GAZDASÁG STATISZTI KA
BOKERMANN, H.:
TÁRSADALMI—GAZDASÁGI KRITÉRIUMOK MINT A RELATIV FEJLETTSEGI SZINT MERCEI
(Sozio—ökonomische Kriterien aIs Masstob für den relativen Entwicklungsstand von Löndern und Sekte—
ren, dargestellt am Beispiel Lateinamerikas.) Deut- sches Institut für Wirtschattsforschung. Sonderheft 99.
Berlin. 1974. Duncker und Humblot. 71 p.
Az utóbbi években számos kutató jutott arra a megállapításra, hogy az értékben ki- fejezett szintetikus nemzetgazdasági mutatók, mint például a nemzeti jövedelem, vagy a bruttó hazai termék önmagukban nem alkal- masok az országok gazdasági—társadalmi színvonalának mérésére, mivel érzéketlenek több, főként társadalmi jellegű tényező ala- kulására. Az ENSZ társadalmi fejlődéssel foglalkozó intézete (UNRISD) már 1960-ban kidolgozott egy módszert és mutatószám-' rendszert a társadalmi—gazdasági fejlettség szintjének és struktúrájának jellemzésére. Lé- nyegében ezt a módszert ismerteti Bokermann és használja fel húsz latin—amerikai ország társadalmi—gazdasági összehasonlítására. Az eljárást, amelyet ,,Korresponclenz-Methode"- nak nevez, kiegészíti a Princeton Egyete- men kidolgozott ún. ,,taxonómiai módszerrel".
Az összehasonlítás alapja a társadalmi—
gazdasági mutatószámok olyan készlete, amely lehetőleg jól és minél több oldalról jellemzi az országok szinvonalát és struk- túráját. A tanulmány húsz mutatószámból indult ki, és a figyelembe vett orszagok 1970. vagy akörüli adatai alapján kidolgoz- ta ezek korrelációs matrixát. Elhagyva azo—
kat a mutatókat, amelyeknek a többivel al- kotott korrelációs koefficiensei átlagban 0.6- nál kisebbek, a következő tizenkét mutató—
hoz jutott: 1. az egy lakosra jutó bruttó ha- zai termék, 2. az egy lakosra jutó energia- ielhasználás, 3. a mezőgazdaság részesedési aránya a bruttó hazai termékből, 4. a me- zőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakéhoz képest, 5, az egy foglalkoztatottra jutó bruttó hazai termék a mezőgazdaságban, 6. a várható átlagos élettartam, 7. az egy lakosra jutó állati fe—
hérje fogyasztás, 8. az irni—olvasni nem tu- dók aránya. 9. az alap— és középfokú isko-
lába beiratkozottak aránya az 5—19 éves né—
pesség százalékában, 10. a társadalombiz- tositásban részt vevő foglalkoztatottak ará- nya, 11. a városi lakosság aránya az összné- pességben, 12. a 10000 lakosra jutó gépko—
csik száma.
Az első módszer (Korrespondenz) értelmé—
ben ki kellett alakítani a 12 mutató normál—
struktúráját, azaz kölcsönös megfeleltetési kellett létesíteni a mutatók egyes értékei között. Ezt a mutatók öttagú mozgó átlagai- ból képzett pontdiagromm-sorozat segítsé- gével érték el. Valamennyi mutatót a 4.
mutatóval (a mezőgazdaságban foglalkoz—
tatottak aránya az összes foglalkoztatot- takéhoz képest) hozták közvetlen összefüg—
gésbe. mivel ennek volt a legmagasabb az átlagos korrelációs együtthatója. A 12 mutató közötti eleve szoros korreláció és az öttagú mozgó átlagok kiegyenlítő hatása kö- vetkeztében sikerült a mutatók egyes érté—
kei között többé-kevésbé egyértelmű, kevés—
sé ingadozó megfeleltetést biztosítani.
A különböző értékíntervallumok között el—
helyezkedő és különböző mértékegységű mu- tatókat 0—100 pont közötti skálába transz- formálták. Nulla pontként az öttagú átlagok legalacsonyabb, 100 pontként a legmaga- sabb értéket definiálták. További transzfor- mációs lépésre volt szükség azért, mert a mutatók egy része (például a várható átla- gos élettartam) alacsony fejlettségi szinten gyorsan, a fejlettebb országokban pedig lassan, másik részük (például a társadalom—
biztosításban részt vevők aránya) fordítva ala- kul. Előbbi mutatóknál mérséklő, utóbbiak- nál növelő tényező bevezetése szükséges.
amelyet logaritmikus, illetve exponenciális transzformációkkal lehet elérni.
Az így kialakított normálstruktúra bázisul szolgál valamennyi ország társadalomgaz—
dasági struktúrájának összehasonlításóhoz, különösen a szektorális ,,szűk keresztmetsze- tek" feltárásához. A vizsgálatba bevont húsz latin-amerikai ország átlagában a szek- torok elmaradottsági sorrendje a következő (első helyen a legkedvezőtlenebb helyzetű szektor): 1. társadalombiztosítás, 2. energia, 3. oktatás, 4. táplálkozási és egészségügyi
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ '
667
színvonal. 5. mezőgazdaság, 6. közlekedés és urbanizáció. E globális képhez képest né- mileg eltér Közép-, illetve Dél-Amerika el- maradottsági struktúrája: Közép-Amerikában a táplálkozási és egészségügyi színvonal helyzete kedvezőtlenebb (a 2. helyre került), az energiahelyzet relatíve kedvezőbb (6.
hely). Dél-Amerikában viszont az energia kerül az első helyre.
A második (taxonómiai) módszer a muta- tók standardizált (az átlaggal csökkentett és a szórással osztott) értékeit használja.
Ebben a tanulmányban a mutatók átlaga helyett a legkisebb értéket vonták ki az ada—
tokból. Valamely ország fejlettségi szintjét a standardizált mutatók értékeinek négyzet- összegei fejezik ki. E módszer kevésbé ér- zékeny a mutatók közötti korrelációra, ezért itt nemcsak az említett 12, hanem az erede- tileg feldolgozott 20 mutató használható fel.
Igy a szektorok száma is bővül hárommal (ipar, hírközlés és a fejlődés belföldi finan- szirozása). A mutatók és a módszer segít- ségével ún. tipológiai vizsgálatok végezhe—
tők. A szektorok közül Közép-Amerikában a társadalombiztosítás áll a viszonylagos el- maradottsági skála első. a hírközlés pedig az utolsó helyén. Dél-Amerikában viszont a hírközlés áll az első és az ipar az utolsó helyen. Általánosságban megállapítható azonban. hogy a szociális szektorok inkább jelentenek szűk keresztmetszetet, mint a gaz- daságiak.
A tipológiai vizsgálatok szerint összefüg- gés van a szektorális struktúra és a lakos—
ságszám között. A 20 milliónál több lakosú országokban az oktatás és a hírközlés a legszűkebb keresztmetszet. A 5—20 millió la- kosú országok kategóriájában a belföldi fejlődés finanszírozása és a táplálkozás—
egészségügy állapota, az 5 milliónál keve- sebb lakosú csoportban a finanszírozás és az ipar a legkedvezőtlenebb helyzetű.
A mutatók alapján megállapítható a húsz ország általános társadalmi—gazdasági fej- lettségi sorrendje is.
(Ism.: Szilágyi György)
.
EULER. M.:
EGY GYERMEK LÉTSZUKSÉGLETEI
ES ELTARTÁSI KULTSEGEI MEGÁLLAPITÁSÁNAK PROBLEMATlKÁJA
(Zur Problematik der Ermittlung des Unterhalts- bedarfs und der Unterhaltskosten eines Kindes). -—
Wirtschaft und Statistik. 1974. 5. sz. 320—324. p.
Egy gyermek eltartási költségeinek meg- határozása tartalmi szempontból ugyanazo- kat a problémákat veti fel, mint amelyek általában az ún. létfenntartási szükségletek, illetve létfenntartási költségek meghatározá-
7—
sánál merülnek fel. Ezek közül a legfonto- sabb az, hogy mi értendő létfenntartási költ- ségeken. A szerző meghatározása szerint lét- fenntartási szükségleten a pénzbeni és ter- mészetbeni felhasználások azon összege ér- tendő. amelyet egy személy, vagy személyek egy csoportja létfenntartásának biztosításá- hoz általában szükségesnek tartanak.
Ezt az összeget kétféle megközelítéssel ha- tározhatjuk meg. Vagy meghatározunk bizo- nyos társadalmi szinten és bizonyos gazda- sági körülmények között elfogadhatónak tar—
tott szükségleteket, és megadjuk az ezek fe—
dezésére szolgáló pénzösszegeket, vagy egyes családok tényleges kiadásaiból kiin—
dulva igyekszünk a gyermek eltartásához szükséges összeg nagyságát becsléssel meg- állapítani.
Mindkét módszerben meglehetősen sok a szubjektivitás, ezért az eredmények inkább a nagyságrendek meghatározására alkalma—
sak.
A Német Szövetségi Köztársaságban a gyermekeltartási költségeket 1970 előtt a szükségleti sémák alapján tartományonként számították ki. A szükségletek meghatározá—
sának szubjektív jellegére utal, hogy a költ- ségösszegek például 1968-ban a tartomá- nyokban 109 és 143 márka között mozog- tak.
Inkább statisztikai jellegű eljárásnak te- kinthető a gyermekek eltartási költségeinek a háztartási kiadások alapján történő meg- határozása. Erre többféle megoldás kínál—
kozik:
1. a gyermekre forditott kiadásoknak a többi csa- ládtagétól elkülönített nyilvántartása:
2. a gyermektelen és az egygyermekes házaspárok kiadásainak egybevetése;
3. a fogyasztási egységek alapján történő számí- tások.
Az első megoldást inkább csak elméleti- leg lehet felvetni. Gyakorlati lebonyolítása csak bizonyos cikkeknél (gyermekruházat, gyermekbútorok, tanszerek stb.) lehetséges.
Az élelmiszerek fogyasztás előtti lemérésé- vel még esetleg az élelmiszer-kiadások meg- határozása is elképzelhető, bár ez igen nagy megterhelést jelentene az adatszolgáltató családoknak. Vannak azonban olyan kiadá- sok. például fűtés és világítás, háztartási gépek vásárlása, lakbér, lakáskarbantartás.
amelyeknél egyáltalán nem vagy csak rend- kívül körülményesen és pontatlanul lehetne megoldani a gyermek eltartásával kapcsola- tos kiadások elkülönített nyilvántartását.
A hasonló jövedelemmel rendelkező gyer- mektelen és egygyermekes családok kiadá—
sainak egybevetése azt mutatja, hogy a két családtípus fogyasztása között alig van kü—
lönbség. Semmi esetre sem annyi. ameny- nyi a gyermek eltartásának költségeit fedez—
né. (Az 1969. évi reprezentatív felvétel ada-
