Rajzolják
Ez a feje búbján kopaszodó, kékülő domb, ahogy várja - ülő helyzetben - a napnyugtát, az első csillagot, ez is én vagyok-
oldalról nézve rá, az előszoba-tükörben vettem észre, hogy a ráncok, keréknyom és futóárok, rajzolják a homlokot, a halántékot, szélkuszálta vonalait;
s ahogy a gyerekkori porfelhőben cammog az állatcsorda haza, száradó füvek szaga száll,
s mint műfogak, légvágányokon kattog az idő fogat,
a bokrokba bújt szél zöld arcai ijedt közökön kilesnek- elmentek-e?
Ezüst szegélyes
A márciusi napra kiültem (egy vers első sorába), jöhettek hangok, ízek, illatok s ti ezüst szegélyes, belső holdaktól izzó barlangi képek, hogy sugarakkal a jelent átdöfjétek s adjatok egy talpnyi alapzatot - így szóltam ott, a sor néma terében, s hunyt szemmel, ahogy ültem s néztem a szemhéjamon átfénylő homály absztrakt káoszát, tudni véltem, hogy hangok, ízek illatok és ezüst szegélyes képek áramlása egy vers testében alakra lelve mit beszél, ijedten érteni, hogy
rámbízza magát és velem van ez a sötét fehérség szép kis ajándék!
fülem alól, a meredek lejtőn verejték- csöpp indult el kínban, tűzött a sugár
1993. augusztus 9 lyukas pajzson át; délben a hegy alig
duzzadó orgonái közt, a nyíresnél kószáltam süppedős kábaságban, zörgött gyorsan iramló feketerigótól szemetes bokoralj, távolról hallatszott ostromgép döndülése, egy légkalapács véste a hegy túlsó oldalát vagy tankból lőtték Dubrovnikot megint - ezek akkor mind ott voltak; méricskéltem: mennyire futja, mi hova ér, ha mondani kell,
az ezüst szegély - és kell-e? gurultak le a viszkető golyók, mintha előre eszká- bált dramaturgia szerint; ha most megsza- kítom a játszmát: bevégzem vagy föladom?
Álmomban menni kellett, s bár bizonytalan volt sok körülmény, ajtó, út, ruhák, és a szokott sötétbarna homályon át kék sem derengett, csak az el volt tényszerű, hát megkérdeztem, hir- telen gyanútól fölbérelve - a hír- hozót-e? volt-e? nem tudom -, megkérdeztem álom-magamat, hogy ugye ott is, bármi formában és képpen, sohasem sejtett szellem- alakban, ttidhatatlan tudatban vagy tapinthatatlan testben, de ott is számíthatok rá, mert élnem sem lehetne különben s feltehetőleg mégis ez a könnyebb;
elszorult álmomban a torkom, szomorú közökön szakadtam át, üresen pattogzó borsóhéjakként peregtek szét az álom tárgyai, fölébredtem, gyomromban kő sírt,
megemészthetetlen, dohogtam ésszel, löktem le magamról a gyötrést, meztelenül ültem forró vízsugárban.
