E helyen a II. vh. előtt és alatt katonai gyakorlótér, valamint légvédelmi tüzelő­ állás volt, még ma is észlelhető nyomok­ kal.

E helyen a II. vh. előtt és alatt katonai gyakorlótér, valamint légvédelmi tüzelő­

állás volt, még ma is észlelhető nyomok­

kal. A tényleges földvárra fentebb utal­

tam.

A 123. oldalon ez olvasható: „A szeren­

csi vár feladata elsősorban az volt, hogy kényelmes lakóépületül szolgáljon . . . "

Néhány sorral lejjebb olvashatjuk, hogy a külső bástyán ágyú, a fegyverházban ötven különféle puska, tizenegy kiságyú a hozzávaló golyókkal, a porházban pus­

kapor, kanócok találhatók. Az 1784-ből eredő országleírás így rögzíti: „A három templom és az öreg várkastély szilárd építmény. Számszerű fölényben levő el­

lenség ellen, visszavonuló zászlóalj szá­

mára megfelelő védekezőhely. A gazda­

sági épületek is masszívak, kőfal veszi körül őket. Egy vagy több zászlóalj szá-

Régi adósságát törlesztette a marxista magyar hadtörténetírás, amikor — Cson­

karéti Károly személyében — vállalko­

zott a dunai hadihajók, a dunai hadiha­

józás történetének a megírására. Ezidáig ha valaki e témakörben kívánt kutatni, adatokat keresni, legtöbbször Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története (Bp.

1885) című könyvéhez nyúlt, esetleg Bor­

nemissza Félix: Magyar hajóhadak a Du­

nán (Bp. 1928) című munkájához fordult segítségért. Ezeknek a könyveknek az el­

érhetősége, számos tekintetben elavultsá­

ga — forráskezelés, az utóbbi ötven-száz év történetének, adatainak a hiánya — szükségessé tették egy, könnyen hozzá­

férhető, sok esetben kézikönyvként is használható munka megjelentetését.

A korábbi ismeretek összefoglalását — Szentkláray, Bornemissza említett művei, valamint Dezsényi—Hernády: A magyar hajózás története (Bp. 1967) című mun­

kája alapján — a XX. századi magyar dunai hadihajózás történetében meglevő

„fehér folt" eltüntetésének a feladatát vállalta magára a szerző, amikor hozzá­

kezdett munkája megírásához. A „fehér folt"-ok megszüntetése mindig is szép és

mára helyet biztosíthatnak, ahol azok tartani tudják magukat."

Nehezíti az események és várak törté­

netének tanulmányozását, hogy rendszer­

telen az anyag felépítése. Tokaj, Ónod, vagy akár Szerencs ismertetésére nem fo­

lyamatosan, hanem helyenként csupán egy-két mondatos utalással került sor.

Bizonyára szívesebben forgatnák az olva­

sók, ha pl. Tokaj váráról összefüggő leírást találnának, és nem keveredne Ónod, Szerencs történetével.

A formailag tetszetős könyvet tízezer példányban jelentette meg a kiadó. A je­

lentős számú forrásanyag közreadásával sokat nyernek mindazok, akik elmélyül­

tebben kívánnak foglalkozni a kérdések­

kel.

Csendes László

elismerést érdemlő dolog, hiszen arra, aki ezt vállalja, az úttörő nehéz és felelősség­

teljes feladata hárul. Ilyen feladatra vál­

lalkozott Csonkaréti Károly, aki koráb­

ban már publikált kisebb-nagyobb köz­

leményeket e témából. Jelenlegi munká­

ja egy hosszabb, lezártnak még nem te­

kinthető kutatómunka eredménye.

Csonkaréti Károly könyve, a címben foglaltaktól kissé eltérve, elsősorban a dunai hadihajózás történetének magyar vonatkozásait, pontosabban a magyar du­

nai hadihajózás történetét mutatja be. A szerző gyakorlatilag a XI. századtól egé­

szen 1945-ig próbál átfogó képet adni a magyar dunai hadihajózásról, a dunai hadihajók változó szerepéről, jelentősé­

géről.

A bevezetőben rövid áttekintést ka­

punk a Római Birodalom Pannónia tar­

tományának a hajózási életéről, amely a dunai hajózás előfutárának tekinthető, ha nem is kapcsolódik kimondottan a ma­

gyar hajózáshoz.

A magyar koraközépkor dunai hadiha­

jóiról, a hajózásról nem sokat tud velünk közölni a szerző. Ez elsősorban nem az ő hibája, hiszen jól tudjuk, hogy az erre CSONKARÉTI KÁROLY

HADIHAJÓK A D U N Á N

(Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980. 273. o.)

— 139 —

a korszakra vonatkozó források, feldolgo­

zások úgyszólván „hiányosak". Termé­

szetesen felvetődik a kérdés, volt-e egy­

általán, ha igen, milyen szintű és jelen­

tőségű dunai |,nadihajózás" a XI—XIII.

században a Dunán. Erre a kérdésre azt válaszolhatjuk — volt, és kb. ez min­

den, amit tudunk róla. Csonkaréti Ká­

roly megpróbálkozott bővebb választ ad­

ni, több eredményt felmutatni, mint az előbbi tömör megállapítás. A korábban említett okok miatt kevés sikerrel.

Jóval több és részletesebb adatot szol­

gáltat munkája a XIV—XVII. századra vonatkozóan — ekkorra már igazi hadi­

hajózás alakult ki a Dunán. Hunyadi Já­

nos, majd Hunyadi Mátyás flottáját már egész részletesen írja le, a hajókat, a kü­

lönböző — legtöbbször a török ellen ví­

vott — dunai csatákat éppúgy, mint az állandóvá váló vízikatonaságot: a naszá­

dosokat, sajkásokat egyaránt. E „hajós népek" szerepét, létszámuk alakulását, jelentőségük váltakozását egészen a XVIII. század végéig követi nyomon, el­

sősorban Szentkláray fentebb jelzett mű­

ve alapján.

Jelentős helyet igyekszik szorítani könyvében a szerző a Rákóczi-szabadság­

harc dunai eseményeinek is. Ezekkel megint az a baj, amit a koraközépkorral kapcsolatban már jeleztem, nem igen van miről írni. Sokkal több a lehetőség — meg is ragadja a szerző — az Osztrák—

Magyar Monarchia dunai flottillája ki­

alakulásának a felvázolására. Egészen az I. világháború végéig követhetjük nyomon a monitorok, a naszádok tevé­

kenységét, felszerelésük, számuk, szere­

pük alakulását. A könyv e része már szinte óráról órára követi az eseménye­

ket, a harcok alakulását. Ez többek kö­

zött annak is köszönhető, hogy a szerző itt elsősorban a rendelkezésére álló le­

véltári források alapján dolgozott, továb­

bá az erre az időszakra vonatkozó iro­

dalom is bővebb, részletesebb.

Nem marad ki természetesen a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Flottillájának a története sem, látszik, hogy Csonkaréti Károly sok időt és energiát áldozott az adatok összegyűjtésére.

A könyv legjelentősebb része — mind tartalmát, mind terjedelmét tekintve — az ellenforradalmi korszak időszaka. Ez az a rész, amely leginkább „fehér folt"

volt a magyar dunai hadihajózás törté­

netében. Történtek korábban kísérletek ezeknek az éveknek a felderítésére, de átfogó, részletes feldolgozás még nem ké­

szült ezidáig. Csonkaréti Károly a Had­

történelmi Levéltárnak a Folyamőrség­

re, a Folyami Erőkre vonatkozó irat­

anyagát jelentős mélységekig feltárta és

felhasználta könyve megírásakor. Végig­

követi a folyamőrség történetét a meg­

szervezésétől kezdve egészen 1945-ig.

Részletes képet rajzol a technikai esz­

közökről, a felkészültségről, a létszám­

viszonyokról. Nem hagyja figyelmen kí­

vül a különböző szervezeti változáso­

kat, anyagi-technikai fejlesztéseket sem.

Érdemes lett volna részletesebben foglal­

koznia a Folyami Erők 1944 márciusa és 1944 októbere közötti szereplésével.

(Hasznára vált volna a könyvnek, ha ko­

rábbi, e korszakra vonatkozó publiká­

cióit jobban beleépítette volna ebbe a

részbe.) , összességében megállapíthatjuk, hogy

a szerző a maga elé kitűzött célt: „ . . . , hogy felkeltse az érdeklődést a hajdani

— és nem is olyan régi — magyar vízi haderők tevékenysége, múltja, hadi-mű­

szaki története iránt, kiemelve, hogy az adott korban a dunai hadihajósok mi­

lyen haditechnikai felszereltséggel és ho­

gyan harcoltak. A hangsúly a hajók is­

mertetésén van. Vizsgálódásunk tárgya elsősorban a magyar dunai hadihajózás, amelyben a történelmi körülményeknek megfelelően helyet kell adnunk annak a korszaknak is, amikor a hadihajók a ma­

gyar Dunán, magyar legénységgel a fe­

délzetükön, Magyarország védelmében, de a Habsburg-uralkodók lobogója alatt vívták harcaikat" — elérte. Természete­

sen nem mondhatjuk azt, hogy e munka hibátlanra sikerült, de azt sem. hogy nem tarthat számot érdeklődésre.

Talán hasznos lett volna, ha a könyv írója még fokozottabban él a levéltári források használatának a lehetőségével.

Az 1919—1945 közötti időszak megírásá­

hoz pl. felhasználhatta volna a M. kir.

Belügyminisztérium VI. d. osztályának a fennmaradt iratanyagát is. Feltehetőleg számos érdekes adat került volna még elő, amelyek még növelhették volna a munka értékét.

Néhány apró név és rendfokozati té­

vedést kissé nagyobb figyelemmel el le­

hetett volna kerülni, ugyanúgy, mint a stilárisan kissé zavaró „lóhalálában evez­

tek", „a hajók meneteltek" kifejezések használatát.

A kötet érdemei közé sorolhatjuk — a korábban m á r említett hiánypótló, kézi­

könyv szerepén kívül — a jó illusztrált- ságot, valamint a számos függeléket, táb­

lázatot, amelyekből elsősorban az egyes hadihajótípusok részletes adatait ismer­

hetjük meg és lehetőségünk nyílik a kü­

lönböző típusok összehasonlítására, a vál­

tozások figyelemmel kísérésére.

A szerző és a kiadó is említést tett ar­

ról, hogy a kötetnek folytatása lesz,

— 140 —

amelyből a szovjet Dunai Flottilla II. vi­

lágháborús — Magyarország felszabadítá­

sáért vívott — harcait és a Magyar Nép­

hadsereg Dunai Flottillájának a történe­

tét ismerhetjük meg. Reméljük, hamaro­

san kézbe vehetjük az új köteteket is.

Szakály Sándor

PÁVEL LUKNYICKIJ MAGYAR NAPLÓ 1944 november—1945 április

(Kossuth Könyvkiadó—Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1980. 238. o.)

Az utóbbi néhány évben megnöveke­

dett közel és régmúlt történelmünk iránt az érdeklődés. A nagyközönség történel­

mi érdeklődésének, igényeinek a kielégí­

tését elsősorban nem a tudományos szak­

munkáktól, hanem a „népszerű történe­

lem" kategóriába sorolható könyvektől várja. A kiadók igyekeznek lépést tarta­

ni ezekkel az igényekkel és sorra jelente­

tik meg a hazánk történelmével foglalko­

zó, vagy annak csak egyes kérdéseit érin­

tő munkákat.

Jelentős helyet foglalnak el e könyvek sorában a különböző emlékiratok, vissza­

emlékezések. Ezek között legnagyobb számban a II. világháborúval foglalkozó kiadványokkal találkozunk. Ide tartozik Pável Luknyickij visszaemlékezéskötete is.

Luknyickij kapitány mint a TASZSZ szovjet hírügynökség haditudósítója vett részt a Magyarországért vívott felszaba­

dító harcokban 1944 novembere és 1945 áprilisa között. Mire hazánk földjére lé­

pett, már sok száz kilométer és négy há­

borús év volt mögötte. Átélte és végig- küzdötte a leningrádi blokádot és számos más sikeres csatát. Könyve a felszabadító harcok történészek által eddig még ke­

vésbé ismert apró eseményeinek szemé­

lyes élményeken keresztül történő bemu­

tatása. A szerző által elbeszélt esetek kö­

zéppontjában mindig az ember áll, ily módon a könyv a különböző emberekkel folytatott beszélgetések füzérének is te­

kinthető. E beszélgetésekből képet ka­

punk az 1944—1945-ös időszak Magyaror­

szágának erkölcsi, politikai arculatáról, a korabeli viszonyokról. Megszólalnak a könyv lapjain szovjet tábornokok és tisz­

tek, közkatonák, Budapest lakosai (a könyv jelentős része a budapesti harcok eseményeit tárgyalja), egy, a csodával ha­

táros módon megmenekült szovjet repü­

lős katona, aki több száz méter magasból

ejtőernyő nélkül szinte sértetlenül ért földet, hadifogoly magyar katonatisztek, akik közül nem egy a háború értelmet­

lenségét, kilátástalanságát felismerve, ön­

ként adta meg magát a szovjet csapatok­

nak.

Luknyickij sokat foglalkozik könyvé­

ben a szovjet hadsereg tagjainak és a magyar polgári lakosságnak a kapcsola­

tával, a kezdetben megnyilvánuló kölcsö­

nös bizalmatlansággal éppúgy, mint a ké­

sőbb kialakuló barátságokkal. Talán ezek azok a részek, amelyek a legérdekeseb­

bek az egész munkában. A szerző többek között részletesen leírja találkozását egy fiatal magyar értelmiségi nővel, akivel

— a nő legnagyobb meglepetésére — francia nyelven folytatott beszélgetései során számos érdekes, igencsak meglepő iní'ormációt kapott a magyar viszonyok­

ról.

Luknyickij, aki Budapest ostromát szinte végfg az első vonalban élte át, a szemtanú hitelességével és őszinteségével ad képet a harcok nehéz és rendkívül vé­

res eseményeiről. A harcok eseményeit, apró, már-már a feledés homályába me­

rült mozzanatait eleveníti fel, köztük szá­

mos hőstettnek is emléket állítva ezzel.

Az egyik ilyen esetről így ír: „Amikor a harc a városközponthoz közeledett, a te­

herpályaudvar körzetében egy tüzérezred parancsnoka azt a feladatot tűzte az üteg elé, hogy a vasúti töltésen átkelve a má­

sik oldalról nyújtson tűztámogatást a tá­

madó gyalogságnak. A töltés széles volt, több sínpár haladt át rajta. Az egyetlen átjáró ezen a németek által megerősített töltésen egy alagút volt. De erre az alagútra az ellenség három géppuská­

ja tüzelt, továbbá egy löveg, közvetlen irányzással. A feladat teljesíthetetlennek látszott. A szovjet katonák azonban nem ismernek teljesíthetetlen feladatot, s a fiatal ütegparancsnok elhatározta, hogy

— 141 —

\