonnyilatkozat-tétel napján fennálló érdekeltségi és vagyoni helyzetről, valamint a vagyonnyilatkozat-tétel időpontját megelőző 5 naptári évben szerzett jövedelemről kell kitöltenie a kötelezettnek és a vele egy háztartásban élő hozzátartozójának.
d) Tájékoztató levél átadásával a humánpolitikai vezető értesíti a kötelezettet a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség fennállásáról és az esedékesség időpontjáról, továbbá elektronikusan, a kötelezett e-mail-címére megküldi a közös háztartásban élőkre vonatkozó nyilatkozatot (21. nyomtatvány), a szükséges formanyomtatványokat (22–23. nyomtatvány) és kitöltési útmutatót (24. nyomtatvány).
e) A vagyonnyilatkozatokat 2-2 példányban a II. Fejezet 8.2. pont a) alpontjában meghatározott határidőn belül a humánpolitikai vezetőnek kell leadni. A lezárt borítékokat minden vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett esetében el kell látni egyedi nyilvántartási azonosító számmal. A vagyonnyilatkozatokat lezárt és aláírt borítékban elkülönítetten, elzártan kell kezelni.
f) Ha a kötelezett az előírt határidőben nem tesz vagyonnyilatkozatot, a humánpolitikai vezető köteles a kötelezettet írásban felszólítani arra, hogy e kötelezettségét a felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül teljesítse. Ha e határidő eredménytelenül telik el, a Vnyt. 10. §-a szerinti jogkövetkezmény alkalmazására kerül sor.
g) Aki a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítését megtagadja, azzal szemben a Vnyt. 9. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazására kerül sor.
h) Ha a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megszűnt, vagy a kötelezett új vagyonnyilatkozatot tett, a humánpolitikai vezető a vagyonnyilatkozat általa őrzött példányát 8 napon belül visszaadja a kötelezettnek.
Ha erre a köztisztviselő akadályoztatása miatt nincs lehetőség, részére postai úton, tértivevénnyel kell megküldeni a korábbi vagyonnyilatkozatot. Amennyiben a nyilatkozat sem személyesen, sem pedig postai úton nem kézbesíthető, a kézbesítés utolsó megkísérlésétől számított 30 nap után – jegyzőkönyv felvétele mellett – az iratokat meg kell semmisíteni.
i) A II. Fejezet 8.2. pont h) alpontjában foglaltaktól eltérően a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget megalapozó jogviszony, beosztás, feladatkör megszűnése esetén a humánpolitikai vezető a vagyonnyilatkozat – jogviszony, beosztás, feladatkör megszűnése időpontjában – általa őrzött példányát,
2356 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2020. évi 23. szám
továbbá a záró vagyonnyilatkozatot a kötelezettséget megalapozó jogviszony, beosztás, munka- vagy feladatkör megszűnésétől számított három évig őrzi.
8.3. Vagyongyarapodási vizsgálat
a) A humánpolitikai vezető együttműködésével a munkáltatói jogkört gyakorló ellenőrzési eljárást folytathat le a Vnyt. 14. § (1) bekezdése szerinti esetekben.
b) A vagyongyarapodási vizsgálat lefolytatására a Vnyt. 14. § (2)–(5) bekezdése szerint kerülhet sor. Ahol a Vnyt.
b) A vagyongyarapodási vizsgálat lefolytatására a Vnyt. 14. § (2)–(5) bekezdése szerint kerülhet sor. Ahol a Vnyt.