Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Marton Attila Paul
ÉBREDÉS
2015-2016.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
ISBN 978-963-12-8410-2 2017 [ePUB]
Szerkesztette és a
borítót a szerző fotója alapján tervezte:
Dittrich Panka
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Verseim fejezetekre osztva:
I. Dióhéjban magamról II. Elmeháború
III. Múlt emlékei
IV. Ölelkezik az ember és a természet V. Hol keresselek teremtő Uram?
VI. A szerelem szent lángja
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Előszó Előszó
Tisztelt Olvasó! Nagy örömet szerzett azzal, hogy kezébe vette első verses kötetemet.
Pál Attila Mártonnak hívnak, 1944-ben születtem, magamat egy egyszerű amatőr költőnek tartom.
Verseimet Marton Attila Paul néven publikálom.
Leszámítva a gyerekkori játékos próbálkozásokat, két évvel ezelőtt kezdtem írni, melyek napjainkig egy verses kötetté gyarapodtak.
A kordában tartott érzelmek, az „én” megfeszített világából ébredtem. Kitágult előttem a megismerés széles lehetősége. Egyre jobban tudatosult bennem, hogy az ember nem csupán egy kézi vezérelt, használat alatt álló test, hanem az életben a lélek szárnyán szabadon navigáló csodálatos isteni teremtmény.
Ezeknek a gondolatoknak szeretnék hangot adni verseimben.
Köszönöm hozzátartozóimnak, ismerőseimnek, hogy itt és most az Ébredés című első verses kötetem megjelenthetett.
Marton Attila Paul 2017. március 1.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tartalomjegyzék
Előszó...5
(I.)...10
Dióhéjban magamról...11
Varázslatos idő...12
Elmúló évek...13
Versgondolataim...14
Rohanó élet...15
Az én szívem...16
Öreges szeszély...17
Makacs öregember...18
Világokat igazgatok:...19
Nem találok szavakat...20
Nincs közöm...21
Kérkedő, fényesített világ...22
Egy hangszer voltam...23
Önvallomás...24
Lángoló élet...25
Bolondos öröm...26
Hejehuja, haj!...27
Metrólépcsőn...28
Üres ébredés...29
Morzsa hullik...30
Ugatva beszélni...31
Nem! Nem!...32
Az őrület szélén...33
Segítsetek...34
(II.)...35
Elmeháború...36
Hangyák a téren...37
Lázadó gondolat...38
Hang gördül...39
Bűntudat...40
Pillanatnyi keserűség...41
Szárny nélküli gondolat...42
Szorongás...43
Gondolatok a képmutatásról...44
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Elveszett lélek...45
Léleksikátor...46
Szétzilált lelkek...47
Kicsorbult lélek...48
Milyen az igazság?...49
Tudatalatti...50
A vágy...51
A félelem...52
Ketrecbe zárt indulat...53
Félelem nélkül...54
Átkozott képzelet...55
Elszabadult szavak...56
Néha nem árt lelassulni...57
Sokszor kondul a vészharang...58
Farkasok az Életben...59
Gondolatok szabadsága...60
Juventus ventus...61
A lét sáfárja...62
Válaszút...63
Lőn világosság...64
Gondolatvetület...65
(III.) ...66
Múlt emlékei...67
Ömlesztett múlt...68
Felföld...69
Szél hátán érkezett ...70
Emlékek tolongnak...71
Szél hátán érkezett ...73
Egy menetgyakorlat közepén...74
Árnyékkatonák...75
Parancsnok döntéshelyzetben...76
A "magyar szamuráj"...77
Beélesítve...79
Honvéd tűzszerész...80
(IV.) ...81
Tavasz impulzusa...82
Tavaszka...83
Hórusz...84
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tavaszi este...85
Téltavasz...86
A nyárfák közt...87
Beköszöntött az Ősz...88
Esős őszi nap...89
Füttyent egyet az őszi szél...90
Jött a tél...91
Téli hajnalon...92
Körmömre koppintott a tél...93
Egy falusi téli hajnalon...94
Fagyos erdőben jártam...95
Budai hegyek...96
Tóparti pillanatok...97
Nyári Hortobágy...98
Csillagvirág...99
Gyöngyvirág...100
Legény és a katicabogár...101
Egy öreg jegenye emlékére...102
Diófám...103
(V.)...104
Hol keresselek, teremtő Uram?...105
Isten házában jártam...107
Rózsafüzéres nénike...108
Kínzó álom...109
Égi élet...110
Így szólt...111
Az örök élet titka...112
Vak hollók...113
Vízió...114
Hogy jutok a Mennyekbe...115
Isten szomorú kacaja...116
Görbe élet...117
Isten haragja...118
Mégis közénk érkezett...119
Karácsony hangja...120
Gyermeki beszélgetés Jézussal...121
(VI.) ...122
A szerelem szent lángja...123
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Beengedtelek ...124
Rajongok érted...125
Egy igaz szerelem arca...126
Álom az álomban...127
Boldogság fénye...128
Édes hiány...129
Átkarol ...130
Álmomban is hiányzol...131
Meseszépség...132
Féltelek...133
Szerelemvirág...134
Azt mondod...135
Csillag szerelem lett...136
Testvéri szeretet...137
Tündérmanóm...138
Édes álmok...139
Szerelmes éj...140
Lelkem sorsa...141
Csodás érzések...142
Boldogság reménye...143
Szemeink lángja...144
Érintetlen alázat voltál...145
Egy köd szitálta fáradt alkonyon...146
Az utolsó szerelem...147
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
(I.) (I.)
Dióhéjban magamról
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Dióhéjban magamról Dióhéjban magamról
Felvidéken születtem, Pesten nőttem nagyra,
az életem javát a Sereg felfalta, magam mögött hagyva a hadak útját, élem életem boldog alkonyát.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Varázslatos idő...
Varázslatos idő...
Varázslatos idő, engedd, hogy megöleljelek, s magamhoz szorítsam múltbeli életemet.
A jelenbe tartó szellemben keresgetlek, hogy meglássam törékeny, fakó emlékeimet.
Minden megváltozott, talán minden szebb lett, ami akkor cammogott, most hamar ideszállt.
Titokzatos vagy, mint egy díszes amulett, mely most is őrzi élő, tiszta igazát.
Büszkén állsz és dacolsz megannyi terheddel, intésedre eléd térdepel, s változik a világ.
Kicsiből nagy lesz, fiatalból öreg - engedelmeddel, benned és veled él az angyalízű örökkévalóság.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Elmúló évek...
Elmúló évek...
Elmúló évek károgják az időt, még van benne erő, van szeretet, lassan elkoptatod a szoros cipőt, de ki fogja húzni a szekeret.
Eljátszottál-e a fásult gondolattal, mikor rád zúdult kín és képzelet, hogy egyezkedj a tízparancsolattal, de nem kell cserélned köpenyed.
Ha eddig nem kopott le róla a folt, a sors nem kérdezi, hogy mit tettél, várj még, ne számold a rosszat és a jót, köszönni se kell azért, hogy éltél.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Versgondolataim Versgondolataim
Csontverem lebenye kemény, apróra hullott gondolataim, mint képregény,
sorba rakom, ha akarom, vagyok konok, nincs rokon, sorsom magam dalolom.
A gondolat legyen foszlány, halvány mozaik-kockám, mint fényerő fogytán, előhívom, egyberakom,
vagyok szolgám, nem boszorkány, világosság az alkonyon.
Legyen átütő villanás, csiholt isteni szikrám, mint megannyi lámpás, felfogom, ritkán,
vagyok világos, nem pengevágás, pillanat zseni a záróvizsgán.
Legyen apró morzsa, kelesztő kovászom,
mint friss kenyér a vásznon, nem csak magamnak kínálom, vagyok adakozó, nem mózesi Áron, lélek simogató sorsa.
Ne legyen gúnyom,
mesterkélt, esztelen énekem, mint viselkedés bárgyún, gondolataim kihűlt érzelem,
legyek világba kiáltó, ne okoskodó, vagy szántásokban károgó varjúm.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Rohanó élet Rohanó élet
Sietünk, szaladunk és rohanunk.
Egymás mellett eltrappolunk, nem nézünk se jobbra, se balra.
Habzó szájjal vágtázunk körbe-körbe, mint megannyi lovacska.
Hé! Hé! Te!
Mondom a bakon ülve,
talán még időben magamnak.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Az én szívem...
Az én szívem...
"Az én szívem sokat csatangolt, de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót szerethet halhatatlanul."
Szám szól, sokat, mégis kevés.
Emlékeim tarka élményként, mint elítélt bűnbeesés,
érkeznek kopottan esténként.
Többször botlott az érzelem, öröm, bánat csontig lúgozta.
Daloló vigéc életem a kegyetlen idő felfalta...
Így az utam vége felé
már fejem lágya végleg benőtt.
Tárt karokkal futok elé, ölelni a halhatatlant, Őt.
József Attila verstöredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Öreges szeszély Öreges szeszély
"Emlékem több, akár száz éve gyűjteném Fiókos a bútor, benne tarka gyűjtemény"
penészben fulladt dohos illat hömpölyög, melyen át süt a múlt s telt kézzel könyörög.
Lépcsőkőn felfelé jön, késve érkezik, bár mit tesz, halottaiba vissza esik, ahol csak sánta idők járják táncukat s mézes kenetekkel tarkítják nászukat.
Amott tüzes lángot okád az érzelem, fiatal erőt hordoz belül zsigerem, de ez is hamar fáradtan zuhan egyik rekeszbe, tovább sárgulva vágyakozik.
Jöttek a virágok füzérekbe fonva, hullott a szirom, almot gyarapította, finom illatuk ma savanyúan kereng, némely időnként kacér álmaimban leng.
Álmom néha szét fröccsent vér maszatolja, ölni tanítottak, védj és szeress, miként legyél bűnös és angyal, senki sem mondta, a megoldás mindig az, hogy tedd férfiként.
.
Roskad a bútor, alá kell támasztani, felül alkonyom képei vigadoznak, tömött fiókot nem kell helyére tolni, az emlékek dohukkal is illatoznak.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Makacs öregember Makacs öregember
Évei már veszejtőbe hullottak, gondolatai rozsda-marta filcek, rojtos szavai lebegve csitulnak, ha kérni kellene, akkor sem kérne.
Tekintetében a szelídség ragyog, élete kiforrott, nyakas diadal,
szíve mégis kemény, dacos és konok, tántoríthatatlan, mint sok fiatal.
Elveit az élet karcsúsította.
de híven őrzi sovány szilánkjait, a valóság elméjét felnyitotta, legyen, ki hallgassa konok kínjait.
Mindenhez ragaszkodik, mi van, mi lesz, ha menni kell, megy szívós türelemmel, sorsának nincs köze a végtelenhez, nem nevet, azért tele szeretettel.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Világokat igazgatok:
Világokat igazgatok:
"Világokat igazgatok:
üveggolyókkal játszom.
nem szeretnek a gazdagok:
árva gyermeknek látszom."
Nézzenek akkor árvának, minden lelkükön szárad, üres zsebbel is átvágnak, nem fogom be a számat.
Repülünk az új világba, könyöröghetsz Istenhez, gazdagság ott már hiába, a madár is veréb lesz.
Luciferrel paroláztok, én angyalokkal játszom, és az lesz, amit akarok, nem vagyok, minek látszom.
Az idézet József Attila verstöredéke
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Nem találok szavakat...
Nem találok szavakat...
"Nem találok szavakat magamra".
Tükörbe nézek s visszanéztek, mit írtam sirató falamra.
Bölcs vagyok, nem bolond, mert bölcsé az igaz élet, bolondnak a halál ad pofont.
Gonosz vagy kicsit jó talán, gonosznak nincs lelke, igaz, jó vagyok, mint apám s anyám.
Nyájas lennék, tán goromba, szavaim kíméletlenek, inkább szelídnek vagyok idomítva.
Gyáva vagyok, néha bátor, bizony remeg kezem, lábam, a félelem, a düh nekem mámor.
Minek a szó, ember maradtam, és még itt is tovább vigadok szétszórt, elfelejtett poraimban.
József Attila verstöredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Nincs közöm...
Nincs közöm...
"Nincs közöm senkihez, szavaim szálló penész, vagyok mint hideg, világos és nehéz"
Leszek inkább tudatos énem mögött,
lelkem a szeretet, költészet paradicsomában él, kifelé hadakozom az igazságért mindenek fölött.
Izzó vasként jeges ködben tekergek,
kezemhez tapad a toll, hegyén a metsző szél, tornyokat döntök, jéghegyként földet rengetek.
Világosságom pengeként hasít a mély sötétbe, sérül az éj, rám csurog a mindent takaró szurok, csak dühös szemek villognak tőlem megrészegülve.
Nehéz vagyok, mint nehezen megfejthető titok, az észt súlyra adják, hallom, valaki felvihog,
szavaim mikor lesznek útjainkat jelző üvegkavicsok.
Egyszer majd mindent felvált a megragadott fény, s énem mögül kilépve lelkemet újra élhetném.
József Attila verstöredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Kérkedő, fényesített világ Kérkedő, fényesített világ
"Tenyerembe tettem lelkem:
nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő!
Mert Ő az embert sose érti meg."
Kitártam a szívem:
látod, egy gyönyörű szeretetkehely!
De Ő arany kalitkát tett elém!
Nem érti, neki ismeretlen ez a hely.
Égre emeltem tekintetem:
látod, hogy ragyog Isten kék udvara!
Ő fémmadarat kerestetett velem!
Neki ez a végtelen birodalma.
Szerelemre hangoltam testem:
látod, egy szirmait bontó szép virág!
De Ő ezüst húrt pengetett nekem!
Igen, Ő, a kérkedő, fényesített világ.
József Attila verstöredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Egy hangszer voltam...
Egy hangszer voltam...
"Egy hangszer voltam az Isten kezében, Ki játszott rajtam néhány dallamot, Ábrándjait a boldog szenvedésnek, Azután összetört és elhagyott."
...és a rám szakadt, ásító sötétség hozzám simul rejtélyes színével, a megfoghatatlan kezdet és a vég benne alaktalan formát ölel.
Nyújtom a kezem szétesett időben, hol vannak hátrahagyott perceim.
Pislákoló fényemet élesztgetem, már omladoznak büszke hegyeim.
...és magamra maradt kis bűneimmel, boldogságom az isteni dallal
búcsúzott, s kisiratott, szűk szemekkel veszekedtem a hűtlen akarattal.
A cím és az idézet Juhász Gyula verséből való
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Önvallomás Önvallomás
Gyerek voltam, talán újból az leszek, lassan elfogy a porció, és nem is tudom, még mennyi kenyeret eszek.
Sok történet szántotta elmémet,
a rossz és a jó barázdái, hol nyekeregve, hol bódítóan zenélnek.
Szemem redőny mögül kandikál s lelket simító, fülemben sztereóban játszik az üllő és kalapács, arcom nem arcpirító.
Hátamon, igaz, már megroggyant az idő, de púpként nem hordozom bánatom, mert bennem virul a belső erő,
a szent Teremtő.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Lángoló élet Lángoló élet
Élet, szórd rám a boldogságod, jöjj, várom.
Forróság tüze izzik benne, lángja vár, mindent, amit adsz lelkem a szívembe zár, s víg nappalokon mámorban úszik álmom.
Forró a föld, vigalmam reng talpamon.
Örömöm a magas egekbe szállt, kurjantva pendítem színes bujaságát, de nem csak "élet - ének zeng a számon."
A halál is benned él, tőle féltelek, szerető oltárod előtt térdelek.
Imádlak Élet, hív édes gyermeked, rajongna benned örökké létezni, szeretné csodáidat kortyolgatni,
hogy teste viruljon és elérje hőn vágyait.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Bolondos öröm Bolondos öröm
Sarokba állítottam bánatom, meglengettem kalapom, sanda szemek néztek rám.
Megbolondult ez az ember tán?
Hejehuja, haj!
Ne féljetek emberek,
csak rám kacsintottak a verebek.
Talpam alatt duruzsolt a szél, örömöm a hátán felétek útra kél.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Hejehuja, haj!
Hejehuja, haj!
Masnit kötöttem a lábamra, tánclépésem bizonygatja.
Mondom, pajtás, ne szomorkodj, rúgjuk együtt a port.
Hejehuja, haj!
Öreg vagyok, de nem rozoga, bukfencet vetek bárhova.
Nem kell ide semmi más,
csak mindenkit kerülgessen a frász.
Hejehuja, haj!
Meglátod majd, nincs itt bánat, nincs itt semmi baj.
Hejehuja, haj!
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Metrólépcsőn Metrólépcsőn
Kalimpáló, bordás fokokon lassan mélybe zuhanok, a korlát pörög magában, kapaszkodok, de hiába, kezem előre lódul, lábam utána kiabál, van, aki kaszál.
Lent ásít a mélység, alján pörög a népség, nyitva a látványpékség, illata étvágyat indukál, egy zsebes bazsevál, üres zsebekben időz, sehol egy csősz.
Talpam alatt fogaskerekek, bordás fokok süllyednek, nyekkennek, nyikkannak, a "bátrabbak" kapaszkodnak, a mélység lassan befogad, egy virágárus tábla
birizgálja horizontomat.
Végén fésű feni a fogát, mereven néz egy-két pofát, magas sarkok imádkoznak, kutyusok ölben lapulnak, hirtelen gyorsul a rakomány, ez tény, nem talány,
eszem fényes, katapultál.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Üres ébredés Üres ébredés
Tétován nézem reggelem, kitekintek gondolataim mögül, semmire sincs ötletem,
pislog a szürkeállomány belül, magával húz álmaim visszhangja, a párna serclije kemény,
bordámat nyomkodja.
Szemeim résnyire tapadtak, a fény szemet szúr, kegyetlen, gondolataim mattot kaptak, az ásítás egyetlen reflexem, szökik az oxigén,
marad a már fájdalmas, üres gyötrelem.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Morzsa hullik Morzsa hullik
Morzsa hullik az égből, osztozzatok rajta, gyerekek, én nem tartok veletek, elég a tündérmeséből.
Egy harmatcsepp is hullik, itassatok sok kis egeret, cincognak, jaj, szegények, és a macska egyre csuklik.
Apró szellő fújdogál,
és nem zörög a ronda haraszt, ha gazda irtja a gazt,
pollen, szellő is messze száll.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Ugatva beszélni Ugatva beszélni
Egyik reggel a kertünk alján,
a szomszéd kuncsorgott, nyöszörgött, az alacsony kerítés mögött
a kutyám vihogva üvöltött.
Én csak néztem, álltam bambán.
Viselkedések keverednek, érdekes ez, kutyául tetszett,
hallom, látom, kutyám kegyvesztett, a szomszéd lelke pedig sebzett.
Így születnek a sérelmek.
Egész éjjel ugatott a dög, mondta félszegen, vicsorogva, kezével felém hadonászva, fogai közt "fohászt" mormolva.
Bele szorult ezer ördög.
Mi lenne, a kutya beszélne, és az ember Holdat ugatna?
Miért? Nem érti, találgatja, még kutyám is mosolyog rajta.
Szomszéd, van e több kérdése?
Az ember ugatna, az kínos, döbbenetes lenne bizonyára, Ő csak beszéljen lenyugodva, bízzuk az ugatást a kutyákra.
Egyébként kutyám nem harapós!
Pasa nevű, 11 hónapos, német juhászkutyám az éjjel ugatni merészelt.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Nem! Nem!
Nem! Nem!
"Nem! Nem! kellene tiltakoznom s azt suttogom: igen, igen, hogy a sors ringatózást hozzon, a tenger sírás vizeiben."
Fojtogatja kissé torkom, megakadt vajúdó csutka.
Lelket cibáló, esztelen kordon, érzelmeimet gúzsba fonja.
Kacajom repül hörögve, nyöszörgő szél hátán.
Szekerem rohan lelkesen, zörögve s koppan a sötétség falán.
Keresnem kellene lágy fuvallatot, hogy andalító zenét hozzon, mégis vihart zenélek, élek
és a sorssal csendben vitatkozom.
József Attila vers töredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Az őrület szélén Az őrület szélén
Hálni jár belém a tudatlan lélek. Félek.
Rángatódzik az éj, lázasan didereg a hajnal.
Búskomoran magamra hagytak, elillantak a remények, hallod! Érzem, valami baj van önmagammal.
Az ész sűrű bozótján át vágom gondjaim.
Végtelen magasságban, gond nélkül pörögve, szétfröccsent sejtek centrifugája koponyám.
Alattam vigyorog lelkem maradék öröme.
Sötétben remegek, kialszom semmi fényem.
Testem a délceg pokol kínpadján henyél.
Vétkeim gyötörnek, megbocsájtásért esedezem.
Hiába! Hiába! Mindenki csak beszél.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Segítsetek Segítsetek
"Segítsetek, hogy meg ne öljem, hogy hirtelen ki ne töröljem a világ képei közül."
Erjedő szó gőzétől megrészegültem, mámorban úszik bűnös képzetem, kullogok a sorban megszégyenülve, zavaros fejjel ellenszegülve.
Magamban vagyok, s a vad gondolat, mi sajdítja törékeny csontomat, miért kiált bosszút karjaimban, a választ keresem bűneim kútjaiban.
Segítsetek, hogy végre meglelhessem, hogy az életet kegyesen megszegjem a Sors törvényei mögül.
József Attila vers töredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
(II.) (II.)
Elmeháború
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Elmeháború Elmeháború
Tótágast állt bennem a tegnap, rám zúdította kíméletlen gondjait, vért izzadt a remény, de mégis
habzó szájjal rendezte csapzott partjait.
Ma vétkes tények kergetőztek, köztük pengeélű igazság kaszabolt, az egészből hamar két fél lett,
így a jó és rossz azonnal hadba vonult.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Hangyák a téren Hangyák a téren
Mikor a fáradt értelem maga mögött hagy, fejemben halk kattanással kapcsol a homály, hangyák lepik el a teret, az elmém kihagy, s csak apró réseken dereng át a félhomály.
Mellényzsebemből előveszem akaratom,
és nyomban nem hagy magamra a józan eszem, fülön fogom, megragadom renyhe grabancom, s félhomályból fényre tántorog az értelem.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Lázadó gondolat Lázadó gondolat
Belül hasogatja a csendet lázadó gondolatom,
miért van így, miért nem úgy, vele együtt bosszankodom.
Talán elfogadja a látszat erőltetett mosolyát, előtte terül, s kerülnie kell a langyos pocsolyát, közben jön felé az értelmetlen, vihogó üresség,
de nem engedi, hogy engem megfertőzve újra szülessék.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Hang gördül Hang gördül
hang gördül a sarkon
fordul a körhinta
kerék kerek kalapja
szétveti tekintetét nagy a tét
ha gördül a hang és a sarkon
fordul a körhinta
kerék kerek kalapja
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Bűntudat Bűntudat
Mikor mardos a bűntudat, eléd tálalja múltadat, hogy miért született a bűn, és mikor ébredt a tudat.
Falhoz állítja lelkedet, kihallgatja az énedet, mi történt, hol is hibázott, megmérgezi a lényedet.
Nincs irgalom, semmi átok, kikezdi a boldogságot, aláássa hangulatod.
Kaphat a bűn bocsánatot?
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Pillanatnyi keserűség Pillanatnyi keserűség
Torkomban érzem a keserűséget, megfeszült szám belül némán vacog, grimasz kenegeti szét a döbbenést, jönnek s roskadoznának a bajok.
Kínos érzések ezek, de nem hagyom, lelkem feljajdul, ráncai múlnak,
szívem a helyén, nem bántja fájdalom, gondolataim jól összebújnak.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Szárny nélküli gondolat Szárny nélküli gondolat
Szárny nélkül torz a gondolat, vergődik esztelen, jégbe fúl, megdermed az ólomlábú értelem, ha felébreszti a láthatatlan "aha" élmény, körbezengi néma partját szürke kérge szélén.
Mikor szárnyat kap, átsuhan az álom útjain, jót, rosszat tervez labirintus bogas ujjain,
csak jönnek, tódulnak, tolongnak a csontos kapun, onnan kireppennek, s felharsan az univerzum.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Szorongás...
Szorongás...
szorongás árnya kívül belül lelkedben csörgedező patakként vájja medrét alattomosan hasítja a lét szeletét keresztbe kasul sápadt véredben csobogása riasztja feszült énedet lassan árkot ás magának és mélyíti térdre rogyva előtte elmédet kibérli s ott alattomosan szétzúzza reményedet ha gondolataid ebbe a mederbe tereled berágják magukat felemészt a félelem ők döntenek mikor jön a feloldó győzelem egyedüli védőbástyáid tudatod színterében
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Gondolatok a képmutatásról Gondolatok a képmutatásról
Merengek a csalfaság felett, a lelkem sír odabent,
becsapni őt nem lehet,
mert nem engedem senkinek.
Csak úgy köröznek a keselyűk, alattuk torz kép, tetemek, tisztességből megbékélek, ezért láncra vernek az istenek.
Foglya leszek hamis börtönüknek, rács töri hiszékeny fényemet, igazságért bennem dörömbölnek, muszáj, sorba állítom a tényeket.
Piros alma, mézes dió, frissen szedett lódítások, férgektől virul a rigó,
azt hiszem, ez emberi átok.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Elveszett lélek Elveszett lélek
Tétova, gondterhelt, valami rémlik, fejébe veszi, nem ilyen volt talán.
A múlt temetőjében a sötét kifehérlik, meglelheti magányos világa oldalán.
Boldogságban élt, erő és támasz volt, fénylett, tündökölt, a testet szépítette.
Szívében harag helyett szeretet ragyogott, társával a lét mennyországba vezette.
Sorsa megfakult, erényei morzsolódtak, darabokba hullott jelenét magával cipelte.
Az emlékei fájdalmasan morgolódtak, múltját keresve tisztító tüzét élesztgette.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Léleksikátor Léleksikátor
Sötét homályában szűk út dereng.
Eldobja magától a jót, a kedveset, a rosszal cinkosan összecseng, pislákol a jövő, elhagyja a terveket.
Világló ablakából bűn integet.
Olcsó kéjért, mámorért sóvárog, faltól falig dülöngél a szeretet,
árnyat simogat, a bűz orrába szivárog.
Vére lüktetése sötétben neszezik.
Ideje kopogó cipőkben jár,
a szív dobbanása még áthallatszik, a zugokból felnyög a reménysugár.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Szétzilált lelkek Szétzilált lelkek
Tisztító tüzek fényei mellett parttalan, szétzúzott tekintetek, a pohár csordultig, jelzett, torz vigyorral merengenek.
Levegőt fújtatnak, kapkodják, a semmit nézik, eszüket veszítik, közben könnyeiket dalolják, a bánatot szerteszét ömlesztik.
Lelkük fájdalommal keveredett, gondoktól cibált savanyú szívek, Én az Énnel ok nélkül perelhet, s kirekesztett világban élnek.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Kicsorbult lélek Kicsorbult lélek
Újból feltámad, táncol a kicsorbult lélek, távoli fények jelei mind kapaszkodó érzések.
Összeroppant, aggastyán idő remeg és tördelgeti, sötéten lebegve magasba emeli,
hogy darabokra essen hátán cipelt, kikezdett élet, s nyüszítés töltse be a vezeklő teret.
Keresi, kívánja a cellába zárt boldogságot, körömmel marja a repedt vakolatot,
körbenéz, de hiába minden, csak mozdulatlan a fal.
A megdermedt habarcson lecsurog a dal,
mint tíz köröm őrjítő zenéje, szól rozzant bádogon, pusztulnak a sejtek, és kifordul a nyom,
és a talajon követve elhal lelkek temetőjén.
Ott megáll a tánc, végleg élét veszíti teste peremén.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Milyen az igazság?
Milyen az igazság?
A fejemben csoszognak a gondolatok, kintről dereng homályos ablakon,
fényesednek sejtjeimben a lenyomatok, valóság és tudat, kié a hatalom.
Lecsurgó festék szálkás deszkafalon, legyen az csúf, kegyes, vagy meztelen, ragyoghat vésett márványfalon,
versekben szépen konghat üresen.
A tudat esetenként csúfnak ítéli, mikor leveti hamis ruháját, meztelen, kegyesként önfeledt, a lelket kíméli, pillanata a rossznak, jónak sejtelem.
Könyörtelen kopogtat az ajtón, kérdőjelként a fejfánkra telepszik, valóságé lesz az áhított hatalom,
a tudat kifosztva, fáradtan elcsendesedik.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tudatalatti Tudatalatti
Ott bent és lent a mélyben, láthatatlan gazdagság, él és virul elménkben, egy titokzatos szép világ.
Egy feneketlen tenger, kínálja a csodáit.
Tisztára mossa ha kell múltunk halvány képeit, s előhívja végtelenszer…
…vagy éppen bonyolítja, bennünk a tudat álmát.
Nem pihen, szabályozza, a szívünk dobbanását.
Háttérben munkálkodik, ez örök energiánk, amelyben ott áramlik, él az intelligenciánk.
Nagy áldás az ereje, érzelmeket válogat, lelket épít testünkbe, nélküle sivár a tudat.
Ajtót nyit a külvilágra, hogy bölcsen éljük életünk, magunkkal jön odaátra, így lesz örök létezésünk.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
A vágy A vágy
"Én azt akarom, bár ostobának látszik a vágy, mely az elmém kockáival játszik", ne törjön lelkeket, szívet ragyogtasson, szemeim behunyom, hogy lágyan ringasson.
Lengjen előttem célom arany fonalán, hogy vágtázhassak a boldogság fogatán, elérve őt, ha kell, sajgó testemen át, leküzdve minden csalfa és rút akadályt.
Mikor álmaim utat adnak a mának, vágy ujjongva örül a lét mámorának, elmém a játékot maga mögött hagyja, és a beteljesülés ízét kóstolgatja.
Az idézet József Attila egyik verstöredékéből való
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
A félelem A félelem
Magában hordozza az ősi erőt
felettünk, közöttünk elemi harca dúl belül szorongás gyárt sebző szilánkot az emlékek óvatos karja mélyre nyúl.
Érzelmek vég nélküli, konok harca előre vetíti a képek fájdalmát hirtelen zárul a tudat kapuja
hogy a test átélje a kínok panaszát.
Élet birodalma, hol bukdácsolunk
felkapjuk fejünket, máskor megremegünk megtorpanunk, gyáván visszavonulunk hogy békében döcögjön tovább szekerünk.
Ellene van a hit, bátor kiállás
a mindent elsöprő önzetlen szeretet amit soha sem kísér jajkiáltás, megvédi a tiszta lelkeket, szíveket.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Ketrecbe zárt indulat Ketrecbe zárt indulat
tűzben fellobbant apró gondolatok szét égetik szurkos, vélt bűneiket öntudatlan, őrjöngő áldozatok keresik hűtlenné vált helyeiket külvilág kihívó, fura vigyora hergeli a lila ködben tévelygőt ki súlyos koloncot tesz a nyakára ne tudja elnyelni mérgében a föld boldogságból induló vágyakozás vagy harag szülte, vérig sértett bánat szabdalja a felhevült várakozást vásott rácsokba megakad a tudat a porrá égett üres gondolatok holttá tapadnak az én sötét falán így a valódi érzelem csak vacog elpirul, mint egy szégyenlős utcalány
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Félelem nélkül Félelem nélkül
Magzatként még élvezted a békés világot, az anyai éden áldott szent tengerével, övezett szigeten az Úr óvott kezével, vigyázott rád, mint tündöklő égi királyod.
Csak hamar találkoztál a földi élettel, érezted a fényt, a szülői melegséget,
Isten az anyákra bízott minden gyermeket, csak nem számolt rejtett emberi gyengeséggel.
Apadtak a fények, hol hangok erősödtek, rezdültél, riadtál, néha csak szemed rebbent, mesék, nagyszerű hősök, még fátyol sem libbent, gondolataid sorban bátran előjöttek.
Mindened meglett, elérted amit akartál, körülötted forgott, éltetett a szeretet, semmi nem tudta elvenni vidám kedvedet, ha valami nem sikerült toporzékoltál.
Magad mögött hagyva vidám gyermek korodat hittel, emelt fővel kezdted élni életed
és már rég elszakítottad szent zsinórod bátran tervezed félelem nélküli holnapjaidat
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Átkozott képzelet Átkozott képzelet
Időnként rám telepszik a téged féltő félelem, olykor élesen belém hasít a kínzó képzelet, lesújt, rágcsál, a fájdalmat nehezen viselem,
porrá dermedek, túlélni majdnem, hogy nem lehet.
Lelkem benned sír tovább, én már nem vagyok, rám ragad a látvány elnyújtott lomhasága, körülötted segítő kezek és jajgató asszonyok, felfelé száll kínos sóhajod torokszorító imája.
Hallom kötelességed kényszerből fakadó némaságát, csak tűrsz, szenvedsz egy távoli boldogság reményében.
Látom arcodon a könnyben áztatott torz öröm fintorát, szíved idegenként dohog érzelmeid elfojtott ketrecében.
Ó! Átkozott, szörnyű képzelet, vagy látomás, segíts elűzni megváltóm, én mindenható Istenem, lehet akár poklot, mennyet idéző rémlátomás, az élet itt a földön zajlik, ez megnyugtató intelem.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Elszabadult szavak Elszabadult szavak
Jeges pára lebeg felette, s olvad hebegve, mint cifra bádogsisakban lenne temetve.
Belőle torz vigyorral kandikál a zavaros, királyfi fehér háton, és felsír a Taügetosz.
Riadót kukorékol az álomból ébredt értelem, lila köd mögött dereng, rendet tenni képtelen.
Lassan szétgurulnak, térben ütköznek, szikrát szórnak, tücskök hátán zenélnek.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Néha nem árt lelassulni Néha nem árt lelassulni
Igen, felfelé megyünk, majd lefelé, jól érzed a magasságot, főleg a mélyt, a vágy csak csapong bennünk mindenfelé, kicsordult boldogság sorvasztja a reményt, pedig erre mindig szükség van, míg élsz, a gond fentről is lehúzza a szegényt.
Az idő hamar a lovak közé csap, és a monoton vágta búsan zenél, kiszáradt inak feszülnek öregként, ló nyeríteni sem tud, nem is harap, mikor gőzölögni kezd szegény pára, felhúzza ínyét, s időnként hátrakap, inkább pakoljunk az idő szamarára.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Sokszor kondul a vészharang Sokszor kondul a vészharang
Kondul a vészharang, emberek rezzennek, karjukat széttárva szanaszét rebbennek, zúdul, csak jön a baj, zörögve szétgurul a sátáni kacaj.
Életek költenek remény fiókákat, itt vannak köztetek, keresik útjukat, mitévők legyenek, batyukat lerakják, lelkeket lehelnek, és a testekben zeng ismét a szabadság.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Farkasok az Életben Farkasok az Életben
Mikor megláttam a farkast a mezőn, nincs baj, ő a főszereplő a mesében, a bárány kissé odébb a legelőn,
talán egy jó, vagy rossz ember szerepében.
Egyszerre indultak, a patak partjára, a bárány oldalazva, félve haladt,
a mérges farkas fittyet hányt a világra, most is vigyorgott, fitt és vidám maradt.
Az életet adó víz csobogva kínált, a fejüket víz alá merítették, meglepetésem ijedtében felkiált, a kíváncsiságomat feszítették.
Miután bendőjüket tele töltötték, megrázták csatakos, borzas testüket, ázott fejüket egyszerre felemelték, a bárány levette ázott köpenyét.
Erre két bősz farkas állt egymással szemben, üvöltve, dühösen egymásnak estek,
emberi ész ilyen példát nem követhet, nem lehet farkasa az ember, embernek.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Gondolatok szabadsága Gondolatok szabadsága
Szabadon járnak,
csont falakba nem ütköznek, kötelet nem kötöznek,
ha eldőlnek, újra állnak.
Zászlót bontanak,
megsértenek, békéltetnek, rosszat, jót akarnak,
győzelemtől ittasak lesznek, időre így maradnak,
tisztulásért gyónni mennek.
Halványodnak, fényesednek, álmaikban álmodoznak,
múltat idéznek, jelent keresnek, éden kertben sétálgatnak,
pokol szélén táncolgatnak.
Imádnak, utálnak,
menedéket nem keresnek, Istent hívnak, tagadnak, elképzeléseket terelnek, örömükben bolondoznak, határtalanul szeretnek.
Önfegyelem sajátjuk, beszédre sorakoznak,
hangba, szóba fúl szabadságuk, dolguk a gondolat katonáknak, hogy a szabadságért,
áldozzák szabadságuk.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Juventus ventus Juventus ventus
Pocsolyaszagú világ felett fülledt levegő lebeg, sorsok szédelegnek, lelkük erős, életük szendereg.
Monotónia hűti a feltörő hangokat, nincs kiáltó üzenet, hol vagytok, igaz merészek, tollat elő, lóduljon a kezetek.
Jön a titáni szél, feldúlja az abroncstól feszülő rendet, betör erővel, és forró széllel hevíti a langyos testet.
Felborzolja a kedélyt, tőle zengnek a közeli hegyek, tajtékoznak a tengerek, felkapják fejüket a hallgatag bölcsek.
Zúdul előre, utat vág sokakat magával repítve, tevékenyen, gyorsul az élet, hevül az érzelem, s hasít a kitörő értelem.
Erejével elfúj a füstölgő fejek felett, élénkíti a tüzet, nem kiált, csak üzen, s fuvallatában ott van a segítő szeretet.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
A lét sáfárja A lét sáfárja
"Lezúg az élet habzó tengerén a lét hideg sáfárja, a halál."
Magával ragadja a bűnt az éjjelén, mosdatlan testet, mindent megtalál.
Senkit sem kímél, ti boldogok, romba fúlnak a kigyúrt eszmék, s korhadt fatörzsökön a moszatok megtapadnak, mint rothadó korkép.
Fagyosan metsz a kérkedő arcokon, merev vigyorral hullajtja a szegényt, a gazdag kapaszkodik a behajló ágakon, egyik sem képes menteni életét.
Árkot mos a szellem temetőjében, összedönt bálványt és holnapot, válogat a jók és rosszak lelkeiben, kezében tartja az őrjöngő világot.
József Attila verstöredéke nyomán
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Válaszút Válaszút
Ne riadj, gondolkodj, emészd és vesd össze, látod igazam lesz,
terem gondolataid vetése.
Ne töprengj, cselekedj, építs és nézz körbe, milyen igazad lesz,
rád mosolyog a vetésből fakadt, két kezed gyümölcse
életeddel megbékélhetsz.
Lehet velős csont is, lelkedben süllyedj mélyre, mikor kéjjel szürcsölöd, majd megvádol,
az agysejtek zenéje.
Gondolkodj és cselekedj, tanácsaimat mérlegelve, dönts, mi kell neked, két kezed gyümölcse, vagy az élet krémje.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Lőn világosság Lőn világosság
Fény, sikoltva, metsző értelem, kemény csont, gátjain csapkodja, az elme tudatos hullámvilágát…
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Gondolatvetület Gondolatvetület
Tükörből visszavert, gyöngyöző gondolat, gördül a csempe falán, cseppekre bontogat, fél úton a fuga nyakán.
Lent tócsákban állva, kiszáradt sejtekben, szomjasan memorizál, végül dermedten vár, s billen parafa ladikján.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
(III.) (III.)
Múlt emlékei
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Múlt emlékei Múlt emlékei
Gondolataim szerteszét gurultak, mikor a múlt emlékeit bogoztam, mindenütt nyomok, tán elillantak, a maradék kérdőjel mellett maradtam.
Rögös volt az út, merre mentem, mindig figyeltem a sors üzenetét.
Megérte, vagy eszemet veszítettem, soha nem érdekelt a tét.
Ha kellett, kínoztam magam a semmiért, marcangoltam lelkem, testem nem kívánta, térdre kényszerítettem mindenkiért,
ami szemben álló erjedő világ ma.
Jobbra vagy balra húztam, üvölteném:
az élet nem egyenes, görbe, ezért
nincs közép, göröngy törte csontkemény, akkor is küzdeni kellett a becsületért.
Mi történt, mikor meglátogatott a halál?
Megegyeztünk, még korai siratni életemet, akkor kezdtem érezni, az Élet rám talált, a Sors felköszöntött, bearanyozta létemet.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Ömlesztett múlt Ömlesztett múlt
Mikor visszatekintek életemre, csak legyintek sok mindenre, van, ami semmiség volt, van, mikor az élet csúfolt, golyózápor nem szaggatott, lövészárok nem bújtatott,
a rosszakat kerülni nem tudtam, a véres rongyot körbehordtam, tiszta ésszel, tiszta kézzel, mindig újrakezdtem, újraéltem, kiéleztem és késhegyre mentem, mindezt tettem hideg fejjel, skalpjaimat lobogtattam, tettem, mert konok voltam, s elhívatott sok mindenben, érzéseim hirtelen jöttek,
hátat fordítottam sok szörnyűségnek, ajtómon sokan kopogtattak,
senkire sem hallgattam,
ez az én utam, ömlesztett töredékem, az élet kegyetlen és jó,
élem boldogan s önfeledten.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Felföld Felföld
Hegyek ormai között feszülő völgyek, kicsattanó virágok, bokrok és tölgyek, elátkozták szépségükben e földet, hol sok szent, csörgedező patak ered.
Fölöttük büszke bástyák még őrt állnak, népek jöttek, toloncoltak, maradtak, csapást vágtak, fújtak a harci lovak, harcosok, vér, fűbe harapott fogak.
Sokat szenvedett ez a táj és ember, perzselt a tűz, évek teltek, vagy ezer,
volt és van itt pogány, szent, szegény, gazdag, létért küzd most, mit érnek dicső szavak.
Ma már a népek vitája oly kevés, csak zörög a haraszt, ennyi az egész, a méltóság térdel és sárban kúszik,
"sehonnai", ki hazáján alkuszik.
Rendezzék a kiforgatott elveket, s helyére tesszük szíveket, lelkeket, mikor a népek már összeborulnak, dicsérhetjük eget, földet, múltunkat.
Szőgyén
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Szél hátán érkezett ...
Szél hátán érkezett ...
I.
Emlékek kopognak a szülői ház ajtaján.
Megremeg a szú, feltámad a halott, korhadt fán.
Elszabadult zsalugáter csapkodja a falat.
Odabent már por, homok lepi az üres magányt, hol szétterül a múlt édes, savanyú illata,
a penésszel festett képek tarka hangulata.
A sarkok most is tágra nyílt szemekkel figyelnek, bennük fehér penész örül a dohos életnek.
A fal mellett állt bölcső ringatott, felnyekergett, kint elszabadult szárnyakkal a halál süvített, anyám fölém borult, védte zsenge kis testemet.
Nem tudom visszatartani felnőtt könnyeimet.
Apám sehol. Messze innen sáros vér tapasztja, nem a hazaszeret küldte az esztelen harcba.
Fölötte döntöttek, indulj, magyar, ne nézz vissza, tied lesz világ, föld és jövő, más minek neked.
Ment és ölt. Mondta, a rum szétszedte józan eszem, tudom bűn, de értetek tettem, amit tettem.
Majd fogság után visszatért, tanárként felnevelt.
Most is látom markáns arcát, egyenes tartását, érzem szeméből áradó örök szeretetet.
Az üvegszilánkos ablak az udvarra nézett.
Itt suttogtak férjüket veszített asszonynépek, vagy kút alján, imáikban véltek menedéket.
Egyik nap német, másik nap orosz zörgetett,
"Zind ruszin hír", "Nyemeckijeszty", kérdve kiabálták.
Visszhangzik a csend, felettem repdeső madárkák, mindenütt gaz, vadon élő, elhagyatott világ.
A szél lassan csendesedett, emlékek maradtak, őrzik a néma fák, az odavezető égi utak.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Emlékek tolongnak Emlékek tolongnak
Emlékek tolongnak itt belül, hogy világgá kiáltsák, az idő fogatlan szájában megmaradt valóság miként idézi fel a kitörölhetetlen múltat.
Előjönnek, bármilyen szelek tombolnak vagy lágyan fújnak,
felvillantva hű képeiket, mély alázatra nevelnek, és érzem, szüleim a mindenkori ünnepeltek.
...éji harang zúgása lánctalpak csikorgó hangjával vegyül, köztük megroggyant testek izzadt szuszogással szökellnek, mint riadt, űzött vadak fegyvert cipelve, borgőzös lehelettel, életet életért, csak előre.
Földbe taposott érzelmek, égbe kiáltott, csúf káromlás.
Dombról csak úgy zúdul az őrjöngő fegyverropogás.
a torony időt feledve bátran tör a magasba, teste Isten háza, belül némán magába zárta a visszafojtott lélegzetek, félelmek kínjait,
hol bénultan hallgatták a halál tompa puffanásait.
Beszivárgott a füst, remegett a föld, inogtak a falak.
Eggyé vált mindenki a Megváltó szárnyai alatt.
lassan halkul az eszeveszett, dühöngő morajlás, még távolból hallik ütemes, fémtorkú ugatás, tüzes csóvákat okádva kihunyja éles fényét.
A szent hely érintetlen, melynek félve kinyíló kapuján kibújó emberek kezüket ég felé emelik furán,
hogy hálát motyogva keressék az Úr tekintetét.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Kivirradt, a félelemtől szétesett a hajnal.
Összedőlt házak, istállók, megvadult, kósza lovak, az útmentén néhol mozdulatlan emberi testek, kiégett harckocsik, lánctalpakkal szétszántott kertek, nyüszítő, sérült kutyák, borjak, szárnyasok zajongtak, túlélők rémült, fehér arccal romok közt kutattak.
Kis falutól délre füstben lebegett a horizont, mondták az öregek, tél végére Pestre ér a front.
Szőgyén, 1945. január 7. és február 28. között, hol német, hol szovjet katonai offenzívától szenvedett.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Szél hátán érkezett ...
Szél hátán érkezett ...
II.
Szél hátán érkezett emlékektől szívem megremegett...
Még ott bujkáltak a lelkek a rémület fogságában, a hűvös szellő elfúj a pusztítás romjai felett,
zsenge tavasz keresni kezdte helyét, de mindhiába, mert nem lelt, csak összetört testet, leépült szeretetet.
Háború keserű füstje szállingózott a faluban.
Kisbíró fia dobolta ki a hírt, hogy minden magyar teljes ingó és ingatlan vagyonától megfosztatik.
Dobpergés üzenete lelket cibált, szíveket facsart, csak álltak az emberek, hír még el sem ért a tudatig.
Elveszett álmok képei suhantak, torok kiszáradt, a büszke tekintetek is fakó siralommá váltak,
felnőtté vált a gyermek, mindenki aggastyánná fáradt, már gyilkolni szerettek volna a dédelgetett vágyak.
Az "anyások" kis csapata egy szekérnél gyülekezett.
Sírás, halk szipogás megtörte a kínos, üres csendet, tétlenség a dermedt bizonytalansággal keveredett.
Anyám karján egy csecsemő arca pirosra kicsattan.
Márciusi hideg harapdálja a horkanó lovat,
befogva áll és öklömnyi szemével bambul riadtan, hogy merre induljon, nem tudja gazda, se az utasa.
Mögöttük idegen katonák, előttük háború van, jobbra fenn a Kárpátok sokat ígérő havas csúcsa.
Elkezdődik az emberek szomorú kálváriája.
"Anyások", így hívták az anyaországból a Felvidéken letelepedett, közigazgatásban dolgozókat.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Egy menetgyakorlat közepén Egy menetgyakorlat közepén
Zsibbad a test, lendül, mert akarom, legyek elszánt, célok sanyargatnak, szám kiszáradt, magamat biztatom, kínjaim a feladással alkudoznak.
Talpamon hólyagok kínozgatnak, bokám nehézkes, ólommá püffedt, bent tüzes csontokat kovácsolnak, a monotónia cipeli terhemet.
Menned kell, életet menthet a perc, jaj, számolgatnám a lépéseket,
még százhúsz ingatag lépés per perc...
de csak már a halánték dobolja mindezt.
Lábaim önálló útra kelnek,
agyam egy szemlélő, nem kontrollál, szívemben ott élnek a remények, elszabadult akaratom most is helytáll.
20 km-es menetgyakorlat teljes felszerelésben
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Árnyékkatonák Árnyékkatonák
Szikra kellett a kemény szóhoz, égre emelték tekintetük,
hol egy üstökös csóvát rajzolt, de "elfogyott a regimentjük".
Fent már lámpások virrasztanak, kósza szél libbenti fényüket, árnyékkatonák hajladoznak, kik vakon vezetik énüket.
Sötét partokon menetelnek, kerülgetik hősök halmait, hogy kárpótolják nemzetüknek lángba fulladt szürke hamvait.
Hősi halált halt katonák emlékére
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Parancsnok döntéshelyzetben Parancsnok döntéshelyzetben
Ott áll elől tettre készen a döntés karzatán,
fejében hangzik, egy mindenkiért, mindenki egyért.
Feszes teste észrevétlen beleremeg talán,
érzelme jó mélyen gúzsba kötve, felel az életekért.
Több kérdő szem figyeli minden mozdulatát, értelme peremén pörög az ésszerű talány.
Megoldások suhannak, veszik fel az idő fordulatát, de nem rogyasztja meg se felelősség, se magány.
Bejárja szellemének láthatatlan útjait,
tudja jól, nincs idő, a jelen gyorsan a múlté lesz.
Nem lát mást, csak gondolatai vetített céljait, érzelmi és értelmi energiát mozgósít a tettekhez.
A helyzet értékelése megalapozott, kemény,
döntése megingathatatlan, átadja a győzelem akaratát.
A harcos fejekben, szívekben kitárul a remény, és lehunyt szemmel, vakon követik minden szavát.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
A "magyar szamuráj"
A "magyar szamuráj"
Határozott kiállás, egy szempár, szúr, mosoly ott elöl az íriszen, laza tartás, erőtől roggyant váll, mindig győzelemért küzd keményen.
Egy fő irányában űzi magát, hogy felszínére hozza erejét, remek vágyainak áradatát, és magában érző képességét.
Állhatatos és elkötelezett, igazságra építi életét, elődjeinek lekötelezett,
tanítja a szabadság eszméjét.
Útja mindennapokon túlvezet, egy birodalomba, ahol a több belső énje igényéből ered,
nem riad villámtól, s ha menny dörög.
Ember, ki látja a láthatatlant, érzi lehetetlent, felismeri
az ösvényt, a szívvel járhatatlant, a haragot mindig félreteszi.
Olyan, aki mindenkor megfelel, élettelen elveket mellőzve, lángolva örökös szenvedéllyel, másokat példájával meggyőzve.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Minden nap úgy ébred, hogy a szíve nem is azért dobog, hogy csak éljen, hanem teste, lelke, erős íve
a kiválók fölé emelkedjen.
Furkó Kálmán ny. honvéd ezredes 7 danos karate mester tiszteletére
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Beélesítve Beélesítve
Fenn ülök a lesben,
kiépített betonketrecemben, távolba figyelek,
kezem a fegyveremen.
Izzik a forróság,
sziklákról visszavert kínok, fenn keselyűk, lent halandóság, titkolt félelmemmel bajt vívok.
Feszülten merengek,
gondolataim messze járnak, emlékképek élesednek, vágyakat diktálnak.
Látom-e még a hazámat?
Külszolgálatosok emlékére
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Honvéd tűzszerész Honvéd tűzszerész
Fentről kiált az intelem.
Vigyázz, katona, ne odalépj!
Borzongás hullámzik gerincemen, lábam, kezem még ép.
Élve temetett fémtestek hidegen mosolyogják a halált, háborúkat kísérnek a rémtettek, miket gyilkos emberi elme kreált.
Fentről kiált az intelem.
Vigyázz, katona, ne odanyúlj!
Nem hallottam, édes Istenem, mindenki fedezékbe búj.
Robbanás rázza meg a világot, egy bátor lélek Mennybe száll, örökké ragyogni fog virágod, köszönjük, nekünk életet adtál.
Szolgálatteljesítés közben hősi halált halt honvéd tűzszerészek emlékére
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
(IV.) (IV.)
Ölelkezik az ember és a természet
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tavasz impulzusa Tavasz impulzusa
Ritmust vált a lelassult, fakó lélek, halk muzsika szól, simogat, odabenn mámoros zsibongás, már nem is kérek, magától előbúj a fény az égen.
Ébredezik az álmát alvó remény, elsimulnak a fagy morcos redői, langyos szellő fúj a sejtek peremén, összebújnak az élet szeretői.
Megfáradt szívek nyitják kapuikat, és szárba szökken a zsenge szeretet, parazsak lobbantják tűz lángjaikat, ölelkezik az ember és természet.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tavaszka Tavaszka
Érintésedre nyílnak a rózsák, neked virágzik a tarka mező, sarjadnak az álmos, szürke ágak, zöldbe öltözik a lomha erdő.
Földönfutók lesznek bú és bánat, minden madár repdes, s neked dalol, benned virul a tiszta érzelem,
a Teremtő ereje átkarol, és tied lesz az örök szerelem.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Hórusz Hórusz
Egy sólyom hasítja ketté a bércek havas tetejét, hogy felébredjen álmaiból a jeges kőrengeteg, a múlt áthatoló vijjogása jelzi szent erejét,
távolból a sziklák falán pendülő hangok zengenek.
Munkához látott egek, földek a megújulás ura, majd csitul ereje, és zsenge szellők kíséretével végigsuhan, holtak nyomában új életet fakasztva, vörösen izzó nap ezüst, csillogó holdszemeivel.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tavaszi este Tavaszi este
Tavaszi este lopakodik nappal árnyaként, bíbor fény szórja halvány melegét a tájra, zsenge szellő fodrozza lebegő páraként, fátylat akar borítani a mulandó mára.
Vonat zakatol a távolban, álmos morajjal, és felkavarja a leülepedett csendet,
vadkacsák reppennek a nádasból robajjal, mozgó tarkasággal festik be a mélykék eget.
Halkan suhannak fészkükre érkező madarak, kövek alján, füvek szálán pezseg az élet, holnapot várják az éledező remények,
egy előbújó fénysugár harmatcseppet görget.
Orgonaillat száll a felpezsdülő lelkekhez, ki nyugovóra készül, van, ki szerelmet vár, egy kóbor cserebogár a fénynek lelkendez, bent meleg hangon muzsikál egy vénülő gitár.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Téltavasz Téltavasz
A tél tétova még,
a tavasz már uralkodnék, megfogják egymás kezét, és együtt hallgatják az új élet üzenetét.
A háttérben egy nyitnikék kottából gyakorol,
megannyi madárka ráhangol, csőrüket trillára nyitva, sután, kissé akadozva.
A Föld engedékeny, halkan, észrevétlen
mindenütt lehámozza takaróját, megnyitja, pedig nem kegyetlen, bogárkák földi háborúját.
Fenyők, akácok, tölgyek rügyeik ablakán kandikálnak, zöld világról álmodoznak, ágaik közt feszülő hálókban már pókpalánták ringatóznak.
Virágok, sarjadó füvek lelkében szirmok állnak, tettre készen, izgatottan,
emberszívek örömére, bánatára, pompázó színek garmadára.
Az égből csak derű árad,
a tél megértette az élet üzenetét, visszavonul pihenőre,
s elengedi a tavasz kezét.
Szárnyalj, tavasz, egy kettőre, aranyozd be az emberek életét!
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
A nyárfák közt A nyárfák közt
"A nyárfák közt ezüst habokkal, az édes szellő folydogál.."
Levelek szólják a lágy muzsikát, és közöttük fénylő karokkal, kacagó napsugár integet,
s bujkál bennük játékos pajkossággal, a vidám kikelet.
Az idő múlásáról zizegnek, várják az aranyló koronát, egekbe és földbe tőrnek,
magukba fojtják a vihar sóhaját, villámok haragját.
Az idézet József Attila verstöredékéből
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Beköszöntött az Ősz Beköszöntött az Ősz
Beköszöntött az Ősz Sárga színekben, Bíbor palástban, Lehulló levelek Zizzenő zajában.
A konok szél pedig Beletúrt festett hajába, S fittyet hányt
A csend Intő szavára.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Esős őszi nap Esős őszi nap
Egy levél hull a ritkuló gyepre, a többi rozsdaszín őt hűn követve.
Önfeledten, némán kiáltva mélybe szállnak,
palotát építenek megbúvó sünnek, kicsi bogárkáknak.
Riadt esőcsepp bujkál szemérmesen, utolérte párját, ki elhagyta lelketlen.
Libbenő levél fonákján gyöngyözve búcsúznak, éltető erőt szállítanak a szunnyadó gyökérfiókáknak.
A fény felhő mögött toporzékol, sovány a világosság, lelket árnyékol.
A boldogság űzött, meleg szobában kuporog,
a természet széttárja karját, s a Nap csak hunyorog.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Füttyent egyet az őszi szél Füttyent egyet az őszi szél
Füttyent egyet az őszi szél s belemarkol, az ágak fonta koronákba,
csalfán az évekből ismét időt rabol, a botladozó nyár búcsújára.
Elhalkul a szárnyaló, trillázó dallam, harmatos ködfátyol takarja,
fényét énekli az ég vöröslő dalban, a kilátást könnye zavarja.
Átöltözik az élet, mozgása kecses, tarka színekben járja táncát,
az ember rozsda marta tájakon mereng, a Nyár letörli izzadt homlokát.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Jött a tél Jött a tél
Idén kertek alatt lopakodva jött a tél,
kabátom nemrég ott viháncolt a szekrényben.
Becsukta szemét az Ősz, szenderegve él, már zúzmarák időznek dermedt perceiben.
Nap korongját szelídíti a fátyolos ég, izgatott a hajnal, mert nem delel a dél.
A délutánt hamar felfalja a sötétség, tyúkokkal hál a szurkos éj.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Téli hajnalon Téli hajnalon
Dús lehelet sarjadzik a ködben, lépteid kavarja az elhalt felleget,
visszahull gyöngyöző harmatcseppjeiben, arcodra jeges könnyeket festeget.
Még a Hold simogatja a csillagokat, a Nap hasadás csendjében szendereg, ablakokból jégvirágok szórják szirmaikat, a sötétben hófehér illatuk hempereg.
Haladsz, kívül maradnak gondjaid, körülötted megelevenedik az élettelen, betemetik a pillanatmúlt összedőlt romjait, boldogság tölt el, s nem leszel lélektelen.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Körmömre koppintott a tél Körmömre koppintott a tél
Reszket a tél a háztetőkőn, remegve pöffenti füstjeit, víz csontosodik a redőkön, fenyő ejti jeges fürtjeit.
Didereg, ásít a kandalló, erdőben még a jó tűzifa, nem tölti a sufni polcait,
a körmöm már dermedt és lila.
Sír az erdő, én meg vacogok, az élet rendje, sajnos nincs más, ha nem hozok fát, megfagyok, az Isten majd csak megbocsájt.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Egy falusi téli hajnalon Egy falusi téli hajnalon
Kisurran az éj a hajnal didergő ablakán, elillan, hogy szétszórja menekülő árnyait, imbolygó fények közt hókásás utcák pamlagán.
Gyenge vonatfütty botorkál a házak tetején, szaggatott hangját elnyeli a lesben álló köd, zajjal, fénnyel játszadozik szitáló fedelén.
Ébresztőórák törik a csendet, kávéillat,
kutyák ásítoznak, sohasem szokják a rendet, surrognak a kertkapuk, az álom otthon marad.
Egy halkan doromboló busz lassan közeledik, gyenge fényei fehér falakon szétterülnek, megfagyott lepelben rejti öreges bájait.
Megérkezik, megtelik kicsinyekkel, nagyokkal, kint már virrad, bent átjár mindenkit a fülledt szag, tekintetek üresek, fejek tele gondokkal,
megint kezdődik egy monoton, szürke téli nap.
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Fagyos erdőben jártam Fagyos erdőben jártam
Jeges szél borzolja az erdőt,
a fatörzsek nyöszörögnek szüntelen.
A fagy ágakat feszít s az ágak recsegve jajongnak-embertelen.
Csontjaimban a hideg vacog.
fa tetején még egy madárka rekedten csacsog.
Talán előttem egy erdei manó?
Látom már erőtlen és lassú léptekkel botorkál.
Siess manó! Siess!
Madárka meg hess!
Biztatom őket fagyott arccal, nyomotokban a fagyhalál.
Hol vagy most te megmentő erdei angyal?
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Budai hegyek Budai hegyek
Vörösbe öltözött a budai táj, mögötte a Nap nyugovóra vár, madarak kontúrjai repkednek, éjre csitulnak a kis erdei életek.
Lent kék szalag díszíti az alját, Szél fújja az erdejének fáját, altatót komponál a város moraja, a leejtőkön halkul az élet zaja.
A Nap lassan az ormok mögé kúszott, a csend sötétbe botlott,
lent a város fényei pislogtak,
talán Buda és Attila megint találkoznak.
Vecsés
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Tóparti pillanatok Tóparti pillanatok
Elindult a kacajod a hídon, s ott a másik oldalon vadkacsák versenyeztek, majd kacajoddal együtt a magasba reppentek.
A szellő a víz tükrét simogatta, pók korcsolyázott rajta,
a Nap sugarait darabokra szedte, a fény szétrebbent,
arcunkat melengette.
Egy szitakötő lebegett hangtalanul a víz felett,
párját kereste némán zümmögve, szárnyai tündököltek,
szívünkkel gyönyörködtünk benne.
A sekély víz alatt sebesen száguldozott pöttömnyi halak serege, cikáztak jobbra, balra
egy láthatatlan karmester intésére.
A parton nyugalom,
itt-ott készülő termeszhalom, sarjadó füvek erdejében kis életek botorkáltak,
boldogság lakozik a természet erejében.
Egyszer csak ránk tört a szél, járt alá és fel,
nádas meghajolt előtte, a víz taréjos, a part kócos lett s az idill sátorfáját szedte.
Péteri
Marton Attila Paul- ÉBREDÉS
Nyári Hortobágy Nyári Hortobágy
Tótágast áll a délibáb, tücskök zengik a pusztát, szép ez a kis magyar táj, csodálatos vagy, Hortobágy.
A horizontot kézzel foghatod, árvalányhaj simogatja a fejed, a nád táncra perdül,
mikor a szél nekiront.
Távolban pattog egy karikás, lovak patái poroznak,
nyomukban felhő gomolyog, botra támaszkodik egy juhász.
Vályú körül az élet,
bőg és béget a szomjúság, gazda a csűrben törli homlokát, vízre áhítoznak szegények.
Laposon sziki rózsák,
borkórók reszketve zizegnek, sóvirág szikrázik, ragyog, beszivárgott a forróság.
Fenn égi vadászok repkednek, magasról lesik a teret,
jaj, de szárnyalnák veletek, ti szabad hortobágyi lelkek.
