- 19 -
SIKE SÁNDOR
MÓDSZERTANI MEGJEGYZÉSEK A TARTALOM ÉS FORMA DIALEKTIKÁJÁNAK BIOLÓGIAI MOZGÁSFORMÁN BELÜLI VIZSGÁLATÁHOZ
Abstract: This study presents the organic, dialectic connection between form and matter within one chosen form of motion, the biological one.
The methodological comments are related to the initial questions of the study.
How can the trap of dicuniting form from matter be avoided, what oxpresses the essence of the inseparability of form from matter?
The category of form and matter emerges in subjective logic, but its contents derives from objective reality.
This problem is dealt with in this study related primarily to the classics of Marxism.
A tartalom és forma elemzése önálló témaként már a cím olvastával félreértésekre adhat okot, hiszen a két kategória használata sugallja szétszakítottságukat, valamiféle megkülönbözetettségüket. Amennyiben ki- indulópontunk valóban ez a kettéválasztottság, úgy nem segíthetünk a "di- alektikus" újraegyesítéssel sem, "hiszen a formájától elválasztott tarta- lom nem tartalom többé, a tartalomtól megfosztott forma pedig nem valósá- gos forma". (Tőkei 1977. 16.) Hogyan kerülhető el a szétszakítás csapdá- ja? Mi tehát a tartalom és forma? Ebben a kérdésben is alkalmazható Marx- nak az általában való termelés kapcsán tett megjegyzése: "elvonatkozta- tás, de értelmes elvonatkoztatás" (Marx 1984. 12.), hiszen tartalom és forma egy adott totalitás valóságos mozzanatait fejezik ki. Amikor tehát tartalom és forma kérdései kerülnek vizsgálatra, azt mindig mint egy to- talitás elvonatkoztatásait tekintjük. Ezzel egyúttal egységükben, mely egységen belül a különbségek csak relatív jelleggel bírnak, ugyanakkor reális különbségek maradnak.
Másik szempontunk, hogy tartalom és forma kategóriája a szubjektív logika területén vetődik fel ugyan, de tartalmát az objektív logikából meríti. E kérdésben Lenin útmutatása máig érvényes és érvényes is marad:
"A logikai fogalmak szubjektívak, amíg elvontak , elvont formájukban maradnak, de ugyanakkor kifejezik a magánvaló dolgokat is. A természet konkrét és^ elvont, jelenség és lényeg, pillanat és vonatkozás egyaránt.
Az emberi fogalmak elvontságukban, elszakítottságukban szubjektívak, de egészükben, folyamatukban, összegükben, tendenciájukban, forrásukban ob- jektívak." (Lenin 1979. 172.) A tartalom és forma "szubjektív logikai"
kifejtése is az objektív "tükörképét" kell hogy alkossa. A tartalom és forma dialektikájának feltárása az objektív valóságból lehetséges, nem pedig tisztán a gondolkodás (a fogalmak) síkján, mint azzal Hegel próbál- kozott. Az anyagi valóság hordozója az objektív dialektikának, a gondol- kodás, a tudat mint az anyagi világ legmasabb szintű tükrözése, az anyagi világ ellentmondásait "képezi le", változásában, fejlődésében.
A tartalom és forma kérdésköre kiváltképpen olyan terület, amely a gondolkodás és különösen a társadalmi mozgás terültén jelenik meg kifej- lett formájában, így tanulmányozását is a legcélszerűbb elvégezni, hogy az alacsonyabb szinten pontosabban feltárhassuk mozgását, benne a fejlet- tebbre utaló jegyeket. (így például az élővilágban az emberre utaló tar- talom és forma jegyeket.) Természetesen nem eshetünk ebben a kérdésben sem a túlzott leegyszerűsítés csapdájába, mint erre Lukács György is fi- gyelmeztet, mert "az egyszerűbb létformát, akármennyi átmeneti kategóriát hozzon is létre, a bonyolultabb létforma valóságos keletkezésétől mégis egy ugrás választja el; a bonyolultabb létforma valami minőségileg új, amelynek genezisét sohasem lehet az egyszerűbb formából egyszerűen leve- zetni." (Lukács 1971. 545.) Ezekre a minőségi különbségekre "visszafelé"
is tekintettel kell lennünk, vagyis amikor a fejlettebben feltárt törvé- nyeket, kategóriákat a fejletlenebb mozgásformában akarjuk feltárni, il- letve alkalmazni.
Hegel megkülönböztet anyag és forma, valamint tartalom és forma vi- szonyt, ami szintén azt látszik alátámasztani — Marx ezzel kapcsolatos észrevétele is ezt igazolja — , hogy tartalom és forma dialektikája ta- nulmányozását nem lehet elvégezni az anyag fejlődésének bármelyik szint- jén. (Úgy véljük, a fejletlenebb szinten alapvetően anyag és forma vi-
szonyáről beszélhetünk.) Megítélésünk szerint az első lehetséges szint a vizsgálódásra a biológiai mozgás területe. Az élet egy olyan sajátos te- rület, amely a tartalom és forma dialektikájának kimeríthetetlen tárházát nyújtja. A konkréthoz való közelítés azonban már csak bizonyos logikai, elméleti ismeretek megléte esetén lehetséges, amelyeket más konkrét fo- lyamatok elemzésekor általánosításként nyertünk. Tehát amennyiben a tar- talom és forma dialektikájának vizsgálatát akarjuk elvégezni, mondjuk egy élő struktúra fejlődésének elemzésén keresztül, már rendelkeznünk kell magának a tartalom és forma lényegének az ismeretével, hogy nyomon kö- vethessük egy konkrét totalitás történeti fejlődésén belül. Eközben ter- mésztesen nem csúszhatunk vissza a hegeli hibába, mert az "elvonttól a konkréthoz felemelkedő módszer csak az a módja a gondolkodásnak, amellyel a konkrétat elsajátítja, mint szellemileg konkértat újraalkotja. De semmi esetre sem magának a konkrétnak a keletkezési folyamata". (Marx 1984.
27.)
Természetesnek tűnik az az eljárásmód, hogy a tartalom és forma mar- xista felfogását mint "elvontat" vegyük kiinduló elméleti bázisként és erről az alapról induljunk el a tartalom és forma élő rendszereken belüli dialektikájának feltárásához. Természetes, ugyanakkor nem is olyan egy- szerű, hiszen Marx, Engels, Lenin ugyan alkalmazták a tartalom és forma dialektikáját, anélkül azonban, hogy külön kifejtették volna rendszere- zett formában elméletét. Rekonstruálni kell tehát e kategóriák logiká- ját, amely természetesen jelen keretek között nem lehet feladatunk, ter- jedelmi okok miatt pedig lehetetlen is megtenni.
Fontos szempont, hogy helyesen értelmezzük a filozófia és szaktudo- mány (biológia) kapcsolatát. Ez a kapcsolat a filozófia részéről sem le- het öncélú. Ezért nem ráhúzni kell a dialektika törvényeit a szaktudomá- nyos ismeretekre, hanem sokkal inkább belőle feltárni. Ami döntő: maguk a tények. (Marx 1984. 171.) A dialektika mint metodológiai alap jelenik meg, amiről persze hangsúlyozni kell, hogy ez sem egyirányú folyamat. Ha a biológiai megismerés konkrét metodológiájának a széfráját tekintjük I.
T. Frolov felosztását elfogadva, a következő szintekről beszélhetünk:
a/ élő rendszerek kutatásának általános elméleti alapelvei (pl. a totali- tás, a rendszerszerűség, a szerves determináció vagy épp a tartalom és forma kérdésköre stb.);
b/ a biolgóiai kutatás dialektikus egységét képező részleges (összehason- lító, történeti, kísérleti, modellező) és speciális (genetikus, bioké- miai, biofizikai stb.) módszereinek rendszere;
c/ a megismerésnek azok a logikai formái, amelyek részint az egyes mód- szerek konkrét alkalmazási eseteiben megjelenő specifikus gondolkodási folyamatokat jellemzi, részint az élő rendszerek tudományos vizsgála- tának különös és bizonyos mértékig önálló eljárásaiként jelenhetnek meg. (Frolov 1975. 12.)
A filozófia és a természettudományok kapcsolatának kiemelkedő jelen- tőségét már Engels is felismerte, amikor hangsúlyozta, hogy "a dialektika a mai természettudomány számára a legfontosabb gondolkodási forma". (En- gels 1963. 343.) Persze ez az evidencia csak a valóban dialektikus gon- dolkodás talaján állók számára volt egyértelmű az elmúlt évszázad során.
A marxizmus ellenfelei viszont minden oldalról igyekeztek megkérdőjelezni a marxista filozófia azon álláspontját, miszerint a dialektika törvényei nem mások, mint a természet objektív törvényei. Talán ebben a kérdésben volt a legerősebb intézitású az a próbálkozás, amely a marxizmus klasszi- kusainak egymás elleni "kijátszását", szembeállítását tűzte ki célul. A természet dialektikájáról szóló tanítást a marxi történetfelfogás dogma- tikus kinövésének kezdték hirdetni a polgári filozófusok, gyakorlatilag felelevenítve a newtoni jelszót: "fizika óvakodj a metafizikától!"
A dialektika elleni támadás legkedveltebb területe, szinte magától értetődően, a biológia volt és maradt a mai napig. Ennek részben magának a biológiának, mint tudománynak, az utóbbi évtizedekben megtett hallatlan ütemű fejlődése az oka, másrészt magának az életnek a meghatározásában még mindig meglévő bizonytalanságok, az élet és halál (mint minden élő ellentmondása) misztifikálható volta stb.
Másik ok, hogy különösen gyors fejlődésnek indult a genetika, melyhez va- ló viszonyát a marxista filozófia csak némi késéssel rendezte."'" Ilyen viszonyok között kiemelkedően fontos szerepe van a biológia módszertani alapja további elmélyítésének, e metodológia elméleti bázisa kiszélesíté- sének és elmélyítésének. Nem arról van persze szó, mint az korábban a természettudományok és filozófia kapcsolatában igen gyakran történt, hogy a tudomány elméleti "vakfoltjai", ismerethiányát a filozófia puszta spe- kulációval kitöltse, hanem sokkal inkább arról, hogy a filozófia a szak-
tudományokkal szemben teljesítse kettős funkcióját: a világnézeti és me-
2
todológiai funkciót.
A nehézség a filozófia feladatának számunkra egyértelműnek tűnő tisztázá- sával sem múlik azonban el önmagától, hiszen kísért két lehetséges hibá- nak a veszélye is:
1. a filozófia elméleti megállapításait "ráerőltetjük" a szaktudomány is- meretanyagára, a szaktudomány által feltárt tényeket mintegy példaként az elmélet igazolásaként kezeljük;3
2. a filozófia világnézeti feladatának teljesítése során — ami nem más, mint hogy "bekapcsolódik az egységes megismerési folyamatba, feltárja az egyediben az általánost" (Frolov 1971. 26.) — is elkövetkeztők hi- bás, téves általánosítások.
Vagyis a viszony helyes módszertani megalapozása még nem szünteti meg az alkalmazásban rejlő lehetséges hibaforrásokat. Ez a tény azonban nem je- lentheti az alkalmazásról való lemondást, hisz ez egyenlő lenne minden tudományos előrehaladásról való lemondással. Erre a következtetésre ju- tott Frolov is, amikor megállapította: "A biológia módszertani alapja csak a dialektikus materialista filozófia lehet, amely a filozófia és az életről szóló tudomány közötti összefüggéseknek új tartalmat ad." (Frolov 1971. 25.)
Fenti megállapítások értelmében a tartalom és forma dialektikájáról szóló elméleti megállapításoknak is módszertani alapként kell szolgálniuk a biológiai kutatás számára, amely kutatás természetesen folyamatosan gazdagítja magát, ezt a módszertani alapot, vagyis a tartalom és forma felfogását. Annál is inkább igaz ez, mert az "egész természet egyetlen szakadatlan bizonyítéka forma és tartalom azonosságának, illetve elvá- laszthatatlanságának. Morfológiai és fiziológiai jelenségek, forma és funkció kölcsönösen megszabják egymást. A forma (sejt) differenciálódása megszabja az anyag differenciálódását izommá, bőrré, csonttá, felhámmá stb., az anyag differenciálódása viszon differenciálódott formát szab meg." (Engels 1963. 567.) Engelsnek e megjegyzése óta több mint száz év telt el, de a természettudományban — így a biológiában is — elért hal- latlan fejlődés sem módosította megállapításainak igazságát. Nem is módo- síthatta, éppen azért, mert jelentősége abban van, hogy módszertani alap- ját jelenti a biológiai kutatásnak, amelyet a szerves természet fejlődé-
se, mozgása törvényeiből leszűrve, kiolvasva és általánosítva lehetett megfogalmazni és a további kutatások módszertani alapjaként állítani.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tartalom és forma dialektikájá- nak kérdésében is a tudomány fejlődésének minden állomása egyúttal azt kövöteli, hogy fejlesszük és gazdagítsuk elméletét. Engels gondolatát tehát kiindulópontnak tekinthetjük, de nem állhatunk meg ennél a pontnál, mint ahogy a biológia sem állt meg a XIX. század ismereteinek szintjén.
Az már csak Engels gondolkodói nagyságát mutatja, hogy ennek a folytonos elméleti változásnak szükségességét kimondja.
Nehezíti dolgunkat — elsősorban egy későbbi mélyebb szintű vizsgá- lódás szempontjából — az a tény, hogy a szaktudományok és filozófia kapcsolatának, a biológia és filozófia kapcsolatának széleskörű -- első- sorban szovjet — irodalma, eredményei, ellenére témánk viszonylag "mosto- hán" kezelt, kidolgozatlan. Persze ez a megjegyzés némi magyarázatra szo- rul, hisz struktúra és funkció viszonyáról szinte megszámlálhatatlan pub- likáció látott és lát napvilágot. Felvetődhet a kérdés, hogy itt vajon nem a tartalom és forma viszonyáról van-e szó. A. 3. Iljin álláspontja szerint nem. Mint mondja "Ami a sturktúra és funkció egymáshoz való vi- szonyát illeti, szeretnénk megjegyezni, hogy irodalmunkban ezt a viszonyt olykor még mindig úgy értelmezik, mint forma és tartalom kölcsönös össze- függésének sajátos biológiai változását. Csakhogy ez a megközelítési mód nehézségekbe ütközik. Elegendő rámutatni arra a körülményre, hogy az on- togenetikus fejlődés folyamataiban a struktúrák játsszák a meghatározó szerepet. Annak a tisztázását, hogy pontosan hogyan is viszonylik egymás- hoz egyfelől a £> struktúra ^ és a ^ funkció , másfelől pedig a
formai és a ^ tartalorn^fogalma, az is nehezíti — bármilyen furcsá- nak is tűnik ez első pillanatra — , hogy a két régebbi fogalom, a >> for- ma cí. és a startalom definíciójában van némi homály. A dolog úgy áll, hogy amikor a formát > a tartalom elemeinek struktúrájával, belső össze- függésével^ definiálják, akkor itt a formát a sturktúrával jellemzik, a tartalom fogalma pedig alig különböztethető meg a rendszer fogalmától."
(Iljin 1975. 128-129.) Egyet érthetünk-e Iljin álláspontjával? A választ két részre kell bontanunk. Egyrészt maguknak a fogalmaknak a jelentése, illetve ezeknek a tisztázatlansága. Iljin "régebbi" fogalmaknak tartja a tartalom és a forma fogalmát, mint a funkció és struktúra fogalmak. Ge
vajon más-e a jelentésük? Nem térhetünk ki ugyan itt a Bécsi Kör filozó- fiai munkásságának bírálatára, mégis úgy tűnik, hogy (minden elhibázott- sága ellenére, vagyis a verifikációs elv kivihetetlensége ellenére) a szavak jelentése terén igen komoly eredményeik vannak s esetünkben segít- ségül hívhatjuk őket. Rudolf Carnap A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül c. tanulmányában vet fel az ittenihez hasonló problémát. A következőket írja: "vegyük azt az esetet, amikor egy új szó, mondjuk a ^bebig«^ alkalmazási kritériuma le van szögezve, mégpedig le- gyen az » Ez a tárgy bebig4. mondat akkor és csak akkor igaz, ha a tárgy négyszögletű ... Ekkor azt fogjuk mondani: a 3> bebig«> szó ugyanazt je- lenti, mint a ^négyszögletűit • ••• miután az alkalmazási kritérium rögzítve van, rögzítve van az is, hogy a ?> bebig4 ^négyszögletűt^ je- lent, s többé már nem áll módunkban, hogy ezt vagy azt & értsük<X a szón.
(Carnap 1972. 68-69.) Eltekintve Carnap kiragadott gondolatainak igen át- tételes alkalmazhatóságától, a probléma egyik oldala ez. Úgy tűnik, Iljin nem tartja azonosítható fogalmaknak a fenti fogalmakat — s itt már át is csúszunk a kérdés másik összetevőjére — mégpedig abből a megfontolásból, hogy az ontogenetikus fejlődés folyamataiban a struktúrák játsszák a meg- határozó szerepet, vagyis a forma. Amiért nem fogadjuk el ezt az állás- pontot, az nem ennek a ténynek enpírikus megkérdőjelezése, hanem merőben más jellegű. Az ti., hogy a szerző itt megrögzíti a tartalmat a formával szemben, nem veszi figyelembe kölcsönös átcsapásuk lehetőségét. A struk- túrát úgy kezeli, mint ami a fejlődés során csak formája lehetett az élő rendszernek, a forma pedig nem lehet meghatározó — vallja. Álláspontunk, hogy amennyiben bizonyos szakaszban az élő rendszer struktúrája játszott meghatározó szerepet, úgy ő maga képezte a tartalmat, szemben a funkció- val mint e tartalom formájával.
Külön ki kell hangsúlyoznunk azt is, hogy a tartalom és forma vi- szonyában a különbségek abszolutizálása óhatatlanul metafizikus eredmény- re vezet. Nem érdektelen itt felidézni Leninnek Hegel olvasása közben tett nagyon fontos megállapítását: "A d i a l e k t i k a arról szóló tan, hogy hogyan lehetnek és hogyan szoktak az e l l e n t é t e k a z o n o s a k lenni (hogyan válnak azokká)? — milyen feltételek mel- lett lehetnek azonosak, egymásba átváltozók." (Lenin 1979. 89.) Ez nem mond ellent a dialektika elemeibe vázolt gondolatnak: "a tartalom harca a
formával és megfordítva. A forma levetése, a tartalom átalakítás." (Uo.) Csak a metafizikus szemlélet alapján tehető fel a most akkor melyik az igaz kérdése, mondván hogy "a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon." Miért kellene feltételeznünk, hogy amennyiben egység van, úgy nem lehet harc, illetve fordítva?
Megjegyezzük, hogy míg a társadalomban a tartalom és forma hasadása is lejátszódik, addig a szerves világban, vagyis a biológiai mozgásformán belül az egységük kap domináns szerept. Ahol mégis létrejön a hasadás, ott az adott faj léte kerül veszélybe, akár olymódon, hogy valóban ki is pusztul a faj, akár olymódon, hogy ez a hasadás megmerevedik és az evolú- ció "zsákutcájába" viszi az adott fajt, vagy pedig a hasadás következté- ben új faj keletkezik, amelyben az egység újra helyreáll. Tekintettel kell lennünk azonban egy nagyon fontos kérdésre, ami nélkül nem érthet- nénk meg, hogy lehetséges mindez: az élő szervezetek esetében is fontos szempont a totalitás alapján való szemléletmód, az élő rendszer belső viszonyai, az élő rendszer és a környezet viszonyának kérdése. Nem vizs- gálható tehát elszigeteltségében, kiszakítottságában az adott rendszer tartalom és forma viszonyának dialektikája. Nem tekinthetünk el attól például, hogy az életnek története van. A vizsgálódás során persze elvo- natkoztathatunk a kutatás szempontjából éppen lényegtelen mozzanatoktól, de a részek ismeretében is újra helyre kell állítani a szintézist. Erre mutat rá F. Jacob is: "Amikor a különböző természetű és bonyolultságú rendszereket izoláljuk, igyekszünk felismerni alkotóelemeiket és igazolni az elemek összefüggéseit. De bármi is a tanulmányozott szint, legyen szó molekuláról, sejtekről, organizmusokról vagy populációkról, a történet mindig nélkülözhetetlen távlatként szerepel, és az egymásba következés mindig magyarázó elv." (Jacob 1974. 391.)
Visszatérve Iljin gondolataira: a struktúra és a funkcó fogalmát va- lóban használhatjuk a forma és tartalom fogalmaitól eltérően, de lehet azonos is jelentésük. Lényeges az, hogy a dialektikus materializmus tar- talom és forma fogalmainak helyes alkalmazása nélkül sok kérdésben nem lehet előrejutni s eredményeként felmutatni a biológiában. Többek között a sturktúra és funkció viszonyának megértéséhez _is — amennyiben nem azo- nos kategóriák a formával és tartalommal — nélkülözhetetlen használata.
Továbbmenve, a sturktúra és funkció vizsgálatának eredményei a dialekti-
kus tartalom és forma felfogást gazdagítják. Nem érthető meg nélküle pél- dául magának az életnek a mibenléte sem. A tartalom és forma dialektiká- ját megértő, általunk használhatónak tartott fogalmát adja az élet miben- létének N. P. Dubinyin: "Az élet — az anyag mozgásformája, az élettelen természet rendezetlen anyagi képződményeiből keletkezett, megjelenését tekintve egységes rendszerként létezik, alkotórészei többségét véve vi- szont heterogén, nyitott, önlétrehozó morfi-biokémiai sturktúra; az egyre bonyolultabbá válás útján önfejlődésre való képessége, az evolúciós fej- lődés összetettebbé válása kifejeződik a külső környezet történelmileg átalakuló tükrözésében, csakúgy mint minden nemzedék fejlődési sajátossá- gainak egyéni ontogenetikus formájában; sajátos alkotóelemekkel (DNS, RN5, fehérjék stb.) és történelmileg létrejött, molekuláris-genetikai sturktúrában rögzített program jeleinek alárendelt, megfelelően rende- zett, szintézis és bomlás egységes folyamatának energiájával rendelkezik;
jellemzi a tükrözés képessége, amely rendkívüli körülmények megléte ese- tén, a tudatos munka révén igen magas szervezettséget ér el megteremtve a lehetőségét az anyag legmagasabb szintű mozgásformája, a társadalmi moz- gás megjelenésének..." (Dubinyin 1978. 46.)
Korántsem arról van szó persze, hogy ez az egyetlen és mint ilyen használható "definíciója" az életnek. Lényeges az, hogy a tartalom és forma egysége elvének szellemében az élet maga sem osztható alkotórésze- ire, mert ami él, az az egész. Tartalom és forma, struktúra és funkció épp annyira nem választható el egymástól, nem mutatható fel külön, mint
— Szent-Györgyi Albert példájával — az ajak a mosolygástól. A mosolygás önmagában nem mutatható fel. Az élet, mint az adott totalitás tartalma, csak a formával (ha úgy tetszik, a sturktúrával) együtt létezik, hisz épp ez a forma maga az élet, működésében, funkcióiban. Ennek az azonosságnak a felismerése Hegelnél történik meg először: "A jelenség világának egymá- son-kívülisége totalitás és egészen bennefoglaltatik magára-való-vonatko- zásában. A jelenségnek magára-való-vonatkozása így teljesen meghatáro- zott, formája benne magában van, s mert ebben az azonosságban, mint lé- nyeges fennállás. így a forma tartalom, s kifejtett meghatározottsága szerint a jelenség törvénye." (Hegel 1979. 219.)
Tartalom és forma egységére találhatunk bizonyítékokat Selye János stressz-elméletében. Selye kutatásai feltárták, hogy az alkalmazkodás (az
élő és környezet viszonyában) — az embernél kiegészülve a tudat részvé- telével is — az egész szervezetre kiterjedő folyamat. Mégpedig oly mó- don, hogy amennyiben az élő alkalmazkodását a tartalom és forma szemszö- géből vizsgáljuk, kimutatható annak dinamizmusa. Megítélésünk szerint a stressz felfedezése nem másnak köszönhető, mint a tartalom és forma dia- lektikája ösztönös alkalmazásának, (ügy véljük, Selye nem ismerte a dia- lektikus materializmus e téren kifejtett elméletét, ezért az ösztönös al- kalmazás tételezhető fel.) A stressz-elmélet még számtalan lehetőséget kínál filozófiai vonatkozású kutatásokra is, hisz amit Selye professzor filozófiai következtetésként eredményeiből levon (ezek zömével), a di- alektikus materializmus álláspontján lévők nem érthetnek egyet (pl. az igen erős teleologikus kicsengés).
Különösen fontos a tartalom és forma egységének módszertani alapként való elfogadása a biológiai kutatás specializálódása és interdiszcipliná- rissá válása miatt. Mint R. Sz. Karpinszkaja rámutat: "A biológia más természettudományokkal való együttműködésének köszönhetően egyre több eszközt talál saját tárgyának mind teljesebb megismeréséhez. A fizika, kémia, kibernetika, matematika nódszereinek és eszméinek széleskörű al- kalmazása megalapozta a molekuláris biológia, molekuláris genetika, bio- fizika és biokibernetika kísérleteinek sikereit, a tudás integrációjá- nak útjai és módjai pedig a módszertani elemzés speciális tárgyává vál- tak." (Karpinszkaja 1981. 80.)
Már szót ejtettünk az élet mibenlétéről, mint olyan kérdésről, amely nem érthető meg a tartalom és forma dialektikája nélkül. Ha lehet még in- kább érvényes ez a megjegyzés az élet keletkezésével kapcsolatosan. F.
Jacob a tojás és tyúk problémáját úgy veti fel, mint a fehérjék és a nuk- leinsavak problémáját, hisz fehérjék nélkül a nukleinsavak "tehetetle- nek", nukleinsavak nélkül a fehérjéknek nincs jövője. Következtetése pe- dig: "Beszédes maradványok híján a biológia találgatásokra fanyalodik.
Megpróbálja csoportosítani a problémákat, külön-külön vizsgálni a dolgo- kat, igyekszik olyan kérdéseket föltenni, melyekre tán válaszolhat a kí- sérlet. Melyik polimernek van joga az elsőbbségre, a nukleinsavnak vagy a fehérjének? Mi a genetikai kód eredete?" (Jacob 1974. 398.)
Ami elgondolkodtató: megoldásként csak találgatások lehetségesek. Nem se- gítene-e a válasz megtalálásában a tartalom és forma dialektikájának al-
kalmazása? A kérdésre igenlő választ adhatunk, mint ahogy ebben az irány- ban keresi a megoldást N. P. Dubinyin is, amikor éppen e probléma kapcsán kimondja: "az életnek, mint minőségileg új jelenségnek a megjelenését nem szolgálhatta csak a fehérjék vagy csak a nukleinsavak keletkezése, elen- gedhetetlenül szükséges volt speciális anyagok, energia és genetikai in- formáció kölcsönös együttműködéseként egy strukturált rendszer keletkezé- se." (Dubinyin 1979. 34.)
Tanulmányunk elsődleges célját tekintve — figyelembe véve a további lehetséges kutatást a témában — döntően a problémák felvetését irányozta meg. A dialektikus materializmusnak a kutatások szempontjából egy kevésbé előtérben álló kérdését, a tartalom és forma dialektikáját igyekezett nyomon követni, a biológiai mozgásformán belüli megjelenésének egy-két területére mutatott rá, a teljesség igénye nélkül. Kimaradt például a té- ma szempontjából is fontosnak látszó terület említése, konkrétan a gene- tikáé. Az említett problémák elemzésére további vizsgálódások után visszakérünk. Ezen előzetes munka is igazolta számunkra, hogy nem érdek- telen a téma további kutatása.
J e g y z e t e k
1. Mint Nyikolaj Petrovics Dibinyin megállapítja a Liszenkó-iskola követ- keztében a Szovjetunióban folyó genetikai kutatásokban kiesett hét év, 1948 és 1955 között, mialatt az Egyesült Államok rohamléptekkel ha- ladt. (Csák Elemér: Az élet rendkívüli esemény. Kossuth, 1978. 124.
old.)
2. "Márpedig éppen a dialektika a mai természettudomány számára a legfon- tosabb gondolkodási forma, mert egyedül 5 nyújtja az analógiát és ez- zel a magyarázati módszert a természetben előforduló fejlődési folya- matokhoz, a nagyban és egészben való összefüggésekhez, az egyik vizs- gálati területről a másikra való átmenetekhez.
Másodszor pedig az emberi gondolkodás történelmi fejlődésmenetével, a külső világ általános összefüggéseinek különböző időkben fellépett felfogásaival való ismeretség azért is szükséglet az elméleti termé- szettudomány számára, mert mércét ad az e természettudomány által fel- állítandó elméletek számára." (Engels, MEM 20. 343. old.)
Részletesen kifejti a kérdéskört H. Varró Rózsa, Dialektika az élő természetben c. művében. (Kossuht 1974.)
3. "A dialektikának erre az oldalára rendszerint nem fordítanak figyelmet ... az ellentétek azonosságát p é l d á k összegének tekintik."
(Lenin: Filozófiai füzetek. LÖM. 29. 294. old. Kossuth 1979.)
4. Amikor Engels megfogalmazza, hogy a természettudomány minden korszak- alkotó felfedezésével a dialektikus materializmusnak elkerülhetetle- nül meg kell változtatnia formáját, mi ezt -- Lukács nyomán — úgy értjük, hogy a dialektikus materializmus mint tartalom és forma egysé- ge, totalitás, melynek tartalma a dialektikus módszer, míg formája az elmélet. Természetesen egységükben, szétszakíthatatlanságukban téte- lezve. Elmélet és módszer ilyen felfogásának kifejtése persze nem tar- tozik jelen dolgozatunk keretébe.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Dubinyin N. P.: Aktuálnije filoszofszko-metodologicseszkije problémi szovremennoj biologii. Voproszi filoszofii 1978.
Dubinyin B. P.: Dialektika proiszhozsgyenyija zsiznyi i proiszhozsgye- nyija cseloveka. Voproszi filoszofii 1979.
Engels, F.: A természet dialektikája. MEM. 20. Kossuth 1963.
Frolov, I. T. (szerkesztő): Filozófia és modern biológia. Kossuth 1975.
Frolov, I. T.: Genetika és dialektika. Gondolat 1971.
Gánti Tibor: Az élet principiuma. Gondolat 1978.
Hegel: A logika (Enciklopédia I.) Akadémia 1979.
Iljin: Filozófia és modern biológia. 1975.
Jakob F.: A tojás és a tyúk. Európa 1974.
R. Sz. Karpinszkaja: Filoszofszkije problémi biologii.
Voproszi filoszofii 1981.
Lenin, V. I.: Filozófiai füzetek. LÖM. 19. Kossuth 1979.
Lukács György: Utam Marxhoz II. Magvető 1971.
Marx Kari: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai.
MEM. 46/1. Kossuth 1984.
Tőkei Ferenc: A társadalmi formák marxista elméletének néhány kérdése.
Kossuth 1977.
