80 éve jelent meg a „Magyar Köztársaság"
SZABAD GYÖRGY
Nagy György, a leghívebb republikánus
Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Vásárhelyiek! Barátaim!
Nemcsak ahhoz a hazához kell hűnek lennünk, amely van, hanem ahhoz is, amely lehet és lesz! — írta Kossuth egy válságokkal küzdő barátjának az emigráció egyik legkeserűbb pillanatában. Azok, akik képesek arra, hogy „nem- zetben gondolkodjanak", mindig tudnak vissza és előre is nézni. Mi, mai ma- gyarok, akik úgy szeretnénk megalapozni a nemzeti demokráciát Magyarorszá- gon, hogy az ne csupán a pillanatnak, ne csak egyetlen nemzedéknek az élet- viszonyait határozza meg, hanem kapcsot jelentsen a múlt értékei és a jövő le- hetőségei között, nem feledkezhetünk meg azokról, akik lehetővé tették szá- munkra, hogy mai küzdelmeinknek legyen jövőt alapozó előzménye, legyen kap- csolat azzal, ami a mával leginkább rokonítható, s ez vitathatatlanul: 1848/49,
1918, 1945/46, 1956. Szólva arról a nagy láncról, amely bennünket a múlttal összeköt, és amely reményeink szerint jelenünket is egybekapcsolja a végtelen jövővel, nem feledkezhetünk meg azokról, akik ennek a láncnak a szemeit al- kották, akiknek az élete, olykor életáldozata eredményezte, hogy mi koránt- sem előzmények nélkül vágunk neki a jövőnek.
Nagy György életét ismertetni ez alkalommal és ebben a szobában, azt hiszem, nemcsak lehetetlen, hanem szükségtelen is, hiszen a kiállítás — ez egy szemfordulattal megállapítható — hű dokumentálója, pontos felidézője életútjá- nak. Rövid életpályája mindenekelőtt azzal vált igazán jelentősség hogy köl- csönhatásba került a nemzet jövőjéért hosszú ideje folytatott küzdelemmel.
Az 1879-ben született Nagy György Kossuth eszméinek örököseként lépett a közélet porondjára, s ha hihetünk utolsó szavai feljegyzőinek, Kossuth nevével ajkán hunyta le szemét 1923-ban, alig 43 esztendősen.
Amikor 1906-ban a parlamentbe került — természetesen a hozzá legköze- lebb álló programmal, a 48-as Függetlenségi Pártéval, ennek a pártnak azokhoz az erőihez csatlakozott, amelyek hűen és következetesen igyekeztek tolmácsolni 48/49 üzenetét. Így lett pártja azon politikusainak egyike, akik a nemzeti és demokratikus követelmények egyeztetésére törekedtek. A 48-as pártnak ekkor- tájt nem kevés nehézséget okozott, hogy soraiba a dualista szisztéma különböző felfogású ellenfelei áramoltak, de az is, hogy kerültek közéjük olyanok is, aki- ket csak a politikai konjunktúra késztetett csatlakozásra. Nagy György, aki ismételten szembefordult velük, nem egy kérdésben már elég korán meghason- lott a párt vezetésében élre került csoporttal, amelyet Kossuth Ferenc, az apja nézeteitől mind több kérdésben messze sodródó politikus a rá befolyást gya- korlókhoz idomulva irányított. Nagy György előbb felszólalásaiban bírált egyet
Az 1990. október 17-én, Nagy György hódmezővásárhelyi emlékszobájának ava- tásakor elhangzott beszéd rekonstruált szövege.
54
s mást, amit pártjának vezető csoportja támogatott, majd a párt 1909-re ki- éleződött belső vitában a következetesen nemzeti és a viszonylag következete- sen demokratikus alapon álló Justh Gyula csoportjához került közel. Justhék túlzottnak ítélték azokat az engedményeket, amelyeket Kossuth Ferenc és még inkább a párthoz csatlakozott, hajdan konzervatív Apponyi Albert és köre a dualizmusnak, illetve magának az uralkodónak tett. Bekövetkezett az 1909. évi pártszakadás, majd a párt belső zavarai miatt is a Tisza-csoport visszakerülése a hatalomba. Nagy György a 48/49-es eszmék vállalójaként és hirdetőjeként vette fel a küzdelmet a hatalmukat helyreállító 67-esekkel. Előbb csatlakozott a 48-as és Függetlenségi Párt frakciójaként működő Balpárthoz, majd 1912-ben, amikor világossá vált, hogy a hatalomba visszajutott 67-esek ellentámadásba lendültek, túllépett pártja keretein. 1912 szeptemberében életre hívta a Köztár- sasági Pártot, nyíltan jelezve, hogy nem vállalja a 48-as Párt jelentős része által keresett kompromisszumos utat. Justh Gyulával és az „elvhű" 48-asokkal jó maradt a kapcsolata. Justh iránti tiszteletét mutatja, hogy halálakor egyik búcsúztató szónoka lett Ady szavával „az utolsó hídfőként", „az utolsó kuruc- ként" tisztelt politikusnak. 1912-ban a köztársaság megteremtésének követelése független politikussá tette azt a függetlenségi Nagy Györgyöt, aki a Székely- földről jött, aki Budapesten a parlamentben küzdött felismerni vélt politikai igazáért, de aki kiszorulva a központi politikai fórumról, 1910-től Hódmező- vásárhelyen találta meg a maga számára azt az életkeretet és azt az ihlető kapcsolatot a néppel, amelyre szüksége volt.
Krúdy Gyula írta le 1918-ban, amit sokat idéztek azóta, hogy nemigen volt
„nadrágos ember", aki ennek a székelynek az igazi politikai jelentőségét fel- ismerte volna, mindenki kicsit különösnek, a politikai képbe ekkor nem illő magányos jelenségnek látta Nagy Györgyöt. Van igazság ebben, de — mint az igazságokban olykor — némi túlzás is. Elég, ha arra utalunk például, hogy kik írtak meginduló önálló lapjában, a Magyar Köztársaságban. Hadd idézzem a lap egyik 1911. évi számából az ókécskei református lelkészt, az akkor országos hírű, azóta sokszor csak megmosolygott, ám őszinte szavú költőt, Szabolcska Mihályt, aki szerint, ha ezer magyarnak a szíve mélyére tekintünk, akkor 999- nek a szíve mélyén ott van a köztársasági eszme, tudniillik 1849 öröksége. Ez persze a másik túlzás volt. A valóság az, hogy Nagy Györgynek korlátozott volt a bázisa, de korántsem volt magányosságra kárhoztatva ez idő tájt sem.
Hódmezővásárhelyé az érdem, hogy itt befogadó közegre talált mind a „tanyasi atyafiak", mind a vásárhelyi értelmiség legjobbjai, nem utolsósorban az itt megjelenő Jövendő körében, amit Gonda József és László Jenő alapított — Ady támogatását kiérdemelve —, majd Gonda és nagybátyám, Sándor Jenő szer- kesztett. S ők nemcsak helyet adtak lapjukban Nagy György írásainak, hanem maguk is sokban együtt pendültek vele.
Nagy György nem akármilyen ellenzékiséget hirdetett, hanem olyan ellen- zékiséget, amit két vonatkozásban is pontosan meghatározott és két értelemben is elhatárolt. Magyar nemzeti alapon álló, ugyanakkor radikális demokrata el- lenzéki célokért szállt síkra. Mind a Magyar Köztársaságban, mind a Jövendő- ben. Ismételten leszögezte, hogy olyan függetlenségi, olyan nemzeti politikát hirdet, amelyiknek van mind államjogi, mind gazdasági és társadalmi konzek- venciája. Jól példázza ezt állásfoglalása egy következetes földreform szükséges- sége mellett.
Hamarosan elkövetkezett a zaklatások, az el- és betiltások korszaka, hiszen Tisza István amint hatalomhoz jutott, mindjárt s eredményesen szorgalmazta
55
a köztársasági szervezkedést eltiltó, 1913-ban becikkelyezett törvény megalko- tását. Ennek éle pedig mindenekelőtt Nagy György személye, köztársasági mozgalma és köztársasági lapja ellen irányult. Kénytelen volt némileg óvatosab- ban fogalmazni, anélkül azonban, hogy bármit is feladott volna politikai cél- jaiból. A köztársaság fogalmát Kossuth nevével cserélte fel szervezete és lapja címének kényszerű megváltoztatásakor. Ügy gondolta, hogy mindenki számára így teszi egyértelművé, elveinek feladása nélkül akarja megóvni szervezetét és újságját a betiltástól.
A sokszor vállonveregetve emlegetett Nagy György a számára oly nehézzé vált körülmények között sem vesztette el politikai jelentőségét. Hatása ezekben a nehéz években is kimutatható, hogy csak arra az irodalmi vonulatra utaljak, amely Ady Endrétől Juhász Gyulán át Móra Ferencig ívelt.
Nagy György feltehetően megértette Kossuth politikájának lényegét. Meg- értette, hogy az korántsem arra ösztönzött, ragadjunk meg minél többet, ami hatalmunk alá vonható, és nem merült ki abban sem, hogy teljesítsük ki a de- mokratikus államberendezkedést, hanem annak megértetésére is irányult, hogy a nemzeti, és demokratikus politika eszközeivel kell és lehet Magyarország szá- mára a történelmileg felbomlásra ítélt Monarchia túlélését biztosítani. Hogy Nagy György megértette és érvényesíteni kívánta a változott körülményekhez alkalmazkodva a nagy száműzött irányadónak tekintett koncepcióját, azt min- den más adatnál csattanósabban bizonyítja az a cikke, amelyre Horváth And- rás hívta fel a figyelmet a közelmúltban. A cikk a hódmezővásárhelyi Reggeli Űjság 1914. június 28-i számában jelent meg, a véletlenen túlmutató lényegi mozzanat az egybeesés azzal, hogy éppen Ferenc Ferdinánd meggyilkolása reggelén.
Az a Nagy György, aki az akkori európai értelemben isten háta mögötti fészekben publikálta a nevezetes pisztolylövés reggelén vezércikkét, már 1912/13-ban a Balkán-háborúk idején visszanyúlt mestere gondolataihoz. 1878- ban az okkupációkor Kossuth ugyanis azt írta, hogy a magyar tartsa magát távol a Balkántól, mert ott magyar véren csak gyűlöletet arathat, ne küldjön tehát hadsereget oda a dinasztia hatalompolitikájának érdekében. Magyar ér- deknek végső soron azt minősítette, hogy a balkáni népek nyerjenek lehetősé- get az önrendelkezésre, majdani önálló államaik megalapozására. A szomszéda- inkat nem válogathatjuk meg — magyarázta ismételten a nagy száműzött —, de azt tudomásul kell vennünk, hogy szomszédaink önállósága érdekünk, mert ha független nemzetként élhetnek, akkor nem válnak az orosz hatalom szolgái- vá. Ezt a gondolatsort tette magáévá Nagy György, és foglalta bele — tőle tel- hetően — a Balkánról írt cikkeibe. Amikor Ferenc Ferdinánd kevés bölcses- séggel a szarajevói pályaudvarra érkezett hadiszemle tartására, Hódmezővásár- helyen már kapni lehetett az újságot, amelyben Nagy György arról írt, csak a vak nem látja, hogy rettenetes összecsapás készül Európában, és csak a vak nem látja, hogy ennek Magyarország áldozatává válhat. Mire kell tehát min- den józan magyarnak törekednie? tette fel a kérdést. S Kossuth nyomán vála- szolt is rá: arra, hogy Magyarország képes legyen önállóan, saját érdekeit szem- előtt tartva, de egyidejűleg önálló államisága „világtörténelmi" szükségességét is felismerve biztosítani függetlenségét a szláv és a germán törekvések ke- reszttüzében.
Tudjuk, hogy felismerései és fel jaj dúlásai ellenére Nagy György a Mo- narchia összeomlásáig a politikai élet peremére szorítottan vergődött. Igen jel- lemző Nádas Sándor feljegyzése arról, hogy az 1918. október 31-ére virradó 56
forradalmi éjszakán Nagy György csak hajnal felé, tehát tetemes késéssel érte- sült a történtekről. De amint értesült róluk, rohant a forradalmi események központjába. Az Astoria erkélyéről szólva a tömegekhez, ő emelte jelszóvá a köztársaság kikiáltásának követelését. S — mint ismeretes — ő lett az, aki személy szerint a legtöbbet tette azért, hogy az első Magyar Köztársaság 1918.
november 16-án tényleg meg is szülessék.
Nem alkalmi frázis, hogy ebben a most felavatott hódmezővásárhelyi em- lékszobában, a fia jelenlétében megidézett Nagy György küzdelme — az első Magyar Köztársaság oly rövid idő múltán bekövetkezett megdöntése ellenére — korántsem volt hiábavaló. Amit tett, azt jogosan számítjuk az átalakulásért küzdő, parlamentáris köztársaságot teremtő jelenkori magyar demokrácia erőt adó örökségéhez. Kapocs Kossuthék demokratikus nemzeti függetlenségi politi- kája és a mi törekvéseink között.
HORVÁTH ANDRÁS
A „Magyar Köztársaság" és Nagy György republikánus mozgalma
„Lapunk címe egyúttal célja is;
Magyar Köztársaság!"
(„Magyar Köztársaság"
1911. okt. 14.)
Idén immár 80 esztendeje, hogy Hódmezővásárhelyen — a „Viharsarok"
politikai mozgalmaiban talán legjelentősebb szerepet játszó városban — új, már a címével is jelentős hatást kiváltó folyóirat jelent meg: a „Magyar Köztársa- ság". A vérpiros fedelű kiadvány első száma 1911. október 14-én látott nap- világot. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a Szentesi utca (akkori hivatalos nevén Ferenc József sugárút) 24. szám alatt volt, főszerkesztője pedig nem volt más, mint dr. Nagy György ügyvéd, a polgári radikális eszmék híve, székely származású politikus, korábban országgyűlési képviselő.
Vajon mi hívta életre a „Magyar Köztársaság"-ot, mely minden gúny és lekicsinylő bírálat ellenére még az uralkodó közvetlen környezetét is arra kész- tette, hogy a lappal és a mögötte álló mozgalommal mint veszélyes, és egyálta- lán nem jelentéktelen tényezővel számoljon? Ügy vélem, nem csupán a kerek évforduló miatt indokolt, hogy erről a méltatlanul elfeledett és ismerői által sem kellően méltányolt folyóiratról megkíséreljük fellebbenteni a feledés fá- tyolát.
Noha, mint említettük: a „Magyar Köztársaság" megjelenésekor már címé- vel is szinte sokkolta az akkori politikai közvéleményt, mégis szervesen illesz- kedik a századelő hasonló szellemű politikai folyóiratainak sorába. Mind a fő- városban, mind vidéken akad egy-egy „édestestvére", az előbbi „A Nyugat", az utóbbi a szintén Hódmezővásárhelyen megjelenő, dr. Gonda József által szerkesztett „A Jövendő". A „Magyar Köztársaság" és az említett két lap a kö- zös polgári-radikális gondolkodásmód miatt valóban egymás szellemi „testvé- 57
