Szemenov,A.: A megmunkálás normatív értékmutatójának alkalmazása

STATISZTIKAI IRODALNII FIGYELÖ

663

A kiadvány a vizsgálatok során szerzett

adatokból, konkrét, számszerű példát is közöl a minőségi, illetve megbízhatósági indexek számítására vonatkozóan.

(Ism.: Laczfalvi József)

*

SZEMENOV, A.:

A MEGMUNKÁLÁS NORMATíV ÉRTÉKMUTATÓJÁNAK ALKALMAZÁSA

(O primenenii pokazatelja sztoimoszti obrabotki.) ———' Vjajsztvo. 1963. 10, sz. 36—40. p.

A Szovjetunió konfekció— és nyomda—

iparában 1957. évtől a megmunkálás

normatív értékének új mutatóját alkal—

mazták. Az 1963. évi tervek összeállítá—

sánál a teljes termelés mutatója helyett

még néhány iparág (például a konzerv- ipar, a gyapjúmosó ipar) vállalatainál is

te mutató került megállapításra.

A módszer bevezetésére irányuló kí- sérletek értékelése folyamatban van. A

legnagyobb érdeklődésre a Tatár Auto—

nom Köztársaság tapasztalatai tarthat—

nak számot, minthogy legelőször ott ve—

zették ezt be teljeskörűen.

E kísérlet feladatai közül a legfonto—

sabb az új mutatók elemzése, a teljes termelés mutatójától való eltérések vizs- gálata, a módszer célravezetőségének bizonyítása és metodikájának pontosab—

bá tétele.

A normatív érték a munkabért, a mű—

helyi és az üzemi általános költségeket

tartalmazza. A gépipari vállalatoknál ezeken kívül az üzemen belüli szállítás

költségeit, a saját termelésű csomagoló-

eszközök értékét, a különleges szerszá—

mok értékcsökkenését is magába foglal- hatja. A normatív értékek megállapítá—

sánál a termékek 1961. évi utókalkulált önköltségéből indultak ki, és valameny—

nyi, a teljes termelésnél figyelembe ve—

endő tételre, azaz a késztermékekre, a

generáljavításokra, a tartalékalkatrészek—

re stb. kiszámították azt (mintegy 7000 adat). A tapasztalatok szerint a norma—

tív értékek kidolgozása, felülvizsgálása

és jóváhagyása viszonylag rövid idő alatt megvalósítható. A kőolajkitermelő ága—

zatnál a normatív érték helyett a tény—

leges önköltséget, a villamosenergia—ipar—

ban és a javító ágazatoknál az árjegyzéki árakat alkalmazták.

A megmunkálás normatív értékének aránya a teljes termelési értékhez a köz—

társasági ipar szintjén 31,6, a gépgyár- tás és fémfeldolgozó iparban 43,4, a tű—

zelőanyagiparban 3337, a vegyiparban 24,4,

normativnoj Planovoe Hoz-

a könnyűiparban 15,0, az élelmiszeripar—

ban 9,4 százalék volt.

A nagykereskedelmi árak és a meg—

munkálás normatív értéke között mutat—

kozó eltérés vállalaton belül, konkrét

termékekre is vonatkoztatható. Szerző

által felsorolt példákban figyelemre

méltó, hogy az egyik vállalaton belül e

mutató az egyes termékekre vonatkozóan

34 és 84 százalék között ingadozik.

A nettó termelés értékétől annyiban tér el a megmunkálás normatív értéké-

nek mutatója, hogy az anyagköltségek egy

részét magába foglalja, ugyanakkor azon-

ban nem tartalmazza a nyereséget. En—

nek az a magyarázata, hogy az egyes termékek és a vállalat gazdaságosságára

a vállalattól független tényezők egész sora gyakorol hatást.

A vizsgálatok eredményei azt mutat—

ták, hogy a termelés növekedése az új

mutatószám alapján egyes esetekben je—

lentősebb mértékben eltért a teljes ter—

melési érték segítségével kimutatott nö—

vekedéstől. A termelés 1963. évi terve- zett növekedése a megmunkálás norma-

tív értéke alapján az egész iparban 115,2,

az építőiparban 100,6, a gépgyártásban

117,8, a húsiparban 108,4, a teljes ter—

melési érték alapján pedig — megfe-

lelően —— 112,2; 102,7; 119,9; 112,2 stb.

A normatív érték alkalmazásának elő—

nye, hogy pontosabban körülhatároljaa

termelékenység növelésére hozandó in-

tézkedéseket, elősegíti a termelő munka

mélyebb elemzését, az anyagi ösztönzés módszereinek tökéletesítését. A teljes termelés módszerével számított értékmu—

tatók alapján álló termelékenységi muta—

tókra torzító hatást gyakorol a termelés

tervezett összetételétől való eltérés, a ko- operáció megváltoztatása. Mindennek kö- vetkeztében az új mutatószám alkalma—

zása értelmetlenné teszi a termelés anyagigényességével való manipulálást.

Az ismertetett kísérlet adataiból kivi-

láglott, hogy a teljes termelési érték és

az ennek alapján megállapított termelé- kenységi mutató tervét majd minden vál-

lalat teljesítette, ugyanakkor azonban a

megmunkálás normatív értéke alapján

álló azonos mutatók tervét 25, illetve 32

vállalat nem teljesítette.

A termékek normatív értékének megál—

lapításánál kérdés az, hogy csoportos vagy egyedi normatívák kidolgozása a

célravezetőbb—e? Az egyedi normatívák mellett szól az, hogy alkalmazásuk ese—- tén a termékek ,,gazdaságosságának"ha—

tása — ami a teljes termelési érték mód—

szerének alapvető hiányossága -— maxi—

mális mértékben kiküszöbölődik, a ter—

664

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ"

mékek mintegy ,,egyenrangúakká" vál—

nak a gyártó vállalat számára.

A kísérletek nemcsak a termelés ésa termelékenység mérésének tökéletesíté- sét, hanem a korszerűbb munkastílus kialakulását, a tartalékok jobb kihaszná- lását, a tervezett gyártmányösszetétel

szigorúbb betartását is előmozdítják.

(Ism.: Kovács Tamásné) SMITH-GAVINE, s. A. N.:

A SZABVÁNvosíTAs ARÁNYÁNAK MÉRÉSE

(Mesure en pourcentage de normalisation.)

——- Revue de la Mesure de la Productwité. 1963.

december. 3—113. p.

Szabványosításon szerző azt érti, ami- kor több különböző terméknek azonos alkatrészei (összetevői) vannak. Nem tár—

gya az ismertetett mérési módszernek az a fajta szabványosítás, mely a kereske—

delmi forgalomban előírt műszaki jellem—

ző—határok megadásával biztosítja a

megfelelő minőséget.

A szabványosítás —— ilyen értelemben vett —— fokának megállapítása fontos mind a gyakorlati, mind az elméleti közgazdászok számára. Elméleti oldalról

úgy vetődik fel a kérdés, hogy a termelés optimalizálásánál az egyik tényezőnek a szabványosítás fokának kell lennie; gya—

korlati oldalról pedig nemegyszer a szab—

ványosítás foka adja a magyarázatát -—-— legalábbis részben -—-— két, azonos fel- tételek között működő vállalat eltérő termelékenységi színvonalának.

Az ajánlott módszer alkalmazásának

előfeltétele, hogy meghatározzuk, mi te—

kintendő elemnek, alkatrésznek. Egyúttal

az összehasonlításokhoz ki kell jelölni azt az időszakot is, melyre a számítást el kívánjuk végezni. Meg kell határozni

továbbá azokat a technológiai folyama—

tokat is, melyeket figyelembe szándé—

kozunk venni az összehasonlításnál. A

szabványosítás fokának megállapításá-

nál a viszonyítási alap a ráfordítások pénzértékben kifejezett összege. Ebből, azonban le kell vonnunk a vásárolt nyersanyagok értékét, mivel csak az adott

vállalaton belül folyó termelési folyama-

tok szabványosítottságának mértékét kí—

vánjuk kiszámítani. Elhagyhatók a ter—

melési költségekből továbbá a nem köz—

vetlen termelők bérköltségei, valamint 'az értékcsökkenési leírás is, mivel ezek

amúgy is csak számításokkal vetíthetők

az egyes termékekre.

A szabványosítás mértékét kifejező mutatószám értéke magas lesz, ha

—— szűk a termékválaszték:

—-— egy vagy néhány termék teszi ki érték—

ben a termelés túlnyomó részét;

-—- a közös termelési folyamatok (alkatré—

szek) sok terméket érintenek és ezeknek magas a termelési költségük,

—— ha a közös termelési folyamatok költsé-a geinek aránya magas az érintett termékek elő-—

állítási költségeiben;

— nagy a hasonlóság a közös termelési fo—

lyamatok között, mivel ez lehetővé teszi a hasonló összetevők részbeni közös előállítását

E növelő tényezők között számszerűen csak az első négy hatása mutatható ki a javasolt módszerrel, az ötödik befolyá- sának mértéke külön vizsgálatot kíván

meg.

A mérési módszer röviden összefoglalva a következő

A termelési programot táblázatba kell foglalni, melynek oszlopai a termékeket, sorai a termelési folyamatokat jelölik, technológiai sorrendben. A találkozási pontok, rovatok az oda jutó termelési költséggel jellemzik az egyes termelési folyamatok részesedését az egyes termé—

kek termelési költségéből. A szabványo—

sítás mértékét jellemző mutatószám a táblázatból az alábbi képlet segítségével.

számítható ki:

R'

4— Zc(b) * Z'c(d) 4- Ecspecw)

172

_?

ahol

R ——- egy termelési folyamat összes

költsége (sorösszeg);

F —— az összes termelési költség;

0 — valamely termelési folyamat egy bizonyos termékre jutó költsége:

b —— az ugyanabban az oszlopban e

felett elhelyezkedő rovatok érté—v

kei;

d —— azon rovatok, melyek a c rovat felett helyezkednek el és c rovat—

tal a következő kapcsolatban áll- nak:

—- a c rovat feletti sorban kitöltött tova—- tokkal egy oszlopban helyezkednek el;

-—— a rovat ugyanabban a sorban van, mint annak az oszlopnak kitöltött rovatai, melyben—

a 0 rovat van;

—— a rovat a c rovathoz képest átlósan he- lyezkedik el, nem ugyanabban az oszlopban- vagy sorban.

azokat a tagokat jelöli, melye—

két a termelési folyamat kü—

lönleges (nem közös) jellegé—

nél fogva nem b-vel, hanem

e—vel kell szorozni;

8— azok a rovatok melyek espec-

cel egy sorban helyezkednek.

el és amelyek attól az oszlop—-

tól balra helyezkednek el

melyben cspec van, ezenkívül

cspec—"