A viszontbiztosítási jog nemzetközi egységesítése

KÖZGAZDASÁG fcs PÉNZÜGY

VIII. évfolyam 7. szám 1932. szeptember

A viszontbiztosítási jog nemzetközi egységesítése.

)

Irta: Dr. Király Ferenc ügyvéd.

A viszontbiztosítás intézménye a biztosítási ügy nem- zetközileg megszervezett és természetéből folyóan nemzet- közi jellegű institúciója, amely — a biztosító intézeteknek az országhatárokon túlmenő horizontális terjeszkedése mel- lett — a nemzetközi rendezést, illetve jogegységesítést el- sősorban teszi indokolttá. A viszontbiztosítás intézményé- ben a biztosítási üzlet a nemzeti határokon túlmenőleg, verti- kális irányban tagozódik; ez az üzletág az, amely a biztosí- tást a szó legszorosabb értelmében nemzetközi világüzletté teszi. A viszontbiztosítás intézménye a kockázatnak majd- nem ideális szétosztását teszi lehetővé azzal, hogy a bizto- sító intézetek az általuk vállalt kockázat megfelelő részét viszontbiztosítójuknak továbbadhatják, a viszontbiztosított kockázatokat pedig további viszontbiztosítókra lehet retro- cedálni és ezt a folyamatot szinte áttekinthetetlenül lehet tovább folytatni, a kockázatokat valósággal atomokra lehet bontani és az egész földkerekségre egyenlően szétterjesz- teni. A viszontbiztosításoknak ez a nagyszabásúan kiépített hálózata teszi lehetővé, hogy a legsúlyosabb kockázatok is elvállalhatók és a biztosító intézetek a káreset bekövetkez- tekor kötelezettségüknek anyagi létük veszélyeztetése nél- kül, nehézség nélkül eleget tehetnek.

A viszontbiztosítási üzletnek ebből a rendszeréből fo- lyik, hogy a viszontbiztosítás nem ismerhet országos hatá- rokat. A különböző államok biztosítási intézetei közt a vi - szontbiztosítás útján állandó és kölcsönös összeköttetés áll fenn, amelyből folyólag a különböző országokban működő biztosító intézetek egymás üzleteiben kölcsönösen érdekel- tek. Ha már most a biztosítási üzletnek ezt a szoros és sok- oldalú, az egész világra kiterjedő összefüggését személőtt

1) Szerzőnek, aki az International Law Association biztosítási jo- got egységesítő nemzetközi bizottságának előadója, az ezévi oxfordi konferencia számára készített jelentéséből.

tartjuk, könnyen beláthatjuk, hogy milyen felesleges hátrá- nyokat és akadályokat jelent az egyes államok biztosítási

jogainak különbözősége és a biztosítási üzletre milyen köny- nyebbséget jelentene, ha a biztosítási üzletet szabályozó jogi normák különböző elemeikben egymással összhangba hozhatók, illetve egységesíthetők volnának. Ma még az a helyzet, hogy a biztosítási, illetve a viszontbiztosítási inté- zetek vezetői viszontbiztosítási, illetve retrocessziós szer- ződéseik megkötésénél a legkülönbözőbb államokban mű- ködő cedenseik jogrendszereit ismerni, tanulmányozni és kalkuláció tárgyává tenni kényszerülnek, hogy kötelezett- ségeik mértékét és súlyát kellően ismerhessék. Könnyítést jelentene tehát a biztosítási vállalatok vezetésében és orga- nizációjában, ha a különböző államok sokféle biztosítási joga helyett valamennyi államban egységes biztosítási ma- gánjog szolgálhatna a biztosítási üzlet irányító zsinórául.

Ezek és a hasonló fejtegetések, amelyeket a biztosítási jog egységesítését propagáló iratokban2) bőven olvasha- tunk, meggyőznek bennünket arról, hogy a Nemzetek Szö- vetsége Magánjogot Egységesítő Nemzetközi Intézete és a Biztosítási-jogi Nemzetközi Egyesület ama tevékenysége- mellett, amely ez idő szerint főleg a biztosítási jog általá- nos szabályainak összehasonlító elemzésére és egységesíté- sük megkísérlésére szorítkozik, az International Law- Asso- ciation a viszontbiztosítási jog matériájának unifikálása kö- rében végezhet korszerű és szükséges munkát.

A viszontbiztosítási jogra vonatkozó tételes joganyag"

— nemzeti törvényszabályozások — tekintetében azzal a sajátos jelenséggel találkozunk, hogy azok az állami tör- vényhozások is, amelyek — és jelenleg még ezek vannak kisebb számmal — biztosítási jogukat összefogó kodifikató- rikus rendszerben foglalták már össze, alig érintik tételes szabályokkal a viszontbiztosítás intézményét. Úgy ezekben a jogrendszerekben, mint az összefogó biztosítási jogot még nélkülöző nemzeti jogrendszerekben alig néhány szakasz intézkedik, rendszerint utalással a vonatkozó nemzeti bizto- sítási jog egyéb egyes határozmányaira, vagy az általános magánjogra, a viszontbiztosítási üzletről.

Angliában a viszontbiztosítás a common law jogszabá- lyai alá esik; tételes intézkedés a viszontbiztosítással kap- csolatosan csupán Marine Insurance Act-ben (1906.) van, amely (Sec. 9.) lényegileg a viszontbiztosítás megengedett- ségét mondja ki és az ugyanerre a tárgyra vonatkozó bizto-

2) L. a magyar Biztosító Intézetek Országos Szövetségének há- - romnyelvű javaslatát, 1930.

sítási és viszontbiztosítási szerződéseknek egymástól külön- állását hangsúlyozza.

A francia Code de Commerce (Art. 342.) hasonlóképen annak az általános elvnek kimondására szorítkozik, hogy

„L'assureur peut faire réassurer par d'autres les effets qu'il a assurés." Ugyanazon a törvényhelyen kimondja to- vábbá azt is, hogy „La prime de réassurance peut être moindre ou plus forte que celle de l'assurance." Végül a közvetlen biztosításokra is fennálló azonos szabályként álla- pítja meg a viszontbiztosításokra vonatkozóan, hogy „Un contrat d'assurance ou de réassurance consenti pour une somme excédant la. valeur des objets chargés est nul à l'égard de l'assuré seulement, s'il est prouvé qu'ily a dol ou fraude de sa part." (Art. 357.).

Az olasz Codice di Commercio (422. §.), a belga biztosí- tási törvény (1874. évi június hó 11-i törvény 24. §-a), a román (452. §. és a portugál (430. §.) kereskedelmi tör- vénykönyvek lényegileg ugyanezeket a jogszabályokat is- métlik, illetve csupán a viszontbiztosítás megengedettségé- nek kimondására szorítkoznak.

A latin jogterületeken ezért inkább a spanyol kereske- delmi törvénykönyvnek az az intézkedése érdemel ügyei- met, amely kimondja, hogy (400. §.) „a biztosító a biztosí- tás egy részét vagy részeit más biztosítóknak átengedheti, ami mellett azonban a biztosítottal szemben közvetlenül és kizárólag marad felelős. Ha a biztosítás vagy a viszontbiz- tosítás valamely része továbbruháztatott, a biztosítási díj megfelelő részét felvevő viszontbiztosítók (cessionáriusok) kötelesek a kár megtérítéséhez ugyanabban az arányban hozzájárulni, amilyen arányban a biztosított és a fő- vagy első biztosító közt létrejött szerződésekért a felelősséget magukra vállalták."

A germán jogrendszerek törvényei ép oly szűksza- vúak a viszontbiztosítás intézményével szemben, mint a latin jogi szféra tételes intézkedései. A német HGB. mind- össze két szakaszt szentel a gazdasági élet e fontos instru- mentumának; (779. és 864. §.) További intézkedéseket a magánbiztosító szerződésekről szóló törvények tartalmaz- nak: a VAG. (Reichsgesetz über die privátén Versiche- rungsunternehmungen, 1921. május 12.) 116. §-a kimondja, hogy a viszontbiztosító vállalatok, a kölcsönös biztosító társaságokat kivéve, állami engedélyezésre nem szorulnak és állami felügyelet alatt sem állnak. Ugyanezt mondja ki a svájci törvény (1908. április hó 2-i törvény) is (101. §.).

Az európai kodifikatórikus alkotások közül a Magyar Kereskedelmi Törvénykönyv intézkedik legbővebben a vi- szontbiztosítás intézményéről. A Magyar Kereskedelmi Tör- 5 .

vénykönyvnek 508—514. szakaszai a viszontbiztosítási ügy- let jogszabályai tekintetében részletezőbbek, mint más eu- rópai államok jogrendszerei: a viszontbiztosítási ügylet nem egészen szerencsés meghatározásán felül ugyanis előírják a viszontbiztosításnak a vonatkozó szerződésben „közvetlen, vagy közvetett viszontbiztosítás" (retrocesszió) névvel való külön megjelölését (509. §.), tételes szabályban fogalmaz- zák meg azt az általános elvet, hogy a többé már nem lé- tező rizikó tekintetében viszontbiztosítás sem állhat fenn (510. §.), szabályozzák — bár a mai nemzetközi viszont- biztosítási gyakorlattól eltérően — a viszontbiztosítottnak értesítő kötelességét a viszontbiztosítóval szemben (511. §.), illetve a viszontbiztosító fizetési kötelességét kár eseté- ben a viszontbiztosítottál szemben (512. §.); kimondják to- vábbá, hogy a viszontbiztosító megfelelő arányban jut mind- azokhoz az igényekhez, amelyeket a közvetlen biztosító tá- maszthat a károkozóval szembéri (513. §.). Az 514. §-ban a közvetlen biztosításra vonatkozó jogszabályokból idézett, illetve átvett szabályok közül főleg a 475. §. fontos, amely szerint fontos körülmények valótlan előadása esetében a viszontbiztosító is mentesülhet a vonatkozó szerződés ér vényességének megtámadása útján kötelezettségétől; egyes ilyen ténykörülmények elhallgatása, illetve nem teljesen szabatos közlése a viszontbiztosítási jog körében azonban aligha járhat — a viszontbiztosítási ügylet sajátságos ter- mészeténél fogva — ezzel a súlyos következménnyel.

Magyarországon az 1923. évi V I I I . t.-c. a biztosító ma- gánvállalatokat állami felügyelet alá helyezvén (1. §.), ki- mondotta, hogy aki egy külföldi biztosító vállalattal, vagy olyan vállalat részére, amelynek belföldön fióktelepe nin- csen, biztosítási ügyletet köt, vagy közvetít: köteles a szer- ződést a felek és az ügylet természetének közelebbi meg- jelölésével három hónapon belül a Felügyelő Hatóságnak bejelenteni. (4. §.) Űj biztosító vállalat a Felügyelő Ható- ságtól nyerendő engedélyének elnyerése céljából e hatóság- hoz üzleti tervet köteles benyújtani, amelynek fel kell tün- tetnie azokat az elveket is, amelyek szerint a vállalat a kockázatot megosztja (viszontbiztosítja) (196/1923. M. E.

rendelet 2. §-a). A biztosító vállalatok zárszámadásaira vonatkozóan a rendelet egységes alapeleveket ír elő, ame- lyek az élet- és kárbiztosítási viszontbiztosításoknak egy- öntetű elvek szerint való feltüntetését rendelik (17. §.). A rendelet a viszontbiztosításba adott életbiztosítási díjtarta- lékokra vonatkozóan is különleges szabályokat ír elő (18.

§.). E jogszabályok szerint a viszontbiztosítás is részben ál- lami felügyelet alá kerül, sőt a külföldi vállalatokkal léte- sített viszontbiztosítási szerződések is bejelentés alá esnek.

A tengerentúli országokban az Amerikai Egyesült-Ál- .lamoknak csak néhány állama rendelkezvén kodifikált ma- gánjoggal (Dacota 1864., California 1872.) a viszontbizto- sításra vonatkozólag csak ezekben a kodifikácíókban ta- lálunk tételes joganyagot. (442. §.) A viszontbiztosítást kötő biztosító az első biztosítási szerződésben biztosított- nak adatait és a kockázat átvállalására fontos valamennyi olyan ténykörülményét, amely a szerződés kötése előtt vagy után jutott tudomására, a viszontbiztosítóval közölni tar- tozik (1443. §.). A viszontbiztosítás nemcsak a kár elhá- rítására, de a felelősség elhárítására is kártérítő szerződé- sül szolgál (1444. §.), az első biztosítottnak nincs igénye a viszontbiztosítási szerződésből (1445. §.). E rendelkezések közül újszerű, bár a gyakorlatban betű szerint nem mindig keresztülvihető az 1443. §-nak az az intézkedése, amely szerint a viszontbiztosított a viszontbiztosítóval a szerződés folyama alatt beálló fontos körülményeket is közölni tar- tozik.

A mexikói kereskedelmi törvénykönyv a spanyol, a

chilei kereskedelmi törvénykönyv a francia és a spanyol, a brazíliai -kereskedelmi törvénykönyv pedig a francia ke- reskedelmi törvénykönyvben található gyérszavú jogszabá- lyokat ismétlik. A délamerikai álamok jogrendszerei közül mindössze az argentiniai kereskedelmi törvény intézkedik bővebben a viszontbiztosításról, kimondván, hogy „nem ér- vényesíthető a viszontbiztosítás, ha a biztosított a biztosítót kötelezettsége alól mentesítette". A viszontbiztosítás ke-

zesség és a biztosító mentesülése kötelezettsége alól, azo- nos a kezességnél a főadós fizetésével (501. §.). „A viszont- biztosító az általa biztosított tárgyakat bármikor másokkal biztosíttathatja; a viszontbiztosítási díj az eredeti bizto- sítási díjnál alacsonyabb, vagy magasabb, vagy az.onos le- het; a viszontbiztosítási feltételek, illetve a viszontbiztosí- tott veszély azonosak, vagy eltérőek lehetnek, mint az ere- deti biztosítási szerződésben kikötöttek (517. §.). „Ha a Eiztosító a biztosított tárgyak kockázatának fennállása alatt

csődbe jut, a biztosított a szerződés felfüggesztését vagy megfelelő biztosítékot kérhet annak biztosítására, hogy a csődtömeg a biztosító kötelezettségeit teljes mértékben fogja teljesíteni. A biztosítónak ugyanez a joga van a biz- tosítottal szemben, ha a biztosítási díjat még nem kapta meg. Ha a csődtömeg megfelelő biztosítékot nem nyújt, a biztosított mindazoknak a jogoknak ellenszolgáltatás nél- kül való reá ruházását követelheti, amelyek valamely eset- leg "fennálló viszontbiztosításból kifolyólag reá vonatkoz- nak." (526. §.)

Mind e rendelkezések közül legérdekesébb az-523. §.

5*

3. bekezdése, amely eltérően más törvényhozásoknak, il- letve más államok joggyakorlatának ide vonatkozó intézke- déseitől, feljogosítja a biztosító csődje esetében a biztosí- tottat arra, hogy kára esetében közvetlenül a viszontbiz- tosító ellen fordulhasson. A kontinentális joggyakorlat e- jogi koncepciót a viszontbiztosítás intézményével ellentétes- nek fogja fel és azt magáévá nem tette.

Ebből a rövid jogösszehasonlító ismertetésből is lát- ható, hogy a viszontbiztosítási jog maradéktalanul össze- függő tételes rendszerbe foglalva még nincs és kimerítő, kodifikatórikus szabályozásban sehol sem részesült. A z a ,

rendszerint az egyes államok kereskedelmi törvénykönyvei- ben foglalt és az előbbiekben ismertetett néhány jogszabály, amely a viszontbiztosítási joganyagra vonatkozik, mindössze főleg a viszontbiztosítás megengedettségének kimondására szorítkozik és néhány idevonatkozó főbb általános elvet — így elsősorban a viszontbiztosító és a viszontbiztosított jog- viszonyának az alapszerződésbeli jogviszonytól való füg- getlenségét <— hangsúlyozván, kifejezetten — mint a ma- gyar kereskedelmi törvénykönyv is —, vagy hallgatólagosan, utal a biztosítási jognak az illető állam kereskedelmi tör- törvénykönyvében, vagy más törvényben, illetve, magánjo- gában — kötelmi jogában — található szabályaira.

E helyzet mellett ma még nem lehet szó arról, hogy a viszontbiztosítási jog tételes jogszabályainak egységesítése legyen indítványozható. A biztosítási jog mai stádiumában, mikor e jogmatériának általános része és annak a közvet- len biztosítási jog alapvető problémáira, valamint az egyes főbb biztosítási ágazatokra vonatkozó különös , része még csak a jog egységesítése kezdetének küszöbén áll, a vi- szontbiztosítási jog, amelynek szervesen kell beilleszkednie a javasolt biztosítási világ jog rendszerébe, egységesítés alá ma még nem vehető. Erre akkor kerülhet a sor, ha a bizto- sítási jog általános és különös részének egységesítése már előrehaladottabb stádiumba jutott.

Ez az állásfoglalásunk nem mentesíthet bennünket at- tól, hogy a viszontbiztosítási jog szabályainak ez idő sze- rinti tulaj donképeni lelőhelyével: az érdekelt biztosító inté- zetek, mint egymással kapcsolatban álló szerződő felek au- tonóm megállapodásaiból sarjadó testületi joggal — droit corporatif — ne foglalkozzunk. A testületi jog, főleg pedig ennek a nemzetközi forgalomban az országhatárokon is túl terjedő további fejlődménye: a nemzetközi testületi jog, az

az újabb és nagy érdeklődésre számot tartható joganyag, amely az állami bíróságok igénybevételét rendszerint kike- rülvén, a jogi kutatás számára ma még nehezen hozzáfér- hető, de gyakorlati jelentőségében és fontosságában sokszor-

számottevően meghaladja a nemzeti tételes jogszabályokban található és az állami bíróságok gyakorlatában kialakuló joggyakorlatot. Ez a joganyag az, amelyben a nemzetközi koncentrációk — a nemzetközi kartelek és trösztök — él- nek és országok gazdasági életét befolyásoló,an szabályoz- zák; ugyanezen a területen fejlődik a viszontbiztosítási ügy- letekre vonatkozó jog is, mint elsősorban nemzetközi vi- szontbiztosítási jog, helyesebben viszontbiztosítási világjog.

E szemlélettől vezéreltetve, a véleményünk szerint a biztosítási jog területén akkor végezhetünk érdemleges mun- kát, amely méltóan kiegészítheti a biztosítási jog egységesí- tésével foglalkozó említett két másik nemzetközi intézmény másirányú működését is, ha elsősorban a viszontbiztosítás- sal foglalkozó biztosító intézetek autonóm szerződésein ala- puló jog fejlődését és az ezzel kapcsolatosan dönteni híva- tott speciális választott bíróságok idevonatkozó döntéseit

figyeljük és a tudományos kutatás számára ezeket hozzá- férhetővé téve, egyúttal az esetleg felmerülő eltérések kikü- szöbölésére is törekszünk. Mindehhez viszont az szükséges, hogy rendelkezésünkre álljanak a főbb viszontbiztosító in- tézmények cessziós és retrocessziós szerződései, valamint a jogvitáik eldöntését tartalmazó speciális választott bírósági szerződések.

A viszontbiztosítás nemzetközi szervezetében szokásos választott bíráskodással kapcsolatosan megfontolandónak találjuk annak elbírálását, hogy vájjon nem volna-e lehet- séges és célszerű e választott bíráskodás központosításával egy speciális központi választott bíróság felállítása, amely

— esetleg körzeti bírósági rendszerrel — a viszontbiztosí- tási testületi nemzetközi jogelvek egységes fejlesztését volna hivatva biztosítani. Elbírálandó lenne, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara választott bíróságánál, ennek meg- felelő átmódosításával, illetve a más oldalról javasolt ál-

landó nemzetközi kereskedelmi választott bíróságnál fel-

állítható volna-e az említett speciális szakismeretekkel ren- delkező és nemzetközi viszontbiztosítási ügyekben döntő állandó választott bíróság.

Megfontolandónak találjuk azt az egyes tagjaink részé- ről felvetett javaslatot is, hogy a nemzetközi jellegű vi- szontbiztosítási ügyletekre — a most létező különböző szer- ződési formák egybevetése után — egységes tipusszerződé- sek, illetve egységes biztosítási feltételek létesíttessenek, ami a viszontbiztosítási jog ma még szerteágazó anyagát

"kétségtelenül könnyebben áttekinthetővé és a viszontbizto- sítási. világforgalom menetét könnyebbé tenné.

A viszontbiztosítási intézménnyel kapcsolatosan jog- politikai, helyesebben közjogpolitíkai és nemzetközi jogpo-

litikai problémák is adódnak, amelyeknek harmonikus meg- oldásától a világgazdaság zavartalan menetének biztosítása, függ-

E problémakörben a háborúnak a biztosítási, illetve a.

viszontbiztosítási szerződésekre való hatásait az Internatio- nal Law Association madridi (1913.) és varsói (1928.) kon- ferenciáin már behatóan tárgyalta és newyorki (1930.) kon- ferenciáján erre vonatkozóan jogelveket is javasolt.

A biztosítási, helyesebben a viszontbiztosítási jog köré- ben is előnyomul az a gazdasági jogban az újabb időkben az.

egyes államoknak a magánjogi életbe való egyre fokozot- tabb beavatkozása folytán korszerűvé vált probléma, hogy milyen szerepet vigyen és helyes nemzetközi jogpolitikai és gazdaságpolitikai meggondolással, — de a nemzeti szem- pontok összeegyeztetésével — milyen szerepet vihet az ál lam a viszontbiztosítás intézményénél? A nemzeti, illetve a nemzetközi viszontbiztosítás vonassék-e intenzivebb ál-- lami felügyelet alá ép úgy, mint azt egyes államokban a biz- tosítás más ágazatainál bevezették vagy szorgalmazzák, avagy a viszontbiztosítás intézménye, különös jellegére való- tekintettel, továbbra is hagyassák ki az állami felügyelet és ellenőrzés szférájából? Ami pedig a biztosítási jog tervbe- vett nemzetközileg egységes tételes szabályozását illeti, a vi- szontbiztosítás intézményeire a biztosítási jog mely általá- nos szabályai, illetve a más biztosítási ágazatokra fennálló' mely különleges biztosítás jogi szabályok terjesztessenek ki?

Felmerül továbbá az a kérdés Is, hogy tekintettel a viszont- biztosítási jog szabályainak főleg az autonóm testületi jog- ban való gyökerezésére, a viszontbiztosítási jogra is át- veendő és alkalmazandó tételes szabályok, amennyiben a.

biztosítás egyéb ágazataiban a jus kogens erejével bírnak, a viszontbiztosításban is ugyanilyen hatályúak vagy csak.

diszpozitiv jellegűek legyenek-e?

Az elsőnek itt felvetett problémakörben az egyik vég- letet azok az állami jogrendszerek jelzik, amelyek kifeje- zetten kimondják, hogy biztosítási jogrendszerük, ideértve esetleg állami felügyeletüket is, a viszontbiztosításokra nem alkalmazandók — Németország, Svájc —; ezzel szemben a.

másik oldalon állnak azoknak az államoknak jogszabályai, amelyek — így Magyarország is — az állami felügyeletet a.

viszontbiztosító intézetekre és a viszontbiztosítási ügyle- tekre is kiterjeszteni kívánják.

E kérdést aktuálissá és fontossá teszi annak a körül- ménynek észlelése, hogy a viszontbiztosítási apparátus egyes olyan államokban, amelyek intézetei a viszontbiz- tosításokat külföldre adják, de megfelelő arányban csere- viszontbiztosításokat viszont nem kapnak, az állam nem-

zetközi kereskedelmi fizetési mérlege hátrányos eltolódá- sokat okozhat, amelyek a nemzeti valuta stabilizálására irá- nyuló törekvéseket előnytelenül befolyásolhatják. Egyesek szerint mindez elhárítható lenne, ha a viszontbiztosítás in- tézményébe az állam is bekapcsolódnék a viszontbiztosítást közvetítő hivatallal és ezzel lehetővé tétetnék a külföldre adott viszontbiztosításokkal szemben az egyensúlyt helyre- állító mértékben csere-viszontbiztosításoknak belföldre hí- vása is.

E kérdésekkel kapcsolatosan ez alkalommal mindössze arra szorítkozunk, hogy azok nagy horderejét észlelve, egy- úttal a magángazdasági rendben az egyéni vállalkozó, a magánvállalat iniciativájának fontosságát és autonómiája mielőbbi helyreállításának kívánatosságát hangsúlyozzuk.

A házbéi-jövedelem megadóztatása.

Irta: Dr. vitéz Tánka Tibor pénzügyi titkár.

A z állami egyenesadó bevételek egyik legfontosabb forrása a házbérjövedelem. Ennek megadóztatásáról, illetve annak mó- dozatairól és az adó mérvéről legyen szabad az alábbiakban szerény véleményemet kifejteni. Meg kell azonban jegyeznem, hogy aki, mint magam is, a házbérjövedelem megadóztatásában aktiv részt vesz, más szemmel nézi a dolgokat, mint egy lai- kus, vagy egy adófizető polgár, aki csupán szenvedő alanya en- nek a műveletnek. K i kell azonban azt is emelnem, hogy mi, mint végrehajtó közegek, a jelenlegi helyzetben nem tudjuk á tapasztalatokból leszűrt véleményünket az illetékes helyeken kifejezésre juttatni. Egyedül a sajtó lehetne az, mely a legben- sőbb szobákba is behatolhat. Ennek nyilvánossága azonban sok- szor nem alkalmas arra, hogy bizonyos állampénzügyi kérdése- ket a maguk meztelenségében megtárgyaljunk. A z alábbiakban igyekezni fogok a megengedhető legnagyobb nyíltsággal hozzá- szólni ehhez a tárgyhoz.

A házbérjövedelem megadóztatása ezideig kétféleképen tör- tént aszerint, hogy a háztulajdonos természetes vagy jogi sze- mély. A természetes személy a házadón kívül jövedelem- és va- gyonadót fizetett, míg a jogi személy az ú. n. házrészvénytár- saság, vagy szövetkezet, ehelyett társulati adóval rovatott meg.

A helyzet látszólag ezután sem változik, mert a két különböző kategória továbbra is a fentiek szerint adózik. A z adó kiszámí- tása azonban „közös nevezőre" hozatott azáltal, hogy a folyó évben megjelent 2.030/1932. M.' E. számú kormányrendelet ki- mondja a következőket:

.A társulati adóról szóló hivatalos összeállításban felsorolt