BELÁNYI GYÖRGY
Sibylla
(Részletek egy versciklusból)
Purificatio
Olykor sötétedik. Nem értem ugyan, hogy van ez, de gond nélkül beleveszek az éjszakába. Aztán már minden könnyű.
A madarak, a füvek, a fa és a bokor
mind egyforma lesz, csupán a kövek nem egyezkednek. Az éj leple alatt, mintha összebeszéltek volna, egyszerre csak meg- indulnak, ki-ki a párjával, és elgyalogolnak egész a horizontig. Nem tudni, mit
csinálnák ott. Egy biztos, másnap a felkelő nap élesebb fényt bocsájt a földre.
Valahogy mégis
Éjszaka a szelek kipakolnák. Odarakják a fát a fa, a füvet afű,s a követ a kő helyéibe. Minden elcsöndesül.
Megmozdítom ekkor magam —, bal vállamtól egész a jobbig mozgásba lendülök, egy darabban, akár a sötétség. És bent ugyanolyan lesz, mint odakint, ugyanaz a hallgatag, tömbszerű várakozás. Hanem az ég valahogy mégis elkülönül a földtől.
Vallomás IV.
Pontosan azt a nyelvet beszélem, amelyen a fű szól a fának, a fa a levélnek, és amelyen a madarak elhatározzák, az ég mely
pontját veszik hajnali, vad szárnyalásukkal célba.
17
Ami állandóan
Magamra zárom a világot. Nem fogadok senkit, jöjjön bár kelet, nyugat, jöjjön észak vagy dél felől. Nincs más esélyem arra, hogy elmondjam, ami állandóan történik velünk.
A kígyó árnyéka
Kihajóznak a levelek az esti szélben. Úgy ring, úgy himbálja magát a levegő
puha kezében mindegyik, mintha egy láthatatlan vízfolyam hullámzása tartaná fenn. Emelgetik fejüket a virágok, hosszú nyakát mind a fűszál, de most senki nem figyel erre.
Úsznak a levelek ősszel, a fák koronájára
függesztett éjszakában, ebben a sötét mederben, míg be nem lombosítják az eget is.
Reggelre aztán olyan meztelen a világ, hogy menekvésképp már csak a bűnbeesés marad neki.
Megyek
Akkora szél jár fel-alá
a csontjaimban, hogy időnként elcsodálkozom azon, mi köt még a földhöz.
Egy szokásom
Néha kimerészkedem a levegőre. Séta ez, afféle átmeneti állapot, amikor vagyok is, meg nem is vagyok.
Bár a kettő közül, vélekedek olykor magamban, valamelyiket mégis választanom kellene végre.
Aztán hagyom az egészet. Visszabújok kuckómba, és áldom az Úristent, hogy mekkora szabadságot adott nékem.
Akkor végre
Minden szót egy kicsit másképp kellene mondanom. Akkor végre pontosan azt jelentenék, amit egyébként is jelentenek.
1 9
