y \ H f Í v
1 Iroclaloinlörtéiieli 1 Közlemények
\ M U U f i TlDOM.tlY-OS AKADÉMIA
IROD/H.OMTÖRTÉKETI HVTÉ'/ETÉilEK F0LV«1R4T1
•
.
1963 JAN 2 1.
>Ä
• M l i m I III II üií I g a
IRODALOMTÖRTÉNETI. KÖZLEMÉNYEK
1962. LXVI. évfolyam 5. szám
SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG:
KIRÁLY ISTVÁN, KLANICZAY TIBOR, SŐTÉR ISTVÁN, TOLNAI GÁBOR
• S Z E R K E S Z T I :
KLANICZAY TIBOR
A SZEMLE ROVATOT S Z E R K E S Z T I :
VARGA JÓZSEF
T E C H N I K A I S Z E R K E S Z T Ő K :
KOMLOVSZKI TIBOR és V. KOVÁCS SÁNDOR
Szerkesztőség: Budapest, X I . , Ménesi út 11—13.
TARTALOM
Szabolcsi Miklós : A Szépség Koldusa kötet : • 549
Tamás Attila : József Attila és a Nyugat költői 564 Kiss Ferenc : A „Külvárosi é j " : . . . 580
Tolnai Gábor : Radnóti Miklós . . . , . : 593
Kisebb közlemények
Borzsák István : Perneszith György könyvjegyzékéhez. - Takács Béla : Kéziratos vers- . gyűjtemény 1836-ból. — Bereczki Imre: A dévaványai juhbehajtás és költője —
V. Kovács 'Sándor: Rudolf király levele Balassi Bálinthoz 628 Adattár
Csapodi Csaba : Kiadatlan Zrínyi-levelek (Első közlemény) 639
4 Szemle
Turóczi-Trostler József: Magyar irodalom—Világirodalom (Bán Imre) . . . 658 Klaniczay Tibor—Szauder József—Szabolcsi Miklós: Kis magyar irodalomtörténet
(Wéber Antal) : . 6 6 2 Szauder József: A romantika útján (Horváth Károly) 665
Berzsenyi Dániel válogatott művei (Juíow Viktor) 669 Erdélyi János válogatott művei (T. Erdélyi Ilona) 671
Arany János összes versei (Nagy Miklós) 674
50012
SZABOLCSI MIKLÓS
A SZÉPSÉG KOLDUSA-KÖTET*
Ügy tűnik, mintha a kezdő József Attila csak epigon lenne, minden eredetiség nélküli átvevője, utánzója mások eredményeinek. Valóban: az eddigi méltatok és az irodalomtörténeti kutatás — amennyiben foglalkoznak evvel az időszakkal — ezt állapítják meg róla. Már a költő halála után közvetlenül, Fejtő Ferenc nagyjában így értékeli első köteteit, bár éppen a Szépség Koldusára, vonatkozólag sok érdekes megfigyelést tesz.1 „Első verskötetében József Attila még alig több példás és értelmes t a n u l ó n á l . . . " — írja 1942-ben egyik értő kritikusa;2
Németh Andor is így látja: , , . . . Ha így folytatja, ha ebben az irányban fejleszti, mélyíti el magát, igen finom költő lehet idővel, — éppoly finom és rokonszenves, mint felfedezője — de mint Juhász, partravetett, el- és lemaradt poéta lesz."3 Tanítvány-voltát hangsúlyozza
— szellemes elemzések kíséretében — Bóka László is; s a verselés oldaláról közelítve a prob
lémát, ugyanilyen eredményre jut Kiss Ferenc is: ,,Ez a kötet József Attilát a kor verselésének biztos ismerőjeként mutatja be. Gondolatait nehézség nélkül építi be a legszigorúbb, leg
bonyolultabb formákba is. A vizsga sikerét természetesen a formákhoz tapadó lelki tartalmak mély megélése mellett elsősorban ragyogó verselési készségének köszönheti. Lényegében epigonköltészet ez, de reá vall, hogy a legkülönbektől t a n u l . . ."*
Igaz: a Szépség Koldusa kötet a költői tanulóévek kötete, s az is igaz, hogy — mint csaknem minden jelentős költő — József Attila sem indul teljesen készen, mindenki mástól elütő, egyéni hanggal, ő is elődei nyomán jár, s az is igaz, hogy legelső, kamaszkori fellépése még nem robbanó eredetiségű. Hasonlít ebben Petőfi és Arany, Ady és Babits pályájára;
kortársai közül az egy Szabó Lőrinc indulása üt el tőle. De avval, hogy kiket követ, már választ is; s van már eredeti, önálló mondanivalója is. De már abban is, ahogyan mesterei nyomán jár, pusztán formailag s verstechnikailag, van valami jelentőségteljes.
Láttuk: nem egyfajta stílust, egyetlen mestert követ, mint induló költő-társainak legtöbbje, hanem egyszerre többet, változatos formákban, stílusokban, hangokban próbál
gatja erejét. Van ebben kétségkívül alapvető formaérzék, formabiztonság is. Helyesen látja ezt Fejtő Ferenc: „József Attila ügyesen és gráciával próbálgatta magára a használatból kimenő, vagy még használatos költői öltözékeket... Sokszor beszélgettünk arról, hogy a költészetet is sok kisikamlástól, kárbaveszett fáradtságtól, ízlésficamtól és stílusbeli műve- letlenségtől szabadítaná meg a zeneakadémiák mintájára alapított költő-akadémia, a rend
szeresített utánzásban rejlő erőpróba. Hogy József Attila poéta doctus lett, a lírai formák és szabályok rigorózus, magával és másokkal szemben pedáns tudósa, a „lélek mérnöke"
— . . . abban nagy szerepe van a diákévek e játszi, virtuózkodó, tanulmányszerű próbál-
* Részlet egy monográfiából. A megelőző fejezet a fiatal költőt formáló hatásokkal foglalkozott.
1 FEJTŐ FERENC: JA költészete. Szép Szó, JA emlékszám 1938. I. köt. 70 skk.
2 K E L E M E N J Á N O S : Kelet ^T " -~>ái 1 3 NA: JA élete és kora. ;
4 Kiss F E R E N C : JA ritn
gátasainak."5 Bóka László az első évek — formai — eredményét éppen ellenkezőleg itéli:
„József Attila első kísérletének sikere egyben berekesztette az előtte járt költőnemzedék követésének útját: gyerekjátékként meg tudta valósítani annak minden — a maga idejében újszerű — formai vívmányát. Az ifjú J . A. nyilván nem értette át ezt ilyen formulázó vilá
gosságban,-de költői fejlődése arra vall, hogy egészséges ösztönnel elfordult első kísérleteitől, melyek csak a mondanivalók ismétlésére, a formai epigonizmusra vezethették volna. Jó tanítvány volt: mindent megtanult mestereitől s aztán valami újba k e z d e t t . . . Az első pró
bálkozások hangja még sokáig visszacseng költészetében. De második és harmadik kötetében s a közbülső versekben nem ez a jellemző rá . . . politikai tudatosodásával párhuzamosan tökéletesedtek költői eszközei."6
Valóban: bámulatos tanítvány! Egyformán tud szólni Ady és Kosztolányi, Juhász Gyula és Kassák Lajos, Tóth Árpád és Kemény Simon, Berzsenyi Dániel és Charles Baudelaire hangján: mindegyikük verselését elsajátította; keveri is a színeket, egy-egy versében több mesterét idézi fel (vö. a Köntösökről mondottakat); tudja használni a kor általános jambus- versét s annak változatait;7 tud bonyolultabb formákat is; a Várakozás többek által elemzett, bonyolult choriambikus lüktetését, a Bús magyar éneke 16 szótagos magyaros sorokban írt jajongó versét; tudja az Ady ritmus-technikát s a Parnasse, Juhász, Kosztolányi legked
veltebb versformáját, a szonettet (csaknem húszat írt ez időben) s azt is sokféleképpen for
mázza, alakítja.8 Nem egy versének ritmusa, dobolása, tagoltsága meghökkentő-kápráz
tatóan erős. S habár némi ügyetlenségre, nehézkességre fel-felfigyelhetünk, általában jól tud bánni már a versmondattal is; mondanivalója feszesen vagy lágyan simul a vers ízületébe, rímei általában szabályos-jók, csak olykor, s akkor is szándékosan, keresettek.3
Aki ezt s így tudja, az nem csupán ügyes utánzó és tanítvány, abban él valamilyen alapvető formaérzék, technikai tudás, vers-értés. Igaz: ez önmagában még nem költészet
— de nagy költőnél éppen nem nélkülözhetetlen. József Attila érett költészetének is egyik jellegzetessége nagy, alapvető formaérzékenysége, pontossága, a versformával való bánni tudása; a versformák variációs, ritmikai lehetőségeinek kihasználása. S ugyancsak a fiatal fiúnál már feltűnik egy olyan költői sajátság, amely az érett költő kritikusainak is feltűnt:
formáinak nagy változatossága, stílusváltása, sokfélesége. Nincs még egy ilyen formagazdag, változatos költészet a magyar irodalomban, — kortársai közül egyikben sem élt a forma kihasználásának, a vers-zene kiaknázásának vágya annyira, mint benne; a fiatalabbak közül is csak az egy Weöres Sándor hasonlítható hozzá e tekintetben. S hogy ezek a sajátos tulaj
donságok — tehát különleges formaérzék, elődök által használt formák elsajátítása s magához- hasonítása, egyúttal nagyfokú beleérzés az egyes versformák hangulatába, változékonyság
— már a makói diáknál feltűnnek, az a „Minden emberi mű értelme ezért búg bennünk, mint a mélyhegedű" motívumból is eredeztethető: a fiatal proletárfiú birtokba veszi elődei teljes formakészletét, mint ahogyan bizonyára tudatosan is volt benne ekkor erőfeszítés arra, hogy megmutassa: mit tud. Ugyanakkor pszichikai alkata is képessé tette erre a nagy változékonyságra, beleélő képességre.
A költői iskola évei, haáígy tetszik: az ujjgyakorlatok esztendei tehát semmiképpen sem voltak hiábavalók;-nem is szólva arról, hogy néhány maradandó, jelentős verse is született
5 FEJTŐ F.: i. m. 71. 1.
6 BÓKA L.: Tegnaptól máig, 309.
7 Kiss F. (i. m. 408. I.) számítása szerint a Szépség Koldusa 31 jambikus verset tartalmaz, ebből 24 ötös, ill. hatodfeles periódusokra épü}.
8 Vö. Kiss F.: i. m. 409.
9 Ez utóbbira példa a Szerelmes keserű iiarafiság már-már játéknak ható, szabályos rímelése (pl. nefelejcset — ' -- el a gyanú, hogy az egész versnek némi gúnyosan iskol?" •íresettebb rímek a Gyöngvsor-ban találhatók.
már ekkor, — előiskolának, formagyakorlásnak nélkülözhetetlenek voltak. S József Attila a következő években sem az Ady és Nyugat-hagyománnyal való szakítás, attól való teljes elfordulás jegyében fejlődött: ellenkezőleg, ezt a hagyományt mindig felfrissítette, tovább fejlesztette, újraélesztette; új s új megoldásokat keresett, de úgy, hogy a régieket sem vetette el, azokat is beépítette költészetébe. Éppen ezért, — ebből a szempontból is, — összefog
lalója, enciklopédiája ő a kor magyar költészetének; sohasem volt annyira-újító-romboló, hogy ugyanakkor szabályos-hagyományos formaművész ne tudott volna lenni; hasonlóan a festői avantgárd igazán nagy művészeihez, akiknek újítása éppen azért hat olyan meg
győzően, mert mögötte ott érezzük a biztos rajzkészséget, a hagyományos tudást is.
Mestereitől — láttuk a részletes elemzésnél — nemcsak formát és technikát tanult, hanem magatartást, érzéseket „belső formákat" is. Költői mintaképei s elődei sokban azo
nos körülmények közt s azonos vagy hasonló helyzetben írtak (az elmaradott vidékies Magyarországon, vagy a társadalom és művész közti szakadék feltárulása idején Francia
országban), s József Attila az ő szavukat tartotta a legalkalmasabbnak saját s kora helyzete kifejezésére, — illetőleg: még az ő eszközeikkel, hangjukon fejezte ki az azonos vagy hasonló helyzetét. S evvel nem is állt egyedül: egy egész nemzedék, egy egész induló költőgárda éppen Ady szavaival látta s tudatosította például helyzetét, másokat a Nyugat más költői tanítottak meg látni s kifejezni magukat. Avval, hogy Ady és Juhász nyomán indult tehát, nemcsak egyéni hajlamot, hanem kortendenciát is jelez. Világosan ki' kell mondanunk:
József Attila a Nyugat plebejus törekvéseihez, a demokratikus forradalom költészetéhez, az európaiságot és magyarságot ötvöző költészethez csatlakozott, a munkásosztály forradalmi- ságát megértő költőkhöz, a város és falu egységét hirdetőkhöz, azokhoz, akik a valóság, az élet, az emberi lélek mélyebb, differenciáltabb ábrázolására törtek. Az ő költészetük határozza meg indulását.10
A Szépség Koldusa kötetben s 1922 végéig írt versei távolról sem puszta utánzások, lelünk bennük tévedhetetlenül sajátosan egyéni mondanivalót s hangot is. Nem akarjuk tagadni: a versek egy része kétségtelenül nem egyéb puszta játéknál, magamutogató erő
fitogtatásnál, pózok próbálgatásánál. Világosan érezhető ez a — nem is titkolt — játék az olyasfajta költeményeknél, mint a. Gyöngysor. De általában: nem is játszik, s ha igen:
játékának is értelme van.
Az ez Ősszel írt verseiben nemegyszer lelünk ilyen éretten-kihangzó József Attilá-s képekre, sorokra:
Az őszutói barna alkonyat halkan m ' ^ p e , 1942^z.Ő havon.
sz. 412.
mík ITK Í954.4.
Mély s A koc
k
Jaj -gy sikít a vágy agyamba mint villa tányéron ha megcsikordul;
és úgy szorítja fájó két szemem!
10 1. RÉVAI J.: Irodalmi tanulmányok. Bp., Kossuth, 1961. 335.
Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja Kemencére vetett, mely összemarja, Vágyban vonagló szép szívem olyan.
(A Vers 7—9. sorának két változata)
Az 1922 őszétől írt versek különben eléggé világosan három, — időbelileg nem egészen pontosan elhatárolható részre különülnek. Az egyik réteg a Lovas a temetőben füzet anyaga, s az ezt a hangot folytató verseké; az erős Juhász Gyula-hatás után itt uralkodó Ady hatása:
lázadó, elégedetlen, kitörni akaró s keserűségbe fulladó versek sora ez (a Fiatal életek indulója, a Lélekszirteken, Falak, Pap a templomban, Bús magyar éneke, Szerelmes keserű hazafiság, Rövid óda a kelő naphoz, A gyerekszemű élet-tavon, Útrakészség, Prédikáció, Pogányos hitvallás magyarul, Baál, Himnusz az élethez, Lovas a temetőben, Az őrült hajótörött, Istenjárás, Téged siratlak . . . stb.);11 s a kötetbe kerültek volna az 1922 nyarán született legerősebb versek (Tavaszi ének, Aratásban, A gép elkapta . . . , Nem tudunk élni). A kötet prológusa, a kézirat
másolat tanúsága szerint, az Arany kalásztól. .. lett volna; s ez a rejtett lázadástól feszült, Ady „téli Magyarországját idéző vers jelzi az egész gyűjtemény irányát is.
Egy másik réteg a Szépség Koldusa-verseké, elsősorban a Mártához szóló, szerelmes
érzéki hangulatok jegyében fogant, olykor a szépségkultusz jegyében álló költeményeké;
a tanári kar s nyilván a barátok óvatossága is elsősorban ezekből állította össze a költő első kötetét, — a Lovas a temetőben-rétegből csak az aránylag szelídebbeket, ártatlanabbakat véve fel. így történhet, hogy éppen a Szépség Koldusa megjelent kötete egy kissé, ha nem is torzítja, de módosítja a költő valódi képét, a szépségkultusz, a szerelem felé hajlítja.12
Végül: az év végén születik meg néhány vers, amelyben már a következő év bonyo
lultabb, zaklatottabb verseit előlegezik, egy részükben a baudelaire-i hatás érezhető, másutt változatlanul Ady hangja szól (Proletárok, Szerelmes kiszólás, Tanulmányfej, A szemed, Szerelmes vers, Tovább én nem bírom, Hiába gyúl ki» .).
Az 1922 őszétől az év végéig írott versek — összességükben olvasva — általános rossz érzést, kedvetlenséget, elégedetlenséget tükröznek; a fiatal fiú árvasága, az egyén, a tár
sadalom és a nemzet bajai fő mondandójuk. Ez bukik ki egyes versek kölcsönvett díszletei mögül, illetőleg: ennek kifejezése érdekében vesz kölcsön nemegyszer díszleteket.
Koraősszel két bordallal indul a versek sora; s míg a Boros Keserűség a lány miatt szólít fel arra, hogy: „rajt' igyunk egy huzamost!", az Ugye pajtás!-ban is először a lány miatt kezd búslakodni a legény, de az utolsó szakaszban kibukik a vallomás:
11 Pontos időrendbe állítani nehéz az egész 1922 őszi verstermést; egyrészt azért, mert kevés a fogódzó, másrészt, mert az egyes stílusrétegek és gondolatkörök —• időbelileg
— egymásba játszanak: a költő nem vált át egyik napról a másikra m£s hangra. Néhány vers dátuma nyújt támpontot, s Saitos Gyulának az az idézett emléke, hogy a Lovas a teme- tőben-iüzet a Szépség Koldusa kötet előtt került volna kiadásra, tehát kb. 1922. okt. elején.
A Radnóti-féle Lovas a temetőben-versek keletkezését így habozás nélkül 1922 októberére tennők, hozzácsatolva a Szépség Koldusa-kötet eddig datálhatatlan verseinek csoportját is, s az újonnan meglelt Istenjárás-t és a Téged"siratlak-ot; ha az utóbbi tárgyi utalása (O Ady, a magyar Ugarra hull a hó) nem utalna november végére, december elejére. így is eléggé összeszűkítettük az időhatárt; az •említett versek 1922. szept. vége — dec. eleje közt keletkezhettek.
12 A kötetből a következő, általunk ismert s 1922 tavasza óta írt versek maradtak ki: Fohászkodó ének (illetve eredeti címén: Istentelen fohászkodás), a Betűk sivatagában, Tavaszi ének, Aratás előtt, Aratásban, Névnapi dicséret, A gép elkapta . .., Holttest az utcán, A Szent Jobb ünnepén, Ugye pajtás, Arany kalásztól. . ., Keserű nekifohászkodás, Lélekszir
teken, Az én ajándékom, Álomban enyém vagy, Egyszerű vers, A gyerekszemű élet-tavon, Útra
készség, Prédikáció, Pogányos hitvallás, Baál, Himnusz az élethez, Lovas a temetőben, Az őrült hajótörött, Hajnali vers kedvesemnek, Leánykérő ének, Istenjárás, Téged siratlak ... Látni
való: köztük sok a jól megformált, lázadásában erősebb, mondanivalójában komolyabb vers; velük valóban szinte egy teljes másik kötet (a Szépség Koldusa és a Nem én kiáltok közt) áll együtt.
552
Nincs anyám, ki szedjen ráncba — árva búsul itt magába.
Van másik verse, ahol őszintén bevallja: \ '•-7.. Nincsen semmim s kire hagyjam,
nincs szeretőm, mit tagadjam.
(Útrakészség)
És még az Erőének hetyke-vidám sorai is árvaságára való utalással végződnek:
. . . és én még tudok is alázattal borulni anyám begyepesedett koporsójára.
Az árvaság-érzés, az egyedüllét-érzés — hol díszletesebben, hol őszintébben szól a versekben; olykor szerelmi bánat formájában, olykor borzongós magányosság-érzésben, máskor szakadatlan könnyezésben s a bánat emlegetésében.13 ő az a diák, akinek
Kopár ^szobám — kopárabb négy fala Csupaszon, fázón mered az égnek.
aki éjszaka oly sokszor érzi:
Rideg vagyok s reszketek is néha, egyedül olyan borzongós az éjjel.
s aki fel-felsóhajt vagy fel-felkiált:
Ma bús vagyok nagyon — és, jaj, felejteném kegyetlen bánatom, mely ifjúságom ősze.
És ha a makói őszre gondolunk, akkor egy fokkal több hitelt adunk legnagyobb összefoglaló \ bánat-verse, a Versek végére zokogó-jajongó hangjának, még ha érezzük is benne az irodalmias pózt:
nem is tudom elhinni, hogy annyit összesírtam, hogy bennem annyi édes, részeg bú erjedett.
Ritka mosolyom dalba kiönteni nem bírtam, csak könny zuhant szememből, ó sírtam eleget!
Bánata egyik oka — vagy ha jobban tetszik: a bánatos kosztüm felvételének egyik indokolása — a viszonzatlan, beteljesületlen szerelem. Bár Márta már 1922 tavaszán sem viszonozta szerelmét, mégis az év végéig sorjáznak a hozzá írott versek s szinte már csak a sztereotippé vált „bronznaja" megjelölés jelzi, hogy neki szánták őket. Mert már nem annyira Mártáról van szó, már nem az ő szerelméért könyörög, hanem egyre inkább a szerelemért általában, a társért, s ebben a sóvárgásban ismét keveredik kamaszos póz és irodalmias emlék, pubertáskori érzékiség és a magányos fiú társra vágyódása. S ha az iro
dalmi hatások mögött az eredeti mondanivalót keressük, s az 1922 őszi makói diákot, a maga kopott árvaságával, támasz- és társ-keresésével képzeljük magunk elé s mögéje a Lovag utcát, akkor talán egy fokkal kevésbé érezzük pózosnak a verseket. Akkor meghat egyedülléte:
13 Vö. Kiss FERENC összefoglaló jellemzését: „A „vérsötét Bánat" meghajszolt költője szól itt, akinek szívére a „bánat halk csöppekben csurog", aki könyvét, mint „véres, könnyes ékszert" kínálja fel, mint „betöltetlen szomorúságának", „öreg, borús, borongva"
született „jajgató, bús" hangját." (i. m. 408.)
553
Hideg vonyít, agyonmart arcomat forró öledre mégse hajthatom.
Be messze vagy még! Bús az alkonyat, lágy hópihékbe hull a bánatom.
(őszi alkonyat)
S átértjük a kamasz hevülését, érzékiségét, igazi nemi kapcsolatra vágyását. Tréfás
évődve szól erről:
Ma im elődbe térdelek:
szerelmesen köszöntelek. - De férfiságom harcra int, csitítom, fölpattan megint.
(Üdvözlés) S szól róla dühös-vad érzékiséggel:
Húsodba forróság lohol lihegve, ruhád letépve szállna mély egekbe, s aztán? mi van még? Többet akarok 1
(Vers)
Rosszérzése egyik összetevője ebben az időszakban kétségtelenül az a sajátos-összetett komplexum, amit magyarság-érzésnek nevezünk. Részint társadalmi-egyéni elégedetlenségét vetíti át nemzetivé, részint Ady és Juhász tragikus magyarság-szemléletét örökíti tovább
— hatása van rá a légkörnek, iskolának, közszellemnek, a sajtó hangjának —, s anélkül, hogy mélyen érintené, őt is bántja az, ami csaknem mindenkiben bizonyos megrendülést okozott:
az ország területének csökkenése. Makó határszéli város lett, a lapok tele vannak a határon túli eseményekkel, a határvonal problémáival, — mindez ott élt a légkörben. Általában inkább általános fájdalma, rosszérzése részeként mutatja a magyarság-problémát:
valami kis kopott ember énekelget búsan, árván bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról s körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.
(Bús magyar éneke)
Magyarság-képe azonban ez őszön inkább az Adyé, a kurucos-pogányos elkeseredés hangja: a Magyar Ugar képe fedi tapasztalatait.
Egynéhány versében nehéz elválasztani: a szegény parasztok és munkások nehéz sorsáról szól-e vagy általában a magyarságéról. A versek színtere s hangszerelése — s az is, amit ekkori baráti körének nézeteiről tudunk — arra figyelmeztet, hogy a szegénység, az elnyomott nép s az elnyomott, reménytelenül küzdő fiatalok panaszát hallatja, nem annyira
a nemzetét:
Nincsen kalász a síró pusztaságon s madár helyett a szárazlom bú fákon sötét Gond rakja barna fészkeit.
(Arany kalásztól)
S ennek a társadalmi elhagyatottság-érzésnek, rosszérzésnek kivetítődései azok a költemények is, amelyekben — mintegy magára ruházva, Ady módján, egy ország, társa
dalom vagy nemzedék baját — s Maga nevében perel Istennel, panaszolja sorsát, rosszkedvét, bánatát (Keserű nekifohászkodás); így fonódik össze nála már ekkor egyéni és általános magány, nemzedékének és saját magának elhagyatottsága.
554
Az 1922 őszi versekben a bánatból, bajokból, magányból való kitörést is megkísérli, lázadás' és elmenekülés formájában egyaránt. Bizonyos: maga az adys vagy Juhász Gyulá-s kosztüm is a menekülés egy módja, ezt maga is bevallja:
Egy csúfos hang belülről űzött, hogy így megírjam s higyjem, a víg Öröm hogy egész elfeledett.
v (Versek végére)
Sátánosságának, irodalmias érzékiségének van ilyen kettős íze: magamutogató erő
próba, költői játék, — s egyúttal alkalom s menedék arra, hogy ne szenvedje végig egyedül
létét, magányosságát, hogy mintegy átstilizálja, átalakítva győzze le azt. Németh Andor például így magyarázza ezt a szerepjátékot: „ . . . a költő, még ha szenveleg és panaszkodik is, nem mond le igényeiről — . . ..koldusnak meghökkentően hetyke és önérzetes. Az olvasó . . . a valóságos élményt azonban, a megrázó valóság-élményt, mit a füzetecske semmit- mondóan szép szavak üres pompája mögé rejt, a költő igazi kétségbeesését nem ismerhette fel." Németh Andor az igazi-kétségbeesés okának azt tartja, hogy Attila Jolánt akarja utói
érni, a Lovag utcai elérhetetlen szép otthont, — hogy a polgári műveltséghez való polgári életforma elérésére vágyakozik; és nagy kérdése, hogy ha végre megteremti: ,,fog-e mindennek Örülni, fogja-e mindezt élvezni tudni harminc, negyven, ötven éves korában, amikor az élet már felőrölte, eltompította érzékenységét, ellankasztotta idegeit? Ezt mondja jajkiáltása a füzet bevezető versében:
Ó szépség, nézz rá: olyan fiatal."14
Bizonyára: a családdal való lépés-tartás, mérkőzés vágya is benne élt, — de a „meg
rázó valóság-élmény", kétségbeesése indító oka nem a polgári otthon utáni vágy, s nem is Jolán meghódítása volt; sokkal inkább a testvéreitől, eredeti környezetétől való távolléte, felemás-megalázó helyzete általában, egész életpályája, s ezen túl: egész kora s társadalma.
Menekülni hát 1 — sátános pózokba, adys gesztusokba, világhódításba vagy meg
vetésbe — ezt próbálgatja; s ilyenfajta menekülés maga a Szépség Koldusa póz is. A Szépség az ő helyzetében — mint Juhász Gyulánál — kétségtelenül valami mást, magasabbat, szebbet s igazabbat jelent; s másrészt: a Szépségimádásba menekülni: kellemes és vonzó csábítás a makói gimnazista szürke hétköznapjaiban. (Hadd tegyük mindjárt hozzá: ez az elmene
külés a Szépséghez, a kitalált világokhoz fordulás nemzedéke számos tagjának sajátja.) A Szépség eleinte nagyon is valóságosan csak Mártát jelentette (A Szépség Koldusa című vers eleinte az a kis költemény volt, amely a kötetbe a Koldus címmel került be, s amely voltaképpen erősen stilizált szerelmi vers), s csak később alakult át az általános Szépséggé,
— de akkor is magán viselte még Márta vonásait.
Nemcsak Szépség-imádatba menekül, jellegzetes kamaszos módon az álmokba is.
Nem egy versében rajzolja fel magának az álombeli találkozást; fest idilli-megbékélt, har
monikus jeleneteket. Az idilli szerelemnek, a harmonikus egyesülésnek, a Végtelenségbe való beleolvadásnak ez a vágya egy-egy versében lefojtott indulattal, nehezen megküzdött egyszerűséggel nyer kifejezést; s ezekben a sorokban érezni ez időszak József Attilájának egyik legőszintébb hangját:
Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert ösvényük elágazik.
De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.
(Hajnali vers kedvesemnek)
" I. m. Csillag, 1948. jan. 2. sz. 14/15.
555
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét és csend volna, nagy csend,
de hallanánk titokzatos zenét, a szívünk muzsikálna ajkainkon és beleolvadnánk lassan, pirosan, illatos oltáron égve
a végtelenségbe.
(Várlak)15
Ugyanaz a hang ez, amely azután megtisztulva József Attila nagy harmónia- s béke- áhító verseit jellemzi a Rög a röghőz-tő\ — a Flóra-versekig.16
Békevágy, szeretetvágy, harmóniára való áhítozás — ez időszak egyik mondani
valója; úgy tűnik, ez a problémák egyik megoldása. Az Őszi alkonyat még az egyéni megoldás, de a Tél már mindenki számára kér megértést, boldogságot; egyenes folytatása ez a vers a Szeretném, ha vadalmafa lennék . . . jóság-kívánásának, emberszerető indulatának; s egyes Kosztolányit idéző fordulatai (,.Ráhányni mindent, ami antik, ócska .. . stb.) " és Juhász Gyulát idéző zárása ellenére nagyon őszinte, nagyon emberi, meleg sóhaja ez a szeretet után sóvárgó fiatal embernek, aki saját egyéni elszigeteltségét úgy akarja feloldani, hogy mégha naiv-stilizált módon is, de a többiekkel is jót tegyen:
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,.
hisz zúzmarás a város, a berek, fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni, és rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, hogy fölengednének az emberek l17
A nehézségek, megaláztatások legyőzésének egy másik módja ennek éppen ellenkezője:
Adytól tanult módon kiemelkedni az emberek közül, hetykén, vidáman, magabízón szembe
szállni az értetlen külvilággal, a törpe emberekkel. Ez az attitűd fiatalosabb is, megnyerőbb is — könnyebben is utánozható —, s ez is megfelel József Attila jellemének és egyénisége egy másik sajátságának: hetyke, legényes vidámságának:
15 Vö. még Álomban enyém vagy, Egyszerű vers. — Egyébként a Hajnali vers kedve
semnek zárómotívuma visszatér a Csudálkozunk az életen-ben. Éppen ilyen tartalmak kife
jezésére is alkalmazza a kis terjedelmű, lefojtott hangulatú, líraian elhaló verstípust (A bánat, Kép a tükörben, Koldus, Álomban enyém vagy, Egyszerű vers). Ezek távoli utódja a Hangya- típusú miniatűr lesz majd.
16 Az álmok egy másik funkciójára EGRI PÉTER figyelmeztet (JA költészetének láto
más- és álomszerű mozzanatai, IT. 1960. 3—4. 253.) „E korszak látomásai — melyek a versek egész során eluralkodnak, s mitológiává, álom-törmelékké foszlatják, repesztgetik a való
ságot — tehát jobbára a várt, de bizonytalannak érzett jövő szépségét és igazságát álmodják meg: a költő „az álmok kapitánya" (Lovas a temetőben), „víg magyar, őrült hajótörött", kinek pályája „a nagy Igazság szűk kikötőjébe" tart (Az őrült hajótörött), szíve alvó, elha
gyatott vár (Várakozás), „csak vágya, álma, gondja van", „sötét hite" „szent hömpölygő folyam," vágya a végtelenbe lendülne, istent is „szörnyű álmodó"-nak látja, „van szörnyű s lesz szép igaza" (A kozmosz éneke); az ő vágyából „sarjadzik a hajnal" (Figyel a kancsal),
„az álom fia" ő, de vágya „világtalan angyal" (Minden rendű emberi dolgokhoz), fáklyája
„belül ég, de kívül éget" s csak néha, álmaiban hiszi úgy, hogy tűz van (Tűz van). Ha az évszak melege nem enyhíti a korszak hidegét, a költő begyújt a „mesekályhába", s tudja, hog^y „valahol ahová elérünk", vár ránk a jövő; „violakert úszik belőlünk arasznyira a város föle" és ,,Az áloé másodpercenként virágzik álmainkban" (Esti felhőkön)." Egri elemzésében azonban, véleményünk szerint, nem veszi figyelembe, mit vesz át Adytól a fiatal költő, mi az ő igazi mondanivalója, s a „látomás-szerűség" címszóval sok különböző-nemű tényezőt tárgyal együtt.
17 A versről 1. FÖVÉNYNÉ, József Attila, Bp. 1953. 23.
556
Csókolni kell az élet-mart sebet, csudálni kell a lányszem tiszta képét, dalolni kell a bánatok felett,
és bátor hittel élni, ölni, csalni.
nem szabad sírni soha, semmikor,
s ha halni kell, hát vigan menjünk halni.
(Ének magamhoz)
S ezek a sorok világosan mutatják: az adys magabiztosság, a hetyke életkedv éppen az „élet-mart sebek", a „bánatok" ellen szükséges; s a „lányszem tiszta képét" meghódítani is ezen a szilaj, magabiztos módon lehet:
Friss, daloló szerelemmel elődbe vonszolom ifjú szívem s kacagok — Zeng a szívemben a forradalom!
Nézd e kemény kezeket, meg e mellet!
Nászt dalolok Teneked szilajon.
(Leánykérő ének)1R
A magabiztosságnak erősen irodalmiassá stilizált képe a Rövid óda a kelő Naphoz is; benne pogánykodás, Juhász Gyulá-s magyar bánat s egyéni vidámság egyesül; sajátos játékként pedig e pogányos-magyaros témát (talán mert a Nap „antik istenség") antik for
mában zendíti meg (egyik első példájaként a később oly gyakori versforma-tartalom kontraszthatásnak):
Ó, örökszép Nap, te erős, hatalmas antik istenség, örökifjú Élet!
Fellobog most dús ereimben orcád, zendül a vérem.
A magáravett költői-emberi formanyelv alóli kiszabadulás vágyának, a kitörésnek indokolása az (ugyancsak irodalmias) felkiáltás:
Én magamban rejtem a tűzokádót De ajkaim rímeknek a bánatát facsarják.
S a „tűzokádó", amely benne rejtőzik, kitörni kíván: a bajokból való megszabadulásnak, a nehéz helyzet megszüntetésének, a magány -feloldásának van még egy módja: költőileg is, emberileg is, s József Attila már ekkor ismeri ezt a módot: s ez a lázadásé, a világ ellen való fordulásé, — sőt: a világ megváltoztatásáé. Már 1922 szeptemberében, az új kötete elé prológusnak szánt, keserű-komor tájleíró az Arany kalásztól.. .-t így zárja:
A földje is oly bús, szívós, makacs, virágszál rajta sehol nem virít, csak itt-ott egy-egy vérszínű pipacs.
S ä „vérszínű pipacs" —- itt jelentheti a kiomlott vért az ellenforradalom földjén, mint Juhász
18 A „Zeng a szívemben a forradalom!" — jóritmusú sora valószínűleg Petőfi sorára:
„Haloványul a gyáva szavamra Dalom viharodnak előjele forradalom!"-ra visszhangzik; de egybecseng Áprily Lajos egy ez idő tájt keletkezett ismert versének sorával is: „És zeng ugye,zeng ugye, zeng a szíved!"
557
\
Gyula Dózsa fejé-ben, s jelentheti a lázadás tüzét is.19 S röviddel utána, biztos hangon, felzeng József Attila első, — ha még nem is forradalmi, de lázadó verse, a Fiatal életek indulója.
A versre szinte minden József Attilával foglalkozó munka felfigyelt.20 Valóban, lehe
tetlen észre nem venni a vers megütő pátoszát, erejét, egységét és lendületes bátorságát;
észre nem venni, hogy az adys indításból hogyan lesz teljesen egyéni zengésű vallomás. Vers
forma (5/4-es tagolású, magyaros alapszerkezetű, de anapesztikus, illetőleg daktilusos met
rumokkal vegyes), versmondattan (inverziók, tömörítések) Adyt idézik, — de egyes sorai mögül kihallani forradalmi dalok melódiáját is. Induló — írta címül; s nem lehetetlen, hogy a Marseillaise vagy az Internacionálé egyes sorai dalolhattak benne, amikor papírra vetette;
a vers minden szakaszának első sora, s az utolsó teljes egészében énekelhető az említett indu
lók dallamára. A hármas ütemelőző után megzendülő jellegzetes „munkásmozgalmi induló —
•"ritmusforma" nem egy, 1919-ben énekelt, akkor szerzett indulóban fellelhető; József Attila versének utolsó szakasza meg szinte kiköveteli a lendületes, indulószerűen magasba-vitt ének
hangon való zárást. Ady és a munkásmozgalom hagyománya, 19 emléke olvad össze benne, az egész vers csak a Ferencvárosból jött makói kisdiák ajkán csendülhetett fel:
Apáink mindig robotoltak, hogy lenne enni kevés kenyerünk, bús kedvvel, daccal, de dologban voltak, az isten se törődött velünk.
De fölnőttünk már valahára, kik nem tudjuk, mi az, vígan élni, és mostan vashittel, jó bátorsággal sorsunk akarjuk fölcserélni.
Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk, nem volt jogunk se, csak igazságunk.
Most nincs, ki megállat az élet-úton, de, ha akad, nyakára hágunk.
Mi vagyunk az Élet fiai, a küzdelemre fölkent daliák,
megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor alattunk ez a régi világ!
Egyetlen kérdés vita tárgya: milyen tudatos ez az állásfoglalás, mennyire ösztönös?
Bokor László szerint még „ösztönös és céljaiban még teljesen tisztázatlan szembenállás kora valóságával..."; Révai József azonban éppen annak bizonyítására hozzá fel, hogy aki (az utolsó versszakot) „17 éves korában írta elvitathatatlan forradalmi indulattal . . . akkor lehetetlen nem tudomásul venni, hogy József Attila az elbukott proletár-forradalomra gon
dolva nevezte a munkásfiatalokat az „Élet fiainak", akiknek hivatása összeroppantani az 1919-ben restaurált „régi világot"."
A vers — véleményünk szerint — arról tanúskodik, hogy a 17 éves makói diák — saját élményeiből kiindulva, azokat általánosítva a kor fiataljai nevében beszél. Világosan önmagát idézi a sorokban: „Apáink mindig robotoltak . . . " és főleg ebben a fájdalmas két
19 A pipacsnak ugyanilyen funkciója tér vissza Radnótinál is: „híven tüntet két pipacs" (Pontos vers az alkonyatról) és „pipacspirossal zendüljön a világ" (Pipacs).
20 FÖVENYNE: i. m. 21.; Szabolcsi Gábor, JA Makón és Szegeden, JA és Csongrád
megye, Szeged 1955., 39—40.; RÉVAI: i. m. 369, 371.; BOKOR LÁSZLÓ: Hozzászólás a MTA.
I. 0 . J. A. ülésszakán, OK. XIV. 1—4. 115. — Igen alapos, részletes verstani elemzése: Kiss FERENC: i. m. 410—411; ehhez vö. GÁLDI LÁSZLÓ: Ismerjük meg a versformákat, Bp. Gon
dolat 1961. 168. is.
558
sorban: „De fölnőttünk már valahára / kik nem tudjuk, mi az, vigan élni. ..." Bizonyos:
a magafajta — ha nem is csak munkásfiatalok —, de nehéz sorból felkerült, küzdő fiatalok nevében szól, gyűlölettel minden ellen, ami „régi világ". Nemcsak a munkásosztályt, de talán tágabban: minden elnyomottat, letiportat ért, amikor apja nemzedékét bírálja. (" . . . apánkkal gyávák voltunk . . . " ) s most, úgy érzi, hogy ők, a fiatalok, meg tudják változtatni a történelem folyamát. Ady fiataljainak hevülete ég benne tovább; az ő fiatalokhoz írt köl
teményei fogantak meg az ifjúban; s ugyanúgy ő is a régi (vagy pontosabban 1922-ben az új álcájában fellépő régi) ellen tör. Sokkal kevésbé ösztönös hát ez a lázadás, mint sokan hinnék; Ady olvasója s híve jól tudta, ki az ellensége, de ugyanakkor még nem a munkások nevében szól s nem is a munkásfiatalokéban, hanem minden elnyomott, nehéz sorsú, nehéz gyerekkorú fiataléban — s lázadása a fojtogató, korhadó régi Magyarország ellen irányul;
ha nem is tudatos — világosan egy második proletárforradalomért szól,de idegeiben (s verse dalla
mában) ott él az első. Még nem osztály s eszme, hanem a szebb, teljesebb, gazdagabb Éle
tért harcol. -
Lázadó verseinek elseje a Fiatal életek indalója; közvetlen elődje forradalmi verseinek.
Észrevehetünk benne is olyan sajátságokat, amelyek már a kései, az érett költőre utálnak:
a személyes és általános összekapcsolását a politikai témában is; azt a gondolatot, hogy a változáshoz az egyéni jellemet is alakítani kell („mostan v a s h i t t e l . . . " ) , s végül azt a költői képességet, amelyet a vers-zárás művészetének nevezhetnénk. A vers utolsó szakasza — még az egész költemény lázas lendületét is fokozni tudja; nem utolsósorban az első két sor egynemű egyformasága utáni lelassított, majd' gyorsra fokozott harmadik sorral, s a har
madik-negyedik sor közti mesterien evokatív enjambement-nal.
Egy másik verse, amelyben az irodalomtörténet forradalmi kitörést lát, az 1922 végi Proletárok;21 annyira, hogy egyesek szerint a vers ,,a fiatal költő világnézetében bekövet
kezett mélyreható változásról beszél" (Lengyel Béla), vagy „Az ifjú költő osztálya legszebb, legjellemzőbb emberi vonásait sűríti itt néhány sorba. Ezt hozza a proletároktól a prole
tároknak." (Fövényné). A magam részéről úgy gondolom: a vers bizonyos túlértékeléséről van szó. A Proletárok egyik — de csak egyik — stílus- és" magatartásbeli megnyilvánulása a költőnek;• az egyik lírai hangnem próbálgatása, a fojtogató szorításból való egyik kitörési kísérlet. Elárulja ezt a vefskezdet is: .
„Ma nektek tornyozó akaratból ekhózok öblös meg forró szívemmel."
Igen,—most ezt a Hangot próbálgatja, Kassák Lajos nagy, 1917—1919-es verseinek hangját, a Fiatal Munkás (amelynek még kerete is egyezik vele) és a Mesteremberek hangját.2* Az, hogy éppen ezen a hangon próbál szólni, maga is állásfoglalás, — mégpedig szélsőségesen -baloldalinak számítható állásfoglalás; a verset különben nem is adta ki soha. De a vers tar
talmi mondanivalója ki is merül ebben az odafordulásban; s a gesztus nem a proletárforra
dalmáré, hanem a felülről lehajló költőé még, aki bátor, vakmerő s elégedetlen, ugyanakkor hetyke s vidám s most testvérei közé megy. A vers tehát mindenestül éppen úgy az egyéniség kikoVácsolásának, a lírai Én megnövesztésének verse, mint ez időszak nem egy költeménye;
s ebben (az új típusú költő-forradalmi ember kialakításának útján) valóban előzménye, bár na
gyon távoli még, forradalmi lírájának. Ahogyan Juhász Gyula meg Baudelaire hangján bánatos, szomorú, elhagyatott, magányos pillanatait ábrázolhatta, most az Adyval vegyített Kassák
hang alkalmas arra, hogy a lelkesedő, rajongó fiatal képét adja vissza: azt, akiben „végtelen
2 1 1. FÖVÉNYNÉ: i. m. 28.; LENGYEL BÉLA: J A és az Októberi Forradalom. Magyar Tudomány, 1957. 364.; RÉVAI: i. m. 373.
22 Ady hatását látja a versben SÁRA PETEK: Ady hatása JA költői fejlődésére, Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1960—61., 174.
559
szeretet meg el nem csüggedés" lakozik, akiben a „nekifohászkodások és nekikeserűlések"
„tajtos csöppjei" is ott laknak, aki bátor, vidám és hetyke, a „pásztorok istenes kurjantásával"
fordul testvéreihez. Nincs szó tehát „világnézeti fordulat"-ról; a fiatal fiúban eddig is meg
levő elégedetlenség, rosszérzés egy másik fajta feloldási kísérletéről van szó. Eddig sem tit
kolta maga előtt s nem is homályosította el, honnan jött, ezt újonnan nem kellett felfedeznie;
viszont most sem hív még forradalomra, csak saját új egyéniségét mutatja fel diadalmasan testvéreinek.23
Békevágy, lázadás, világmegváltoztatás mellett a forrongó indulat egy harmadik megnyilvánulási formája az egész élettel, a világgal (s ennek képviselőjeként Ady módján:
a hatalmat, a gazdagságot képviselő istennel) való szembeszállás, pörlekedés; — a „Villámok szeretője" hangja. Már 1922 őszén megpendíti ezt a hangot a Keserű nekifohúszkodás-ban;
itt is a másoknál nagyobb, becsületesebb, különb ember, a költő-Én hangja szól, — ez az ember azonban rosszul érzi magát a világban, el akarja dobni azt, nyomasztja, terhesnek érzi kiválóságát, tehetségét:
Te jól tudsz engem, sorsom is tudod, de vedd el tőlem a talentumod.
Vagy mért faragtál énbelőlem Embert, kit Bölcseséged gyávasággal megvert?!
A később kihagyott sorok még mélyebben világítanak a magatartásforma egyéni gyökereire:
Ahogy teremtettél, olyan vagyok csak, Hogy nem tudok hódolni a nagyoknak . . .
Ez a fajta lázadás nyer még erőteljesebb kifejezést az év vége felé írt Tovább én nem bírom-ban. Olyan hang csendül meg ebben a vallomásban (ez a vers sem jelent meg), amely az elkövetkező két-három évben egyik vezérszólama lesz költészetének: a kilátástalan világ
undor, a végső kétségbeesés, a halálos elfáradás hangja, az „inkább meghalni, eltűnni, mint
sem ezt tűrni" érzése. Túl-érzékenynek és túl-okosnak, túl-józannak tartja magát; s főleg:
nem hisz istenben, csodáiban s létében; s groteszk fordulattal éppen őhozzá (aki „nagy vagy, _ ha vagy"; a fordulatban talán Babits Fortissimo-'\a cseng vissza: „Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?") fordul, hogy testét, lelkét, agyát, szívét cserélje ki; alkosson helyette más embert:
Ki nem gyűlölné pénzéhségüket, ki nem bánná, hogy minden szív süket, kit meg nem indít asszony és nyomor, s mosolygó arca ne legyen komor.
Jellegzetes a versben nemcsak a „kibírhatatlan világ" érzése (amelyet olyan versekben ismétel meg, erősebb hangon, mint az El innen!), hanem az, hogy megvallja: szeretetre vágyik, megértésre, felháborítja a nyomor s igazságtalanság, szívtelenség:, s hogy a „pénz miatt" sokat szenved „ájult nagy lelke". Kezdődőben van József Attila harca a pénzért, a pénzzel, — amely más jellegű, egyszerűbb, de még reménytelenebb, mint Adyé.
Jóval kevesebb verssel, de folytatódik 1922 nyarának objektívebb, leíróbb hangneme;
az aratás-versek, s főleg az Éhség utódja, A füst, — amely ugyancsak áttett-szimbolikus módon állásfoglalás, lázadás, itt már a szót is kimondja:
23 RÉVAI JÓZSEF (i. h.) József Attila sajátos népiességének bizonyítására idézi. Fel
ismeri, hogy „szabályos expresszionista vers, melynek már a hangvétele is Kassákra utal";
s a „himnikus hitvallást a proletárság"-ról a harmincas évek nagy forradalmi versei előz
ményének, s „népiessége forradalmi urbánus jellege" bizonyítékának látja. Bár.— érzésünk szerint — Révai József is túl sokat következtet a fiatalember egyetlen kísérletéből, az általa felvetett kérdésre visszatérünk.
560
,ís amíg a sok gép zúgva zakatol, sötéten, büszkén, lázadó imával
jó bátorsággal egyre följebb szárnyal . . ."
de mégis: absztraktságávaí és helyenkénti ügyetlenségével, főleg erősen gyengülő zárásával erőtlenebb, mint előzményei.
Annál meggyőzőbbek a tulajdonképpeni zsánerképek, a Parasztanyóka és a Tanul
mányfej. Az előbbi nem annyira Juhász Gyula, mint inkább Kosztolányi nyomain meg
komponált kép, de helyenkénti modorosságai s utánérzései ellenére („dús bánat", „öreg királynő bú-trón tetején") sokban már érett vers. Öreg nénit, fáradt-csontos parasztasszonyt ír le nagy szeretettel, együttérzéssel, enyhén szánakozó mosollyal; az „egyszerűek, a meg
alázottak" sorából valót. Itt már el kell tünedezniök a díszleteknek, a tárgy megkívánja az élesebb világítást: feltűnik benne az érett József Attilának egyik legkiötlőbb jellegzetes
sége: a részletek aprólékosan pontos megfigyelése, tömörített leírása. A Parasztanyóká-ban is a részletek pontos leírása a legerősebb; viselkedésben, mozdulatokban, az őt környező tár
gyakban sűríti össze az ,,öreg anyó" képét.
Még érettebb a Tanulmányfej. Még Juhász Gyula-i szonett a formája, de versforma és leírástechnika mintegy belülről lazul fel már, lesz mozgalmasabbá, zaklatottábbá, izgal
masabbá. A szegény parasztember alakja még nem lenne újdonság, de képének nagy távlatot ad, s evvel az egész jelenséget beállítja a „magyar Ugar"-ba, a „duhaj legények falvába"
helyezi; tehát az egyéni sorsban is általános fájdalmat, végzetet érzékeltet. Pontos-találó megfigyelések adják egyfelől, s másrészt a versdikció sajátosan tört volta idézik fel az atmosz
férát. A Nyugat-tói, elsősorban Juhásztól és Kosztolányitól tanult jelzők, szólások s eljárások átalakulva, harmonikusan illeszkednek az új tartalom szolgálatába.
Mély szürkeségbe szédült át a reggel.
A kocsma terme sápadt, búskomor.
Dús polcain a sűrű alkohol
forrdorkodik nagy, tarka üvegekkel.
Benn férfi ül s nehéz, vörös kezekkel fiaskót dédelget s dünnyög vagy danol;
földszín bajszán leperg a drága bor;
tört száraz tófenék az arc, de ember.
Zsíros haján rossz bőrsüvegje roggyan, nyakán csúf ér dagad meg egyre jobban, agyán pihennek elfáradt borok.
Ködlepte, síkos szemsikátorában, véres kövön a mámor tántorog.
Csak ül. S alakján bárgyú lomhaság van.
A vers leírástechnikája az egyre jobban megvilágított állóképé. Szinte már ugyan
azon a módon, mint később a Holt vidék-ben; először a termet láttatja (1. szak.), majd még a terem egyik sarkában a benn ülőt (2. szak.), utóbb jobban szemügyre vesszük, immár egészen közelről (3. szak.), végül már csak a szemét látjuk, — hogy az utolsó sorban ismét az egész képet összefoglalja a költő (4. szak.). A vers dikciója ennek megfelelően az első szakasz
ban kényelmes-lassú (erősen emlékeztet Juhász Gyula Petőfi kép-ének egyes soraira), a máso
dikban töröttebb. A 8. sort többször próbálgatta a költő. Eredetileg így hangzott:
Szederjes arc; se vén se ifjú ember.
561
A kitűnő megvilágító hasonlat — mely atmoszférájában, jelentés körében is beleillik az alföldi tájba — „tört, száraz tófenék az arc", csak két és fél évvel utóbb a Nem én kiúltok- kötet szövegében bukkan fel; a sor vége: „de ember" — így sem igazán jól megoldott. Az egész versszak akartán töredezett; a harmadik sor egységes mondat, a másik három törött szerkezet, mintegy előkészítőjéül a , , t ö r t . . . " arc-nak; a második sor — már az eredeti fogal
mazásban is — a maga alliterációival a halk éneklést, dünnyögést érzékelteti:
fiaskót dédelget s dünnyög vagy danol;
(ahol a tájnyelvibb, közönségesebb „danol" szó a maga hangzásával, az n orrhangjával is a halk, lefojtott motyogást érzékelteti; a „dalol" szó harsányabb, vígabb képzetet keltene ezen a helyen). A harmadik versszak ismét visszatér az epikusabb, lassúbb előadásmódra;
talán annak érzékeltetéséül, hogy a férfi is elfáradt s csendben van; mindenesetre az, hogy a szakasz csak mozdulatokról szól, illetőleg helyzetrajzot ad s nem utal akusztikai jelensé
gekre, érzékelteti a csendet. Hadd jegyezzük meg, hogy bár sehol nem mondja ki, hogy a részeg ivó szegényember, jelzőkkel s hangulatokkal tudja sejtetni a „nehéz, vörös kezek"
s a „földszín bajusz" után most már természetesnek hat, hogy „rossz bőrsüvegje" van, s hogy az „roggyan".
A vers 11—13. sora arra példa, hogyan használja fel Ady és Juhász stíluseszközeit.
„Agyán pihennek elfáradt borok" — mondja; s az adys „borok" szóval már találkoztunk nála, de az „elfáradt" jelzővel párosítva váratlan fényt, értelmet nyer a koptatott szó; s a sor jellegzetesen Adyt idéző fordulata: „agyán p i h e n n e k . . . " is nagyonis reális tartalmat kap így. S a következő sor furcsa képe is „ködlepte, síkos szemsikátorában véres kövön a mámor t á n t o r o g . . ." (1922-ben még adysabban hangzott: „Ködlepte, síkos szemsikátorában Véres Kövén, a Mámor tántorog") is egyben Ady-modorú kép — a lelki életet plasztikus-térbeli
ségbe kivetítők fajtájából —, s ugyanakkor nagyon is pontos leírása a vörös, gyulladtszemű részegnek: itt már nem bánt, nem rí ki a mástól tanult fordulat, harmonikusan illeszkedik a vers szövetébe. Az utolsó sor végül ugyanavval a technikával készült, mint az Éhség-é;
a megszakasztó, lassító s ezáltal jelentőségteljessé tevő szerkezet végzetes-súlyossá teszi a képet; s az egyetlen, de kiáltóan erős jelző („bárgyú") mintegy bekeretezi a képet, felel az első soroknak, amelyeket —Juhász Gyula idézett verse módján — még lehetett volna romanti- kus-idealizáló irányban folytatni; a „bárgyú lomhaság" azonban könyörtelen ítélettel zárja a verset. József Attila, a fiatal költő tud már keményen elítélő, ítéletmondó, kegyetlen is lenni.
A Szépség Koldusa-kötet idején tehát, 1922-ig valóban csak indul a költő; valóban sokban epigon, tanítvány, utánzó. De aki jobban odafigyel, az észreveheti: az utánzott for
mák mögül hol s mikor szól őszinte és mély hangja: az elkeseredésé s az otthontalanságé, az árvaságé s a magányé, — de a szeretetvágyé, a harmóniára áhítozásé, a társkeresésé, — s a lázadásé, dühé, világundoré is. S azt is észrevehetni: mit használt az iskola a költőnek, hogyan segítette előre, mit tanult meg általa. S végül: a gondos megfigyelés azt is igazol
hatja, hogy az utánzott s a készen kapott formák mögül képekben, képtechnikában, verse
lésben — formai megoldásokban s mondanivalóban —, hogyan kezd kibontakozni a fiatal költő eredeti, önálló, csak őt jellemző hangja, költői alkata nemegyszer az érett költőre emlé
keztetve már.24 A kép, amelyet a fiatal költőről adtunk, sokban ellentmondásosnak látszik:
24 Vö. BÓKA LÁSZLÓ sokban eredményeinkkel egybevágó, de az egész fejlődést kissé kevesebbre becsülő megállapítását erről az időszakról: „A Fiatal életek indulója, a Tél, A jámbor tehén, ha tartalmában még bizonytalanul és formájában még eredetiség nélkül is, vagy az első fogalmazásban is remek Éhség magukban hordják már a jövendő csíráját.
Egyelőre még csak elégedetlen és nyugtalan, egyelőre még csak azzal hat, hogy kitűnő meg
figyelő és tömör ábrázoló, de elégedetlensége, nyugtalansága egy körvonalazatlan más után vágyik, s ábrázolása a naturalizmus határán van — a jobbik esetben a részvevő együttérzés határán." (i. m. 309.)
562
epigon s mégis eredeti, fáradt-elkeseredett és hetykén-vidám; — nem feloldhatatlan jellem
vonások-e?
Pedig ezek a vonások egységet is alkotnak: a kezdő költő, az útját kereső ember köl
tészetének, jellemének, egyéniségének természetes egységébe illeszkednek. Más mesterek nyomán indul, mert bennük érzi leginkább kifejeződni azt, ami saját érzése is, s mert velük akar megmérkőzni, is; de "nem egy versében, sorában vagy képében már készül saját, legegyénibb hangja is. Költészetének, — életének alapvető érzése akkor a fáradtság, kétségbe
esés, elégedetlenség, reménytelenség, menekülés, sőt az életundor, — ám mindez egyúttal egyik megnyilvánulása a világ elleni lázadásnak, sőt a világ megváltoztatási vágyának is;
a szkepticizmus s a fáradtság hangoztatása lehet egy neme a tiltakozásnak is.25 S tanúi lehetünk annak is: helyzete által indokolt, a kor levegője, a politikai remények, baráti köre által erő
sített elégedetlenség, komorság érzés mint harcol benne a fiatal fiú természetes vidámságával, erejével, rátarti önbizalmával; fellángolások és letörések követik egymást, — hogy a követ
kező években egyre erősödő hangon a magában és a jövőben való bizakodás hangja szóljon költeményeiből.
Miklós Szabolcsi MENDIANT DE BEAUTÉ
L'auteur analyse les débuts poétiques de Attila József et fait le compte des enseignements du premier volume de poésies du poéte, le Meridiánt dea Beauté.
Attila József s'était attaché aux tendances plébeiennes du Nyugat, á la poésie de la révolution démocratique — poésie qui alliait Fesprit européen á la nation hongroise —, aux poétes qui comprenaient les aspirations révolutionnaires de la classe ouvriére et qui s'efforgaient á donner une image plus profonde, plus différenciée de 1'áme humaine. Le jeune Attila József necultive pasunseul style,il ne marche pas sur les traces d'un maitre, mais s'inspirant de plusie- urssources á la fois, il exerce son talent dans de formes variées. Ses premieres poésies trahissent Pinfluence de Endre Ady, Gyula Juhász, Lajos Kassák, Árpád Tóth ainsi que de Charles Baudelaire.
L'auteur donne une analyse détaillée et multilaterale des marques caractéristiques de ce premier volume de poésies, du rőle qu'il tient dans I'oeuvre du poéte. II indique que ces poémes laissent prévoir la grandé variété de formes poéte múr et quelques-uns portent déjá le cachet individuel du poéte. A cetté période la poésie, toute la vie de Attila József était dominée par la lassitude, le désespoir, le mécontentement, l'idée de la fuite; mais en mérne temps, ces sentiments exprimaient la révolte du poéte contre le monde et son désir de transformer ce monde.
25 1. PÁNDI PÁL: Petőfi, Bp., Szépirod. 1961. 395., ahol ezt a folyamatot kitűnően elemzi: , , . . . lelkiállapot, amelyből a keserűség úgy nyilallik ki legfájóbban, ha érzésellen
tétén át érvényesül: a tagadás, a felháborodás indulata a keserű-komor-lemondó jóváha
gyásban."
563
