Nyáry Zsigmond: A magyar gazdaság hosszútávú vizsgálata ökonometriai módszerrel (1875–1913)

SZEMLE 763

megjelenés a nagy terjedelmű munka köny- nyebb kezelését segiti elő. (Mindkét kötetben megtalálható mindkét kötet tartalomjegyzé- ke!) A definíciók tipográfiailag jól elkülöní- tett módon ötlenek szembe. és többé-kevésbé ugyanez mondható el a szövegközi példákról is. Ez utóbbiak használatát azonban némileg kényelmetlenné teszi, hogy némelyikük ko—

rábbi példa vagy tábla számanyagából indul ki, és ilyenkor az utalásban csak a tábla sor- számát találjuk meg, a könyv oldalszámát

nem.

Kitűnően sikerült a Függelék, amely jórészt a különböző eloszlások táblázatai't tartal—

mazza. és ezeket nagyon világos, a szüksé—

gesnél sem többet. sem kevesebbet magya—

rázó használati utasítás előzi meg.

A könyv anyagának összeállításában Kerék—

gyártó Györgyné dr., Me/ega Tiborné dr. és Vita László működött közre.

Az új Általános statisztika megjelenése

olyan tudományos eredmény. amelytől a sta- tisztikai tudomány hazai művelésének újabb

fellendülését várhatjuk.

Dr. Szilágyi György

NYÁRY ZSIGMOND:

A MAGVAR GAZDASAG HOSSZÚTAVÚ VlZSGÁLATA UKONOMETRIAI MÓDSZERREL

(1875—1913)

Történeti Statisztikai Füzetek 6. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Buda- pest. 1981. 109 old.

Okkal jegyzi meg a szerző munkájának bevezetésében: ,.Százéves időszak ökonomet- riai eszközökkel történő vizsgálata ritka vál—

lalkozás..." (3. old.). Tegyük hozzá, nem—

csak ritka, hanem számos nehézsége miatt első közelítésben még kilátástalannak is lát- szik. Tisztában van ezzel a szerző is, hiszen személyében az ökonometriai módszerek egyik legjobb ismerőjét tisztelhetjük. Mi is volt a szerző célkitűzése?

Összességében úgy tervezi, hogy a magyar gazdaságot az 1875 és 1975 között feszülő szekuláris modellrendszerrel fogja át. Mind- ezzel tehát a magyar tőkés fejlődés, majd az 1940-es évek második felétől kezdődő szo- cialista épités időszakát egységesen kezel—

hető statisztikai korszakként kívánja megra- gadni. A száz esztendő homogén kezelésére lehetőséget látszik biztosítani -— legalábbis elméleti szempontból — az az eddigi iroda- lomban talán elégségesen nem méltányolt tényező, hogy, bár nem megszakítottságok

nélkül, e korszakban válik az ipari termelés, illetve a munkaerő- és a tőkepiac az egész gazdaság meghatározó elemévé, és lesz az ipar — kezdetben csak a növekedés intenzi—

tását, később produkciójának volumenét is tekintve — az egész gazdaság húzó eleme.

Csak ebben az összefüggésben a szóban for—

gó évszázad a magyar gazdaság indusztriáli- zálódásának a korszaka lesz, kezdőpontján a ii százalékosnál magasabb évi ipari nö- vekedéssel együtt járó ipari forradalommal, végpontján pedig az intenziv gazdaság szük- ségleteihez szorosan illeszkedő struktúravál- tás sürgető kényszerével.

A választott évszázad ilyen tendenciaszerű homogenitása, amint arra a szerző explicit és implicit módon egyaránt rámutat, gyak—

ran szakadt meg különféle okokból. E meg- szakitások néha olyan méretűek voltak, hoay az alaptendenciát el is feledtették, és mó- dot nyithattak (: ,,long durée" alatt nagyfo—

kú sajátlagos detiniáltsággal rendelkező kor- szakok, periódusok létrejöttének. Egyik ilyen különösen látványos szakadéka a szóban tor- gó évszázadnak az első világháború, majd az azt követő békerendezések ideje. A háború időszaka a hadigazdálkodás révén az adott összefüggésben olyan ,,devianciák" forrása volt. amelyet a hosszú távú vizsgálat kezel- ni nem tud. csak korrigálni. Az adott össze- függésben a hadigazdálkodás a túlhajtott költségvetési fogyasztás és a gazdaság életé—

be való abszurd méretű állami beavatkozás esetét jelenti, ami a termelési alapok gyors felszámolását eredményezi. A trianoni béke szerepe is analóg ezzel, természetesen más összefüggésben, éspedig a korábban egysé- ges gazdasági tér. piaci viszonyok. külkeres- kedelmi kapcsolatok és végül a valutarend- szer széttörésével.

Némiképpen hasonló megfontolások játsz- hattak szerepet abban. hogy a szerző tervei szerint az 1938 és 1946 közötti évektől el—

tekint. s a fokozatosan változó belső és kül- ső gazdasági körülmények érthetővé teszik, hogy a szekuláris időszak harmadik alkorsza-

kának kezdetét 1946-ban adja meg.

Végül is a szerző három korszakkal szá—

mol: 1875—1913, 1921—1938 és 1946—1975.

Azt az egyébként joggal felvethető kérdést, hogy ti. munkájában miért nem használta fel az 1870 előtti statisztikai adatgyűjtések ered- ményeit, a szerző maga válaszolja meg, fel—

hivván a figyelmet arra, hogy ... az időso- rok nem is jelentéktelen hányadában becs- lésekkel, extrapolációs eljárásokkal kellett volna élnünk. . ." (7. old.). Az 1875 utáni adat- szolgáltatás megbizhatóbbnak látszó bázisán ez a döntés mindenképpen helyénvaló. Ne—

hoay azonban a szerző szakmai tekintélyénél fogva e döntése általános normává is vál—

jon, hangsúlyozni szükséges. nincs és nem is lehet szó sem a becsült értékek használatá- nak elutasitásáról, még kevésbé arról, hogy a korábbi időszakok statisztika bázisa ab ovo alkalmatlan lenne ökonometrikus kezelésre. A

szerző véleménye ehelyütt választott statisz—

tikai bázisa koherenciájának ,,védelmét" szol- gálja.

764 SZEMLE

A jelen kötet a szerző által kijelölt három korszak elsőjét. az 1875 és 1913 közötti idő- szakot tárgyalja. A statisztikai adatszolgálta—

tás gazdagodása, az 1892—ben elrendelt ko- ronakonvertálás miatt azonban arra is rá- kényszerült. hogy a felvett több mint száz változójának egyharmadában az idősort 1893—

tól nyissa meg.

A felvetett változókat — felsorolásukra nincs mód -— a szerző nyolc csoportba osztott, 92 lineáris regressziós egyenletből álló modell megalkotására használja fel. A nyolc cso—

port osztályismérvét tekintve nem egészen ho- mogén; tartalmaz főágazatot (például mező- gazdaság), ágazatoktól —— mivel jellegében ál- talános — független funkcionális csoportot (például beruházások); külön kezeli a keres- kedelem és közlekedés viszonyait, és megint külön a külkereskedelmet stb. Ez a nem egy- séges csoportosítási elv a munkában indok—

lást kap. és ezek az indokok részben el is fogadhatók. Mindazonáltal (: recenzens úgy véli. hogy akár az ágazati, akár a funkcio—

nális csoportosítási elv következetesebb ér- vényesítése jobban strukturálta volna a rend—

szert, és ezáltal némiképpen nőtt volna a lo- gikai áttekinthetőség is. Ez utóbbi szempont azért is fontos, mivel a recenzens — egyéb- ként bizonyára vitatható -— véleménye szerint a 92 egyenletből álló rendszer önmagában sem könnyen kezelhető. Úgy vélem. hogy cél—

irányos lett volna erőteljesebben aggregált modellt konstruálni. majd ezt tovább finomí- tani újabb és újabb, parciálisabb érvényű változók bekapcsolásával.

Nem tudja megállni a recenzens, hogy né- hány, inkább a saját szakmájának vélt logi- kájából következő módszertani természetű kér—

dését ne hozza szóba. Az 1875 és 1913 közé eső időszak magyar gazdaságtörténetének is- merete kérdezteti meg például azt. hogy va—

jon a lineáris formula alkalmas—e olyan kor—

szak leírására, amelyben a nemzeti jövede- lem évi növekedése átlagosan 3 százalék fö—

lött volt, az ipari növekedés pedig az ipari forradalomra jellemző növekedési rátát mu- tatta. Lehetséges természetesen. hogy a li- neáris egyenletek melletti döntés a számítás—

technikai egyszerűség okából történt, mindez azonban a feltett kérdésre tartalmi választ ——

félek —— nem ad.

Az egyenletek nagy részében található im- ponálóan ,.jó" R értékek miatt vetődik fel a következő kérdés. Az ti., hogy ebben mekko- ra a szerepe az autokorrelációnak? Nem de- rül ki ugyanis egyértelműen, hogy a számítá—

sok a statisztikák alapadataiból történtek-e vagy pedig növekmények, marginális értékek kiszámítása után. Az előbbi esetben az idő—

tényező vizsgálata nem látszik elkerülhetőnek.

az utóbbinál — mivel idősorokat sikerült ál-

lapotsorrá változtatnunk —- az időtényező sze- repeltetése zavart okozhat.

S még egy, a recenzens szerint talán a leg——

fontosabb probléma az, amire alább sor ke—

rül. A kérdés úgy tehető fel a legnyersebben:

alkalmazható-e a regresszióanalízis a törté-—

neti vizsgálatokban, s ha igen, melyek az al—

kalmazás korlátai. A recenzens ugyanis úgy véli, hogy az alkalmazhatóság általában ki- zárható, illetve csak ceteris paribus enged- hető meg. Mindez azzal látszik összefüggésbe hozhatónak, hogy a regresszió a multikolline- aritást feltételszerűen kizárja, miközben az a—

történeti struktúrák alapvető sajátossága. A, függő változó kijelölése éppen úgy prejudi- katív, mint a független változóké. Ellenvetés.

lehet az. hogy a modellalkotás eleve tartal- maz prejudikatív elemeket, valamint azt a feltételezést, hogy a kapott rendszer csak bi—r zonyos feltételek együttes megléte esetén ér- vényes. A modellalkotás ily módon diametrá—

lisan különbözik a történészi megismeréstől, amely éppen vizsgálatainak eredményeitől várja azt, hogy kijelölődjenek számára a

"függő" és ,.tüggetlen" változók. A történész számára a változók a kutatás végeredményei.

a modellalkotás számára viszont premisszák.

Mindezt korántsem a mű kritikájaként kell rögzítenünk, hanem azért, hogy az ökono—

metriában kevéssé járatos történész olvasók számára tisztázzunk bizonyos elvi kérdéseket.

Pár sorral feljebb jeleztük, hogy vélemé—

nyünk szerint a regresszió ceteris paribus al- kalmas módszer is lehet. vagyis azokon a ha—

tárokon belül, amikor alkalmazója azt cél- vizsgálatra használja. Ez esetben tudatosan nincs szó az egész struktúra ábrázolásáról,.

hanem csak bizonyos, az egész struktúra szempontjából feltehetően releváns részta—

lyamatok, részösszefüggések megragadásá- ról. Ebben az esetben a regresszióanalizis nagy hatékonyságú eszköz, fontos segítsége a párhuzamosan érvényesülő összefüggések kezelésére ab ovo alkalmatlan kutatónak.

Ebben az összefüggésben Nyáry Zsigmond munkája mind célkitűzésénél, mind pedig eredményeinél fogva lefegyverző, meggyőző annak ellenére, hogy a történeti háttér ábrá—

zolásának egyes részletei, valamint finom egyenletei közötti helyenkénti inkongruenciát

nem küszöbölte ki.

Az ilyen és hasonló módszerek alkalmazá—

sától idegenkedőket az adatok ismeretében .,megoldható" egyenletek rábírhatják tenn- tartásaik felülvizsgálatára, és ezt a mű ugyancsak elévülhetetlen érdemének tartja a—

recenzens. Aligha marad tehát számunkra más, mint az, hogy türelmetlenül várjuk Nyá-

ry Zsigmond következő köteteit.

Dr. Tóth Tibor—