SZERGÉJ JESZENYIN
HAZÁM
Hazám, te új, ti büszke aranyszőrű tetők!
Bődülj ahogy a szürke felhők üszője bőg.
Kék falvak közt a szélben megyek s dühödt-vidám a kedvem. Most egészen benned vagyok, anyám.
A züllés iskoláját járta testem s eszem.
Tavaszom növeszti gallyát a nyír-ezüst neszen.
Szeretem minden bűnöd, részeg, rabló szíved.
Csillaggá veszni tűnök, ha kigyullad kelet.
Akarlak mindenen túl ölelni féktelen.
S megátkozlak bolondul mert anyám vagy nekem.
VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ
ÓDA A F O R R A D A L O M H O Z
Néked,
kit az ütegek
kifütyültek és kiröhögtek, néked
kit szuronyok szidalma hasított gúny és szitok sortüze közt hozom dübörögve
az ódai, ünnepi
„Ó"-t!
0, állati!
Ó, gyermeki!
Ó, filléres!
ó, te hatalmas!
Milyen név is illene még rád?
Kétarcú, mivé lesz a hatalmad?
Épülsz egekbe, omlasz omladékká?
.1002
A szénpor itatta,
gőzgíóriás mozdonyvezetőnek, a bányásznak, ki áttöri az ércet lóbáld
a tömjént áhítattal:
az emberi munkát dicséred.
És holnap a Blazsennüj keresztes kupolája
hiába esdi az irgalmas békét, hathüvelykes vadkanaid raja kitúrja agyarával a Kreml ezerévét.
A Szláva hajó lelkét kisípolja.
Szirénák torka elfúlva harákol.
Tengerészeidet a süllyedő hajóra küldöd,
hol az ottfeledett macska nyivákolt, És aztánl
A tömeg részegen tátog.
A hetyke bajusz kipödörve-sodorva.
Az admirálisokat puskatussal taszigálod a helsingforsi
lúdról a pokolba.
Még tegnapi sebeit nyalogatja,
de nékem újra nyitott erek tűnnek elő.
A nyárspolgár szava:
Háromszor átkozott légy, te fattyú!
költő- magamé:
Négyszer légy áldott, te dicső!
VERESS MIKLÓS fordításai
Koszta Rozália rajza
2* 1003
VLAGYIMIR M A J A K O V S Z K I J
ÍGY JÓ!*
(RÉSZLET)
18. ÉNEK
Kilenc október és május vezetett engem, ide
az ünnepek zászlói alatt, milliókkal együtt
hoztam el
• szívemet, a büszkét,
vidámat
és diadalmasat.
A gyász zászlóinak suhogása
alatt — mikor
még forró volt
vére a megöltnek idehozott
lövés,
riadalom, harag, hogy elkomoruljak,
hallgassak,
üvöltsék.
Én
voltam itt,
amikor dobszó dübögött, arcomra
könny
meg fagy települt, de gyakrabban jövök —
egész
egyedül.
Körben a tornyok
őrséget állanak, csúcsos
sisakjuk
az égbe mered, mérget
kuporgat
a kupola-kobak,
• Majakovszkij Csudajó! című poémájában két alkalommal, így ebben a részletben is néhány idézőjellel kiemelt szakaszt a „Fel vörösök, proletárok" című magyar mozgalmi ének dallamára komponált meg.
.1004
a templomok
álszent szerzetesek.
Éjjel —
felettünk lohol a hold.
Jön valahonnan,
fénye villan távol...
a KVB meg
a Népbiztosok Tanácsa felett Kibontja
a Kreml falát
a homályból, a lőréseken át
kúszik közelebb.
A sima kövön
remegve lép, egy pillanatra
rászorul arca, utána
fehér fejét a meztelen
kőről
felkapja.
A vesztőhélyeket nem szívlelhetik
a fejek.
Körös-körül
a hold lángja lobogott, nappali
fénybe vonta
a teret...
A falnál
nőalak emel lobogót a fal tövében
nyugovók felett.
A hold nikkelje elönti
a földet, szuronyokat
ádáz, haragos
fénybe von, mint
egymásra fektetett könyvek — áll
a mauzóleum.
De ajtajához
nem taszít engem fekete bánat,
nyúlós és kietlen, — lelkem
nem a halál házába lép, - ő verekszik,
a vért
agyakban,
erekben eleven,
emberi tavaszként viszi szét.
A sírok
mégsem eresztenek, megállítanak a nevek.
Komoran olvasom az egyiken:
„Kraszin És látom
Párizs,
Doriot az utcán. ..
piros arccal, őszen
megérkezik Kraszin, munkások öröme
árad,
mint a hullám. - Lám,
amazt láttam
a halála előtt.
Fényképezték.
Nevetett éppen ...
És lezuhant Vojkov,
vére csöpögött, úszott
az újság
a vérben. — Egy kurta
pillanatra
képzeletemben
— képeiről alakja
ismerős — hegyes szakállal,
gyűrött köpenyben megjelent
egy férfi,
inas és erős.
Az ifjúnak, mikor
nekivág életének,
és példaképekre
gondol szüntelen, töprengés nélkül
mondom:
— Példaképed Dzerzsinszkij elvtárs
legyen. — Egyik csontként,
másik hamuként
a földbe feküdt...
Némelyiknek
tán még
hamva sincsen.
Testük
száműzetés, golyó,
harc megtörte, de öregségtől
nem halt meg
egyik sem.
A vörös sírokban
— úgy rémlik nekem — elvtársinkat
a gond mérge marja.
Csontokon,
hamvakon
szivárog csöndesen, virágon,
füvön át
tör ki a szabadba.
A fű
és a virág
sustorog szüntelen:
— Mondjátok —
itt vagytok?
Mondjátok —
vajon küzd, indul-e még
harcba
hadatok azóta?
Felépíti
fényből, acélból
a kommünt köztársaságotok
ma élő lakója?
„— Elvtársunk, csendben aludj, lent...
Országod
ifjú legény,
egyre
sugárzóbb
az új rend, senkise
gyoz erején."
De a hamvvedrekből konokul
susogják, koszorúk
szalag-nyelvéről
rebben:
- Hát
a fekete Ázsiák, Európák, szendergés,
bilincs,
félelem?
„— Nem!
Hol ma
a pénz szava törvény, s úr még a börtön,
a lánc, árnyatok
harcba megy önként, kelteget
és
magyaráz. —"
— Ti sem merültök el a sűrű
hínárban?
Agyatok
nem hivatali
• póktemető?
Mondjátok — épen?
Mondjátok — szilárdan indul
a harcba
a pártos erő? —
„— Elvtársunk,
csendben aludj hát...
Álmodra orvul
ki tör?
Felkelünk,
fogjuk a puskát az első
parancsszóra:
„Föl!"
SIMOR ANDRÁS fordítósa .1008
