M ŰTE REMLÁTOGATÁS
Kopasz Mártánál
Nehéz föladatra kértek meg tisztelői: üssem helyre, amit az egyik kritika „el- rontott". Itt ez a szép kiállítás, és itt az írás. Az egyik szép, sőt nagyszerű, a másik pedig nem az. Gorombábban mondták, de kár lenne idézni.
Ilyen megbízatást nem vállalhatok, a kritikussal vagy a művész vitatkozzon, vagy egy másik kritikus. Tisztelnem is kell annyira, ha tisztesség vezeti tuHát, ahogy az alkotót tisztelem. Aki kimondja a véleményét, nem dobálhatom meg. De nem szalaszthatom el az alkalmat, hogy rákérdezzek, hiszen Kopasz Márta is a kritiká- val kezdi.
— Ügy látom, áldja a szerencse sok lelkesedővel, és veri a sors a kritikával.
Belül melyik győz?
— Ez az egy volt eddig, ami nem a szám íze szerint íródott. Általában meg- értéssel, lelkesedéssel szokott beszélni rólam a kritika. Nem is kívánok kíméletet azért, mert 68 éves vagyok, de furcsán hangzik, ha azt írják, hogy enervált vagyok.
Mindjárt arra gondolok, Istenem, miben tükröződhet, hogy szívbeteg vagyok? Fiata- labbat biztosan nem vág annyira mellbe ez a szó, mint egy idősét. Rossz esztétikai mellékhatása van a szónak. Mondja azt, hogy fáradt a kép. Az enerváltban valami dekadens van.
— Mióta élvezi a közönség kegyeit?
— Negyvenéves alkotói és művésztanári munkálkodásom beszegése ez a kiállí- tás a Bartók Béla Művelődési Központban. Amikor az egyetemre kineveztek lektor- nak, 1938-ban, akkor volt az első tárlatom az aulában. Tavaly lett volna esedékes a jubileum, de elhúzódott a debreceni kiállítás miatt.
— Ugorjunk vissza negyven évet!
— Amikor friss diplomával hazajöttem, tapasztaltam, a fametszőknek milyen erős tábora van Szegeden. Buday György mondta, még a dúcait is katalogizálják tisztelői. Hívott, tartsak velük. Tagja volt a Szegedi Grafikabarátok Egyesületének, de itt voltak azok a grafikát szerető, művelt és jópénzű emberek is, akik áldoztak is a művészetért. Minden pénteken a Hungária Rózsaszín termében tartották cseredél- utánjaikat. Ott volt Déri Ernőné, a Déri-féle bicikli-nagykereskedés részvénytöbb- 92
