STATISZTIKAI HIRADÓ
SZERVEZETI HlREK —— KÖZLEMÉNYEK
A KGST Statisztikai Állandó Bizottsága 1970. május 21—26 között tartotta XV. üléset Berlinben. Az ülésen a tagországok és a To—
nács Titkárságának képviselőin kívül megti- gyelőként részt vett a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Statisztikai Hivatalának elnoke, valamint az EGB Titkárság és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal megbízottai.
Az ülésen a Lenin centenárium alkalmá—
ból előadás hangzott el a szovjet delegáció összeállitásában, melynek témája ,.Lenin eszméinek megvalósulása a statisztika terü- letén" volt. A továbbiakban a résztvevők a tervezéssel összehangolt statisztikai mutatók kidolgozásának kérdéseivel foglalkoztak.
és annak érdembeni tárgyalására a soron következő második ülésen ternek vissza. Meg- vitatták az országok gépipari szakosításának és kooperációjának szinvonalát és hatékony—
ságát jelző mutatószámrendszer továbbfej—
lesztésének kérdéseit. valamint a szakosítás és a kooperáció kérdésének tanulmányozá- sához szükséges adatszolgáltatás kidolgozá—
sával kapcsolatos problémákat. Mindkét té- mára vonatkozó észrevételeket szakértői ér- tekezleteken fogják egyeztetni.
A Bizottság elfogadta a külkereskedelmi statisztika felülvizsgált módszertani tételeit.
továbbá a tudományos kutatótevékenység volumenének és struktúrájának jellemzésére szolgáló mutatószám—rendszert. A Közlekedé- si Állandó Bizottság által kidolgozott. a nem—
zetközi utasforgalmat jelző mutatókat viszont több ország felszólalása miatt a Bizottság nem hagyta jóvá.
A vendéglátó ország delegációja két élő- adásban ismertette a Német Demokratikus Köztársaság Statisztikai szerveinek működé- sét és a bevezetett egységes számviteli és statisztikai rendszert.
Az ülésen részt vevő magyar delegációt Huszár István államtitkár, a Központi Statisz- tikai Hivatal elnöke vezette. Tagjai dr. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnök-
helyettese, dr. Horváth Gyula, a KSH főosz—
tályvezetője, Fóti Istvánné, a KSH osztályve- zetője és Hol/önder György, a KSH csoport—
vezetője voltak.
UNESCO szakértői értekezlet. 1970. ápri—
lis 20—24 között az UNESCO oktatási és családtervezési szakértői Párizsban értekez- letet tartottak az iskolázottság és (: termé—
kenység között fennálló kapcsolat megvita- tására. Az értekezleten kilenc szakértő és a különböző nemzetközi szervezetek nyolc meg- tigyelője vett részt. A szakértői bizottság ü—
lésszakának elnöke 5. N. Agarwala protesz- szor, a Bombay-i Demográfiai Kutató Inté- zet ígazgatója. raportőrje H. V. Muhsam pro- fesszor (Jeruzsálem. Héber Egyetem) volt.
Az értekezlet alapanyagául L. Tabah—nak.
Franciaország Demográfiai Intézete kutatási igazgatójának előadása szolgált, mely az eddigi vizsgálatok. különösen az általa irá- nyított algériai termékenységi vizsgálatok e- redményei alapján elemezte a termékeny—
ség és az iskolázottság közötti kapcsolatot.
Az előadást követő vitában érvényesült a magyar álláspont. mely a társadalmi státus jelentőségét emelte ki. továbbá a magyar termékenységi vizsgálat eredményeit feltűn—
tető diagram. melynek jelentőségét az isko- lázottság és a fogamzásgátló és születéssza—
bályozó eszközök közötti összefüggés kérdé- sénél a jegyzőkönyv is kiemelte.
Az értekezleten európai szakértőként Pat—
ricia Parish (Egyesült Királyság) és dr. Sza- bady Egon, a KSH elnökhelyettese. a Né- pességtudományi Intézet igazgatója vett részt.
A Magyar Közgazdasági Társaság életé—
ből. Az MKT Statisztikai Szakosztálya 1970.
június 26-án kibővített vezetőségi ülést tar—
tott. Az ülésen részt vett dr. Lengyel László az MKT tudományos titkára, aki ismertette a Magyar Közgazdasági Társaság munkájának továbbfejlesztésével kapcsolatos. a Titkárság által összeállított anyagot. Ezután az ülés résztvevői meghallgatták Huszár István állam- titkár. a Központi Statisztikai Hivatal elnöke előadását az Egyesült Államokban az ENSZ Statisztikai Hivatalában, különböző egyete—
meken és kutatóintézetekben tett tanulmány- útján szerzett tapasztalatairól.
980 (STATISZTIKAI HlRADO
Ui foglalkozási osztályozási rendszer az Egyesült Államokban. Az 1970. évi népszám- lálás megfelelő lebonyolítása érdekében az Egyesült Államokban elkészült a foglalkozási osztályozás revideált rendszere az Usszeirási Hivatal (Bureau of the Census). a Foglalko- zási Osztályozási Bizottság (lnteragency Oc—
cupational Classification Committee) közre- működésével és az Egyesült Államok hivata—
los statisztikai szervezetének (Office of Statis—
tical Policy, Bureau of the Budget) irányítá—
sával. Az osztályozási rendszer átdolgozását több tényező tette szükségessé: az 1960. évi népszámlálás óta új foglalkozások jöttek lét—
re, egyes foglalkozásoknál megváltozott a munka jellege, a foglalkozás terminológiája, a táblák szövegének és számításának tech—
nikája stb. Az átdolgozás célja részletesebb, homogén és jól használható kategóriák fel- állítása volt. Ennek megfelelően az 1960.
évi 297—tel szemben 441 kategóriát és 11 he- lyett 12 főcsoportot létesítettek. Az új foglal—
kozási osztályozási rendszert teljes ter—
jedelemben közölte a Statistical Reporter 1969. évi decemberi száma.
Az Egyesült Királyság input-output táblái.
1970. februárjában a Studies in Official Sta—
tistics sorozat 16. számában közzétették a Központi Statisztikai Hivatal által 1963—ra összeállított input-output táblákat. A 100 ol- dalas kiadvány 22 táblája az ágazatok ösz—
szefüggéseire és árstruktúrájára vonatkozó eredményeket foglalja össze 7OX7O szek- torra kiterjedően. A táblákon kívül a vég- ső felhasználás termékcsoport és rendelte- Lés szerinti elemzése kapott helyet a kötet-
en.
(Statistical News. 1970. évi 8. sz.)
Biológiai Vándorgyűlés. A Magyar Bioló- giai Társaság a Magyar Tudományos Aka—
démia támogatásával és a KSH Népesség- tudományi Kutató lntézetével közösen 1970.
május 6—8 között Budapesten rendezte meg lX. Biológiai Vándorgyűlését. A Vándorgyű—
lés elnökei dr. Törő Imre,a Magyar Biológiai Társaság elnöke, dr. Szabady Egon, az MTA
Demográfiai Bizottságának elnöke és dr.
Nemeskéri János, az MTA Antropológiai Bi- zottságának elnöke voltak.
A Vándorgyűlés fő témája: ,,Az emberi népességek biológiája" volt. Az előadásokat két szekcióban bonyolították le. A Vándor—
gyűlés fő referátumait dr. Szabady Egon és dr. Nemeskérilános tartotta ,,Népességtudo- mány es humánbiológia". illetve ..A humán- biológia tárgya. célkitűzése, irányai" címmel.
Az üléseken számos magyar és külföldi szak- értő is részt vett és előadást tartott. Az elő- adásokat a Demográfia 1970. évi 1—2. és to—
vábbi számaiban közzéteszik. A Vándorgyű—
lés teljes anyaga pedig az Akadémia Kiadó kiadásában jelenik meg angol nyelven.
Afrikai Statisztikai Társaság. 34 afrikai or—
szág képviselői. valamint Afrikában dolgozó külföldi statisztikusok statisztikai társaságot alapítottak. A társaság célja, hogy elősegítse a statisztikai kutatómunkát. és növelje a , statisztika szerepét a társadalmi—gazdasági ' kérdések megoldásánál újabb módszerek be- vezetésével és a tapasztalatoknak afrikai vi- szonyokra való alkalmazásával. A társaság feladatának tekinti Afrika demográfiai, tár—
sadalmi-gazdasági viszonyaira vonatkozó tu—
dományos információk kicserélésének kiszé—
lesítését az afrikai statisztikusok körében. A társaság egy folyóirat létesítését is tervezi.
(Statistical News, 1970. évi 8. sz.)
Kandidátusi értekezés vitája. Dr. Szilágyi György ,,Fejezetek az árstatisztika módszer- tanából" c. kandidátusi értekezésének nyil—
vános vitája június 12-én volt a Központi Statisztikai Hivatalban. Az értekezés oppo—
nensei: dr. B. Tamás Erzsébet kandidátus és dr. Kupcsik József kandidátus. a Marx Károly Közgazdságtudományi Egyetem docensei voltak.
A Population Review, az Új-Delhiben meg- jelenő ázsiai demográfiai folyóirat (szerk.
S. Chandrasekhar) 1969. évi 1—2. számában közli dr. Szabady Egon: Gainful Occupation and Motherhood Position. Women in Hun- gary c. tanulmányát.
A népszámlálási kiadványsorozat első kö- tete, A Központi Statisztikai Hivatal a most
induló sorozat első kötetében az 1970. évi népszámlálás előzetes adatait tette közzé. Az előzetes jelleg ellenére az adatok felhasz- nálhatók, mivel a jelenleg közölt és a végle—
ges adatok között nem várható jelentős elté- rés. A kötet öt részre oszlik. Az I. rész a né—
pesség fejlődésének és megoszlásának ala—
kulását. továbbá a lakások számában és nagyságában bekövetkezett változásokat elemzi. A ll. rész a fogalmak magyarázata.
míg a III. rész összefoglaló táblákban közli Budapest, a megyei és járási jogú városok, valamint a községek adatait. A N. rész há—
romféle táblasorozatban ismerteti 1. a jelen- levő népesség számát, a népszaporodást és a nemek arányát; 2. a területet, népességet.
népsűrűsséget; 3. a lakások számát és szo—
bánkénti megoszlását. Végül az V. rész a községek és városok betűrendes jegyzékét tartalmazza.
(1970. évi népszámlálás !. Előzetes adatuk. Köz- ponti Statisztikai Hivatal. Budapest. 1970. 373 old)