Tiszatáj-díj, 2002. A Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának döntése alapján ebben az év- ben szerzőink közül Csiki László és Térey János munkásságát ismertük el. Az április 12-én, a szegedi Várban megrendezett ünnepségen a díjakat Ott József, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke adta át, laudációt Olasz Sándor és Szilasi László mondott.
(A méltatásokat későbbi számunkban közöljük.) Az irodalmi esten közreműködött Borovics Tamás színművész.
*
A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban március 22-én mutattuk be a Tiszatáj Könyvek két új darabját. Imre László Műfajtörténet és/vagy komparatisz- tika c. kötetét Olasz Sándor ismertette, Imre László pedig a Németh László emlékköny- vet ajánlotta az olvasók figyelmébe.
*
Néhány szerzőnkről: SZAKÁCS ESZTER költő a pécsi egyetem könyvtárának munka- társa. Hazai Attila regényíró és novellista, Szex a nappaliban c. kötetéről márciusi számunkban közöltünk kritikát. VARGA BALÁZS a szegedi bölcsészkar végzős hallga- tója. EISEMANN GYÖRGY elsősorban a 19. század második felének irodalmát kutatja, az ELTE docense. BUDAY GYÖRGY metszeteit Kass János archívumából válogattuk.
Júniusi számunk tartalmából:
OSZTRÁK TÖRTÉNETEK 2.
Bettina Baláka, Kathrin Röggla, Franz Josef Czernin, Arno Geiger, Paulus Hochgatter, Márton László, Karl-Markus Gauss, Christoph Ransmayr,
Robert Menasse írása