• Nem Talált Eredményt

Selyemzsinór Arra ébredt, hogy orra hegye, fülcimpái megszű

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Selyemzsinór Arra ébredt, hogy orra hegye, fülcimpái megszű"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

L AKATOS M IHÁLY

Selyemzsinór

Arra ébredt, hogy orra hegye, fülcimpái megszűntek, s a torkában kisegér kaparászgat éles körmeivel kitartóan, ráérősen, mint akinek éppen nincsen ennél sürgősebb teendője. Bántóan világos volt a szoba, s az éjszakából maradt csend közömbösen vette tudomásul a hatalomváltást. A metsző hidegben nem volt kedve kimászni még a paplan alól, noha tudta: a gyomra rövidesen megfel- lebbezi a döntést. Tavalyig járt neki a Politikai Szemle, s ilyenkor már presszó- kávéjával meg cigijével a kezében böngészte az agresszívebb hangvételű cikke- ket (ha sajtó, akkor támadjon, vagdalkozzon, hagyja a politikusokra a bóloga- tást!), de a múlt hónap elejétől kénytelen volt azt is felmondani. „Nem telik már rá” – magyarázta a vele egykorú postásnak, aki hümmögve ment el, s az előre megírt szelvényt a zsebébe gyűrte.

Jól sejtette! A gyomra felől ideges vicsorgás hallatszott, mire sóhajtva dugta ki előbb az egyik, majd a másik lábát is a paplan alól, s hevesen dörzsölni kezdte lúdbőröző hátát. A meleg elillant a pizsamája alól, s a szinte elviselhe- tetlen hidegben nem esett nehezére lemondania arról a néhány lagymatag mozdulatról, melyek hajdani, rugalmasan és jókedvvel végzett reggeli testgya- korlatok emlékét voltak hivatottak őrizni. Magára kapta elnyűtt bundakabátját, s egyenesen a konyhába csoszogott. Sercent a gyufa, majd rövidesen pirítós- kenyér szagával telt meg a lakás. Villával tartotta a száraz kenyérdarabot a gáz lángja fölé, s közben só után kaparászott a fiókban. Tíz éve halt meg az asszony. Tíz éve szűnt meg a dolgok rendje a lakásban. Az esti teában benne- felejtette a kiskanalat, s az amúgy sem túl édes lé kellemetlenül fanyar volt.

A túlsó lakrészben is megindult az élet egy tányértörés formájában. Ekkor jutott eszébe, hogy a kora reggeli órákban úgy tűnt, valaki kopogtat az ajtón.

De félálomban nem volt biztos benne, hogy így van, s nem adhatta föl olyan könnyelműen az éj folyamán összekuporgatott meleget. Huhhh… – szisszent föl. A szájában megmaradt „három testőr” közül az egyik még azt a kis cukrot is rossz néven vette, s „kardjával” az idegszálra sújtott. Pánikszerű mosással szokta csillapítgatni, s ez most is segített. Amikor behúzta maga mögött a fürdő ajtaját, kis, fehér papírlap villant a szemébe a bejárati ajtó előtt. Egy le- vél hevert a linóleumon. Az ajtó alatt csúsztathatta be valaki! a címzett: ő az.

A feladó… ismeretlen.

Egy hirtelen született gondolattól melegség öntötte el. Csak nem?! És ha igen? Remegő kézzel forgatta a küldeményt. Semmi árulkodó jel. Nem merte rögtön felbontani. Visszacsoszogott az ágyhoz, s leült. Szemközt a felesége ha-

(2)

talmas, kinagyított képével. „Szonya, kérlek, ne haragudj rám…” Azt hitte, hogy suttogja, de a valóságban egy szó sem hagyta el az ajkát. Különben is, a torka ismét jelezte: vigyázz, az egér nem alszik! Átlátta a helyzet fonákságát, tudta: hiába próbálna megbánást érezni. Nem megy. A bűn öröme fölébe ke- rekedett mindenféle álszenteskedésnek. Akkor érez ilyet az ember, ha a dolgo- kat mentükre hagyja: se elő nem segíti, se meg nem gátolja őket. Titkon óhajtja a bűnt, de ha nem következik be, önnön erényességét fitogtatja. Ha bekövet- kezik: annál jobb. Persze – ő semmiről nem tehet! Tíz évvel ezelőtt megígérte a nagybeteg Szonyának, hogy „soha többé” nem nősül meg. Az asszony nem kérte ugyan, de ő annyi filmben látott már ilyent és mindig annyira meghatotta a dolog, hogy úgy érezte: a közösen megnézett filmek emlékére tartozik ennyi- vel Szonyának. És megtette. És sírtak is elfogódottságukban mind a ketten.

„Ugyan, Mitya, nem vagyok én erre méltó” – mondta csöndesen Szonya, aki- ben ugyancsak mély nyomokat hagytak a filmélmények, de ő nem tágított.

Aztán decemberben, karácsony táján úgy érezte: nem kellett volna annak ide- jén a hősszerelmest játszania. Hogy ama ígéret nem is vehető túl komolyan, mert egyrészt ő ajánlotta föl (ami, ugye, szimbolikus gesztusként is felfogható), másrészt Szonya maga is elismerte: nem volt méltó rá… És tusakodott egy álló hétig a lelkiismeretével, pro és kontra, igen – nem, míg végül döntött: felrúgta az ígéretét és megírta a levelet a Kalandvágyó Bakmacska szerkesztőségének a címére. Hogy ő komoly kapcsolatot szeretne és annak ellenére, hogy közel jár a hetvenhez, reméli: akad egy korban hozzáillő nő, aki szívesen eltöltene még néhány (nem mézest, mert az orvos azt eltiltotta) „szacharinos hetet”, mielőtt végképp visszaadja a megbízólevelét. És esélyeit növelendő: fodrászhoz ment (borotválás, Belmondo-frizura), kicsípte magát (fehér ing, pöttyös csokornyak- kendő), majd irány a fényképészet! A fényképész, amikor lelkesedésében el- kottyintotta, hogy mire készül (az ilyesmi nem egyszemélyes probléma, ezt meg kell osztani valakivel), eléje tette a „pózmenüt”: „Nem mindegy ám, hogy milyen képet vág az ember, kell tudni, hogy mire buknak a nők” – kacsintott bennfentes mosollyal. „Nekem ugyan mindegy, de – férfiak közt legyen mondva – nem szeretném, ha a klienseim bevásárolnának! Fontoljuk jól meg tehát a dolgot! De persze kell tudni, hogy mit akarunk. A gondterhelt arc, oko- san csillogó szemekkel a családcentrikus, oltalomra vágyó nőket vonzza. Csak semmi ironikus mosoly, ne tűnjünk túl okosnak – ez riasztja az ilyen nőket!

Közepesen gondterhelt arc, a szájszögletben alig észrevehető mosoly, csipetnyi flegmával és egy karrierista nő máris önbe karol, hiszen szikrázik az intelligen- cia önben, önnel a csúcs felé törhet, ön elnéz a kicsik fölött és tiszteletet paran- csol a nagyoknak! Felhőtlen, kedves tekintet, szende, nőies mosoly – nos, ez alegveszélyesebb,hiszenatévedésbőlnőnekszületettférfiak,ezekagriffmadár- ral keresztezett hárpiák máris lecsapnak önre, hogy önben alázzák meg az egész férfinemet! Persze vannak, akik éppen ezt szeretik és remekül szórakoznak

(3)

ebben a szerepben… Aztán itt van a rettenthetetlen Stallone-pacsirta – ezekéi a selymes-pihés tini-pipék. Szürke ló megjelenésű úriember – a hozzá illő társ stb. stb.” Csak úgy zuhognak az ötletesebbnél-drágább javallatok, mire ő fárad- tan csapta össze a mappát. „Nézze – fordult a szakihoz –, lehetne egy teljesen hagyományos fotót?” A férfi alig leplezett gúnnyal mérte végig, majd bic- centett.

Aztán néhány nap múlva megjelent a lapban a hirdetés, és tudta, hogy most már csak várnia kell. És hogy a két lehetőség áll előtte: vagy erényes marad, vagy bűnös lesz…

Azóta egy hónap telt el, és mostanáig senki nem jelentkezett. Óvatosan megszagolta a levelet. Ismeretlen női illatot vélt felfedezni rajta, s ez eddig még soha nem próbált érzéseket váltott ki belőle. Mintha friss vért pumpáltak volna az ereibe, egész testében átmelegedett, melle férfiasan kidomborodott, egész lé- nyét át- meg átjárta az ismeretlen nő hívó, titokzatos üzenete, s furcsa, édes könnyeket csalt a szemébe, melyek elhomályosították a szemközti falról le- tekintő asszony vonásait. Így ült perceken át a levéllel az ölében, s ha ezt az ér- zést valami úton-módon konzerválhatta volna, talán már nem is lett volna kí- váncsi a küldemény tartalmára.

Később magához tért, s elindult a lakásban megkeresni az ollót. Sajnálta fel- tépni a borítékot.

„Kedves Mitya Ivanovics! Kevés olyan becsületes, jóravaló, megbízható egyénnel találkozik az ember életében, mint Ön. Fiatalabb koromban mindig csodálattal vegyes tisztelettel töltött el komoly, férfias megjelenése. Mi tagadás:

úgy tartottam, hogy Ön az ideális (ha van ilyen) férfi típusa.” Ellágyult: lám, lám, az erényes embert nemcsak odafönt jegyzik! „A férjem egy időben élt is agyanúperrel,hogyszerelmesvagyokÖnbe(magamsemtudtamegészpontosan, hogy mi az, amit Ön iránt érzek), de aztán látva, hogy a legrosszabb esetben is plátói érzelmekről van szó, megnyugodott. Azzal én is tisztában voltam, hogy hiába is próbálnék Önhöz közeledni: Ön túl tiszta és becsületes, semhogy koc- kára tenné (futó örömért) azt a méltán kiérdemelt közmegbecsülést, melynek örvendett a környezetében.” Összeráncolta a homlokát, s az arcán mintha szé- gyenpír suhant volna át – a kétely mérgezett nyilacskái. „Egy nap megható dolgot láttam: Andrejt, az én kicsi fiacskámat alaposan helybenhagyták a ne- gyedbeli kölykök, s épp a porban sírdogált, vérző orral és szájjal, amikor oda- érkezett Ön. Felemelte a síró gyermeket, a közeli csapnál megmosdatta, zseb- kendőjével megtörülgette a pofikáját, majd elvitte a szomszédos büféhez és csokoládét vásárolt neki. Én mindezt az ablakból láttam, de nem volt időm közbelépni, s később már nem is akartam. A mozdulatain, ahogy magához szorított, az én Andrjusámat, látszott, hogy Ön nagyon szereti azt, amit az Isten oly kegyetlenül megvont Öntől: a gyereket. Mi, a lakótársai, sokszor fájó szívvel figyeltük, milyen önfeledten futballozik a kipirult sihederekkel, de se-

(4)

gíteni – sajnos – nem segíthettünk.” A mosoly kihunyóban volt az arcán: nem szerette, ha sajnálták. „Ezek után senki nem csodálkozott, hogy Ön sztahano- vista lett, s kemény munkával olyan kitüntetéseket is megszerzett pártvonalon, melyekhez bizony nem sokan jutottak hozzá. De mi nem sajnáltuk Öntől eze- ket – Ön legalább kiérdemelte őket.” Mi a fészkes fene?! Mindez hogy jön ide?!

Mit vájkálnak ezek a múltjában?! „S néha elégtétellel töltött el, hogy míg má- sok (és mi is) nyomorogtak, Ön a kézhez kapott csinos kis összegekből, gyer- mektelen lévén, elegáns háztartást vezethetett és olyan színvonalon élhetett, amilyent a sokgyermekes családok nem engedhettek volna meg maguknak.

Mondom: elégedetten vettem tudomásul, mert Isten vigasztaló gesztusát láttam benne.” Kezdett komolyan dühbe gurulni, s kedve lett volna összegyűrni és a sarokba vágni az egész firkálmányt. Hiányzik ez neki, az ő megrendült egész- ségének, hogy sztahanovista múltjáról és „Isten vigasztaló gesztusáról” szóló marhaságokkal traktálják?! Úgy kellett visszaparancsolnia magát az ágyra, de előbb megfogadta, hogy még aznap felkeresi és jól leteremti a Kalandvágyó Bakmacska egész gárdáját. A titkárnőtől a főszerkesztőig. Vele ugyan ne űzzék az eszüket! „Aztán telt-múlt az idő és Andrjusa fiacskám bevonult a had- seregbe. Távoli országba vitték az egységét és – nem untatom a részletekkel – nem bánta meg. Tiszt lett belőle, megnősült és ma már két szép kisunokám van. Az egyik fiú, a másik kislány. Úgy tűnt: míg a világ így lesz, hogy Andrjusa csak látogatóba jön haza, hiszen szép lakása volt ott, jó fizetése – egy- szóval felőle nyugodtan alhatunk az urammal. A másik három gyereket elren- deztük, ők tűrhetően élnek. Évának a saját lakásunkat adtuk át (ők most Ön felett laknak), mi pedig albérletbe költöztünk, egy alig tizenöt négyzetméter- nyi szobácskába. Nem panaszkodom – jól megvoltunk. Szegény uram három esztendeje halt meg – megbékélt lélekkel, mint aki ha szembeszökően erényes nem volt is, de bűne sem volt túl sok és tudja: egy hely neki is jut most ott túl- felől.” Értetlenül engedte le a levelet: mi köze neki ehhez a családregényhez?

Összetévesztették a lakását valamelyik szerkesztőséggel, s az egyik epizódot neki hozták ki? Nem lehet – a név, a cím, minden pontosan talál és mind az övé. „Manapság már más idők járnak. A szegénységből és szűkölködésből na- ponta új csapásokat vágunk a nyomor felé. Mondják, hogy nagyon egyedül van, nem jár senki Önhöz, s gyakran kínozza a hideg meg az éhség. Nem teher már ebben a korban és ilyen korban az élet?! Két éve kezdték el rebesgetni, hogy Andrjusáékat kivonják és hazaköltöznek családostul, de akkor nem hittem el.

Egy hete kaptam tőle levelet. Igaz. De hová jöjjön azzal a fázékony menyem- mel, meg a két aranyos unokámmal, ha egyszer az sincs, ahol meghúzhatnák magukat egy éjszakára?! Azt írja, hogy roppant el van keseredve, hiszen ott rendezkedett be az életre, itthon senkit nem ismer, nincsenek relációi, nincs munkahely, nincs lakás és csak azért nem lövi főbe magát, mert ezzel kataszt- rófába döntené a családját. Könyörögve kér: próbáljak elfogadható lakást sze-

(5)

rezni nekik, mire megérkeznek, hogy érezzék úgy: van legalább egy fix pont az életükben. Még az unokáim is odavakarták a nevüket a végire. A polgármes- ternél jártam, de azzal küldött el, hogy nagy a lakáshiány, nincs miből kiutalni.

Azt mondja: forduljon a feletteseihez. Azok meg azzal ráztak le a nyakukról, hogy ott a polgármesteri hivatal, az rendezi. A testvérei sem tudnak segíteni a gyerekeik miatt, az én szobácskám pedig igazán csak előszobája az öröklakás- nak.” Eh, szószátyár vénasszony! Unja magát, s levélírogatással üti agyon az időt. Azt gondolja, hogy érdekelnek engem a mások gondjai, amikor ki sem látszom a magaméi alól?! Mindenesetre, ezt sem hozom a házhoz egyhamar, hiszen ennek nem férjre, telefonkagylóra van szüksége, amelyikbe beszéljen, s ha végzett, visszaakassza a helyére. Na de – fordította meg a levelet – ezt a né- hány sort még átfutom. „És az egyik éjszaka, amint álmatlanul forgolódtam avánkoson,eszembejutottÖn.Hiszen Ön már egyszer fölemelte Andrjusámat a porból… Nehéz kimondani, nem is tudom, hogy fogjak hozzá… Szóval mi ketten már megettük a kenyerünk javát, csakhogy míg Önnek már semmi célja nincs az életben, nekem még ott vannak az unokák. Andrjusa fiatal, nagy fel- adatok várnak rá. Ön egy eseménydús életet tudhat maga mögött, melynek méltó lezárása is lehetne az a felemelő gesztus, amelyre most utoljára szeretném megkérni Önt: adja át lakását a fiataloknak. Tudom: nincs hová mennie. Ezért nem elégedhetem meg a lakásával és ezért kell kérnem – bármilyen nehezemre esik is – az életét. Egy hónap van még addig, tehát arra kérném: ezalatt haljon meg! Semmi különösebb oka nincs rá, hogy életben maradjon! Ne feledje: két- szer ad az, aki idejében ad! Nagylelkű gesztusát soha nem fogjuk elfelejteni, haló poraiban is áldani fogják érte az unokáim! És még valami: próbáljon könnyű halálnemet választani, hogy ne szenvedjen túl soká… A tudomány mai színvonalán ez nem lehetetlen… Még egyszer: áldásom kísérje odaföntre, várva halálhírét, mély tisztelettel, Irina Fjedorovna.”

Miután elégette a levelet, sokáig állt az ablak előtt és bámult ki a havazásba.

Február vége volt, már mindenki a tavaszt várta, de a tél – mint makrancos hölgy, ha nincs igaza – még javában dühöngött. Dél felé becsoszogott a kony- hába. Onnan vissza az ágyhoz. Jól begombolkozott, majd lefeküdt, s üres te- kintetét a színtelenné fakult, kávéfoltos pokróc alá rejtette.

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

In 2007, a question of the doctoral dissertation of author was that how the employees with family commitment were judged on the Hungarian labor mar- ket: there were positive

„Két héttel a leszerelés előtt, ennek mi értelme volt?” (169.) – találjuk a rö- vid kommentárt a Garaczi-regényben, ami huszonnégy hónapos börtönt vont maga után. A

című versében: „Kit érint, hogy hol élek, kik között…?” Min- ket érdekelne, hogy „mennyit araszolt” amíg a távoli Kézdivásárhelyről eljutott – kolozs- vári

Azt kellett volna felelnem; nem tudom, mint ahogy nem voltam abban sem biztos, hogy akár csak a fele is igaz annak, amit Agád elmondott.. Az tény azonban, hogy a térkép, az újság,

Igen, a legfájdalmasabb számomra, hogy még sohasem történt velem csoda, gondolta a szociológus-rendező (csodabogyó, csodacsapat, csodadoktor, csodafegyver, csodafutó, cso-

hiába esdi az irgalmas békét, hathüvelykes vadkanaid raja kitúrja agyarával a Kreml ezerévét!. A Szláva hajó

el tetszhalott című novellában Szindbád végül „feltámad" (öreges bóbis- kolásából?), míg a film úgy adaptálja ezt a történetet, hogy az öregecske

(A Google keres ı több mint 64000 hogy úgy mondjam adatából egyetlen egynek sincs ehhez hasonlítható szerkezete, a relatív f ı mondat + alárendelt mellékmondat részletet

Végül van még egy dolog, amit nem hagyhatok említés nélkül. Az évek során sokszor elmondta, már hallgató korunkban hallottuk tőle, hogy minden nehézség

(Ám egyetlen rossz mozdulat, s a férfi orra egyszerre csak a vérig sértett asszony fogai közt találja magát. Úgy rántja ki onnan, mintha az egész orra hegye Lien

Nem kell kiemelked ő en teljesíteni, kiválónak lenni, lényeg, hogy amit kiválasztunk, élvezzük, szeressük, jók legyünk benne, mert kiteljesedni csak így lehet.

Az „Építsük Európát a gyermekekért a gyermekekkel” címû hároméves Európa tanácsi program célkitûzése az, hogy megvalósuljon a gyermekek jogainak tiszteletben

Minden olyan nehéz. Például a tanítóknak is nehezebb, mert nagyon nagyokat tud rúgni és ütni, és mindent a könnyebb úton akar meg- csinálni és sokszor nincs kedve

A már jól bevált tematikus rendbe szedett szócikkek a történelmi adalékokon kívül számos praktikus információt tartalmaznak. A vastag betűvel kiemelt kifejezések

A helyi emlékezet nagyon fontos, a kutatói közösségnek olyanná kell válnia, hogy segítse a helyi emlékezet integrálódását, hogy az valami- lyen szinten beléphessen

Minden bizonnyal előfordulnak kiemelkedő helyi termesztési tapasztalatra alapozott fesztiválok, de számos esetben más játszik meghatározó szerepet.. Ez

A népi vallásosság kutatásával egyidős a fogalom történetiségének kér- dése. Nemcsak annak következtében, hogy a magyar kereszténység ezer éves története során a

Nem megyek Önnel tovább Ausztriába!" Németh János erre azt felelte: „Megértelek, de ezért a csopor- tért, családokért én vagyok a felelős, ezért én megyek!" A

A misszionáriusok azzal próbálják õt meggyõzni, és a bele- egyezését megkapni, hogy példaként Erzsébetet, a késõbbi Ke- resztelõ János anyját említik:.. 19 Így hát

Ez pedig úgy történt, hogy amikor ez az ember, aki egy semmiről sem nevezetes, eldugott kis szigeten, Szerfoszon született, azt terjesztette, hogy Themisztoklészt

A rabszolga- felszabadítás tehát szükségszerű, ám azt úgy kell végrehajtani, hogy a felszabadított fe- ketéket eltávolítják az Egyesült Államok területéről,

Aki nem tudja, hogy ez az ELTE bölcsész- karának épülete volt, és hogy most itt van a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára, az meglepődhet az

Ma már tudjuk, hogy az író családja — legalábbis apai ágon — görögkeleti vallású volt, s bár adatok vannak rá, hogy Dániel 1874-től már (ám lehet, hogy korábban is),