Mihályi Péter: Az NSZK gazdaságpolitikája (Elmélet és gyakorlat)

SZEMLE

MAGYAR SZAKIRODALOM

MIHÁLY] PÉTER:

AZ NSZK GAZDASÁGPOLITIKÁJA (ELMELET ES GYAKORLAT)

Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1989. 196 old.

Amikor Mihályi Péter könyve 1989 végén a könyvpiacra került, még nemigen sejtette senki azt a viharos változást, amelynek eredménye—

ként létrejött a német pénzügyi unió, majd a po—

litikai egyesülés.

A könyv két szempontból is különös figyel—

met érdemel.

Elsősorban azért, mert a pénzügyi unió és az egyesülés után minden bizonnyal a volt Német Demokratikus Köztársaságban is a Német Szö- vetségi Köztársaság gazdaságpolitikája fogja meghatározni a gazdasági—pénzügyi folyamato—

kat. Másodsorban azért, mert a szerzőnek az a következtetése, hogy a keleti és a nyugati gaz- daságpolitikai célok között nincs alapvető kü- lönbség, következésképpen a magyar gazdaság- politikának is az a hosszú távú törekvése, ami a Német Szövetségi Köztársaságé (volt), neve- zetesen:

— a viszonylag gyors gazdasági növekedéssel felzárkózni az Egyesült Allamokhoz (nálunk a centrumhoz);

— egyensúlyba hozni a fizetési mérleget;

—— biztosítani az árszint és a foglalkoztatottság stabili- tását.

Mindezen túl azért is ajánljuk a könyvet a

Statisztikai e zemle olvasói hgyelmébe, mert jó

mintája lehet az ún. gazdaságstatisztikai elem- zésnek, (A könyv, melynek alapján Mihályi Pé- ter megszerezte a közgazdaság-tudomány kan—

didátusa címet, korábban már megkapta a fiatal közgazdászok nívódíját.)

A szerző a könyv Bevezetésében megszívlel—

hetö tapasztalatokke'nt a következőkben fog—

lalja össze a Német Szövetségi Köztársaság si—

keres gazdaságpolitikájának jellemzőit. Ez a gazdaságpolitika :

— az óvatos, a kisérleteket elutasító, a végletes és divatos közgazdasági elméleteket és irányzatokat elkerülő ,,jo'zan középszer" gazdaságpolitikája;

— kiterjedt állami szektor mellett hatékonyan működteti a piacgazdasági környezetet:

—ha elkerüli az első számú közellenséget, az inliációt

— még az akár 10 százalék körüli munkanélküliség árán is —, számolhat a 90 százalék szolidaritására.

Mindezeket a tanulmány Napjaink gazdaság- politikája című második fele részletezi, amely szerves következtetésként adódik az első rész—

ből, melynek címe: Gazdaságtörténet és ideo-

lógia.

Az elmúlt három és fél évtized alatt a Német Szövetségi Köztársaság nemzetgazdasági telje- sítménye (a termelékenység: az egy ledolgozott órára jutó hozzáadott érték, a GDP) az 1950.

évi 33,6 százalékról l984-re 90,5 százalékra kö—

zelitette meg az Egyesült Allamokét. Más mód—

szerekkel végzett elemzés, az ENSZ Nemzetkö- zi Összehasonlítási Programja (International Comparison Project _ lCP) szerint a Német

Szövetségi Köztársaság gazdasági fejlettségé—

nek színvonala 1950-ben 36 százaléka volt az

Egyesült Államokénak, 1985-ben pedig már a

74 százaléka. Meglepő viszont, hogy a flow-mu-

tatókkal (az egy főre jutó GDP-vel) szemben a

vagyoni—jóléti potenciált jellemző Stock-muta- tók (az egy főre jutó különböző ,,készlef"—állo- mányok) alapján 1980-ban még jó 40 százalék- kal volt lemaradva az Egyesült Allamoktól.

Az ,,utolérést" illetően a szerző a legfonto- sabb tényezőnek a munkaerőt tekinti: ,,A gaz- dasági növekedés hosszú távú perspektíváinak megitélésében — írja a 23. oldalon — meghatáro—

zó szerepet játszik az orszag munkaerő-állomá—

nya." Ezt a következtetést számos statisztikai adattal igazolja, de ugyanezen adatok tovább- vezetésének segítségével azt is bizonyítja, hogy a korábbi évek kiemelkedően élénk gazdasági növekedése az utóbbi években miért mérséklő- dött fokozatosan.

A Német Szövetségi Köztársaság gazdasági

növekedése a vizsgált első évtizedben (1950 és

1960 között) évi átlagban 8 százalékos volt, a másodikban (1960 és 1970 között) már csak 5 százalékos, a harmadik évtizedben pedig alig 3 százalékos. Az l980-as évek első felében a gazdasági növekedés viszont 2 százalékot sem ért el. A vonatkozó statisztikai bizonyítások azonban nem minden esetben a legszerencséseb—

bek — amint ez a kandidátusi cím elnyerésére benyújtott könyv nyilvános vitáján kiderült —, egyebek mellett azért sem, mert vitathatók pél- dául a foglalkozási csoportok képzésének kri—

tériumai (lásd a 3. táblát).

SZEMLE

Az első évtized kiemelkedő ütemű gazdasági növekedése (a német ,,gazdasági csoda")a gyors helyreállítás után elsösorban a hazai piac telítő—

désében mutatkozott meg. Az itt közölt statisz—

tikai adatok bizonyító ereje is vitatható némi—

leg, mert az egy főre jutó tartós javak állomá- nya nem igen tudja visszatükrözni azok minő- ségi változását (például azt, hogy ma már a

filmfelvevőt és -vetitőt nagyrészt felváltotta az

egyre korszerűsödő videórendszer).

A téma kapcsán tegyünk egy kiskitérőt a gaz—

dasági növekedés mérési problémáival kapcso- latban, amit a szerző itt emlit meg először, ké—

sőbb azonban többször is visszatér erre. Abból a meglehetősen közismert problémából indul ki, hogy a szolgáltatások előretörését a statisz- tika alig vagy olykor egyáltalán nem tudja a gaz- dasági növekedésben, az életszínvonal alakulá- sában számbavenni. Ez is egyik magyarázata le- het annak, hogy a gazdasági növekedés a ko- rábbiakban közölt mértékben esett vissza, nem- csak a Német Szövetségi Köztársaságban, ha- nem az egész világon, főleg persze a (fejlett) piacgazdaságokban, a posztindusztrializálódó társadalmakban. De nemcsak a gazdasági nö—

vekedés számbavételénél okoz gondokat a szol—

gáltatások növekvő szférája, hanem például az arányok nemzetközi összehasonlitásánal és elemzésénél is: . . nem elhanyagolható annak a veszélye, hogy a mért, különbségek ' részben vagy akár teljes egészében is — nem a valóság, hanem a mérési módszerek különbségéből fa—

kadnak". Es másrészt: ,.Mindent egybevetve

— természetesen — a szolgáltató szektor bővülése elkerülhetetlen folyamat, és szükségszerűen együtt jár a hagyományos értelemben vett nö—

vekedési mérőszámok ütemcsőkkenésével" (58.

old.). Egy sor szolgáltató vagy akár néhány iparszerű ágazatban a .,termelés", a _,termelé—

kenység" növekedése alig vagy . . nem is igen értelmezhető" (57v59. old.).

Térjünk vissza azonban a tanulmány ,,szabá- lyos" ismertetésére, kiemelve a szerző azon ál—

láspontját, amely szerint a gazdasági növekedés eddig ismert számos (szamtalan) tényezője kö- zött megemlíti a külső és a belső szerencsés vé- letlent is, amelyből a Német Szövetségi Köztár- saság bőven részesedett. (Ellentétben a magyar gazdasággal, amelyet a ,,pechek" sorozata sújt.

Ny. A,)

A hazai piac telítődését követő exportorien- tált fejlődést elemző rész (39—53. old.) így is kezdődik: ..A véletlen úgy hozta . . .". Vélemé- nyünk szerint azonban a ,,véletlennek" aligha van meghatározó vagy akár jelentősnek mond- ható szerepe abban, hogy a Német Szövetségi Köztársaság külkereskedelmi intenzitása (az export aránya a GDP-ben) az 1950. évi 8 szá—

zalékról l987—re 33 százalékra nőtt, és a csere- arányok az 1954. évi 79 százalékról 105,5 szá- zalékra javultak. A minden világtrendet meg- haladó nyugatnémet gazdasági fejlődést és ex- portexpanziót bizonyítja az is, hogy az ipari

917

késztermékek (alkatrészekkel együtt számított) aránya az összes exporton belül az 1950. évi 65 százalékról l987-re 88 százalékra emelkedett.

Az ipari termékeken belül azonban a kutatási-

t'ejleszte'si ráfordításokat megtestesítő csúcs- technológia exportja nőtt a leggyorsabban. De

még az olyan ,,haldoklónak" tekintett ágaza- tok, mint például a textil- és a konfekcióipar is növelte világpiaci részesedését.

Ez a fejlődési út vezetett az 1980. évi fordu- lóponthoz, amikor a Német Szövetségi Köztár- saság az adós országból hitelező országgá vált.

(Egy ország, amely az exportból él!) Ezt kőve- tően ugyanis . . az NSZK külföldi befekte—

téseinek tőkeértéke meghaladja a más orszá—

gokból származó vállalatok NSZK—beli befek- tetéseinék összértékét".

A tanulmány első részének második fele a

szociális piacgazdaság ,,ködpáráját" próbálja

eloszlatni. Úgy tűnik, hogy a szerző elfogadja

F. A. Hayek ismert álláspontját, amit a szociá—

lis piacgazdaság ,,szociális" jellegéről mondott:

.,Hogy ez a szó tulajdonképpen mit jelent, azt senki sem tudja. Csak annyi bizonyos, hogy egy szociális piacgazdaság nem piacgazdaság. .

Mindamellett a szociális piacgazdaságot a nyugatnémet szociáldemokrata párt egyre in—

kább magáénak vallotta, amit végül az 1959.

évi Bad Godesbcrg-i program a következőkép—

pen fogalmazott meg: ,. a pénz értékének stabilitása megelőzi a teljes foglalkoztatottság célkitűzését, a termelékenység fokozása a jólét növelését." Az antiinflációs politikát a gazda- ságpolitikai célok közül még a mai kormány is az első helyre teszi, míg a növekedési ütem az utolsó helyre szorult, A piacgazdaság ,,szociá- lis" jellegét a szerző úgy próbálja megmagya—

rázni, hogy ez a jelző . . azt jelenti, hogy az állam mint politikai intézmény csak akkor nyújt támogatást polgárának, ha önmaga és családja már tett annyit saját sorsának javításáért, amennyi tőle, illetve tőlük munkavégzési ké- pességeik alapján elvárható".

Ez a keynesi gazdaságpolitikanak, a költség—

vetés szerepének sajátos értelmezése, amelyet az

állami konjunktt'tra—szabályozás széles hálózata

egészít ki, illetve valósít meg. Erdemes utalni arra, hogy ennek az eszköztárnak egyik ténye—

zője az öt bölcs: a központilag finanszírozott öt gazdaságkutató intézet, amelyeknek jelentős szerepük van a kormány gazdaságpolitikájának kialakításában, de számottevően befolyásolják az üzleti életet, és szerepet játszanak a közvéle—

mény és a politika formálásában is.

A növekedést visszafogó gazdaságpolitika miatt azonban .. a szociáldemokrata párt egyre nehezebb helyzetbe került :mindenkit egy—

szerre nem tudott boldoggá tenni". És ezzel el is érkeztünk a tanulmány második részéhez:

Napjaink gazdaságpolitikájához, amelynek győ- kerei azonban mélyen visszanyúlnak a nyugat- német szociáldemokráeia modern, mondhatni pragmatikus irányvonalához: ,,Ha segítesz ma—

918

gadon, az állam is megsegít!" Ennek a jelszó—

nak a gondolatvilága tükröződik a könyv má- sodik részének mondanivalójában, különösen a Hatalom és gazdaságpolitika cimü III. fejezet- nek A nemzeti vagyon tulajdonmegoszlása ci—

mű elsőalfejezetében, Itt a recenzens mint anem—

zeti vagyon ,,megszállott kutatója" meglehető- sen zavarban van. Legszivesebben oldalakon át vitatkozna Mihályi Péterrel. A vitát azonban a kritikai könyvismertetés szabályai szűkre szab-

ják. Mégis úgy gondolom, annyit a recenzens is

megengedhet magának, hogy kétségbe vonja a tanulmány szerzőjének azt a statisztikával bő—

séggel alátámasztott következtetését, miszerint

az állam, kifejezetten pedig az állami tulajdon

meghatározó szerepet játszik a Német Szövet-

ségi Köztársaság főbb gazdasági folyamataiban.

A statisztikai adatok tömegének a felhaszná- lásával. sajátos számításaival és becsléseivel a szerző a következőt állítja a 110. oldalon:

. . az állam és a vállalatok egyaránt körülbe—

lül 20-20 százalékkal részesednek a nemzeti va- gyonból".

A lakásszektor vagyona pedig a Német Szö—

vetségi Köztársaság nemzeti vagyonának 52,6 százaléka. Ezekkel az adatokkal a szerző azt sugallja, mintha a Német Szövetségi Köztársa—

ságban a profitabilis tőke lényegében teljes egé- szében állami és vállalati (azaz ,,kollektív") tu- lajdonban lenne. (A Német Szövetségi Köztár- saságban tehát ma már nincsenek magántőkék és magántőkések, tőkés tulajdonosok?)

Erre utal a szerző azon megállapítása is, hogy .. a keresők több mint 50 százaléka ilyen vagy olyan módon állami alkalmazottnak te- kinthető." Sőt, a szerző saját számításai szerint az 500 legnagyobb magánjogi társaság alaptőké-

jéből 1978—ban a szövetségi kormány 63,2 szá-

zalékkal, a tartományi kormányok 45,l száza-

lékkal és a helyi önkormányzatok 66,5 száza—

lékkal részesedtek.

A továbbiakban azonban a szerző éppen az ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni az olvasót, amikor kijelenti, hogy ,,. . . anagyvállalati szek-

tor nem azonos a nyugatnémet gazdasággal, va—

lójában csak a kisebbik felét jelenti". Mert:

,,. .. egymilliónál is több az úgynevezett egy- személyes vállalkozások száma". A kisvállalko- zások, azaz a korlátolt felelősségű társaságok száma pedig 350 000. Az igazán nagy, tőzsdén is jegyzett részvénytársaságok száma meglepő—

en alacsony: 1987 végén mindössze 474 volt.

Ezeknek a részvényesei a sokszázezer kistulaj-

donos. A hatalom viszont a nagyvállalati és a

banki vezetés birtokában van.

Talán itt keresendő a helyzet kulcsa. A végső tulajdonosok többsége ,,magánháztartás", ,,ma- gántőkés", de a részvény- és a korlátolt felelős- ségű társaságok ,,saját vagyona" a könyvviteli mérlegekben úgy jelenik meg, mint az állam vagy a vállalat tulajdona. Ez valójában csak ta-

lálgatás. Igazából az Egyesült Allamok nemzeti vagyonának végső tulajdon szerinti megoszlása

SZEMLE

alapján vonjuk le ezt a következtetést. Ott

ugyanis az újra termelhető nemzeti vagyon

87 százaléka magánháztartások tulajdonában

van annak ellenére, hogy a mérlegek szerint a nemzeti vagyon döntő többségét a részvénytár- saságok, biztosítóintézetek, bankok, alapitvá—

nyok és egyéb intézmények működtetik.

A fenti következtetés látszik kibontakozni A háztartások vagyona cimű alfejezetböl. (123—

133. old.) Például abból, hogy a nemzeti va—

gyonban nem szereplő, de a háztartások tulaj- donában levő földvagyon értéke ,,körülbelül háromszorosa lehet a lakásállomány értéké—

nek", mely az újratermelhető nemzeti vagyon-

nak több mint a fele. A Bundesbank statisztikai nyilvántartásai szerint 1986 végén a háztartá—

sok nettó pénzvagyona (készpénz, takarékbetét és értékpapír) meghaladta a kétezer milliárd nyugatnémet márkát. Lényegében ugyanannyi, mint amennyi ebben az évben a Német Szövet- ségi Köztársaság nemzeti termelése (GDP) volt.

(Lásd: Nemzetközi statisztikai évkönyv. Köz- ponti Statisztikai Hivatal. 1989. 68. old.)

Rendkívül érdekes — különösen a magyaror—

szági helyzet ismeretében — az utolsó két fejezet, amelyekben a szerző a két ,,Örökzöld" ellentét—

párban próbálja eligazitani az olvasót: költség-

vetés versus monetáris politika, munkanélküli- ség versus infláció. Az utóbbi témakörrel nem foglalkozunk részletesen, hiszen az ezzel kap- csolatos nyugatnémet álláspontra már több- ször is utaltunk. Csak két idézetre szeretném az olvasó figyelmét felhívni: ,,Egyetlen mondatba sűrítve az álláspont igy foglalható össze: az infláció féken tartása és a gazdasági hatékony—

ság fontosabb, mint a teljes foglalkoztatottság biztositása." (160. old.) Ezért a Bundesbank fő feladata kizárólag a nemzeti valuta értékállan- dóságának biztositása, . . a többi pedig nem

az ő dolguk", (149. old.)

Minket azonban jobban érdekel a Hskális po- litika: Az államadósság mint kulcsproble'ma e.

fejezetben. Oszintén szólva Magyarorszagon ezt félvállról kezelik, hiszen nálunk ,,az állam tartozik az államnak". A Német Szövetségi Köztársaságban azonban a 800 milliárd márkás államadósság és annak ma már évi 30—40 mil- liárdos kamata központi probléma, ezt nem le-

het úgy manipulálni, mint nálunk, ezt ki kell

üzetni a hitelezőnek. A kamatos kamatok logi—

kája szerint a költségvetés deficitjét az infláció

egyszázalékos növekedése (amely körülbelül

ugyanannyival növeli a kamatszintet is) évi

9 milliárd márka többletkiadást jelent. ,,Alap- vetően ez magyarázza, hogy miért igyekszik a bonni kormánytűzzel-vassal hadakozni az inf- láció ellen."

A szerző azonban nem marad adós a Német

Szövetségi Köztársaság fiskális politikájának

részletezésével, ugyanis felteszi a kérdést a vo—

natkozó alfejezet címében: ,,Lehet-e értelmes

a szubvenciós politika?" Az igen választ pél—

dák sorozatával támasztja alá.

SZEMLE

919

A monetáris politikának több teret szentel (149—159. old.), amely a szerző szerint az L. van Mises, F. A. Hayek és M. Friedman nevével

fémjelzett kinálatorientált gazdaságpolitikának liberális, aktualizált változata. Ennek a lénye—

gét is, csakúgy mint az állam szerepét úgy le- hetne Összefoglalni: ,,Ha segitesz magadon, a bankok is segítenek." A bankok által meghitele—

zett beruházások-fejlesztések még akkor is je-

lentősen bővültek, amikor az antiinflációs gaz—

daságpolitika jegyében vasszigorral visszafog—

ták a kiáramló pénzmennyiség növekedését.

Végezetül elnézést kell kérni az olvasótól,

hogy talán kissé erőteljesebben is aktualizáltuk

a magyar helyzetre Mihályi Péter kitűnő mun- káját A lányomnak mondom, hogy a vejem is értsen belőle . . . Végül a könyv befejező összeg-

zéséből idézek egy gondolatot: ,,. . . a növeke—

dés és a stabilitás hosszú távon egymást kiegé—

szitő és támogató tényezők". A nyugatnémet

sikerek alapján elmondhatjuk, hogy a legfonto- sabb ,,növekedésserkentő" tényező az export-

többlet.

Dr. Nyilas András