összegezve: a 3. évfolyamába lépő, még fiatal Békési Elet m á r eddig is sike- resen teljesítette hivatását. A 250 éves Békéscsaba és egész Békés megye joggal lehet büszke erre a külsőségeiben is szép, ízléses kivitelű antológiára.
VÖRÖS L Á S Z L Ó
Három, Csabáról indult m ű v é s z |
EZÜST GYÖRGY
Ahogyan Ezüst György nem köznapi, padlástér- ből kialakított, hangulatos műtermében — egy izmos, de vaskosan is harmonikus vonalú fatönk, néhány népi cseréptányér s köcsög t á r - saságában — elnézegetem a nagyméretű olajképeket:
az „Apám" címűt, a szé- ken pihenő, gondbarázdált homlokú, gondolkodó arcú munkásalakot, a „Tanyán"
című festmény ugyancsak töprengő kendős asszonyát
— magam is elmerengek.
Gyerekkorom jellegzetes képei jutnak eszembe, hisz az ismerős figurák, a szá- momra is roppant otthonos atmoszféra egész sor sze-
mélyes vonatkozású alakot, eseményt asszociál ben- nem . . . Én elszakadtam a szűkebb pátria szeretett tájaitól, embereitől — Ezüst mindmáig híven kö- zöttük él.
Gyerekkorom óta sok minden olyannak m a r a d t a Viharsarokban — mind a táj, mind az ember vo- natkozásában —, amilyen- nek én megismerhettem: a félig falu vidéki város, Bé- késcsaba arculata s a kör- nyék képe nyilván lassúbb ütemben módosul, mint a k á r a tudati világ, a k á r a gazdasági struktúra, a k á r a társadalom szférái. Ezért a levegős határ, a nyári fény-
ben remegő f e h é r f a l ú h á - zacskák, a sárdegeszben süllyedező utcák, a h a j n a l i párába vont disznóölők mind-mind f e l k e r ü l n e k a fürkésző szemű festő k é - peire. Szeretettel s együtt- érzéssel megformáltan, n e - mes patriotizmustól f ű t ö t t ecsetkezeléssel. Á m u g y a n - oly művészi hevülettel s rokonszenvvel f o r m á l ó d - nak vászonra a varázsla- tos gyorsasággal változó városkép modern jellegze- tességei is: az eleve k u - bisztikus vonulatú ú j la- kóépületek, s a mai Csaba lakói — a hetyke t e k i n t e - tű, büszke tartású, dús h a - jú fiatalok, a korszerű f r i -
416
E Z Ü S T G Y Ö R G Y : A P A M
CS. P A T A J M I H Á L Y : C S E N D E L E T
zurában pompázó, viruló szépségű leányok — a vi- déki város újjáteremtői.
A város feszültségekkel terhes, „kétarcú" — s ez a
„kétarcúság" foghatóan tükröződik Ezüst alkotá- sain. Fakturálisan, a kivite- lezés módját illetően vi- szont egyre „egykezűbb", az egyéniség vonásait mindinkább kirajzolóbb ez a piktúra.
— Ez talán onnan ered — vág hangosan is elmondott gondolataimba —, hogy mesteremül végül is a Természetet választottam, nagy „T"-vel. A körülöle- lő táj szépsége, a hajdani tanyák és a mai lakóházak szigorú rendje, s főként a tájat formáló, a természet egészébe harmonikusan be- leillő, annak arculatát szorgos munkálkodással alakító, alkotó Ember min- dig elsőrenden érdekelt, mégis, tán napjainkra döb- bentem rá tudatosan, hogy azt kell festenem, amit lá- tok és érzek, hisz egy élet- re gazdagon elegendő ins- pirációhoz juttat.
— Eleinte, diákkorodat követően emlékezetem sze- rint sokat kísérleteztél ku- bisztikus megoldásokkal.
— Igen, de a kubizmus- sal történő kacérkodás eredményeit sosem tudtam a magam számára meg- győzőekké tenni, mert úgy
éreztem, nem harmonizál- nak igazi bensőmmel. Ezért elhatároztam, hogy meg- maradok annál a szemlé- letnél és formálásmódnál, melyet egyesek divatos szó- val „konzekvens"-nek ne-
veznek manapság. Persze, meggyőződésem, hogy az igazi művészetre egyetlen szemléletmód uni forrni sát sem lehet ráhúzni a kizá- rólagosság merevségével.
Az a lényeges, hogy a mű- vész őszinte átéléssel vall- jon legközvetlenebb élmé- nyeiről, frissen, az elődök- től tanulva ugyan, mégis eredetien, megosztva a szépségadta gyönyörűsége- ket embertársaival.
— Ügy tudom, időd lé- nyeges részét kitölti a ta- nárkodás.
— Heti 12 órámat szíve- sen töltöm tanítással, a gyerekek között. Ezenfe- lül felnőtt képzőművészeti szakkört is vezetek, fog- lalkozom levelező főiskolá- sokkal, s gyakran vállalok ismeretterjesztő jellegű esztétikai, műtörténeti elő- adásokat. Olykor elkeserít, hogy az ilyenféle feladato- kat egyes szakmabeliek degradálónak- minősítik, s a megjelölést, hogy „ . . . rajz- tanár", olykor gunyoros szájízzel rakják a „festő- művész" szó mögé. Pedig én mindig, gyerekkortól rajztanárnak is készültem,
nem csupán művésznek. !
Apám — aki ács — épí- tészmérnököt szándékozott faragni belőlem, mintegy
„feljebbemelkedésként", de hát így s i k e r ü l t . . .
Így sikerült, de nem is sikerült oly rosszul: az 1935-ben született Ezüst György 1957 óta vesz részt rendszeresen megyei és or- szágos tárlatokon (csakúgy mint kiemelkedő csabai művésztársai: Lipták Pál, Miklós István, Gaburek Károly és a többiek), ö n - álló kiállítását két ízben is megrendezték Szegeden — legutóbb 1967-ben —, s Bé- késcsabán és Debrecenben.
Szegeden és Debrecenben városi díjakat nyert, a Debreceni I. országos Tár- laton, valamint az Alföldi kiállításon, Békéscsabán pedig emlékplakettekkel tüntették ki, a Fiatal Kép- zőművészek Stúdiójának tárlatán grafikai díjjal.
Sokat utazik: bejárta Lengyelország, Csehszlová- kia, az NDK, Ausztria, Ro- mánia, a Szovjetunió, Bul- gária, Jugoszlávia, Olasz- ország sok megkapó táját, számtalan műemlékkel ismerkedhetett meg, gazda- gítva képességeit. Ám leg- szívesebben Békéscsaba és a Körösök vidékén baran- gol.
S talán neki van igaza.
D. E.
CS. PATAJ MIHÁLY
A jelenleg Szegeden munkálkodó képzőművé- szek közül csupán egynek- kettőnek a nevével találko- zunk a Zádor Anna—Gen- thon István-féle, 1967-ben kiadott Művészeti Lexikon- ban. Csabai Pataj Mihály közéjük tartozik. A reá vo- natkozó életrajzi adatokból megtudható, hogy 1947-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendékeként.
Azt viszont már nem a lexikonból, hanem Pataj
főiskolástársaitól tudom, hogy nem csupán e g y i k növendéke volt a hajdani magyar Alföld illusztris *á- szonramentőjének, a ro- mantikusan, meseszerűsé- gükben is realisztikus, népi ihletésű festmények rangos sorát megteremtő, világhí- rű mesternek — hanem
, , k e d v e s M i s k a f i a "
—, egyik szeretett tanítvá- nya, akinek eljövendő mun- kálkodásához komoly re- ményeket fűzött Rudnay.
A mester reménye nem
volt alaptalan. Tanítványa mindmáig a töprengő, ön- gyötrő, eredményeiért ke- ményen megküzdő művész jellegzetes jegyeit hordoz- za. Az egykori csabai pa- rasztfiú alkatilag is ellen- tétek hordozója: nagy csontú, robusztusz alakja, parasztosan szegletes, tem- pós mozdulatai — hevülé- kenyen dinamikus, szenve- délyes, lírai merengésre és indulatos nekizúdulásra egyként hajlamos, szóki- mondó jellemet rejtenek.
3 Tiszatáj 417
