S e s z J r í ' a S f t - t o d L
Bátorítani szeretnénk azokat a korábbi és jövőbeli áldozatra kész vállalatokat, intéz- ményeket, magánszemélyeket, akik támogatásukkal segítenek életben tartani folyóiratun- kat, amikor közöljük, hogy az APEH hozzájárult a törvényben előírt adóalap-csökkentő kedvezmény alkalmazásához. A Tiszatáj Alapítvány tehát kiadhat levonásra jogosító iga- zolást. Emlékeztetőül közöljük számlaszámunkat:' OTP Csongrád Megyei Igazgatósága MNB 289-98 008 Tiszatáj Alapítvány 34 Í33-6.
Németh László hatvan éve indította el egyszemélyes folyóiratát, a Tanú/. A Németh László Társaság az évforduló alkalmából április 11-én emlékezést tartott az írószövetség klubjában. Az érdeklődők Fűzi László, Monostori Imre, Olasz Sándor és Vekerdi László elő- adását hallgatták meg.
*
Április 22-én a kolozsvári Helikon szerkesztői voltak a szegedi Móra kollégiumban rendezett irodalmi est vendégei! Király László, Lászlóffy Aladár, Sigmond István és Szilágyi István szerkesztőségünkbe is ellátogattak.
*
„Közép-Európai változatok — a 45. születésnap után" címmel Tiszatáj-est volt május 12-én a szegedi Forrás Szálló Móra-termében. A műsor utáni beszélgetésben Annus József, Olasz Sándor, Szokai Imre és Vörös László vett részt.
Forró hangulatú irodalmi esten vehettünk részt Marosvásárhelyen május 27-én.
Testvérlapunk, a Látó szerkesztősége vendégeként négyszáz fős közönség előtt beszélhetett folyóiratunk múltjáról, jelenéről és jövendő terveiről Annus József, Olasz Sándor, Szokai Imre és Vörös László. Az esten közreműködtek a Nemzeti Színház művészei: Agárdi Gábor, Götz Anna, Funtek Frigyes és Sinkovits Imre. A bevezetőt vásárhelyi főmunkatár- sunk, Sütő András mondta. A házigazda Markó Béla költő, a Látó főszerkesztője volt.