Tehát míg az 1926. előtti állapot mellett, amely pedig a magyar föld megterheltsége szempontjából egy páratlanul ked- vező mozzanat volt, 0.66% volt a végrehajtási és perköltség, addig 1931. év végén 0'5—0-6% , vagyis a végrehajtási és per- költség teher még aránytalanul alacsony színvonalán sem tart lépést az összes teher emelkedésével, habár kétségtelen, hogy a gazdasági válság 1929. óta egyre fokozódó elmélyülése ebben a tehercsoportban is visszafordította az addig hanyatló tenden- ciát. De még mindig nem annyira, hogy a végrehajtási és per- költségek aránya elérte volna az ideálisnak és kivételesen ked- vezőnek nevezhető 1926. előttit. (Ez a m e g á l l a p í t á s n e m érvé- nyesül a 101—1000 kat. holdas birtokcsoportban, ahol a per és végrehajtási költségek emelkedése valamelyest meghaladja az ezen birtokkategória összes terhének emelkedését.)
Az itt ismertetett számsorokból még sokféle érdekes követ- keztetést lehetne vonni (mint pl. hogy aránylag mennyivel sú- lyosabb a kisebb birtoktipusok végrehajtási és perköltség terhe, amit több, a jelen tanulmány keretébe nem tartozó okon kivül mindenesetre befolyásol az is, hogy ezeknek a birtokoknak a kezeléséből legtöbb esetben teljesen hiányzik a jogászi szakér- telem), de ezek már szorosabban nem tartoznának a témámra.
Azt a következtetést azonban biztosan le' kell vonni, hogy teljesen alaptalan és hamis beállítás az, amely úgy szerepelteti az eljárási költségeket és azon át a magyar ügyvédség maga- tartását, mintha kifogásolható vagy kóros szereppel birna a föld adósságában vagy eladósodásában és hogy ennek éppen az el- lenkezőjéről ad tükörképet a jelzálogos terhek mindenesetre jellemző számbavétele; az ügyvédséget ezen a téren ért soro- zatos támadások tehát alaptalanok, igazságtalanok és méltány- talanok! És le kell vonni azt a tanulságot is, hogy minden té- ren megfigyelés és elemzés tárgyává kellene tenni az eljárási költségek igazi értékét, mielőtt a jogbiztonságot és közérdeket olyan mélyen sértő agyonegyszerüsítési jelszavak honorálásá- val magasépítésű ősi jogrendszerünk alappillérei megbontására
kerülne a sor! 1
Dr. Vályi Lajos.
Hiteljogi bíróí gyakorlat.") Az üzletátruházás körében is ta- lálunk az 1932. év' bírói gyakorlatában figyelemre méltó hatá- rozatokát. Hogy a mozgóképüzem e vonatkozásban nem keres- kedelmi üzlet (C. II. 1902/1930.), hogy az átvevő részvénytár- saság igazgatósági tagja, ki az átruházott közkereseti társaság tagja volt, megválasztása folytán a tudomást közvetítő szervvé lett s rajta keresztül a tudomásszerzés praesumptio juris et de
*) Előző közleményt 1. lapunk ez évi februári számában.
jure-ként vélelmeztetik (C. VII. 6254/1931.), hogy a tartozási tételeknek az üzleti könyvekbe való bevezetése közömbös, mert lényeges egyedül az, hogy a megfelelő érték az üzletbe be- folyt-e? (C. VII. 6254/1931.) — az eddigi szigorü felfogás felé hajló irányzatnak s az eddigi gyakorlatnak megfelelő határo- zatok. Lényegileg ennek a gyakorlatnak felel meg a C. IV.
2695/1930. sz. határozat is, amelynek külön kiemelését az indo- kolja, hogy gyakran találkozunk ellenkező nézettel, s előfor- dulása a mostoha gazdasági helyzetben igen gyakori. Árverésen
•eladott üzem berendezését megvásárolta egy harmadik, akitől bérbevette az üzemtulajdonos, addig is állandóan az üzletben (étterem) tevékenykedett testvére s ugyanazon helyen az üzle- -tet folytatta. A kir. Kúria az üzletáruházást megállapította.
Döntőnek tekintette a megfelelő helyen levő üzlethelyiség, az ahhoz kapcsolódó fogyasztó- és vevőkör, a vendéglő elnevezés és az üzem folytatása lehetőségének megszerzését. Az üzleti berendezést e tényezők mellett alárendelt jelentőségűnek, azt pedig, hogy e tárgyakat az árverésen harmadik személy, — s ettől a testvér bérbevétel útján szerezte: közömbösnek találta.
.Megállapította az üzletátruházást a Kúria, mikor egy megszál- lott területen lévő pénzintézet a belföldön új r.-t.-ot alapított s abba apportként belföldi fiókintézetét bevitte. Az új r.-t. fele- lőssé tétetett a belföldi fiókintézet üzletéből eredő, az átvétel idején ismert vagy rendes gondossággal megtudhatott tartozá- saiért. De már a megszállott területbeli intézet ugyanazon bel- 'földi helyen levő, az új r.-t.-ba be nem vitt egyéb üzletek tar- tozásaiért felelőssége, helyesen, nem állapíttatott meg (C. II.
•6935/1930.) Mint látható, a Kúria mellőzi annak kutatását, hogy az üzletátruházás valamely szokásos alakban jött-e létre? Meg- állapítja a forma hiányában abból, hogy a felek akaratmeg- egyezése erre jött létre.
Érdemesnek tartjuk e helyen megemlékezni a német K. T.
üzletátruházási szabályáról, amelyet az 1897. V. 10.-i K. T. 25.
§-a tartalmaz. Az általános, szabály részben szigorúbb, rész- ben enyhébb a miénknél. Szigorúbb annyiban, hogy a subjektiv
tudomásszerezhetéstől függetlenül felel az átvevő mindennemű üzleti tartozásáért s minden élők közötti szerzés üzletátruhá- zásnak minősül. Enyhébb annyiban, hogy a cégjegyzékbe való bevezetéssel, ha ez az átruházással együtt történik (1. Düringer- Hachenburg I. köt. 333. old.), vagy az átvállalás kizárásának a hitelezővel való alakisághoz nem kötött s az átruházást meg-
előző közlése útján kizárható a felelősség. A mondottak az át- ruházásnak arra a szabálykénti esetére vonatkoznak, ha utód- lást kifejező toldattal, vagy anélkül az eddigi cég is átvétetik.
Ha ellenben a régi cég nem vétetett át, úgy külön kifejezett át- vállalás nélkül a hitelezők irányában kötelezettség az átvételből
nem származik. Mint ebből látható, a német T. konstrukciója, lényegesen korlátozza a nálunk leggyakrabban felmerülő azokat a vitákat, hogy mi, mikor minősül üzletáruházásnak.
Készfizető kezesség. A kir. Kúria P. V I I . 5269/1930. sz- határozatában nem állapította meg a készfizetői kezesség fenn- forgását, noha az ügylet, amelyért a kezesség vállaltatott, ke- reskedelmi ügylet volt s az okiratban kifejezetten készfizetői kezesség vállaltatott. Tette ezt azért, mert a kezes arra az esetre vállalt készfizetői kezességet, ha az egyenes adós nem fizet.
E határozat nyilvánvalóan ellentétben áll a jogszabály kifeje- zett rendelkezésével (K. t. 270. §. 3. bek. és M. M. T. 1207. §.) s az állandói bírói gyakorlattal. Hogy etekintetben mily mesz- szire megy a bírói gyakorlat, emlékeztetünk a Kúria 989/910.
sz. ítéletére, amely azt a kijelentést, hogy „garantálom, hogy nem vesziti el a pénzét" készfizetői kezességnek nyilvánította.
A kezesség körében a Kúria említésreméltó határozata a C. IV. 4368/1931. . számú. Az 1900: XXV. t.-c. 1. §-ába ütköző gépvételre vonatkozóan vállalt készfizetői kezességet hatály- talannak mondotta ki az alapügylet hatálytalansága miatt, noha.
a vevő a gépet használta s felperes hivatkozott arra, hogy a vevőnek a használatba vétel után tanúsított magatartása tám- pontul szolgál arra, hogy utóbb vele (a vevővel) az ügylet ki- fogástalanul jött létre. A Kúria szerint: „A vevőnek utólagos- tényeiből származó kötelezettsége a kezességnek kezdettől fogva fennforgott hatálytalanságát nem érinti." Nézetünk szerint a kir.
Kúriának ép az ellenkező eredményre kellett volna jutnia. A 466. sz. E, H.-ban kifejezésre jutó elv szerint a főkötelezettség érvényességi hiányai szándékos elhallgatása megadja a hitele- zőnek a jogot, hogy a kezest önálló adósnak tekintse, (1. Al- mási Kötelmi Jog II. köt. 895. old.), s a M. M. T. 1204. §. 2.
bek. szerint „Önálló adósnak kell tekinteni azt is, aki a kezes- ség elvállalásakor tudta, hogy a főadós kötelezettsége megtá- madható jogügyletből ered." Kétségtelen, hogy ebben az eset- ben az alapügylet semmis (1. 44. sz. Je. D. ind.), mégis a hite- lező okszerű védelme ez esetben a 466. sz. E. H. irányában való döntést kívánatossá tennék. Amivel szemben nyilvánvalóan felhozható, hogy a hitelező oldalán a hitelesítés elmulasztásá- ban jelentkező culpa lata elégséges ok s a jogpolitikai szem-
• pontok szerint is érthetővé teszi végső soron a Kúria állásfog- lalását.
Kezesség és kényszeregyezség. Röviddel a k. e. eljárás meg- indítása előtt az adósért vállalt kezességet C. VII. 462/1932. sz.
ítéletében az 1410/1926. M. E. sz. rend. 78. §.-a alapján sem- misnek mondotta ki a Kúria, mert ezzel a kezességgel, melyet az eljárás rövid idő multán bekövetkező megindulásának isme- retében szerzett a hitelező, a rend.-ben tilalmazott külön előnyt
szerzett. Még külön kimondja az ítélet, hogy „a 78. §. nem teszi, a külön előnyt biztosító megállapodás semmisségét függővé at- tól, az alperes által vitatott előfeltételtől, hogy a megállapodás, illetve előnynyújtás a kényszeregyezségi eljárás megindítása után következzék be." Ez az álláspont egészen téves, A R. a.
csődönkívüli kényszeregyezségi eljárásról intézkedvén, termé- szetes, hogy idöbelileg oly szabályokat tartalmaz, amelyek ha- tálya az eljárás megindításával kezdődik s a jogerős befejezés- sel vagy. megszüntetéssel végződik. Tehát, ha a 78. §. külön nem emeli ki, hogy csak e két időpont között hatályosul, ez magától értetődik. Kiemelni ezt kellene, ha a rendeletalkotó ezt akarta volna, hogy -a külön előny nyújtásának tilalma már az eljárás megindítása előtt is érvényesüljön. Aminthogy ezt teszi is pl. az élők közötti ingyenes rendelkezésekre a 20. § . 1 . bek.-ben, az egyezségi ajánlat benyújtását 2 hónapon belüli külön kielégítési jogokra a 22. §.-ban stb. Tehát abból, hogy a rend. 78. §-a nem.
mondja meg, hogy mikor szerzett külön előnyök tilalmazottak, csak annyi következik, hogy az eljárás megindításától befeje- zéséig, s ahhoz, hogy a fentebbi álláspont megálljon, épen ezt külön ki kellett volna mondania a jogszabálynak. Egyébként ez nem is mondható állandó gyakorlatnak; eddig a K. csak az el-
járás alatt szerzett külön előnyt tilalmazta s az eljárás előtt, és közvetlen utána (tehát a 850/1931. M. E. sz. rend. előtt: a befejezetté nyilvánítás után, de a fizetések megkezdése előtt) létesült külön előnyt célzó megállapodást szankcionálta.
A szolgálati jogviszony körében az 1932. évi bíróí gyakor- lat jogi érdekkel biró újat nem ad. A gyakorlat változatos;
nehéz próbára teszi a bíróságot: egyfelől a rend. szociális szel- lemének a gyakorlatba való átültetése, másfelöl a gazdasági vi- szonyok által sújtott munkaadó pozíciójának a rend. által nem
•célzott, de utóbb a tények erejénél fogva szükségessé vált meg- védése a két ellentétes, de összeegyeztetésre szoruló szempont.
Ilyen, a szociális szempontokat mérlegelő s nem az ált. magán- jogi elvek irányában • fekvő döntés (C. II. 7889/1929., C. II.
6803/1929.), amely szerint az örökös .állás kikötése fogalmilag nincs kizárva, s azt jelenti, hogy nem határozatlan időre szóló, bármikor felmondható, hanem állandó jellegű és rendszerint a munkaképesség-tartamáig terjedő alkalmazás biztosíttatik. Ha- sonlóképen biztosítható az állás alapszabályilag a r. t.- fennál- lása idejére, amelyen a későbbi alapszabály módosítás nem vál- toztat, (G. II. 3881/1931.) A házasságon kívüli nemi viszonynak és a szolgálati viszonynak egymástól való elválasztottsága (C.
II. 4269/1930.) határozottan jelentkezik a Kúria gyakorlatában;
ettől megkülönböztetendő a háztartásban kifejtett munkáért a nemi viszonyt folytató nő által felszámított s a Kúria által el- utasított (C. IV. 8506/1930.) díj iránti igény; nem tekinti azon- ban a család körében végzettnek s így az ingyenesség vélelmét-
nem terjeszti ki (C. IV. 6683/1930.) arra a munkára, amelyet a íiu elhunyt természetes atyja özvegyének nagybirtokán gazda- tiszti minőségben végzett.
Tudtunkkal első ízben határoz a kir. Kúria ez évben a pi- lóta szolgálati viszonyát és minőségét illetőleg. A pilóta főtevé- kenységét a gép tényleges technikai, manualis kezelésében ta- lálja s ezért nem minősíti fontosabb teendőkkel megbízott ipari tisztviselőnek (C. II. 1028/1931.). A főmolnár fontosabb teen- dőkkel megbízott iparossegéd és nem ipari tisztviselő (C. II.
4784/1930.); ellenben a gazdasági szeszgyár önálló vezetője fon- tosabb teendőkkel megbízott ipari tisztviselő (C. II. 6945/1930.), a kávéház vezetőjét, ki fogadja és elhelyezi a vendégeket s he- lyettesíti a főpincért, iparossegédnek minősíti a Kúria (C. II.
3339/1930.). Az ipari munkaíelügyelet és munkairányítás még ha az azt teljesítő csak kivételesen, oktatás végett végez is testi munkát, még nem teszi az alkalmazottat ipari tisztviselővé (Bp.
T. VI. 4406/1932.); ha azonban a havi fizetéses munkavezető költségvetéseket készített és számlázott, úgy megállhat az ipari tisztviselővé minősítés (Bp. T. 3340/1932.). A művezető ipa- rossegéd, akit végkielégítés nem illet (C. II. 2213/1930.).
Az a gyakorlat, amely az 1910/1920. M. E. sz. rend. 7. §. 1.
-és 2. bek.-e körül az 1. bek. javára kifejlődött s a visszatérően fizetett jutalmat a rendszeresen fizetett pótlék fogalma alá vonta s függetlenítette az üzleteredménytől, visszafejlődőben
~van. A szolgálati viszonyban álló igazgatósági tag tantieme-jét a Kúria nem minősíttette szolgálati járandóságnak (C. II. 1030/
1931.), a forgalmi jutalékot nemcsak a felmondási időre járó járandóságok kiszámításánál (1910/1920. M. E. sz. rend. 7. §. 2.
bek.), de a végkielégítés megállapításánál sem szabad számí- tásba venni (C. II. 6946/1930.).
A P. H. T.-ba felvett 844. sz. határozatában kimondotta a
"kir. Kúria, hogy az igazgatóság, vagy az alapszabályszerű inté- zőbizottság köthet szolgálati szerződést, s annak keretében meg- állapított díjazást; kötheti a szerződést egyik igazgatósági tag- jával is. C. II. 2256/1931. sz. határozatában ezt úgy értelmezi,
"hogy alárendeltebb, végrehajtó teendők ellátására a szolgálati szerződések rendes keretét meg nem haladó terjedelmű szolgá- lati szerződést köthet, amelyben vállalt jogok és kötelezettsé- gek nem haladják meg az igazgatóságon kívül álló alkalmazot- takkal megkötni szokott szerződések méreteit és kereteit.
Fentebb megemlékeztünk a C. azon határozatáról, amely a szolgálati viszonyt a r.-t. fennállása idejére köthetőnek mondja,
"ki s így e jogviszony felmondását kifejezetten kizárja. E sza- bály alól kivételnek ismeri el a kényszerhelyzetet; ilyennek minősíti azt az esetet, ha a gazdasági helyzet rosszabbodása
"következtében a tisztviselők létszámának apasztása nélkül ma- gának a vállalatnak fennmaradása válnék lehetetlenné (C. II.
3881/1931. "E határozat józan, méltányos és igazságos volta be- világító, tételes jogi alapja teljesen hiányzik. Az érdekek mér- legelése és a szabad bírói jogképzés lép a jogszabály helyébe.
A gyakorlatban a legritkább esetben állapítják meg bírósá- gaink az elvállalt munka elvégzésére való képtelenségei (K. T.
59. §. 5. p.). Ilyen ritkasági értékkel bir az a határozat, amely a malom üzemvezetőjének azonnali hatállyal való elbocsájtását.
kimondja, mert mint malom vezetésére alkalmazott üzemvezető a malom üzemi eredményei és fizetőképessége felől tájékozva, nem volt s arról adott kedvező, de utóbb válótlannak bizonyult információi által az érdekelteket 4 hónapon át tévedésben tar- totta (C. II. 8293/1930.). A jelenlegi gazdasági viszonyok között.
— ha rosszhiszeműség nem igazolható — e határozat nem állja meg a helyét. A határozatban kifejezésre jutó az az indok, hogy az üzemet áttekinteni nem tudta, felmondásra, de nem rögtöni hatályú elbocsájtásra szolgál okul. Puritán felfogás ily gyakor- latot kívánatosnak tarthat, de a fennálló gyakorlat bázisán ily szabály meg nem állhat.
A fentiekben több oly határozatot láttunk, amelyekben téte- les jogi alap hijján a bíróság szociális átlátása és józan bölcses- sége dönti el a kérdést. Mert végeredményben nem jogi a döntés, amikor jogszabály hijján a gyengébb fél védelme címén marasz- tal, vagy a jó erkölcsökbe ütköző magatartás miatt elutasít.- Vagy amikor a C. II. 4429/1930. sz. határozatában hatálytalan- nak mondja ki a gyengébb fél hátrányára szerzett indokolat- lan vagyoni előny miatt azt a kikötést, amellyel az árú termé- szetes minősége folytán előálló apadás ellenértékét a munka- vállaló óvadékából levonandónak mondja ki. Bizonyára csábító- a gondolat: megvédeni a munkavállalót a kizsákmányolástól;
azonban az általános igazságossági érzülettől eltekintve — mint.
mondottuk — egyéb tételes jogi alapunk nincs rá.
A fizetéscsökkentéssel szemben a jogfenntartás nem hatá- lyos eszköz; egyedül a rögtöni hatályú kilépéssel védheti meg"
a régi fizetéshez való jogát a munkavállaló (C. II. 2370/1930.,.
I. még C. II. 4353/1931.).
Kivételes esetben (mindenféle tényleges összeköttetés éven át való szünetelése s a fizetés iránti igény nem érvényesí- tése). kimondja a C., hogy nincs kizárva a szolgálati viszonynak konkludens tényekkel való megszüntetése (C. II. 3247/1930.);
más esetben viszont a határozott időtartamra kötött szerződés- ben tett s az ezt követő időre vonatkozóan szerződés kötése iránt tett ,,erkölcsi"-nek nevezett Ígéretre nézve kimondja, hogy nem tekinthető kötelező joghatály nélküli kijelentésnek, noha a pactum de contrahendo tényállását maga sem állapítja meg. (C..
II. 484/1930.).
Megfelel az állandó gyakorlatnak az a tétel, hogy a Rend.
3. §. 3. bek.-ének a szolgálati idő folytatólagos számítására vo-
natkozó szabálya nemcsupán a háborús katonai szolgálatot tel- jesítőkre vonatkozik (C. II. 1584/1931.); s hogy a szolgálat ideje a végkielégítés kiszámítása szempontjából az üzem tulajdoná- ban, bekövetkezett átruházás ellenére egységesnek és folytatóla- gosnak tekintendő (C. II. 5386/1931.).
A felmondás alaki érvénye tekintetében a szolgálat teljesí- tésének helye irányadó (C. II. 4864/1931.). (Folytatom.)
Dr. Huppert Leó.
A telekkönyv-vezető nem honoratior. A házassági vagyonjog keretébe tartozó: közszerzemény kiszámításánál a gyakorlat: az értéktöbblet elvét alkalmazza. Ezt fogadta el — a reálszerzeményi elvvel szemben — a tervezet is.
A főszerzőség a nemesség előjoga volt. A z a közjogi nemesi szervezet, amelyben a magyarság 1848-ig élt, szük- ségszerűleg magával hozta, hogy a birtok szerzője főkép a férfi lehetett. Belejátszott ebbe a felfogásba az ország ka- tonai védelmi rendszere és a hadi érdemek által való szer- zés eszméje is. A családi vagyon a fiágon így öröklődhe- tett nemzedékről nemzedékre. A.z akkori gazdasági és örök- lési rendszer — a háziasszony munkásságának a quasi öröklési jellegű özvegyi jogon túlmenő vagyoni értéket csak a kivételes rendelkezések szerint juttatott.
A volt jobbágyokra nézve a H. K. I I I . R . 29. címe rendelte: . . . . a feleség abban a vagyonban, melyet férje a házasság tartama alatt szerzett, mindig részessé és osztá- lyossá válik.
A kiváltságos kerületek és a városok polgársági joga a részletekben különszerű szabályozásokat tűntet föl.
A nemesség és volt jobbágyok osztálya által közrefo- gott „középosztály" fogalmi körét a modern élet a köz- és maganhivatalnokok oly széles rétegével telítette, hogy a középosztály fogalmi körén belül is a főszerzőség tekinte- tében sokszoros árnyalódásokat találunk.
Addig, amíg a főbb hivatalok viselése és viselhetése a nemességgel szoros kapcsolatban volt, a főszerzőség vitára nem. adott alkalmat. A közszerzőségi szabály ismeretes.
A viták akkor vetődtek föl, amikor a „közhivatalno- kok" élethivatása vagyonszerzési lehetőséggé vált és ami- kor a szabad foglalkozások: orvosi, mérnöki stb. foglalko- zások a családi vagyon háttere nélkül is nagyobb vagyo- nok megszerzésének lehetőségét nyújtották anélkül, hogy a háziasszony a takarékosságon kívül más módon is közre /hathatott volna.
A mai leromlott gazdasági viszonyok között az ügyvéd,
