őket, hogy azt „Osztrák szellemben és angol ízlés szerint" fogja elkészíteni.
Lényegében ugyanezt a módszert k ö v e t t e (mint F r a n k nyomán eddig is u t a l t u n k rá) előadó t a n á r k é n t és historikusként is. Gondo
san fölmérte szakterületét, akár művészet
t ö r t é n e t i előadássorozatról, a k á r történelmi stúdiumokról volt szó és széleskörű tájékozott
ságát, nyelvismeretét, kiváló íráskészségét ,,bevetve" mindig azt n y ú j t o t t a , amit hall
gatói és feltételezett olvasói v á r t a k tőle. Nem hatni a k a r t elsősorban t e h á t , hanem tetszeni, érvényesülni. É s ez sikerült is, hiszen szinte mindent elért amit a k a r t : keresett előadó, jónevű történész, nagyhírű tudományos társa
ságok megbecsült tagja lett. Csak éppen önálló szemlélettel, világlátással rendelkező eredeti gondolkodó nem lett, nem lehetett soha. Kér
dés, hogy önmagát, önazonosságát kétségbe
esetten kereső énjét hogyan értékelte ? Hogyan számolt el magában múltja sötét foltjaival,
A magyarországi olvasó is érdeklődéssel veheti kezébe a grazi Štyria kiadó ismeret
terjesztő szándékú életrajzsorozatának ú j a b b k ö t e t é t . S nem csupán az i n k á b b politikai m i n t k a t o n a i szerepvállalásra parancsolt vezér
ezredes életútjának m a g y a r vetületei m i a t t . Sarkotič curriculum vitae-je — h o r v á t szár
mazása, katonai pályafutása, kinevezése 1914 végén Bosznia-Hercegovina t a r t o m á n y i kor
mányzójává és vezénylő tábornokává, itteni politikai és k a t o n a i teljesítménye — nemcsak hagyományosan a l a k u l t : m á r akkor feltűntek a deviáns összetevők, amikor ezeket még nem a Monarchia temetkezése diktálta.
Az idős szerző, E r n e s t Bauer, feladatát jól oldotta meg. Ami teljesítményében kifogásol
h a t ó talán, az döntőbben az ismeretterjesztés korlátaiból, kötöttségeiből következik : az össze
t e t t e b b kérdések megválaszolásánál olykor el
m a r a d , vagy döcögőssé válik, frázisba szalad az indoklás. (Pl. : Conradot követően miért nem Sarkotič l e t t a vezérkar főnöke, hűsége a Monarchiához, a nagyobb hazához és forró szeretete h o r v á t hazája iránt.)
Szakmailag t a l á n egy kifogást tehet a recen
zens: a szerző o t t is döntő súlyú forrásként használja Sarkotiö (Magyarországon egyébként Tonelli Sándor révén ismert) naplóját, ahol kevésbé szubjektív források is állnak rendel
kezésre.
Ami a részleteket illeti : Bauer Sarkotič k a t o nai minősítéseit felhasználva m u t a t j a b e a
t u d a t o s a n elkövetett, súlyos k á r o k a t okozó tetteivel? S épp ez az, tökéletesen egyetértek a szerzővel, ami a „Zerffi-jelenséget" (Frank T.) igazán izgalmassá teszi. A „szakadatlan identitásválság" ... és a görcsösen makacs alkalmazkodási vágy e „megdöbbentő példá
z a t a " (Frank T.), mely Zerffi „anacionális"
karakteréből is eredeztethető, ismételten a jó ügyek t u d a t o s választására-vállalására, és ki
egyensúlyozott, állhatatos szolgálatára hívja fel az utókor figyelmét. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a soknemzetiségű Monarchia bonyolult társadalomfejlődése, beszűkült lehe
tőségkerete olyan „szociális peremhelyzetet"
(Frank T.) eredményezhetett, melynek á r n y a l t vizsgálata t o v á b b r a is elsőrendű történészi fel
a d a t .
F r a n k Tibor Zerffi-monográfiája ezért igen fontos darabja napjaink m a g y a r historiográfiá
jának.
Borsi-Kálmán Béla
katonai életút állomásait. Sarkotičot egyéb
k é n t így l á t t á k minősítői: átfogó k a t o n a i tudással, helyes ítéletalkotással és erős döntés
képességgel bír. Ezeket a világos parancsadás művészete egészíti ki nála. Azt ugyan a szerző részletesen ismerteti, mikor, hová és milyen beosztásba vezényelték — a századfordulón pl. alezredesként, majd ezredesként zászlóalj
parancsnok Prágában, h a d t e s t vezérkari főnök Nagyszebenben, az 5. gyalogdandár parancs
noka Linzben, (ahol — 1907-ben — m e g k a p t a vezérőrnagyi kinevezését), majd következett Bolzano, később a V I . magyar—szlavón Landwehr-honvédkörzet parancsnoksága — á m ennek csak egyértelmű előnyeit látja. (Ezek persze meghaladták a h á t r á n y o k a t . ) Ami pedig
„ a politikus t á b o r n o k o t " a szerzőnél illeti, ennek körüljárása m a m á r kissé kevésnek t ű nik. — ,,... nem csupán parancsátvevő és ki
vitelező..."
Igen jól sikerültek azok az oldalak, ahol a k ö n y v szerzője Sarkotiö 1914-es kinevezésének körülményeit, a szelekciós mechanizmus m ű k ö dését vizsgálja. Ami végül is döntőnek bizo
n y u l t , az Sarkotiö Potiorek-bírálata v o l t : egyébként alighanem ez — m á s k a t o n a i veze
t ő k kritikája — az egyetlen terület, ahol Sarko
tiö valós k a t o n a i képességeit — nagyobb lép
t é k ű hadműveletet élesben nem v e z e t e t t — mérni lehetne.
A frissen kinevezett t a r t o m á n y i kormányzó és vezénylő t á b o r n o k politikai programja — E R N E S T B A U E R
DER LETZTE PALADIN DES REICHES Generaloberst Stefan Freiherr Sarkotič von Lovčen
(Verlag Štyria, Graz, 1988.)
— 695 —
előadta ezt az államfőnek és rögzítette napló
j á b a n is — eklektikus ós ellentmondásos volt.
Míg szerencsétlenségnek minősítette, hogy az okkupációt követően nem a régi határőrvidék tradícióiból is táplálkozó katonai, hanem pol
gári k o r m á n y z a t o t t e r e m t e t t e k , intellektuális fogalmazással v e t e t t e p a p í r r a : „...a legjobb politika számunkra, ha nem csinálunk politi
k á t . . . " — ezen természetesen a pártpolitika kikapcsolását é r t e t t e . Mindezt Ferenc József helyeselte, aki a kihallgatás végén ezt mondot
t a : „ . . . t e h á t semmiféle politika. Rend és jó közigazgatás. K e m é n y , ám jó szívvel párosítva.
Katonailag pedig t a r t a n i a L a n d o t . "
Sarkotiö naplójegyzetei egyébként arról is t a n ú s k o d n a k , hogy elvitte magával Sarajevó- b a a „Legfelsőbb H e l y " munkastílusát: „ . . . m a a t a r t o m á n y t csak az kormányozhatja, aki n a p o n t a 16 órát dolgozik..." A szerző azonban csak röviden, említésszerűen szól arról, hogy Sarkotiö katonai eszközökkel oldott meg igaz
gatási feladatokat is: e hármas ellentmondás feloldására nem vállalkozott.
Többször is szót k a p n a k az életrajzban Sarkotiö konfliktusai. í g y az a kálvária, ame
lyet Sarajevo Festunggá deklarálásának t e r v e során j á r t , vagy amely Stürgkh-kel állította szembe. Nem kerülték el a szerző figyelmét azok az összeütközések sem, amelyek — így Montenegro m e g t á m a d á s á n a k kérdésében — t i s z t á b b katonai dimenziókban keletkeztek.
Érdekes és jellemző Sarkotiö véleménye a t a r t o m á n y b a n végbement felségárulás]' és kém
kedési perekről: primitív és árnyalt egyszerre.
Amíg e pereket „...politikailag abszolút szük
ségesnek..." vélte és a megtalált (majd később
„elvesztett") bizonyítékokból a Szerbiának k ü l d ö t t u l t i m á t u m megalapozottságát olvasta
A 20-as évek közepén a Központi Bizottság létszáma alacsony volt, a X I I I . kongresszus u t á n mindössze 63 fő. Egyes tagjainak tekin
télye meghaladta a Politikai I r o d a v a g y a Központi Bizottság Titkársága tagjainak a t e kintélyét, és ez természetesen korlátozta Sztá
lin, valamint a hatalomért harcolók befolyását és h a t a l m á t . Azt lehet mondani, ezek közül jelentősen kiemelkedett nézeteinek független
ségét tekintve M. Frunze és F . Dzserzsinszkij.
Ezenkívül a hatalom jelentős része az ő kezük
ben összpontosult.
Frunze, a régi forradalmár, 1917 u t á n nem-
ki, hangsúlyozta: politikailag nem kíván be
avatkozni. Igaz, ehhez hozzáfűzte: ezt maga
sabb szinten kell megoldani. Ami pedig nem Sarkotiö, hanem a szerző e kérdéssel kapcsola
tos teljesítményét illeti, némi elmarasztalástól nem zárkózhatunk el: Bauer e perek sajátos természetét távolról sem világította meg.
Az 1918-at követő életút — Sarkotiö 1939 őszén halt meg — b e m u t a t á s a érthetően vázlat
szerű: k á r azonban, hogy nincs e x a k t a b b vá
lasz Sarkotiö és a horvát ellenzék, illetve emigráció kapcsolatainak természetéről.
Különösebb magyarszimpátiával Sarkotiöot nem lehet vádolni. Már említett audienciája alkalmával is bírálta a magyarok horvát poli
tikáját — Tiszát sem kímélve. A m a g y a r miniszterelnökkel egyébként t a r t o m á n y i kor
mányzóvá t ö r t é n t kinevezését követően tár
gyalt Budapesten — eléggé eredménytelenül.
Felsőbb kormányzati szervének, a közös pénzügyminisztériumnak tevékenységében is m a g y a r motiváltságú negatívumokat fedezett fel. Magyarellenessége személyes jellegű poli
tikai kapcsolatainak alakításában is funkciót nyert. Szubjektivitása m a m á r csak o t t t ű n i k enyhébbnek, ahol sorai valóságközelséget mu
t a t n a k — így Tisza délszláv útjánál. „...Tisza útja politikai halálmenet volt... ő sem t u d o t t megszabadulni az előítéletektől... a magyar nemzetállam fikciójához t a r t o t t a m a g á t . . . Tisza, a tehetséges politikus saját vakságának v á l t á l d o z a t á v á . . . " — jegyezte fel naplójában.
H a Magyarországon nem is így írnánk meg egy katonai vezető életrajzát, Bauer módszere és teljesítménye mindenképpen figyelemre
méltó.
Vargyai Gyula
sokára á t k e r ü l t a Vörös Hadseregbe, 1919 elején m á r a Keleti Front déli hadseregcsoport
jának parancsnoka volt, amely érzékeny vesz
teségeket okozott Kolcsaknak. N é h á n y hónap múlva m á r a Keleti F r o n t parancsnokaként sikeres harcokat folytatott az Ural és Közép- Ázsia felszabadításáért. 1920 szeptemberében kinevezték a Déli Front parancsnokává és i r á n y í t o t t a Vrangel szétzúzását Észak-Tauriá- ban és a Krímben. A polgárháború befejezése u t á n a Forradalmi K a t o n a t a n á c s megbízottja, majd az ukrajnai és krími csapatok parancs
noka volt. Olyan parancsnokoktól eltérően, R O J M E D V E G Y E V
M.V. FRUNZE ÉS F.E. DZSERZSINSZKIJ HALÁLÁRÓL Voenno-isztoricseszkij Zsurnál, 1989/3. szám, 54—61. o.
— S96 —
