Statisztika és szovjethatalom: a virágzás kora (1917–1927) V.

Holka László,

a Központi Statisztikai Hivatal vezető-főtanácsosa

E-mail: Laszlo.Holka@ksh.hu

Statisztika és szovjet- hatalom: a virágzás kora (1917–1927) V.

A szovjethatalom első éveiben az új berendezkedés működtetőinek égető szük- ségük volt a szakértelemre, a katonáktól a mérnökökig, az orvosoktól a statisztiku- sokig. Az új társadalom építése a rendelkezésre álló személyek hozzáértése nélkül megvalósíthatatlan lett volna, rendelkezésre pedig azok álltak, akik a polgárháború alatt nem hagyták el Oroszországot. Akik a bolseviki pártállástól eltérő felfogásúak közül maradtak, általában bíztak benne, hogy a vörös terror elmúltával, az új gaz- daságpolitika kibontakozásával fokozatosan enyhül a hatalom szigora, erősödnek a polgári demokrácia elemei. Ha állami szolgálatban végezték tevékenységüket, az értelmiségre időről időre lesújtó erőszak ellenére úgy vélték: a haza javáért mun- kálkodnak. A külföldre távozók népes seregébe a vereséget szenvedett katonákon kívül döntően az 1917. februári forradalom utáni pártok hívei kerültek, őket meg- győződésük vitte külföldre. Közöttük akadtak statisztikusok is, akik a távolból kitartóan, szakmájuk szempontjai alapján szemlélték az új hatalmi berendezkedést, mintegy „oldalnézetből” ítélve meg a fejleményeket. A közgazdászok és statiszti- kusok közül kitűnt A. A. Csuprov (1874–1926), aki elméleti és oktatói tevékenysé- gével már a forradalom előtt iskolát teremtett. Tanítványai közül egyesek mentek, mások maradtak, ismét mások a központtól nyugatabbra, Ukrajnában éltek rövi- debb-hosszabb ideig. Azonban valamennyiük közös vonása volt, hogy jól ismerték mesterük nevezetes munkáját, az „Értekezések a statisztika elméletéből” című könyvét. A mű ritka foglalata a rohamléptekkel fejlődő statisztika szerepére vonat- kozó nézeteknek, ismeretelméleti megfontolásokkal alátámasztottan önálló tudo- mányágként próbálja meghatározni a tömegszerű jelenségek vizsgálatát. Idővel, az 1920-as évek végére összegyűlt adatok birtokában honfitársainak sem ártott volna megszívlelni azt a megállapítását, miszerint „…drága árat kellett fizetni a felhal- mozott tekintélyes adatmennyiségért: a statisztikusokból kiveszett az érdeklődés a munka menetének és eredményeinek elméleti értelmezése iránt” (Csuprov [1910]

13. old.).

Módszertan határok nélkül

„Oszk. Nyik. Budapesten van a családjával együtt, dologtalanul tengődik, utolsó morzsáit éli fel, még kilátása sincs semmi kézzelfoghatóra” – írta egyik tanítványáról 1921-ben keltezett magánlevelében A. A. Csuprov (Sejnyin [2010] 45. old.). A tanít- vány, O. Ny. Anderszon¹ 1907 és 1912 között asszisztense volt a szentpétervári mű- szaki főiskolán, kandidátusi értekezését „A korrelációs koefficiens és alkalmazása a szekuláris idősorokra” címmel írta; 1917-ben Kijevbe ment, ahol az egyetemen Je.

Je. Szluckij (róla lásd bővebben Holka [2015] 984. old.) munkatársaként dolgozott, mellette a demográfiai intézetben kutatott. Ukrajnát 1920-ban hagyta el nyugat felé, a magyar fővárosban alkalmi oktatással is töltött időszak után rámosolygott a szeren- cse, és 1924-ben sikerült elhelyezkednie Bulgáriában, a várnai kereskedelmi főisko- lán.² Anderszon munkássága a húszas években a valószínűségi eloszlásokat tanulmá- nyozó W. Lexisét³ (1837–1914) követte, így a sztochasztikus eljárásokban a konti- nentálisnak nevezett vonulat híveként tevékenykedett.

Ugyancsak Kijevből ment külföldre R. M. Orzsenckij (1863–1923) is. Az észak- nyugat ukrajnai Zsitomirben született közgazdász 1906 és 1918 között Jaroszlavlban az oktatás ügyét adományokkal támogató utazóról és természetbúvárról, P. G.

Gyemidovról elnevezett „jogi líceum” (valójában főiskola) statisztikai tanszékvezető- jeként dolgozott. Oda amiatt került, mert a novoroszszijszki egyetemről „megbízha- tatlansága” miatt eltanácsolták; 1910-től a jaroszlavli kormányzóság zemsztvói (helyi önkormányzati) „statisztikai értékelési” irodáját is vezette, felmérve a parasztgazda- ságokat, elvégezve az ingatlanok értékbecslését. Ekkor írta legismertebbé vált művét

„Szintetikus ismérvek” címmel (Orzsenckij [1910]). A statisztikai mennyiségek és

1 Oscar Johann Viktor Anderson (1887–1960) néven ugyancsak ismert az észtországi német családból származó statisztikus (apja a kazanyi egyetem finnugor tanszékén volt professzor). 1932-től a Rockefeller Alapítvány jóvoltából részt vett a NBER (National Bureau of Economic Research – az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Gazdasági Kutatóirodája) modellezéssel foglalkozó részlegének munkálataiban; 1942-től a Kieli Egyetemen a statisztika tanszéket vezette.

2 Ugyanekkor A. I. Gyenyikin (1872–1947) vezérőrnagy, a „fehérek” mozgalmának egykori politikai és ka- tonai vezetője családjával még Magyarországon tartózkodott. (Neki a statisztikához túl sok köze nem volt, a szovjethatalomhoz annál inkább: kis híján megdöntötte. Csapatai 1919 őszén 300 kilométerre megközelítették Moszkvát, de visszaszorították őket, ő maga pedig emigrált). Gyenyikin 1922-ben Belgiumból érkezett Sopron- ba, rövid budapesti tartózkodást követően Balatonlellén dolgozott emlékiratain, majd 1925 derekán elhagyta Magyarországot, „ahol olyan melegséggel viszonyultak az oroszokhoz”. A katonai fellépést a szovjethatalom- mal szemben az 1920-as években kilátástalannak ítélte.

3 A német statisztikus a bonni egyetemen előbb jogot, majd matematikát tanult; 1861-ben Párizsban ismer- kedett meg a politikai gazdaságtannal és A. Quetelet (1796–1874) tanaival, meggyőződve a jelenségek kvantifikálásának értelméről. A francia-porosz háborút követően visszatért Németországba, tanított Strasbourg, az észtországi (akkor oroszországi) Tartu, majd Freiburg, Breslau, Göttingen egyetemein. A Jahrbücher für Nationalökonomie und Statistik (Nemzetgazdasági és statisztikai évkönyvek) szerkesztőjeként tevékenykedett 1891-től, és a valószínűség-számítás statisztikai adatokra való alkalmazásának vezéralakjaként dolgozott; 1895- ben megalapította Németország első aktuáriusokat (biztosítási matematikusokat) képző intézetét.

számítások elemi elméletéről szóló doktori disszertációját 1912-ben védte meg, amely könyv alakban, Kijevben 1921-ben jelent meg. A doktori értekezés elkészítése után, 1914-ben adták ki „A matematikai statisztika tankönyve” című egyetemi jegy- zetét (Orzsenckij [1914]). Az októberi fordulat után Jaroszlavlban folytatta statiszti- kai tevékenységét, de mellette már tagja volt a Központi Statisztikai Hivatal kollégi- umának is. Majd 1918 őszén Moszkvába költözött, mivel ő lett az intézmény mód- szertani osztályának első embere. Javaslatokat dolgozott ki az elméleti és a gyakorla- ti statisztikai tevékenység ötvözésére: elképzelései szerint szükség volt egy statiszti- kai módszertani kabinet létrehozására, és ezen túlmenően a módszertani részlegnek egyrészt állandó, másrészt átmeneti (gyakorlati munkát végző) statisztikusokból kellett volna állnia. Azt tervezte, hogy a két-három fő által vezetendő osztály a már felvett adatok feldolgozásán keresztül fogja bemutatni az alkalmazandó eljárásokat;

az új módszertani fogások kidolgozása mellett az intézmény többi munkatársa szá- mára pedig konzultációs szolgáltatásokkal áll majd rendelkezésre. Bár kidolgozta a részleg felállításával 1918-ban megvalósult elgondolásának anyagi vonzatait is, Orzsenckij egy év eltelte után azon vette észre magát, hogy még mindig ő az egyedü- li vezető. Távozott hát Kijevbe (Gyigyenko [2013]).

A szovjethatalom Kijevben csupán 1920 nyarától, a Vörös Hadsereg lengyelek el- leni hadjárata során vetette meg a lábát (Anderszon távozása idején). A breszt- litovszki béke értelmében az Ukrajnát megszálló német és osztrák-magyar hadsereg jóváhagyásával 1918 áprilisától P. P. Szkoropadszkij (1873–1945) hetman⁴ gyakorol- ta a hatalmat, aki decemberben az Ukrán Népköztársaság ellene alakult Direktóriuma fegyveres fellépésének következtében lemondott a hatalomról, és titokban Berlinbe menekült; „reformeri” tevékenységének eredményeként távozása előtt egy hónappal Kijevben megalakult az Ukrán Akadémia (valamint Kamenyec-Podolszkban egy egyetem is). A Direktórium földosztást ígért, miként azt is, hogy a helyi hatalmat a munkások és parasztok tanácsainak (szovjetjeinek) adja át. A testület élén 1919 feb- ruárjától a hadsereg főparancsnoka, Sz. Petljura (1879–1926) állt, s bár a földet ál- lami tulajdonba készült venni, intézkedéseinek a köztársaság területén zajló harci cselekmények miatt képtelen volt érvényt szerezni: keletről tavasszal a Vörös Hadse- reg ért el olyan sikereket, hogy birtokba vette még Kijevet is, nyugat felől a lengye- lek szorongatták – és ugyan a nyáron kiűzték a bolsevikieket Kijevből, helyüket egy időre a fehérgárdista A. I. Gyenyikin foglalta el. Az ő harctéri kudarcait követően a várost a lengyelek kaparintották meg, akiket 1920 nyarán a Vörös Hadsereg kergetett el egészen a Visztuláig. Amikor Gyenyikinre Harkovban 1919 decemberében csapást mértek, a várost megtették a menten megalakított Ukrán Szovjet Köztársaság fővá- rosává (ezt a nem hivatalosan „első fővárosi” minőségét megőrizte egészen 1934-ig, amikor Ukrajna fővárosa mégiscsak Kijev lett).

4 Kozák főparancsnoki cím.

Ennek a zaklatott időszaknak az elején érkezett Orzsenckij Kijevbe, ahol a városi statisztikai iroda tudományos tanácsadójaként dolgozott. Ezenkívül megválasztották az Ukrán Akadémia tagjává, és két éven át vezette az akadémia társadalmi-gazdasági osztályát. 1921 októberében megjelent az ukrán hivatal folyóiratának első száma, a Sztatyisztyicseszkij bjulletyeny CSzU USzSzR (Statisztikai bulletin); a négy számot megélt kiadvány szerkesztője szintén Orzsenckij lett.

A polgárháború zűrzavarában a Központi Statisztikai Hivatal moszkvai felállítása után az alakuló állam statisztikai szolgálatának „országos” megszervezése érthető módon vargabetűkkel haladt előre. Noha Moszkvában a Népbiztosok Tanácsa már 1918 júliusában rendeletet alkotott a helyi statisztikai szervezetek létesítéséről, a zilált körülmények között élő Ukrajna keleti szegletében alakult köztársaság népbiz- tosai csak 1919 márciusában ismételték meg a rendelkezést a helyi viszonyokra; és csak a statisztikusok és közgazdászok első összukrajnai, 1920 májusában, Harkovban rendezett konferenciáját követően állították fel a köztársasági irodát

„Vszeukrsztatbjuro” (Összukrán Statisztikai Iroda) mozaikszavas elnevezéssel, hogy azután az intézményt októberben átszervezzék, és nevet váltva, önállósítsák. Végül 1921 áprilisában visszatértek a Vszeukrsztatbjuro újraalapításához. Az áttekinthetet- len szervezési váltásoktól függetlenül a hivatal önálló kiadványokat adott közre, így 1922 és 1932 között „Sztatyisztyika Ukraini” (Ukrajna statisztikája) címmel össze- sen 17 különféle témájú sorozat látott napvilágot, áttekintve az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés és a munkaügy helyzetét; 1923-tól kezdve publikálták (1921-es adatok- kal kiegészítve) a „Narodnoje hozjasztvo Ukraini” (Ukrajna népgazdasága) című adatgyűjteményt. Köztársasági statisztikai évkönyv is született 1926-ban („Ukrajna”

címmel), ám a sorozat hányatott sorsú lett: mindössze öt kötetből állt (1926, 1928, 1929, 1935, 1940) (Giljazetdinov [2015]). Orzsenckij, a Statisztikai bulletin első szerkesztője politikai tevékenységet ugyan nem fejtett ki, az októberi fordulatot kö- vető bolseviki politikával mégsem rokonszenvezett. Kijevből ezért inkább Varsóba emigrált 1922-ben, ahol az ottani egyetem professzoraként, a politikai gazdaságtan előadójaként dolgozott. Majd 1923-ban az egyetemen történt terrorista robbantás vétlen áldozataként életét vesztette. Közgazdasági nézetei Oroszországban kivételes- nek mondhatók: az osztrák iskola híveként lépett fel (Gyigyenko [2013]). (Ezt az elnevezést kapta az az irányzat, amely az 1880-as évektől kezdve a tudományokban a deduktív eljárást vallva kifogásolta a „német iskola” indukciót előtérbe helyező megoldásait. A nézetek harca „Methodenstreit” néven lett ismert, legfőbb képviselői osztrák részről C. Menger (1840–1921), német oldalról G. von Schmoller (1823–

1927) voltak.)

Kijevtől 2 090 kilométerre, Jekatyerinburgban állt akkortájt egy sarokház, abban a városban, amelyet Nagy Péter az Urál fővárosának szánt, és amelyet 1723. évi megalapítása óta azzá is tettek. A házat utolsó tulajdonosáról, bizonyos N. N.

Ipatyjev mérnökről (1869–1938) ismerték, ám az ingatlan nem róla lett nevezetes.

Sokkal inkább arról, hogy 1918. július 16-áról 17-ére virradó éjjel pincéjében tizen- egy lövés dördült, amely végzett II. Miklós cárral és családjával; a bírósági tárgyalást mellőző döntést feltehetőleg Ja. M. Szverdlov (1885–1919) hozta (az ő nevét viselte a város 1924 és 1991 között). A trónjáról az 1917. februári forradalom során lemon- dott cárt 1918 áprilisában vitték Tobolszkból Jekatyerinburgba. Ottani tartózkodási helyének⁵ kiválasztásában részt vett egy statisztikus, V. I. Hotyimszkij (1892–1937) is. Őt Anderszon úgy jellemezte, hogy „a matematikában nagyon tehetséges, a politi- kában igen baloldali” – és 1918-ban történetesen éppen a „lánglelkű forradalmár”

korszakát élte. Ezt megelőzően A. A. Csuprov szemináriumát látogatta 1916-tól a Szentpétervári Műszaki Főiskolán, felforgató tevékenysége miatt eltanácsolták ugyan, de a tanári kar fellépésére folytathatta tanulmányait. Az 1917. évi fordulat után Jekatyerinburgban a helyi szovjet tagja lett, egyben a megye mezőgazdasági komisszárjaként tevékenykedett. A későbbiekben a legváltozatosabb helyeken (Uk- rajnában, Szibériában, Távol-Keleten) a legkülönbözőbb végrehajtási jellegű pártfel- adatokat végezte, majd 1921 őszétől egy fél évre „megpihent” a párt Központi Bi- zottságának propagandaosztályán. Ezt követően az oktatásnak és a tudománynak szentelte életét: előbb az 1921-ben megalakított, az ázsiai forradalmárok hároméves képzésére létesített Kelet Dolgozóinak Kommunista Egyetemén tanított (ahol rektorhelyettes is volt), majd 1924-től 1927-ig matematikát oktatott a Plehanov Nép- gazdasági Intézetben. Ebben az időszakban publikálta legfontosabb munkáit, ame- lyekkel hírnevet szerzett magának: előbb a parabolikus interpolációról (Hotyimszkij [1925]), azután a számtani átlag (Hotyimszkij [1928a]), valamint a négyzetes eltéré- sek szélsőséges értékeiről (Hotyimszkij [1928b]) a Vesztnyik sztatyisztyikiben (Sta- tisztikai Közlemények). Közben megírta könyv alakban kiadott monográfiáját az idősorok legkisebb négyzetek révén történő kiegyenlítéséről (Tolc [2012]). Ez az oroszul megjelent dolgozata külföldön is ismertté tette.⁶

Anderszon és Hotyimszkij mestere, A. A. Csuprov nem emigrált: ő csak külföl- dön maradt 1917 nyarán. Édesapja, A. I. Csuprov (1842–1908) ismert statisztikus volt, 1874-től a moszkvai egyetem politikai gazdaságtani és statisztikai tanszékének élén állt; szervezőként 1868-ban a műszaki ismeretterjesztő társaság egyik megalapí- tója volt. Sokrétű érdeklődését jelzi, hogy disszertációját a vasútgazdaságról írta.

Oktatói tevékenységében azzal tűnt ki, hogy a politikai gazdaságtan és a statisztika tárgyakban meghonosította a szemináriumi foglalkozásokat (Karpenko [1957]);

1886-ban tankönyvet írt „A statisztika tanfolyama” címmel. Egyetemi oktatóként 1883-ban megalapította az intézmény jogi társaságát, és az ezen belül működő sta-

5 A házban 1927 és 1932 között a Forradalom Múzeuma működött. Később irodáknak adott helyet, míg- nem 1975-ben lebontásáról a Szovjetunió Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága határozott, aminek a megyei pártbizottság titkára, B. Jelcin 1977 szeptemberében szerzett érvényt. Helyén 2003-tól emléktemplom áll.

6 Idézte Irwin [1931] és Lorenz [1935] is.

tisztikai szakosztály elnöke lett (ez az egyesület tömörítette a zemsztvók statisztiku- sait, összefogva a liberális-narodnyik felfogást valló szakembereket és diákokat). Bár 1899-ben gyógykezelésre külföldre távozott, az agrárreformról írt brosúrájával és cikkével részt vett az 1905-ben megalakult Kadét (alkotmányozó demokrata) Párt programjának kidolgozásában. Közgazdászként a történeti (német) iskola felfogása állt közel hozzá: „A szabad verseny nemcsak a gazdaság egyes területeinek pompás virágzásához vezet, de egész társadalmi osztályokat taszít rabságba, negatív társa- dalmi jelenségeket eredményez.” Következésképp osztotta Schmollerék nézetét, miszerint kizárólag csak a verseny segítségével lehetetlen elérni a különböző osztá- lyok érdekeinek harmóniáját – ezért szorgalmazta az államhatalom tervszerű beavat- kozását a társadalmi fejlődés menetébe (Figurovszkaja [1992] 97. old.). Halála után 1911-ben a moszkvai egyetemen létrejött egy nevét viselő egyesület a társadalomtu- dományok művelésére, amely a következő négy év folyamán a korabeli „drágaság”

vizsgálatával foglalkozó tanulmányokat tett közzé. „Csuprov tanító volt, aki nemcsak a tudományt, de sok-sok ember számára az életet is tanította” – vélekedett róla egyik hallgatója, V. V. Kandinszkij festő (1866–1944), aki a politikai gazdaságtant tanul- mányozta nála (és akit „tanítója” javasolt az egyetemen tartani) (Aronov [2010]).

Fia, az 1874-ben született A. A. Csuprov a moszkvai egyetem fizikai-matematikai karának elvégzése után Berlinben (ahol L. von Bortkiewicz⁷ (1868–1931) előadásai hatottak rá), majd Strasbourgban folytatott tanulmányokat (ott G. F. Knapp (1842–

1926) gazdaságtörténész és statisztikus kurzusai kötötték le figyelmét). Knappnak a valószínűség-számítás jogosultságára vonatkozó kételyeit nem osztotta, viszont diák- jaként az ő irányításával dolgozott egy földközösségeket összehasonlító elemzésen.

Az ifjabb Csuprov 1902-ben tért vissza Oroszországba, s rögvest az abban az évben alapított Szentpétervári Műszaki Intézet statisztikai tanszékének élére került. A Ka- dét Párt tagjaként érdeklődését a társadalom és a gazdaság kérdései kötötték le; a párt agrárbizottságában is tevékenykedett, publikációi a parasztkérdés körül forogtak. A marxizmustól távol álló szemlélőként úgy vélte: „…ha A tőke második kötetének megállapításait az aritmetika helyett lefordítjuk az algebra nyelvére, minden sokkal áttekinthetőbb benne” (Sejnyin [2010] 11. old.). Bár nyolc éven át a matematika nemigen kötötte le érdeklődését, levelezésben állt a róla elnevezett láncokról ismert A. Markovval (akárcsak személyes ismerősével, von Bortkiewicz-csel). Doktori disz- szertációját „Értekezések a statisztika elméletéről” címmel védte meg; 1911-ben a Nemzetközi Statisztikai Intézet tagjává választották; illetve alapító tagja volt a Szo- ciológiai Társaságnak. Oktatói tevékenységében az apja által meghonosított szeminá-

7 A közgazdász-statisztikus Szentpéterváron született, lengyel szülők gyermekeként (apja matematikát ok- tató tüzérezredesként szolgált a hadseregben). Ő maga jogot végzett az orosz fővárosban, 1895 és 1897 között a strasbourgi egyetemen munkásbiztosítási és statisztikaelméleti előadásokat tartott; 1901-től a berlini egyetem professzora volt. Németül és oroszul publikált, többek között szemügyre vette Marx újratermelési elméletét A tőke II. és III. kötetében.

riumokat a minden hallgató számára kötelező gyakorlati foglalkozásokkal egészítette ki, mondván: az ismereteket nem elegendő megszerezni, használni is tudni kell (Karpenko [1957]).

Ismertsége révén adódott számára egy sajátos sorsú felkérés is. Az 1890-ben ala- pított Brit Közgazdasági Társaság még ugyanabban az esztendőben folyóiratot is indított „The Economic Journal” címmel. Szerkesztője a kiadvány létrehozásától kezdve F. Y. Edgeworth (1845–1926) volt, aki 1909 márciusában javasolta A. A.

Csuprovnak, hogy legyen a lap oroszországi tudósítója, vagyis küldjön recenziókat, cikkeket közgazdasági tárgyú hírekről, valamint beszámolókat tudományos újdonsá- gokról. A. A. Csuprov válaszként felajánlotta a földközösségekről szóló írását (Tschuprov [1912]), ám a tudósítói feladatok teljesítésétől lényegében elzárkózott (Sejnyin [2010]). A dolgozat végül megjelent, szerkesztése már J. M. Keynes (1852–

1949) nevéhez fűződött, aki 1912-től lett a lap szerkesztője. A. A. Csuprovot politi- kai nézetei a liberálisnak minősített Kadét Párt felé vitték, közéleti aktivitásának egyik színtere az 1905-től a párt jobbszárnyának szócsöveként számon tartott

„Ruszszkije vedomosztyi” (Orosz hírek) című lap lett, amelynek segítségével tudo- mányos tevékenységét publicisztikai írásokkal egészítette ki. Az 1863-ban alapított újság 1868-tól naponta jelent meg, a konzervatívként elkönyvelt „Moszkovszkije vedomosztyi” című lap ellenlábasaként, szerzői között az idők során szerepelt L. N.

Tolsztoj, A. P. Csehov és M. Szaltikov-Scsedrin is. A. A. Csuprov a lapba számos statisztikával foglalkozó cikket írt, valamint elemezte a parasztság helyzetét, és kitért a gazdasági liberalizmus méltatására is. Az első világháború éveiben foglalkozott a hadviselő felek helyzetének bemutatásával, többször érintve a központi hatalmaknál uralkodó állapotokat: „Milyen az élet Ausztria-Magyarországon” (Csuprov [1915a]),

„Aszály Németországban és Ausztria-Magyarországon” (Csuprov [1915b]), „A ter- més Magyarországon” (Csuprov [1915c]), végül „A háború és a születésszám csök- kenése” (Csuprov [1916]).

Véglegesnek bizonyult távozása hazájából 1917 májusában következett be: annak rendje-módja szerint, a városparancsnokságtól a nyári szünet idejére tudományos kuta- tás céljából Stockholmba, illetve Kristianiába (Oslo) kért engedélyt távozni, eredetileg három hétre. Előbb állítólagos betegsége, majd vonakodása gátolta hazatérését, holott egyes források szerint a Népbiztosok Tanácsa 1918 tavaszán többször szorgalmazta, hogy – ha nem is a Központi Statisztikai Hivatal vezetőjeként, de tanácsadóként az intézmény létrehozásában –, költözzön vissza Oroszországba (Sejnyin [2010]). A kérés elutasítása A. A. Csuprov egyik 1919 januárjában kelt levelének ismeretében nem meglepő: „Maga Lenin – és efelől senkinek sem lehet kétsége, aki nyomon követte ennek a politikai szereplőnek a karrierjét, és egy kicsit is ismeri észjárását –, egy percig sem hitt a proletárdiktatúra megteremtésében Oroszországban, ő egyáltalán nem ezért szerezte meg a hatalmat. Lenin 1917 októberében is, élete más korszakaiban is a ha- talmat magáért a hatalomért szomjúhozta, nem gondolva sem Oroszországra, sem az

orosz proletariátusra. Kizárólag egy nagyszabású kísérletben volt érdekelt, amit elvé- gezhet az orosz népen, in corpore vili (hitvány testén). A végső vereség nyilvánvaló volt számára, de ő, mint mindig, tökéletesen közömbös maradt azoknak a sorsa iránt, akik követték.” (Sejnyin [2010] 12–13. old.).

Véleményét nem tett közhírré. Hasonlóképpen szemérmesen viszonyult azokhoz a módszertani hibákhoz is, amelyekre K. Pearson (1857–1936) (és tanítványai) egyes munkáiban bukkant. Észrevételeit magánlevélben tudatta az érintettel, aki a Biometrica folyóiratban „Peccavimus!” (Vétkeztünk!) címmel közölte A. A. Csuprov jogos helyreigazításait (Pearson [1919]). Ekkortájt A. A. Csuprov a svéd fővárosban a Centroszojuz elnevezésű, fogyasztási szövetkezeteket 1898 óta tömörítő, de idő- közben emigrációba vonult intézmény statisztikai irodájának vezetőjeként másfél éven át szerkesztette a „Bjulletyen mirovogo hozjasztva” (Világgazdasági bulletin) című kiadványt. Később Berlinbe, majd Drezdába költözött (ahol megítélése szerint a fővárostól eltérően nem az önelégült spekulánsok és a spartakisták⁸ voltak az urak).

Kiterjedt levelezésének tanúsága szerint változatlanul foglalkoztatták az oroszországi fejlemények – és ebben befolyásos társra talált Sz. N. Prokopovicsban (1871–1955), az emigráns közgazdászban, aki 1917-ben az ideiglenes kormányokban többször is ellátott miniszteri tisztségeket, és a kabinet mellett működő Gazdasági Tanács elnök- helyettese is volt. Szociáldemokrata párti, majd szakszervezeteket felkarolni igyekvő előéletét követően, alapításakor rokonszenvezett a Kadét Párttal, ám az irányzatot sovinisztának ítélte, és közvetlenül 1917 előtt a mensevikekhez csatlakozott. Minisz- terként támogatta az iparvállalatok állami felügyeletére vonatkozó elgondolásokat, de munkásellenőrzés nélkül és a tulajdonosok jogainak tiszteletben tartásával. Az 1917. évi októberi forradalmat törvénytelennek tartotta; az Alkotmányozó Gyűlés képviselőjeként és volt kormánytagként 1917. november 16-ig még egy illegális ideiglenes kormány vezetői posztját is vállalta, így próbálva fellépni a hatalom új birtokosai ellen. Később közreműködött a volgai éhínség felszámolásában. Az ennek során kialakított külföldi kapcsolatai miatt 1922-ben száműzték az országból. Így előbb Berlinben élt, megalakítva egy „Gazdasági Kabinet” nevű szerveződést, amely két év után Prágában folytatta tevékenységét. A csehszlovák kormány ugyanis az új államalakulatba Szovjet-Oroszországból érkező mintegy 20 ezer (főként orosz és ukrán) emigráns (közöttük az egykori jekatyerinburgi háztulajdonos, Ipatyjev mér- nök) erkölcsi támogatásán túlmenően, 1921-ben „Orosz segélyakció” elnevezéssel anyagi eszközöket is elkülönített. Ennek köszönhetően a menekültek fiatalabb nem- zedékei számára nemcsak négy gimnázium alakulhatott, de Prágában anyanyelvi oktatókkal létrejött egy orosz népi szabadegyetem is (Koprivová [2001]). A tanárok szellemi felkészültségét is kihasználva Prokopovics Prágában folytatta tevékenysé- gét, társaival lankadatlanul rajta tartva szemét az oroszországi eseményeken. Vizsgá-

8 1914-ben alakult radikális kommunista csoport, a Spartacus Szövetség (Spartacusbund) tagjai.

lódásaihoz közgazdászokon kívül sikerült megnyernie emigrációban élő jogászokat, történészeket is. Kutatásaik az „Ekonomicseszkij vesztnyik” (Gazdasági értesítő) című folyóirat cikkeiben „csapódtak le”, s ebben vállalt szerepet A. A. Csuprov is.

Prágába vándorolt hát tovább, ott végezte a szovjethatalom kiadványainak szemlézé- sét. Időközben megválasztották a brit Royal Statistical Society (Királyi Statisztikai Társaság) tiszteletbeli tagjává, amit egy publikációjával mintegy viszonzott a társa- ság folyóiratában (Tschuprow [1925]).

A. A. Csuprov Prágából utazott a Nemzetközi Statisztikai Intézet 1925. évi római kongresszusára. Meg nem erősített értesülések szerint ott kapta volna a következő ajánlatot a hazatérésre: állítólag a római eseményen részt vevő P. I. Popov tervezett beszélgetést kezdeményezni vele erről moszkvai munkatársa, L. N. Litosenko közve- títésével, ám az emigrációban remeteként élő mester elzárkózott a statisztikai hivatal vezetőjének fogadása elől (Sejnyin [2010]). Az emigránsok köreiben uralkodó el- mérgesedett, általános gyanakvásokkal átszőtt viszonyokról mindent elárul, ami akkor történt, amikor A. A. Csuprov elhelyezett egy cikket a Vesztnyik sztatyisztyiki hasábjain. „A statisztika sztochasztikus elméletének alapvető feladatai” címmel meg- jelent írás (Csuprov [1925]) bűne az volt, hogy szovjet folyóiratban látott napvilágot.

Az emigránsok szemében szerzője fekete báránnyá vált: nem elég, hogy visszavon- ták jelöltségét az akadémiai szövetségbe, de még a csehszlovák illetékesek sem ítél- ték oda neki a korábban beígért professzori ösztöndíjat. Így be kellett érnie egy Prokopovics által felkínált szerény állással (Sejnyin [2010]). A. A. Csuprov 1926.

április 19-én hunyt el Genfben. Nekrológját tanítványa, N. Sz. Csetverikov (1885–

1973) ugyan megírta, de a Vesztnyik sztatyisztyiki nem közölte. Oroszországban csu- pán egyetlen megemlékezés jelent meg róla a leningrádi „Krasznaja gazeta” (Vörös Újság) című lap esti kiadásában, amelyet V. E. Dehn (1867–1933) gazdaságföldraj- zot művelő statisztikus írt (Dehn [1926]). Angliában a The Economic Journal szer- kesztője, Keynes [1926] viszont gondoskodott egy nekrológról folyóiratában. A tu- dós nevét a Csuprov-féle asszociációs együttható őrzi; a koefficienst a sztochasztikus kapcsolatokban a tényleges és a függetlenség esetére feltételezett gyakoriságok kü- lönbségeinek vizsgálatában alkalmazzák. „1911-től 1916-ig a gazdaságin tanultam, a negyedik évfolyamig jutottam el. Csuprov kiemelkedő statisztikus, egyetlen előadá- sát sem mulasztottam el. A statisztika nagyon érdekelt, a marxistáknak is, közgazdá- szoknak is nagyon fontos. Remek, képzett előadó volt, az apja jelentékeny, de bur- zsoá közgazdász volt.” – vélekedett róla V. M. Molotov (1890–1986), magas rangú pártfunkcionárius (Csujev [1991]).⁹

Csetverikov, aki a meg nem jelent megemlékezést írta A. A. Csuprovról, egy posztógyáros családjában született, felsőfokú tanulmányait a moszkvai műszaki-

9 Molotov V. I. Lenin jóváhagyásával már 1921-től a párt Központi Bizottságának titkáraként dolgozott, ezt követően három évtizeden át J. V. Sztálin híveként a szovjet párt és állam legszűkebb döntéshozói körébe tartozott.

mérnöki főiskolán folytatta, ám a szociáldemokrata pártban kifejtett illegális tevé- kenysége miatt félévre bebörtönözték. Így apja tanácsára a Szentpétervári Műszaki Intézetbe ment, ahol A. A. Csuprov tanítványaként az elméleti statisztika iránt kez- dett érdeklődni. Diplomamunkáját az indexszámoknak a pénz értékváltozását mérő szerepéről írta. Kutatásait Berlinben folytatta volna, de közbeszólt a háború, amely- nek végeztével a Vörös Hadseregben találta magát: onnan kérte ki Popov 1919 tava- szán, hogy erősítse a statisztikai hivatal gárdáját. Így lett ő 1920-tól 1923-ig Orzsenckij távozása után a módszertani osztály vezetője. A hivatalban megalakított egy elméleti statisztikai szakkört, emellett tanított a Plehanov nevét viselő népgazda- sági intézetben is. Konzulensi tevékenysége szinte követhetetlen: részt vett minden olyan intézmény és intézet tevékenységében, ahol indexekkel foglalkoztak; volta- képpen ő volt az összes ilyen jellegű, már említett munka egyik háttérben maradó tanácsadója. (Lásd Holka [2015] 982–983. old.) Csetverikov intézmények közötti mozgékonyságát mutatja annak a statisztikai diákkörnek a pályafutása, amely a nép- gazdasági intézetben alakult a gabona terméseredményei és az időjárási viszonyok összefüggéseinek tisztázására: vezető tanárukat követve a Központi Statisztikai Hi- vatalból átmentek a Konjunktúrakutató Intézetbe, majd vissza a hivatalhoz, és utána a Termény- és Gyümölcskutató Intézethez (Manella [2013]).

A. A. Csuprov és a véletlenek „megszelídítése”

Másfél évtized munkáját fektette A. A. Csuprov az „Értekezések a statisztika el- méletéről” című munkájába: ezzel a művel védte meg doktori értekezését 1907-ben.

Az új szemléletű, a kor legújabb elméleteit ismertető és a sztochasztikus kapcsolatok logikájára is kitérő dolgozat olyan népszerű lett, hogy könyv alakban gyors egymás- utánban két kiadást is megért (Csuprov [1910]).¹⁰ Mivel pedig szerzője akkor kezdte írni, amikor Európában valóságos pezsgés zajlott a tudományok terén, ezen belül pedig fokozott lendülettel törtek előre a statisztikai kutatások, tanácsos utalásszerűen feleleveníteni annak a szellemi közegnek egy-két vonását, amelynek egyes irányzata- it A. A. Csuprov sajátos értelmezésben összefoglalta. Annál is inkább, mivel önálló helyet igyekezett kijelölni az elméleti statisztikának, s nézeteivel olyan iskolát terem- tett Oroszországban, amelynek megállapításait a szovjethatalom ideológiája még későbbi, legmerevebb időszakaiban sem bátorkodott kikezdeni.

„Az 1890-es évek a maguk meddő nagyhatalmi politizálásával, osztályharcaival, imperializmusukkal és kezdetleges oktatási rendszereikkel rég letűntek. De még

10 A mű tömör ismertetése Kenessey [1962] tollából jelent meg magyarul.

mindig megragadható az a szellemi izgalom, amellyel a tudomány megkezdte tarto- mányának kiterjesztését a humán tárgyakra. Az élet ugyanolyan rejtélyes volt, mint korábban, de úgy találták, törvényeknek engedelmeskedik. Az emberi társadalmat úgy tették statisztikai vizsgálat tárgyává, mint egy emberi ellenőrzés alatt álló evolú- ciós entitást.” – írta Kendall¹¹ ([1968] 225. old.). Vele egybehangzóan Hacking [1990], kanadai tudománytörténész, filozófus is úgy vélte: a XIX. század végére a társadalom statisztikai lett, újszerű törvényeket hozva létre, amelyek a természettör- vényekhez hasonlatosak voltak ugyan, de az emberekre vonatkoztak, és ezeket a valószínűség fogalmával fejezték ki. Már Hacking könyvének címe szerint is a szá- zad folyamán a véletlen megszelídítése zajlott.

Aligha volt írható az esetlegesség számlájára – vélekedett Kendall [1968] –, hogy F. Galton (1822–1911) alapította meg az eugenetika tudományát, és hogy Pearson cselekvő módon részt vett kora társadalmi konfliktusaiban. A statisztika tudománya számukra az élővilág feltárásának új eszköze lett, és a magatartástudományok végre olyan struktúrák jeleit kezdték mutatni, amelyek alávethetők matematikai elemzések- nek. Angliában a darwini tanok, az öröklődés vizsgálatának nyomába eredt Pearson,¹² aki a regressziós eljárások úttörőjének, az eugenetikát is megalapító Galtonnak az eljá- rásait finomítva, az evolúció matematikai elméletének megteremtésén fáradozott (Nor- ton [1978]). Pearson nevéhez fűződik a lineáris korreláció továbbfejlesztése, a többszö- rös és a parciális korreláció számításainak, a nemlineáris és a biszeriális korrelációk kalkulálásának kidolgozása, majd 1900-ban a diszkrét eloszlású változók vizsgálatára hivatott khí-négyzet próba kimunkálása. Saját felfogását a statisztikáról a következő- képpen summázta: „A matematikai statisztika célja, hogy anélkül kezelje két vagy több, változó mennyiség viszonyát, hogy feltételezné: az egyik a többinek egyetlen értéket felvevő matematikai függvénye lenne. A statisztikus nem gondolja, hogy egy bizonyos x egyetlen értéket képviselő y-t eredményez; nem okozati, hanem korrelációs viszonyt feltételez. Az x és az y közötti viszony egy sávon belül lesz valahol, így annak valószínűségét kell kidolgoznunk, hogy az (x, y) pont ennek a sávnak mely eltérő ré- szein helyezkedik el. A fizikus korlátozott: a sávot egy vonalba sűríti. A mi eljárásunk lefedi a biológia, a szociológia stb. összes határozatlanságát. Igen tág tudomány.” (Nor- ton [1978] 10. old.). Más olvasatban ez a statisztikai eljárásoknak a „törvényeket”

feltáró egzakt tudományokon (fizikán, csillagászaton) kívüli területekre való kiterjeszt- hetőségét fogalmazza meg: előbb az élővilág jelenségeire, majd az abban élő ember társadalmi tevékenységére. A szigetországban a másik ágat a közgazdaságtan képvisel-

11 M. G. Kendall (1907–1983) brit statisztikus, a róla elnevezett rangkorrelációs együttható kidolgozója.

12 Pearson [1892] nézeteit „The Grammar of Science” (A tudomány nyelvtana) című kötetében foglalta össze, amely kivívta Lenin bírálatát. Ő „A materializmus és empiriokriticizmus” című munkájában Pearsont a materializmus jóhiszemű és becsületes ellenségének nevezte, kifogásolva megállapítását: „Sem az időről, sem a térről nem állíthatjuk, hogy valóságosan léteznek; nem a tárgyakban rejlenek, hanem a módban, ahogyan a tárgyakat észleljük.” (Lenin [1909] 160. old.).

te; A. Marshall¹³ [1890] és J. N. Keynes¹⁴ [1897] is arra jutott, hogy a diszciplína a kvantitatív elemzést is igényli (Persons [1925]). A mennyiségek értelmezésének egyik úttörőjeként Edgeworth lépett fel, aki a társadalmi és gazdasági adatok elemzésébe építette be a valószínűség-számítás elemeit. Ő a közgazdaságtanba a javak kombinációi közül a fogyasztó számára egyenértékűeket összekötő közömbösségi görbék feltárásá- val írta be a nevét; a statisztika területén elemezte a valószínű hibákat, illetve jellemez- te a legkisebb négyzetek magatartását, a szimmetrikus és az aszimmetrikus gyakorisági eloszlásokat.

Az alakulófélben levő módszerek alkalmazhatóságának kérdése arra sarkallta az újonnan jelentkező tudományágat, hogy újabb és újabb területeken is elvégezze a megfigyeléseket, tisztázva a vizsgálat tárgya és módszere közötti viszonyt, amit Edgeworth a következőképpen írt le: „A megfigyelések és a statisztika egyeznek abban, hogy mennyiségeket csoportosítanak egy Átlag körül: különböznek abban, hogy a megfigyelések Átlaga valóságos, a statisztikáé képzelt. A megfigyelések átlaga ok, minthogy ez lenne a szerteágazó hibák forrása. A statisztika átlaga leírás, az egész csoportra illesztett reprezentatív mennyiség, a csoport legjobb reprezentán- sa, az a mennyiség, amely, ha a gyakorlatban sok helyett egyetlen mennyiséget sze- retnénk szerepeltetni, minimalizálja az efféle gyakorlattal óhatatlanul együtt járó hibát. Így azok a mérések, amelyekkel megállapítjuk a valós időt, számot, távolságot – mind-mind megfigyelések. Az árak, az export és import jegyzékei, a törvényes és törvénytelen házasságokra, a születésekre vonatkozó jelentések, amelyek átlagai a gyakorlati érvelés előfeltételei, pedig statisztika. Röviden, a megfigyelések az erede- tinek eltérő másolatai; a statisztika viszont több eredetit tartalmaz, ami megengedi egy »általános kép« megalkotását. Ugyanannak az embernek többféle mérései meg- figyelések, míg többféle l’homme moyen¹⁵ köré csoportosított ember mérései prima faciae legalábbis statisztika.” (Stigler [1978] 295–296. old.).

A kontinens nyugati peremén a feladatot E. Durkheim ([1894] XI. old.) intelme fe- jezte ki: „Az első és alapvető szabály: a társadalmi tényeket úgy kell vizsgálni, mint dolgokat.”, ami szintén komoly ösztönzést adott ahhoz, hogy a kutatások az egy osz- tályba sorolt adatok homogenitásának „belső” értékelését lehetővé tevő módszertanra összpontosuljanak (Stigler [1986]). Poroszországban Lexis is alapvetően az adatok homogenitásának kérdését bolygatta. „A statisztikai idősorok stabilitásának elméleté-

13 A. Marshall (1842–1924) a neoklasszikus közgazdaságtan megalapítója.

14 J. N. Keynes J. M. Keynes édesapja, aki három évvel túlélve fiát, 97 éves korában hunyt el.

15 Utalás Quetelet, a Nemzetközi Statisztikai Kongresszusok életre hívójáként is ismert belga statisztikus társadalmi fizikájának „átlagemberére”: „Az ember, akit szem előtt tartok, a testek súlypontjának analógiája a társadalomban; ő az az átlag, amely körül a társadalom elemei ingadoznak; ha úgy vesszük, olyan fizikai lény, aki körül minden a társadalomra szerzett átlagok eredményeinek megfelelően forog. Ha meg kívánnánk vetni egy társadalmi fizika alapjait, úgy őt kell tekintetbe venni, anélkül, hogy elidőznénk különös esetein és anomá- liáin, nem kutatva, hogy egy ilyenfajta egyén képes-e kisebb-nagyobb mértékben fejleszteni valamely képessé- gét.” (Quetelet [1835] 21. old.).

ről” című munkájában (Lexis [1879]) binomiális urnamodellt alkalmazott térben és osztályokban egymástól távol eső idősorokra, hogy megállapítsa jellegüket. A fiú- gyermekek éves születési adatainak vizsgálatára megalkotott egy szórási koefficienst.

A Quetelet tiszteletére Q-val jelölt együttható a vizsgált idősorok gyakorlati szórásának és a feltételezett elméleti szórásának a hányadosa. Ennek segítségével jellemezte az idősorokat, elnevezve ezeket periodikus, hullámzó és evolúciós tulajdonságú soroknak.

Ideális esetben (ha az együttható értéke 1) „normál” szórást, ha meghaladta azt, illetve alatta maradt, úgy „normális fölöttit” vagy „alattit” állapítva meg (Stigler [1986]).

Mivel A. A. Csuprov egykori mestere, von Bortkiewicz következetesen próbálta csiszolni Lexis elgondolását, ő is ezen az úton haladt, így vált meghatározó törekvésé- vé, hogy összehangolja az angol és a kontinentális eljárásokat, nézeteket. Csuprov [1910] fő műve, az „Értekezések a statisztika elméletéről” előszava egy 1909. decem- beri moszkvai előadás szövege, amely a „Tömeges jelenségek elméletének alapkérdé- sei” címet kapta. Ez vázolja a kötetben szereplő négy értekezés irányát, megállapítva, hogy a statisztika elméletének megújítása három áramlatból táplálkozott. Az első Ang- liából, a biológusoktól – Galtontól, majd Pearsontól – eredeztethető. Pearsontól, aki a valószínűség-számításhoz fordulva mozgást vitt annak félévszázados állóvizébe, és a biológiából kiinduló módszereivel a korábban sejtésekkel dolgozó társadalomstatiszti- kusoknak a vizsgálatok pontosabb és ésszerűbben megalapozott eljárásait nyújtotta. A másik áramlatot Lexis képviselte, az ő idősorok stabilitására vonatkozó kutatásaihoz fordultak mindazok, akik elégedetlenek voltak a statisztikában eluralkodó empirizmus- sal. A harmadik vonulat, messze túlmutatva a statisztikán, azoktól a filozófusoktól származik, akik tiltakoztak a „természettudományos fogalomalkotás” kereteit megha- ladó ismeretek lebecsülése ellen: W. Windelband (1848–1915) és H. Rickert (1863–

1936) fellépése közelről érintette a statisztikát, amely a leginkább szenvedett a logiká- val foglalkozók egyoldalúságától a jelenségek általános érvényű és örök mozzanatai- nak, az L. Couturat¹⁶ (1868–1914) által „nomografikusnak” nevezett problémák isme- retelméleti feltárása során (Csuprov [1910]).¹⁷ A „hagyományos sablonok hipnózisá- tól” megszabaduló német filozófusok a tudományelmélet felülvizsgálatára szólították fel azoknak a szakterületeknek a képviselőit, akik a konkrét jelenségek egyedi vonásait hangsúlyozó ismeretekkel dolgoztak, és amelyeket Windelband „idiografikusként”

jelölt meg. Márpedig a három áramlat számos ponton érintkezett: értekezéseinek ren-

16 Couturat a matematika filozófiai alapvetésén munkálkodó francia matematikus, G. W. Leibnitz (1646–

1716) műveinek tanulmányozója volt.

17 Az ún. badeni, neokantiánus filozófiai iskola képviselői. Windelband honosította meg az ismeretek álta- lánosítás révén történő megszerzését jelölő, az objektív jelenségekből törvényeket levonó nomothetikus eljárá- sok, illetve az ettől eltérő, a különös, az egyedi jelenségeket előtérbe helyező idiografikus ismeretszerzés fo- galmait. Az első a természet-, a második a társadalomtudományokra jellemző megoldás. Rickert az értékvonat- kozások elsőbbségét fejtette ki; az értékek szerinte távolságtartást követelnek az élettől, s minőségi különbség mutatkozik a történeti és a tudományos tények között: a történettudomány felfogható individualizáló kultúrtudományként.

deltetését A. A. Csuprov összehangolásukban és rendszerezésükben látja, mondván, a filozófusokat elborzasztotta az új statisztikai elméletek matematikai jellege, a statiszti- kusok pedig kevés hajlandóságot mutatnak rá, hogy fogalmaikat önállóan feldolgozva építsék be egy általános logikai rend elvont formáiba. Holott A. A. Csuprov figyelmez- tetése értelmében „Korunkban, a tömegtermelés korában a munka termelékenysége – még a tudományé is – jelentős mértékben függ nagyszámú személy tevékenységének tervszerű összehangolásától – a statisztikában még inkább, mint másutt.” (Csuprov [1910] 15. old.).

Így az „Értekezések a statisztika elméletéről” első fejezete (Csuprov [1910] 39–

128. old.) a „Nomografikus tudományok és idiografikus tudományok” címet kapta, és a statisztika logikai felépítésével, valamint helyének meghatározásával foglalkozik a tudományok rendszerében. A neokantiánisok badeni iskolája ennek ellensúlyozásá- ra előtérbe helyezte a konkrét jelenségek egyedi vonásainak kimutatását hangsúlyozó (idiografikus) ismeretek fontosságát. Rickert a nomo- és az idiografikus ismereteket egymással versengőnek írta le, igyekezve bebizonyítani, hogy a társadalomtudomá- nyok a második típushoz sorolandók, és nem feladatuk feltárni a jelenségekre vonat- kozó törvényeket. A. A. Csuprov másképpen viszonyult a kétféle kategóriához.

Rickerttel egyetértve a nomográfia lényegét illetően, saját értelmezést adott az idiográfiának, és igyekezett kimutatni a kétféle megközelítés egyenértékűségét, illet- ve szintézisük szükségességét. Úgy vélekedett, hogy a statisztika a nembeli fogal- makkal dolgozó nomográfiai tudományoktól eltérően másfajta fogalmakat használ:

csoportos (összesített) típusú kategóriákat, s ebből fakad általánosításának sajátossá- ga, a statisztikai törvényszerűségek kimutatása. Minthogy ezek az általánosítások a hely és az idő konkrét kereteitől függően korlátozottak, az idiografikus ismeretek típusához tartoznak; viszont amikor a statisztika az oksági összefüggések kimutatá- sának útjára lép, nomografikus funkciókra tesz szert.

A második értekezés elnevezése: „A „kategoriális számítások”¹⁸ nomografikus funkciói (indukciós módszerek és a statisztika módszere)” (i. m. 129–176. old.). Az indukció módszereire összpontosító tanulmány ezeket az eljárásokat szükségesnek tartja kiegészíteni a statisztika módszereivel. A jelenségek összetettsége miatt a gya- korlatban az indukció módszerei ritkán használatosak, helyettük tőlük lényegesen eltérő eljárásokat alkalmaznak. A valóság jelenségeit az okok sokfélesége jellemzi, A. A. Csuprov viszont a jelenségek okozatainak sokféleségére hívja fel a figyelmet:

ez a kivételes jelentőségű körülmény válik a valószínűség-elmélet logikai alapjává, és így vonja maga után a jelenségek tömeges, azaz statisztikai vizsgálatának szüksé- gességét. A statisztikai módszer a mindenség nomografikus tanulmányozásának célját, a természet törvényeinek feltárását szolgálja éppúgy, mint az indukcióé.

18 Az elnevezés a kategóriák (osztályok) szerinti számításokat fedi; bevezetése D. P. Zsuravszkij (1810–

1856) orosz statisztikus nevéhez fűződik, aki ezzel a megoldással leválasztotta a statisztikát az államtanokról.

A harmadik értekezés „Matematikai valószínűség és statisztikai gyakoriság (A nagy számok törvénye¹⁹)” (i. m. 177–282. old.). A fejezet az ok és az okozatok ma- tematikai valószínűségének jellemzőit vizsgálja az okozatok sokféleségét feltételez- ve. A. A. Cournot (1801–1877) és J. von Kries²⁰ (1853–1928) nyomán a valószínűség megállapítását az objektív lehetőség alapján építi fel, ezért elveti a valószínűségnek mind a klasszikus meghatározását (amely P.-S. Laplace (1749–1827) „elégséges ok”

feltevésére támaszkodik), mind az angol empirikus iskola „gyakoriság” szerinti meg- közelítését. A. A. Csuprov felfogásában a valószínűség az empirikus gyakoriság előképe. A nagy számok törvénye szerint a megfigyelések nagy száma mellett a je- lenségek gyakoriságának megközelítőleg azonosnak kell lennie a valószínűségükkel, és az események gyakoriságában megtalálhatók valószínűségük megközelítő kifeje- ződései. A törvény nem a matematikai tételek összességeként tűnik fel, hanem mint az ezekből a tételekből – ám nem csupán belőlük – levonható általános logikai elv.

Ez a következtetés két segédtételen (lemmán) alapul: az első, Cournot lemmája logi- kai tartalmú, amelynek értelmében azok az események, amelyek bekövetkezési való- színűsége csekély, nem fognak gyakran ismétlődni. A matematikai tartalmú másik lemma szerint igen valószínűtlen, hogy a bizonyos közös okok hatása alatt álló ese- mények hosszú sorában az okok különböző okozatai jelentősen eltérjenek valószínű- ségüktől. Ebből fakadóan az események gyakorisága közel áll valószínűségükhöz.

Ebben a felfogásban a nagy számok törvénye „a nomografikus és az idiografikus elemek szintézise”, alapja pedig a kauzalitás törvénye.

A szerző szándékai szerint az első három értekezésben vázolt elméleti konstruk- ciók a negyedik tanulmány előkészítését szolgálták, lévén, hogy A. A. Csuprov „A statisztikai idősorok stabilitása” (i. m. 283–420. old.) című részt tekintette a sorban az utolsó láncszemnek. Ez a statisztikai törvényszerűségekkel és értelmezésükkel foglalkozó értekezés elöljáróban a berlini városi statisztikai évkönyvből vett szá- mokkal érzékelteti, milyen szűk határok között ingadoztak egy évtizeden belül az adatok – a felhozott példák az újszülöttek számától a fiúk ezen belüli arányán át a költözések számáig terjednek. Majd az oksági összefüggéseket érintve kifejti:

Queteletnél és híveinél a törvényszerűség a statisztikai számok stabilitásában fejező- dött ki, értve ezalatt időbeli állandóságukat. A statisztikai törvényszerűségek és a természeti törvények elhatárolása nélkül az ő állításuk szerint ezek a törvényszerűsé- gek szabályozzák az egyének cselekedeteit, azaz tetteik eleve meghatározottak, így

19 Az empirikus megfigyelések pontossága a kísérletek számával együtt nő – mondta ki a Bernoulli-féle

„aranytétel”, amit további kidolgozása során S. D. Poisson (1781–1840) francia matematikus, fizikus, statiszti- kus 1837-ben „a nagy számok törvényének” keresztelt el.

20 Kries német fiziológus valószínűség-számítási elgondolásairól Weber ([1906] 269. old.) a következőkép- pen vélekedett: „A társadalomtudomány módszertanában Kries gondolatmenete egyelőre csak a statisztikában talált alkalmazásra”, tanulmányának egy lábjegyzete szerint Kries elméletéhez ugyancsak közel áll Bortkiewiczé, és ez lett A. A. Csuprov morálstatisztikáról szóló szócikkének alapja is.

nem lehet az emberek szabad akaratáról beszélni. A valószínűség-számítás azonban túlhaladta Quetelet elméletét, s a negyedik értekezés az urnákból kihúzott golyók példájának segítségével mutatja be és elemzi nemcsak a valószínűség-számításban azóta lezajlott fejleményeket, hanem Lexisnek és híveinek az eredményeit is, a szer- ző számításait vonultatva fel a Q együttható alkalmazhatóságának bizonyítására (például a házasságkötésre, a halandóságra, az újszülöttek nemére Poroszországban, Bajorországban és Franciaországban). Miután ismerteti a stabilitás különböző típusa- it, kifejti: Lexis, majd von Bortkiewicz kimutatták, hogy az idősorok stabilitása rend- szerint elmarad a valószínűség-számítás szerinti szintektől, az idősorokban lényegi összetevőket tételeztek fel, többek között a szekuláris (hosszú távú) változások hatá- sát. A. A. Csuprov arra jutott, hogy nincs értelme a „számok uralmáról”, a „törvény kérlelhetetlenségéről” beszélni.

A kötetet tizenkét tézis zárja: 1. a statisztika az idiografikus diszciplínák közé tartozik, nem feladata a „társadalmi fizika” törvényeinek feltárása, ehelyett ren- deltetése a társadalmi élet tömeges jelenségeinek leírása adott korban és helyen; 2.

az oksági összefüggések vizsgálatának statisztikai módszerei nem az indukció egyik válfaját képviselik, hanem a nomografikus munka logikailag önálló fogásai;

3. a nomografikus vizsgálatok statisztikai módszereinek támasza az „objektív”

matematikai valószínűség, amely empirikus kifejezését az események statisztika által számba vett gyakoriságában leli; 4. az események objektív valószínűsége és statisztikai gyakorisága közötti összefüggést létrehozó nagy számok törvénye a kauzalitás elvén alapuló, nagyszámú kísérlettel alátámasztott önálló logikai elv; 5.

az idősoroknak a jövőre vonatkozó számítások alapjául szolgáló állandósága a társadalmi tevékenységben csak a valószínűségi elméletek alapján vizsgálandó; 6.

a morálstatisztikai idősorok állandósága nem áll ellentétben a szabad akaratra vonatkozó elképzelésekkel, és összeegyeztethető mind a determinizmussal, mind az indeterminizmussal; 7. a különböző statisztikai számok stabilitása eltérő, egy- értelmű összefüggésben áll a megfigyelések számával, amelyen az események gyakoriságának számítása alapul, de még a megfigyelések azonos száma mellett is mutatkoznak eltérések; 8. ha az egymástól független jelenségcsoportokra számí- tott gyakorisági sorok stabilitásának szintjét normálisnak nevezzük, az egyes, egymástól nem független jelenségek csoportjaira számított gyakorisági sorok a megfigyelések azonos száma mellett is lehetnek norma felettiek vagy alattiak, az egy csoportba sorolt jelenségek közötti kapcsolatok jellegétől függően; 9. a gya- korisági sorok stabilitásának normális szintje nem tanúskodik az összehasonlított csoportok egyneműségéről; 10. a normális szintet meghaladó stabilitás eredhet jogszabályokból, szokásokból is; 11. a Lexis által kidolgozott módszer szerint a társadalmi élet tömeges jelenségeiben túlsúlyban vannak a normálistól elmaradó stabilitású idősorok – a normálishoz annál inkább közelítenek, minél szűkebb a megfigyelés tere, s ennélfogva minél ritkábban ismétlődik a jelenség (Bortkiewicz

[1898]²¹ „kis számok törvénye”); 12. a tömeges jelenségek evolúciójának gyakor- lati megjelenítése a következetes determinizmus szempontjából kétféle formát enged meg: az individualizálót és az összesítő statisztikait. Az összes egyedi fo- lyamat menetének tényleges beláthatatlansága következtében a második alkalma- zása a statisztikai törvényszerűség elméletének elsőrendű gyakorlati és tudomá- nyos jelentőséget ad.

Az értekezések megjelenése után A. A. Csuprov statisztikai kérdésekben valósá- gos „országos konzulens” lett, a legkülönbözőbb témákban kérték ki véleményét, így nagy hatást gyakorolt (nem csak statisztikus) kortársaira. Magát a szerzőt változatla- nul foglalkoztatta valamiféle szintézis elkészítése, miként az kiderült egy 1913-ban, von Bortkiewicz-hez írt leveléből: „A nagy számok törvénye kapcsán folyton fiziká- val, radioaktivitással, öröklődéssel stb. foglalkozom. Mindent újra és újra átnézek és átgondolok formál-logikai szempontból, nagy érdeklődéssel. Kedvem lenne belevág- ni egy nagyobb munkába, amelynek témája: miként hódítja meg a statisztikai szem- pont az egyes tudományágakat. Rendkívül időszerű lenne most megírni egy efféle statisztikatörténetet, erős lökést adhatna a legkülönbözőbb irányzatoknak. De ahhoz, hogy valamennyire is világosan kifejthessem ezt, mérhetetlen mennyiségű, aprólékos előmunkálat szükséges.” (Sejnyin [2010] 72. old.). Bár az előkészületekre sor került, a tervezett újabb összegzés elmaradt.

Az A. A. Csuprov művében kifejtett felfogás ezzel együtt több mint két évtizeden keresztül meghatározó volt a statisztika pétervári oktatásában. Kitűnik ez abból a ké- sőbbi, már 1920 decemberében összeállított tanmenetből is, amelyet apja egykori tanítványa, A. A. Csuprov statisztikai tanszéki kollégája állított össze. L. N. Mareszsz (1864–1933) a kurzust a következő előadásokból építette fel: 1. a statisztika mint az ideográfia ága; 2. a statisztikatudomány fejlődésének története; 3. a statisztika mint önálló tudomány és mint módszer; 4. a statisztikai módszer és a valószínűség-számítás elmélete; 5. a nagy számok törvénye; 6. statisztikai megfigyelések és számítások; 7. a statisztikai anyag összesítése; 8. származékos statisztikai mennyiségek; 9. szabálysze- rűség és törvényszerűség a statisztikai számokban; 10. statisztikai módszer és indukció;

11. grafikus ábrázolások a statisztikában; 12. statisztikai intézmények; 13. a népesség állapotának statisztikája; 14. népmozgalmi statisztika. Minthogy A. A. Csuprov nem tért vissza Oroszországba, a tanszék vezetését 1919-től Mareszsz vette át, és amellett, hogy másodmagával gondozta az egyetemen a mestere által hátrahagyott „statisztikai kabinetet” (szakkönyvtárat), 1929. évi nyugdíjba vonulásáig a statisztikát hallgató diákok egymást követő évfolyamait is ilyen felfogásban oktatta (Dmitrijev [2010]).

Mareszsz visszavonulása után egy évvel a Műszaki Intézetet átszervezték.

21 A Lexisnek ajánlott munka a porosz hadseregben két évtized alatt lórúgás következtében bekövetkezett halálesetek száma, valamint a gyermekkori öngyilkosságok előfordulásainak vizsgálata alapján kimutatja, hogy nagy sokaság esetén a csekély gyakoriságú események akkor is követik a binomiális eloszlás határeloszlását (Poisson-eloszlást), ha az események valószínűsége változó: a Lexis-féle Q közelít az 1 felé.

Irodalom

ARONOV,I. [2010]: Kandinszkij. Isztoki 1866–1907. Moszti kulturi/Gesarim. Moszkva.

BORTKIEWICZ, VON L. [1898]: Das Gesetz der kleinen Zahlen. B. G. Teubner. Leipzig.

TSCHUPROV,A.A. [1912]: The Break-up of the village commune in Russia. The Economic Journal.

Vol. 22. No. 86. pp. 173–197.

CSUJEV,F. [1991]: Szto szorok beszed sz Vjacseszlavom Molotovim. TERRA. Moszkva.

CSUPROV, A. A. [1910]: Ocserki po tyeorii sztatyisztyiki. 2-je izd. M. i Sz. Szabasnyikov. Szankt- Peterburg. http://www.twirpx.com/file/1745709/

CSUPROV, A. A. [1915a]: Kak zsizny v Avsztro-Vengrii? 1–2. Ruszszkije vedomosztyi. 8 maja. Sztr.

5.; 9. maja Sztr. 2.

CSUPROV, A. A. [1915b]: Zaszuha v Germanii i Avsztro-Vengrii. Ruszszkije vedomosztyi. 10 ijulja.

Sztr. 2.

CSUPROV, A. A. [1915c]: Urozsaj v Vengrii. Ruszszkije vedomosztyi. 14 ijulja. Sztr. 2.

CSUPROV, A. A. [1916]: Vojna i pagyenyije rozsdajemosztyi. Ruszszkije vedomosztyi. 22 gyekabrja.

Sztr. 2.

CSUPROV, A. A. [1925]: Osznovnije zadacsi sztohasztyicseszkoj tyeorii sztatyisztyiki. Vesztnyik sztatyisztyiki. Kniga XIX. No. 10–12. Sztr. 57–67.

DEHN,V.E. [1926]: Pamjatyi A. A. Csuprova. Krasznaja gazeta. 23 aprelja (vecsernyij vipuszk).

DMITRIJEV,A. l. [2010]: Lev Nyikolajevics Mareszsz: sztatyisztyik i ekonomiszt. (K 145 letyiju szo dnya rozsgyenyija). Finanszi i biznesz. No. 2. Sztr. 166–172.

http://finbiz.spb.ru/download/2_2010/dmitriev.pdf

DURKHEIM,É. [1894]: Les Règles de la méthode sociologique. Payot. Paris.

FIGUROVSZKAJA, N. K. [1992]: Vidajuscsijszja ruszszkij ekonomiszt – k 150-letyiju szo dnya rozsgyenyija A. I. Csuprova. Vesztnyik Roszszijszkoj Akagyemii nauk. Tom 93. No. 5. Sztr. 93–

98. http://www.ras.ru/publishing/rasherald/rasherald_articleinfo.aspx?articleid=eb8ab02e-d61b -42d0-bc3e-48a472642f4d

GILJAZETDINOV,R. N. [2015]: Dijalniszty Centralnovo Sztatyisztyicsnovo Upravljenynya USzSzR dlja potreb narodnovo goszpodarsztva. In: Kaganov, Ju. O. (red.): Naukovi praci isztoricsnovo fakultyetu Zaporizjszkovo nacionaljnogo universzitetu. Vip. 42. Zaporizsja. Sztr. 63–66.

http://istznu.org/dc/file.php?host_id=1&path=page/issues/42/15.pdf

GYIGYENKO,O.N. [2013]: R. M. Orzsenckij – organyizator naucsnovo otgyela sztatiszticseszkoj metodologiji pri Centralnom Upravljenyii Goszudarsztvennoj Sztatyisztyiki. Fundamentalnije Isszledovanija. Tom 10. No. 10. Sztr. 3215–3218.

IRWIN,J.O. [1931]: Recent advances in mathematical statistics. Journal of the Royal Statistical Society. Vol. 94. No. 4. pp. 568–578.

HACKING,I. [1990]: The Taming of Chance. Cambridge University Press. Toronto.

HOLKA L. [2015]: Statisztika és szovjethatalom: a virágzás kora (1917–1927) II. Statisztikai Szem- le. 93. évf. 10. sz. 976–992. old.

HOTYIMSZKIJ, V. I. [1925]: Ob odnoj formule parabolicseszkovo interpolirovánija. Vesztnyik sztatyisztyiki. Kniga 21. No. 4–6. Sztr. 81–82.

HOTYIMSZKIJ,V.I. [1928a]: Ob eksztremalnih znacsenyijah szrednyej arifmetyicseszkoj. Vesztnyik sztatyisztyiki. Kniga 29. No. 1. Sztr. n. a.

HOTYIMSZKIJ, V. I. [1928b]: Ob eksztremalnih znacsenyijah kvadratyicseszkogo otklonyenija.

Vesztnyik sztatyisztyiki. Kniga 32. No. 4. Sztr. n. a.

KARPENKO,B.I. [1957]: Zsizny i gyejatyelnoszty Csuprova. Ucsenije zapiszki po sztatyisztyike.

Tom 3. Izgyatyelsztvo Akademii nauk. Moszkva. http://gallery.economicus.ru/cgi-bin/

frame_rightn.pl?type=ru&links=.%2Fru%2Fchuprov_aa%2Fbiogr%2Fchuprov_b1_2.txt&img

=brief.gif&name=chuprov_aa

KENDALL,M.G. [1968]: The history of statistical method. In: Sills, D. L. – Merton, R. K. (eds.):

International Encyclopedia of the Social Sciences. Vol. 15. MacMillan. London. p. 225.

KENESSEY,Z. [1962]: Csuprov, A. A.: Vázlatok a statisztika elméletéről. Statisztikai Szemle. 45.

évf. 4. sz. 95–96. old.

KEYNES,J.M. [1926]: Professor A. A. Tschuprow. The Economic Journal. Vol. 36. No. 9. pp.

517–518.

KEYNES,J.M. [1897]: Scope and Method of Political Economy. MacMillan. London.

KOPRIVOVÁ,A. [2001]: Strediska ruského emigrantského zivota v Praze (1921–1952). Národní knihovna Ceské republiky – Slovanská knihovna. Praha.

LENIN,V.I. [1909]: Materializm i empiriokriticizm. Zveno. Moszkva.

LEXIS, W. [1879]: Über die Theorie der Stabilität statistischer Reichen. Jahrbuch für Nationalokonomie und Statistik. Bd. 32. S. 60–98.

LORENZ, P. [1935]: Annual survey of statistical technique: Trends and seasonal variations.

Econometrica. Vol. 3. No. 4. pp. 456–471.

MANELLA,A.I. [2013]: Kratkij ocserk o zsiznyi i naucsnoj gyejatyelnosztyi N. Sz. Csetverikova.

Voproszi sztatyisztyiki. No. 7. Sztr. 81–83.

MARSHALL,A. [1890]: The Principles of Economics. MacMillan. London.

NORTON,B.J. [1978]: Karl Pearson and statistics: The social origins of scientific innovation. Social Studies on Science. Vol. 8. No. 1. pp. 3–34. http://www2.fiu.edu/~blissl/Pearson1.pdf

ORZSENCKIJ,R.M. [1910]: Szvodnije priznaki. Tip. Gubernszkovo Pravlenija. Jaroszlavl.

ORZSENCKIJ,R.M.[1914]: Ucsebnik matematicseszkoj sztatyisztyiki. Pravo. Szankt-Peterburg.

PEARSON,K. [1892]: The Grammar of Science. Everyman Library. London.

PEARSON,K. [1919]: Peccavimus! Biometrica. Vol. 12. No. 3–4. pp. 259–281.

PERSONS,W.M. [1925]: Statistics and economic theory. The Review of Economic sand Statistics. Vol.

7. No. 3. pp. 179–197. http://www.jstor.org/stable/1928417?seq=1#page_scan_tab_contents QUETELET,A. [1835]: Sur l’homme et le développement de ses facultés: ou, Essai de physique

sociale. Bachelier, imprimeur-libraire, quai des Augustins. Paris.

SEJNYIN, O. B. [2010]: A. A. Csuprov. Zsizny, tvorcsesztvo, perepiszka. Vtoroje raszsirennoe izdanije. Janus-K. Berlin. http://www.sheynin.de/download/chuprov_2.pdf

STIGLER,S. M. [1986]: The History of Statistics. The Measuring of Uncertainty Before 1900.

Belknap Press. Cambridge.

STIGLER,S.M. [1978]: Francis Ysidro Edgeworth Statistician. Journal of the Royal Statistical Society. Series A. Vol. 141. No. 3. pp. 287–322. http://www.jstor.org/stable/2344804?seq

=1#page_scan_tab_contents

TOLC,M.[2012]: Ot Ipatyejvszkogo doma k raszsztreljannoj perepiszi: K 120-letyiju szo dnya rozsgyenyija Valentyina Ivanovicsa Hotyimszkogo. Demoscope Weekly. No. 535–536.

http://www.demoscope.ru/weekly/2012/0535/nauka01.php