A TUDOMÁNY TERMELŐERŐVÉ VÁLÁSÁNAK ELVI-ELMÉLETI JELENTKEZÉSE MARX MÜVEIBEN
ASZTALOS MIKLÓS (Közlésre érkezett: 1973. december 22.)
A marxi életmű egyik legértékesebb részét képezik az 1857—58-as gazdasági kéziratok amelyben összegzi az 1843-ban elkezdett gazdasági vizsgálódásainak eredményét. A gazdasági kéziratok jelentős részét teszi ki A tőke című fejezet, amely a marxi értéktöbblet-elmélet legelső kifejtése.
A gazdasági kéziratok tartalmazzák M a r x elméletének azon részét is, amellyel Marx már évtizedekkel, sőt századokkal előretekint. Felvázolja a termelőerőknek azt az általános fejlődését, amelynek a későbbi nemze- dékek váltak és válhatnak tanúivá.
Marx korában, az ipari forradalom időszakában t e r j e d t el a gépi n a g y - ipar és a „kézműves üzem vagy m a n u f a k t ú r a üzem gépi üzemmé alakul á t " [1]. Marx az említett m u n k á j á b a n a termelőerők fejlődésének, a t u d o - m á n y termelőerővé válásának folyamatát elemezte. Bebizonyította, hogy olyan átalakulásról van szó, amely kihatással van a munkásra, a tőkés t e r - melési viszonyokra, de az újratermelési folyamat szerves részévé csak a szocializmusban válhat. „Csak a szocialista viszonyok teszik lehetővé a t u - domány számára a társadalom és az egyén szolgálatát" [2].
A tőkés termelési viszonyok között az egyszerű kézi szerszámok f e l - váltása gépekkel ú j helyzetet teremt. A gép, amely végső soron a m u n k á s szellemi és fizikai tevékenységének eredménye, idegen hatalomként jele- nik meg a m u n k á s fölött. M a r x rámutat a szerszám és a gép különbségére:
„A szerszámba a munkás saját ügyességével és tevékenységével lelket le- hel, és amelynek kezelése ezért a munkás virtuozitásától függ. Hanem a gép, amely a munkás helyett ügyességgel és erővel bír, maga a virtuóz, amely saját lélekkel bír a benne ható mechanikai törvényekben, és amely állandó önmozgásához — ahogy a munkás táplálékot — szenet, olajat stb.
fogyaszt" [3] Ilyen körülmények között a munkás nem u r a többé s a j á t tevékenységének, hanem kiszolgáltatottja ennek a bonyolult gépi r e n d - szernek. „Éppenséggel a m u n k a csak mint tudatos szerv jelenik meg, a m e - chanikai rendszer számos p o n t j á n egyes eleven munkások alakjában szét- szórva, besorolva maga a gépi berendezés összfolyamata alá, maga is csak egy tagja a rendszernek, melynek egysége nem az eleven munkásokban, hanem eleven (aktív) gépi berendezésben létezik, amely a munkás egyes, jelentéktelen ténykedéséhez képest mint hatalmas organizmus jelenik meg vele szemben" [4].
A tőkés m u n k a f o l y a m a t b a n tehát a m u n k á s elidegenedik korábbi m u n k á j á n a k eredményétől, amely most m á r tárgyi formát, a gépi b e r e n -
dezések f o r m á j á t öltötte fel. Az eleven m u n k a és a gépek között létrejövő szakadékot még mélyíti a tőkések profitéhsége által diktált nagyfokú m u n - kaintenzitás. Ilyen k ö r ü l m é n y e k között a munkás számára egyre elvisel- hetetlenebbé válik a m u n k a . „Az lesz tehát az eredmény, hogy az ember (a munkás) m á r csak állati funkcióiban — evés, ivás és nemzés, legfeljebb még lakás, ékesség stb. — érzi magát szabadon tevékenynek, emberi f u n k - cióiban pedig már csak állatnak. Az állati lesz az emberivé és az emberi az állativá" [5].
N a p j a i n k b a n a kapitalizmus szinte szó szerint valóra v á l t j a M a r x megállapításait. A tőkés országok munkásosztálya egyre világosabban l á t j a az óriási méreteket öltő anyagi gazdagságot és saját helyzetének viszony- lagos elmaradottságát. „Minél inkább kidolgozza magát a munkás, a n n á l hatalmasabb lesz az idegen, tárgyi világ, amelyet magával szemben l é t r e - hoz, annál szegényebb lesz ő maga, az ő belső világa, annál kevesebb lesz az ő s a j á t j a " [6].
M a r x nemcsak a tőke technikai összetételét vizsgálta, vagyis a gépek arányát a munkásokéhoz képest, h a n e m a tőkeelemek értékbeni m e g j e l e - nését is. A gépi n a g y i p a r r a m á r az jellemző, hogy az eleven m u n k á t nö- vekvő m é r t é k b e n helyettesítik a gépekben tárgyi f o r m á t öltött holt m u n - kával. Ennek viszont az l e t t az eredménye, hogy az emberi eleven m u n k a arányaiban összezsugorodik a hatalmas értéket képviselő gépi berendezé- sek értékéhez képest. M a r x utal a r r a a folyamatra, hogy a társadalmi tudás és ügyesség felhalmozása ily módon nem a m u n k á b a n , h a n e m a tő- kében szívódik fel, és az utóbbi mint termelési eszköz, belép a termelés folyamatába. Az ember á l t a l elsajátított és felhalmozott szaktudás, ismeret nem tűnik el, csak tárgyi formába m e g y át, amely tőkés viszonyok között a munkással szemben m i n t tőle idegen hatalom jelenik meg. A n n á l gaz- dagabb egy társadalom, minél f e j l e t t e b b munkaeszközökkel rendelkezik, ugyanakkor a munkaeszközök fejlettsége függ a társadalomban f e l h a l m o - zott szellemi és anyagi gazdagságtól.
A munkaeszközök színvonala egyértelmű bizonyítéka a társadalmi f e j - lődésnek. Ezért hangsúlyozta Marx, hogy: „Nem az különbözteti meg a gazdasági korszakokat, hogy mit, h a n e m hogy hogyan, milyen m u n k a e s z - közökkel termelnek. A munkaeszközök nemcsak az emberi m u n k a e r ő f e j - lettségének fokmérői, h a n e m azoknak a társadalmi viszonyoknak is m u t a - tói, amelyek között az emberek dolgoznak" [7]. A munkaeszközöknek — mint a termelőerő egyik elemének — jellegéből, a m i n t azt Marx h a n g - súlyozta, nem következtethetünk arra, hogy a többi elem (pl. technológia, szervezés, m u n k a t á r g y a k stb.) a termelési folyamatban passzív szerepet játszanak, vagy egyáltalán nem tartoznak a termelőerők rendszeréhez.
A termelőerők elemei kölcsönhatásban állnak egymással. Bár a termelő- erők fejlettségére az állótőkén keresztül következtethetünk legnagyobb biztonsággal, ez nem f ü g g e t l e n a társadalom által felhalmozott tudástól, amelyet a tőke bekebelezett.
M a r x nagyon f o n t o s n a k t a r t j a „az egész természet kutatását avégett, hogy a dolgok új, hasznos tulajdonságait fedezzék fel, az összes éghajlati övezetek és országok közötti általános, kölcsönös termékcseréről, természe- tes tárgyak, személyi és termelési használatra szolgáló dolgok új, m e s t e r -
20
ség'es előállítási módszereinek kidolgozásáról, a föld sokoldalú t a n u l m á - nyozásáról ír, mindavégett, hogy használatra alkalmas ú j tárgyakat fedez- zenek fel, hogy f e l f e d j é k a régi tárgyak új, hasznos tulajdonságait. Mind- ennek elengedhetetlen feltétele a természettudomány igen magas szín- vonala" [8].
A tőkés termelési viszonyok kialakulása előtt a kézműipar nem t u d t a biztosítani az ú j gyártási eljárások széles körű elterjesztését. A p r e k a p i t a - lista viszonyok alkalmatlanok voltak a nagy tudományos eredmények g y a - korlatba való átvitelére. A tőke az előző termelési viszonyok meghaladását jelenti, és egy ideig elősegíti a termelőerők fejlődését. Ebben áll civilizáló hatása. A tőkés termelési viszonyok ellentmondásos jellege miatt egy idő után a termelőerők fejlődése beleütközik a tőkés termelés belső korlátaiba.
A termelőerők korlátlan és általános fejlődésének tendenciáját a kapitaliz- mus bizonyos fokán mindinkább akadályozni kezdi ennek a társadalmi rendszernek saját természete.
Ilyen ellentmondásos viszonyok között tárgyalja Marx a t u d o m á n y szerepét és jelentőségét a termelőerők fejlődésében. A kapitalista termelési mód elemzésekor megvizsgálta a m u n k a társadalmi jellegének törvényszerű kibontakozását, az egyszerű kooperációtól kezdve — a m a n u f a k t ú r á n k e - resztül — a nagyüzemi gépi termelésig. A korszerű nagyüzemi termelés feltételezi a tudomány bevonását az előkészítés, a gyártás és a realizálás folyamatába. A tőkés nagyüzemi termelésre jellemző fejlett technika m e g - követeli a termelés tudományos alapokon nyugvó szervezését. A nagyobb profit eléréséért folytatott éles harc megköveteli ú j termékek kikísérlete- zését, amely elképzelhetetlen a t u d o m á n y eredményeinek felhasználása nélkül.
Erre az átalakulási folyamatra utal M a r x : ,, . . . a termelési folyamat átalakulása az egyszerű munkafolyamatból tudományos folyamattá, amely a természeti erőket szolgálatába veti és ily módon az emberi szükségletek szolgálatában működteti őket, úgy jelenik meg, mint az állótőke t u l a j d o n - sága az eleven m u n k á v a l szemben" [9].
A termelőerők fejlődése és a tőkés termelési viszonyok közötti köl- csönhatás felismerésére utal az alábbi megfogalmazása: ,, . . . a tőke köze- lebbi fejlődésénél is megmutatkozik, hogy ez egyrészt előfeltételezi a t e r - melőerők egy meghatározott adott történelmi fejlődését •— e termelőerők között v a n a tudomány is —, másrészt előrehajtja és kierőszakolja azt" [10].
A tudomány, mint az ember alkotóképességének koncentrált k i f e j e - zése, mélyreható, forradalmi változáson megy át a társadalmi haladás f o - lyamatában. Helyzetét és funkcióját az adott társadalom jellege határozza meg. A t u d o m á n y a termelőerők rendszerének elválaszthatatlan alkotó- része, ezért céljaival, fejlődésének ütemével és fő irányaival az adott t á r - sadalmi rendszerhez kapcsolódik.
Ebből következik, hogy bár a tőke a t u d o m á n y t bevonja a termelés folyamatába, de csak addig és olyan mértékben, ameddig az megfelel alap- vető érdekének, vagyis, amíg eszközül használhatja fel a profit növelésére.
Ezzel Marx felfedte a tudomány alkalmazásának tőkés korlátait.
A t u d o m á n y n a k a termelésbe történő bevonásával a tőkés növelheti
a többletmunkának a szükséges munkához való arányát azáltal, hogy az eleven munka termelékenységének növelésével rövidebb idő alatt t e r m e - lődik ú j r a a m u n k á s munkaképességének fenntartásához szükséges javak értéke. A tőkések addig a határig alkalmazzák a tudomány vívmányait a termelésben, amíg az hozzájárul a szükséges munkaidő lerövidítéséhez, és ezzel a többletmunkaidőben ellenszolgáltatás nélkül létrehozott érték növeléséhez.
A tőkéseknek ez a szándéka elvezet az eleven emberi m u n k a a r á n y á - nak csökkenéséhez, amire M a r x a következőképpen utal: „Ugyanabban a mértékben, ahogy a munkaidőt — a puszta munkamennyiséget — a tőke mint egyedül meghatározó elemet tételezi, ugyanabban a mértékben eltűnik a közvetlen m u n k a és mennyisége mint a termelésnek — használati é r t é - kek termelésének — meghatározó elve, és mind mennyiségileg egy cseké- lyebb hányadra csökken, mind minőségileg mint egy bár nélkülözhetetlen, de alárendelt mozzanat (jelenik meg) egyfelől az általános tudományos munkával, a természettudományok technológiai alkalmazásával szemben, másfelől az össztermelés társadalmi tagolódásából eredő általános termelő- erővel szemben — amely m i n t a társadalmi m u n k a természeti adománya jelenik meg (bár történeti termék). A tőke ily módon sajátmagának, m i n t a termelésben uralkodó f o r m á n a k felbomlasztásán dolgozik" [11].
A tőkések nemcsak termelékenység-növelő hatása m i a t t alkalmazzák a tudomány vívmányait. Ahhoz, hogy döntéshozatali jogukat továbbra is biztosítani t u d j á k , olyan termelési technikára van szükségük, amely a t e r - melőt passzív szerepre kárhoztatja, és ezt a helyzetet még akkor is igye- keznek fenntartani, ha a "termelékenység szempontjából nem a legkifize- tődőbb.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a tőkés országokban a tudomány alkal- mazásának végső célja, az emberi m u n k a e r ő helyettesítésével, az elérhető minél magasabb profit biztosítása. A tőkések így vélekednek erről: „Az automatizálás olyan eszközöket adott nekünk, amelyek jobban látnak, hal- lanak és mérnek, mint emberi kezelőjük . . . Határtalanul gyorsabban gon- dolkoznak és mozognak, m i n t az emberi lények. Sohasem f á r a d n a k el, készségesen dolgoznak 24 órát, nem csinálnak hibákat, nem beszélnek visz- sza, engedelmesek . . . Nem lépnek sztrájkba, nem követelődznek évente m a - gasabb b é r é r t . . ." [12] A magas fokra fejlődött termelőerők azonban n e m - csak a munkások egyre növekvő hányadát szorítják ki a termelésből, h a - n e m a tőkésosztály feleslegessé válását is bizonyítják, amit Engels a kö- vetkezőképpen fogalmazott m e g : „A tőkésnek nincs többé társadalmi t e v é - kenysége, a jövedelmek bezsebelésén, szelvények levagdosásán és tőzsde- játékon kívül . . . a tőkés termelési mód először munkásokat szorított ki, most a kapitalistákat szorítja ki, és éppúgy, mint a munkásokat, a fölös- leges népesség sorába u t a l j a ő k e t . . ." [13]
A fentiek alapján következtethetünk a tőkés viszonyok között fejlődő termelőerők ellentmondásos jellegére.
Marx műveiben előremutat egy olyan társadalom irányába, ahol a tudomány termelőerővé válása egyre magasabb fokot érhet el, mert ebben a társadalomban a termelőerők fejlődését n e m akadályozzák antagoniszti- kus ellentmondások.
22
A szocializmusban, í r j a Marx: ,,A m u n k a nincs többé bezárva a t e r - melési folyamatba, mert az ember inkább őrzőként és szabályozóként vi- szonyul a termelési folyamathoz. A munkás többé nem iktat be átalakított természeti tárgyat — szerszámot — az o b j e k t u m és maga közé, h a n e m a természeti folyamatot, amelyet ő iparivá változtatott át, i k t a t j a eszköz- ként maga és a természet közé, amelyet h a t a l m á b a kerít" [14]
Rendkívül figyelemre méltó Marx elgondolása a kommunizmus t e r - melőerőiről és a kommunizmusbeli munkamegosztásról. A k o m m u n i z m u s idején — állapítja meg Marx — a kollektivitás lesz a termelés alapja, az egyes személy m u n k á j a pedig eleve kollektív m u n k a k é n t fog m e g j e - lenni. Nem a csere adja m a j d meg a m u n k á n a k az általánosság jellegét, hanem a termelés kollektív jellege eleve kollektívvé, közös t u l a j d o n n á teszi m a j d a termelést.
Marx megjegyzi, hogy a kollektív termelés feltételei között az idő- megtakarítás, valamint a munkaidő tervszerű elosztása a termelés k ü l ö n - böző ágai között fontos gazdasági törvénnyé válik. Sokkal fontosabb t ö r - vénnyé, mint a jelenlegi viszonyok között. Minden igazi megtakarítás a munkaidő megtakarításában, a termelés költségeinek m i n i m u m r a csökken- tésében fejeződik ki. Ez egyértelmű a szabad idő növelésével, azaz a dol- gozók teljes és sokoldalú fejlődéséhez szükséges idő növelésével, aminek a maga részéről vissza kell hatnia a m u n k a termelékenységére. A szabad idő — mind pedig a magasabb szintű tevékenységre szolgáló idő — a t á r - sadalom minden tagja számára lehetővé teszi, hogy elérje szellemi és testi erejének virágzását.
Amikor Marx a tudományt ,,általános társadalmi termelőerőként" jel- lemezte, mindig feltételezte, hogy annak ismereteit a gyakorlatban alkal- mazzák, elemeit a termelési folyamatban megtestesítik. M a r x a termelő- erők fejlődését mindig a természeti anyagok elsajátításában közrejátszó tényezők és feltételek folyamataként fogta fel. Műveiben az emberi m u n k a termelőerejéről beszél. ,,A m u n k a termelőerejét sokféle körülmény h a t á - rozza meg, többek között a munkások ügyességének átlagos foka, a t u d o - m á n y n a k és technológiai alkalmazhatóságának fejlettségi foka, a t e r m e - lési eszközök t e r j e d e l m e és hatóképessége, valamint a természeti viszo- nyok" [15]
A t u d o m á n y olyan mértékben válik termelőerővé, ahogy a t u d o m á - nyos ismeretek a társadalmi m u n k a hatásfokának növeléséhez hozzájárul- nak. A tudomány csak akkor közvetlen termelőerő, ha progresszíven h a t a munkatermelékenység növekedésére, eredményei a korábbinál tökélete- sebb elvek felismerését teszik lehetővé. Ilyen körülmények között a m u n k a minőségi jellege átalakul, mindenekelőtt a szellemi, alkotó elemei g y a r a - podnak. Az ember az automatizálás következtében lassan kiválik a közvet- len termelésből, megszabadul az állandóan ismétlődő szellemi munkától is.
Erejét m i n d i n k á b b a tudomány fejlesztésére és a szerzett ismeretek átfogó hasznosítására, az újratermelési folyamat tudományos irányítására k o n - centrálja, s így az újratermelési folyamat maximálisan fejleszthető.
Ilyen körülmények között megváltozik az ember szerepe a termelés- ben. ,,A m u n k á s a termelési folyamat mellé lép, ahelyett, hogy alapja lenne a n n a k " [16]. Ebben az átváltozásban n e m a közvetlen munka, a m e -
lyet az ember maga végez, nem is az az idő, amelyet dolgozik, hanem a saját termelőtevékenységének elsajátítása az, hogy megérti a természe- tet és uralkodik felette. A természet feletti uralom annál magasabb fokú.
minél magasabbra fejlesztette az adott társadalom a termelőerőit. Ez a fo- lyamat elvezet az egyén képességeinek teljes kibontakozásához, ami végső célja az emberi termelőtevékenységnek.
Marx foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy milyen kapcsolat áll fenn a termelőerők fejlődése és a társadalom gazdagsága között.
A gépi nagyipar általánossá válása előtt a közvetlen munkaidő tömege, az alkalmazott eleven m u n k a mennyisége volt a gazdagság gyarapításának döntő tényezője. A nagyüzemi gépi termelés kifejlődése után a valóságos gazdagság megteremtése kevésbé f ü g g a munkaidőtől, mint azoknak a ható-
erőknek a hatalmától, amelyeket mozgásba hoznak. Ez a gépi organizmus nem áll semmilyen a r á n y b a n a közvetlen munkaidővel, amibe a termelés került, h a n e m éppen a t u d o m á n y általános állásától és a technológiai hala- dástól, vagyis e t u d o m á n y n a k a termelésre való alkalmazásától függ.
A tudománynak, különösen a természettudománynak és vele valamennyi többinek a fejlődése viszont arányban áll az anyagi termelés fejlődésével.
A gazdagság mértékéről a következőt í r j a Marx: „Igazában akkor gazdag egy nemzet, ha tizenkét óra helyett hatot dolgoznak. A gazdagság nem a munkaidő feletti parancsnokolás (reális gazdagság), hanem rendelkezésre álló idő azon az időn kívül, amely a közvetlen termelésben szükséges m i n d - egyik egyén és az egész társadalom s z á m á r a " [17].
A tőke akaratától függetlenül eszközt jelent a társadalmilag szükséges munkaidő csökkentésére és ezáltal az egyén szabad idejének növelésére.
A társadalmilag szükséges munkaidő csökkentése összhangban áll az egyé- nek művészi, tudományos érdeklődésével, és így lehetőség adódik ezen igé- nyek kielégítésére a megnövekedett szabad idő és a létrehozott eszközök révén.
A munkaidő m i n i m u m r a redukálásának szándéka tőkés viszonyok kö- zött egy nagyon lényeges ellentmondáshoz vezet, amelyre Marx m u t a t o t t rá: ,,A tőke a tudomány és a természet minden h a t a l m á t életre hívja, hogy a gazdagság teremtését függetlenné tegye a felhasznált munkaidőtől. Más- felől az így létrehozott erőket munkaidővel a k a r j a mérni" [18]. Vagyis a tőke ellentmondást t e r e m t azáltal, hogy a munkaidőt m i n i m u m r a igyek- szik redukálni éppen a gazdagság növelése érdekében, ugyanakkor ezt a munkaidőt a gazdagság egyetlen m é r t é k e k é n t és forrásaként tételezi fel.
A társadalom gazdagságát a használati értekek bőségével és a társa- dalmilag szükséges m u n k a i d ő csökkenésével lehet mérni. Ezzel az ellent- mondással a használati é r t é k és az érték között meglévő belső ellentmon- dás jut kifejezésre. „Mihelyt a munka közvetlen f o r m á b a n többé nem f o r - rása a gazdagságnak, a k k o r a munkaidő nem m é r t é k e és szükségképpen nem mértéke a gazdagságnak, és ezért a csereérték a használati értéknek...
Ezzel a csereértéken n y u g v ó termelés összeomlik..." [19] Bekövetkezik az értékviszonyok meghaladása, és ami ezzel együtt jár, az áru- és pénzviszo- nyok megszűnése.
Marx gondolatmenetét követve t e h á t a termelőerők fejlődése elvezet ahhoz a ponthoz, amikor a termelés folyamatában a termelési eszközöknek
24
olyan döntő lesz a részaránya, hogy az eleven m u n k a jelentéktelenné zsu- gorodik össze, amit m á r mérni sem lehet. Ebben az esetben az érték m e g - állapítására nincs lehetőség, vagyis az érték kategóriája megszűnik, ami együtt jár a termékek á r u k é n t történő kicserélésének megszűnésével.
A fentiek alapján érthető, miért n e m tételezte fel Marx szocialista viszonyok között az árutermelést. Azért, mert a szocializmus építését a termelőerőknek a jelenleginél magasabb — az előzőekben felvázolt — f e j - lettségi szintjén képzelte el, amikor szükségszerűen bekövetkezik az érték megszűnése és ezzel együtt az árucsere felbomlása. Marx „A gothai prog- ram k r i t i k á j a " című m u n k á j á b a n kifejti, hogy a termelési eszközök közös tulajdonán nyugvó társadalomban a termelők nem áruként cserélik ki t e r - mékeiket. A termékre fordított munka nem a termék értékeként, n e m a termék dologi tulajdonságaként jelenik meg .hanem az egyéni m u n k a közvetlenül a társadalmi összmunka részévé válik. Ennek megfelelően ,, . . . az egyes termelő — a levonások után — pontosan annyit kap a társa- dalomtól. amennyit ad a társadalomnak . . . Amennyi m u n k á t adott a t á r s a - dalomnak valamely formában, annyit kap vissza más f o r m á b a n " [20].
A fentiek alapján a marxista közgazdászok körében a szocializmusbeli árutermelésről korábban kialakult elképzelésekkel szemben olyan állás- pontot tekintenek reálisnak, amely azt vallja, hogy a szocializmus termelő- erőinek jelenlegi fejlettségi szintjén az á r u - és pénzviszonyokat nem ki- iktatni kell, hanem felhasználni a termelőerők fejlesztésében, m a j d a t e r - melőerők magas fejlettségi szintje mellett bekövetkezik — Marx szóhasz- nálatával élve — „a csereértéken nyugvó termelés megszűnése".
J E G Y Z E T E K [1] M a r x : A tőke I. kötet. Szikra, 1955. 348. oldal.
[2] M a r x : Grundrisse der Kritik der politischen Ökonomie (Rohenwurft) 1857—1858.
Berlin, 1953. 439. oldal.
[3] M a r x : A politikai gazdaságtan b í r á l a t á n a k alapvonásai. Marx—Engels Művei.
46/11. Kossuth Kiadó, 1972. 161. oldal.
[4] Uo.
[5] M a r x : Gazdasági-filozófiai kéziratok. Kossuth Kiadó, 1962. 48. oldal.
[6] Uo. 46. oldal.
[7] M a r x : A tőke I. kötet. Marx—Engels Művei. Kossuth Kiadó, 1967. 23. kötet.
170. oldal.
[8] Karl M a r x Életrajz. Kossuth Kiadó, 1971. 345. oldal.
[9] M a r x : A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonásai. Marx—Engels Művei. 46/11.
Kossuth Kiadó, 1972. 164. oldal.
[10] Uo. 163. oldal.
[11] Uo. 164. oldal.
[12] Haász Á r p á d : K o r u n k kapitalizmusa. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1964.
114. oldal.
[13] Engels: A n t i - D ü h r i n g : Szikra, 1950. 287. oldal.
[141 M a r x : A politikai gazdaságtan b í r á l a t á n a k alapvonásai. Marx-—Engels Művei.
46/11. Kossuth Kiadó, 1972. 168. oldal.
[15] M a r x : A tőke I. kötet. Marx—Engels Művei. Kossuth Kiadó, 1967. 23. kötet, 45—46. oldal.
[16] M a r x : A politikai gazdaságtan b í r á l a t á n a k alapvonásai. Marx—Engels Művei.
46/11. Kossuth Kiadó, 1972. 169. oldal.
[17] Uo. 170. oldal.
[18] Uo. 169. oldal.
[19] Uo.
[20] Marx—Engels Válogatott Művei. II. Szikra, 1949. 16. oldal.
