A félrevezetés könyvei

képviselte viselkedési és gondolkodási sztereotípiák elfeledtetik a saját, ismerős, nemzeti kulturális gyökereket, míg ez a színház a létező közösségek valós társa­

dalmi közegét megőrizve alakítja színpadi gondolatait.

Jákfalvi Magdolna

Jegyzet

(1) E. Bárba Artaud nyomán használja a fogalmat. - A. ARTAUD: A színház és hasonmása című tanulmá­

nyában fejtette ki elméletét.

(2) SCHECHNER, R.: Intercultural Performance.

The Dráma Review, 2. 1994. 2. 2. old.

(3) Jean-Louis Barrault az Odéon Színházban létre­

hozza a Nemzetek Színházát, Brook a Bouffes du

Nord-ban a Nemzetközi Színházi Kutató Intézetet, Bárba a Nemzetközi Antropológiai Színházat. Ma­

gyarországon pedig épül a Nemzeti Színház.

(4) Elsősorban Bozsik Yvette és Novak Eszter, de a legteljesebb művészi autonómia tekintetében még Zsótér Sándor is.

(5) PAVIS, R: The Intercultural Performance Reader.

Routledge, 1996, 2. old.

(6) BROOK, P.: The shifting point. Harper and Row, 1987.

(7) BÁRBA, E.: Dictionnaire anthropologique du théatre. ISTA, Paris 1989.

(8) FISCHER-LICHTE, E.: The Dramatic Touch of Difference. Günter Narr Verlag, 1990.

(9) Ez előtt tisztelgett Ács János Brecht Jó embert ke­

resünk rendezése 1995-ben.

(10) BRECHT, B.: Az elidegenítő hatás a kínai szín­

művészeiben.

(11) ARTAUD, A.: A Bali-szigeti színházról.

A félrevezetés könyvei

Már a címadásnál elkezdődött: a két kötet nem „társadalmi ismereteket" ad.

Egyszerű történelemkönyvekkel állunk szemben, amelyek szinte csak a magyar történelemmelfoglalkoznak. Azután folytatódik a félrevezetés

két köteten keresztül, hol csak a szerző alapos okkal megkérdőjelezhető felfogásában, hol pedig tárgyszerű tévedéseiben, amelyeket - örökítessék meg

nevük! - Páricska Katalin és dr. Iliás Lajosné bírálóként, Tölgyszéky Pap Gyuláné alkotószerkesztőként, Remeczné Komár Gabriella

felelős szerkesztőként jóváhagytak.

M

gában a tankönyv egyik első, a történelemtanítás szempontjából alapvető fogalmakat tárgyaló fejezete az egész könyv jellegzetességeit. A történelmi időszámításról ezt olvashatja az ötödikes kisdiák: „Amikor az emberek már tudtak írni és számolni, elkezdték az időt mérni.

Az egyiptomiak voltak az elsők, akik meg­

figyelték a Nap évi járását. Észrevették, hogy az évszakok szabályos időközönként követik egymást. Ennek alapján szerkesz­

tették meg az első naptárt és osztották fel az évet 12 hónapra. Az óra és a naptár mindmáig legfontosabb időmérő eszköze­

ink." Ez a zavaros eszmefuttatás eleve ösz- szekever két dolgot: az időmérést, ami ob­

jektív folyamatok megfigyelésén alapszik (természetesen nem az évszakok váltako­

zására, hanem csillagászati megfigyelé­

sekre építve), és az időszámítást, ami az

emberi gondolkodás szubjektív terméke.

Ezután nem meglepő, hogy: „Az időszámí­

tás kezdete Krisztus születésének feltétele­

zett éve." A mondat azt sugallja, hogy az időszámításnak nincs is más rendszere; és hogy a gyerek jól meg is jegyezze, a könyvben egy szentkép látható, amely a já­

szolban fekvő glóriás Jézuskát ábrázolja.

Az időfogalomhoz való furcsa viszony a korszakolásnál is megjelenik. A emberiség történetének korszakai a szerző szerint a következők: őskor, ókor (egyikhez sincs időmeghatározás), a középkor korai szaka­

sza (Kr. u. 550-1000), a középkor érett és hanyatló szakasza (Kr. u. 1000-1500), új­

kor (Kr. u. 1500-1750), legújabb kor (Kr.

u. 1750-től napjainkig). Ezek a korszakha­

tárok oly mértékben légből kapottak, hogy sem a hazai, sem a mérvadó külföldi szak­

irodalomban nem lehet találkozni ezzel a periodizációval. Az olvasó önkéntelenül

felteszi a kérdést, vajon milyen megfonto­

lásból helyezte a szerző az ókor végét, ille­

tőleg a középkor elejét 550-re, amikor egyetértés van abban, hogy ez a római biro­

dalom bukásához, 476-hoz köthető. A za­

vart csak növeli az a rész, amelynél a törté­

nelmi korszakokhoz képeket rendel a szer­

ző. Gyanítom, talán felületességről és tu­

datlanságról van szó. A középkor érett és hanyatló szakaszát (Kr. u. 1000-1500) egy földgömb, egy teodolitra emlékeztető szer­

kezettel vizsgálódó alak és egy modern körzővel mértani ábrákat rajzoló férfiú il­

lusztrálja, a háttérben pedig barokk és rene­

szánsz elemekből komponált templom lát­

ható. A szerző szerint 1500-tól 1750-ig tar­

tó újkor illusztrációja még ezen is túltesz. A képen overallos, mi- cisapkás szakik autó­

kerekeket készítenek futószalag mellett, és az aláírás: „Gépeket találtak fel, amelyek sok olyan munkát el­

végeztek, amihez előzőleg kézi erőre volt szükség." A szer­

ző előtt rejtve maradt az az apró tény, hogy Watt 1769-ben, az új­

kornak a szóban for­

gó könyv szerinti vé­

génél tizenkilenc év­

vel később szabadalmaztatta gőzgépét.

A néha érthetetlen, már-már tragikus tárgyi tévedésekre a magyar történelem­

mel foglalkozó részek bemutatásánál még visszatérek. Előzőleg azonban meg kell vizsgálnunk egy fontos kérdést. A két kö­

tet, mely 5-8. osztályig kívánja a gyereke­

ket tájékoztatni, az egyetemes történelem­

nek körülbelül tíz oldalt szentel. Az ősko­

ri és négy ókori - átlag 15 soros - témán kívül egy-egy teljes történelmi korszakot ismertet a fenti beosztás szerint, átlagosan egy oldal terjedelemben. A történettudo­

mány, a hazai és nemzetközi történelemta­

nítás számára mindig evidencia volt, hogy a történelem a népek közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok, kölcsönhatások,

Bár a két kötet zöme a magyar történelemmel foglalkozik, a szerző magyar

történelmi ismeretei is olyan színvonalon mozognak, amely a bírálók erőteljesebb

beavatkozását is meg- bocsáthatóvá tette volna.

Néhány példa jól érzékeltetheti, hogy mit

képes a felületesség és a tudatlanság 260 oldalba

belegyömöszölni.

összeütközések és megegyezések történe­

te. Véleményem szerint ez fokozottan ér­

vényes a kis országokban, és még fokozot­

tabban sajátos földrajzi helyzete miatt Ma­

gyarországon. Ha erről valaki megfeledke­

zik, torz és veszélyes szemléletet alakíthat ki a tanulókban. Kísérteni kezd az „egye­

dül vagyunk" gondolata, az a vélemény, hogy a magyar történelem és politika ala­

kulásáért a sajátos nemzeti sors, a végzet a felelős, illetve hogy a magyar glóbusz éle­

te a nemzetközi környezettől függetlenül irányítható. A könyv szemléletére jellem­

ző, hogy a gyerekek úgy ismerkednek meg belőle 1848. március 15-e eseményeivel, hogy előtte sem az európai forradalmi hul-

Iámról, sem a párizsi, sem a bécsi forrada­

lomról nem találnak egyetlen betűt sem.

Bár a két kötet zö­

me a magyar történe­

lemmel foglalkozik, a szerző magyar tör­

ténelmi ismeretei is olyan színvonalon mozognak, amely a bírálók erőteljesebb beavatkozását is megbocsáthatóvá tet­

te volna. Néhány pél­

da jól érzékeltetheti, hogy mit képes a fe­

lületesség és a tudat­

lanság 260 oldalba belegyömöszölni.

A „kilencedik század végére a kalando­

zások fénykora bealkonyult" - olvashat­

juk. Eltekintve a „bealkonyuló fénykor"

képzavarától, azt azért tudni illik, hogy a kilencedik század végén valami más volt, és ezt a mást honfoglalásnak szokták ne­

vezni. A kalandozások „fénykora" a tize­

dik században volt, amennyiben ezt fény­

kornak lehet nevezni.

Régi elv és gyakorlat a történelemtaní­

tásban a képek használata is, amelyek in­

formációs értéke megegyezik a nyomtatott szövegével. Az elvet szerzőnk is ismeri, alkalmazásával azonban nehézségei van­

nak. Az egyik rajz az Árpád-kori falut sze­

retné bemutatni, feltehetően a szerző út-

mutatásai nyomán. A falu egy fallal körül­

vett vár udvarán található, ahol német tí­

pusú gerendavázas házak épültek zsúpfe­

déllel. Egy másik képen a visegrádi felleg­

vár látható Visegrádi palota aláírással.

Várható, hogy a tanulmányi kiránduláson részt vevő történelemtanárok kínosan fog­

ják érezni magukat, hiszen a palota romja­

it ez idáig a Duna-parton mutatták meg.

A Károly Róbert korában fejlődő gazda­

sági életünk ismertetése során kiderül, hogy „a parasztok ipari nyersanyagokat vásároltak a piacon". Arról azonban már nem esik szó, hogy vajon a jobbágyok mi­

re használták a közelebbről meg nem ne­

vezett ipari nyersanyagokat. Még az olyan közismert uralkodóról is, mint Hunyadi Mátyás, képes meglepő dolgokat közölni a szerző: „Lánglelkű gyermek hírében állott, aki gyakran a tolmács szerepét töltötte be apja és a pápa között." Az igazság az, hogy eddig még sehol sem találtak forrásokat a pápa gyakori magyarországi látogatásai­

ról. A felnőtt uralkodóról pedig megtud­

juk, hogy Mátyás megtartotta az „ősi ma­

gyar harcmodort". Ez az információ is is­

meretlen volt idáig a fekete sereg megszer­

vezőjéről. De nem jár jobban Zrínyi Mik­

lós, a költő sem, aki „kiváló hadvezéri ké­

pességét az eszéki ütközetben mutatta meg. Amikor a török hatalmas erővel tá­

madt, hogy Bécset elfoglalja, Zrínyi fel­

égette az eszéki tölgyfahidat, hogy feltart­

sa a törököket". Illusztrációként ott látjuk az égő hídon vágtató török katonákat. Ed­

dig úgy tudtuk, hogy Zrínyi 1663-64 for­

dulóján indította meg híres „tél hadjára­

tát", amelynek a célja a tavaszra várható török támadás lehetőségének megakadá­

lyozása volt, és amely azzal fejeződött be, hogy 1664. február 2-án felégették az eszéki hidat. Csata természetesen nem volt, hiszen a télen indított hadjárattal ép­

pen ezt akarták elkerülni, miután ilyenkor nem tartózkodott jelentősebb török haderő Magyarországon.

A „tévedések vígjátéka" azonban még fokozható. A következő oldalon arról érte­

sül a kisdiák, hogy „1686-ban került sor Buda várának visszafoglalására... az ost­

romban részt vett Thököly, Bottyán és Rá­

kóczi Ferenc is". Nos, Bottyán valóban ott volt az ostromló seregben, de bármelyik, a korral foglalkozó ifjúsági regényből kide­

rül, hogy Thököly ekkor a török biroda­

lomban tartózkodott. A szerző nem tartja lényegesnek megjelölni, melyik Rákóczi Ferencre gondol, ám nem árt tisztázni: /.

Rákóczi Ferenc ekkor már tíz éve halott, a későbbi II. Rákóczi Ferenc viszony tízéves kisfiú, aki édesanyjával együtt az ostrom­

lott munkácsi várban van.

A Mária Teréziáról szárnyra kapott le­

gendák számát a szerző tovább szaporítja.

A nevezetes 174l-es országgyűlés aláírá­

sából egy eddig ismeretlen tény derül ki: az uralkodónőt akkor koronázták királynővé.

Ugyancsak Mária Terézia uralkodásához fűződik a szóban forgó könyv szerint, hogy megelőztük a világot: „Az első gyárakat - mint selyemgyár, posztógyár - az 1770-es években alapították." Figyelembe véve, hogy Watt 1769-ben kért szabadalmat gőz­

gépére, a szerző nyilván azt a tévhitet kí­

vánja eloszlatni, miszerint hazánk a 18.

században iparilag elmaradott ország volt.

Megtudjuk azt is, hogy a királynő áldásos befolyására „az egyetemeken egyre több orvost képeztek ki" - jóllehet eleddig azt tanultuk, hogy a 18. században Magyaror­

szágon mindössze egy egyetem működött.

Az I. kötet a 19. század elején fejeződik be a „magyar kulturális élet megújhodá- sá"-val. A periodizáció egyéni kezelése alapján ez már nem is okoz meglepetést.

Néhány apróság azonban itt is fűszerezi a feltálalt szellemi eledelt. Az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Színházat ábrázoló kép alatt azt olvashatjuk, hogy az a „budai színház épülete". Továbbá a „századfordu­

ló irodalmának nagyjai" között - Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály mellett - felsorolja a könyv Kölcsey Ferencet, Vö­

rösmarty Mihályt, Arany Jánost és Petőfi Sándort. Az 1790-ben született Kölcsey igencsak fiatalka „irodalmi nagy" lehetett a századfordulón, de még rajta is túltehe­

tett csodagyerekségben az 1800-ban szüle­

tett Vörösmarty. Az 1817-ben született Aranyról és az 1823-ban született Petőfi­

ről viszont már csak azt lehet mondani, hogy nagy megérzés volt.

A II. kötet a Reformkor ismertetésével kezdődik. Ennek során megtudhatjuk, hogy

„Magyarországon az 1830-as években még mindig középkori állapotok uralkodtak...

Ez idő tájt még nem volt gyáripar, a közle­

kedés a lóvasúton postakocsival [sic!] bo­

nyolódott gépesítés nélkül." Ez ugyan el­

lentmond a Mária Terézia-kori állapotok korábbi ábrázolásának, de a szerző nem za­

vartatja magát, és folytatja a korszak jel­

lemzését: „Az akkori törvények szerint Magyarországon háromévente tartottak or­

szággyűlést. Az 1830-as évtől kezdve az országgyűlésen a haladás, a reformok hívei kerültek többségbe." A szerző komolyan így gondolja, hiszen néhány oldallal ké­

sőbb A törvényhozás menete a reformkor­

ban című fejezetben ezt írja: „A megyegyű­

lésen részt vevők javaslatot terjesztettek fel például a jobbágyfelszabadításról. A javas­

latot az országgyűlés alsótáblájához küld­

ték. Itt a képviselők megtárgyalták, majd elfogadták. Az alsótábla a megvitatott tör­

vényjavaslatot felküldte a felsőtáblának. Itt a főnemesek hosszú ideig fontolgatták, hogy elfogadják-e a jobbágyfelszabadítás javaslatát. Végül is elfogadták. Ekkor a ja­

vaslatot a királyhoz küldték." Az idézetből két dolog biztosan kiderül:

1. a szerző nem ismeri az eljárás mene­

tét, hiszen a megyegyülés szerepe az or­

szággyűlési követeknek adott utasítások­

ból állott, s ott nem tehettek javaslatot;

2. nem ismeri, hogy mi a különbség az önkéntes örökváltság, a kötelező örökvált­

ság és a jobbágyfelszabadítás között.

A szerző, sajnos, nem közli, hogy a fő­

nemesség hosszú fontolgatás után, melyik országgyűlésen fogadta el a jobbágyfelsza­

badítást, és mit szólt ehhez a király, ezért azt a logikusan következő kérdést sem te­

hetjük fel, hogy ezek után mi szükség volt az 1848-as forradalomra.

Első pillantásra úgy tűnik, a történelem­

könyvek régi adósságát rója le a szerző, mikor tisztességes arcképeket közöl az ara­

di vértanúkról. Az öröm azonban hamaro­

san szertefoszlik, hiszen a tizenhárom név­

ből ötöt hibásan vagy pontatlanul - Aulich Alajosként (Lajos helyett), Lakner Györgyként (Lahner helyett), Leiningen

Károlyként (Westerburg nélkül), Nagy Sándor Józsefként (Nagysándor helyett) és Pöhltenberg Ernőként (egy felesleges fi­

val) - szerepel a könyvben. Recenzens nem tudja elhallgatni, hogy az aradi emlék­

művön, a román állam által készíttetett em­

léktáblán csak két hibásan írt név található.

A „tévedések" sorát hosszan folytathat­

nám, ehelyett megkísérlem egy nagyobb egységen - Magyarország 1919 és 45 kö­

zött - bemutatni a bevezetésbe már jelzett sajátos gondolkodásmódot. Az alaphangot elsőként egy vérvörös színű, valóban kora­

beli „Nem! Nem! Soha!" plakát és egy Horthy Miklósi ábrázoló festmény adja meg, azzal a meglepő megállapítással ki­

egészítve, hogy „visszaállították a régi ál­

lamformát, a népköztársaságot". Igazi meglepetéseket azonban a külpolitika is­

mertetése okoz. „Az 1930-as évek végén egyre inkább előtérbe került az első világ­

háborúban elvesztett területek visszaszer­

zése. Ennek érdekében az uralkodó osztá­

lyok németbarát külpolitikát folytattak" - olvashatjuk. A revíziós politika ugyan nem a harmincas évek végén kezdődött, de ami lényegesebb, az a sugallat, hogy a német­

barát külpolitikát jó ügy érdekében folytat­

ták. Ráadásul a német orientáció nem is nagyon elítélendő, hiszen „Hitler, a német birodalom kancellárja... megnyerte a né­

met nép őszinte támogatását, mert sikerült csökkentenie a munkanélküliséget és fel­

lendítette a gazdasági életet. 1935-ben be­

jelentette, hogy a versailles-i béke érvénytelen... a németek magukat fel­

sőbbrendű népnek tartják, akiknek na­

gyobb élettérre van szükségük. Ehhez jo­

guk van országokat leigázni, az alsóbbren­

dű népeket - zsidók, cigányok, szlávok - kiirtani. Ezzel vált a fasizmus népirtó rendszerré." A tömör és tárgyszerű ismer­

tetés után szerző tartózkodik az állásfogla­

lástól, akár egyetlen elítélő mondat erejéig is. De miért is mondana ítéletet, amikor „a magyar kormány németbarát politikája eredményezte azt is, hogy 1938. november 2-án Magyarország visszakapott 74400 km²-t és 5050000 lakost". Szerzőnk és a szerkesztő újabb adalékot szolgáltat felü­

letességére. Ha megnézték volna az idézett

szöveg feletti térképet, bizonyára észrevet­

ték volna, hogy a 74 000 km² nem egyszer­

re, hanem négy részletben került vissza Magyarországhoz. A területgyarapodás pontosabb körülményeivel, vagy azzal, hogy az 5 millió lakosból mennyi volt a magyar avagy azzal, hogy mi egyebet eredményezett még a németbarát külpoliti­

ka, a szerző meg sem próbál foglalkozni.

Ellenben elhelyez egy egész oldalas színes fényképet, amelyen Horthy Miklós elége­

dett mosollyal szemléli az észak-erdélyi bevonulást.

A következő fejezetben, amelynek címe Hazánk belépése a II. világháborúba, a szerző ismét mindent elkövet, hogy az ál­

tala is szükségesnek tartott ismereteket mi­

nél áttekinthetetlenebbül és természetesen állásfoglalás nélkül adja elő. A második világháborút ismertető részből hiányzik a kronológia, az általa említett események áttekinthetetlenek és érthetetlenek. Maga a háború a Legújabb kor (Kr. u. 1930-tól napjainkig) című olvasmányba fejeződik be, imigyen: „1945. szeptember 2-án a né­

metek verségével ért véget a második vi­

lágháború". A szerző nem foglalkozik olyan aprósággal, hogy a japánok és a né­

metek között különbséget tegyen.

A még hátralevő néhány oldal, amely már talán a szerző által is átélt időszak, egyébként változatlanul tele van tárgyi té­

vedésekkel; ez az egyetlen, amiben a könyv következetes. „70000 középparasz­

tot lakóhelyükről más lakóhelyre, főleg a Hortobágyra telepítettek ki" - mossa össze a könyv a kitelepítést és a kuláküldözést;

„1956. október 23." aláírással egy közis­

merten október végén, a harcok szüneté­

ben készült fényképet közöl, és még to­

vább is lehetne folytatni a sort.

A szerző módszertani járatlansága ve­

tekszik történelmi ismereteinek pontossá­

gával. A magát- tankönyvnek nevező mű híján van a tankönyvek elemi kellékeinek is. Például hiányoznak belőle az össze­

foglalások. A fogalommagyarázat sem erős oldala a szerzőnek. Eleinte még ta­

lálkozunk ilyen mondatokkal: „Megke­

resztelkedni, keresztény hitre térni azt je­

lenti, hogy valaki keresztény vallású

lesz." Később azonban ezek is eltűnnek, s helyüket átveszik a feladatok között a

„Nézz utána a Magyar Értelmező Kézi- szótárbanl" jellegű felszólítások. Legyen szó ősiségről, úriszékről, népképviselet­

ről, nemzetiségről, trónfosztásról, a fel­

adat ugyanaz. A szerző, úgy látszik, nem tudja, hogy az értelmező szótárnak egé­

szen más a célja, mint a tankönyvnek, te­

hát nem is pótolhatja azt.

A módszertani rész legszokatlanabb ele­

meit különben is a „feladatrendszer" tar­

talmazza. A szerző nyilván hallott valamit arról, hogy egy modern tankönyvben fel­

adatok is szoktak lenni, de valószínűleg nem sok ezzel foglalkozó cikket vagy könyvet olvasott. A feladatok célja ugyan­

is a gondolkodásfejlesztés, a tanult ismere­

tek új szempontok szerint való rendezése, bizonyos készségek gyakoroltatása stb. Er­

re a könyv anyagánál fogva akkor sem len­

ne alkalmas, ha szerző ismerné ezeket a célokat. Hiszen nem lehet a történelmi gondolkodást fejleszteni, ha tények, ese­

mények, emberek ismertetése helyett csak végkövetkeztetéseket közöl a könyv.

Hogyan lehetne megtanítani bárkit arra, hogy a történelemben vannak olyan hely­

zetek, amikor az embereknek - jól vagy rosszul, de - dönteniük kell, hogy egy-egy döntésnek sokszor évtizedekre vagy év­

századokra terjedő következményei is le­

hetnek, akkor, ha nem ismertetem a dön­

téshez vezető utat, azokat a tényeket, ese­

ményeket, amelyek között a döntés szüle­

tett. Mindezek hiányában a feladatok sem lehetnek gondolkodtató jellegűek. Tucat­

szám lehetne idézni az ilyen típusú álfel- adatokat: „írd le a magyar hadsereg főve­

zérének nevét a történelemfuzetedbe." Az­

az másold le, ami a könyvben van.

Már a bevezetőben említettük, hogy a szerző különösen rossz viszonyban van a számokkal és a kronológiával. A rossz vi­

szony mindvégig változatlan marad. A kronológiai jellegű feladatok - a kérdés­

feltevésnek álcázott másolási feladatokhoz hasonlóan - teljesen céltalanok. Érdemes példát idézni: „Készíts a füzetedbe idősza­

lagot! Az időszalagon jelöld születési éve­

det! Jelöld be a tanítási év kezdetét! Szá-

mítsd ki, hány év telt el a két időpont kö­

zött!" Vagy: „Készíts időszalagot és jelöld a reformkor kezdetét és végét! Számold ki, hány évet ölel fel a reformkor!" A legin­

kább szükséges kronológiai feladatsor, az események sorrendbe helyezése, hiányzik.

Persze, a könyvben események sincsenek, vagy ha vannak, akkor a könyv alapján még egy felnőtt se tudná azokat logikus sorba rendezni.

De találkozunk néhány olyan feladattal is, amelyekben - legalábbis a szerző sze­

rint - megjelenik a kreativitás, a tanuló foglalkoztatásának igénye. Kár, hogy túl­

zottan nagy kreativitást kívánnak ezek.

Néhány példa: „Mondd el, ki volt Anony­

mus? Ragassz a történelmi naplódba képet Anonymusról!" Az első kérdésre a történé­

szek sem tudnak válaszolni, Ligeti Miklós szobra viszont ott van a könyvben, akkor ugyan mit ragasszon be a nebuló. Egy má­

sik: „Keressetek a Nemzeti Múzeum törté­

neti képei közül a jakobinus mozgalommal kapcsolatos festményeket!" Eltekintve at­

tól az apróságtól, hogy a történelmi tárgyú festmények a Nemzeti Galériában vannak, és nem a Nemzeti Múzeumban, a jakobi­

nusokról hiába keresnénk képeket, ilyen egy darab sincs, hiszen ez nem volt diva­

tos téma a 19. század történelmi tárgyú festészete számára.

Annak sincs sok értelme, amikor felada­

tot adunk a tanulóknak ahelyett, hogy megmutatnánk neki a dolgot: „Rajzold le, hogyan képzeled el a postakocsit!"; vagy

„Rajzold le, hogyan képzeled el a kolosto­

ri iskolát!"

Végezetül nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy miért jelentette meg ezt a két kötetet 1996-ban a Nemzeti Tankönyvki­

adó? Es miért nyilvánította a Művelődési és Közoktatási Minisztérium oktatáshoz szükséges segédkönyvvé? Ráadásul úgy, hogy a könyv kemény kötésben, a szoká­

sosnál sokkal jobb papíron, kizárólag szí­

nes - és a sokévi átlagnál sokkal jobb mi­

nőségű - képekkel körülbelül felébe kerül a mostanában használatos tankönyveknek.

Tombor Gáborné: Társadalmi ismeretek I. az általános iskola 5-6. osztálya számára, Társa­

dalmi ismeretek az általános iskola 7-8. osztá­

lya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Buda­

pest 1996.

György Lajosné