4 HADTÖRTÉNELMI KÖZLEMÉNYEK 1968, évi 1. számának tartalmából

S Z E M L E

GYÖRKÉI JENŐ:

MAGYAROK AZ AMUR PARTJÁN (Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó, 1967. 166 o.)

A mintegy 150 korabeli és napjaink­

ban készült fényképpel illusztrált ki­

advány a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára jelent meg.

Az eddig kiadott munkákból ismere­

tes, hogy a Nagy Októberi Szocialista

Forradalomban, majd a fiatal szovjet állam megsemmisítésére törő interven­

ció elleni harcokban százezer magyar internacionalista katona vett részt, s közülük sokan a legdrágábbat — életü­

ket adták a szent ügyért.

Azt viszont kevesen tudják, hogy a neves és névtelen magyar hősök bátor harcának, nagyszerű helytállásának, a proletár internacionalizmus e kiemel­

kedő példájának milyen jelképeit őrzi a nagy csaták és ütközetek színhelye, a végtelen szovjet föld, s hogyan ápol­

ja a közös harcban született fegyver­

barátság, a vérrel megpecsételt elvtársi, baráti kapcsolat emlékeit a szovjet nép.

Erre ad választ Györkéi Jenő most megjelent új könyve, melynek szerzői előszavában ezt olvashatjuk: „Nem ké­

szült átfogó történelmi monográfiának.

Fényképeivel, riportszerű vallomásai­

val csak néhány főbb mozzanatát kí­

vánja feleleveníteni annak a nagyszerű küzdelemnek, amelyet a magyar mun­

kások, parasztok és értelmiségiek leg­

jobbjai a forradalom földjén, szovjet testvéreik oldalán a forradalom győzel­

méért és saját hazájuk boldogabb jö­

vőjéért vívtak."

E sajátos műfajú könyv „ötven éve történt" című fejezetében a szerző — többek között — uraik által a háború­

ba kényszerített magyar hadifoglyok tíz- és tízezreinek tábori életét írja le.

Sajnos, ennek ábrázolása kissé egyol­

dalúvá sikerült. Bár tesz említést ar­

ról, hogy több mint másfélmillió hadi­

fogoly dolgozik a termelő munkában,

— 727 —

ezek életkörülményeiről nem ír, pedig a realitáshoz ez is hozzátartozik.

A tábori élet viszontagságai, a család nélkülözéseiről, a sztrájkokról és a csendőrök vérengzéseiről kapott hazai

hírek csak fokozták a fennálló társa­

dalmi renddel -szembeni elégedetlen­

séget. A magyar ^hadifoglyok tudatfor­

málódásához hozzájárultak az orosz munkások is, akik a közös munka so­

rán — az egyre fokozódó munkaerő­

hiány következtében 1917 áprilisában már több mint másfélmillió hadifogoly dolgozott az orosz mezőgazdaságban és iparban — bebizonyították, hogy az el­

nyomottak sorsa mindenütt hasonló és a közös ellenség, a kizsákmányolás el­

len együttes erővel kell fellépni. A bol­

sevik párt tagjai ezt a célkitűzést még fokozottabban tudatosították. A hadi­

foglyok forradalmasítását elősegítette az a körülmény, hogy közöttük sok, a hazai munkásmozgalomban már ko­

rábban is tevékenykedő ipari munkás is volt.

A külső munkán levő hadifoglyok kapcsolata a szakszervezetekkel, üzemi bizottságokkal és elsősorban a helyi bolsevik szervezetekkel a februári for­

radalom időszakában még szorosabbra fonódott, s mind nagyobb számban — köztük magyarok is — vettek részt a forradalmi megmozdulásokban.

Az októberi forradalom a hadifoglyok életében is gyökeres változási; hozott.

A szovjethatalom véget vetett minden erőszaknak és kizsákmányolásnak.

Megszüntette a tábor börtön jellegét. A dolgozó hadifoglyok az orosz munká­

sokkal azonos elbírálásban részesültek, velük egyenlő bért kaptak. A fiatal munkáshatalom mindent megtett, hogy a hadifoglyok a valóságban is élvezzék jogaikat. És amikor a sok áldozattal kivívott szovjethatalom veszélybe ke­

rült, az internacionalisták, köztük a félmilliónyi magyar hadifogoly egy­

ötöde is fegyvert fogott a forradalom győzelméért. Közülük sokan életüket adták a szent ügyért. Emléküket a szovjet nép, emléktárgyaikat pedig a Forradalmi Múzeum kegyelettel őrzi.

1918. február 10-én a központi hatal­

mak sárba tiporták a fegyverszüneti szerződést és megtámadták a fiatal szovjet államot. Ez a gálád csel eltedet ,a hadifoglyok körében is óriási felhá­

borodást váltott ki és tömegével fogtak ellenük fegyvert. Az internacionalisták egyik csoportja, melyet Kun Béla és Pór Ernő vezetett, a narvai arcvonalra ment, hogy fegyverrel a kézben küzd­

jön Pétervár védelméért. Mint tudjuk, a fiatal Vörös Hadsereg, amelynek kö­

telékében sok magyar internacionalista is harcolt, a Narva és Pszkov térségé­

ben aratta első nagy győzelmét.

A szerző könyvének következő feje­

zetében a Moszkvában lezajlott esemé­

nyekkel foglalkozik. A főváros védel­

méért harcoló vörösgárdistákhoz, for­

radalmi katonai egységekhez nagy számban csatlakoztak Moszkva környé­

kén élő magyar hadifoglyok is. Itt har­

colt többek között hősi elszántsággal csoportja élén Jancsik Ferenc magyar vasmunkás is. A Guzson-gyári hadifog­

lyok vezetője Karikás • Frigyes volt.

Csapata az Alekszandrov Kadetiskola és a Kreml elfoglalásáért harcolt. A szerpuhovi hadifoglyok Holländer Sán­

dor zászlóssal az élen a moszkvai Kurszki pályaudvar és a Kremlért fo­

lyó küzdelmekben vett részt. Közülük sokan életüket áldozták fel a forrada­

lom győzelméért. Hősi poraikat a Kreml falai tövében, Lenin-mauzóleum közelében levő tömegsírok őrzik.

A pétervári és moszkvai győzelem után a forradalom hulláma elöntötte a végtelen orosz földet. A magyar in­

ternacionalisták hősi harcának emlé­

keit sok szovjet város és falu őrzi há­

lás kegyelettel. Csak néhány helység a sok közül: Asztrahány, Jaroszlavl, Kazány, Kurszk, Ljubim, Orel, az uráli Nyizsnij Tagil, Orenburg és Perm, a szibériai Krasznojarszk, Irkutszk, Csi^

ta, Omszk és Tomszk, valamint a kö­

zép-ázsiai Taskent.

Még több magyar internacionalista fogott fegyvert a szovjethatalom olda­

lán, amikor az ellenforradalmárok tá­

madása és 14 ország intervenciója pol­

gárháborúba sodorta a szabadságát ki­

vívó szovjet népet. A szerző munkájá­

nak további részeiben e küzdelmekben részt vevő magyarok harcával és hősi helytállásával foglalkozik. Mindenek­

előtt a szovjet Távol-Kelet egyik leg­

nagyobb városába, az Amur partján fekvő Habarovszkba viszi el az olva­

sót. Ez a tőlünk oly messze fekvő vá­

ros is őrzi és ápolja a magyar inter­

nacionalisták emlékét. A hajóállomás közelében, a folyó menti magaslaton

— 728 —

Magyar Emlékmű áll, rajta az alábbi felírás: e helyen 1918. szeptember 5-én a fehérgárdisták bestiális kegyetlenség­

gel meggyilkoltak tizenhat osztrák-ma­

gyar muzsikus katonát, akik a szovjet­

hatalommal rokonszenveztek. Györkéi Jenő Habarovszkban járva felkutatta és könyvében megörökítette a magyar katonák hősi halálának okát és körül­

ményeit. Ugyanitt ír egy másik haba- rovszki történetről is. Hősének (nevét őrző emlékmű az amuri flottilla tá­

maszpontján van.

Hazánktól tízezer kilométerre — a Bajkálon túl, az őserdő mélyén — a Tumgir folyó partján sziklatömbökből emelt emlékművön olvashatjuk e soro­

kat: „Ez a Magyar-gázló a Tungir fo­

lyónál, ahol 1919. évben a szovjethata­

lomért a magyar internacionalista cso­

port küzdött. Örök dicsőség a harco­

soknak, akik a kommunizmusért estek el."

A Tungir folyónak ezt a szakaszát, ahol több száz magyar internacionalis­

ta halt hősi halált a sokszoros túlerejű ellenforradalmi erők elleni küzdelem­

ben, a hálás szovjet nép nevezte el Ma­

gyar-gázlónak. Az itt lezajlott esemé­

nyek, valamint a Tungir-csoport meg­

alakulásának és esküje szellemében ví­

vott harcának története eddig ismeret­

len volt az utókor előtt. Közkinccsé vá­

lása a szerző érdeme, aki hosszú ku­

tatómunka eredményeként a Vörös Hadsereg Központi Archívumában buk­

kant rá e titkot rejtő, megsárgult do­

kumentumokra.

' Györkéi Jenő ezt követően a baj káli és a bajkálontúli harcokat idézi, mi­

közben megismerteti az olvasót több, .az egykori nagy küzdelmekben részt­

vevő és ma is itt élő magyar inter­

nacionalista veteránnal, többek között Nakovic Jánossal és Müller Armand- dal.

A magyar internacionalisták emlé­

két Szibéria egyik legszebb városa, a Jeniszej folyó partján elterülő Krasz- nojarszk is kegyelettel őrzi. A város népe emlékművet emelt azoknak a ma­

gyar kommunistáknak, akiket a Kol- csakisták 1919. július 30-án kegyetlenül agyonlőttek a 31. szibériai lövészezred felkelésében való részvételükért. A szerző könyvének „Véres juliusveg Krasznojarszkban" című részében arra ad választ, kik voltak ezek a kommu­

nisták és miért kellett meghalniuk.

Ezt követően Omszkba, az Irtisz part­

ján fekvő csodás metropolisba kíséri el az olvasót. A magyar internacionalis­

ták ugyanis ezért a városért is sok vért hullattak: Itt halt hősi halált — sok honfitársával együtt — Ligeti Károly, a forradalmi szellemű magyar hadifog­

lyok vezetője is, akinek a feálás omsz­

ki nép emléktáblát állított és utcát n e ­ vezett el róla.

Györkéi Jenő a szovjethatalomért küzdő magyar internacionalisták emlé­

keit az Ezeregyéjszaka földjén, Tur- kesztánban is felkutatta. A levéltárak mellett felkereste a harcok résztvevőit is — köztük az immár 50 éve Taskent­

ben élő Bócz Károlyt, akinek elbeszé­

lése nyomán életre keltek régi harcos­

társainak nagyszerű tettei, melyeket a szerző könyvében örökít meg. E fejezet illusztrációi is rendkívül értékesek, kár, hogy a szerző a 101. oldalon levő képet és aláírását nem azonosította a Hadtör­

ténelmi Közlemények 1967. 2. számá­

nak 291. oldalán levő fotóval, amelyet tanulmányában Sziklai Sándor elvtárs özvegye „A kazáni ezred parancsnoki kara" címmel közöl. Ezen a képen nin­

csenek magyar internacionalisták, így a szerző által nyíllal megjelölt személy sem lehet azonos Sziklai Sándorral.

Györkéi Jenő a magyar internaciona­

listák hősi útján járva az egymillió főt számláló Baku városában is a magyar internacionalisták újabb és újabb nyo­

maira bukkant. Az itt élő emberek — a magyar hősökre emlékeztető emlék­

táblák és emlékművek mellett — nap­

jainkban is végtelenül nagy szeretettel beszélnek „hazánk fiairól, akik a Kau­

kázus lábainál a szovjethatalomért küz­

döttek". A könyv írója e harcokról sok­

sok epizódot idézve számol be. Ezt kö­

vetően az 1918. április 14-én Moszkvá­

ban megnyíló oroszországi hadifoglyok kongresszusáról ír, megemlékezve a magyar és nemzetközi munkásmozga­

lom nagy alakjairól — többek között Kun Béláról, Vantus Károlyról, Kellner Sándorról, Münnich Ferencről, Sza­

muely Tiborról, Rabinovits Józsefről, Gavró Lajosról, Varga Gyuláról, Papp

• Józsefről, Garasin Rudolfról és mások­

ról. Mindezek mellett foglalkozik még a Kijevben, Tomszkban, Novoszibirszk­

ben és más városokban harcoló magyar internacionalisták hősi helytállásával.

Molnár Pál 10 Hadtörténelem — 729 —

i

RAWSKI, TADEUSZ—STAPOR, ZDZISLAW—ZAMOJSKI, JAN:

A LENGYEL NÉP FELSZABADÍTÓ HÄBORÜJA 1939—1945 KÖZÖTT (2. kiad. Warszawa, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej,

1966. 881 o. 1 köt. t. mell.)

»»&**»(«•*<«. « « « * * ; «.*?&* ««»«SS (,«s

A Lengyel Hadtörténeti Intézet nagy­

szabású tudományos munkát jelentetett meg a lengyel nép felszabadító háború­

járól. 1963-ban az első és röviddel ezután, 1966-ban már a második bővített ki­

adás is az olvasók kezébe került. A szerzők az újabb kiadáshoz felhasznál­

ták a Lengyel Néphadsereg megalakulá­

sának 20. évfordulója alkalmából a Len­

gyel Tudományos Akadémia által ren­

dezett ülésszakon elhangzott referátu­

mok és viták gazdag anyagát, valamint az időközben megjelent tudományos monográfiák és kutatómunkák eredmé­

nyeit, összegezik az eddig elért ered­

ményeket, ismertetik a feltárt okmá­

nyokat és az eseményekkel kapcsolatos egyéb dokumentumokat és felvetik mindazokat az alapvető problémákat, amelyek a lengyel nép történetének ezekben a legsúlyosabb éveiben felme­

rültek.

A lengyel népnek a hitleri megszállók ellen vívott harcát teljes nagyságában és jelentőségében felmérhetjük ebből a munkából. A kizsákmányoló osztályok által a hitleri rablók martalékául oda­

vetett Lengyelország éveken át hősies elszántsággal védekező harcot folyta­

tott. Elvesztette függetlenségét.

Az 1939 szeptemberi tragédiát köve­

tően a németek megszállták az egész országot. Céljuk a lengyel államiság fel­

számolása mellett a lengyel nép fizikai megsemmisítése is volt. A lengyel nép megtámadott hazájának védelmére kel.

Az 1939—1945 közötti éveket a törté­

neti kutatás marxista módszereivel elemzik a szerzők. A munka bevezető fejezetében a második világháborúhoz vezető eseményeket és konfliktusokat, valamint ezek okait tárgyalják, köze­

lebbről pedig a háború előtti Lengyel­

ország katonapolitikai helyzetét és vé­

delmi képességét jellemzik. Magát a hat évig tartó felszabadító háborút 5 perió­

dusra osztják, ezek a következők:

— 730 —

Az I. időszak 1939. szeptember 1—ok­

tóber 5. közötti 5 hét eseményeit tartal­

mazza: a szövetségeseitől magára ha­

gyott lengyel nép védelmi harcát a hit­

lerista agresszió ellen. Ez volt a máso­

dik világháború első hadművelete. Meg­

jelentek benne e háború új vonásai és kitűntek a hitleri fegyveres erők jel­

lemvonásai és tényleges céljai is. Az 1939 szeptemberében a főváros barikád­

jain szervezett 5000 tagú Varsó Védel­

mének Munkásbrigádja által vívott hősi küzdelemből s a lakosság spontán el­

lenállásából bontakozott ki a lengyel nép ellenállási mozgalma, mely a fel­

szabadító háború eseményeinek döntő tényezője lett.

A II. időszak 1939 őszétől — 1941 nya­

ráig tartott s a hitlerista megszállók elleni felszabadító harc kezdeti idő­

szaka volt. A lengyel földalatti mozgal­

mat két központ irányította. Az egyiket a lengyel emigráns burzsoá kormány, amely Párizsban, majd Londonban szé­

kelt és változatlanul kitartott 1939 előtti politikai vonala mellett. Ez a kormány irányította az, illegális lengyel Honi Hadsereget. A másik központot a ha­

ladó társadalmi célokért, a lengyel nép szabadságáért és függetlenségért küzdő Lengyel Munkáspárt, valamint a mun­

kás—kommunista földalatti fegyveres mozgalom, a későbbi Népi Hadsereg képviselte. A fegyveres akció útját egyengették a Szabadságharcos Szövet­

ség, a Munkás-Paraszt Egyesülés, a Munkás-Paraszt Harci Szervezet, a Nép Harci Szervezete és még egyéb forra­

dalmi szervezetek partizánjai. A fellán­

golt harc arra kényszerítette a meg­

szállókot, hogy jelentős katonai erőket tartsanak lengyel területen, melyekre pedig nagy szükség lett volna később a keleti arcvonalon vívott hadművele­

tekben. — E fejezet tárgyalja még a lengyel burzsoá emigráns kormány po­

litikai és katonai tevékenységét Fran­

ciaországban, majd Angliában, vala­

mint a Lengyel Fegyveres Erők rész­

vételét az 1940. évi franciaországi hadműveletben, az Angliáért folyó csa­

tában és más hadszíntereken. A lengye­

lek kivették részüket a német fasizmus elleni harcból Európa minden részén, Afrikában, a szövetséges hatalmak légi és tengeri flottájában, a német—szovjet, háború kitörése után pedig a Szovjet­

unióban. — A háború e szakaszának jellemzője: a hadászati kezdeményezés még a németek kezében volt.

A III. időszak 1941 nyarától — 1943 tavaszáig tartott: átmenet volt a forra­

dalmi felszabadító háború szakaszába.

A szerzők az időszaknak megfelelően először a Nagy Honvédő Háború kez­

detével foglalkoznak — milyen problé- mákot hozott felszínre a lengyel nép felszabadító háborújában? Űj szituáció politikai és katonai téren egyaránt. A lengyel emigráns kormány kapcsolatai válságba jutnak a Szovjetunióval. Len­

gyelországban az emigráns kormány ki­

rendeltségének alárendelt burzsoá föld­

alatti szervezeteket állítanak fel, ezek szervezik a Honi Hadsereg tevékenysé­

gét, az egész földalatti mozgalom irányí­

tására törekszenek, félve, hogy a par­

tizánmozgalom általános kibontakozása forradalmasítja a társadalmat és veszé­

lyezteti az uralkodó osztály érdekeit.

Ennek az időszaknak legjelentősebb eseménye az volt, hogy 1942 január­

jában megalakult a Lengyel Munkás­

párt és nyomban utána a párt célkitű­

zéseinek megfelelően megalakult a Népi Gárda vezérkara is, amelynek élén

„Marek" (Marian Spychalski) állt. A Népi Gárda vezérkara határozatot ho­

zott, hogy megszervezi az országban a partizánok tömegmozgalmát, a fegyve­

res ellenállás helyi híveire és mind­

azokra támaszkodva, akik megértették, hogy a megszállók ellen vívott harc, melynek élén a Lengyel Munkáspárt állt, sietteti a felszabadulást s a nemzet függetlenségének a kivívását. A lengyel társadalom első, következtés védelme­

zője a Népi Gárda lett. Fegyveres akciói az egész országra kiterjedtek s a har­

cok következtében tört meg a nácik pa- cifikálási akciója.

Miközben az országban egyre na­

gyobb intenzitással folyt a Lengyel Munkáspárt által szervezett partizán népháború, a Szovjetunióban élő len­

gyel kommunista emigránsok megszer­

vezték a megújhodó lengyel hadsereget.

1943 májusában a Lengyel Hazafiak Szövetsége megalakította az I. Kos­

ciuszko ' gyalogos hadosztályt.

A IV. időszak 1943 nyarától — 1944 nyaráig terjedt: forradalmi erők a fel­

szabadító háború élvonalában.

A második világháborúban bekövet­

kezett döntő fordulat hatását mutatja a lengyel felszabadító háborúban és a fegyveres földalatti harc fejlődésében.

A fordulat után a kezdeményezés a szö­

vetségesek kezébe került, megnőtt a Szovjetunió jelentősége.

10* — 731 —

1943. október 12-én a Szovjetunióban a leninói csatában 12 ezer lengyel ka­

tona esett át a tűzkeresztségen. Az I.

hadosztály csakhamar az I. hadtestté, később pedig az I. Lengyel Hadsereggé fejlődött. 1944 júliusában 107 ezer fő­

nyi jól felfegyverzett lengyel katonaság várta a parancsot a Bug mellett a fel- szabadítási harc megindítására.

A Lengyel Munkáspárt harcot kez­

dett a lengyel állam újjászületésének -forradalmi, népi demokratikus útjáért.

1944. január 1-én a Lengyel Munkás­

párt kezdeményezésére és vezetésével megalakult az Országos Nemzeti Ta­

nács, amely aztán életre hívta a Népi Hadsereget, amelynek állománya 1944 nyarán elérte a 65 000 főt (szemben a Népi Gárda 1943 decemberi 20 000 főnyi létszámával). A népi partizánmozgalom J 944 tavaszi-nyári hadműveletei egyre aktívabban támogatták a szovjet had­

sereg hadműveleteit, több nagy csatát vívtak a németekkel. A közlekedési út­

vonalak tervszerű pusztítását sem tud­

ták a nácik megakadályozni.

A burzsoá emigráns kormány len­

gyelországi irányító központjai az or­

szág felszabadításának előestéjén egyre nagyobb erőfeszítéseket tettek a reak­

ciós irányzat erősítéséért. Nyáron meg­

kezdődtek a Lengyel Munkáspárt és a Népi Gárda tagjai ellen elkövetett test­

vérgyilkos merényletek. A lengyel fa­

sisztáknak azonban nem sikerült fel­

számolni a partizánmozgalmat. Sőt, a Honi Hadsereg főparancsnokságának az intézkedései ellenére egyre több alaku­

latuk vett részt a partizánharcokban.

Ez a tömegmozgalom emberben és hadianyagban egyre érzékenyebb vesz­

teségeket okozott a megszállóknak.

Az V. időszak 1944 nyarától — 1945 tavaszáig: a forradalmi felszabadító há­

ború győzelmének időszaka volt. A szer­

zők ebben a fejezetben először 1944 második felének a problémáit foglalják össze; a szovjet hadsereg felszabadító hadművelete Lengyelország keleti ré­

szén, az I. Lengyel Hadsereg részvétele a haza felszabadításáért folyó harcok­

ban.

1944. július 21-én Chelm Lubelskiben az Országos Nemzeti Tanács megalakí­

totta a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottságot, amely lényegében a jö­

vendő demokratikus kormány csírája volt.

1944. augusztus 1-én, amikor a szov­

jet támadás a német hadsereget visz- szaszorította a Visztula bal partjára, a

Honi Hadsereg vezérkara felkelést rob­

bantott ki Varsóban, ezt az akciótervet azonban a szovjet hadsereggel nem tár­

gyalták meg. A varsói felkelés katonai célja a visszahúzódó német hadsereg hátbatámadása volt, politikai éle azon­

ban a Szovjetunió ellen irányult. A lon­

doni emigráns kormány, a szovjet had­

sereget megelőzve, magához akarta ra­

gadni a hatalmat. Mivel a szovjet had­

sereg sok áldozatot követelő 1944-es ta­

vaszi támadása lehetetlenné tette a nyár folyamán a Visztulán való átkelést, a felkelésnek tragikus küzdelemben kel­

lett elvéreznie.

Lengyelország felszabadult keleti ré­

szein, a Lengyel Munkáspárt áldozat­

kész erőfeszítéseinek eredményeként 1944 második felében erőteljesen kibő­

vült a lengyel hadsereg. Megalakult a 2.

Lengyel Hadsereg, Karol Swierczewski tábornok vezetésével. A reakció min­

den mesterkedése ellenére 1944. decem­

ber 31-én a lengyel hadsereg állománya 286 000 főre emelkedett.

Mindkét lengyel hadsereg kitüntette magát a szovjet hadsereg 1945 január­

jában indított nagy támadásában. Az 1. Lengyel Hadsereg 1945. január 17-én részt vett Varsó felszabadításában, az­

után Nyugatra vonult és áttörte az ún.

„Pomerániai Gátat", a németek korsze­

rű erődvonalát. Kolobrzeg, Gdansk, Gdynia elfoglalása után az 1. Lengyel Hadsereg ott volt az oderai átkelésnél, a hadjárat végén pedig Berlin ostro­

mában is közreműködött. A lengyel katona volt az egyetlen a szövetséges államok katonái közül, aki a szovjet katona mellett a legyőzött ellenség fő­

városában fejezte be diadalmas hadi útját.

A 2. Lengyel Hadsereg 1945 áprilisá­

ban a nagy szovjet támadás keretében a Neisse mögül támadt. A lengyel had­

osztályok Észak-Csehszlovákia felsza­

badításával fejezték be a háborút. — A Nyugat-Európában harcoló Lengyel Fegyveres Erők hadosztályai Francia­

országban, Belgiumban és Hollandiában vettek részt a hitleri Németországgal folytatott háború végső harcaiban.

A háború befejező szakaszában az Európában harcoló 17 lengyel hadosz­

tályt mennyiségileg csak a szovjet és amerikai hadosztályok száma előzte meg, viszont a brit (16) és a francia (10) hadosztályok elmaradtak a harcoló lengyel hadosztályok számától.

A lengyel nép fegyveres harca jelen-

— 732 —

tős mértékben hozzájárult a nácielle­

nes koalíció győzelméhez és komoly szerepe volt abban, hogy a lengyel nemzet megmenekült a teljes pusztu­

lástól.

A háborúban a lengyel lakosság 22%-a — 6,1 millió ember — vesztette életét, a nemzeti vagyonnak pedig kb.

1/3-a pusztult el. Lengyelország fővá­

rosa, Varsó és még sok más lengyel város romokban hevert. A lengyel nép történelme folyamán soha nem szen­

vedett nagyobb veszteségeket, mint a második világháborúban.

A lengyel hadtörténészek hosszú évek kutató- és elemző munkájának eredmé­

nyeként született müve nemcsak a sza­

badságát élete árán is megvédeni tudó lengyel népi hősi küzdelmének tudo­

mányos eposza, hanem a marxista had­

történetírás kiemelkedő eredménye is.

Munkájuk alapvetően a tények felderí­

tésére irányult. A második világháború történetének jelentős területét dolgoz­

ták fel. A munka értékét nagyban nö­

veli a felhasznált forrásokról és iro­

dalomról készült terjedelmes .bibliográ­

fia, valamint a személy-, földrajzi név-, tárgy- és tartalommutató, a gazdag kép­

anyag és egy kötetnyi térkép- és váz­

latmelléklet.

Windisch Aladárné

— 733 —

HOLLÓS ERVIN:

KIK VOLTAK, MIT AKARTAK?

(Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1967. 812 o.)

Általános tapasztalat, hogy az idő múlásával az emberek emlékezetében az átélt kellemetlen, vagy tragikus ese­

ményekkel kapcsolatos élmények meg­

kopnak, a kellemetlenségek, illetve tra­

gikumok veszítenek feszítőerejükből.

Az esetek többségében ez helyes is.

Vannak azonban az egyes emberek, de az egész emberiség történetének olyan momentumai, melyeknek e feszítőerejét

nem szabad engedni, hogy megkopjon.

Sőt, az idő előrehaladtával, amikor az események mozgató rugói világosabbak, mint voltak a történéskor — gondos­

kodni kell e feszítőerő újratöltéséről.

így vagyunk hazánk történetének egyik gyászos eseményével — az 1956 októberi ellenforradalommal is. Most, tíz év után már igen sokak előtt nem tűnnek olyan tragikusnak az akkori események, Ehhez többek között ko­

moly mértékben járul hozzá az is, hogy a résztvevők közül számosan becsületes szándékkal mentek ki akkor az utcára, s mondták el kevesebb, vagy több, eny­

hébb, vagy súlyosabb következtetései­

ket és bírálataikat.

Ezenkívül ennek az időszaknak a tra­

gikumát egyesek tudatosan is csök­

kenteni igyekeztek és teszik ezt ma is — sőt egy nagyszerű, hősi korsza­

kot próbálnak belőle kreálni. Pedig Hollós Ervin könyve arra döbbenti rá az olvasót, hogy az alatt a néhány nap alatt, milyen vészesen reális veszély volt a munkásosztály hatalmának meg­

semmisülése, hogy még a való hibákat bírálók fellépései is hogyan szolgáltak spanyolfalként a hatalom megdöntésére ténylegesen készülő fasiszta, kapitalista, földesúri, lumpen elemeknek és cso­

portoknak.

A szerző — s ez nagy érdeme írásá­

nak — nem szavakkal, hanem tények­

kel bizonyít: s azok kérlelhetetlenek.

Meggyőződésem, hogy sokan a könyv olvasása közben fognak rádöbbenni, mennyire elvakította az embereket a vélt, vagy jogos sérelem, hogy végül is

— 734 —

eszközei lehettek olyanoknak, akik a

" társadalom salakjai voltak, vagy olya­

noknak, akik nagyon agyafúrtan — kép­

letesen szólva — arra szedték rá, hogy saját maguk sírjának megásásában se­

gédkezzenek.

Hollós Ervin írása azokat az embere­

ket, csoportokat, szervezeteket és pár­

tokat mutatja be, akik és amelyek az ellenforradalom előkészítése idején, sőt több közülük még a menete folyamán sem lépett fel nyíltan, de ugyanakkor egyedei, vagy csoportjai múltjukat és titkos szervezeteik valódi céljait jól ál­

cázva nagyon is aktív részesei voltak az előkészítésnek is, az események jobbra­

tolódásának pedig feltétlenül. A könyv­

ben felsorakoztatott tények megdönthe­

tetlenül bizonyítják az eseményeket fi­

gyelemmel kísérőknek akkor még csak feltevését, hogy a fegyveres harc kibon­

takozása nem a spontaneitásból fakadt, hanem az tervszerűen előkészített dolog volt. A könyv olvasása közben megis­

merkedünk néhány, 1956 előtt a föld alatt tevékenykedő ellenséges szervezet programjával, s azt látjuk, hogy egyes esetekben az már október 23-ról 24-re virradó éjjel szó szerint valósul meg.

A kiadvány szerzője nem fogja át az ellenforradalom teljes történetét, annak csak egy igen fontos mozgató rugójára, a belső ellenség tevékenységére fordítja vizsgálódásait. Sorra bemutatja az osz­

tályellenség 1948 utáni illegális szerve­

zeteit, ismerteti azok programját, ame­

lyek között megtalálhatók a polgári de­

mokratikus, de a nyílt monarchista, fa­

siszta jellegű hatalom visszaállítására való elképzelések is. Megmutatja, hogy e programok egyes pontjai az ellenfor­

radalom menete során hogyan kerülnek egyre nagyobb mértékben az egyes bi­

zottságok követelései közé.

Az ellenforradalmi csoportok veze­

tőit, parancsnokait bemutató sorok után a szerzőnek figyelemre méltó az a kö­

vetkeztetése, hogy az események me­

netét lényegében már annak kezdetétől fogva nem a jóindulatúbb emberek tö­

rekvései szabták meg, hanem azok a munkáshatalmat féktelenül gyűlölő sze­

mélyek és csoportok, akik és amelyek hangadóivá, vezetőivé lettek e gyüleke­

zeteknek.

Hollós Ervin írása ismételten megerő­

síti a történelemnek azt a tanulságát, hogy az osztályellenség nem a tehet­

ségtelen, félhülye elemek konglomerá­

tuma, hanem nagyon is tudatos, a mun­

káshatalom elleni harcban megedzett, e harcnak nagyon sok formáját kipró­

bált, elszánt emberek szervezete, mely megfelelő körülmények között nagyon határozottan és taktikusan képes cse­

lekedni.

Sajnos az 1956 előtti pártvezetés hi­

bái megteremtették a lehetőségét an­

nak, hogy ezek az ellenforradalmi cso­

portok és szervezetek — amelyeknek tagjai már hosszabb idő óta „munká­

sok" voltak —- ki tudják használni a dolgozók elégedetlenségét, sőt mint- az elkövetett hibák kijavítását követelő hangadók lépjenek fel. így következ­

hetett be az a helyzet, hogy „Akiket félelemmel töltött el az a szó, hogy for­

radalom, most »forradalmároknak«

kiáltják ki magukat. Akik valamikor mindenféle népfrontot, népi bizottságot pokolba kívántak és halálra üldöztek, most maguk tömörültek »forradalmi bi­

zottságokban«. Akik 25 éven át a mun­

kástanácsokról csak gyalázkodva tudtak beszélni, most »munkástanácsokat« szer­

veztek." (175. o.)

A kiadvány olvasása közben az em­

ber szinte önmagától kérdezi: hogyan élhettek, létezhettek ezek az ellenséges csoportok — viszonylag nagy számban

— a proletárdiktatúra viszonyai között?

A szerző könyve alapján három követ­

keztetés adódik. Az első az, amiről már fentebb szóltunk, hogy e csoportokat és szervezeteket alkotó elemek igen szi­

gorú illegalitásban dolgoztak, s közülük többeket csak jóval az ellenforradalom után sikerült felfedni. Másodszor az, hogy e szervek és csoportok éltető ele­

me a munkáshatalommal szemben táp­

lált gyűlöletén túl az az erkölcsi és anyagi segítség volt, amit az imperia­

listáktól, mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államoktól kaptak. És végül lehetővé tette ezt a régi párt- és ál­

lami vezetésnek az a módszere is, hogy az ellenség elleni harcban az admi­

nisztratív csapások igen sok esetben nem oda estek, ahová az ténylegesen szükséges lett volna. „Most üt vissza az a végzetes hiba — írja Hollós Ervin

—, hogy fegyvert használtak, amikor politika kellett volna, s most, amikor valóban fegyverre volna szükség, csak politizálnak. Volt idő, amikor az őr- szoba erejére támaszkodtak, bár meg­

győző szavakra lett volna szükség, most az őrszoba erejére kellett volna támasz­

kodni, s csak beszédek voltak." (175. o.) Az októberi tragikus események ki­

fejlődése során sokaktól hallottuk ezt

— 735 —

a felkiáltást: „Nem ezt akartuk!" Akkor azonban még nem lehetett látni világo­

san, hogy kik akarták azt! Akkor még csak nevek röpködtek a levegőben — Dudás, Szabó bácsi, Pongrác, Turcsanyi Egon, Vidovits stb., stb. — a régi idők­

ből kevésbé, vagy igen jól ismert sze­

mélyek. Hollós Ervin könyvében most tartalommal tölti meg e neveket, s a tartalom minden esetben ugyanaz: zül­

lött, lumpen elemek, horthysta hivatal­

nokok és katonatisztek, reakciós papok és főpapok, volt kapitalisták és föld­

birtokosok — azaz kíméletlen, mindenre elszánt ellenségei a munkások, parasz­

tok hatalmának. Ezek voltak tehát az

ellenforradalom tudatos cselekvői, ők akarták azt, amit a becsületes, a népi demokratikus rendszer hibáit felszá­

molni akarók nem akartak: magának a népi demokratikus rendszernek a megsemmisítését.

Hollós Ervin könyve feltétlenül tanul­

ságos — de egyben izgalmas olvasmány is. Célját kétségtelenül eléri, mert vá­

laszt ad arra a címében feltett kérdésre, kik is voltak azok, akiknek tevékeny­

sége nyomán 1956 októberében az ese­

mények az ismert módon alakultak, s mi is volt ezzel a tényleges céljuk.

Mues Sándor

BARAN JÁNOS—BÖSZÖRMÉNYI GÁBOR—KÖRMENDY ISTVÁN:

SZÁLLÍTÓREPÜLŐK A HÁBORÚBAN (Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó. 1967. 180 o.)

A katonai szakemberek világszerte megegyeznek abban, hogy korunkban

— úgy is mondhatnánk, hogy napjaink­

ban és a szemünk előtt — a hadügyben forradalmi változás megy végbe. Az okát abban leljük, hogy a termelőerők fejlődésének eredményeként a tudo­

mány és a technika olyan óriási hatású és nagy területet átfogó új fegyvereket, haditechnikai eszközöket alkotott, ame­

lyek a hadügynek az előbbiekben em­

lített forradalmát eredményezték. A.

döntő: az atomenergiának a hadviselés szolgálatába állítása, pontosabban szól­

va, a rakéta-atomfegyverek létrejötte és elterjedése a korszerű hadseregek:

felszerelésében.

Mindez a hadviselés módjában alap­

vető változásokat hozott és ezért a ka­

tonai teoretikusokat világszerte foglal­

koztatja a kérdés, milyen is lesz a jövő háborúja, milyen hatások és összefüg­

gések alapján formálódnak a fegyve­

res küzdelem eseményei, hogyan cél­

szerű a fegyveres erők szervezetét, fel­

szerelését, a harcok-hadműveletek meg­

vívásának módszereit kialakítani a há­

ború eredményessége érdekében.

A sokoldalú, rendkívül bonyolult problémát a szovjet katonai doktríná­

nak az a félreérthetetlen megfogalma­

zása teszi világossá, mely szerint a nyugati teoretikusok valamennyi erő­

szakolt elmélete ellenére: ha az im­

perialisták agressziója a szocialista tábor erőit háborúra kényszeríti — az a két világrendszer döntő, rakéta-atom­

fegyverekkel vívott összecsapása lesz, amely a kapitalizmus pusztulását ered­

ményezi.

Ez a megállapítás a jövő háborújának arculatát, hatásösszetevőit érthetőbbé teszi és sok más tényező mellett vilá­

gosan áll előttünk a háború rendkívüli feszítettsége, az események gyors és éles változása, a földi közlekedési vonalak és objektumok várhatóan nagymérvű rombolása. És az ilyen körülmények, ilyen feltételek közepette a harcok-had­

műveletek sikerét biztosító alapvető t é - - 7 3 7 -

nyezők között ugyanakkor ott találjuk a nagy távolságok rövid idő alatti le­

küzdésének szükségességét.

Ennek felismerése nyomán azonnal felmerül a csapatok, a haditechnikai eszközök és a fegyveres harc megköve­

telte hatalmas tömegű anyag nagy ha­

tósugarú és gyors szállításának igénye.

A korszerű szállító eszközök közül erre a célra legalkalmasabbak a légi járművek. Katonai területen a szállító légierő repülőgépei és helikopterei so­

rában találjuk meg őket.

A katonai légi szállítás attól a pil­

lanattól kezdve, amikor az első világ­

háború idején először emelkedett a le­

vegőbe egy sebesült szállításra szükség­

szerűen berendezett, kimustrált bombá­

zó repülőgép, a második világháború jó néhány nagyméretű légideszant-hadmű- veletéig — történelmi méretekkel mérve igen rövid idő alatt — lenyűgözően nagy utat tett meg. De nem kevésbé figyelemre méltó kép tárul a szemünk elé, ha a közelebbi múltban az észak­

amerikai kontinens és az amerikaiak véleménye szerint lehetséges nyugat­

európai hadszíntér között végrehajtott

„Big Lift" gyakorlat leírását tanulmá­

nyozzuk, vagy éppen a szabadságért küzdő vietnami nép ellen vívott em­

bertelen háborúban szereplő amerikai helikoptereikről olvasunk az újságban.

Hogyan áll tulajdonképpen napjaink­

ban a katonai légi szállítások kérdése, milyenek a lehetőségei és merre vezet a fejlődés útja?

Ezekre és még sok más izgalmas kér­

désre ad választ Baran János, Böször­

ményi Gábor és Körmendy István szí­

nesen megírt, gazdagon és érdekesen illusztrált könyve.

A bevezető részben a szerzők össze­

foglaló képet adnak a katonai légi szál­

lítások történetéről, fejlődéséről. Az első világháború kezdeti próbálkozásainak bemutatása után érdekes részleteket kö­

zölnek a fasiszta Olaszországnak Abesz- színia ellen vívott háborújából. Bemu­

tatnak néhány hadműveletet, amelyek során a hazájuk szabadságáért, függet­

lenségéért harcoló, kezdetlegesen felsze­

relt abesszin csapatok a magas tech­

nikai fölénnyel rendelkező olasz expe­

díciós hadsereget olyan helyzetbe hoz­

ták, hogy a puszta létét jelentő anyagi utánpótlásukat csupán légi úton tudták biztosítani.

A második világháború idején a szov­

jet hadsereg nagyszabású és sikeres lé-

gideszant-hadműveleteinek, majd a nyu­

gatiak sok huzavonával 1944-ben meg­

nyitott „második frontja" légi szállítá­

sainak megismerése teszi teljessé a ké­

pet a katonai légi szállítások második világháború alatti, utáni és napjaink­

ban is folyó fejlődése tekintetében.

A szerzők a következőkben felvetik és meg is válaszolják a katonai légi szállítás alapvető kérdéseit: melyek az élőerő és a különböző terhek — bele­

értve a nehézfegyvereket és technikai eszközöket — légi szállításának legfon­

tosabb feltételei napjainkban? A válasz:

a korszerű légi szállító eszközök meg­

léte a haderőben és a légi szállítások alapos, körültekintő megtervezése és megszervezése.

A válasz első részének tanulmányo­

zása során megismerjük a világ vezető katonai hatalmainak légi szállító esz­

közeit, teljesítményét és harcászat-tech­

nikai adatait. A légi szállítások meg­

tervezésével és megszervezésével fog­

lalkozó rész pedig átfogja azokat az elvi és gyakorlati tételeket, tervező és szer­

vező munkát, amelyek a légi szállítás eredményességének nélkülözhetetlen fel­

tételei

A következő fejezetekben a csapa­

tok, a fegyverzet, a haditechnikai esz­

közök és a különféle anyagok légi szál­

lításának módszereivel ismerkedünk.

A csapatok légi szállításának — a lé- gideszantok légi szállításának — mód­

szereivel, valamint az ennek során fel­

merülő tervezési és szervezési kérdé­

sekkel a szerzők viszonylag keveset fog­

lalkoznak. Szűkreszabott mondanivaló­

jukat az indokolja, hogy korábban a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában je­

lent meg Hajdó József: Légideszantok a korszerű harcban című munkája, mely az ezzel a témával kapcsolatos kérdé­

seket részletesen tárgyalja. Ezért köny­

vünk szerzői, munlkájukban a csapatok légi szállításánál a fő figyelmet olyan tényezőkre irányítják, mint az egész­

ségügyi légi szállítás és a csapatok át­

szállítása.

A mű e részének a „Terhek légiszál­

lítása" címet viselő fejezete a súlyterü­

let. Tanulmányozása során az olvasó megismeri az alapvető módszereket, miként hajtják végre a terhek légi szál­

lítását akkor, amikor a légi szállító esz­

közök a szállítmány rendeltetési helyén leszállnak, pontosabban, amikor vala­

mennyi körülmény a leszállást lehe­

tővé teszi. De képet kapunk arról az esetről is, amikor a szállítmány földre-

— 738 —

juttatásának módja csak a rakomány ledobása útján lehetséges.

Az első módozatnál a szállító eszköz egyaránt lehet repülőgép és helikopter.

A második esetben az alapvető kérdés a terhek ledobásának módszere ; ez tör­

ténhet ejtőernyővel vagy nélküle.

A feladatok, a felmerülő problémák, a teendők sokrétűségének érzékelteté­

sére csupán az alapvető kérdéseket ve­

tettük fel és mégis mennyi tervező-szer­

vező tevékenység, az anyagi-technikai eszközök mekkora tömege, milyen ter­

jedelmű, szakértelmet igénylő munka húzódik meg mögöttük. Ezekre a kér­

désekre kapunk választ a szerzők nagy hozzáértéssel megírt munkájában.

A kiadványt teljessé teszi, hogy írói arra irányítják a figyelmet, hogy a há­

ború lehetőségei miatt á polgári légifor­

galom szállítórepülőgépeinek a kato­

nai légi szállításokba m á r béke idején történő bevonása felismert szükségsze­

rűség.

Ebből kiindulva sorba veszik földünk számottevő országainak polgári légifor­

galmi gépparkját, és a jellegzetes gép­

típusok bemutatása, technikai és telje­

sítményadataik ismertetése mellett számvetések alapján készült következ­

tetéseket vonnak le az adort ország ka­

tonai légi szállítási lehetőségeiről.

Szabó Sándor

— 739 —

ANNALES UNIVERSITATIS SCIENTIARUM BUDAPESTINENSIS DE ROLANDO EÖTVÖS NOMINATAE

SECTIO HISTORICA TOMUS IX (Budapest, Állami Nyomda, 1967. 345 o.)

A budapesti tudományegyetem törté­

nettudományi intézeteinek évkönyve a maga eredményeivel és problémáival nemcsak az egyetemen folyó tudomá­

nyos kutatás, hanem egy kevéssé az egész magyar történettudomány kereszt­

metszetét adja. A jelen tekintélyes kö­

tet is sokrétű és gazdag. Tartalomjegy­

zékében a korai Árpádkor geneológiai problémáitól (Gerics József: Quaedam

puella de genere Tatum) a szociálde­

mokrata centrum és jobboldal szerepéig a Tanácsköztársaság alatt (Kirschner Béla: A Magyar Tanácsköztársaság centrista és jobboldali vezetői a polgári demokrácia helyreállításáért) a magyar történelem számos lényeges kérdését megtalálhatjuk.

E szűkre szabott ismertetés termé­

szetesen még oly vázlatosan sem foglal­

kozhat valamennyi tanulmánnyal. Lé­

nyegében csupán néhány, a hadtörté­

netírást új adatokkal gazdagító, több egyéni gondolatot felvető értekezésre kívánjuk, hacsak jelzésszerűen is fel­

hívni a kutatók és érdeklődők figyel­

mét.

Az egyik, részletesebb elemzést igénylő tanulmány Székely György: A török hatalom hanyatlása és a két Zrí­

nyi Miklós (31—60. o.) c. munkája. A szerző a f elvetett kérdéseket széles per­

spektívában, európai távlatokban vizs­

gálja. Kutatásainak középpontjában a török és a Habsburg centralizáció, va­

lamint a magyar függetlenség és önálló államiság problematikája áll.

Fejtegetéseit annak leszögezésével summázhatjuk, hogy a török birodalom hanyatlásának fontos mérföldkövei egy­

beestek a két Zrínyi tevékenységével.

A hanyatlás első jelentkezése csaknem, évszámra megegyezik Szigetvár hősies védelmével. S bár azzal a többek — így a tanulmányban idézett Charles Petié

— által hangoztatott véleménnyel, amely a szigetvári ostromot tekinti a török:

birodalom hanyatlása kezdetének, nem

— 740 —

tudunk egyetérteni, kétségtelen, hogy a XVI. század derekán számos jel mu­

tat a korábban győzhetetlennek tartott oszmán birodalom elerőtlenedésére.

Málta sikertelen ostroma (1565), az 1566. évi hadjárat félsikere és Szulej- mán szultán halála, valamint a török hajóhad 1571-i lepantói veresége már .a kortársak előtt is mutatják a török hatalom visszaesését. Székely a továb­

biakban összefoglalja a hanyatlás tár­

sadalmi és katonai okait. A despotikus államrendszer fejlődésképtelensége, a gazdasági előrehaladást gátló török köz­

igazgatás és kormányzat, s a mindin­

kább fegyelmezetlenné és korszerűt­

lenné váló hadsereg.

Hadtörténelmi szempontból különö­

sen értékesek azok a gondolatok, ame­

lyekkel a szerző azt bizonyítja, hogy ielentékenv részben éppen török ha­

tásra, Zrínyi Miklós, a költő, hogyan foglalkozott egy önálló, korszerű ma­

gyar hadsereg felállításának szükséges­

ségével és lehetőségeivel.

A kor hadseregeinek ugyanis egyik legégetőbb problémája a hadsereg fe­

gyelmi helyzetének javítása, Zrínyinek is egyik legfőbb nehézségét jelentette.

Számos munkájában, így a Vitéz had­

nagyban és a Tábori kis traktában igye­

kezett megoldást találni e bajokra. A hadsereg fegyelmi helyzetén túlmenően a szerző az önálló magyar hadsereg és államiság, majd Bécs törökellenes stra­

tégiájának problematikáját illetően Zrí­

nyi és az udvari haditanács nézetei kö­

zötti különbségeket is elemzi. Kár, hogy a tanulmány feltehetőleg korábban író­

dott és így nem használhatta fel a vo­

natkozó szakirodalom több új, jelentős eredményét, elsősorban Georg Wagner:

Das Türkenjahr 1664. Eisenstadt, 1964.

munkáját, valamint Perjés Géza: Zrínyi Miklós (Budapest, Gondolat. 1966.) című monográfiáját, valamint A szentgott­

hárdi csata (Vasi Szemle, 1964. 9. sz.) c.

tanulmányát. így lehetővé vált volna a hadászat egyes problémáinak, minde­

nekelőtt az 1664-i hadjárat és a vas­

vári béke néhány kérdésének elmé­

lyültebb, alaposabb elemzése, egy-két tárgyi tévedés, mint pl. a szentgott­

hárdi csata „fényes győzelem"-ként (victoire éclatante) történő aposztrofä- lása (54. o.) is elkerülhetővé vált volna.

Az 1848—49-es forradalom és szabad­

ságharc két — köztük egy teljesen had­

történelmi jellegű — tanulmányban sze­

repel az Annalesben. Arató Endre: A parasztmozgalmak és a nacionalizmus

Magyarországon 1848 tavaszán és nya­

rán (61—103. o.) c. tanulmányában a hadtörténészek számára elsősorban a határőrvidékek politikai és katonai helyzetének elemzése szolgáltat számos új, figyelemre méltó adattal. így a bécsi udvarnak a magyarországi nemzetisé­

geket egymásra uszító politikáját az er­

délyi General Kommando egyes intéz­

kedései is hathatósan előmozdították;

a román nacionalista megmozdulásokat szükség esetén fegyveres karhatalom­

mal is biztosították, másrészt a román parasztokkal szemben adógyűjtésre szé­

kely határőröket vezényeltek ki. Ily módon „egyszere két vasat is a tűzben tartva", mind a román parasztok na­

cionalista, mind a magyar földesurak feudális illúzióinak tápot adtak. (98—

100. o.)

A szabadságharc katonai történeté­

nek egyik leglényegesebb fejezetét a forradalmi hadsereg megszervezésének, a maga teljességében mindmáig föl nem tárt jelentékeny társadalmi, politikai és katonai problémákkal terhes története alkotja. A szerző egyes kérdéseket már feldolgozott, jelen tanulmányát rövid összefoglalásnak, a téma szinte tézis szerű felvázolásának tekinthetjük.

A tanulmány leglényegesebb gondo­

latát azzal a megállapítással foglalhat­

juk össze, hogy „1848 telén az osztrá­

kokkal szembenálló magyar forradalmi hadsereg nem a régi katonaság és az önkéntesek egybeolvasztásából keletke­

zett! hanem átmeneti állapotot jelentett a régi hadsereg és a nemzetőrségből ki­

alakuló honvédség között, amely már fennállásának első pillanatától kezdve Bécstől független , katonai szervezet volt". (106. o.)

Urbán Aladár tanulmányában a had­

seregszervezés egyik legfontosabb kér­

désével, a nemzetőrség felállításával foglalkozik.

A nemzetőrség egyidős a márciusi na­

pokkal. Pesten és Budán már március 15-én este 1500 nemzetőr állt fegyver­

ben, több fegyver ugyanis nem állt ren­

delkezésre. Pest példáját követve már­

cius végére már szinte valamennyi vá­

ros és minden megye megszervezte a maga nemzetőrségét. A nemzetőrség fel­

adatát, mint ezt az 1848. évi XXII. te. ki­

mondja, elsősorban a belső rend biztosí­

tásában jelölték ki. Külső támadás elhá­

rítására részben a nemzetőrök gyakor­

latlansága, részben pedig — mivel az egyes nemzetőrségek csak saját megyé-

— 741 —

j ük területén voltak katonai szolgálatra kötelezhetők — alkalmatlannak bizo­

nyult. A magyar nemesség által vezetett nemzetőrség a nemzetiségek gyanakvását és ellenszenvét is felkeltette, melyek eb­

ben, nem egészen jogtalanul, saját nem­

zeti törekvéseik akadályát látták. A nemzetőrség létszámát április második felében, hivatalos szervezésének kezde­

tén 50—55 ezer főre tehetjük.

Első katonai szerepe júniusban, a szerb felkeléssel indul meg. Mintegy 28 ezer nemzetőr vonult a Dráva-vonalra, ezeket gyorsított ütemben igyekeznek kiképezni. A nemzetőrség azonban nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, ezért átszervezése mind szükségszerűbb követelmény lesz, s július második fe­

lében valóban meg is kezdődik a ké­

sőbbi honvédség alapját képező önkén­

tes nemzetőrség felállítása. Ez már nem tisztán milícia jellegű intézmény, mivel megtalálhatjuk benne a reguláris had­

seregek számos jellemző vonását.

A régi nemzetőrség és az új, önkén­

tes nemzetőrség alakulatai vesznek részt a szabadságharc első jelentős hadmű­

veletében, Jelačié és Roth csapatainak

szeptember végi támadásának elhárítá­

sában is. A két erő számarányára jel­

lemző, hogy szeptember 29-én a rendel­

kezésre álló 16 ezer katonából már kb.

40%, vagyis 6500 fő már az önkéntes nemzetőrségből kerül ki. 1848 telére p e ­ dig, amikor az önkéntes nemzetőr ala­

kulatokat honvédzászlóaljakká szerve­

zik át, befejeződik a milícia átalakítása reguláris hadsereggé.

E három, hacsak jelzés szerűen is vá­

zolt tanulmány mellett még számos ér­

tékes munka jelent meg az Annales hasábjain. Ez utóbbiaknál azonban meg kell elégednünk a címek puszta felso­

rolásával: Cerics József: A Tátony nemzetségből származó bizonyos leány;

Galántai József: Az osztrák—magyar kiegyezés és a magyar országgyűlés;

Diószegi István: Beust, Andrássy és a Fekete-tengeri kérdés 1870—71; Tóth Dezső: A kisgazdapárt parasztprog^

ramja az 1918-as forradalomban; Kirsch- mer Béla: A Magyar Tanácsköztársa­

ság centrista és jobboldali vezetői a pol­

gári demokrácia visszaállításáért.

Rázsó Gyula

— 742 —

\

A SZÁZADOK 1966. MÁSODIK FÉLÉVI SZÁMAIRÓL (1966. 4—5., 6. szám)

1967-ben alapították a Magyar Törté­

nelmi Társulatot, az ezt követő he­

tekben pedig kiadták a társulat folyó­

iratát, a Századok-at. A folyóirat 1967- ben tehát fennállásának 100. évét ünne­

pelheti. Erre az évfordulóra igyekszik emlékezni, illetve emlékeztetni a szer­

kesztőség, amikor az egyes számok bo­

rítójának belső oldalán „A Századok múltjából" címmel képeket közöl a tár­

sulat és a folyóirat életében fontos sze­

repet játszó tudósokról, tudománypoli­

tikusokról. A 4—5. számmal kezdődően ugyanakkor új rovatot indított, amely­

ben a megjelenő tanulmányok, forrás­

közlemények szintén a társulat és a Századok történetéből merítik tárgyu­

kat. Már az 1966. évi 2—3. számban megjelent egy képes összeállítás „A Századok előzményei" cím alatt. (Az 1860-as évek eleje történettudományos folyóiratindítóinak képével, lapjuk fo­

tójával.) ,A 4—5. és a 6. szám a folyó­

irat első számainak, a szerkesztői prog­

ram, illetve az első szerkesztő bizott­

ság — Horváth Mihály, Thaly Kálmán, Pesty Frigyes, Toldy Ferenc — képeit közli. Az új rovatban Tükovszky Ló­

ránt (Kísérlet történelmi társulat alapí­

tására 1845-ben, 4—5. sz.) és Glatz Fe­

renc (Kísérlet történelmi folyóirat in­

dítására 1865-ben. 6. sz.) forrásközlemé­

nyei foglalkoznak az alapítás előtörté­

netével. Az már ismert volt a szakiro­

dalomban, hogy 1845-ben megkíséreltek egy három osztályból álló, a történé­

szeket, a régészeiket és a statisztikusokat egyesítő társulatot létrehozni. Tü­

kovszky Lóránt most megtalálta a ké­

sőbb kiadott alapszabály-tervezet vitá­

jának jegyzőkönyvét, és ez, valamint a korabeli tudománypolitikai viszonyok elemzése alapján bizonyítja: a társulat

megalakulása azért hiúsult meg, mert az Akadémia konzervatív szelleméhez és a bécsi politikához közel álló tudó­

sok nem voltak hajlandók részt venni egy olyan tudományos szervezet mun­

kájában, ahol a kor liberális eszméit támogató statisztikusok, az „ország-álla- pottan" művelői is helyet kaptak volna.

Amikor a Dunántúli Történetkedvelők az 1860-as évek első felében a történet­

művelők társulati formáját a maguk szűk körében megvalósítják, Pesty Fri­

gyesben, a temesvári művelt, világlátott polgárivadékban felmerült a gondolat:

megindítani az első hazai történelmi szaklapot. Glatz Ferenc azokat a for­

rásokat gyűjtötte csokorba, melyek ez­

zel a lapalapítási kísérlettel kapcsolat­

ban fentmaradtak: a kor szellemi életét sokoldalúan dokumentáló levelezési anyagokat, a Századoknak a helytartó­

tanács iratai között fekvő programját, engedélyezését.

A folyóirat röviden megemlékezik a Történettudományi Intézet múlt évben elhunyt igazgatójáról, Molnár Erik aka­

démikusról. Áttekinti tudományos fej­

lődésének állomásait, méltatja sokrétű tevékenységét.

Mályusz Elemér több évet dolgozott Thuróczi János krónikájának sajtó alá rendezésén, s a filológiai megjegyzé­

sek elkészítése közben iszinte egész króni­

kairodalmunkat áltvizsgálta. „Krónika­

problémák" címmel kutatásainak leg­

fontosabb eredményeit teszi most közzé (4—5. sz.). Tisztázza a magyar történet első feldolgozása, a XI. századi ún.

ősgeszta jellegét, majd bemutatja en­

nek folytatói, a XIV. században tevé­

kenykedő ferencesrendi szerzetes-króni- kaírók írói módszereit, politikai beállí­

tottságát. Végül Küküllei János mun-

— 743 —

kásságát elemzi, melyben mind jobban felerősödnek a ferencesek békés ural­

m a t magasztaló nézeteivel szembefor­

duló hangok, s ahol a király elé az író a hadakozást, a más nemzetek leigázá- sát tűzi ki célul. A másik középkori történelemmel foglalkozó tanulmány Mészáros István: a Szalkai-kódex aszt­

ronómiai tananyaga c. közleménye. A szerző a kódex asztronómiai feljegyzé­

seit elemezve bizonyítja, hogy nem igaz az irodalomtörténészek ama állítása, mely szerint a XV. sz. végén hazánkban a tanítás rendje és anyaga változatlan maradt volna. Rámutat azokra a szö­

vegrészekre, melyek tanúsítják: a kö­

zépkori oktatás hét „szabad" ága a XV.

század végére jelentős mértékben dif­

ferenciálódott, s a korabeli Pataki is­

kola használja azokat a könyveket, amelyek a komplex reneszánsz ismeret­

körök kialakulásának előkészítői vol­

tak.

Thallóczy Lajos a történetíró, poli­

tikus rendkívül érdekes naplófeljegyzé­

seiből közöl részleteket Tömöry Márta (4—5. sz.). A XX. század elejének e sa­

játos figurája, aki a Bécsben járó hazai történészek, főurak, miniszterek ven­

déglátó gazdája, a császár tanácsadója a balkáni kérdésekben, rendszeres nap­

lófeljegyzéseket készített, amelyeknek egyik politikatörténeti szempontból igen fontos és megbízható forrásértékű ré­

szét, a Bosznia-Hercegovina annektálá- sának történetéről szóló fejezeteket ol­

vashatjuk a folyóirat hasábjain. Beth­

len István és Szkoropadszki lengyel mi­

niszterelnök 1929—1930. évi kapcsola­

taira, közös külpolitikai terveikre vo­

natkozó leveleket közöl a magyar mi­

niszterelnök bizalmas irataiból Szinai Miklós (6. sz.). A Horthy-rendszer utol­

só hónapjainak történetét eleveníti meg A. I. Puskás tanulmánya (Adatok a ma­

gyar haladó erők szerepéhez az ország felszabadításában, 4—5. sz.) A szerző részben a magyar történeti irodalom­

ban már ismert forrásanyagok, feldol­

gozások, részben a Szovjetunió Honvé­

delmi Minisztériuma Irattárának anya­

gai alapján vázolja a nyilasok tevékeny­

ségét, majd a hazai ellenállási mozga­

lom kérdéseivel foglalkozik. Hivatkozik a már korábbról ismert példákra: mi­

ként akadályozták meg egy sor üzem­

ben a dolgozók munkahelyük felszere­

lésének nyugatra való szállítását, elemzi a nemzeti felszabadító front tevékeny­

ségét; tényeket sorol fel a magyar ha­

zafiak és a szovjet csapatok közös har­

cáról Magyarország felszabadításáért.

Közben kitér a magyarországi harcok részleteire, igyekszik felmérni a magyar partizánok részvételét a harcokban. A Vörös Hadsereg által felszabadított te­

rületeken meginduló politikai élettel is foglalkozik a szerző, s ezt a fejlődést az ország teljes felszabadításáig követi nyomon.

Az 1956-os ellenforradalom történeti feldolgozására kétségtelenül az eddigi legjelentősebb vállalkozásnak számít Molnár János kandidátusi disszertáció­

ja, s ennek egyik, a Századok 6. szá­

mában megjelent részlete (Fegyveres csoportok 1956-ban; az ellenforradalom

„hadserege"). A szerző a nyugaton meg­

jelent visszaemlékezésekkel és „tanul­

mányokkal" vitatkozva fejti ki igen gazdag forrásanyagra támaszkodva (Belügyminisztérium Irattára, Művelő­

désügyi Minisztérium Irattára, Népbí­

rósági iratok, Fővárosi Bíróság iratai, sajtó, brosúra-irodalom stb.) álláspont­

ját az ellenforradalom fegyveres cso­

portjaira vonatkozóan. Vizsgálja a cso­

portok összetételét: mennyiben volt ab­

ban képviselve az ifjúság (főként diák­

ság), a munkások bizonyos rétege, majd megállapítja, hogy e bandák többségét

— mintegy 70%-át — kezdettől a lum­

pen elemek adták. Katonai vezetőik régi katonatisztek sorából kerültek ki, kisebb mértékben nyugatról beküldött kémekből. A nyugati irodalommal szemben igen nagy szerepet tulajdonít a harcok támogatásában a Szabad Európa rádiónak, amely „konkrét poli­

tikai és harcászati segítséget adott a felkelőknek". Ez a „hadsereg" mindin­

kább — s október 31 után teljesen — a szélsőjobboldali fasiszta elemek veze­

tése alá került. Soraikból a diákok egyes csoportjai háttérbe szorultak. A vezetés először Maiéter Pál, Dudás Jó­

zsef, Király Béla, majd mindjobban a volt horthysta tiszt. Király Béla kezébe került, aki a fegyveres erők irányítását volt tisztkollégáira támaszkodva vé­

gezte.

Az egyetemes történeti tanulmányok sorának elejére Jemnitz János: A Né­

met Szociáldemokrata Párt erfurti programjának megszületéséhez c. mun­

kája kívánkozik (6. sz.). Az első világ­

háború előtti nemzetközi munkásmoz­

galom ismert nevű kutatója a 75 éves erfurti programtervezet létrejöttét meg­

előző helyzetet vázolja fel. Az 1870-es években — különösen Németország győ­

zelme, a császárság megalakulása után

— 744 —

•—, amikor a francia munkásszervezete­

ket majdnem megsemmisítették, az an­

gol és francia munkásszervezetek ve­

zető szerepét az európai munkásmozga­

lomban a német szociáldemokrácia vette át. Az „eisenachi" és „lassaleá- nus" szárny egyesülése (Gotha) után egyre jobban nőtt a párt mögött fel­

sorakozott tömeg, s később Bismarck hírhedt kivételes törvényei ellenére is a német szociáldemokrácia az ország politikai életében (pl. parlament) mind nagyobb súlyt jelentett. A szerző elemzi az 1875-ös gothai programmal kapcso­

latos marxi és engelsi álláspontot, meg­

mutatja, hogy egyes tételei ellen milyen éles harcot kellett folytatni (pl. a szö­

vetséges kérdésben az „egyetlen reak­

ciós massza" elmélet ellen). Amikor Bis­

marck kivételes törvényei megszűnnek, a német szociáldemokráciának is új programot kellett kidolgoznia, mely visszaszorította egyrészt a sok kérdésben szűk körű prakticista, máskor az ural­

kodó körök iránt is illúziókat tápláló Vollmar csoportját, másrészt a refor­

mokért, a parlamenti helyekért való harc értelmét tagadó „baloldaliak" tá­

borát. Az erfurti programtervezet lé­

nyegében hozzájárult, hogy a német munkásmozgalom az elkövetkező idők­

ben továbbizmosodhassék.

Leo Valiani Olaszországban sajtó alatt álló könyvének (Ausztria—Ma­

gyarország felbomlásáról, az 1905—1918.

években) egy fejezete jelent meg a 4—5.

számban. A szerző azt a kérdést igyek­

szik megválaszolni, hogy mi késztette Olaszországot 1914 augusztus és 1915 május között arra, hogy otthagyja a hármasszövetséget és átálljon az an­

tanthatalmak oldalára. Valiani szerint a Monarchia balkáni politikája már a háború előtt szembenállt az olasz im­

perializmus érdekeivel, Szerbia megtá­

madása pedig az önálló „olasz érdekek"

elleni támadásnak is számított. Olasz­

ország azonban hajlandó volt egyez­

kedni: a Monarchia esetleges győzel­

mei, hódításai (Szerbia, Montenegro) el­

lenében kárpótlást kért: Trento, Görz olasz lakosú városok átadását és Trieszt szabad állam-várossá nyilvánítását. Né­

metország, amelynek nagy finánckapi- lista érdekeltségei voltak Olaszország­

ban, nyomást gyakorolt Bécsre az olasz kérések teljesítése érdekében. Valiani

— több ország levéltárának és a kérdés irodalmának feldolgozása után — azt a következtetést vonja le: ha a Monar­

chia már 1915 januárjában megteszi

azokat a felajánlásokat, amelyeket má­

jusban — későn — német nyomásra megtett, akkor Olaszországban a sem­

leges párti Giolitti, volt miniszterelnök kerülhetett volna hatalomra, s megaka­

dályozhatta volna, hogy a nacionalista Salandra-kormány a nép akarata elle­

nére háborúba vigye az országot.

Boros Ferenc: Adalékok a kisantant létrejöttének körülményeihez és jellegé­

hez (1919 augusztus—1920 november) c.

tanulmánya a kérdés eddigi irodalmá­

ban érezhető leegyszerűsítéseket igyek­

szik kiigazítani. Bizonyítása szerint nem fedi teljesen a valóságot az az eddigi álláspont, amely szerint a kisantant francia égisz alatt szovjetellenes blokk­

ként jött létre. Igaz, hogy egy szélesebb antibolsevista blokk kiépítésére vonat­

kozóan voltak francia elképzelések, ez azonban a lengyel—csehszlovák és cseh

—szlovák belső ellentétek miatt nem alakulhatott ki. Ezután Franciaorság átmenetileg egy lengyel—magyar—ro­

mán szövetség kialakítására gondolt.

Ekkor kötötték meg Benešék Jugoszlá­

viával a későbbi szövetségi rendszer első egyezményét. Az ún. utódállamok közeledésére igen siettetőn hatott az, hogy Magyarországnak a Szovjetunió elleni intervencióba való bekapcsolá­

sára Párizsban komolyan gondoltak. Ez kétségtelenül a magyar revíziós igények erősödését is jelentette volna. Francia­

ország először egyértelműen elítélte Be­

nešék szervezkedését, s osak fokozato­

san, a nemzetközi hehezet és a francia belpolitikai viszonyok változásával tö­

rődött bele eredeti terveinek kudarcába, s tette magáévá a közép-európai antant orientáció gondolatát.

A közlemények sorában utoljára hagytuk L. M. Munby: Az angol hely­

történet és amatőr művelői című írást.

A The Amateur Historian c. lap szer­

kesztője a cambridgei egyetem mellett működő helytörténeti szabadegyetemen tartott két előadásában először átte­

kinti az angol helytörténetírás fejlődé­

sét, majd a ma Angliában sok vitát ki­

váltó „Local History" kutatások meg­

szervezéséről szól. A XVI. században kialakult „megyetörténetek" még első­

sorban a földesurak geneológiáját, a birtok nemeseinek történetét kutattak.

Szerzőik maguk is birtokosok, papok.

A helytörténet e módját csak az elmúlt évtizedekben támadták meg, amikor műkedvelők bevonásával, komoly tudó­

sok vezetésével megindultak a sokol­

dalú, társadalom-, gazdaság-, kultúr- és

H Hadtörténelem — 745 —