100
A kulantéría elbirtoklása. A kérdés körüli vitába, (lásd: Polgári Jog 1931. nov.. szám, Jogállam 1931. dec.
szám és Polgári Jog 1932. februári szám) belészólt a ma- gyar királyi Kúria is.
A P. VI. 641/1930. számú ítélet (kelt 1931. okt. 28.) felperesnek ingatlan birtoka iránt indított keresetét — az alsóbírósági ítéletekkel egybenhangzóan — elutasította. A peres felek között létrejött megállapodást az ítélet ex asse nem foglalja össze, a határozatból restaurálható az alábbi tényállás. Felperes átruházta az alperes házastársakra ingatlana haszonélvezetét (vagy tulajdonát?), azzal a ki- kötéssel, hogy alperesek tartoznak havi 24 pengős élet- járadékot fizetni. A szerződés tartalmazza továbbá azt a megállapodást is, hogy amennyiben alperesek a járadékot pontosan nem fizetik, felperes az ingatlan haszonélvezetét visszakövetelheti. Alperesek az 1929. március 1-én esedé- kes részletet március 2-án délután 2 óra körül kínálták fel felperesnek. Ez alapon tette folyamatba a szerződéses meg- állapodásra alapított keresetét felperes az ingatlan birtoka iránt. A kúriai határozat a tényállásból folytatólag kiemeli, hogy az alperesek a járadékot már előzőleg is több ízben fizették néhány napi késedelemmel és bár a felperes a fize- tések elfogadásakor ezt szóvá tette és a pontos fizetést is sürgette, de nem tett olyan nyilatkozatot, hogy a jövőben a legkisebb késedelem esetében is érvényesíteni fogja azt a szerződéses jogát, hogy az ingatlan haszonélvezetét egye- nesen a maga részére követelje. Ez a kis késedelem, te- kintve az ügylet természetét, valamint az esetnek fentebb ismertetett és alperesek eljárását mentő körülményeit, az okiratba foglalt szigorú következmények alkalmazását nem vonhatja maga után, mert az ellentétben lenne a köteles jóhiszeműséggel és méltányossággal. Majd folytatólag ki- emeli a Kúria, hogy a kir. ítélőtábla helyesen utalt a Kúria hasonló elvi alapon álló egy korábbi határozatára, a Pol- gári jogi határozatok tárában 462. szám alatt felvett dön- tésre. Ez a döntés azonos a témáról írott első cikkemben hivatkozott kúriai ítélettel.
A Kúria tehát az elvi jelentőségűnek nyilvánított állás- pontját megismételte, amire én joggal támaszkodhattam, sőt a most eldöntött esetben a Kúria hangsúlyozottan ki- emeli, hogy a hitelező korábbi késedelmes fizetések alkal- mával kifogásolta is a késedelmet, de még a kifogásolást sem tartotta a Kúria elegendőnek, hanem az esetre is meg- kívánta, hogy a hitelező jelentse ki, hogy a jövőben a kése- delem szigorúbb következéseit alkalmazni fogja. Pusztán az elkésés kifogásolása a szigorúbb sanctio késedelem esetére való igénybevételére történő utalás nélkül a Kúria nem
101
látja a köteles jóhiszeműséggel összeegyeztethetőnek a ké- sedelem következéseinek, szigorú érvényesítését.. Még inkább ellenkezik természetszerűen a jóhiszeműséggel, ha a hitelező a korábbi alkalmakkor kifogás nélkül nyugodott bele a késedelmes teljesítésbe, meri ezzel, a magatartásá- val fokozottabban kelthette az adósban azt a hitet, hogy a lazább teljesítést a jövőben is el fogja fogadni és nem fog meglepetésszerűen a késedelemre szabott jogával élni.
Tóth bíró úr cikkével kapcsolatban még csak kiemelem, hogy a felperesi felülvizsgálat a bíró úr okfejtésében is foglalt jogelvesztést is panaszolja, bár közelebbi adatok hijján azt a kúriai határozatból nem lehet látni, hogy az alsó bíróságok operáltak-e azzal, hogy a felperes jogát el- vesztette, vagy hogy a felperes jogáról lemondottnak tekin- tendő, mintahogyan ezt Tóth bíró úr okfejtése stilizálta.
A jogelvesztést a felülvizsgálat, mint a tényállás megtáma- dását érvényesítette, a Kúria helyesen utal arra, hogy ez a támadás nem a tényállás ellen irányul, hanem az anyagi jog alkalmazására vonatkozik, a kúriai indokolás azonban közelebbről nem tér ki arra, hogy elvesztette-e a felperes jogát, vagy sem, a jogelvesztésről azonban a Kúria gyakor- latával kapcsolatban csak túlzással lehet beszélni, mert amit a gyakorlat tartalmaz, csak annyi, hogy bizonyos körülmények között a jog gyakorlását korlátozza a Kúria, ha a jog gyakorlása a köteles jóhiszeműséggel ellentétbe kerülne, de épen a kúriai gyakorlat szerint jogelvesztésről már csak azért sem lehet beszélni, mert a Kúria által meg- kívánt figyelmeztetés előrebocsátása után a jog igenis gya- korolható, annak elvesztéséről tehát szó sem lehet. B. S.
Még néhány szó a külföldi valuta felértékeléséhez.
Lapunk f.' évi januári számában (27. oldal) mutattam reá a Kúria egy olyan döntésére, amely a régebbi gyakorlattal szembefordulva, megtagadja a külföldi pénz felértékelését.
Azóta ismét két kúriai döntés foglalkozott e kérdéssel.
Az egyik szerint román állampolgár felperes a francia biztosítótársaság magyarországi képviselőségét 1917-ben esedékessé vált és akkori zürichi jegyzésű 16.000 francia frank életbiztosítási összeg, erejéig perelte. A Kúria 5385/
1930. sz. határozata (Jogi Hírlap 1932. évf. 114. sz.) a va- lorizációt megtagadja, mert „nincs oly jogszabály, amelynek értelmében román állampolgárnak francia állampolgár el- len francia pénznemben fennálló követelése átértékelve volna magyar bíróság által megítélhető" és ezért „felperes- nek csak névértékben fizetendő francia frankhoz lehet igénye". Igaz, hogy itt az eset az elvi kérdés szempontjá- ból nézve nem. áll tisztán, mert nemcsak a valuta külföldi,
