Szabadkaiak Szegeden című összeállításunk megjelenését az „Esély a stabilitásra” Köz- alapítvány támogatása tette lehetővé. A szabadkai Üzenet szerzőinek munkáiból készült válogatásban Lovas Ildikó volt segítségünkre.
*
A multikulturalitás irányai Szerbiában címmel közölt írásokat Orcsik Roland válogatta.
A Tiszatáj több mint három évtizedes – kelet-közép-európai irodalmakat és kultúrákat megismertető – munkája terveink szerint júniusban a kortárs horvát irodalmat bemutató számmal folytatódik.
*
Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy 2005-ben változatlan áron (350 forintért, előfizetők 300 forintért) vásárolhatják meg a Tiszatájt. Minden irodalomszerető olvasónak boldog új esztendőt kívánunk!
*
Vörös László Szigorúan ellenőrzött mondatok című könyvének a bemutatója volt decem- ber 8-án, a Móra Ferenc Múzeum dísztermében. A főszerkesztői értekezletek történetét feldolgozó kötetről Olasz Sándor beszélgetett a szerzővel.
Februári számunk tartalmából
TÉREY JÁNOS,TORNAI JÓZSEF,MARNO JÁNOS,SIMAI MIHÁLY,VERESS MIKLÓS versei FERDINANDY GYÖRGY,TANDORI DEZSŐ,DARVASI LÁSZLÓ prózája
Németh László-textológia
(Domokos Mátyás, Füzi László, Monostori Imre, Péter László írása) Szajbély Mihály, Szabó Gábor tanulmánya
„A Tisza-parton mit keresek?”
(Hollósi Zsolt beszélgetése Borvendég Bélával) DIÁKMELLÉKLET:
Hernádi Mária Nemes Nagy Ágnes Éjszakai tölgyfa című verséről