(Sok év múlva tudtam meg, hogy a Zeneakadémiától nem messze, az Erzsébet körúti Kohn-cég zenei antikváriumából került később elő, ahová célzatosan „elzálo- gosították".)
Csalódottan hagytam el a hangversenytermet, ahol tehát ezúttal nem hangzott el Bartók-bemutató. Seres Lászlóval a vezérigazgatóság könyvtárában sokat beszél- gettem erről az ötvenes évek elején; a kórusművek egykori karnagya még akkor is szégyellte az eseményt Vigasztalódott, amikor a „Kossuth" szimfónia előadására készülő, egykori zenekari tagok kerültek szóba, azután a Fából faragott királyfira való felkészülés irgalmatlan nehézségei. A nagyok már 1904-ben is ellenálltak, ezt tették utódaik 1917-ben, miért lettek volna mások 1933-ban a budapesti MÁV üz- letvezetőség kebelében alakult „Vasutas Ének- és Zenetársaság" muzsikusai?
Ilyen mélyponton álltunk! A csodálatos mandarin körüli cirkusz — örökös mű- sorra tűzése és tologatása — szintén ártott a közerkölcsöknek; nagyot rúgni a ma- gyar géniuszba, ez akkor dicsőségszámba ment. A vasutasok ellenállása csak egyet- len szín a honi társadalom ellenállásának széles spektrumában. Ezt a színt csak erősíti, sötétíti, hogy nem sokkal később a II. zongoraverseny 1933. június 7-i bécsi bemutatójára utazó Budapesti Hangversenyzenekar nem kap a MÁV-tól tarifa- kedvezményt; a művészcsoportot autóbuszok viszik Bécsbe és hozzák haza hangver- seny után. Ezek voltak azok az idők, amikor Bartók nem volt hajlandó pódiumra lépni a főváros közönsége előtt. A bécsi koncert budapesti — vigadói — főpróbáján is maga helyett Kentner Lajossal játszatta el a versenymű zongoraszólamát.
SZABÓ IVAN: BARTOK
25
